Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-04-01 / 13. szám
Szovjetunió A Környezetvédelmi Állami Bizottság az új célok érdekében volumenének növelése a környezetvédelemmel szemben feltétlenül elsődleges szerepet játszik, s ha már ez utóbbi kerül napirendre, akkor rendszerint elkülönítve foglalkoznak ezzel a problémával. Eddig ugyanis a gazdasági döntéseket és a reszortok környezetvédelmi érdekeit illetően a szubjektív hozzáállás van túlsúlyban. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a környezetvédelemmel komplex módon kell foglalkozni. Eddig a Szovjetunióban a környezetvédelemért kilenc állami bizottság és hét minisztérium a felelős. Ennek következtében a feladatok szétforgácso- lódnak, és a különböző intézkedések nem hozzák meg a várt eredményeket. Ezért az átalakítás meggyorsítása a környezetvédelemben is elengedhetetlen. A Szovjetunió más fejlett ipari országokhoz hasonlóan az utóbbi években sokat foglalkozik a környezetvédelem problémáival, amelyek helyenként a további gazdasági és szociális fejlődés fékezöivé válhatnak. A környezetszennyezés okozta károk napjainkban több száz millió rubelt tesznek ki, s a védelemre, illetve a károk kiküszöbölésére fordított költségek évente növekednek. Az elmúlt tíz évben a környezetvédelemre és a természeti források ésszerű kihasználására 60 millió rubelt fordítottak. Ezzel összefüggésben a Szovjetunióban egész sor jogi intézkedést hoztak, a várt eredményeket azonban nem érték éli Vajon mi akadályozza az 1985-ből származó jelentős párt- és kormányhatározatok megvalósítását? Kétségtelen, az átalakítás egyik kulcstényezője - a nyersanyagok és alapanyagok megtakarítása, valamint a természeti források ésszerű kihasználása - a környezetvédelmet is közvetlenül érinti. E tekintetben a vasércbányászat és -feldolgozás tipikus példa. A Szovjetunióban évente 250 millió tonna vasércet nyernek külszíni fejtéssel, ami az USA-ban kitermelt mennyiségnek az ötszöröse. A fejtés több ezer hektár szántóföldet tesz tönkre. És az eredmény? A kibányászott érc hatalmas feldolgozókba és kohókba kerül, amelyeknek energia- és nyersanyagigényes üzemeltetése meglehetősen veszélyezteti a környezetet. A Szovjetunióban napjainkban egy termelési egységre háromszor annyi energia és fém esik, mint az USA-ban - ez a tény is nagyon kedvezőtlenül hat a jelenlegi helyzetre. Tehát a kívánt gazdasági növekedést lényegében a környezet szeny- nyezése árán érik el. A környezetvédelem a termeléssel szemben hátrányos helyzetben van. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a termelés Jelentős előrelépés Az új körülmények közti hatékonyabb gazdálkodás és színvonalasabb munka volt a cél, amikor a Szovjetunió az idén januárban a környezetvédelmet illetően új útra áttérni, amelyek közvetlenül kielégítik a lakosság szükségleteit (élelmiszerek, ruházati cikkek, cipők, lakások stb.). Ilyen irányítást a tudományos-műszaki fejlesztés tesz le- hetóvét, amely egyúttal hozzájárul a népgazdaság anyag- és energia- igényességének csökkentéséhez és a környezetvédelem problémáinak megoldásához. Ebben a tekintetben valamennyi ágazatban jelentősek a tartalékok. Ismét a bányászat és kohászat példájából kiindulva: az állóeszközök gyors felújítása, illetve újakkal való helyettesítése következtében ebben az ötéves tervidőszakban növekszik a termelésből kivont gépek száma. Ezáltal több lesz a hulladékvas, amely részben helyettesíti a fémek ércből történő nyerését. Ennek következményeként csökkennek az ércbányászattal szembeni követelmények, s ez a környezetvédelem szempontjából is kedvező. Továbbra is nyitott kérdés, miként lehetne megváltoztatni a termelés extenzív fejlesztését és mennyiségi növekedését előtérbe helyező gonNapirenden a környezetvédelem lépett. Létrehozták a természet védelmével foglalkozó állami bizottságot, mint egyetlen szervet, amely az országban a környezetvédelemmel foglalkozik. A „Goszkompriroda“ nevű bizottság a szövetségi köztársaságok minisztertanácsaival együtt teljes mértékben felelős a környezet védelméért és az ország külfölddel szembeni kötelezettségeinek teljesítéséért ezen a területen. A környezetvédelem egész rendszerében döntő fordulatot jelent ,,A környezetvédelem alapvető átalakítása a Szovjetunióban“ című határozat, amelyet januárban hagyott jóvá az S2KP KB és az SZSZKSZ Minisztertanácsa. A határozat megállapítja a legfontosabb feladatokat a jelenlegi időszakban. A dokumentumból a többi szocialista ország is sok ötletet meríthet. Például hazánkban a környezetvédelem hasonló irányításáról és szervezéséről még nem esett szó, bár az egyre sokasodó problémák gyökeres változásokat tesznek szükségessé. Számunkra ugyanis szintén érvényes a szovjet átalakítás kulcsgondolata, mely szerint a környezetvédelem alapvető problémáit nem lehet megoldani a vállalatok kevés hulladékkal járó, illetve hulladék- mentes technológiákra való áttérése nélkül. A megoldás magva a társadalmi termelés orientációjának változásában rejlik. Ezzel összefüggésben főként azon termékek gyártására kell dolkodásmódot. Eddig ugyanis a gazdasági vezetők figyelme az irányítás valamennyi szintjén a termelés növelésére és a terv teljesítésére irányul, míg a környezetvédelmet - mintegy kényszerből - csak utólagosan veszik figyelembe, leginkább a közvélemény hatására. Ki a felelős? A munkaerő ésszerű kihasználása Kubában A munkaszervezés javításáról, a hatékonyság növeléséről és a munkaerő gazdaságos felhasználásáról tanácskoztak nemrég Havannában a Kubai Nyersanyagipari Minisztérium reszortja vállalatainak igazgatói. Az ülés eredményeiről a Gramma központi napilap adott tájékoztatást. A tanácskozás résztvevői felszólalásaikban a Nyersanyagipari Minisztérium keretében működő néhány vállalat példáján tanulmányozták, hogy milyen eredmények születtek a munkaerőnek az eredeti mérlegelésekkel szembeni felére való csökkentését célzó intézkedések érvényesítése során. Fidel Castro legfelsőbb kubai vezető beszédében egyebek között sürgette, hogy a munkaerőt gazdaságosabban kell felhasználni s hangsúlyozta, hogy ez a szocialista Kuba feltételei között nem vezethet munkanélküliséghez, mivel mindenki számára megvannak a lehetőségek a társadalmi szempontból hasznos munkára. Hasonló helyzet csak a kapitalizmusban eredményezhet munkanélküliséget. A továbbiakban Fidel Castro kiemelte, hogy a kubai népgazdaság néhány ágában, például az építőiparban állandó munkaerőhiánnyal küszködnek. Eredményesen dolgoznak viszont az ún. mikrokollektí- vák, amelyek építőipari szakemberek vezette kis számú dolgozókból állnak. Jelentős mértékben hozzájárulnak nemcsak a lakások építéséhez, hanem az óvodák létrehozásához is. Egyébként az ország az oktatás terén is jelentős tartalékokkal rendelkezik. Ez lehetővé teszi, hogy 15 ezer tanár állandóan gyarapítsa tudását. A kubai vezető tanácsolta, hogy a szakismeretek bővítésével a népgazdaság más területein is a korábbinál többet kell foglalkozni. Nagyon fontos - hangsúlyozta Fidel Castro -, hogy a munkaerővel kapcsolatos ésszerűsítési eljárásokra a dolgozók egyetértésével és támogatásával kerüljön sor és a munkásoknak meg kell érteniük, hogy csak így tudják megoldani az ország fejlődését gátló alapvető problémákat. (ŐSTK) A környezetvédelemhez való felelőtlen hozzáállás az évek során meglehetősen kedvezőtlen következményekkel járt. Például a szovjet ipar évente 65 millió tonna szennyező anyagot juttat a levegőbe, további 40 millió tonna pedig a közúti közlekedés számlájára írható. S a következmény: savas esők, amelyek tönkreteszik az erdőket, óriási károkat okoznak a mezőgazdaságban, építőiparban és a vízgazdálkodásban. Bár az SZKP KB és az SZSZKSZ kormánya több mint más* fél évtizeddel ezelőtt feladatul adta az ágazatoknak, hogy a lehető legkevesebb szennyező anyagot juttassák környezetükbe, az intézkedéseket a legtöbb helyen nem vették figyelembe. Vajon miért? Több indokot is felhozhatnánk, miként a közeljövőben a problémák megoldásában is több lehetőség nyílik. Ez utóbbival kapcsolatban jelentős lépés a gazdasági mechanizmus átalakítása, amely feltételezi, hogy a legtöbb vállalat áttér a teljes önelszámolásra és önfinanszírozásra. Ebből kifolyólag a környezetben okozott károkért való felelősség is jelentősen növekszik. Az önelszámolás jelenlegi rendszerében a vállalatok és intézmények nem érdekeltek a környezetvédelemben. A szervezetek számára valójában egyelőre előnyösebb megfizetni a néha nevetségesen kis összegű bírságot, mint felépíteni egy tisztítót. Mindaddig, amíg nem születnek olyan intézkedések, amelyek következtében az ilyen hozzáállás előnytelenné válik, jelentősebb változásra nem lehet számítani. A környezetszennyezésért olyan kötbéreket kellene kiróni a vállalatokra, amelyek túllépik a tisztítók létesítésének költségeit. Szó van arról, hogy ezeket a kötbéreket a környezetvédelmi állami bizottság egy tartalékalapban összpontosítaná, amelyből az előre nem látható munkákat finanszírozná. A magyar kormány egész sor intézkedést hozott a környezetvédelem érdekében. Budapest II. városkerületében kísérletileg a környezetvédelem új módját vezették be - a villanyrendőrhöz speciális berendezést erősítettek, amely arra hívja fel a sofőrök figyelmét, hogyha a lámpa pirosra vált, kapcsolják ki a motort és akkor indítsanak újra, ha a zöld világit. A kísérlet célja, hogy a várakozási időben csökkenjen a levegő szénmonoxid tartalma. (ŐSTK-felvétel) A közeljövőben lát napvilágot egy, a környezetvédelemmel foglalkozó törvénytervezet, amelyet 1989-ben terjesztenek a minisztertanács elé. A határozatok, rendeletek, törvények csupán az érem egyik oldalát jelenti. Teljesítésük, illetve megtartásuk már más kérdés. Kétségtelen, a tét nagy. Ma azonban az a fontos, hogy az átalakítás során sehol ne tévesszék szem elöl a célt: komplex módon megoldani a környezetvédelem problémáit, hogy a természetet mindenütt megőrizhessük a jövő generációi számára. Jugoszlávia Takarítóhajó az Adrián Vízre bocsátották Jugoszlávia első környezetvédelmi hajóját. Az átalakított tanker két kikötő környékén fogja eltakarítani a tengerbe kerülő olajat és más szennyeződéseket. Jugoszláviábán remélik, hogy a takarítóhajó tevékenységének eredményeként jelentősen tisztul majd a tenger vize az Adria északi részén, ahol a sűrűn sorjázó hajógyárak, kikötök, olajfeldolgozók, vegyiüzemek és üdülőközpontok állandó veszélyforrást jelentenek a környezet tisztaságára nézve. Más környező államokkal karöltve, egy ENSZ- program keretében Jugoszlávia már évek óta aktívan közreműködik a Földközi-tenger ökológiai védelmében. öntisztító képességét. A legjobban iparosított részekről van szó, amelyek az ország területének 11 százalékát foglalják el, s a lakosság 35 százaléka él itt. Egyébként a folyók tisztasága egyetlen vajdaságban sem felel meg az előírt normáknak. 1986-ban a 49 vajdaságból csupán hatban nem rosszabbodott a helyzet. A környezetvédelem költségeit valamennyi vajdaságban a nemzeti tanácsok határozták meg, ezek összege azonban a beruházásokhoz viszonyítva sehol nem érte el a szükséges 7 százalékot. A legfelsőbb ellenőrző kamara szerint a jövőben tökéletesíteni kell azokat a gazdasági intézkedéseket, amelyek arra ösztönöznék a szervezeteket, hogy az eddiginél nagyobb mértékben járuljanak hozzá a környezet védelméhez. Növelni kell a tisztítóberendezések gyártását és behozatalát is. A kamara többek között javasolta, hogy azoknak a vállalatoknak az esetében, amelyek a legnagyobb mértékben szennyezik a környezetet, dolgozzák ki azok üzemeltetése hatékonyságának társadalmi és gazdasági elemzését. Lengyelország Nagyobb figyelmet érdemel Lengyelország legfelsőbb ellenőrző kamarája tavaly háromezer ellenőr segítségével aprólékosan elemezte a környezetvédelem helyzetét. A dokumentum szerint, amelyet a kamara az elemzés alapján dolgozott ki, az országban 27 olyan terület van, ahol a víz, a levegő és a föld szennyezettsége olyan mértékű, hogy ott a természet elveszítette az Az idén 33 millió zlotyba kerül a csensztochovai Bierut Kohónak a környezetszennyezés. A Warta folyó mértéktelen szennyezéséért űjabb 5 millió zloty büntetés fenyegeti a vállalatot. A kohónak további jelentős összeget a levegőszennyezés megengedett mértékének túllépéséért kell fizetnie. Valamennyi bírságot a nyereségből téríti a vállalat. 1988 januárjától Lengyelországban a környezetszennyezésért a gazdasági szervezetek jelentős bírságot fizetnek a nyereségből. Az előírások megszegéséért ma négyszer nagyobb kötbért rónak ki, mint akár egy évvel ezelőtt. Az intézkedésnek természetesen nem a bírságok összegének növelése a célja, hanem arra kényszeríteni a gazdasági egységeket, hogy tisztítókat létesítsenek és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítsanak a környezetvédelemre. (SH, CSTK) Számok, adatok, tények Lengyelország és Magyarország a jövőben bővíteni kívánja a kölcsönös együttműködést. Nemrégiben aláírták a kölcsönös kapcsolatok 2000-ig történő fejlesztésének komplex programját. Az együttműködésre a gépiparban és az autógyártásban vannak a legjobb feltételek; autóbuszok és trolibuszok fejlesztését tervezik, s az együttműködési programban az elektronika is szerepel. Külön fogyelmet fordítanak a gyártásszakosításra a videomagnók, televíziók és más fogyasztási elektronikai cikkek gyártásában. Az együttműködés fontos területe a vegyipar, ennek keretében gyógyszeripari termékek és alapanyagok közös gyártását és kölcsönös szállítását tervezik. forgalma sem mennyiségében, sem szerkezetében nem felel meg a két ország gazdasági potenciáljának. A Szovjetunió és Japán árucsereEzt bizonyítja, hogy az elmúlt öt esztendő folyamán csökkent a partnerek kölcsönös árucseréje. A kapcsolatok felélénkítéséhez kellene hozzájárulnia annak a nemrég aláírt egyezménynek, amelyben Japán részről technológiák szállításáról lesz szó. Ennek fejében Szibéria és Távol-Kelet gazdag nyersanyagforrásaiból meríthet a japán partner. EE 1988. IV.