Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-04-01 / 13. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1988. április 1. XXI. évfolyam Ára 1 korona A Magas-Tatra meredek hegyoldalain is felkapaszkodik az erdő (Kontár Gyula felvétele) Gyermekeink számára nélkülözhetetlen... (Lalo Károly felvétele) Beteg fák (Borzi László felvétele) Wiszonylag sok az erdőnk - közhelynek számító megállaV pítás. Csakhogy nem mindenki s nem mindig tudatosítja, hogy mekkora kincs ez. Pedig jelentőségét aligha lehet túlbecsülni. A fa értékes termék idehaza és exportra termelve egyaránt. Az erdő állapotától nem kis mértékben függ a természet vízháztartása, márpedig e tekintetben már távolról sem vagyunk olyan gazdagok. A faállomány nagyságrendje és minősége jórészt, meghatározza levegőnk minőségét, csökkenti szennyezettségét. S ez felette fontos, különösképpen ha meggondoljuk, hogy országunk e tekintetben az európai ranglista sereghajtói között helyezkedik el. Egészségügyi, kulturális, esztétikai, üdülési szempontból is igen nagy a szerepe. Az évről évre áprilisra eső erdők hónapja arra mindenképpen jó, hogy erre a sokrendeltetésű szerepre nyomatékos hangsúllyal felhívja a közvélemény figyelmét. S nyilván arra is, hogy az egész évi erdőóvó törekvések intenzitásának növelésére sarkallja az arra illetékes gazdasági és természetvédelmi szerveket és szervezeteket. Az ugyanis már nem vitás, hogy ez a természet- és a környezetvédelem egyik kulcskérdése. Egyébként ilyen szellemben mérték fel a levegőszennyezés erdeinkre a legkárosabban ható következményeit és ehhez kötődően az intézményes tennivalókat is olyan meghatározó fontosságú dokumentumok, amilyen például Csehszlovákia Kommunista Pártja XVII. kongresszusának beszámolója volt és amilyen az évezredünk végéig kidolgozott országos környezetvédelmi koncepció, összegező megállapításuk, hogy végső soron nemcsak gazdaságfejlesztésünk érdekei diktálják a levegőszennyezettség lényeges csökkentését, hanem a lakosság életszínvonala emelésének az előbbinél jelentősebb törekvése is. ilyen megvilágításban aligha lehet számunkra közömbös, hogy az arra illetékes szakemberek eltérő szempontok alapján kidolgozott felmérései szerint erdeink eltérő mértékben, de mindenképpen igen magas hányadban - betegek. Az erdőt járó és az erdőhöz értő ember ennek sok nyomát fedezhette fel, különösképpen az utóbbi másfél-két évtizedben. Főleg a jegenye-, a lucfenyők és tölgyek szenvednek, míg a legel- lenállóbb a bükkfa. Ez természetesen nemcsak hazai jelenség. Az elmúlt harminc esztendőben európai és világviszonylatban is súlyos ökológiai károsodások érték és érik az erdőket. Ez mindenütt nagyon nyugtalanítja a közvéleményt. Az okok nyilván összetettek. A szakemberek döntő többsége szerint a fő ok éppen a levegő magas fokú ipari szennyezettsége, amely az úgynevezett savas esők formájában idézi elő a faállomány fokozatos, de viszonylag gyors, aggasztó pusztulását. Egyelőre még nem minden vonatkozásban tudományosan bizonyított okozati összefüggésben s a szakemberek többségének véleménye szerint nem is annyira közvetlenül, mint inkább közvetve, gyöngítve a fák biológiai ellenállóképességét. Ehhez azután további tényezők is hozzájárulnak. Csak néhányat említünk meg közülük - a szélsőséges időjárás, az aszályok és a hószegény telek, a lombfogyasztó rovarok gyakori előfordulása, különféle káros gombafajok elszaporodása stb. Nálunk - s ez köztudott - a legtöbb bajt az ipari és az energetikai levegőszennyezés okozza. Ezt követően a számtalan széntüzelésű kazán, amelyet viszonylag silány minőségű, sok ként tartalmazó barnaszénnel működtetünk. De nem kis szerepe van a gyorsan gyarapodó gépkocsipark ólmot és egyéb káros égésterméket tartalmazó kipufogó gázainak is. S mindezt tetézi, hogy a szelek szárnyán nem csak mi exportálunk levegőt szennyező szilárd halmazállapotú és légnemű anyagokat, hanem azokat akaratlanul importáljuk is más országokból. Az erdő kemény utóvédharcot folytat. Él és élni akar. De ebben mind nagyobb segítséget kell nyújtania az embernek, a társadalomnak. Saját jól felfogott érdekében. Mert ez a harc része annak az egyetemes küzdelemnek, amelyet az emberiségnek fennmaradása érdekében sikeresen meg kell vívnia. Mégpedig a két legfontosabb fronton - a béke megőrzéséért és a természet, valamint a környezet megóvásának frontján. A veszélyeket felismertük. Elhárításukon sokféleképp, számos részintézkedéssel munkálkodunk. Erre összpontosul tudósok és kutatómunkások figyelme, sok pozitív lépést teszünk a tudatos erdőgazdálkodás, az ésszerű fakitermelés érdekében. Igen fontos körülmény, hogy nagyrészt a gazdasági károk tudatosítása is olyan fokozatos szemléletváltáshoz vezetett és vezet, amely a korábbinál összehasonlíthatatlanul nagyobb jelentőséget tulajdonít az erdő egyéb említett funkcióinak is. S olyan erkölcsi korkövetelményeknek, hogy ebben a vonatkozásban is, ha már nem adhatunk tiszta számlát a jövendő nemzedékek kezébe, de legalább ne maradjunk szégyenben s ne átkozhassanak bennünket bűnös gondatlanságunkért. A részintézkedéseket, amelyek távolról sem tekinthetőek lassú araszolásnak, olyan döntések is kiegészítik, amelyek mindenképpen stratégiai fontosságúak. Már nemcsak jószándékú elképzelés, hanem a gazdaságfejlesztés állami tervében rögzített tény, hogy az előző tervidőszakhoz képest jóval több anyagi eszközt szánunk a környezetvédelemre. Ebben az ötéves tervidőszakban 17 milliárd koronát. Persze, ez még mindig kevés, de a józanul gondolkodó embernek azzal tisztában kell lennie, hogy a múlt és a közelmúlt mulasztásainak helyrehozása csak folyamat lehet, amely mindenképpen gazdaságunk, társadalmunk anyagi lehetőségeinek függvénye. S ha már a nagyobb léptékű, a szélesebb horizontokat nyitó megoldási módozatokról szólunk, akkor nem feledkezhetünk el még egy dologról. Egy olyan elkötelezettségünkről, amelynek következetes megvalósítása nálunk és jó néhány további európai országban a fordulat kezdetévé válhat. Arról van szó, hogy 1985-ben mi is aláírtuk és ratifikáltuk azt a szerződést, amelyben tizenöt európai állam vállalta, hogy tagja lesz az ún. 30 százalékos klubnak. Másszóval, kötelezte magát arra, hogy 1993-ig az 1980. évi szinthez képest ilyen hányadban, nagyjából az egyharmadával csökkenti annak a kéndioxidnak a mennyiségét, amellyel nálunk és másutt szennyezi a levegőt. Ha megszemélyesíthetnénk az erdőt, akkor nyilván hálásan megköszönné ezt a tettünket. Ez a köszönet jólesne, buzdító- lag hatna, de azért kissé talán pironkodnánk is. Merthát ezzel a lépésünkkel és a várható továbbiakkal is csak olyan sérelmeket orvosolunk, amelyekért felelősséggel tartozunk s amelyek számunkra elhanyagolhatatlanok. . ,
