Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1988-03-18 / 11. szám

Valamelyik város valamelyik terén parkot létesítettek. De baj történt: a park útban volt, keresztezte az autóbusz-megállótól a boltig és a sörözőtől a fürdőig vezető legrövidebb utat. A füvet tehát letaposták.

A parkot ekkor fakerítéssel vették körül. De a kerítést kitörték, ugyanis a fürdő látogatói a sörözőben szerettek volna felfrissülni, a vásárlók pedig nem akarták a parkot megkerülve cipelni, amit vásároltak.

Ekkor betonkeritést építettek, s megbüntették azokat, akik megrongálták a kerítést, vagy ráléptek a fűre. Hamarosan megmutatkozott az eredmény. A szabálysértések száma növekedett, s a fürdő, az üzlet és a söröző bevétele csökkent. Lassú víz partot mos - tartja a közmondás. A betonfalon megjelent egy repedés.

A parkba őrséget állítottak. Ehhez létre kellett hozni az őrséget irányító szervezetet - könyveléssel, státusokkal, fizetésekkel és szakszervezettel együtt. De egyes maradi gondolkodású őröket megvesztegettek az ugyancsak maradi állampolgárok: fizettek azért, hogy a lehető legrövidebb úton juthassanak el kívánt céljukhoz.

„Ó, hát ez a helyzet - morgolódtak az adminisztrátorok. - Akkor hát hozzuk létre a park őrzésének ellenőrzéséért felelős hivatalt“. „És ki fogja ellenőrizni az ellenöröletett, amely szerint ez a cselekmény ,, egyenértékű a szabotázzsal“. A napjainkban érvényben levő törvény szintén büntetőjogi felelősségre vonást helyez kilátásba a rossz minőségért. Büntető intézkedés tehát van éppen elegendő. És mi van a termékek minőségével? Ezt sajnos nem tudjuk. Mi történt itt? A dolgozók gazdasági érdekeltsége miért nem kapcsolódik az általuk előállított termékek minőségéhez?

Egyetlen megoldás lehetséges: a gazdasági mechanizmus gyökeres átalakítása - mégpedig úgy, hogy meglehessünk betonfalak nélkül. A gazdasági demokrácia felkutatja a számára szükséges ösvényeket, a jognak pedig meg kell teremtenie az ehhez szükséges jogi biztosítékokat. A jog demokratizálása a legfőbb követelmény. A történelemből köztudott: egy forma szerint jogos intézkedés mögött rejtőzhetnek puszta szavak - szankciók nélküli jog, vagy éppen önkényes tilalom - jogtalan szankciók. A jog nem jelszó és nem parancs. Az emberek akkor is szeretni fogják egymást, és családot alapítanak, dolgozni fognak és gazdasági kapcsolatokat létesítenek, ha a jogalkotók gondatlansága miatt nem születik meg az erre vonatkozó törvény. Aki erről megfeledkezik és azt várja a jogtól, amire lényegétől fogva nem képes, hasonló

5

3.18. I

két? Újabb ellenőrök? És azután? Nem könnyű probléma. Itt már tudomány nélkül nem igazodunk el. “ Létrehozták a tudományos kutatások osztályát. Felpezsdült a munka. A vélemények - ahogy a tudományban szokás - megoszlottak. Egyesek a falat alkotó beton rossz minőségére hivatkoztak, mások - a fal nem kielégítő magasságára, megint mások - a büntetések enyheségére. „Barátaim- szólalt meg egyszer csak egy új hang - mi lenne, ha lebontanánk a falat? Kiaszfaltoznánk azokat az ösvényeket, s akkor nem lenne, aki letapossa a füvet. “

A hivatal egyik tapasztalt munkatársa négyszemközt megmagyarázta: „Egyáltalán nem kívánatos törvényesíteni az ösvényeket. Természetesen vannak rések és vannak ösvények is. De most bárki, aki a réseken vagy az ösvényeken átmegy, szabálysédó. Es, mint ilyen, a hatalmamban van: ha akarom - elengedem, ha akarom - elkapom. S ráadásul sokan még meg is hajolnak előttem, ha találkozunk - tartanak tólem. így hát ezek a rések végül is bizonyos értelemben eltartanak minket. “

így fedezték fel annak a fontos társadalmi törvényszerűségnek a létezését, amelyet a „betonfal törvényének“ nevezhetünk.

„A társadalom nem a törvényen alapul - írta Marx. - Ezt csak jogászok képezik. Éppen ellenkezőleg, a törvénynek kell a társadalmon alapulnia, a törvénynek kell kifejeznie a társadalmat... a társadalom érdekeit és igényeit. “

Miben áll a jogi kényszer sajátossága? Néha képes megakadályozni a negatív, társadalmilag veszélyes viselkedést (például egy emlékmű szándékos megrongálását), de nem képes ösztönözni a pozitív, társadalmilag hasznos tevékenységet (az adott emlékmű gondozását, restaurálását stb.). Néha - de nem mindig - rá lehet kényszeríteni, hogy jó legyen.

Nézzünk egy jellemző példát. Az SZKP Központi Bizottságában 1986 novemberében megrendezett tanácskozáson Mihail Gorbacsov rámutatott: „Ahogy a minőség javításának ügye halad, úgy halad egész népgazdaságunk ügye." Első ízben 1929- ben fogadtak el törvényt a rossz minőségű termékek kibocsátásával és a szabványok meg nem tartásával kapcsolatos büntetőjogi felelősségről. 1938-ban újabb törvényt hoztak. „A rossz minőségű termékek kibocsátásáért való felelősségről“, amely „súlyos államellenes bűncselekménynek“ minősíti a rossz minőségű termékek kibocsátását. 1940-ben megint újabb törvény szülatossá válik a kakashoz, amely azt hiszi, ha nem kukorékol, akkor nem kel fel a nap.

Hasonlítsuk össze két törvénykönyv, a bűnügyi és a polgári törvénykönyv normáit. A büntető törvénykönyv bűncselekménynek tekinti a kereskedelmi közvetítő tevékenységet, amelyet magánszemély foglalkozásként vagy meggazdagodás céljából űz. A polgári törvénykönyv ezzel szemben az állampolgárok, illetve az állampolgárok és a vállalatok közötti törvényes kapcsolatnak tekinti ugyanezt a tevékenységet, amely megbízásos vagy bizományi szerződésen alapulhat. A közvetítői tevékenység nem tartozik a tiltott foglalkozások közé, s a közvetítők munkaszerződés éllapján történő fizetése is törvényes.

A büntető törvénykönyv bűncselekménynek (spekulációnak) tekinti az áruk - ezen belül az állampolgárok személyi tulajdonát képező áruk és tárgyak - felvásárlását és eladását nyereségszerzés céljából. A polgári törvénykönyv ugyanakkor törvényesnek tekint minden adásvételi ügyletet, amely nem áll ellentétben a polgári törvénykezés normáival. Az árak a felek megegyezése alapján jönnek létre. Nyilvánvalóan senki sem köt ilyen üzletet úgy, hogy kára legyen belőle.

Most nézzünk két megtörtént esetet.

amelyekről a lapok is hírt adtak. A gazda felszedte a háztájijában termett burgonyát, s elindult, hogy eladja a piacon. A szomszédasszony kérte, vedd meg a burgonyámat, vidd ki a piacra, és add el a magadéval együtt. Az árban megállapodtak, a gazda beleegyezett, törvényes üzlet jött létre. A gazda - szintén a törvényeknek megfelelően - eladta a burgonyát a piacon. Mindenki jól járt: a gazda is, a szomszédasszony is s a a vásárlók is a piacon. A végeredmény pedig az lett, hogy a gazdát spekulációért elítélték (nyereség céljából elkövetett felvásárlásért és viszonteladásért). A polgári törvénykönyv hallgat - a büntető törvény- könyv működik.

Egy másik példa. Jaroszlavlban megalakították az Urozsaj (Termés) nevű közvetítő szövetkezetét. A szövetkezet tagjai az ország déli részén (Azerbajdzsánban) felvásárolták a háztájiban termett cseresznyét és eladták jóval északabbra - Jaroszlavlban. A repülőtéren, a cseresznye berakodásakor spekulánsoknak minősítették őket, ugyanezt a „bűnügyi“ jelzőt aggatták tevékenységükre a jaroszlavli területi pénzügyi igazgatóságon. Végül a szövetkezetét az újságcikk mentette meg, amely az Izvesztyijában jelent meg tevékenységéről.

A büntető pszichológia él és működik. Vajon miért büntetnek a spekulációra és a kereskedelmi közvetítő tevékenységre vonatkozó büntetőjogi normák? Mi ezeknek a normáknak a társadalmi lényege? Lehet, hogy a „bűntett“ - már maga a nyereség- szerzés? „Nyereség“? Ez nem lehetséges, hiszen minden kereskedelmi és ellátó tevékenység ugyanazon az elven alapul: egy bizonyos áron meg kell vásárolni a termelőtől a terméket, el kell juttatni a fogyasztóhoz és eladni neki egy másik, az előzőnél magasabb áron (azaz nyereséggel). Többek között az állami felvásárló vállalatok is ezzel foglalkoznak.

A kérdés tehát: végül is tulajdonképpen mi esik büntetés alá? A büntető törvény- könyv pontos választ ad: olyan tevékenység minősül bűncselekménynek, amellyel magánszemély foglalkozik. S mi van akkor az egyéni munkavállalással kapcsolatos, nemrégiben elfogadott törvénnyel? A törvény hatályba lépett, de a büntető törvénykönyv megfelelő normáit nem törölte el. S vajon maga ez a törvény tökéletes-e? A 6. cikkely például leszögezi, hogy „azoknak az állampolgároknak, akik egyéni munkával kívánnak foglalkozni, a végrehajtó bizottságtól kell engedélyt kapniuk". Ez felvet egy alapvető kérdést: az egyéni munka - az állampolgárnak az az alkotmányos joga, amelyet a Szovjetunió Alkotmányának 17. cikkelye foglal magában, vagy valamiféle privilégium, amelyet hivatalos személyek megítélése alapján nyerhetünk el? Az iiyen törvény működésképtelenné válhat. És a lehetséges hibák kerítésében sajnos akad majd nem egy illegális rés az összes ismert következménnyel - korrupcióval, megvesztegetésekkel - együtt. Más szóval megmaradt a betonfal és benne a kiskapu, a kiskapuban pedig az őr, akinek jogában áll, hogy ne engedjen be valakit! A büntető törvénykezés eltorlaszolhatja a gazdasági fejlődésnek ezt az irányát.

Egy törvény megjelenése természetesen fontos dolog, de nem jelenti valamely jogszabály megvalósulásának végső szakaszát. A hangsúly azon van, hogyan értelmezzük és alkalmazzuk az adott jogszabályt. Bármiről legyen is szó - egy minisztérium illetékességéről, az iparvállalatokról, az egyetemi felvétel szabályairól, a sportról vagy a kultúráról minden törvénynek világosnak kell lennie olyan szempontból, hogy hogyan, miért és minek az érdekében szabályozza a jogokat - az enyémet, a tiédet, a miénket -, illetve hogyan, miért, minek az érdekében foszt meg jogoktól- engem, téged vagy öt. A demokratizálásnak más útja nem létezik.

Nem szabad azonban lebecsülni azoknak a konfliktusoknak az élességét, amelyek e folyamat során kialakulhatnak Éppen ezért fejleszteni kell és meg kell erősíteni az állampolgároknak nyújtott jogi segítséget oly módon, hogy - mint Lenin mondta- „megtanítjuk őket (és segítünk nekik) harcolni saját jogaikén az OSZSZK-ban törvényes, a jogokért folytatott harc szabályai szerint“. A törvényeknek hatékony eszközökkel kell ellátniuk az állampolgárokat ehhez a harchoz. A jog bármely formájában az emberre irányul. Éppen ezért fontos, hogy most a jog szempontjából mintegy felleltározzuk életünk problémáit.

„Jog, jog - hallom az olvasó hangját.- Hát a kötelesség, a felelősség? Azokkal mi van?" Felelősségről csak akkor beszélhetünk, ha valakinek lehetősége van választani különféle magatartási változatok között. Ha nem volt választási lehetőség, akkor az adott személy megbüntetésével nem lehet megszilárdítani felelősségérzetét. Azt mondják, hogy ha az ókori Kína valamelyik tartományában földrengés volt, akkor a mandarinnak - a tartomány urának- a császár parancsára fejét vették ,,Megtörtént az intézkedés“ - gondolta, feltehetően megelégedetten a császár.

(A NOVIJ MIR című folyóiratból, rövidítve)

Diplomás, tapasztalt és „csak“ 43 evos ■ ■ ■

Igen, ez ó - az átlagos lengyel vállalati igazgató. Amit még illik tudni róla: fizetése meghaladja a 64 ezer zlotyt. Tehát jól keres, mert ez az összeg több mint a kétszerese az országos átlagbérnek. Felsőfokú végzettségét az ötvenes-hatvanas évek fordulóján szerezte, igazgatási tapasztalataihoz viszont már a hetvenes években jutott hozzá. Vezér- igazgatóvá hét évvel ezelőtt nevezték ki, miután 20 évi szakadatlan jó munkával és irányítói rátermettséggel megszerezte felettesei és beosztottai bizalmát.

Hogy azután ez a kissé idillikusnak tűnő kép az igazgatóról mennyiben tér el a valóságtól, arra már nem a Lengyel Közvéleménykutatási Központ adatai válaszolnak, hanem maguk az illetékesek.

..... Ha minden tőlem függne,

az

onnal felszámolnám a sok közvetítő láncszemet, ami kihat a döntésekre, helyreigazítanám a reformmal ellentétes jogszabályokat, hasz- navehetöbbé tenném az ellenőrző szerveket, s úgy alakítanám ki a státusomat jogi és gazdasági értelemben is, hogy igazi gazdának érez- hessem magam a vállalatomnál.“

„... Induljunk ki abból, hogy az emberek szeretnek és igenis, akarnak dolgozni. Ambiciózusak, felelősségteljesek, ha erre látnak lehetőséget. Csak nem kedvelik, ha hajtják, siettetik és teljesen értelmetlenül mindenféle szankcióval fenyegetik őket. Ugyanez vonatkozik a vezetőkre is. Ha már „megvásárolták“ az agyukat és képességeiket, bízzanak is bennük, ne akarják minduntalan és indokolatlanul ellenőrizni őket.

.....Nekem a vállalat szempontiá

ból a világosan, precízen és egyértelműen meghatározott gazdasági kritériumok a legfontosabbak. Egyedül az alacsony termelékenység rémétől tartok.“

íme, három igazgató, három vezető hozzáállása, s már színesebb is a lengyel „statisztikai igazgató" alakja.

A megkérdezettek túlnyomó többsége azt állítja, hogy manapság az igazgatás egyre bonyolultabb feladat. Elsősorban azért, mert igen nagy a döntésekre kiható intézmények - alapító szerv, kamara, bank- száma. Például az alapító szerv érdekelt a vállalati gazdálkodás szférájába eső kérdésekben- a feltételek javításában, a termelékenység növelésében, az exporttevékenységben -, s nehezen hagyja magát meggyőzni. A helyi hatóságok leginkább az élelmiszeripari, fogyasztási és hiánycikkeket előállító vállalatok irányításába szólnak bele. S ez így megy egészen a bankig, amely természetesen arra kíváncsi, hogy mire adja a pénzt.

Mindehhez hozzájön, hogy az igazgatók szerint folyton növekszik az ellenőrzések száma. Minden hatodik szerint kevesebb tárgyalásra van szükség. Tény, ha jó az anyag- ellátás, a felszereltség, a devizaellátás, csökken a beavatkozás száma is.

Az igazgatók egy harmada 1981 után kapta meg kinevezését, s 95 százalékuk tagja a LEMP-nek és a szakszervezeteknek. Az igazgatói munka értékelésében a párt- és az alapító szervek elsősorban a lojalitást, a készségességet, a dolgozói tanáccsal és a többi társadalmi szervezettel történő együttműködést tartják fontosnak - legalább is az igazgatók szerint. A fiatalabbak nagyobb súlyt helyeznek az idősebbeknél a vállalat termelési eredményeire és a társadalmi-politikai helyzet stabilizálására.

Úgyszólván valamennyi vállalati igazgató hangoztatta: bízik benne, hogy a reform küszöbönálló második szakaszában a vállalatok valóban nagyobb önállósággal rendelkeznek majd.

(BUDAPRESS-INTERPRESS)

■ i: a jog? Tilalmak, parancsok, korlátozások? Vagy a társadalom, az Ml állam javára kifejtett hasznos, aktiv tevékenység garancia? - fontolgatja Alekszandr Jakovlev, a jogi tudományok doktora. - vajon egyes törvények nem akadályozzák-e az átalakítást?

■