Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-07 / 1. szám
rSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSS/ A sz ovjet filmművészetben egyre erőteljesebben tör előre az úgynevezett középgeneráció, melynek tagjai - mondjuk harmincöt és ötven között - tehetségük és tapasztalataik teljes vértezetében készek a legbonyolultabb színészi feladatok megoldására is. Hasonlóan ahhoz, hogy a vezető rendezők sorába, Geraszimovék, Jutkevi- csék helyére Klimov és Mihalkov nemzedéke lépett, a szerepjátszó mezőny szintén átrendeződött. Tegnap Kadocsnyikov, a szerepet. így játssza el Szkvorcov pilótát a Katasztrófa földön-égen című - a szovjet filmgyártásban müfajteremtö- alkotásban, Tvergyiszlav vajdát a hősi múltat idéző történelmi körképben, a Bölcs Jaroszlav- ban, az Utószinkron és a Siker rendezőjét, a Gracs fivérek minden hájjal megkent bűnözőjét, a Cinkosok türelmes vizsgálóbíróját. Mi rokonitja egymással Leo- nyid Filatov hőseit? Mindenekelőtt az intellektus magas foka (paradox módon ez a megállapítás „rosszembereire“ is vonatkozik). Megjelenése, habitusa, arcalkata főleg értelmiségiek életre keltésére predesztinálja, ám ez nem jelenti azt, hogy hagyja magát skatulyába szorítani. Gondoljuk csak meg: mekkora a különbség a repülős kaland főszereplője és a Cinko- sok-beli nyomozó között, pedig- hogy e kiragadott példáknál maradjunk - mindketten hivatásuk megszállottjai. Leonyid Filatov általában energikus, tettre- kész, aktív férfiakat elevenít meg a kamera előtt. Színészi eszköztára ennek megfelelően változatos. Nem kedveli a harsánysá- got, a pátoszt, a külsőségeket. A „kereső színész“ Zsarov, Babocskin volt a sztár, ma pedig már lassan-lassan Bondarcsukéknak is át kell adniuk a helyet az utánuk következőknek. Leonyid Filatov a beérkezett trónkövetelők közé tartozik. Majdnem két évtizede tevékenykedik a pályán, jelentős alakítások fűződnek a nevéhez, de még csak mostanában kezdik a legjobb színészek között emlegetni. Hiába, a Szovjeuntióban óriási a konkurencia: az elődök teremtette mérce magas. A negyvenegyedik esztendejét taposó Filatov 1969-ben végzett a főiskolán. Azonnal szerződtette a Taganka színház, ami önmagában is rangot adott - s természetesen a fejlődés lehetőségét biztosította. Méghozzá ideális körülmények között. 1970-ből való az első filmszerep, ám a kezdeti megbízatások a tehetséget alig teszik próbára. Fokozatosan nő a színészi feladatok súlya. A kiugrást egy tévéjátéknak köszönheti: Svab- rint formálja meg A kapitány lánya cimű Puskin-mü színvonalas adaptációjában, s mivel Filatov játékáról elismeréssel írnak a kritikusok, a filmgyár kapui is egyre sűrűbben nyílnak meg előtte. Az előrelépés bizonyítéka: már nemcsak felkérik egy- egy figura megformálására, hanem az ö karakterére méretezik Két-három jellemvonásból is képes kibontani a személyiséget. Azt olvassuk a szovjet filmenciklopédiában, hogy Filatov,.kereső színész“, aki pszichológiai igényességgel építi fel markáns figuráit. Majdnem bizonyosra vehető, hogy akkor ér majd a csúcsokra, ha a mai szovjet film legkiválóbb rendezőivel találkozik - olyan alkotókkal, akik az eddigieknél is súlyosabb terheket raknak a vállára. Averbah és Mitta már „alapozott“ vele; talán felkéri majd közreműködésre Panfilov, Danyelija, Joszeliani is. Még egy érdekes vonás a portéhoz. A szovjet filmművészetben elég sok az írói ambíciókat melengető színész. Cserka- szov mesterien elemezte saját munkáját, s nemrég vehettük a kezünkbe Gurcsenko teljes prózai teljesítménynek beillő emlékezéseit. Filatov dramaturgként most járja a tanulóéveket. Vagy lehet, hogy világra segít önmaga számára valamilyen hálás szerepet? A sokoldalúság sosem árt. A művészet valamennyi szférájában megszerzett tudás kamatoztatható a filmszínész pályáján. Filatovról egyelőre még nem írtak könyvet, tanulmányt, esz- szét. Idő kérdése csak, hogy elkezdjék. A nyersanyag - az alakítások sora - már együtt van az eddigi szintézishez. V. J. ! Visszanyert hittel Érzéki arc szemérmes bensővel. Rejtélyes szenvedély ártatlan sóvárgással. Realizmus talányos poétikával. Ez ő: Olasz Ági. A nálunk most bemutatott Szerelem első vérig tanárába habarodott Marija. Sikerfilm után müvészfilm - a Jancsó Miklós rendezte Szörnyek évadjában az eredendő jó, a földi szépség megtestesítője. A Semmelweis című osztrák-magyar tévéfilmsorozatban vajúdó anyát játszik, a Vígszínházban, az Angyali Johannában vágyainak szabad utat engedő özvegyet. Kibontott hajjal, fehér selyemben, mezítláb jön mindannyiszor... lépteivel jelzi, hogy fűben jár, szemével, hogy szembe fordul a világgal. ,,A napokban olvastam el Gauguin életét... állítólag negyvenévesen jött rá, hogy festenie kell. Nem tudom, hogy van ez, mindenesetre megnyugodtam. Mert én csak most, a főiskola utolsó évében érzem igazán, hogy ez az, ami érdekel. Elsőben azt mondták, érzékeny vagyok. Akkor nincs baj, gondoltam. Másodiktól ösztönösnek tartottak de megjegyezték: elnyelem a szóvégeket. Harmadikban már improvizatív voltam. Egyik qrán azzal gyötörtek, hogy csillog a szemem, a másikon meg azzal, hogy hűvös a tekintetem. Egyszer összetörtek, máskor agyondicsértek. A végén nem tudtam, kinek higgyek. Annak, aki azt állítja, hogy extrémül játszok, vagy annak, aki szerint természetes vagyok. Romhalmaz lett belőlem. Nem készültem én erre a pályára soha. Vagány, bombázó csaj a húgom, de én... gátlásos voltam gyerekkoromban is. Nagyapám földig érő hálóingjét is csak akkor mertem felvenni, ha senki sem látott. A pantomim, az nyitott meg, az adott erőt a főiskolai felvételihez is. Harmadikban azonban olyan zárkózott lettem az ellentétes megjegyzésektől, hogy már az anyám is aggódni kezdett. Aztán most, negyedikben jött egy-két jó szerep. Bíztattak: nyissam meg a lelki szelepeket. Ez segített. Helyrebillentett. Bár furcsa dolgokat vettem észre magamon... Apám szerb, robbanékony alkat, piff-puff, mint a zivatar, aztán minden megy a régiben. Évekkel ezelőtt én is ilyen voltam... akár a vulkán, kitörés előtt. Egyszercsak más lettem. A főiskola megváltoztatott. Megtanultam nyelni. De úgy, hogy észre ne vegyék az arcomon, ha fáj valami. Keményebb vagyok, megfontoltabb... külön kis világot teremtettem magamnak. A Szerelem első vérig Mariját másodéves koromban kaptam. Minden idegszálam tiltakozott a szerep ellen. Hol vagyok én az ilyen belevaló, mindenre elszánt lányoktól! Akik bárhol, bárkire kivetik a hálójukat. Elmentem a próbafelvételre, de biztosra vettem, ha meglát a rendező, rögtön letesz rólam. Erre mi történt? Rámnézett és azt mondta: enyém a szerep. Ez volt az az év, amikor a főiskolán „ösztönös“ voltam. A forgatáson meg, amikor nyolcadszor vettük fel ugyanazt a jelenetet, nyolcadszor is úgy csináltam, hogy tetszéssel fogadták. Egymás után nyolcszor lettem volna ösztönös? Nem értem. A nyáron láttam a filmet a tévében... nem voltam meghatódva magamtól. Fél kettőig néztem a falat a sötétben. A Jancsó-filmben nehéz napokat éltem át. Kihívtak a filmgyárba, azt mondták, vetkőzni kell a filmben, de megéri. Nem érdekel... ha nem kapok ruhát, a szerep sem kell. Másnap újra hívnak. Menjek, mert átírták a forgatókönyvet. Szöveg nincs, vetkőzés igen. Nem! Kimondtam végre, hogy nem! Erre teledumálták a fejemet, hogy vigyázzak, ebből még baj lehet. Nem bánom, én akkor sem vállalom! Csitították, nyugtatgattak, arra kértek, várjak. Vártam. Pár nappal később új forgatókönyvet adtak a kezembe. Ági lesz a nevem a filmben, csak olvassam el. Hazamegyek, olvasom, minden jelenetem ruhátlan, szöveg megint semmi. De Ági a nevem! Sírtam, mint egy gyerek. Újra a gyárban, megint a gyártásvezető előtt: nem, nem, nem! Nincs az a pénz, amiért elvállaljam. Pedig nincs visszaút, mondták, és ne idegeskedjek, mert szimbólum leszek. A tisztaság ,,Gátlásos voltam gyerekkoromban is“ (Oláh Csaba felvétele) szimbóluma. Már elkezdődött a forgatás, már javában ment a munka, amikor odaálltam Jancsó elé: Miklós bácsi, én szíves-örömest részt veszek a filmben, de felöltözve. Erre ő: miért? Hát más valamire kérték? Akkor derült ki, hogy nem is ő, hanem az asszisztensei szabták a feltételeket. Ebből is tanultam valamit. Ezen a pályán pillanatok alatt kell átlátni a szitán. Mostanában három szerep tart formában. A Szerelem második vérig nagyobb lehetőséget adott, mint az „első“. Mari komolyabb lett, tisztább érzelmekkel szeret. A Semmelweisben minden jelenetben közelről vett a kamera... „terhesen“, fájdalmakkal küszködve, vajúdva. A legfrissebb ajándék: Csingiz Ajtmatov Zaripája, az Egy évszázadnál hosszabb ez a nap című drámában, az Ódry Színpadon. Egy önfeláldozó, okos, dolgos asszony, aki minden előnyéről lemondva hagyja ott a várost, csakhogy nyugodt életet biztosítson férjének és gyerekeinek. A hitemet, az önbizalmamat adta vissza ez a szerep.“ SZABÓ G. LÁSZLÓ M osolygó ember, szinte elképzelhetetlen rossz kedvűnek. Magas - és bár ötvenes évei közepén jár -, fiatalos mozgású. Ha megkérdezik, mi a foglalkozása, azt feleli: „örök érdeklődő.“ Aligha lehet jobb jelzőt találni rá. Minden apró részletre figyel, miközben minden jelentős eseményt, rejtett folyamatot észrevesz. És mindenre van már egy válasza, vagy hamarosan kidolgoz, talál egyet, s azt éppen következő művében közreadja. Neve: Eldar Sengelaja. Filmrendező. Egy neves művész- család tagja: már nagyszülei, szülei is színházi emberek, vagy színészek voltak, öccse, Georgij, neves filmrendező. Húga Ariadna, a Szovjetunió népszerű, külföldön is elismert színésznője. Eldar Sengelaja három évtizede rendez, mégis csupán nyolc filmet alkotott, ebből háromban csak társrendező, és a negyedikben csak egy epizód alkotója. Négy önálló .játékfilmje: a Különleges kiállítás, a Csodabogarak, a Szamanisvüi mostohája és a Kék hegyek tették nemzetközileg is elismertté, és emelték a legjobb szovjet rendezők sorába.- Sokáig nagy hátrányt jelentett számomra, hogy képtelen vagyok termelési témákkal foglalkozni a filmvásznon. Engem szélsőségesen nagy kérdések érdekelnek, mint például „a lenni, vagy nem lenni", pontosabban a hogyan lenni és hogyan lehet lenni. Mind a négy eddigi önálló filmem e létkérdés jegyében fogant. Persze a filmek miliője mindig változott. A Különleges kiállítás című filmem arról szól, hogy egy fiatalember, akiből nagyformátumú szobrászművész lehetne, különféle nagyon is földi okok miatt, hogyan kényszerül aprópénzre váltani tehetségét és eközben hogyan sikkad el örökre a jelentős művészet számára. Gondolom, már e zanzásított konfliktusból is érezhető, hogy ez komoly dráma. Csakhogy én ezt a folyamatot a humor oldaláról is néztem, kevertem a nevetségest és a lehangolóan szomorút, és sikerült eljutnom a tragikomédiáig.-öt évbe került, míg újra forgathattam. 1974-ben jelentkeztem a Csodabogarakkal. „Költői elemekkel átszőtt mesének“ szokták jellemezni ezt a munkámat, de ez talán túl Új kérdésekre új válaszokat Négyszemközt Eldar Sengelajával fennkölt. Valójában ez a film egy XIX. század végi, XX. század eleji történetbe ágyazott parabola, melyben egy parányi grúz városka életének keresztmetszetében a romantikus álmodozók és a sivár jelen pesszimistái csapnak össze egymással... 1977-ben jelentkezhettem újabb filmmel, de csak azért, mert a Csodabogarak óriási nemzetközi sikert is aratott. A Szama- nisvili mostohája, konkrét cselekményétől függetlenül, az érzelmek szükségességét, érvényesülésük lehetőségét vizsgálja. 1984-ben készült a Kék hegyek című filmem, mely már- már bohózat képében jelenik meg, de valójában arról szól, hogy a bürokrácia gyilkos betegség, mely nemcsak elvakult, de maga körül el is pusztít mindent. Palettám a groteszktől indul és a fantasztikumig, az abszurdig jut el. Filmemről a hivatalos vélemények megoszlottak, de társadalmunkban aztán egyre jelentősebb változások történtek, és egyszerre csak azon vettem magam észre, hogy a szovjet filmművészek legutóbbi kongresszusán pozitív példaként kezdenek emlegetni és a vezetőségbe jelölnek.- Nos, azóta sok minden történt a szovjet filméletben. ■Raktárak polcairól előkerültek indokolatlanul be nem mutatott filmek - e művek egy része világsikert aratott, megindult egy megújulási folyamat, egy demokratizálódás a filméletben, mely napról napra előbbre halad... Sokan attól féltik a mai szovjet filmet, hogy a jelenlegi nyitás bizonyos elsekélyedési folyamattal párosulhat. Kár volna tagadni, hogy ennek a veszélye fennáll. De hiszem, hogy e veszély elkerülhető. Ha fontos, felelősségteljes feladatokat állítunk magunk elé, s ha egyes műveinkkel ezt a célt el is tudjuk érni, akkor nem tévedhetünk el a helyes úton, elkerülhetjük az elsekélyesedés veszélyét. Ezért van szükségünk vitára, bírálatokra, a közönség kontrolljára. De ne kérdezze, mikor kezdek új film forgatásába. Nem tudom. Köröttem, köröttünk most mérföldes léptekkel változik minden, a gazdaság, a társadalom, az ifjúság, a sajtó, a színház és a filmművészet is. Mindent újra kell értékelnem magamban, új kérdéseket kell feltennem, új válaszokat kell adnom. Magamnak. Csak azután szólhatok másokhoz... FENYVES GYÖRGY ÚJ szú 14 1988.1. 7.
