Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-02-05 / 5. szám
Gombaszög szinte jelkép. A Sarló egykori táborozásainak helyén évről évre megrendezik a csehszlovákiai magyar dolgozók országos kulturális ünnepségét. Minden évben több ezer nézője van legjobb folklóregyütteseink, énekkaraink, irodalmi színpadjaink, gyermekcsoportjaink seregszemléjének, a neves cseh és szlovák, valamint külföldi együttesek bemutatkozásának. A tavalyi 32. gombaszögi ünnepség a hagyományokhoz híven szintén kifejezte hazánk nemzeteinek és nemzetiségeinek testvériségét, a szocialista országok internacionalista egységét. Játsszunk, játsszunk valamit A favágás nemcsak a régmúltban számított kemény munkának, hanem bizony még napjainkban is az. Kiváltképpen, ha munkavégzés közben a meredek hegyekkel, szinte a felhőkig kapaszkodó sziklákkal is meg kell küzdeni.Márpedig Murány vidékén emberemlékezet óta e kettős feladat hárul a fakitermelőkre. Igaz, a motoros fűrész elterjedése sokat könnyített a favágók munkáján, ám a szállításban az embernek manapság is egyetlen megbízható segítője - a ló. A Kelet-szlovákiai Erdőgazdaság megbízásából 1950-ben éppen a történelem viharaitól elpusztult vár alján kezdték meg a ló- tenyésztést. Az ötvenes évek végéig a kistermetű, fürge mozgású Huncol fajtákkal próbálkoztak, később a nagyobb testű igavonók mellett döntöttek. Az állomány egy részét a Bardejovi és a Svidníki járásból vásárolták, ezeket keresztezték később az osztrák Alpok nagy fakitermelő vidékeiről importált telivérekkel. Mindezt Juraj Kavka állatorvos, a méntelep helyettes vezetője mondotta el, aki brati- slavai születésű és városi ember létére jutott el a nagyvilág zajától mentes vidékre. Azért nem teljesen véletlenül, mert a lovakat gyermekkora óta nagyon kedvelte, s pályaválasztásában is döntő szerepe volt a derék négylábúak iránt érzett vonzalomnak. Annakidején az állatorvosi egyetemen az itteni lótenyésztésről irta diplomamunkáját. Kassától (Kosice) aztán már nem is túl hosszú út vezetett Murányig... Persze, nem ő az egyetlen a lótenyészet harmincöt állandó dolgozója közül, aki kedvencei miatt költözött a kies vidékre, a Ba- sók, Thurzók egykori birtokára, a Széchyek sasfészkébe. Már az ötvenes években nagyon sok egykori kocsis és lószeretö gazdaember szegődött a méntelepre Gömör magyar ajkúak lakta vidékéről is. A maiak jó szívvel és hálával emlékeznek vissza a két Kocsis Jánosra. Czene Elemérre, Planka Gyulára és a többi délvidéki gondozóra és kiképzőmesterre. A négy mai méntelep közül kettő vezetője a Balog illetve a Vály völgyéből költözött fel a hegyi pusztákra. Simon Béla Rakottyásról (Rokytník) származik, s egészen 1965-ig a helyi földműves-szövetkezet zootechnikusa volt. Családi körülményei alakultak úgy, hogy költözködnie kellett. Lelki sebeire itt keresett, itt talált gyógyírt. Állandó lakást Revú- cában kapott, ideje nagyrészét azonban a pasekai méntelepen töltötte. Az elválasztott csikókat bízták a ménesgazda gondjaira. A játékosan ugrándozó, sebesen futká- rozó csikókkal való foglalkozás nem is munka igazából, hanem passzió. Állítja: még a kutyáknál is hűségesebbek, hálásabbak, ha igazán a bizalmukba tud férkőzni az ember.. Pasekán persze nemcsak a lovakkal, hanem az emberekkel, a gondjaira bízott javakkal is bánni kell a telepvezetőnek. A ménes körül ugyanis valóságos kis gazdaság alakult ki az elmúlt években. Az állomány etetése, gondozása és kiképzése mellett az itt élők egyik legfontosabb feladata az etetnivaló bebiztosítása. Az elmúlt nehéz, aszályos év után jogosnak Ibnik a gazda elégedettsége, hiszen szénából teljesen önellátóak lettek, csupán az abraktakarmányt, a zabot és a melaszt kell vásárolniuk. A csikókat és lovakat jórészt az uradalmi birtokoktól örökölt, vagy az állami gazdaság által épített istállókban helyezték el. A közelmúltban már szinte minden telepen aggasztóvá vált a helyzet. A felújítás leghama- rább Dobsinában kezdődött, ahol több mint négymillió koronát fordítottak istállók építésére, s hamarosan átadják rendeltetésének a szigorú állategészségügyi normáknak is megfelelő „szülészetet“. A tervek szerint az elkövetkezőkben még kovács, hám és nye- regkészítö műhelyeket is kialakítanak. Sajnos a jellegzetes lovas szakmákban ma már nincs utánpótlás, pedig szükséges lenne az ügyes kezű mesterekre. Időnként ugyan akad egy-két fiatal érdeklődő az ősi szakmák iránt, közülük azonban csak kevesen hajlandók otthonuktól tartós távollétre. Mert a számos szociális vívmány, munka- időkedvezmény ellenére még manapság is sok áldozattal és lemondással jár a lótenyésztők és a többiek munkája. Bizony Simon Béla is nyugdíjas már, de egyelőre hiába várja utódját. A Muránytól mintegy ötven kilométerre lévő másik ménes vezetőjével, Patocsányi Imrével is találkoztunk. A középkorú, markáns arcú, ízes gömöri beszédű telepvezetőt is élmény mindennapi munkájáról hallgatni. Felügyelete alatt nevelik Dobsinában a mének és a kancák mellett a kiscsikókat is, egészen féléves korukig. Innen kerülnek Pasekára, majd egy év elteltével tovább, a murányi nagyrétre. A mindennapi kemény munkára felkészített lovak négyesztendős korukban kerülnek a kerület erdőgazdaságaiba. A sok-sok munkának és törődésnek aztán röpke tíz év alatt kell megtérülnie. De vajon megtérül-e? A szakemberek szerint feltétlenül. Nincs ugyanis még egy olyan erdei vontatógép, mely hegyvidékeken boldogulna, ráadásul a lovak számára utakat sem kell építeni. Lelkes, derűs és kitartó: ezért szeretik öt, ezért ragaszkodnak hozzá a gyerekek. S hogy ö, Fábián Edit, a járási könyvtár gyermekrészlegének dolgozója, miért szereti a gyerekeket, erre nem ad választ. Ezen még nem gondolkozott: természetesnek tartja, hogy ilyen, ilyennek született. Mindenkit szeret, gyereket, felnőttet egyaránt A gyereket nevelni kell, s ő szívesen teszi. Sőt mi több, elhivatottságból.- Szülőfalumban, Szalócon (Slavec) összehívtam a gyerekeket. Kérdeztem tőlük. lenne-e kedvetek színházat játszani. Volt. A gyerekek mindenre kaphatók. A játékra különösen. S ez olyan játék, amellyel tanulnak is. Játék, amellyel megtaníthatom őket a szép beszédre, szövegismeretre, mozgásra. Nincs főiskolám, pedig többször jelentkeztem. És talán az idén is jelentkezem. Tanulnom így is kell, mert a hozzá nem értést, a felkészületlenséget a gyerekek nyomban leleplezik. Magánszorgalomból pedagógiát, pszichológiát és egy kis drámailletve színház-elméletet tanulok. Sajnos, nincs olyan szakember a faluban, aki többet kihozna a gyerekekből, akitől én is tanulhatnék. Hiányoznak a gyerekdarabok is. Jelenleg vagyunk is meg nem is: csak egyes évfordulókon lépünk fel a faluban különféle verses összeállításokkal. A gyerekek is elégedetlenek, kérdezik, Editke, mikor kezdjük újra a színházat. Értem én őket, a szereplés sikerélmény. Mondjam nekik azt, hogy egyedül nem bírom, más feladataim is vannak: a könyvtár, a Csemadok. Elnökként most azt vettem a fejembe, rendezzünk be egy tájházat. Az épületünk is meglenne hozzá, csak kellene újítani. Az anyag is megvan, őrizgetik az emberek, kár lenne, ha elkallódna. Érthető, hogy a gyerekeket nem érdekli az időhiányom. Ők színházat-Természeti szépségekben gazdag ez a járás, a gombaszögi (Gombasek), az aragonit- és a domicai barlangokra, valamint a dobáinai jégbarlangra évről évre több látogató kíváncsi - közölte büszkén Igor Tomko mérnök, a Rozsnyói Járási Idegen- forgalmi Hivatal igazgatója. - A látogatottság tavaly nőtt meg igazán, Domicában közel 53 ezer vendéget fogadtunk. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy a járás ■ ■ ■ akarnak. S tudom, hogy kell nekik: nincs más lehetőség, ahol megvalósíthatják önmagukat, ahol kiélhetik szereplési vágyukat. Volt, hogy hetven gyereket mozgósítottam egy-egy műsorra. Sajnálom őket, hogy jelenleg nincs lehetőségük szerepelni. Jóllehet a Jókai naookra készülve, csak a járási versenyen mutattuk be produkciónkat. Számunkra az is siker, eredmény volt Eredmény, ha érezni tudják a közösség erejét, az alkotás szépségét, a játék örömét. Eredmény, mert emlékezni fognak rá. Eredmény, ha sikerül felkelteni bennük a vágyat, hogy tenni kell, mert ezt kívánja az élet. A kis emberkét irányítani kell. Nekem, nekünk, valamennyiünknek és az irodalomnak. Lehet, hogy nagy szavak, a gyerekek ebből valószínűleg mitsem tudnak, ők nem fogalmazzák meg, miért jó, viszont éreznek. Itt Rozsnyón, az iskolában megvan a lehetőségük a szereplésre: van furulyakor, színjátszókor és énekkar. De mi marad az iskolán kívül? Csak a könyvtár. Van könyvtáros körünk, de a kör munkáját másképp képzeltem. A könyvtárosnak olyan terveket kell teljesítenie, olyan ,,papírmunkákat“ elvégeznie, melyekre sok felesleges idő és energia elmegy, s kevesebb jut az olvasóra. Magára a kultúrára. A Rozsnyó környéki falvakban meg kell őriznünk a múltat, van mit, hogy fel tudjuk mutatni örökségünket. Azt, hogy honnan jöttünk, kik voltunk. Ezért kell foglalkozni a gyerekekkel. Úgy nevelni őket, hagyománytiszteletre, kultúrára, hogy bizhassunk bennük. Kár hogy a szülők legtöbbje közömbös a múltjával szemben. Kár, mert ez azt jelenti, a jövőjükkel szemben is azok. Pedig gyermekeinknek tartozunk felelősséggel. Ha felnőnek, előttük kell elszámolnunk viselt dolgainkkal. építőipari vállalatai húsz hónap alatt 11 millió koronás ráfordítással újjávarázsolták a barlang előtti teret. A gombaszögi barlangot a kora nyári dal- és táncünnepély résztvevői is jól ismerik, de nyaranta közel 23 ezren töltenek itt (felújítottuk a sátortábort is) néhány napot. Nő az aragonit barlang látogatottsága, a páratlan szépségű barlangot 34 ezren tekintették meg. Természetesen a legtöbb látogatót a dobsinai jégbarlang vonzza, a látogatottság tavaly 117 ezer körül mozgott. Az új szolgáltatócentrum - büfé, zöldséges, emléktárgyak - valamint az ugyancsak új, 24 ágyas Ruffiny hegyi szálloda is közrejátszott abban, hogy a turisták elégedettebben távoztak, mint évekkel ezelőtt. Tisztában vagyunk azzal, hogy tennivalónk még bőven akad, hiszen a fő- idényben nem győzzük gyorsan ellátni vendégeinket.- A kép nem volna teljes, ha népi említenénk meg a betléri (Betliar) kastélyunkat és a krasznahorkai (Krásna Hőrka) várat, illetve mauzóleumot. Becsben tartott kulturális értékeink iránt is egyre nagyobb az érdeklődés és örülünk annak, hogy számos iskolai kirándulás végcélja a mi vidékünk. Betléren 130 700-an, a várban 145 ezren, a mauzóleumban 47 ezren jártak - sorolta az adatokat Tomko mérnök. Elmondta, a járás téli idegenforgalma is jelentős. Akik egyszer megismerték a Szoroska, Radzim, Dedinky, Dobsiná, Predná Hóra síelési lehetőségeit, azok szívesen térnek vissza a járásba. A síközpontokban felvonók szállítják a fehér sport szerelmeseit, és megoldották a gyerekfelvonók üzemeltetését is. Sajnos, a látogatott központokban a szálláslehetőségek nem a legjobbak. A járási szervek tudnak a gondokról, ezért igyekeznek megszervezni a fizetöven- dégszolgálatot. Az idei tél lett volna a próbaidény, sajnos ezidáig, mint mindenütt, ezen a vidéken sincs hó. Járásszerte kevés a fürdési lehetőség, éppen ezért azt akarják színvonalasabbá tenni, amijük van. Nem akarnak sokat, viszont azokat az értékeket, melyek a járásban találhatók, minél több vendégnek szeretnék bemutatni. Az oldal anyagát irta: GAZDAG JÓZSEF, HACSI ATTILA, NÉMETH JÁNOS, PÉTERÉI SZONYA és TALLÓSI BÉLA (A ÚSTK és Lörincz János felvételei) Egymásrautaltság Rozsnyó és közvetlen környéke az utóbbi négy évtizedben számos új ipari létesítménnyel gazdagodott, ám a nagy múltú vasércbánya hegemóniáját egyelőre egyikük sem veszélyezteti. Várhatóan még egy jó ideig nem is igen fogja, hiszen a gömöri hegyek gyomrában sok értékes kincs rejtőzik. Büszkék vasércbányájukra a helyiek. Nemcsak azért, mert Rozsnyót egykor magas rangra emelte, hanem főleg azért, mert oroszlánrészt vállal a város jelenének formálásából. Ma közel ezerháromszáz embernek ad munkalehetőséget, a 150-160 millió korona értékű évi termelési feladatának rendszeres teljesítésével s a kohók folyamatos táplálásával hatékonyan fejleszti, erősíti népgazdaságunkat, gyarapítja az ország vagyonát. Ugyanakkor több helyi iskolát, óvodát, sportegyesületet és más közlétesítményt patronál, a nyári és őszi mezőgazdasági csúcsidényben segít a helyi állami gazdaságnak. A közelmúltban alvállalkozóként részt vett a kórház és a téli stadion építésében. A most épülő szakszervezetek házának kivitelezéséhez egyelőre egymillió koronával járul hozzá, s a jövőben vállalja a közös létesítmény üzemeltetését. Az állandóan fejlődő bányászváros és a Munka Érdemrenddel kitüntetett helyi vasércbánya gyümölcsöző együttműködésének példáit még hosszan sorolhatnánk. Nos, a rozsnyói bányászokról valóban elmondható, hogy iparkodók, s hogy az évi kötelességeiket határidő előtt teljesítik. Tavaly például 58 kollektíva rövidítette le az évet. Valamelyik egy-két nappal, ám olyan is akadt közöttük - s nem egy - amelyik hetekkel korábban ért célba. Többségük a nyolcadik ötéves tervidőszak feladatait is szeretné határidő előtt teljesíteni, az első két év tapasztalatai alapján elképzelhető róluk, hogy ezután is állják szavukat és a fél évtizedre tervezett munkájukat néhány héttel vagy hónappal korábban elvégzik. Persze, hogy milyen áldozatok árán, azt csak ők tudják. Ők, akik a föld mélyében' nehéz munkával keresik a kenyerüket, ám mégis kitartanak, mert szeretik a bányát, szeretik hivatásukat, városukat. Jellemző az üzemre az is, hogy mindig tud újítani, alkalmazkodni a kor követelményeihez. Üzemegységeit rendszeresen korszerűsíti, nem ódzkodik a beruházásoktól, dolgozóiról is gondoskodik. Legújabban például igyekszik fellendíteni a kiegészítő termelést. Bányagépeket és bányászati műszaki berendezéseket gyárt - főleg a szovjetunióbeli Krivoj Rogba. A bányaüzem sikerei több forrásból fakadnak és táplálkoznak. A hagyománytiszteletből, a munkaszervezésből, a dolgozók szaktudásából és munkaszeretetéből, a gazdasági, valamint pártvezetés és a szakszervezet egységéből, s nem utolsósorban abból az egészséges közösségi szellemből, amelyet a Népi Milícia üzemi egysége is erősít sokrétű tevékenységével. A munkásőrök, a Népi Milícia tagjai 1948 februárja óta mindig a legszorgalmasabb és legmegbízhatóbb védelmezői és építői a bányának. A mostaniak közül Ján Gallo egységparancsnok a minap igen sok példás tagot felsorolt. Az ö érdemük is, hogy alakulatuk ma a járásban a legképzettebb és legébe- rebb alakulatok közé tartozik, s hogy a vasércbánya hűen szolgálja hazánk dolgozó népét és szocialista társadalmunkat. 6 |L| A«||jI aLi i IfAHIIAVI/IAlf A MIIVONIfl HAf All |ldUU' RvQVvlIvvK fl IllUrdl p
