Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-02-05 / 5. szám
Jó lett volna a Hemingway-regény címét egy az egyben, zéró- és kérdőjel nélkül kölcsön venni, úgy, ahogy 6 irta: kijelentő módban. A szakértők többségének véleménye szerint a washingtoni csúcstalálkozón aláirt szerződést az USA-ban is ratifikálni fogják, s akkor a rakétafegyverek csaknem 4 százalékától tényleg búcsút veszünk, a közepes hatótávolságú eszközöket három, a harcászatihadműveleti rakétákat pedig másfél éven belül felszámolják. S ha feltételezzük, hogy minden az eltervezett forgatókönyv szerint történik, akkor Reagan idén - valószínűleg júniusban - esedékes moszkvai látogatása alkalmával aláírják a hadászati támadófegyverek ötvenszázalékos csökkentéséről szóló megállapodást is. Ebben az esetben hosszú éveken keresztül rendszeresen érkeznek majd hírek a rakéták megsemmisítéséről, az ezzel kapcsolatos cserelátogatásokról, ellenőrzésekről. Vagyis: mér kijelentő módban idézhetjük majd Hemingwayt, olyan gyakran, hogy az olvasó meg is fogja unni. De szép világ lesz az! Az ábrándozások világából azonban térjünk vissza a jelenbe. KÉRDŐJELEK Igaz az, hogy amerikai vezetők is optimistán nyilatkoznak a ratifikálás esélyeit illetően. Ami viszont az ötvenszázalékos csökkentésről szóló megállapodást illeti, előre tudtuk, hogy nem lesz könnyű munka, ha lehet, még bonyolultabb dolgokat kell egyeztetni mint a kettős nullánál, de hogy ilyen hamar jelentkeznek a problémák és ily módon, azt nemigen hittük volna. A Genfben folytatott szovjet-amerikai tárgyalások január 14-én kezdődött újabb, sorrendben a kilencedik fordulójának a feladata: a stratégiai eszközök 50 százalékos csökkentéséről megállapodni úgy, hogy a felek megerősítik a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló, vagyis az 1972-es ABM-szerződés hatályát bizonyos időtartamra szólóan. Mindjárt másnap, 15-én a szovjet küldöttség új javaslatokat ismertetett, pontosabban: az ABM szerződés tiszteletben tartásáról szó- l ló jegyzőkönyv tervezetét. Rendkívül rugalmas álláspontot tanúsítva többféle formát is ajánlott. Az amerikai válasz egy hetet váratott magára. A washingtoni javaslatok lényege, hogy az ABM-szerzödést az úgynevezett tá- gabb értelmezésben magyarázzák, ami viszont egyet jelentene az úrfegyverek fejlesztésével és kipróbálásával. Szovjet szakértők már számtalanszor bizonyították, lehetetlen a támadórakéták csökkentéséről beszélni, ha a másik fél ezek helyett olyan úrvédelmi rendszert akar kifejleszteni, amelynek a kozmoszban telepített csapásmérnő eszközök is a részét képezik. S nem elhanyagolható szempont az sem, hogy alig egy hónappal a washingtoni szovjet-amerikai közös nyilatkozat aláírása után az USA delegációja ezzel az okmánnyal ellentétes lépést tesz; ugyanis a nyilatkozat 8. pontjában ez áll: ,,A hadászati támadófegyverekről szóló szerződés előkészítésére való tekintettel a két ország vezetői megbízták Genfben tárgyaló küldöttségeiket, dolgozzanak ki olyan megegyezést is, amely rögzíti, hogy a felek kötelesek abban az értelemben megtartani az ABM-szerzödést, amilyen formában azt 1972-ben aláírták, rögzíti továbbá, hogy az ABM-szerzödés értelmében milyen kutatásokat, fejlesztéseket és kísérleteket engedélyeznek, s rögzíti végül azt is, hogy a felek egy közösen meghatározott időszakon belül nem térnek el az ABM- szerződéstől. “ Ez az egyik legkomolyabb dolog, ami indokolja a címben a kérdőjelet, a másik pedig - s itt vissza kell térni a közepes hatótávolságú és kisebb rakétákhoz - az a hatalmas kampány, amit az amerikai szélsőjobboldal indított a ratifikálás ellen. A RATIFIKÁLÁS Nézzük, hogyan történik ez a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban. A szovjet alkotmány értelmében bármilyen nemzetközi megállapodás ratifikálását kimon- dó döntést csak a Szovjetunió Legfelsőbb SZÓ Tanácsának Elnöksége hozhat. A legjelentőa sebb szerződéseket az elnökség először a két parlamenti kamara külügyi bizottságai elé utalja. Ezek együttes ülésükön hallgatják meg a kormány tagjának - rendszerint a küí- 8. II. 5. ügyminiszternek - az indoklását és a felkért szakértők magyarázatát. A bizottságok megjegyzéseiket eljuttatják az elnökséghez. Ezt követően az elnökség ülésén, amelyen a ratifikálást ismét megvitatják, a kérdést vagy a kormányfő, vagy a helyettese terjeszti elő. Ha a testület tagjainak nincs ellenvetésük, jóváhagyják a ratifikálásról szóló határozatot, s az elnökség elnöke általában még ott helyben alá is írja. Ilyen az eljárás akkor, ha a szerződéssel kapcsolatban nem merülnek fel kétségek. „ Figyelembe kell azonban venni- mondotta nemrégiben Jurij Koroljov, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége titkárságának osztályvezetője -, hogy két ország közötti szerződésnek mindkét fél számára kötelezőnek kell lennie. Ezért a ratifikálás a teljes kölcsönösség alapján történik.". Az amerikai törvényhozásban - a moszkvaihoz hasonlóan- szintén január 25-én kezdődött meg a vita. Az alkotmány értelmében az elnök által kötött szerződéseket kétharmados többséggel a szenátusnak is jóvá kell hagynia. Külön-kü- lön meghallgatásokra került, illetve kerül sor a külügyi, a katonai és a hírszerző bizottságokban. Az előrejelzések szerint márciusban vagy áprilisban kerül a szenátus teljes ülése elé a dokumentum, öt lehetőség áll fenn: 1. A szenátus megszavazhatja az egyezményt, hozzáfűzve esetleges megjegyzéseit. 2. Megszavazhatja anélkül, hogy a szövegen változtatna. 3. Megszavazhatja és kifejezheti fenntartásait, s ezeket az elnök köteles a másik szerződő féllel ismertetni. 4. Új feltételeket szabhat, s előírhatja a szerződés bizonyos részeinek az újratárgyalását. 5. Elvetheti a szerződést. Ez a menet tehát még nincs lefutva. Egyébként a szenátus nem bánik bőkezűen az igenekkel, hiszen a három legutóbbi szovjet-amerikai szerződést nem ratifikálta. Ezek. a föld alatti nukleáris kísérletek felső határát megszabó 1974-es, a békés célú robbantásokról kötött 1976-os szerződés és a SALT II. Tudjuk, ma más a helyzet, az egész nemzetközi légkör, mint korábban. Legyünk ezért inkább bizakodóak, higgyünk az előrejelzéseknek. Márcsak azért is, mert a szerződés olyan ellenőrzési rendszert tartalmaz - s emögött a bizalmat is látni kell - amelyről több amerikai személyiség, volt hadügy- és külügyminiszterek kijelentették, hogy 10 évvel ezelőtt egyszerűen elképzelhetetlennek tartották volna, hihetetlen számukra az ilyen nyíltság. KI MENNYIT SEMMISÍT MEG? Még a nyíltsághoz. Az utóbbi időben sok szakértő elemezte, miben is nyilvánul meg az új politikai gondolkodásmód. Ismeretes, hogy a Szovjetunió a kettős nullamegoldással kétszer annyi eszközt semmisít meg, mint az USA. A szovjet biztonságpolitikában itt a számszerű egyensúlytól, az egyet egyért elvtől áttértek az érdekek egyensúlyára. A rakéták két teljes osztályának felszámolása mindkét fél, egész kontinensünk érdeke. Nem azt kell tehát keresni, hogy ki nyert többet a szerződéssel, hanem azt kiemelni, hogy mindenki jól járt vele. Hiszen rendkívül veszélyes, nagy találati pontosságú, korszerű fegyverek tűnnek így el, amelyek még jó ideig nem avultak volna el, s amelyek korábban rendkívül kiélezték - egészen a tűréshatárig - a katonai szembenállást Európában. Például egy Pershing 2-es rakéta a legtávolabbi célpontot is eléri 9-10 perc alatt, ennyi idő kevés a megfelelő politikai döntések meghozatalához, s ez is szemlélteti, miért Európában a legnagyobb a nukleáris konfliktus kirobbanásának a veszélye. Egyébként a szerződéssel az európai ,,korlátozott atomháború" elméletének kiagyalói is vereséget szenvedtek. Nézzünk néhány adatot. A Szovjetunió 826 közepes, valamint 926 rövidebb hatótávolságú telepített és nem telepített rakétát számol fel. Az Egyesült Államoknál ezek a számok 689 és 170. A Szovjetunió, hazánk és az NDK területén összesen 100-nál több, az USA- ban, az NSZK-ban, Olaszországban, Nagy- Britanniában, Belgiumban és Hollandiában pedig mintegy 30 katonai bázis esik ellenőrzés alá. Tehát a 13 évre tervezett ellenőrzési mechanizmus keretében a három szocialista országban hozzávetőleg 400 helyszíni ellenőrzést, a NATO-országok területén pedig 240-et hajtanak majd végre. Gelij Batyenyin altábornagy, az SZKP KB katonai szaktanácsadója még a múlt év végén érdekes nyilatkozatot adott arról, hogy milyen nehézségek várhatók a rakéták megsemmisítésénél. Kijelentette, viszonylag rövid az idő, a megsemmisítendő rakéták és egyéb berendezések száma elég nagy. A vasútnak, a katonai szállítóhálózatnak ez nagy megterhelés lesz, de nem lesznek fennakadások. A gazdasági kihatásokról szólva kijelentette: ,,Egy egész fegyverrendszer-láncolatot vonunk ki a forgalomból. Ez azt jelenti, hogy a rakéták és a rendszer egyéb elemei gyártására, az emberek kiképzésére, a harckészültség fenntartására nem kell többet költeni: csak ez utóbbira húsz-egynéhány millió rubelt fordítottunk. Nem kis anyagi ráfordítást igényel majd a megsemmisítés. A népgazdasági célokra átadandó haditechnika, a jármüvek, utak, épületek, az erdők csak részben ellensúlyozzák a ráfordításokat. Jól érezhető pozitív gazdasági hatása majd a leszerelés folytatásának lesz." A szerződés előírja a rakéták és a hozzájuk tartozó berendezések, objektumok egyes elemeinek megsemmisítését. Másokat a népgazdaságban hasznosítanak, így például a sokat emlegetett szovjet SS 20-asok gumikerekű hordozójármúvei nagyméretű csövek szállítására kiválóan alkalmazhatóak. Megsemmisítik a rakétatestet, de a robbanófej részét alkotó nukleáris töltetet az atomerőmüvekben hasznosítják majd. VÁLTOZÓ ALAPELVEK E szerződéssel kapcsolatban említettük már az olyan fogalmakat, mint a nyíltság, a bizalom. Ezek azonban még nem váltak általánossá, meg kell tanulni őket. Bizonyítja ezt például az a két eset, amely miatt Gera- szimov szovjet külügyi szóvivő január közepén nyíltan bírálta az Egyesült Államokat. Az amerikaiak a Pershing 2, Pershing 1A és 1B valamint a BGM-109G rakétákról átadott felvételeket nem a megállapodás szerinti szögből készítették, nem volt rajtuk hitelesített mérőeszköz, a felvétleken látható eszközök eltértek a leírtaktól. A másik ügy: az USA a szerződés aláírása után egy hónappal két újabb kísérletet hajtott végre a Pershing 2-es rakétákkal. A bejelentés szerint a Szovjetunió nem kíván kísérletezni a saját közepes ható- távolságú eszközeivel. Nem kívánunk ezekből a dolgokból mesz- szemenő következtetéseket levonni, hiszen Moszkvában sem tették. Csupán érzékeltetni, hogy a békéhez és biztonsághoz vezető úton is meg kell tanulni járni azoknak, akik évtizedeken át az ellenkező irányba haladtak. Mint már említettük, a kettős nullamegoldásnál az érdekek egyensúlyát vették figyelembe. Ezt Szergej Ahromejevmarsall, vezérkari főnök is hangsúlyozta egy januári sajtóértekezleten. Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy ezzel szemben a hadászati támadófegyverek csökkentéséről folytatott tárgyalásokon a szovjet vezetés a katonai egyensúly és egyenlőség elve szerint lép fel: ,,Sajnos, a bizalom szintje a két nagyhatalom között még ma is olyan, hogy az ötvenszázalékos csökkentés csak egyenlő mértékben, az egyensúly fenntartása mellett mehet végbe. Ha ezt követően a Szovjetunió és az Egyesült Államok továbblép a stratégiai leszerelés útjány elképzelhetö. hogy más elv kerül előtérbe." 1985 tavasza óta a szovjet külpolitika már nemegyszer igazolta, högy a korábban átlép- hetetlennek tartott határokat igenis át lehet lépni, s ez mindig az egyetemes békét szolgálta. Ez érezhető ki Ahromejev szavaiból is, s az lenne rájuk a méltó válasz, ha a másik oldal hivatásos katonái is tennének hasonló - szerintünk rendkívül nagy horderejű - jelzéseken, felülbírálva az eddigi sztereotipiáikat. A sokszor hangoztatott, a nemzetközi légkörben tapasztalható kedvező változások ellenére erre még - úgy tűnik - várni kell. MALINAK ISTVÁN Felső képünkön: a Brigham Cityben (Utah állam) lévő gyárban, ahol az MX típusú interkontinentális ballisztikus rakéták készülnek, decemberben tűz ütött ki. A Morton Thiokol társaság jelentése szerint négy ember életét vesztette. A balesetei egy rakétamotor kigyulladása okozta. Egyébként az amerikai hadügyminisztérium tavaly júliusban büntetést rótt ki a társaságra a gyártmányok rossz minősége miatt. Lent: a rakétatest elégett darabjai. (CSTK és archív felvételek) Ezt a Pershing 1A rakétát is felszámolják
