Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)

1988-12-23 / 302. szám, péntek

A CSKP Központi Bizottsága 12. ülésének vitája

JAROSLAV JÍŠA elvtárs, a CSKP KB póttagja, a prágai Mitas vállalat munkása

A felelősség az, aminek napjainkban jellemeznie kell a kommunisták munkáját a párt- és gazdasági élet minden területén, beleértve a központi szerveket is. Amikor a felelősséget tettek formájában követeljük meg, teljes mértékben logikus és helyes, hiszen pártunk politikájában a legfontosabb a kongresszusok és az egyes központi bizottsági ülések határozatainak és céljainak megvalósítása. A hangsúly azon van, hogy milyen módszert vagy módszereket alkalmazunk, hogy a felelősséget érvényesíthessük a pártmunkában.

Olyan tapasztalatot szeretnék megosztani önökkel, amelyet Prága 10. városkerületében szereztünk. Ez az elszámoltatásban nyilvánul meg. Ezen az úton járunk a legutóbbi pártkonferencia óta az elnökség munkája területén. Rendelkezünk bizonyos tapasztalatokkal már a városkerületi pártszervezet tanácskozásaiból is. A nemrégiben számoltattuk el a városkerületi nemzeti bizottság vezető tisztségviselőit- kommunistáit arról, miként teljesítik feladataikat és a kongresszusi határozatokat.

Mennyiben jobb és hatékonyabb ez a módszer, mint a korábbiak, amelyek hasonló célt követtek? Véleményem szerint ez a módszer politikusabb, mégha igényesebb előkészítést követel is. Valójában miben is áll az elszámoltatás? Az a'apja a gondos előkészítés. Helyesen meg kell határozni, hogy az adott szükségletek szemszögéből nézve mit kell megtárgyalni. Szükséges, hogy időben tájékoztassuk a felelős tisztségviselőt vagy gazdasági vezetőt, miről fogjuk elszámoltatni, hogy ő is felkészülhessen. Éppen ezen figyelembe kell venni azt is, hogy a tanácskozásnak - például az alapszervezet bizottságának vagy a városkerületi párt- bizottság elnöksége tanácskozásának - nem lehet túl sok napirendi pontja, hogy a vitát ne az elsietettség jellemezze.

Az elszámolás előnye többek között abban rejlik, hogy ez politikus munkaforma. Ez teljesen világosan megmutatkozik az értékelttel szembeni kapcsolatban is. A pártszerv előtt- legyen az pártbizottság, elnökség, vagy városkerületi bizottság -, az értékelt meggyőződhet módszerei helyességéről, az eddigiekről és a jövóbeniekről is. Ajánlatos, hogy saját maga tűzze ki a feladatokat. Ezzel együtt az elszámoltatás nagyon tanulságos lehet a tisztségviselők vagy a gazdasági vezetők számára, akik egyúttal nagyobb felelősséget éreznek az elfogadott feladatok teljesítéséért.

Milyen tapasztalatokat szolgáltat az elszámoltatás a városkerületi pártszervek részére?

Elsősorban objektív szempontot a káderek, a tisztségviselők és a gazdasági vezetők megítéléséhez, politikai érettségük elbírálásához. Ez teljesen világosan megmutatkozik, hiszen saját maguk beszélnek arról, hogyan valósítják meg a területi pártszervek határozatain kívül a központi bizottsági határozatokat is, és közben milyen eredményeket érnek el. Éppúgy megmutatkozik ennek a módszernek az érvényesítése során az is, hogy ki akarja a kollektíva eredményeit kisajátítani magának, vagy pedig elterelni az illetékes szervek figyelmét, azaz mellékvágányra terelni a figyelmet saját eredményeiről, s ilyenkor olyan problémákat is kitalál, ahelyett, hogy egyértelműen előterjesztené elvi alapállását. Természetesen az ilyen hozzáállás meghatározza a pártszervek döntését is. A városkerületi pártbizottságban arra törekszünk, hogy az elszámoltatást mindenki, akire vonatkozik, úgy tekintse - beleértve az elnökséget is -, mint közös gondolkodást az útkeresésben - a pártpolitika szellemében -, hogy miként teljesítjük azokat a feladatokat, amelyeket az átalakítás tőlünk megkövetel.

Végezetül hátra van még az a kérdés, hogy mennyire sikerül ezt a munkaformát elterjeszteni az alapszervezetek szintjén is, és hogy milyenek a mi céljaink ennek a hatékony munkamódszernek az alkalmazásában. Elmondhatom, hogy az alapszervezetek pártbizottságai ezt a módszert még csak tanulják, de arra törekszünk, hogy gyorsan tanulják meg. Nagyon jól értelmezik az elszámolás elveit, és arra törekszenek többek között a Stavoservis, a Koh-i-noor vagy a Mitas üzemi szervezeteinkben, hogy minél jobban végrehajtsák azokat.

Az elszámolás módszerének alkalmazása során tudatában vagyunk annak is, hogy ez nemcsak a kádermunka egyik formája, hanem egyúttal mérlegre teszi a párt politikai, szervezési és ellenőrző funkcióját is. Helyes alkalmazása elősegíti a városkerületi pártbizottság esz- mei-nevelő és politikai-szervezési tevékenységének tökéletesítését. Hogy ne csak a szavaknál és a tapasztalatoknál maradjunk, elmondhatom azt is, hogy Prága 10. városkerülete pártbizottságának munkatervében a jövő év első félévére gyakorlatilag az elnökség minden második ülésére besoroltunk egy állandó napirendi pontot - az elszámoltatásét. Az elkövetkező fél évben megteszik azt a titkárok - beleértve a városkerületi pártbizottság vezető titkárát -, de az elnökség valamennyi tagja, rajtuk kívül a döntő fontosságú üzemek gazdasági vezetői.

DANUŠE BOCHOVÁ elvtársnő, a CSKP KB póttagja, a Lomnice nad Popelkou-i Technolen munkásnóje

ÚJ szú

1988. XII. 23.

A Technolen nemzeti vállalat dolgozója vagyok, aholViint a textiliparban mindenütt, túlnyomórészt nők dolgoznak. Vállalatunk a jelenlegi időszakban a fejlődés összetett szakaszán megy keresztül. Kezdenek megnyilvánulni az üzemeink környékén korábban visszafogott lakásépítés következmenyei. Ez elsősorban Svi- tavyra, Hlinskora és Lomnice nad Popelkoura érvényes, ahol nem sikerül fiatal nődolgozókat toboroznunk, mert nem tudunk nekik lakást biztosítani. Ezáltal az idén százzal csökkent a termelésben dolgozó munkások száma, ami egy dolgozó évi 300 ezer koronát meghaladó termelékenysége mellett 300 millió korona termeléscsökkenést jelent. Tehát nem teljesítjük termelési feladatainkat és ezzel együtt a tervezett minőségi mutatókat sem. A piaci alapba tervezett árumennyiséget csak a szocialista országokba irányuló kivitel keretében megvalósított termék- és árucsere akcióknak köszönhetően tudjuk előteremteni.

Termékeink kétharmada további hazai megrendelők számára készül. Nagy jelentőségű például a tűzoltótömlő, a tehergépkocsikra és a cukorgyárakban szűrésre használatos ponyva gyártása, továbbá különböző termékek, amelyeket a Csehszlovák Néphadsereg részére szállítunk. Mi készítettük a ponyvát a Párizs- -Dakar versenyen résztvevő Moskal UAZ gépkocsijára és a sátrat a Humberto Cirkusz című film forgatásához. Atipikus tetővel fedtünk be egész sor epületet, így a déóíni Kotvát, Ná- chodban a szabadtéri mozit, a duklai emlékmű környékének egy részét.

Ami nagyon bántja üzemeink dolgozóit és megkeseríti életünket, azok a szállítói-megrendelői kapcsolatok. A vállalatunk által előállított áruskála jelentős. Évente több mint 1 milliárd korona értékű, mintegy 4000 fajta terméket gyártunk. Mivel azonban az alapanyagoknak csupán egy részét állítjuk elő mi magunk, többségét sok hazai és külföldi szállítótól vagyunk kénytelenek vásárolni. Az idén éppen a hazai gyártók szállítmányaival kapcsolatosan könyvelhettünk el egész sor hiányosságot. Éreztetni kezdi hatását az új gazdasági törvénykönyv, amely a szállítóknak lehetővé teszi, hogy csak annyi anyag szállítását vállalják, amennyi számukra, s nem a megrendelők számára megfelelő. Világossá válik a gyártóknak az az igyekezete, hogy elsősorban a terveikben meghatározott feladatok teljesítését elősegítő megrendeléseknek tegyenek eleget. Mivel számukra a többi megrendelés távolról sem ilyen fontos, olyan hiányosságok keletkeznek, amelyek megszüntetése gyakorlatilag lehetetlen. Biztosan el tudják képzelni, hogy például miképpen reagálnak asszonyaink, ha valamilyen hiányzó anyag miatt kénytelenek félretenni a félig megvarrt terméket és egy másik készítésébe fogni. A vállalat igazgatójából ezért gyakran anyagbeszerző válik. Míg két-három évvel ezelőtt havonta átlag negyszer kellett tárgyalnia, hogy gondoskodjon a termelésről, addig ma négyszer több alkalommal. Ha elgondolkozunk azon, hogy mi okból alakult ki ilyen helyzet a szállítói-megrendelői kapcsolatokban, akkor rájövünk, vagy a termelői, gyakran elavult kapacitások vannak túlzottan igénybe véve, vagy a kiválasztott külföldi áru megvásárlásához elengedhetetlen devizaeszközöket bocsátják késve a vállalatok rendelkezésére. Más szóval, egész sor vállalat, köztük a miénk is, tartalékok nélkül végzi a munkát, miközben a rendelkezésre álló gépi berendezésekkel 100, sót annál is több százalékos teljesítményt ér el. Véleményem szerint ez nem teremt jó alapot a dolgozók elégedettségéhez. Pedig a jelenlegi időszakban már az üzem valamennyi munkahelyén önelszámolási rendszerben dolgozunk. A dolgozók keresete üzemrészük gazdasági eredményeitől függ. Egyre szélesebb körben alkalmazzuk a brigádrendszerű munkaszervezést és javadalmazást, de ha az akadozó anyagellátás miatt munkaszünetekre, kényszerpihenőkre kényszerülnek a dolgozók, akkor ennek a formának is kisebb a hatékonysága. Az önelszámolási rendszer megkívánja, hogy minden esetben jól legyen informálva valamennyi dolgozó, de ha a hibákat, hiányosságokat az embereknek önfeláldozással kell kijavítani, kiküszöbölni, akkor az is jogos bírálat célpontjává válik. Hiszen a többletmunkával járó fáradság által növekszik a betegségek, balesetek száma, s ez növeli a költségeket is. Az üzem dolgozói és főleg a nők mindezek ellenére hosszabbított és rendkívüli műszakokat szerveznek. Küzdenek azért, hogy teljesítsék a tervet és ezzel bizonyítják, dolgozóink számára nem közömbös vállalatunk, illetve országunk gazdasági helyzete. Azért, hogy bizalmuk meg ne inogjon, valóban mihamarabb meg kell valósítani gazdaságunk átalakítását. Meg kell szabadulnunk az irányítás régi, káros módszereitől, amelyek például még abban nyilvánulnak meg, hogy a járási szervek nagyrészt ma is az árutermelés mutatói szerint ítélik meg az üzemek eredményeit, míg a minőségi mutatók tulajdonképpen a háttérben maradnak. Ez arra készteti az üzemeket, hogy a lehető legtöbb árut állítsák elő, amelyek gyakran raktáron maradnak, mert eladhatatlanok, és ezáltal feleslegesen veszik kárba emberi munka, anyag, energia és egyéb költségek. Túlságosan megszoktuk, hogy a textiliparban dolgozó nők nehéz feltételek között, ha megfeszített erővel is, de teljesítették a gazdasági tervfeladatokat és az egyre növekvő terveket. Itt a legfőbb ideje, hogy végre mindannyian tudatosítsuk, hogy nem tékozolhatjuk el a végtelenségig az emberek tenniakarását, és nem növelhetjük állandóan a munkatermelékenységet a dolgozók igyekezetének fokozáA CSKP tagsági gyűlésein és a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom konferenciáin elhangzó vitákban nem kis elégedetlenségüknek adnak hangot asszonyaink a belkereskedelmi piac ellátása miatt. Az az érzésük, hogy némely áru egészen eltűnik a boltokból. A korlátozott árusítás, amelyről a CSSZSZK kormánya döntött, nem hozott megelégedést. Éppen ellenkezőleg, még nagyobb vásárlási lázhoz vezetett. Valamennyi piaci hiányosság azonnal tükröződik a munkahelyeken és az egész üzemben ártanak a politikai hangulatnak.

JÚLIUS VARGA elvtárs, a CSKP KB tagja, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere

Az önellátásra irányuló feladatok megvalósításában az elmúlt évek folyamán számos pozitív eredményt értünk el. Ezek hatására jelentősen megváltozott a falvak, az egész mezőgazdasági-élelmiszeripari ágazat arculata.

A minőségi szempontok azonban egyre nagyobb igényeket támasztanak az élelmiszerek termelésével szemben. A 8. ötéves tervidőszak első két évének tapasztalatai arra utalnak, hogy az önellátásra és a termelés hatékony intenzifi- kálására irányuló törekvés belső ellentéteket hordozó, s nagyon bonyolult folyamat. Végrehajtása azonban társadalmi szempontból elkerülhetetlen. A feladatok igényessége főleg abból következik, hogy az élelmiszerek termelését gyorsabb ütemben kell növelnünk, mint ahogy azt az ötéves terv feltételezte, csökkenteni kell a behozataltól való függőséget, s növelni kell a befektetések hatásfokát.

Az 1982-ben bevezetett irányítási rendszer lehetőségeit kihasználva Szlovákia mezőgazdaságában és élelmiszeriparában igyekeztünk eleget tenni ezeknek az igényes követelményeknek. A tervidőszak első három évében sikerült elérni a mezőgazdasági termelés tervezett növekedési ütemét. A termelés értéke a 7. ötéves tervidőszak első három évéhez viszonyítva 10 százalékkal nőtt, a növénytermesztés növekedése valamivel megelőzte az állattenyésztését. Ezzel kialakultak a feltételek az élelmiszeripari termelés 11 százalékos növeléséhez, s az ágazat a belső piacra 14 százalékkal több árut szállíthatott. A feladatok komplex teljesítésében a tervidőszak kezdetétől fogva döntő tényező volt, hogy a gabonafélék és a tömegtakarmányok termelésében az egész szlovákiai mezőgazaság önellátóvá vált. Gazdasági intézkedéseket tettünk abban az irányban, hogy a vállalatok a takarmánytermelésben önellátókká váljanak. A jelenlegi ötéves tervidőszak első három évében több mint 480 ezer tonna gabonát termeltünk terven felül, s ezzel létrehoztuk a legszükségesebb tartalékokat a következő évekre. Azért csak a legszükségesebbeket, mert a vágóállatok és a többi állati termék megnövekedett termelését is ezekből a terven felüli forrásokból fedezzük. Az eddigi eredményeket azonban nem értékeljük túl. Tudatában vagyunk annak, hogy még sok tartalékunk van, főleg a takarmányfélék nem kielégítő hasznosulásában. Felül kell vizsgálnunk a kukoricatermesztés terjedelmére és intenzifikálá- sára vonatkozó elképzeléseinket is, mert a szemes kukorica termesztésében a rendszereken kívül nem érünk el jó eredményeket, s a termesztés északabbi körzetekben való elterjesztése sem járt sikerrel.

Mindeddig nem sikerült leküzdeni a szlovákiai burgonya- és répatermesztésben évek óta fennálló stagnálást. Éppen ennél a két növénynél, s ezeken kívül számos munkaigényes terménynél mutatkozik meg, hogy nem jártunk el elég következetesen a mezőgazdasági termelés műszaki ellátásában. Az eddigiek folyamán számos helyes határozatot fogadtunk el ebben az irányban, elég megemlíteni a CSKP KB 1979. évi 13. ülésén elfogadott határozatokat. Ma ezeket a határozatokat némi változtatásokkal újból elfogadhatnánk, hiszen az elmúlt csaknem 10 év alatt jóformán semmi sem változott. Az élelmiszeripar már több ötéves tervidőszakban kiemelt helyen szerepelt, a feladatok azonban az egyik ötéves tervidőszakról a másikra lettek elhalasztva. A műszaki ellátottságban jelentkező fogyatékosságokra úgy reagálunk, hogy a mezőgazdasági és élelmiszer- ipari vállalatokban ma már nemcsak ekéket, függesztett talajművelő eszközöket, kis sorozatokban előállított élelmiszeripari berendezéseket gyártanak, hanem bonyolult szerkezetű ve- tógépeket és egyéb igényes műszaki berendezéseket is. Kérdéses azonban, hogy ezen az úton kell-e haladnunk a mezőgazdasági és főleg az élelmiszeripari termelés technológiai és műszaki elmaradottságának felszámolása felé. Meggyőződésem szerint most, a 9. ötéves terv előkészítése során nagyon komolyan kellene foglalkozni ezzel a kérdéssel.

A 8. ötéves tervidőszak elmúlt három éve folyamán teljesítettük a gazdasági állatok termelékenységében előirányzott feladatokat. Az elért színvonalat azonban nem tarthatjuk kielégítőnek. habár több mint 8 százalékkal növekedett a vágóállatok és a baromfi felvásárlása.

Mezőgazdasági termelésünk egyik legnagyobb tartalékát a kártevők és a betegségek által okozott veszteségek csökkentésében látjuk. Józan becslések szerint ezek a veszteségek országos méretekben évi 3-4,5 milliárd koronára tehetők. A hatékony növényvédelmi szerekről való gondoskodást ezért jelentős in- tenzifikációs tényezőnek kell tekinteni. A növényvédelmi vegyszerekkel szemben támasztott igényeknek csupán a felét kapják meg a mezőgazdasági üzemek, aminek egészség- ügyi szempontokból örülhetünk ugyan, de az ellátottság tekintetében az európai államok sorrendjében az utolsók között vagyunk. A növényvédelmi vegyszereknek csupán 11 százaléka származik hazai termelésből, további 13 százalékot a szocialista országokból szerezhetünk be, a többit azonban tartósan a kapitalista piacokról kell vásárolnunk, ami azt bizonyítja, hogy ennek a fontos termelési tényezőnek mindeddig nem tulajdonítottunk kellő jelentőséget. Ugyanakkor a jelenlegi fejlesztési koncepciók a vegyipari termelés további beszűkülésével számolnak, ami a jövőben a mezőgazdasági termelés sebezhetőségét is növelné. Mivel a növényvédelmi vegyszerek és a fehérjetakarmányok beszerzésére felhasználható deviza- források keretei csökkennek, egyes mezőgazdasági termékek, főleg hús, liszt és más termékek kivitelével igyekszünk devizaforrásokhoz jutni, ami azonban az önellátás rovására történik. Sajnos, más lehetőségünk nincs.

A mezőgazdasági és élelmezésügyi ágazat már a jövő év január elsejétől teljes mértékben átáll az új gazdasági mechanizmusra. Helyes volt, hogy az új mechanizmus általános alapelveinek pontosítása során figyelembe lettek véve a mezőgazdasági újratermelés, s részben az élelmiszeripari termelés egyes sajátosságai.

Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a nagykereskedelmi és a felvásárlási áraknál, s főleg az elvonási rendszer területén egyenlő alapelvek érvényesülnek a népgazdaság minden ágazatában. A mezőgazdaságban bizonyára a bérekből és javadalmazásból származtatott 50 százalékos elvonásnak lesznek a legnagyobb következményei, ami arra ösztönzi a termelőket, hogy az élőmunkát gyorsabb ütemben helyettesítsék technikával.

Ezek a folyamatok azonban túlnyomórészt az anyagi-műszaki ellátásért felelős ágazatoktól függnek. A szükséges eszközök viszont éppen ott hiányoznak a legnagyobb mértékben, ahol a bérekből és munkadíjakból származtatott elvonásnak a legnagyobb kihatása lesz. Annak ellenére, hogy ezek az elvonások a felvásárlási árakban kompenzálva lesznek, ami lényegében a probléma megoldását jelenti, mégis meg kellene gyorsítani a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés műszaki ellátottságában mutatkozó gyenge pontok felszámolását. Progresszív gépek és technológiai eljárások nélkül a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés ráfordítási költségeit sem lehet csökkenteni. Ugyanakkor a termelési költségek jelenlegi színvonalával és a hatékonyság növelésében elért eredményekkel a mezőgazdaságiélelmiszeripari komplexumban távolról sem lehetünk elégedettek.

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar a gazdasági szabályozási rendszer átalakításával az eddigi helyzethez viszonyítva nem jut további forrásokhoz, inkább ellenkezőleg. Az már bizonyossá vált, hogy jelentős mértékben csökkenni fognak a melléküzemági termelésből származó bevételek, amit a vállalatok többnyire a mezőgazdasági termelés fejlesztésére fordítottak. Határozottan helyes eljárás, hogy a gazdasági szabályozók új rendszere és az egész gazdasági mechanizmus a hatékonyság növelésére, a termelési költségek csökkentésére fogja késztetni a vállalatainkat. Az is helyes, hogy az új mechanizmus olyan társadalmi feltételeket alakít ki a mezőgazdaságban, amelyek között igazságosabban lehet értékelni a színvonalas munkát, a hatékonyság növelésében elért eredményeket.

Biztosak vagyunk benne, hogy ez növelni fogja a dolgozókollektívák érdekeltségét a termelés végső eredményeiben. Azonban azzal is számolunk, hogy az új gazdasági mechanizmus feltételei között az efsz-ek és az állami gazdaságok jelentős csoportja kerül azok közé, amelyeknél a gazdálkodás szervezésének különleges módszereit kell alkalmazni. Menet közben bizonyára további problémák is felmerülnek. Ezeket a vállalatokkal együttműködve fokozatosan kell majd megoldani.

Jelenleg az átalakítás súlypontját a vezető káderek felkészítésében látjuk, hogy alkotó és (Folytatás a 4. oldalon)