Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)
1988-11-05 / 261. szám, szombat
Az emberélet semmivel sem pótolható Vezessünk óvatosabban, körültekintőbben Köd ereszkedett a tájra. Az országút egyes szakaszain alig száz vezetésért nyolc hónap alatt 1627- méternyire lát el az ember, de sokan mégis előznek, mások tompított et. Csaknem kétszáz olyan személy fény nélkül haladnak. Megszokták a nyarat, nehezen alkalmazkodnak vezetett ittasan, aki nem rendelkea megváltozott közlekedési és időjárási viszonyokhoz... Néhány an bírságot fizetnek, aztán tovább száguldanak. A szép szó, a bírság nem sokat segít, sőt még az sem, amikor a rádióból tragikus közúti balesetről értesülnek. XI. 5.-A figyelmetlen, a fegyelmezetlen vezetés okozza a legtöbb gondot- magyarázza Pavel Haviernik százados, a Nyugat-szlovákiai Rendőr- kapitányság közlekedési osztályának parancsnoka. - Az év kilenc hónapja alatt háromszáznegyvenhét közlekedési balesettel volt több, mint az előző év hasonló időszakában. Az anyagi kár is közel ötmillió koronával megnövekedett, ötszázhuszonegy karambolnál pedig az ittasság játszott közre. Sajnos, ez is több mint a múlt év szóban forgó időszakában volt. Ezek olyan tények, amelyeken el kell gondolkodni, annál is inkább, mivel Szlovákiában a mi kerületünkben a legkedvezőtlenebb a baleseti statisztika.- Az értekezleteken valamikor minket emlegettek a legjobbak között, most pedig szégyenkeznünk kell, annak ellenére, hogy úgy érezzük, minden tőlünk telhetőt megtettünk a balesetek megelőzéséért- folytatja Ľuboš Brigan mérnök főhadnagy. - Előadásokat tartottunk az iskolákban, a pionírtáborokban, részt veszünk a hivatásos gépjárművezetők továbbképzésében, ott vagyunk a közlekedési parkokban. A fő turistaidényben éjjel-nappal szolgáltunk, több száz összehangolt közúti ellenőrzést végeztünk. Sajnos, a kilenc hónap alatt a 6065 baleset következtében mégis százti- zenkét ember vesztette életét, ami tizenhattal több, mint az előző év kilenc hónapjában volt. A könnyű és súlyos sérültek száma háromszáznegyvennyolccal növekedett. Az asztalon fekvő statisztikai kimutatás azt is elárulja, mely járásokban a legkedvezőtlenebb a helyzet. A szóban forgó időszakban a Galántai (Galanta) járásban tíz emberrel több vesztette életét, mint egy évvel korábban, a senicaiban, a trenčíni- ben nyolccal, a trnavaiban kettővel. Míg Szlovákiában hetvenegyre, a kerületben ötvennégy balesetre esik egy áldozat, ami szembetűnő különbség. Az ittas vezetés tizennyolc ember életét oltotta ki. A legtöbb ilyen baleset a Dunaszerdahe- lyi (Dunajská Streda), a Galántai, a Lévai (Levice) és a Komáromi (Komárno) járásban volt.-A statisztika sokat elárul. Többek között azt, hogy a balesetek nyolcvanöt százalékát (86 áldozat) a motoros jármüvek vezetői okozták, 8,7 százalékát pedig a gyalogosok és a kerékpárosok, akik között sok volt a gyermek. Figyelmeztető az a tény is, hogy a lakott területeken fordult elő hatvanhat százalékuk. Lényeges javulást várunk attól, hogy végre Nyitrán (Nitra) sikerült üzembe helyezni a terelőutat. Hogy ez mit jelent a biztonságos közlekedés szempontjából, azt bizonyítja az is, hogy korábban a járásban történt balesetek fele éppen a járási székhelyen fordult elő - vélekedik Brigan főhadnagy, majd így folytatja: - Megépült a világhírű fürdővárost, Pieš- ťanyt kikerülő autópálya is, ami csökkenti az átmenőforgalmat, a levegőszennyezést. A leggyakoribb ok még mindig a gyorshajtás, illetve az út- és az időjárási viszonyoknak nem megfelelő sebesség. Ez késztette az SZSZK Rendőrkapitányságát arra, hogy újra érvénybe léptesse azťa rendelkezést, miszerint azon gépjárművezetőktől, akik huszonegy kilométerrel túllépik a megengedett sebességet, bevonják a hajtási jogosítványt. Természetesen minden járművezető mellé nem állíthatunk rendőrt, ezért elsősorban önkontrollra van szükség. Nehéz megmagyarázni, hogy az említett időszakban 2764 karambolt a helytelen vezetés idézett elő. A szabálytalan előzés, az elsőbbség meg nem adása is a legtöbbször tragikusan végződik. S még egy tényező: a fő turistaidényben, amikor a kerület több mint félmilió gépjárzett hajtási jogosítvánnyal. A járművek nem megfelelő műszaki állapota miatt több mint tizennyolcezer esetben vonták be a forgalmi engedély igazoló lapját. Ezzel kapcsolatban Brigan főhadnagy megjegyzi:- Tudjuk, hogy nem megfelelő a pótalkatrészellátás, hogy gumiabroncsok, égők nem kaphatók. Az előírások, törvények azonban érvényesek, ezek egyértelműen kimondják, hogy csakis jó műszaki állapotban levő gépjármű vehet részt a közti forgalomban. Tudom, hogy ez ellentmondásos helyzet, de a felKözúti ellenőrzés művén kívül több tízezer külföldi és más járásbeli autó is a közutakon volt, harmincnyolc ember vesztette életét, tízzel több, mint az előző turistaidényben. Sok esetben a járművezetők fáradtsága, elalvása idézte elő a tragédiát.- Nem mondhatja senki, hogy azért rosszabbodott a helyzet, mert a közlekedésrendészet emberei elnézőek lettek volna a szabálysértőkkel szemben. Az év nyolc hónapjában a helyszínen nyolcvanezer gépjárművezetőt bírságoltak meg, tizenkétezer ellen pedig eljárást indítottak. Közel huszonegyezer gyalogos és kerékpáros is bírságot fizetett - mondja a parancsnok. - Sajnos, az emberek a késő őszi időszakban is kivilágítatlan kerékpáron közlekednek, ami mindenkor balesetveszélyes. A helyi nemzeti bizottságok, a munkaadók is sokat segíthetnének a helyzeten. Egy másik problémánk, hogy egyre gyakrabban úttesten fekvő ittas embert gázol halálra valamelyik jármű. A törvény merült kérdésekre azoknak kellene választ adniuk, akik az ellátásukért felelősek. A beszélgetést Vladimír Mlkvý főhadnagy érkezése szakítja meg. Jelenti, hogy a szolgálatban levő közúti járőrök indulásra készek. Következik a megszokott eligazítás: legyetek udvariasak, előzékenyek, de mindenkor szigorúan lépjetek fel a szabálysértőkkel szemben. E pár szó kifejezi a kollektíva véleményét és a társadalom érdekeit is Csökkenteni kell a közúti balesetek, az áldozatok számát, hogy az év végén már jobb eredményekről adhassanak számot. NÉMETH JÁNOS A minőségre összpontosítva A Tôketerebesi (Trebišov) járás öt középiskolájának pártszervezetét általában pozitívan értékeli a járási pártbizottság. A járás szakközépiskoláinak egyik legfontosabbika a mezőgazdasági. A Nagykaposi (Veľ. Kapušany) Mezőgazdasági Szakközépiskola 15 tagú pártalapszervezetének Dohányos Béla, az iskola igazgatóhelyettese az elnöke. Nem tartja könnyű feladatnak az oktatás szakaszán dolgozó kommunista tanítók és nevelési dolgozók munkáját. Beszélgetésünk során külön hangsúlyozta, hogy az ideológiai és politikai-nevelő munka növekvő jelentősége egyre nagyobb követelményeket támaszt az oktatásban dolgozókkal szemben.- Ma már a gyerekek látóköre nagyon széles körű. Az oktatónak, pedagógusnak alaposan fel kell készüjnie, mert a külső tényezők is befolyásolják a gyerekek tudatvilágát. Az ideológiai munkában rendkívül fontosnak tartjuk az oktatás, a nevelés és a gyakorlat egységének elvét. Ez .az elv áthatja a nevelésre és a fiatalok felikészítésére vonatkozó valamennyi fontos párthatározatot. Az oktatásban is erre alapulnak az új formák és módszerek. Mi is ezt tartjuk szem előtt. Évről évre jobban felkészült tanulók érkeznek hozzánk az alapiskolákból, akiknek a 20-25 százaléka kitüntetett, túlnyomó többségük pedig jó közepes. Természetesen vannak gyengébbek is, de fokozatosan ók is felzárkóznak. Sőt, a gyakorlatban néha felülmúlják a kitűnő tanulókat. • Most, amikor a CSKP KB 10. ülése még pontosabban körvonalazta az iskola eszmei-politikai nevelésének küldetését, mit tartanak a legfontosabbnak?- Oktató-nevelő tevékenységünk színvonalának, minőségének állandó növelését, a rendszerességet és az ebből adódó feladatok következetes teljesítését tartjuk a legfontosabbnak. Továbbá azt, hogy növendékeink elsajátítsák a tudományos világnézetet, a szocializmus értékeit és normáit, hogy a társadalmi változások folyamatában olyan emberré formálódjanak, akiknek a műveltség, kulturáltság és szaktudás a jellemzője, valamint a kötelességek és a felelősség tudatosítása. A rendszeres és következetes munkának már most kézzelfogható eredményei vannak. Például az idén végzett ötven tanuló közül hetet vettek fel a felső- oktatási intézményekbe. Erre az iskola fennállása óta még nem volt példa. Ma már növendékeink részéről is nagyobb az igény a továbbtanulás iránt. • A leendő mezőgazdasági dolgozók gyakorlati felkészítése is nagyon lényeges.-A mai fiatalokat rendkívül érdekli a korszerű technika és technológia. Köztudott, hogy a szakiskolák, főleg a mezőgazdasági irányzatúak felszereltsége nem olyan, hogy ezt saját kereteinken belül biztosítani tudnánk. Ezért iskoláink vezetősége nagy súlyt helyez a szakmai gyakorlat kiszélesítésére, tökéletesítésére. A szakmai gyakorlatokat a közeli jól felszerelt mezőgazdasági üzemekben tartjuk, a Királyhelmeci (Kráľ Chlmec) vÁllami Gazdaságban, a helybeli földműves-szövetkezetben és az állami gazdaságban. • A felkészítés kapcsán talán ejtsünk szót arról is, ami ezzel szorosan összefügg. Több fórumon vita tárgyát képezte a szakiskolák megfelelő tankönyvekkel való ellátása. Itt mi a helyzet?- Az utóbbi években nincs probléma, időben megkapjuk a tankönyveket. Volt ugyan olyan időszak, amikor akadozott a tankönyvellátás, de jelenleg megnyugtató a helyzet. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy egyes tankönyvek miért íródnak ,,nem középiskolás fokon"? Bár az igényesség itt is követelmény. De azért nem ártana, ha a tankönyv szerzői tudatosítanák, kinek Írnak. Például a kémiakönyv olyan magas szinten tárgyalja a tananyagot, hogy az meghaladja a szakközépiskolások tudásszintjét, amire tulajdonképpen építenie kellene. • Hogyan állnak helyt a munkában az itt végzett tanulók? Van-e áttekintésük?- A mezőgazdasági üzemek, a vállalatok visszajelzései szerint az iskolából kikerült növendékek beilleszkedésével nincs probléma. Azok, akik a mezőgazdaságban helyezkednek el, megállják a helyüket. Azokról sajnos, akik a mezőgazdaságon kívül, más területen kerestek munkát (10-15 százalékuk), nincs pontos áttekintésünk. Ehhez hozzáfűzném még, hogy a szakoktatás emberi erőforrások fejlesztését szolgáló, nagyon fontos és hasznos beruházás. Ezt a mezőgazdasági vállalatok, üzemek is tudják, főleg a Rozsnyói (Rožňava) járásban, ahonnan a legtöbb ösztöndíjas gyerek érkezik az iskolába. A legkevésbé járásunk használja ki ezt a formát annak ellenére, hogy itt a mezőgazdasági középkáderek száma rnég mindig kevés. Nem ártana, ha az iskola pártszervezete a járási pártbizottságon is felvetné ezt a kérdést, hiszen az elmélet és a gyakorlat összhangja, egysége ilyen szempontból is követelmény. És aki látja hol, mit lehet tenni megteremtéséért - annak nem szabad hallgatnia. KATÓCS GYULA TURISZTIKA ÉS IDEGENFORGALOM A közlekedési parkokban a gyerekek elsajátíthatják a legfontosabb ismereteket (A szerző felvételei) betűje szerint az utóbbit vonják felelősségre. Vajon, hogy történhet meg, hogy az ivócimborák magára hagyják társukat? Durva szabálysértésért több ezer hajtási jogosítványt vontak be, ittas Szlovákiát túlzás nélkül turisztikai paradicsomnak nevezhetjük. Igaz, nem egy vonatkozásban csak a kiaknázatlan lehetőségek számbevételével. Természeti szépségei azonban - ez cáfolhatatlan - az utóbbi évtizedekben közkinccsé váltak. Évről évre például milliókat vonz a Magas-Tátra, a világ egyik legkisebb, csupán 260 négyzetkilométernyi magas- hegysége, az Alacsony-Tátra, a Kis- és a Nagy-Fátra csodaszép hegyvonulata. S az SZSZK-ban megtalálható - a tenger kivételével - minden, ami az élményekre vágyó turistának, belföldinek és külföldinek egyaránt, megdobogtatja a szívét. Ennek megfelelően növekszik a turizmus iránti érdeklődés is. Néhány adat ennek érzékeltetésére. A hetedik ötéves tervidőszakhoz képest a jelenleginek a végéig, az előirányzatnak nagyjából megfelelően, hatezerrel fog növekedni az idegenforgalmi szálláshelyek ágyainak száma, a turizmus hazai résztvevője hét és fél százalékkal lesz több, az e célra fordított költségeik pedig tizenhat százalékkal növekednek. Persze, a dolognak ez csupán az egyik oldala. A másik ennél jóval fontosabb. Nevezetesen az, hogy egyik legjelentősebb szociális vívmányunk, a szak- szervezeti üdülés lehetőségeivel évente átlag 3,8 millió szakszervezeti tag, illetve családtagjuk élhet, vagyis hazánk minden negyedik lakosa. Hadd tegyük hozzá, hogy az FSZM pionírtáboraiban csaknem félmillió gyerek töltheti el vakációja egy részét. S a teljes képhez tartozik az is, hogy csak az SZSZK-ban mintegy 2800 vállalati üdülő van, összesen majdnem hatvanezer ággyal. Nagy részük korszerű és számos különféle szolgáltatást nyújt. Igaz, s ez már huzamosabb ideje megoldatlan probléma, hogy főleg idényen kívül nem csekély hányaduk nem eléggé kihasznált, sót kihasználatlan. Nyilván érdemes lenne megtalálni a módját annak, hogy ezek a milliós nagyságrendű beruházások az eddiginél jobban szolgálják dolgozóink üdülési igényeinek, szükségleteinek kielégítését. Szlovákia területén mintegy 1300 működő gyógy- és termálvízforrás van. Bal- neológiai szempontból tehát európai viszonylatban is van mivel büszkélkednünk. Piešťany, Trenčianské Teplice, Sliač, Bardejov, Gyügy (Dudince) - a 22 gyógyfürdő sorában - nemcsak idehaza számít fogalomnak. Különféle betegségekre keres és részben talál is itt gyógyírt évente másfél százezernyi páciens. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy majdnem negyven termálfürdőnk vehető igénybe kétszázötven medencével s továbbiak fokozatosan épülnek. E tekintetben déli járásaink, a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda), a Galántai (Galanta), a Komáromi (Komárno), az Érsekújvári (Nové Zámky) és a Lévai (Levice) a leggazdagabb Termálvizes üdülőközpontjaink vannak azonban már a hegyvidékeken is, ahol a fürdést szervesen kiegészítheti a természetjárás. Természetjárás... Nos, mi tagadás, ezt a fogalmat mind többen elképzelhetet- - lennek tartják személygépkocsijuk e célra történő felhasználása nélkül. Más szóval, igencsak terjedőben van a mototurizmus, amely közelebb hozza a korábban nehezebben, körülményesebben elérhető tájegységeket is. Ez mindenképp korunk turizmusának velejárója, mégha megany- nyi problémával is jár, főleg a természet- védelem jogos, ésszerű követelményeinek az eddiginél szigorúbb és következetesebb megtartása elengedhetetlen és elhanyagolhatatlan tennivalóival. A nagyobb fokú szervezettségnek és tervszerűségnek mindenképpen egyik ezzel kapcsolatos fontos jele, hogy például az autókempingek száma Szlovákiában e tervidőszak végéig feltételezhetően eléri a százat, gyarapodik az engedélyezett és mind jobban ellátott táborhelyek száma s bővül az autóscsárdák hálózata. Természetesen gondolunk a téli turisztikára is, hiszen észlelhetően mind többen hagyják szabadságuk egy részét a téli hónapokra, amikor is előkerül a sí, a ródli és irány a hegyek. Szép szerepekben bővelkedünk; a téli üdülőtelepek kihasználtsága igen magas fokú, amiben nem kis szerepe van a ^külföldieknek, elsősorban a szomszédos szocialista országokból érkezőknek. Mi tagadás, az igényeknek még nem tudunk megfelelni, noha jelenleg Szlovákiában mintegy 330 olyan síközpontunk van, amelyek felvonókkal is rendelkeznek. Az aktív pihenés, a turizmus és az üdülés lehetőségeinek szervezésében, feltételeinek tökéletesítésében intézményes formában igen jelentős feladataik vannak idegenforgalmi irodáinknak, elsősorban a Cedok-nak, a Tatratour-nak, a Slovakoturist-nak, az ifjúsági CKM-nak, az Autoturistnak és a Slovakotermának. Már a felsorolásból is látható, hogy ez a szolgáltatási ágazat nem monopolizált és így megvannak annak feltételei, hogy a különféle igényeknek és az eltérő anyagi körülményeknek is megfelelő differenciált s lehetőleg minél komplexebb szolgáltatásokat nyújtsanak. Jórészt rajtuk is múlik, hogy sokkal jobban kihasználjuk társadalmunk, a családok és az egyének érdekében mindazt, amit Szlovákia és az egész ország természeti és egyéb adottságai olyan bőségesen felkínálnak nekünk. Ez egyidejűleg a kormányzati szervektől is megkívánja az idegenforgalom a turizmus fejlesztését jobban istápoló politikát. Azt ugyanis már nem kevés példán lemérhettük, hogy az ésszerű idegenforgalmi beruházások viszonylag gyorsan megtérülnek. (gály)