Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)

1988-11-18 / 272. szám, péntek

Szellemi életünk színtere Harminc Az effajta köszöntők szerzőinek gyakori sajátossága a magabiztos­ság. Jómagam viszont bizonytalan vagyok. Bizonytalan abban, hogy a most harminc esztendős Irodalmi Szemlében milyen folyóiratot kö­szöntsek. A nevével is jelzett iroda­lomszervezőt, irodalmi fórumot? Esetleg a csehszlovákiai magyar közgondolkodás ebben a folyóirat­ban kialakult műhelyét? És akkor miért nem említem a szellemiségünk más művészeti ágakban megnyilvá­nuló eredményeit rendszeresen számbavevő lapot? S egyáltalán, a harminc évfolyamot végigbön­gészve, lehet-e állítani bizonyosan, hogy ez csupán irodalmi folyóirat volt eddig? A társadalom fejlődési irányainak módosulásai mindig szükségletet teremtettek a cseh­szlovákiai magyar irodalomban is, de ezek az igények megjelentek et­nikumunk szellemi életének más te­rületein is. Kellett a fórum, kellett a lehetőség, hogy szembenézhes­sünk önmagunkkal. így lett tükör, de nemcsak irodalmi tükör. Szerencsé­re úgy, ahogy azt a lap első, alapító főszerkesztője, Dobos László meg­fogalmazta. Olyan tükör ez, amely­ben a mai napig láthatjuk magunkat, akár visszatekintve is a folyóirat há­rom évtizedes múltjába. 1958 esztendejét sok szempont­ból mérföldkőnek tekinti irodalomtör­ténetírásunk. Nemcsak az Irodalmi Szemle alapításának okán, de az abban az esztendőben jelentkező Nyolcak költőcsoport antológiájának megjelenéséhez kapcsolva is. Iro­dalomtörténetünk e - mindenáron dátumokhoz, határkövekhez és nemzedékekhez ragaszkodó- szemléletéből adódnak azok a merev kategorizálások, amelyek az írókat, költőket „nemzedékesdit" játszva sorolják ide vagy oda, szorít­ják cédulatartó dobozokba. Ezek el­len éppen az Irodalmi Szemle egyes évfolyamai szolgáltatnak elegendő bizonyítékot. Bár az kétségtelenül igaz, hogy az irodalmi sematizmus­sal a már említett Nyolcak költőcso­port alkotói dinamizmusa, egyes tagjainak világirodalomra is építkező műveltsége fordult szembe, mégis évekbe tellett, amíg valójában mind a megjelenő kötetekből, mind a fo­lyóirat hasábjairól kivesztek a sema­tizmus jegyeit magukon viselő pró­zai és lírai alkotások. így volt ez annak ellenére is, hogy az Irodalmi Szemle első szerkesztői, Fábry Zol­tán lapot köszöntő írása után, már az első számban egy olyan verset közöltek, amellyel mintegy megelő­legezték a minőségi jellemzőit an­nak az irodalomnak, amelyben ezek valójában csak tíz év elteltével kezd­tek általánossá lenni. A férfikor című verset Tözsér Árpád írta, s ebben található az a két sor, amelyet egyre többet idéznek, talán valamifajta számonkérésként is a megvalósu­latlan vagy csak késve megvalósuló irodalmi szándékokra tekintve. ,,Anyánk képén a / világ a ráma“.- írta költőnk, mintegy harminc esz­tendőre feladatot adva akkori és ké­sőbb jelentkező irodalmároknak. Ebben igencsak segítségükre volt az Irodalmi Szemle, amelyben első­sorban a hatvanas-hetvenes évek­ben eleven viták, rendszeresen szervezett ankétok, eredeti beszél­getések, a világ és Közép-Európa irodalmába kitekintő műfordítások közlésével igyekezett az alkotók, il­letve az olvasók figyelmét szélesebb horizontok felé terelni. A hatvanas évek második felében új fejlődési irányt vevő prózaírásunk, majd a ne­gatív reflexszerű reagálásokat is ki­váltó Vetés rovatban induló, majd közös antológiájuk címéről Egysze­mű éjszakásoknak is nevezett költő­csoport jelentkezése volt leginkább jele az egészségesen működő iro­dalmi életnek. Ez a közvetlen és őszinte véleménynyilvánítás nyilván nem a legkellemesebben érintette a fiatal költőket, de bizonyíthatóan hozzájárult ahhoz, hogy közülük öten irodalmunk fontos művelői let­tek. Már az ő költői pályájuk kitelje­sedésének idején indította útjukra a lapban Duba Gyula, az akkori főszerkesztő a később a Fekete szél antológiában és azon kívül indult prózaírókat. Nem voltak ezek egymástól elkü­lönült, pontosan elhatárolható nem- ' zedéki indulások. Legkevésbé a köl­tők csoportosulásai nevezhetők bel­évé jelent meg az Irodalmi Szemle ' % ,rrŕÄŕ;y:' ■ ső szellemi kohéziót mutató alakula­toknak. Ráadásul az Irodalmi Szem­lében mindvégig jelen voltak csopor­tokon kívüli alkotók, s nem utolsó­sorban az „alapozó nemzedéknek" is mondott korban, műveltségben, alkotói attitűdben egymástól igen­csak különböző irodalmárok. A fo­lyóirat mindvégig egyetlen sokszínű irodalmi frontot mozgatott, amelynek természetszerűen a már érett alko­tók voltak a meghatározói, de moz­gásirányát, erejét irodalomtörténeti és filológiai kutatásokkal is bizonyít­hatóan a különböző időben jelentke­ző fiatalok csoportjai adták. Hogy ez a megállapítás se legyen egyértel­mű, sőt ezzel is a „nemzedékesdi“ játék tarthatatlanságát bizonyítsam, megjegyzem, hogy ez sem volt min­dig így. A nyolcvanas évek elején az Irodalmi Szemle szerkesztőinek, az ott publikáló fiatal íróknak, költőknek meg kellett küzdeniük bizonyos le­szűkítő szemléletekkel, amelyeket a költői forradalmat kirobbantó ,,egyszeműsök“ nyomán idősek és fiatalok egyformán produkáltak. De meg kellett küzdeniük az egyre in­kább az irodalmonkívüli érdekszfé­rák befolyása alá került lapszerkesz­tői elképzelésekkel is. Az Irodalmi Szemlében akkor olvasható müvek java már előlegezte a nyolcvanas évek második felében értékeket lét­rehozó, a lap indulása utáni harma­dik szellemi pezsgést. Folyóiratunk harminc évfolyamá­nak példányaiból deríthető ki legin­kább, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom valójában ebben a műhely­ben formálódott olyanná, amilyen­nek ma ismerjük. Minden vitán, cso­portérdeken felülemelkedő objektivi­tással megállapítható, hogy a cseh­szlovákiai magyar irodalom 1945 utáni történetében az első önszerve­ződő alkotói csoportosulás, az első éveiben Iródiásokként ismert fiatalok is - a Próbaút című antológiájuk megjelenése előtt és után - az Iro­dalmi Szemlében, majd annak Hol­nap mellékletében találták meg a csatlakozási pontot irodalmunk­hoz. Persze ebben is, mint minden ilyen jelenségben, ott van a kény­szer, a nehézségi nyomaték, irodal­mi életünk egyfrontosságának meg­kötései. Mert azt nem tagadhatjuk, hogy a csehszlovákiai magyar iroda­lom minden változás^ ellenére is egyetlen folyamat, amely mindig az éppen kijelölt „minőség“ irányába tendált. Talán a nyolcvanas évek vé­gére ért meg annyira irodalmunk és társadalmunk, hogy a fejlődés evi­denciaként felfogott pozitívumát nem a kizárólagosságok, az irodal­mon kívüli személyes vagy csopor­tos érdekszférák és nem a kirekesz - tősdi játékok kísérik. így már nem tekinthető az irodalmi másság, az új forma, az eredeti látásmód eleve rossznak, csupán azért, mert eltér az éppen aktuálisnak kikiáltott iro­dalmi vonaltól. Az Irodalmi Szemle ugyanúgy, ahogyan az évek során tükrözte és tükrözi irodalmunkkal együtt szelle­mi életünket, napjainkban egyre in­kább a továbblépést sürgeti. Cseh­szlovákiai magyarságunk szellemi életének számos olyan összetevője van, amelynek eredményeihez ez a folyóirat nagymértékben hozzájá­rult. így mintegy a három évtized alatt többször is megteremtette ma­ga körül azt a munkatársi gárdát, amely a társadalomtudományok és a tudományos ismeretterjesztés te­rületén is számottevő eredményeket ért el. Számukra egyre kevesebb hely jut. Az Irodalmi Szemlének el­sősorban az irodalmat kellene szol­gálnia, azzal a makacs társadalmi és minőségi elkötelezettséggel, amellyel a harminc év alatt tevé­kenykedett. Jelképnek sem akármi­lyen, hogy a harmincéves Irodalmi Szemlét, amelyet Duba Gyula a hu­szadik évfordulón írt jegyzetében „a mindenkori szlovákiai magyar folyói­ratok sorában valóságos veterán­nak“ nevezett, ma egy fiatal költő, Varga Erzsébet szerkeszti társaival, akik hozzá hasonlóan fiatalok. Balla Kálmán, Kulcsár Ferenc és Haraszti Mária olyan szerkesztő-elődök nyomdokain járnak, mint Tözsér Ár­pád, Koncsol László, Zalabai Zsig- mond, Tóth László, Varga Imre és Karsay Katalin. A folyóirat tizedik esztendejében a Dobos László szerkesztette lapot a nagy szerkesztő példakép, még Fábry Zoltán köszöntötte. Huszadik évfordulóján a főszerkesztő jegyze­tét tíz protokoláris hangvételű levél követte. Felfigyeltető, hogy a ne­gyedszázados jubileumot a nyílt szembenézés, a higgadt mérlegelés jellemezte. 1983-ban Duba Gyula, Dobos László, Ftácz Olivér, Tözsér Árpád, Koncsol László és Turczel Lajos értékelte egy-egy írásban a folyóiratot. S utánuk írók, költők, kritikusok vallottak az Irodalmi Szemléről. Természetesnek tetszik, hogy a csehszlovákiai irodalom mű­velői a lap idei kerek ünnepét ismét művészi szóval, e legtisztább gesz­tussal köszöntik. A szerkesztők ki­sebb fajta antológiát állítottak össze a legfrissebb művekből, így adva át az olvasóknak irodalmunk állapotá­nak keresztmetszetét. Ezeket az al­kotásokat olvasva is tudatosítanunk kell, hogy az Irodalmi Szemle soha­sem valamiféle állóképet készített irodalmunkról. Még akkor sem tette ezt, ha inkább volt az irodalom köz­vetítője, mint sem az irodalom szín­tere. Márpedig színtérnek kell len­nie. Olyannak, ahol helye van az irodalmat, a szellemi életet érintő vitáknak, csatározásoknak is, ame­lyek eredményeként eddig is szá­mos szemléleti áttörésre került sor. Enélkül hiába marad meg közvetítő­nek, nem lehet szervező erő. Szer­vező erő nélkül pedig aligha képzel­hető el az Irodalmi Szemle és irodal­munk jövője. DUSZA ISTVÁN Dokumentumok egy forradalomról A berlini Történeti Múzeum kiállítása A Német Demokratikus Köztársa­ságban az idén emlékeznek meg az 1918-as novemberi forradalom 70. évfordulójáról. Ebből az alkalomból a bratislavai NDK Kulturális és Tájé­koztató Központban dokumentum­kiállítás nyílt, amelyet később bemu­tatnak a Banská Bystrica-i Sznf Mú­zeumban és Kassán (Košice) is. A kiállított archívfelvételek és írá­sos dokumentumok felidézik a het­ven évvel ezelőtt lezajlott esemé­nyeket: a november 3-i kiéli matróz­felkelést, amely a forradalom kezde­tét jelentette és néhány nap alatt minden jelentős városra és ipari központra kiterjedt, valamint a Spar- takus Szövetség felhívására Berlin­ben elkezdődött általános politikai sztrájkból kibontakozott fegyveres felkelést, amelynek során a munká­sok és a katonák elfoglalták a fővá­ros fontos középületeit. A császár lemondott, Kari Lieb- knecht deklarálta a szocialista köz­társaságot, a szociáldemokrata és független szociáldemokrata jobbol­dali vezetők azonban - a burzsoá rend megmentésére törekedve - ugyanezen a napon bejelentették a demokratikus köztársaság mega- lakulálását. A november 10-én Berlinben tar­Janiga József: A Csallóközi motívumok című sorozatból Épülő galéria, gyarapodó könyvtár PRÁGAI KULTURÁLIS MOZAIK tott Munkás- és Parasztküldöttek Tanácsának ülésén létrejött az ide­iglenes kormány Népi Megbízottak Tanácsa néven. Az Ébert kormány­elnök vezetése alatt álló ideiglenes kormány a forradalom proletárforra­dalommá fejlődésének megakadá­lyozása céljából szövetkezett a tisz­tikar és a nagytőke egyes csoportjai­val. Mivel a Spartakus Szövetség történelmileg későn szakadt el a szociáldemokráciától, nem rendel- kézett széles tömegbázissal, és mert a német munkásosztálynak még nem volt következetes marxista forradalmi pártja, a szocialista forra­dalom kialakult objektív feltételei el­lenére a német munkásosztály nem tudta magához ragadni az államha­talmat. A szociáldemokraták ellen- forradalmi tevékenysége miatt to­vábbra is megmaradt a reakciós ál­lamgépezet, fenntartották a nagybir­tok és a nagytőke gazdasági-politi- kai uralmát. A novemberi forradalom jelentő­sége befejezetlensége ellenére is nagy: legfontosabb vívmánya a kommunista párt megalakulása. A kiállítás anyagában kiemelt he­lyet kaptak a forradalom vezető egyéniségei és mártírjai: Kari Lieb- knecht és Rosa Luxemburg is. (h) A prágai Nemzeti Galéria, mint a hazai képzőművészeti kiállítások legjelentősebb színhelye, megala­kulásától (1796) fogva szoros kap­csolatban áll az újkori és kortárs cseh művészettel. Nemcsak orszá­gos, de nemzetközi vonatkozásban is gazdagnak számító gyűjteménye a művészettörténet, a szocialista kultúra sajátos értéktára. Más országok hasonló célt szol­gáló intézményeitől eltérően, a prá­gai galériának nem egy helyen, azaz nem egy épületben vannak gyűj­teményei, állandó tárlatai. Gazdag művészeti anyagának több felújított műemléképület nyújt méltó hajlékot, így a régi cseh művészeti gyűj­teményt a Szent Vitus székesegy­ház mögötti Szent György kolostor­ban, az európai művészeti gyűj­teményt a Šternberk-palotában, a 19. és 20. századi cseh szobrá­szat maradandó alkotásait a zbras- lavi kastélyban, a 19. századi cseh festészeti gyűjteményt pedig a Vlta- va-parti, nemrég felújított Ágnes- kolostorban láthatják, tanulmányoz­hatják az érdeklődők. Az állandó tárlatok e hálózatát az ugyancsak értékes műemléképületekben (pél­dául a prágai vár Lovardájában, a Valdštejn-palotában, a Városi Könyvtárban, illetve a Királyi nyara­lóban) létesített kiállítótermek bő­vítik. A cseh képzőművészek régi vá­gya, hogy önálló galériát kapjon a gazdag 20. századi festészeti gyűj­temény, illetve a grafikai és rajzgyűj­temény. Jóllehet, a múltban szép számmal készültek építészeti ter­vek, de megvalósításukra nem ke­rült sor. A megoldást végül szokat­lan esemény, egy tűzeset „kínálta“. 1974 nyarán Prágában kiégett a Vá­sárpalota. A fővárosi szerveknek dönteniük kellett a hatvan évvel eze­lőtt épített, a hazai funkcionalista építészet egyik legjelentősebb léte­sítményének sorsáról. Az újjáépítés mellett döntöttek, s 1978-ban kor­mányhatározat mondta ki, hogy a Vásárpalota - a Veletržní palác - a felújítás után a Modern Művé­szeti Galériának nyújt majd otthont. Ezzel megoldódott a cseh képzőmű­vészek évtizedes gondja. S ha a kivi­telezők betartják a vállalt kötelezett­ségeiket, a felújítási munkálatok 1990 decemberére befejeződnek. Az ötszázmillió korona beruhá­zást igénylő felújítás után a Vásár­palota csarnokai és termei lehetővé teszik, hogy a 20. századi cseh festészeti gyűjtemény mellett állan­dó tárlatot kapjon az épületben a kortárs képzőművészet valameny- nyi ága, a festészet, a szobrászat, és az építészet összehangolásával. A látogató áttekintheti majd a mo­dern építészet, s részben az építő­művészet, a díszlettervezés, a rajz­film, a művészi fotózás stb. fejlő­dését. A tervezők a kiállítótermeken kívül pihenősarkokat, büféket, könyv- és hanglemezboltokat, olva­sótermeket, videóközpontot is ter­veztek a felújított Vásárpalotába. Szeptember végén a prágai Ová- ros-téren emelkedő Kőharangos ház nevű gótikus épületben a maga nemében ritka művelődéspolitikai aktusra került sor. A grazi Akadémiai Nyomda- és Kiadóvállalat igazgató­ja, dr. Manfred Kramer a Cseh Szo­cialista Köztársaság Állami könyvtá­ra képviselőinek ünnepélyes keretek közt átadta IV. Vencel, Luxemburg- dinasztia-beli uralkodó (1361-1419) kézzel írt bibliájának az eredetivel megegyező másolatát. A másolat eredetije 1390 körül készült Prágában, s a későbbiek során a Habsburgok családi könyv­tárainak díszes példányaként az innsbrucki és az ambrosi várkönyv­tárba, majd a bécsi császári udvari könyvtárba került. Az eredetit mind­máig a bécsi Nemzeti Könyvtárban őrzik. A ritkaságszámba menő, nyolckötetes bibliában az Ószövet­ség kiváló német nyelvű fordítását olvashatják a kutatók. Ezen kívül a Vencel-biblia értékes művelődés- politikai és művészettörténeti re­mekmű is. Ez a kézzel írt mű a 14. és 15. század fordulója prágai íróde­ákjainak és illusztrátorainak magas fokú szakmai és művészi hozzáérté­séről tanúskodik. Az értékes köny­veket 646 kép díszíti, ezeket két kódexfestő illusztrátor alkotta. Az ószövetségi jeleneteken kívül az ini­ciálék mesterei korabeli világi motí­vumokkal is díszítették a biblia olda­lait. Az illuminációk közt van például a király címere, de láthatunk ott fürdőházi jeleneteket, kalodában tar­tott férfit, mesebeli alakokat stb. Mű­vészettörténészek véleménye sze­rint a Vencel-biblia a középkori kései gótika legjobb alkotásai közé sorol­ható. Az egyes oldalak szélén látha­tó világi rajzok melletti szövegek cseh nyelvűek, míg a betűfestőnek szánt utasításokat latinul írták. A híres Vencel-biblia kötetei ha­sonmásának elkészítésén a grazi akadémiai műhely 1979-től dolgo­zott. összesen 780 példányt készí­tettek az értékes művészeti és nyelvemlékből. A nyolc kötet együtt­véve 188 888 shillingbe kerül. A CSSZK Állami Könyvtárának hat és félmilliós kötetnyi könyvállomá­nya, a csehszlovák-osztrák kulturá­lis együttműködés eredményeként ismét gazdagabb lett. Az egykor Prágában született mű újból tanul­mányozható a Moldva-parti könyv­tárban , SOMOGYI MÁTYÁS AJtmatov és a színház Ezzel a címmel össz-szövetségi színházi fesztivált rendeztek október végén Kirgizia fővárosában, Frunzé- ban. A fesztivál résztvevői és a szín­házkedvelő közönség a Csingiz Ajt- matov prózai művei alapján készült legsikeresebb szovjetunióbeli szín­házi előadásokat tekintették meg. Ezek közt szerepel például Az év­századnál hosszabb ez a nap, a Vesztőhely és A versenyló halála. Az előadásokon kívül a tíz napig tartó rendezvény további érdekes .mozzanata volt az Ajtmatov és a kir­giz nemzeti kultúra címmel rende­zett kerekasztal-beszélgetés, vala­mint az Ajtmatov és a színház kap­csolatáról tartott tudományos-elmé­leti konferencia. Az előadások ren­dezői és a meghívott szakemberek külön megvitatták az Ajtmatov-próza színpadra alkalmazásának problé­makörét is. Az érdeklődők megtekinthettek egy érdekes szcenográfiai tárlatot, Ajtmatov könyveinek árusítással egybekötött kiállítását, és láthatták az író műveihez készült könyvilluszt­rációkat. ^

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom