Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)
1988-11-18 / 272. szám, péntek
Tanításunk ereje az igazságban rejlik ÚJ SZÚ 988. XI. 18.- (Folytatás a 4. oldalról) a polgárháború idején létrejött politikai rendszer átmeneti jellegű. A vita csak az előfeltételek, a dolgozók korlátlan demokráciájához való átmenet feltételei körül folyt. A tényeknek nem felel meg az a meggyőződés, amely a harmincas években alakult ki, miszerint a hadikommunizmus politikáját csak a polgárháború rendkívüli körülményei hívták életre. A hadikommunizmus gazdasági stratégiájáról maga Lenin azt mondta, hogy összefügg a kommunizmusba való egyenes átmenetre irányuló törekvéssel, azzal az igyekezettel, hogy a politikai Oroszország közvetlenül kommunista Oroszországgá változzon. A forradalom egyenes vonalú fejlődésének koncepcióját nemcsak a hadikommunizmus gazdasági stratégiájának alapjául szolgáló polgárháború hatására, hanem belülről is a legfelsőbb célokhoz vezető maximálisan egyenes, közvetlen utakra irányult. A tapasztalatok elemzése során Lenin két okra hívta fel a figyelmet, amelyek a hadikommunizmus gazdasági stratégiájának kudarcához vezettek. Az egyik oldalon élesen bírálja önmagát, a pártot az ügyetlenségért, a maxi- malizmusért, a robbanékonyságért és azokért a kísérletekért, hogy azonnal át akart térni a tiszta, nem piaci kommunista társadalomra, s így akarta megvalósítani Marx elméletét. A másik oldalon azonban a marxizmushoz való alkotó hozzáállás hiányáról, az önállóság, az új, bátor megoldások hiányáról beszélt, amelyek együttvéve felnagyították a hadikommunizmus gazdasági stratégiájának hibáit és tévedéseit. Életének utolsó éveiben ironikusan szólt azokról a kommunistákról, akik remélik, hogy Marxnál megtalálják a választ az új társadalom építése során felmerülő valamennyi kérdésre, akik nem látják, hogy az élet, a reális valóság szüntelen mozgásban és fejlődésben van. A szövetkezetekről szóló cikkében, amelyben Buharin szerint a legvilágosabban van megrajzolva a szocializmus építésének új, második síkja, Lenin felhívja a figyelmet az olyan, látszólag rég megoldott kérdések tisztázatlanságára, mint a személyes érdekek és a közös érdekek összekapcsolásának módszerei. 1923 januárjában, több mint öt évvel a forradalom után erről a problémáról úgy beszél, mint „próbakőről sok-sok szocialista számára“, s azon gondolkodik, hogyan lehetne megoldani. Utolsó munkáiban Lenin kitért a szocializmus oroszországi építésére vonatkozó terv elmélyítésének és konkretizálásának lehetséges irányaira. Mindenekelőtt az osztályerkölcs és az egyetemes erkölcs közötti összhang hiányának a leküzdésére hívta fel a figyelmet, ennek az összhangnak a hiányára Oroszország gyors előrehaladásának érdekei, az egész emberiség kommunizmus felé haladásának és a dolgozók mindennapos érdekei között. Ha a kommunista jövő eléréséről van szó, magyarázta Lenin a bolsevik párt X. kongresz- szusán, léteznie kell a jelennek is, ami azt jelenti, hogy jól kell lakniuk a munkásoknak és a parasztoknak, akik tudnak és akarnak dolgozni. Utolsó munkáiban Lenin emlékeztet a haladás emberi árára, arra, hogy a legnagyobb érték nem a harc, nem a forradalom, hanem az emberi élet. Az 1921 —1922-es években Lenin határozottan fellépett a forradalmi „destrukció“ ellen, az erőszak melletti korábbi elkötelezettség ellen, azon kísérletek ellen, hogy a kommunista élet- és munkaformákat felülről, kényszerítő apparátus segítségével vezessék be. Emlékeztet rá, hogy a kommunizmus építésének kérdéseiben „semmit sem lehet kényszerrel, erőszakkal, harciassággal vagy energikussággal, még a legjobb tulajdonsággal sem tenni". Figyelmeztet továbbá, hogy a társadalom életének megóvására nincsenek abszolút garanciák, hogy egy bizonyos kritikus ponton túl az erőszakos eljárás, a gyorsított forradalmi változások a személyiség fejlődésének, a társadalmi haladásnak a tényezőjéből a személyiség és a termelés szétbomlásának tényezőjévé válnak. Október vezetői közül elsőként Lenin látta meg a forradalom történelmi önelégültségének, a forradalom megtisztításának veszélyeit. Tudatosította, hogy ha a baloldaliság gyermekbetegsége, hatalmába keríti a tömegeket és a pártot, olyan nem gyermeki erővé válik, amely inkább a katasztrófa veszélyével fenyeget. A hadikommunizmus stratégiájában rejlő hiba filozófiai lényege Lenin szerint abban rejlett, hogy abszolutizálták az ellentétek harcát. Ennek következtében figyelmen kívül hagyták az ellentétre jellemző belső dialektikus egységet, abszolutizálták az erőszakot, a diszkontuinitást elválasztották a kontinuitástól. Ugyanebből az okból nem tartották tiszteletben a haladás számos tényezőjét, nem értékelték megfelelően a különböző szociális értékek együttélésének, ezek hatékony kölcsönhatásának a lehetőségét. A szocialista fejlődés új stratégiájának sajátossága épp az ellentétek, az új és a régi egységének és harcának az ország javára történő kihasználásában rejlett. Az, amit általában NEP-nek neveznek, szociális és filozófiai lényegét tekintve az ellentétes tudatos és alkotó egyesítéséről szóló tanítás. A 20. század marxistái közül elsőként Lenin állapította meg, hogy a haladás, az új társadalomba való átmenet mechanizmusa valójában sokkal bonyolultabb, mint ahogy azt a 19. század szocialistái vélték. Lenin felismerte, hogy az új rendszer megszilárdításához más, nem erőszakos utakat kell keresni, ámelyek az ellentétek egyik pólusának felszámolásához, egészen más bel- és külpolitikához, a nemzetközi munkásmozgalomban kialakult helyzet új értékeléséhez és a szocializmusról alkotott új elképzelésekhez vezetnének. A külpolitikában ez a szocializmus és a kapitalizmus békés egymás mellett élésének gondolatában nyilvánult meg. A „külpolitikai NEP“ fontos része volt a Komintern 1921-ben lezajlott III. kongresszusának határozata a mindkét irányzathoz - a kommunistához és a szociáldemokratához - tartozó munkások „egységes frontjának“ létrehozásáról. A határozat lényegében lehetségesnek tartotta a tárgyalásokat a II. Internacionálé vezetőivel. A „polgárháborútól“ a „polgárbékéhez" való átmenet gondolata a belpolitikában messzemenő politikai következményeket vont maga után. Az új hatalom szociális bázisának jelentős mértékű kibővítését feltételezte amolyan nemzeti megegyezés módjára. Lenin kitűzte a rendkívüli, forradalmi törvények megszüntetésének feladatát, s hangoztatta, át kell térni a jogállam normáira. Az új gazdasági politika alapjává vált a gazdasági versengés gondolata, az az elképzelés, hogy a magántermelést kiszorítja az új, a szocialista szektor. Lenin arra a véleményre jutott, hogy a szocialista alapban egyes esetekben a szövetkezeti formák lesznek túlsúlyban. Lenin meggyőződött arról, hogy gazdasági és emberi szempontból épp a szövetkezeti formák egyesítik a leghatékonyabban mindazt, amit a hadikommunizmus eszközeivel nem sikerült egyesíteni: a dolgozó egyén érdekeit a kollektíva érdekeivel, a kollektíva érdekeit a társadalom érdekeivel, vagyis kölcsönösen, természetes úton kell összehangolni a társadalomban létező valamennyi érdeket. Ezért Lenin számára attól az időtől kezdve, „... a szövetkezetek növekedése a szocializmus növekedésével" volt egyenlő. A szocializmusról mint a civilizált szövetkezeti tagok rendszeréről beszélve éppen erre gondolt. A Lenin utolsó munkáiban kikristályosodó szocializmuskép szikrázik az élettől. Nincs benne szó egyoldalúságról, túlzott szervezettségről. A NEP-et a stratégiai, alapvető kompromisszumok rendszereként, az egyéni, a csoport- és a társadalmi érdekek kölcsönhatása gyakorlataként, a terv és a piac, a termelésirányítás adminisztratív és közgazdasági módszerei, a társadalmi tulajdon és más a legkülönbözőbb csoportos és családi gazdálkodási formák egymásra hatásaként fogták fel. Elég, ha összehasonlítjuk, amit Lenin a szocializmusról és a hozzá vezető utakról 1921-1923-ban írt, azzal, hogy milyen messze jutott Lenin az európai szociáldemokrácia dogmáitól, az egyetlen tulajdonformán alapuló nem piaci szocializmus dogmájától. Ugyanakkor túlzás lenne feltételezni, hogy Leninnek sikerült megfogalmaznia a szocializmus új értelmezésének valamennyi alapelvét. Az október céljaira és történelmi jelentőségére vonatkozó nézeteinek változása csak megkezdődött. A halál megakadályozta őt abban, hogy általánosítsa a kommunista változások során szerzett első tapasztalatokat. Teljes bizonyossággal el lehet azonban mondani, hogy Lenin utolsó munkáiban, s különösen azokban, amelyeket „politikai hagyatékának“ tekintünk, már kitűzte a szocializmus jelenlegi értelmezése felé történő áttörés valamennyi alapvető irányát, s e tekintetben jelentősen megelőzte korát. Leninnek a szocializmus építésére vonatkozó második terve szerkezetileg egységes volt, ezt bizonyítják annak gazdasági és szociális eredményei. Mind a gazdasági haladást, mind a társadalom önigazgatását, mind a társadalom szellemi állapotát tekintve. A mezőgazdaság és az ipar olyan ütemben fejlődött, amilyenre Oroszország történetében még nem volt példa. Az ország szó szerint a kulturális és szellemi alkotó kezdeményezés robbanását élte át. Gyorsan helyreállt a szociális erkölcs, akárcsak az emberek közötti kapcsolatok hagyományosan nemzeti normái, amelyek a polgárháború éveiben megrendültek. Az új gazdasági politikából, a rugalmas lenini stratégiából való átmenetet a kommunizmus gyorsított ütemű építésének sztálini irányvonalára 1929-ben nem valamiféle válság okozta. Ez egyáltalán nem a gazdasági fejlődés, a NEP körülményei között kialakult belső tendenciákból eredt. Annál kevésbé volt azoknak a stratégiai koncepcióknak a folytatása, amelyeket a párt Lenin vezetésével a huszas évek elején dolgozott ki. Csak ma, a múlt szellemi bilincseit lerázva, a glasznoszty és a demokratizmus feltételei között kezdjük tudatosítani a leninizmus Sztálin által végrehajtott rendkívül alapos revíziójának teljes mélységét és terjedelmét. És ez az új felismerés az átalakítás egyik eredménye. Ezzel magyarázható a múlt iránti hatalmas érdeklődés. Ez alkotó történelmi tett a jelen és a múlt felfedezésében rejlik. Kéz a kézben halad az állampolgári gondolkodásmóddal, a felelősséggel, a marxiz- mus-leninizmus tudományos apparátusának erejével. Az új irányvonal, amelyet Sztálin a bolsevik párf központi bizottságának és központi ellenőrző bizottságának 1929. áprilisi ülésén terjesztett elő, lényegében a szocialista építés lenini stratégiájától való eltéréshez vezetett. Lenin szocializmuselméletének alapvető téziseit és értékeit, amelyeket utolsó munkáiban fogalmazott meg, mély revíziónak vetették alá. Sztálin módosította a demokráciáról szóló marxista-leninista tanítást. Az osztály fogalmával manipulálva kidolgozta a társadalmi tulajdon „magasabb“ és „alacsonyabb“ formájáról szóló tanítást, s ezzel „elméleti alapokat" teremtett a parasztok politikai jogainak elnyomásához. Ilyen körülmények között automatikusan elvetették a dolgozók széles körű, közvetlen demokráciájához, a nép önigazgatásához és a jogállamhoz való fo- koztos átmenet szükségszerűségét. Az állampolgári békéhez való átmenet lenini politikája helyett Sztálin a pártot és az országot az erőszak káoszába vetette. Trockij gondolatát élesztette fel az osztályharc olyan mértékű kiéleződéséről, amilyen mértékben erősödnek a szocializmus alapjai, s lényegében a régi osztályok maradványainak fizikai megsemmisítésére szólított fel. Sztálin elutasította az érdekek egyeztetésének, az ellentétek tudatos egyesítésének gondolatát. A dialektika tanításából az ellentétek egységének momentumát teljesen kizárták. Sztálin az osztályok megbékíthetetlen harcáról, az osztályok érdekeinek ellentétéről szóló tanításként állítja be a marxizmust. Sztálin így már 1929-ben megteremtette a megtorlások, a nemzeti önmegsemmisítés politikájának „filozófiai alapját“. És végül a Komintern politikájában a Sztálin a szociáldemokráciával való óvatos kompromisszum, a hídépítés lenini gondolata helyett a „kommunista pártokon belüli jobboldali elemek elleni harc kiélezését" javasolta, „új osztályharcra“ szólított fel, amely nélkül „elképzelhetetlen a szociáldemokrácia felett aratott győzelem". Sztálin gyakorlatilag nemcsak felülvizsgálta a leninizmus elméleti vívmányait, hanem a marxizmust is megfosztotta a humanista lényegétől. A szocialista változások emberi értelme az eszközök árnyékában, a teljes társadalmiasítás gondolatának, mint öncélnak, a központ mindenhatóságának árnyékában maradt. Ezért jelent az átalakítás megújulást, igazi leninizmust. Az igazi Leninre van szükségünk, meg kell ót tisztítani a korábbi lelkiismeretlen magyarázatoktól, újra kell őt olvasnunk, Lenint fejlődésében, nagy gondolatainak dinamizmusában kell látnunk, s mai problémáink elemzése során élő tanácsadóként kell ót segítségül hívnunk. A szocializmus gyakorlatilag egy nagy társadalmi hipotézissel kezdődött. Ezután szükségszerűen következett a hipotézis gyakorlatban történő kipróbálásának az időszaka. A szocializmus azonban nem csupán gyakorlat. Céltudatosan és tudományos alapokon épülő társadalomként úgyszintén a megismerési folyamatot is jelenti. Ma, az átalakítás időszakában fel kell erre hívni a figyelmet, tudatosítani kell a szocialista építésnek ezt az alapvetően fontos oldalát. Divatos volt a leegyszerűsített dogmák szerint cselekedni. Himnuszokat, dicshimnuszokat énekeltek, áltudományokat támogattak. A tudósok nem voltak képesek a gyakorlattal, a dolog gyakorlati oldalával foglalkozni, mert a szocializmus törvényeit aszerint „vizsgálták", ahogy azt megkövetelték tőlük. A helyzet ma gyökeresen változik. Ma számunkra elsősorban az a fontos, hogy ismerjük a reális, a létező szocializmus működésének és fejlődésének törvényeit. A kötelező hozzáállástól a cselekvő, a funkcióját teljesítő szocializmushoz való jelenlegi átmenet, amelyet azonban még nem értettünk meg teljesen, úgyszintén az egyik oka az ideológiában felmerülő számos nehézségnek. Világos, hogy a reális szocializmus vonásai a gyakorlatban nem mindig olyan idillikusak, mint a megálmodott szocializmusé, amelyek nem veszik figyelembe az élet által felállított korlátokat. A szocializmus új értelmezésének érvényesítése során komoly nehézségeket kell leküzdeni. Az új szociális gondolkodás szokatlan, variálható, miközben számos társadalomtudósunk megszokta a pontosan megfogalmazott, egyszer s mindenkorra érvényes definíciókat. Mindannyiunk számára, beleértve a tudósokat és a pártmunkásokat is, nehéz elsajátítani - nem elméletileg, hanem a gyakorlatban - azt az igazságot, hogy a szocializmus a tömegek alkotó ereje, a tömegek ügye, hogy fejlődést jelent. Más utunk azonban nincs, de nemcsak azért, hogy a mai feladatokat meg tudjuk oldani, hanem főleg azért, hogy a szocializmust versenyképessé tegyük, hogy a legnagyobb szociális hatékonysággal, a saját fejlődéshez szükséges hatalmas belső erőforrásokkal és ösztönzőkkel rendelkezzen. A megújított szocializmus egyik legjellemzőbb vonása a párt és az értelmiség közötti viszonyban beállt fordulat. Elmondható, hogy az ország politikai vezetése és az értelmiség közötti szövetség az SZKP KB 1985 áprilisi ülésének gyümölcse, az ülés egyik első politikai győzelme. Számos tekintetben hozzájárult a demokratikus változások ideológiai és erkölcsi biztosításához. Maga az élet, a múlt drámai tanulságai kényszerítenek bennünket arra, hogy az értelmiség problémáját újszerűen közelítsük meg, s lemondjunk az új rendszer szociális bázisára vonatkozó korábbi leegyszerűsített elképzelésekről. Be kell ismerni, hogy az utóbbi évtizedben számos előítélet és különböző sztereotípiák halmozódtak fel, amelyek gyakran akadályozták meg az értelmiség és a szocializmus érdekei közötti egység tudatosítását. Furcsa lenne, ha nem lennének az együttműködésnek hasonló érzelmi akadályai. Az értelmiség érezte a leginkább a konzervativizmus nyomását, ó szenvedett korának tilalmaitól. Mikor, milyen körülmények között és kinek a hibájából változott az ész világához vezető, a szocializmus által létrehozott nemes út primitív felfuvalkodottság- gá, a tehetség, a nem szürke, az önálló személyiség elutasításává? Ezekre a nem könnyű kérdésekre ma mindenekelőtt azért igyekszünk keresni a választ, hogy ne essünk ismét az értel- miségellenesség hibájába. A( szocializmus, az egész emberi civilizáció fejlődésének ebben a sorsfordító szakaszában a korábbiaknál sokkal jobban látjuk a veszélyt, a szocializmus fejlődésének érdekei és az értelmiség alkotó érdekei közötti konfrontáció természetellenes voltát. A szellemi szabadság és az intellektuális keresés iránti tisztelet nélkül nem lehet megőrizni a múltat, nem létezhet kulturális, a történelmi emlékezet. Az átalakítás útján mi tekinthető a legnehezebbnek és a legveszélyesebbnek? Itt két körülményre szeretném külön felhívni a figyelmet. Először is a szélsőségekre gondolok. A történelem többször bebizonyította, hogy bonyolult feltételek történelminek tekinthető, sorsfordító időszakokban milyen könnyen fognak össze a népek, nemzetek. A történelem azt is bebizonyította, hogy az egyik szélsőség viszonylag köny- nyen és egyszerűen használhatja ki a másikat. Hogy ha az átalakítás - tekintettel a társadalmunkban kialakult feltételekre - mindenekelőtt a konzervativizmus megnyilvánulásai elleni harc, akkor nem tűri az állandó kapkodást, a balos elhajlást, a túlzott sietséget. Másik, ránk leselkedő nehézségként, veszélyként kell jellemezni a csodára, az áldásra várakozást. Naiv az a hit, hogy valaki azt mondja, ],átalakítás", hármat tapsol, elzavar néhány bürokratát és tolvajt, s minden megy majd magától, hogy valahonnan s- föntről, Moszkvából vagy máshonnan - megjön a jó nagybácsi, aki megold minden problémát. Munkára és még egyszer munkára van szükség. Az átalakításnak, a szocializmusnak ez az egyedüli mércéje. Három év alatt sok mindent elértünk. Az országban új szellemi légkör alakult ki. Az emberekben új szociális tudat jött létre. Sosem látott mértékben bővült a társadalmi tudat horizontja. Érezhet^ növekedés állt be a lakásépítésben, a szociális-kulturális létesítmények építésében. A gazdaságban és a pénzügyi szférában egészséges folyamatok bontakoznak ki. A külpolitikában az új politikai gondolkodás és az ennek megfelelő tettek az uralkodóak. A politikai rendszer és a párt mélyreható rekonstrukciója folyik. Sok mindent elkezdtünk. Helyzetünket tovább bonyolítja, hogy egyidőben sok irányban kell dolgoznunk, szem előtt kell tartanunk a gazdaság, a politika, az ideológia, a szociális folyamatok és a szellemi élet kölcsönös hatását. Ezzel párhuzamosan kell megoldani a nemzetközi kapcsolatokban létező, a múltból örökölt problémákat is. Gondolok például a lázas fegyverkezésre, amelyet egyebek között azért kényszerítettek ránk, hogy gazdaságilag kimerítsenek bennünket és a szocializmust a világra leselkedő katonai „veszélyként" rajzolják meg. Gondolok a regionális konfliktusokra, a konfrontációs kapcsolatok tovább élésére is. Mindennek a leküzdése az egyetemes, tehát a szocialista eszmények felé tett lépés. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a szocializmus potenciálja maximálisan alkotó célokra irányuljon, tehát a haladás új távlatait nyitja meg. Ezek az átalakítás forrásai, legfőbb okai és tájékozódási pontjai. A belső és a külső tényezők elválaszthatatlan összefonódása az átalakításban különös erővel nyilvánul meg. Az átalakítás éppen ezért nem exportcikk, nem lehet mechanikusan másolni. Az átalakítás azt jelenti, hogy a maximális figyelmet kell fordítani a konkrét kérdésekre és feladatokra, a konkrét feltételekre, célokra és prioritásokra, mégpedig a kollektív tapasztalatok, minden egyes párt és állam saját népe iránti felelőssége alapján. A választott út helyességéről meg vagyunk győződve. Bízunk saját erőnkben. Tudjuk, hogy az életből indulunk ki, s azok felé az eszmények és értékek felé közeledünk, amelyeket az emberiség hozott létre és amelyeket a szocializmus elfogadott: a dolgozó ember szabadságának és jólétének eszményei felé. Kelet-Szlovákia felzárkózik (Munkatársunktól) - A kerület egyik legnagyobb problémáját, az ivóvízzel való ellátást, részben már megoldottuk - jelentette ki a tegnap Bratislavában megtartott sajtótájékoztatón Rudolf Šchuster, a Kelet-szlovákiai Nemzeti Bizottság elnöke. - Jelenleg több egyéb feladat mellett szennyvíztisztítók építését szorgalmazzuk. Tervünk, hogy a választási időszak végére 51 -et át is adunk rendeltetésének. A környezetvédelem terén azonban még mindig sok a megoldásra váró feladat, például a vegyipari vállalatok környékén. Büszkék vagyunk arra, hogy jó eredményeket érünk el az építkezések és az eszközösszevonás terén a Z akció keretében. Sikerült lényegesen csökkente- nünk a befejezetlen építkezések számát. Az elnök jelentősnek mondta, hogy a járulékos építkezések terén nagy a lemaradás. Ezen a jövőben lényegesen változtatni szeretnének. A tervidőszakban 75,6 millió koronát fordítanak a szociális létesítmények bővítésére. Hangsúlyozta, hogy egyre jobban előtérbe kerül a műemlékvédelem, az egészségügyi hálózat és a szolgáltatások fejlesztése. Az utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy a kerület szolgáltató létesítményei ma már nyereséggel dolgoznak. A lakosság elvárásainak azonban mindeddig nem tudnak megfelelni, éppen ezért a kerületben eddig 2000 személy kapott lehetőséget arra, hogy kivegye részét a lakosságnak nyújtott szolgáltatásokból. Juraj Šimko, a hnb titkára a nemzeti bizottságok munkájáról szólt: a kerületben 1065 működik, lényegesen több mint más kerületekben. Ennek ellenére a személyes kapcsolatra törekszenek, és lényegesen csökkentették az adminisztrációt. Hangsúlyozta, hogy Szlovákia cigánylakosságának több mint a fele a kerületben él, s ez a tény rendszeres következetes munkát igényel a nemzeti bizottságoktól. nj
