Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)
1988-11-17 / 271. szám, csütörtök
A Szovjetunió üdvözli az önálló palesztin állam kikiáltását (ČSTK) - Az arab országokból további hírek érkeznek az önálló palesztin állam elismeréséről, illetve támogatásáról. A Palesztin Nemzeti Tanács algíri ülésén kihirdetett államot eddig 16 ország ismerte el. Megalakulását üdvözölte Kína, Marokkó, Svédország, Görögország, Románia, az Afrikai Egységszervezet, és az Iszlám Konferencia Szervezete is. Ugyanakkor Izrael továbbra sem hajlandó tudomásul venni, hogy a palesztin állam területeként az általa 1967-ben megszállt Ciszjor- dániát és a Gázai-övezetet jelölték meg. Gennagyij Geraszimov szovjet külügyi szóvivő tegnap Moszkvában ismertette a Palesztin Nemzeti Tanács döntésével kapcsolatos hivatalos szovjet állásfoglalást. A Szovjetunió mindig is elismerte a palesztinok önálló államra való jogát. Üdvözöljük a Palesztin Nemzeti Tanács döntését - hangsúlyozta Geraszimov. Ismét bebizonyosodott, hogy a palesztin érdekek egyedüli képviselője a PFSZ, amely magas fokú felelősségérzetet tanúsít népe és a közel-keleti béke sorsa iránt. A Szovjetunió felvette a kapcsolatot a PFSZ-el, s az algíri határozatokat tanulmányozni kívánja a BT állandó tagjaival és az érdekelt országok képviselőivel. Ezeknek a lépéseknek a célja a Közel-Keletről szóló nemzetközi békekonferencia előkészítése. Algír tegnapra virradóan fontos esemény színhelye volt: A Palesztin Nemzeti Tanács ülésén kikiáltották a független palesztin államot. Képünk ezt a történelmi pillanatot örökíti meg: középen Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke, balról Hadim Bakkus tunéziai kormányfő, jobbról Abdái Hamid Mehri, az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front KB tagja, állandó titkárságának vezetője. Telefoto: ČSTK IZRAEL A munkapárti miniszterek nem vesznek részt az új Samir-kormányban (ČSTK) - A jelenlegi izraeli kormányban a Munkapártot képviselő miniszterek elutasították Jicchak Samir felhívását, hogy csatlakozzanak a Likud vezette jobboldali és vallási szövetséghez. A miniszterek keddi tanácskozó suk után arra a megállapodásra jutottak, hogy nem léphetnek be Samir kormányába, mert a Munkapárt számára nincs biztosítva a paritás. Meggyőződésüket fejezték ki, hogy a miniszteri helyekért folyó harcban sarokba szorítanák őket. Jicchak Samir, akit Haim Herzog államfő kormányalakítással bízott meg, azért ajánlott szövetséget a Munkapártnak, hogy ellensúlyozza a vallási pártok befolyását. Azok ugyanis olyan intézkedéseket követelnek, amelyek az izraeii táisaua- lom destabilizálásához vezetnének, xxx A brutális izraeli megtorlások ellenére a megszállt területeken folytatódnak a nagygyűlések, amelyeken a résztvevők a kedden kihirdetett független palesztin államot éltetik. A legnagyobb Izrael-ellenes tömegtüntetésekre a ciszjordániai Nabluszban és Khalilban került sor. Nabluszban barikádokat emeltek, s a palesztinok kövekkel dobálták meg a támadó izraelieket. A katonák ismét lőfegyvert használtak és több tucat személyt megsebesítettek. Nagygyűléseket tartottak a gázai övezetben levő Khen Junisz menekülttáborban is, ahol tegnapra virradó éjszaka az izraeli megszállók lelőttek egy fiatal palesztint. Szigorúbb kritériumok a szovjet állami díjak odaítélésénél (ČSTK) - A Szovjetunióban az idén jelentős mértékben megszigorították a Lenin-rend és az állami díjak odaitélé-' sének kritériumait. Az elbírálásnál nem veszik tekintetbe a szerző korábbi érdemeit vagy jelenleg betöltött tisztségét, hanem csak művének minőségét és jelentőségét tartják szem előtt - írta a moszkvai Pravda tegnapi számában Georgij Markov, az említett magas állami kitüntetések odaítéléséről döntő bizottság elnöke. Georgij Markov szólt arról is, hogy a közeljövőben átszervezik a bizottságot. Hangsúlyozta, hogy a múltban a díjak odaítélésénél ugyan hibákat követtek el, de az esetek többségében ténylegesen kiemelkedő művészeket, illetve alkotómunkájukat díjazták. Hangsúlyozta, hogy mindenképpen tökéletesíteni kell a kitüntetések odaítélésének mechanizmusát. Elmondta azt is, hogy most dolgozzák ki azokat a határozattervezeteket, amelyek alapján a jövőben odaítélik majd az említett díjakat. A szovjet sajtó az utóbbi időben szorgalmazta, hogy csökkentsék a díjak számát. A jelenlegi gyakorlat az, hogy évente hét Lenin-rendet és 22 állami díjat nyújtanak át a kitüntetetteknek. A sajtó azt is sürgette, hogy az eddigi három hónapról fél évre növeljék azt az időt, ami alatt a javasolt munkákat el kell bírálni. Az indítvány szerint a bizottság tagjai legfeljebb két egymást követő négyéves időszakban dönthetnének a díjak sorsáról. Az ügy javára válna az is, ha csökkentenék a bizottság tagjainak számát. Adóreform Japánban (ČSTK) - A japán parlament képviselő- háza jóváhagyta az új adóreformra vonatkozó törvény tervezetét. A közvélemény és az ellenzéki pártok ellenezték a reformot, azonban Takesita Noboru kormányának sikerült azt elfogadtatnia. A törvény bevezetése ellen szavazott az Igazságpárt és Demokratikus Szocialista Párt, a kommunisták bojkottálták a parlament ülését. Az említett pártok szerint a törvény életbelépését követően érezhetően romlik a legalacsonyabb bevételekkel rendelkező rétegek helyzete. Az adóreform értelmében 3 százalékos közvetett adót vetnek ki minden árura és szolgáltatásra a jövő év áprilisától. Csehszlovákia - Belgium 0:0 Nem találták a védekezés nyitját (Munkatársunktól) - Tegnap Bratislavában napsütéses idő volt. Csak estére borult be. A csehszlovák csapat számára, amely az év mérkőzésén, a Belgium elleni labdarúgó világbajnoki selejtezőn nem tudott győzni, csak gól nélküli eredményt ért el. Nem valami jó kezdés hazai pályán, ha figyelembe vesszük, hogy a tétmérkőzéseken a vendéglátó együttesnek szinte kötelező a győzelem. A csehszlovák csapat nem találta meg a belgák védekezésének az ellenszerét, tulajdonképpen nem is jutott gólhelyzetbe. Elsősorban azért, mert sematikusan, egysí- kúan vezette a támadásokat, melyeket a jól szervezett belga védelem rendre hárított. Ha a nézőktől függött volna, akkor már az első percekben gólt lő a csehszlovák válogatott: vehemens buzdítással hajtotta, űzte előre a játékosokat. És mentek is - tipikusan hazai felfogásban; sok átadáson alapuló, eléggé körülményes támadásokat vezettek, és fölényt harcoltak ki. Annál is inkább többet birtokolták a labdát, mert a belgák átengedték nekik a középpályát és inkább a védekezésre összpontosítottak. Megúszták gól nélkül a félidőt. A vendéglátó csapat ugyanis könnyen kiszámítható, váratlan, meglepő elemet nem tartalmazó akciókat vezetett. Semlegesítésük nem okozott túlságosan nagy gondot a belgáknak. Néha úgy tűnt, hogy a beívelt labdák zavart okoznak Preud’homme kapuja előtt. De ez csupán látszat volt. A 3. percben egy legurított szöglet után Bílek lövését csak másodszorra kaparintotta meg a belga kapus, majd Weiss felső sarokba tartó lövését ütötte szögletre. A csehszlovák válogatott nem tudta helyzetig megjátszani a labdát. Akkor is körülményeskedett, késlekedett, óvatoskodott az akciók indításánál, amikor arra semmi oka nem volt. A belgák alig jutottak Stejskal tizenhatosa elé. A középpályán ugyan ügyesen meg- játszották a labdát, elsősorban Scifo, aki a második félidőben megsérült, de az első 45 percben csak egy-egy lövési kísérletük volt Veyt révén - magasan a kapu fölé. Szünet után aktívan kezdtek a vendégek, de csakhamar nyomasztó fölényre tettek szert Vengloš edző védencei. Az egyhangú kapu elé ívelgeté- sek okoztak ugyan némi zavart az ellenfél soraiban, ám a gólszerzéshez bátrabb egyéni kezdeményezésre, a tizenhatos előtt felgyorsult csatárjátékra, váratlan bejátszásokra lett volna szükség. Hiába követelték a nézők kórusban a gólt, nem született meg. Chovanec két szabadrúgása és Weiss jó helyzetből kapu előtt keresztbe lőtt labdája okozott izgalmakat. A nézőtérről egyre gyakrabban hangzott fel a füttyszó. Hiába harcolt, hajtott a csehszlovák csapat, eléggé konzerHuszonhatodszor az Sznf Nagydíjáért Juniorok a jégen (Munkatársunktól) - Banská Bystricá- ban a csehszlovák-szovjet barátsági hónap hagyományosan kiemelkedő eseménye az Sznf Nagydíjáért meghirdetett nemzetközi ifjúsági műkorcsolya- és jégtáncverseny. Az elmúlt 25 évben 23 ország 1330 ifjú versenyzője tette meg első lépéseit a hírnév felé vezető úton.- Az idén Ausztrália, Ausztria, Bulgária, Franciaország, Hollandia, Jugoszlávia, Magyarország, Lengyelország, az NDK, az NSZK, Olaszország, a Szovjetunió és természetesen Csehszlovákia jelezte részvételét a Banská Bystrica-i rendezőknek - tájékoztatott tegnap Ondrej Tóth, a szervező bizottság titkára. - Négy napon át 15 fiú, 21 lány, 14 táncos és 5 páros méri össze tudását. A ma délutáni ünnepélyes megnyitót és a sorsolást követően elsőnek a kötelező gyakorlatokat mutatják be a versenyzők, pénteken és szombaton a kűrök, majd a párosok versenye kerül sorra. Vasárnap délelőtt lépnek jégre a táncosok. A színvonalas versenyhez ismét jó feltételeket biztosítottak a szervezők. A téli stadion két fedett pályája közül az egyiket minden időkorlátozás nélkül igénybe vehetik a juniorok. Vasárnap fél háromkor kerül sor az ünnepélyes eredményhirdetésre, utána pedig a legjobbak a gálaműsorban mutatkoznak be. (-ly-) Kikapott az Európa-bajnok (ČSTK) - öt hónappal a labdarúgó Európa-bajnokságon aratott diadal után Hollandia válogatottja vereséget szenvedett. Rómában előkészületi mérkőzésen a házigazdák 1:0-ás félidő után 1:0-ra legyőzték a kontinensbajnokot. A találkozó egyetlen gólját a 43. percben a Sampdoria csatára, Gianluco Vialli lőtte. A házigazdák végig fölényben futballoztak. vatív, sematikus játékával nem tudott eredményes lenni. Pedig a belgák legyőzhetők voltak. Ehhez olyan játékosokra lett volna szükség, akik meglepő elemet, ötletet visznek a támadásokba. Mert manapság a kemény, jól szervezett védelmeket csak így lehet átjátszani. A bátortalan egyéni kezdeményezések, a kapu elé ívelt labdák nem okoztak gondot a vendégeknek, Luhový és Griga elöl rendre elfejelték azokat. Kitűnt közülük a söprögető Demol, Grün és Albert. A csehszlovák csapatból hiányzott egy igazi játékmester. Hiába szerepelt az együttesben hat Sparta-futballista, teljesítményén nem látszott meg a bajnokcsapat konstruktív játékstílusa. A válogatott tulajdonképpen játszotta, amit az I. ligás csapatok szoktak. Senki sem lépheti át saját árnyékát. Persze egy kis szerencsével nyerhetett volna a csehszlovák csapat, de ez mitsem változtatna azon, hogy labdarúgóinknak már esztendők óta túlságosan is nagy gondot okoz túljátszani ellenfelét. A találkozót 48 000 néző előtt az angol Midgley vezette. Adatok: kapura tartó lövések 4:1, mellé 5:1, szögletarány 11:0, szabálytalanságok 15:13. Sárga lap: Vanderlingen. CSEHSZLOVÁKIA: Stejskal - Chovanec - Bielik, Némeček (87. p Danék), Kadlec, Vlk - Weiss (80. p Moravčík), Haáek, Bílek - Griga, Luhový. BELGIUM: Preud’homme- Demol - Gerets, Grün, Albert, Dewolf- Emmers, Veyt, Franky van dér Elst- Scifo (76. p Vanderlinden), Chris- tiaens (80. p Nilis). A VII. selejtező csoport állása: 1. Csehszlovákia 2. Belgium 3. Svájc 4. Luxemburg 2 1 1 0 2:0 3 2 1 1 0 1:0 3 2 1 0 1 4:2 2 2 0 0 2 1:6 0 TOMI VINCE Az edzők mondták Guy Thys, a belgák mestere igen szűkszavú volt a mérkőzést követő rövid sajtóértekezleten: ,,A szép számú közönség a jó futball reményében jött ki a találkozóra. Éppen ezért sajnálom őket, hogy csalódást okoztunk nekik. Ezt a deffenzív, védekező, ám egy pontot érő taktikát kellett választanunk. Más lehetőségünk nem volt, mivel négy kulcsjátékosunk sérülése miatt nem léphetett pályára. Clijstersszel más felfogásban futballoztunk volna. A csehszlovák együttest jól ismerem, játéka egy cseppet sem lepett meg. Ha az első félidőben gólt kapunk, akkor mindennek vége. Egy pontért jöttünk Bratislavába, s ezt a tervünket teljesítettük. Elégedett vagyok az eredménnyel. Még egyszer hangsúlyozom: fontos, ám nem sorsdöntő meccsen jutottunk túl. Scifo vállsérülése nem olyan komoly, mint a kezdetben látszott“. Jozef Vengloš, a házigazdák edzője sem volt szomorú: „Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés előtt állunk, és ez be is bizonyosodott. Kilencven percen át egy igen jól záró és fejelő belga védelem ellen kellett felvenni a harcot. Kezdettől fogva mi irányítottuk a játékot, sokkal aktívabban futballoztunk. Az akarással nem volt hiba, az elején azonban egy-két rossz átadás is becsúszott. Ez a nagy iram számlájára írható. Kár, hogy a második félidőben sem Weissnek, sem Lu- hovýnak nem sikerült a hálóba találnia. Egészen biztos változik a játék képe, ha vezetést szerzünk. Kevés akciót vezettünk a széleken, főleg a jobb oldalon lehetett volna valamit keresni. A többnyire kilenc-tíz emberrel védekező vendégeknek nem okozott különösebb gondot a középen erőltetett akcióink semlegesítése. Senki sem nyújtott átlagon aluli teljesítményt. Chovanec, de főleg Vlk kimondottan jól játszott. Ha idegenben is ilyen szorgalmasan futballozunk majd, könnyen visz- szaszerezhetjük ezt a leadott pontot“. (zsi) , - EREDMENYEK — ESEMENYEK BwBs1mI#RvIímIiI V RwwImHVIImIv I KmffV • A 3. fordulóval folytatódott tegnap a legfelső kézilabda-bajnokság. A nőknél már kedden lejátszottak egy mérkőzést: Inter Slovnaft ZtS Bratislava - Hlohovec 27:9 (13:3). További eredmények: Prešov - Gottwaldov 29:17 (14:5), Topoľníky Start Bratislava 25:22 (12:11), Olomouc - Šaľa 21:13 (10:8). Férfiak: Kop- ŕivnice - Topoľčany 30:20 (15:8), Trnava- Prešov 20:16 (9:6), Plzeň - VSŽ Košice 20:18 (10:9), Karviná - Slavia Praha 27:23 (12:12). • Labdarúgó vb-selejtezők: Egyesült Államok - Honduras 7:0, Guatemala- Santa Lucia 1:1 A concacav zónából Trinidad és Tobago jutott a 3. fordulóba az USA, Guatemala, Costa Rica és Salvador mellé. • A szovjet jégkorong-bajnokságban: Gorkij - Minszk 4:5, Krilja Szovjetov- Dinamó Moszkva 4:3, Kijev - Riga 3:3, Harkov - Leningrád 3:2. • Barátságos nemzetközi labdarúgó-mérkőzésen Berlinben: Dynamo Berlin - Sigma Olomouc 2:3 (1:1). • New Yorkban megkezdődött a női Mesterek Tornája. Az első fordulóban: M. Maleeva - McNeil 6:1,6:0. Navrátilová- Szavcsenko 6:7,6:3,6:3, Zvereva - Ke- lesi 6:2,1:6,6:2, Graf - Kohde-Kilsch 6:1, 4:6, 6:1, Shriver - Hanika 6:3, 6:4, Páros: Navrátilová, Shriver - McNeil, Nagelsen 6:4, 6:1. • A Bundesliga elmaradt mérkőzésén: Bayern München - VfB Stuttgart 3:3. • Prágában a Tyrš-házban levő Testnevelési és Sportmúzeumban tegnap ünnepélyesen megnyitották a CSSZTSZ közelgő 7. kongresszusa tiszteletére rendezett kiállítást, amely bemutatja a hazai testnevelés és sport fejlődését. A kiállítást Juraj Kniežo, a CSSZTSZ KB alelnöke nyitotta meg. • A szovjet labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában: Dnyepr - Dinamó Minszk 4:3, Dinamó Kijev - Tbiliszi 2:1, Szpartak Moszkva - Lokomotív Moszkva 1:1, Kajrat - Ararát 1:0, Nyeftcsi Baku - Metalliszt Harkov 1:1, Donyeck - Zalgi- ris 5:1, Csernomorec Odessza - Leningrád 1:2. Az élcsoport: 1. Dnyepr 46 (30 mérkőzésből, már bajnok), 2. Dinamó Kijev 41 (29), 3. Torpedo Moszkva 40 (29), 4. Szpartak Moszkva 38 (29), 5. Zalgiris 35 (30), 6. Leningrád 30 (29). • A csehszlovák síugró-válogatott öt tagja, Dluhoš, Malec, Parma, Ploc és Švagerko Schlank edző vezetésével ma repül a finnországi Kuopiába, ahol a hazai és az osztrák versenyzők társaságában edzótáboroznak. Az ötös négy tagja november 30-án indul útnak a tengerentúlra a Világ Kupa nyitórendezvényére. • Nagojában nagyszabású nemzetközi tornaviadalt rendeztek a Csunicsi Kupáért. A férfiaknál a szovjet Ljukin volt a legeredményesebb, a gyűrűn (holtversenyben a hazai Iketanival), a korláton és a nyújtón is ó bizonyult a legjobbnak. A női mezőnyben a romániai Silivas mind a négy szeren az élen végzett, a talajon holtversenyben két szovjet lánnyal, Bo- ginszkajával és Ivanovával. • Negyedik mérkőzését is elveszítette az Egyesült Államokban portyázó csehszlovák férfi kosárlabda-válogatott. Legutóbb a California Trojanstól kapott ki 92:87-re. • Barátságos labdarúgó-mérkőzésen: Brandýs - Dukla Praha 2:5 (1:2). A katonacsapat góllövői: Bittengel és Hucko (2-2), Kríž. • Két nemzetközi alpesi sirendez- vény színhelye lesz az 1990. évi vb rendezésére sikertelenül pályázó Jasná. Február 27 - március 6. között itt rendezik a baráti hadseregek 12. téli spartakiádját, majd március 6-11. között 64 férfi és 88 női versenyző részvételével az Európa Kupa döntőjét.