Új Szó, 1988. október (41. évfolyam, 232-256. szám)
1988-10-27 / 254. szám, csütörtök
Lengyelek között - Csehországban- Ez itt az Olza - mondja lengyelül Irena Orszulikova, a Glos ludu fiatal szerkesztője, s miközben tekintetével szinte simogatja az őszi szárazság miatt keskeny mederbe zsugorodott folyót, elérzékenyülő hangon teszi hozzá: az itteni emberek társa örömben, bánatban, gondban. Sok szép népdalunk, népballadánk ihletője. Kissé zavartan bólogatok, mert én csak itt-ott hallottam erről a folyóról, méghozzá csehül, vagyis Olše néven szerepel a hírügynökségek anyagában, főleg az olajszennyezések miatt. Aztán ahogy tovább sétálunk, erősödik bennünk a felismerés: nagyon keveset tudunk egymásról, pedig egy hazában élünk. Mi, szlovákiai magyarok és csehországi lengyelek. Ez a kíváncsiság hozott össze bennünket a csehországi lengyel napilap szerkesztőnőjével, aki ugyancsak a Český Tešín-i Piast szállóban reggelizett, s a szomszéd asztalnál hallgatta, ahogy riportunk tervét állítjuk össze.- Szívesen maguk mellé szegődöm kísérőnek, ha aztán ön is válaszol kérdéseimre. Szívesen irnek cikket a szlovákiai magyarokról. Amikor felálltunk az asztaltól, s megkérdeztem, hol kezdjük a beszélgetést, természetes egyszerűséggel válaszolta:- Az édesapámnál... Majd meglepődésünket látva hozzátette:- ... ó a PZKO vezető titkára Ez a város első pillantásra olyan, mint a többi csehországi település. Rendezett, tiszta utcák, aszfaltozott és macskaköves utakkal, tiszta kiskocsmákkal, csevegő nyugdíjasokkal, figyelmes pincérekkel, akik kérés nélkül hozzák a következő korsó sört. S mégis más ez a Český Tešín Az utca embere nemcsak csehül beszél, hanem lengyelül, pontosabban annak egyik - többen hozzátették: nem túl szép, mert cseh és német jövevényszavakkal kevert - nyelvjárását. Mindenütt kétnyelvű feliratok, ami itt éppen olyan természetes, mint az, hogy kolléganőm lengyelül beszél, jómagam pedig szlovákkal pótolom gyér lengyel nyelvtudásomat. Errefelé, főleg a bányavidékeken ugyanis szlovákok is élnek,'nem is kevesen. Kétemeletes épület elé érkezünk, a lengyel határ felé vezető úton. Legalább kétkilométeres kocsisor: személygépkocsik, autóbuszok Wladyslaw Orszulik, a lengyel kulturális szövetség vezető titkára A legutóbbi népszámlálás szerint mintegy 90 ezer lengyel él hazánkban, döntő többségük az Észak- morvaországi kerületben, a Karvinái és a Frýdek-Místek-i járásban. A lengyel kulturális szövetségnek 24 ezer tagja van, 29 alapszervezetben tevékenykednek, munkájukat 9 körzeti bizottság fogja össze. Ez az önkéntesekből álló szerv az összekötő láncszem a központi bizottság és az alapszervezetek között. Jelenleg 36 lengyel tanítási nyelvű alapiskola, 54 lengyel óvoda működik, a középiskolák közül a legtekintélyesebb a Český Tešín-i lengyel gimnázium. A pedagógusokat az Olomouci Pedagógiai Főiskolán képzik, a lengyel szakosokat kivéve cseh nyelven, a végzősök önszorgalomból, olykor maguk létrehozta kis közösségekben tanulják meg a helyes lengyel terminológiát. A kisgyermekek, illetve a pionírok lapja, a Jutr- zenka és a Gazetka Pioniera kéthetente lát napvilágot, az észak-mor- vaországi kerületi pártbizottság hetente háromszor jelenteti meg - kedden, csütörtökön és szombaton - a Glos ludu című lapot, átlagosan 20 ezer példányban. A lengyel kulturális szövetség társadalmi és művelődési lapja, a Zwrót havonta jelenik meg 4250 példányban. Az ostravai rádió naponta híreket, szombaton pedig félórás magazint sugároz lengyelül, néhány hegyaljai települést kivéve a környéken jól fogható a ka- towicei tévé mindkét programja. A lengyel szövetség évente Kar- vinában vagy Tfinecben rendezi kulturális ünnepélyét, amely egésznapos családi ünnep, sokféle keretműsorral, tájjelegű ételekkel, italokkal, A feliratok mindenhol kétnyelvűek igyekeznének északi szomszédaink felé, pedig jelenleg tudomásom szerint csak meghívólevéllel vagy az utazási irodák szervezésében lehet Lengyelországba menni.- Sok lengyel állampolgár dolgozik és tartózkodik nálunk konzuli útlevéllel, a csehországi lengyelek közül pedig csaknem mindenkinek van odaát rokonsága, ezért is a nagy forgalom - tájékoztat kolléganőm. Ezalatt lemásolom az épületen a kétnyelvű tábláról: Polski zwia- zek kulturalno-oswiatowy, vagyis Lengyel Kulturális Népművelő Szövetség.- A lengyel Csemadok. Ugye, így lehetne a megnevezést helyesen szlovákiai magyar körülményekre fordítani? Vladyslaw Orszulik, a PZKO vezető titkára prospektusokat, jubileumi kiadványokat ad és háromdecis pohárban - török kávét. Amíg végigböngészem a publikációkat, meg- iszon a gőzölgő, zavaros italt, végez a telefonokkal, ígéri. (Lőrincz János felvételei) közös dalolgatással. Egyik látványossága a népviseletbe öltözött tagok - nemcsak a fiatalok - felvonulása. Az é!en éveken át fehér lovon Wladyslav Niedoba, a Český Tešín-i színház lengyel tagozatának megalapítója haladt, akinek népszerűségére jellemző, hogy neve fogalommá vált. Ő a ,,Jura spod Grónia“. Központi alakja a Gorolski Swieto, vagyis a goralok ünnepe népművészeti fesztiválnak is, amelyet Jablun- kovban rendeznek. Az adatok felsorolását a vezető titkár folytatja. A kuturális szövetség tartja fenn a Csehszlovákiai Lengyel Tanítók Központi Énekkarát, amely 1925-ben alakult, továbbá a Haslo férfikórust, a Górnik és az Olza népművészt együttest. Az alapszervezetekben az énekkari és a néptáncmozgalom fejlődik. A jablunkovi Gó- role néptáncegyüttes e napokban éppen Franciaországban vendégszerepei.- Kulturális szöveségünk legfontosabb célja, hogy formálja a Csehországban élő lengyelek tudatát, becsületes, jó munkára ösztönözze őket, akik hú állampolgárai ennek a hazának, s élve pártunk lenini nemzetiségi politikájának lehetőségeivel erősítik^ nemzetiségi azonosságtudatukat, nemzeti önérzetüket, gyarapítják anyanyelvi műveltségüket. Kellő politikai, anyagi és erkölcsi támogatást kapunk munkánkhoz. Amikor az amatőr mozgalomról és a korszerű népművelésről beszél, számunkra is ismerős feladatokat, gondokat emleget. Ezért arról kérdem, ami sajátos és számunkra is felfigyeltető a munkájukban.- Elsőként mindenképpen a székházainkat említeném. A hatvanas évek elején főleg a falvakban nem volt megfelelő helyiség, de ettől függetlenül is szerettük volna, ha saját székházunk, otthonunk van, s nem kényszerülünk albérletbe. Hatvanötben adtuk ki a jelszót, hogy építsünk 20 székházat a PZKO megalakulásának 20. évfordulójának tiszteletére. S megmozdult a tagságunk, dolgozott keményen a hétvégeken. Az állami szervek is támogattak bennüket. Mi eladtuk egyik épületünket is, azt, ahol ma a Piast szálló található, s 900 ezer koronát osztottunk szét az alapszervezetek között. Mára már csaknem valamennyi alapszervezetünknek saját székháza van. Két ilyen épületet néztem meg. Az egyiket Bukovecben, a hegyaljai falucskában. Ebben színházterem, klubhelyiség és vendégszoba található. Itt őrzik a helyi néptáncegyüttes viseleteit és különböző kellékeit is. A trineci lakótelepen korszerűbb, a városi igényekhez alkalmazkodó a fölszerelés. Hanglemezeket is hallgathatnak itt a fiatalok, sokféle lengyel újságot fizetnek elő, š rövidesen megkezdik a videovetíté- seket.- A másik sajátosságunk az, hogy mi már az óvodások érzelmi nevelésébe is bekapcsolódunk. A lengyel óvodák nevelőinek döntő többsége tagja a szövetségünknek, velük közösen rendezünk műsoros délutánokat. És hát van egy hivatásos bábszínházunk is - teszi hozzá nem kis büszkeséggel. Nem kell messzire mennem, mindössze egy emelettel feljebb van ugyanis a Teatr Lalek „Bajka“, vagyis a bábszínház. A zsebkendö- nyi próbateremben bábeli a hangzavar, tökéletes a rendetlenség. Bábok, díszletek hevernek szanaszét, több magnóról zene szól A farmer- nadrágos fiatalok annyira elmélyedtek a munkában, hogy percekig észre sem veszik: idegenek léptek be.- Bemutatóra készülünk, holnap ünnepeljük fennállásunk negyvenedik évfordulóját - tájékoztat percekkel később Pawel Zywczok, az együttes művészeti vezetője, igazgatója és dramaturgja, s közben parányi dolgozószobája felé invitál, ahonnan kioson az egyik tag, hogy mi a fotóssal valahogy elférjünk.- Hivatásos együttesünk mindössze héttagú. Négy női bábosunk van, egy technikusunk, egy díszlet- tervezőnk, s jómagam afféle művészi mindenesként tevékenykedem Műsorválasztásunkat meghatározza, hogy mindössze négy bábosunk van, s azok is nők, s 4150 potenciális nézőre számíthatunk, ennyien járnak ugyanis lengyel óvodákba és alapiskolákba. így csak ritkán engedhetjük meg magunknak, hogy a gyermekek egy-egy korosztályához szóljunk, pedig tudvalévőén más az igénye, érzelmi és értelmi világa az ötéves óvodásnak, s megint más a tízéves gyerkőcnek. Persze, mindezt nem panaszként, hanem tényként említem, hiszen a művészetben nem a pénz számít elsősorban, hanem a tehetség, a művészi invenció. Mostoha körülmények között is csodákat lehet művelni, esetünkben bábszínházát varázsolni óvodákba, iskolákba. A fiatal művész a prágai DAMU negyedéves hallgatója, s arról beszél, hogy jók a kapcsolataik a lengyelországi bedzini bábszínházzal, Bialsko-Biala-i stúdióval, ahonnan elsősorban szakmai segítséget kapnak. A maroknyi társulat évente 4-5 műsort mutat be, s mintegy 250 előadást tart. (A riport befejező részét lapunk holnapi számában közöljük.) SZILVÁSSY JÓZSEF „Ha nem kérdeznek a gyerekek..." ARCKÉPVÁZLAT EGY PEDAGÓGUSRÓL Kiegyensúlyozott, szilárd egyéniség - ilyennek ismeri mindenki. Elérzékenyülni nő létére sem szokott - állítják róla. Nos, ami a kiegyensúlyozottságát és szilárd magatartását illeti, ahhoz valóban nem fér kétség, s ennek egyértelműen a tudása adja erős fundamentumát és nem utolsósorban az a gazdag tapasztalat, amit a pedagógiai pályán immár több mint három évtizedes szorgalmas munkával szerzett. Mindehhez talán még hozzá kell tennem: úgy vettem észre, a gyerekek nagyon szeretik és tisztelik őt.- Hogy nem tudok elérzékenyülni? Dehogyis nem! Csak nem mutatom - mondja őszinte kitárulkozással Baloghné Horváth Margit, majd szelíd mosolyba húzódó szájjal, lassan folytatja: - Ki tudja például, hogy tavaly miért nem vettem részt a tanévzárón? Pedig elindultam reggel! Úton voltam már, de az iskolához közeledve - amikor megláttam a gyerekeket - összeszorult a torkom. Nem és nem bírtam tovább menni. A könnyeimet rejtve fordultam vissza. Én, aki korábban betegség miatt soha nem hiányoztam az iskolából, a múlt év februárjától nem taníthattam. Az előzmények? Nem tudni, mikor és hol kezdődött. A fájdalom akkor hasított belém, amikor az egyik kislány megdobott labdával. Persze nyilvánvaló, hogy a sejtek rosszindulatú osztódása már korábban megindult. Szerencsére az orvosok idejében segítettek. Megműtötték, és jó tudni, nem kell elveszítenem az élethitemet. Jólesett az is, hogy a hosszú kényszerpihenő alatt a kollégák eljöttek meglátogatni és a gyerekeket is elhozták. Csak az fáj, hogy azt a kislányt, aki hozzám dobta a labdát, otthon hagyták. Tudom, tapintatbój cseledktek így, de rosszul tették. Ö nem tehet semmiről. Én továbbra is úgy szeretem őt, mint a többieket. Baloghné Horváth Margit a Rozsnyói (Rožňava) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola pedagógusa. Hosszú éveken át előbb a szakszervezet, majd a pártalapszervezet elnöki teendőit is ellátta az iskolában. Amellett, hogy heti huszonöt órát tanított, a Szocialista Akadémia előadójaként is hatékony munkánt végzett, közben tankönyveket lektorált és a járási pedagógiai központ módszertani vezetőjeként dolgozott. Tevékenysége elismeréseként már évekkel ezelőtt megkapta a Példás Pedagógus, az idén pedig a Kiváló Munkáért állami kitüntetést.- Hogy milyen volt a pályakezdésem? Nehéz is meg szép is! Brati- slavában születtem, tanitani 1955- ben kezdtem, itt a Rozsnyói járásban, egy isten háta mögötti faluban, Hosszúréten (Krh. Dlhá Lúka). Akkor ebbe a faluba még nem járt autóbusz, a villany sem volt bevezetve. Bolt ugyan volt, de mivel leltározáskor kiderült, hogy a boltosnak tetemes hiánya van, az üzletet bezárták. Ha már nagyon éhes voltam, akkor az igazgatótól kölcsönkértem a kerékpárt, a feleségétől pedig a gumicsizmát és elindultam Rozsnyóra. A város előtt - ahol tyúkfarm van most - vezetett ki egy mezei út Hosszúrétről. Itt megálltam, a táskából elővettem a szandált, a gumicsizmát meg eldugtam a bokorban. A városban megtömtem a táskát konzervekkel és irány vissza. Hát így éltünk akkoriban. Hiányos volt az iskola felszereltsége is, de belőlünk, az ötletek szerencsére nem hiányoztak. Az idő később igazolta is, hogy nem neveltük rosszul a gyerekeket. Itt, Hosszúréten ismerkedtem meg azzal a fiatal kollégával, aki a férjem lett Rövid időn belül aztán Lucskára (Lúčka) helyeztek át, a férjem ott igazgató lett. Mozgalmas időket éltünk, tele feszültséggel, mert akkor alakították a földművesszövetkezeteket. A férjem egy évig Lucskán még könyvelő is volt, majd aztán a Rozsnyói Városi Nemzeti Bizottságra hívták dolgozni. Előbb, anyakönyvvezetéssel, aztán a la-" kásügyek intézésével bízták meg, később pedig az oktatási osztály vezetője lett; immár huszonhat éve látja el ezt a tisztséget. Négy év után Lucskáról engem Dernőre (Drnava) helyeztek át, ahova tizenhat évig jártam ki Rozsnyóról.- Egykori kolléganőjétől tudom, hogy Dernőn az igazgatójuk minden reggel már a pedagógusok érkezése előtt ott volt az iskolában. Egyik alkalommal az ön növendékei hangoskodtak az osztályban, ezért benyitott hozzájuk.- Igen, emlékszem erre. Én éppen akkor értem be, amikor azt kérdezte tőlük, hogy milyen órájuk lesz, amire a gyerekek kórusban azt válaszolták, hogy semmilyen, csak szlovákul fognak játszani. Egy világ dőlt bennem össze. Azt hittem, az igazgató azt fogja gondolni, hogy én semmit sem csinálok a gyerekekkel. A legközelebbi munkaértekezletre ezért szinte rettegve mentem el. Élő is rukkolt az esettel, de amikor úgy kezdte, hogy milyen nagy élményben volt része, már tudtam, nem lesz baj. Természetesen aztán az órákra is eljött és meggyőződött róla, hogy jó a módszerem. Én kezdettől fogva úgy igyekeztem tanítani, hogy a gyerek ne vegye kényszernek azt, amit csinálunk. Kétségtelen, hogy az alapokat le kell rakni - fizikából is, kémiából is -, de játszva, mert kényszerrel nem jutunk semmire. Én az olyan pedagógust, aki azzal áll a gyerekek elé, hogy most aztán figyeljetek, elmondom az anyagot, tanuljátok meg, mert vissza fogom kérdezni, mindig is elítéltem. Ilyen tanító soha nem akartam lenni, és hiszem, hogy nem is voltam. Sokan ott rontják el, hogy a gyereket nem ismerik el partnernek. És ha már a gyerek kérdezni sem mer, akkor vége a világnak! Persze ezzel nem azt mondom, hogy fegyelemnek nem kell lenni. Kell, erre szükség van, csak nem a tanári diktatúrára! Már itt Rozsnyón történt. Az oktatási minisztériumból jöttek ellenőrzésre. A feltett kérdésekre a gyerekek többnyire úgy kezdték a választ, hogy: ,,Nekem az a véleményem...“ A szakfelügyelők meglepődtek ezen és csodálkozva kérdezték, hogyan csinálom, hogy itt a kilencéves gyerekeknek önálló véleményük van? Engedem, hogy megszólaljanak. Ha beléjük fojtanám a szót, soha nem lenne véleményük - válaszoltam nekik. Baloghné Horváth Margit jóval megelőzve az új oktatási program bevezetését, már régóta a gyermekek kreativitására építve, eredményt hozó játékossággal, személyiségalakító, hatékony módszerekkel neveli az alapiskolásokat. Remélhetőleg, hogy a kényszerpihenő után még sokáig. , _ SZASZAK GYÖRGY Vincent Hložník: A CSSZSZK alkotmánya című ciklusból (linómetszet, 1961)
