Új Szó, 1988. október (41. évfolyam, 232-256. szám)

1988-10-26 / 253. szám, szerda

F elgyorsultak az események a november elsejére kiirt iz­raeli parlamenti választások és a no­vember 12-ére Tuniszba összehí­vott palesztin parlamenti ülés köze­ledtével. Az arab-izraeli viszonyban - vagy inkább viszályban - az egyébként megszokott események teljesen más megvilágításba kerül­nek. Vonatkozik ez a múlt heti Hez- bollah-féle gerillaakcióra a dél-liba­noni ún. biztonsági övezetben, ahol több izraeli katona meghalt, és az öngyilkos merényletet követő elma­radhatatlan megtorlásra: Dél-Liba- non izraeli bombázására is. Izraelen végigsöpört a felháborodás - s mind a Likud-tömb, mind a Munkapárt azt szavazást tartanak a döntésről. Per­sze ennek a nagyvonalúinak látszó) gesztusnak van feltétele is: a pa­lesztinoknak bele kellene egyezniük egy ideiglenes, legalább 6 hónapig tartó tűzszünetbe. Ez a mai helyzet­ben, egyértelműen a politikai erővé vált palesztin népi felkelés vissza­esését eredményezné, így nem meglepő, hogy a PFSZ szóvivője a program közzététele után nyom­ban elutasította azt, hozzáfűzve, hogy választásokról csak nemzetkö­zi felügyelet mellett lehet szó. Bármennyire is felemás a Munka­pártnak ez az elképzelése, mégis teljesen új vonást jelent az izraeli politikában. Talán éppen ez adta az Közbeszólás reméli, hogy ez javítja győzelmi esé­lyeit. Likud-körökben - talán nem is alaptalanul - abban reménykednek, hogy szimpatikusabb lesz harcias, hajthatatlan pozíciójuk, mivel a vá­lasztók nem fognak különbséget tenni a libanoni síiták Hezbollah pártja és a Palesztinái Felszabadítá- si Szervezet között. Az arab - az arab, tehát ellenség. Ellenben a munkapártiak úgy vélik, ez a gyá­szos esemény is rádöbbenti a vá­lasztópolgárokat: véget kell vetni az örökös hadiállapotnak, s ennek ér­dekében a mérsékeltebb pártra fog­nak szavazni. Simon Peresz pártve­zér, külügyminiszter azért nem akart túl sokat kockáztatni és harcias nyi­latkozatot tett: „Izrael bebizonyítja, elég hosszú a karja ahhoz, hogy lesújtson a támadás kitervelóire." Bebizonyította... Nehéz megítélni, mennyire volt „szívből fakadó'ez a nyilatkozat vagy milyen mértékben csak válasz­tási porhintés, hiszen Peresz pártja új politikai programmal indul a vá­lasztásokon. Azt ígéri, hogy győzel­me esetén 8 hónapon belül szabad választásokat írna ki a megszállt területeken, és tekintet nélkül a megválasztott vezetők politikai ho­vatartozására a munkapárti kor­mány hajlandó lesz tárgyalni ezzel a vezetéssel a végleges rendezés­ről. Amennyiben a tárgyalások ered­ményesek lesznek, Izraelben nép­ösztönzést arra, hogy mozgásba lendüljön az arab erők egy része is. Egészen pontosan a PFSZ vezeté­se, továbbá Egyiptom, Jordánia és részben Irak. Szombaton a jordániai Akabában maratoni tárgyalásokat folytatott Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és Husszein jordániai uralko­dó. Vasárnap Arafat és Mubarak Bagdadban folytatta a konzultáció­kat. Egyik tanácskozásról sem adtak ki hivatalos közleményt, de a szoká­sos „kiszivárogtatásokból“ kiszűr­hető, hogy a Palesztin Nemzeti Ta­nács ülésén kikiáltandó független palesztin állam körüli nézetegyezte­tések mellett éppen az izraeli vá­lasztások szolgáltatták a fő témát. Husszein király még a hármas csúcstalálkozót megelőzően nyilat­kozott az amerikai ABC tévétársa­ságnak. Interjújában kijelentette, hogy a közel-keleti béke esélyeire súlyos csapást, a térség államaira pedig nagy fenyegetést jelentene, ha az izraeli választásokon Jicchak Samir és az általa vezetett Likud aratna győzelmet. A hasemita ural­kodó szerint Peresz és Munkapártja eddigi kijelentései a nemzetközi ren­dezési konferenciáról és a „terüle­tért békét“ elv érvényesítéséről elő­relépést jelenthetnek a rendezés irá­nyába. Mubarak egyik munkatársa az akabai találkozó után elmondta, a három vezető egyik célja az volt, hogy „ráébressze az izraeli szava­zópolgárt igazi érdekeire". Jordániai források emellett azt közölték, hogy a PFSZ hamarosan valószínűleg hasonló tartalmú és értelmű üzene­tet intéz Izrael arab választóihoz. Ezek után nem meglepő, hogy Samir miniszterelnök élesen reagált az akabai tanácskozás másodkéz­ből szerzett eredményeire és dönté­seire. Azzal vádolta a három politi­kust, hogy súlyosan beavatkoznak az izraeli választásokba. Ezt mege­lőzően már Husszein említett inter­júját is bírálta az izraeli jobboldal, és Akabához hasonlóan a Munkapárt választási manőverének minősítet­te. Husszein nyilván számított ilyen reagálásra, mivel az ABC-nek nyi­latkozva kategorikusan cáfolta, hogy Peresz és közte bármiféle, a jövőt érintő bizalmas egyezség lenne. Beleszólt a csúcstalálkozó a pa­lesztin parlament ülésének előkészí­tésébe is. Husszein ugyanis azt hangoztatta, hogy „palesztin kérés­re“ hajlandó közös jordán-palesztin küldöttséget delegálni a tervezett nemzetközi konferenciára. Ugyan­akkor Mubarak elnök vasárnap esti televíziós beszédéből arról számolt be, hogy a PFSZ és Amman egyet­értésre jutott a jordán-palesztin kon­föderáció kérdésében. M ivel a palesztin ellenállási mozgalom egyes szerveze­tei már régen elutasították a konfö­deráció tervét, érthető, hogy ezúttal is élesen reagáltak ezekre a kijelen­tésekre. George Habbas, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért vezetője azt fejtegette, hogy ez pró­bálkozás a már elvetett ammaní egyezmény felélesztésére és Pe­resz támogatására. Szíria maga nem nyilatkozott, de az általa ki­emelten támogatott három szerve­zet vezetője szerint Akabában a cio­nistáknak és a jordán rezsimnek tettek engedményeket, ami egyben a Camp Öavid-i kapituláns megálla­podások felélesztését jelenti. Nehéz megjósolni, mit is hoz az elkövetke­ző néhány hét a Közel-Keleten, de annyi elmondható, hogy az akabai csúcstalálkozó nem volt éppen sze­rencsés közbeszólás sem az izraeli, sem palesztin vitákba. GÖRFÖL ZSUZSA NICARAGUA Akár a hurrikán... A Joan hurrikán, mielőtt végigsö­pört egész Nicaraguán, Managuá- ban pusztított. Mintha fontolgatta volna a dolgot, lassan közeledett az Atlanti-óceán felől, majd elérve a partvidéket, a kikötővárosokban már félelmetesen tombolt. Managua lakossága pedig homokzsákokból épített védőfalakat a házak köré, mintha háborús veszély köze­ledne... Az utóbbi, reménytkeltő, viszony­lag nyugodt és viharok nélküli hóna­pok után a hurrikán gyorsaságához hasonlóan romlott a Nicaragua körü­li helyzet. A hondurasi határnál is­mét megnövekedett a feszültség, több helyen voltak incidensek, egyre gyakoribbak lettek az amerikai fel­derítő harci berepülések Továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy az amerikai vagy a hondurasi csapatok, illetve a határterületekre visszahú­zódó kontrák nagyobb méretű táma­dást indítanak. Ez az egész térségre nézve súlyos következményekkel járhat, akár a hurrikán, amely nem kerülte el Hondurast vagy Costa Ri­cát sem. Szó volt ugyan arról, hogy az ENSZ katonai megfigyelő csoporto­kat küld a nicaraguai-hondurasi ha­tárra, illetve a kontrák javaslatára (akiknek az előbbi megoldás nem igen volt ínyükre) Costa Rica-i, gua- temalai és hondurasi összetételű békefenntartó erőket hoznak létre. Ez ügyben mindmáig nem történt semmi. A novemberre tervezett San José-i közép-amerikai csúcstalálko­zó programján valószínűleg ez a kérdés is szerepelt volna, meg­annyi megoldásra váró égető prob­lémával együtt. De ismét füstbe ment a terv - a tárgyalásokat Salva­dor „pénzügyi okokra“ hivatkozva egyoldalúan decemberre halasztotta el. A nicaraguai nemzeti megbékélés a visszájára fordult. A kérdést ma már nem lehet csak a managuai kormány és a kontrák kapcsolataira leszűkíteni. A helyzet elemzésénél több szempontot kell figyelembe venni: a külső tényezőket, az ellen­forradalmárok különböző csoportjai­nak összekuszált viszonyát, illetve ellentéteit, de elsősorban a bonyolult és állandóan változó nicaraguai bel­politikai helyzetet. A Sandinista Nemzeti Felszaba- ditási Fronttal (FSLN) szemben álló ellenzéki pártok eddig nem alkottak olyan erőt, amely a javukra billent­hette volna a nicaraguai mérleget. Az utóbbi időben azonban a felgyor­sult belpolitikai események közép­pontjába kerültek. Október elején öt ellenzéki párt új politikai tömböt ala­kított, s nem kis meglepetést oko­zott, hogy e sandinistaellenes koalí­cióban egyebek között a maoista kommunista párt, valamint a bur- zsoá pártok egyesítették soraikat. Az új „balközép ellenzéki front" alapjául az a szeptemberi San José-i nyilatkozat szolgál, amelyet Ériek Ramirez, a Keresztényszociális Párt elnöke, és - ami figyelemre méltó- Eden Pastora volt ellenforradalmi vezér, egykori sandinista parancs­nok irt alá. Ez utóbbi azt állítja, hogy a jelenlegi helyzetért a sandinisták a felelősek, mivel „az FSLN eredeti programjával ellentétben nem te­remtették meg a politikai pluralizmus feltételeit“. A San José-i dokumen­tumban egy „harmadik útról“ van szó, s eszerint a nicaraguai helyze­tet a széles körű politikai párbeszéd és a kompromisszumok útján lehet­ne megoldani. Az ellenzék, úgy tű­nik, keveri a fogalmakat. A „harma­dik út" az ellenforradalomhoz vezet, s a kompromisszumokat a sandinis­ta kormány már rég megkötötte a guatemalai béketerv aláírásával. ,,Vagy a függetlenségünket védjük és az intervenció ellen harcolunk, hogy a külföldi agresszió oldalán állunk. Egy harmadik út nem létezik “- mondotta Ortega elnök. Nem véletlen, hogy a nicaraguai katolikus egyház feje aktívan támo­gatja a belpolitikai konfliktus kiélező­dését. Miguel Obando y Bravo érsek (aki egyben a kormány és a kontrák között létrejött ún. sapoai egyez­mény ellenőrzésére létrehozott bi­zottságnak is tagja) és a független nemzeti megbékélési bizottság több más képviselője tovább akarja foly­tatni a managuai kormány ellen irá­nyuló kampányt, s a tárgyalóasztal­nál maga mellé szeretné ültetni az ellenzéki pártok vezetőit. Őket pedig ugyanolyan célok vezérlik, mint az amerikai támogatást élvező kontrá­kat - a destabilizáció, a sandinista forradalom elfojtása. Obando y Bra­vo irányítója szeretne lenni a belpoli­tikai eseményeknek, sőt közvetítő szerepet játszik Washington és az ellenforradalmárok között. Nemrégi­ben például 19 gépkocsit és egye­beket tartalmazó szállítmányt hozott az országba abból a pénzből, ame­lyet az amerikai Kongresszus az ellenforradalmároknak szavazott meg. Ugyanakkor a managuai parla­ment egyértelműen büntetendő cse­lekedetnek minősítette bárminemű amerikai segély elfogadását. Mind­ebből nyilvánvaló, hogy az érsek melyik vonalat támogatja. Minek köszönhető a belső ellen­zék fokozott aktivitása? Mint ismere­tes, a washingtoni törvényhozók 75,6 millió dollárt szavaztak meg a kont­rák számára. A Reagan-kormányzat terveiben nemcsak az ellenforradal­márok szerepelnek, de a belső el­lenzék is. Az említett összegből ugyanis neki és az általa szított destabilizációs kampányra 2 milliót szánt. A belső ellenzék „látványos“ összefogása, az amerikai katonai segély, a határövezetben kialakult helyzet nem sok jót ígér. Csak bízni lehet abban, hogy a háborús veszély elhárítása érdekében decemberben mégis megtartják a közép-amerikai csúcsot. A sandinista kormánynak addig is szembe kell néznie a külső és belső nyomással. Ami nem köny- nyű, hiszen a politikai megpróbálta­tások mellett Managuának más sú­lyos terheket is a vállán kell hordania - az egyre romló gazdasági helyze­tet, a fokozódó közellátási gondokat, s nem utolsósorban a természeti csapás következményeit... URBÁN GABRIELLA Az átalakítás szótára Az átalakítás szükségessé teszi a politikai munka javítását, és új követelményeket támaszt minden kommunistával szemben. A megoldásra váró feladatok alkotó hozzáállást, önálló, kezde­ményező és felelősségteljes cselekvést igényelnek, és ezekhez a feltételeket a pártalapszervezetekben kell megteremteni. Itt futnak össze az átalakítás és demokratizálás feladatai gyakorlati megvalósításának kérdései, összegezte röviden, de annál sokat­mondóbban a CSKP KB Elnöksége a központi bizottság 9. ülésén. Hat hónap nem rövid idő, ezért halaszthatatlan, hogy a párt­alapszervezetekben felmérjék, miben változott meg ezalatt a fél esztendő alatt a munka stílusa, milyen újszerű formákat alkal­maznak, s mindez mennyiben teszi hatékonyabbá a tevékenysé­get, milyen mértékben ösztönzi önmagukkal szemben nagyobb igényességre a kommunistákat, az alapszervezet tagjait. Fontos és hasznos a felmérés azért is, mivel a CSKP KB 10. ülése után újabb feladatok várnak az alapszervezetekre. Az irányelvek az ideológiai munka szemszögéből részletezik a gyorsítás és az átalakítás követezetes megvalósításának feltételeit, amelyeknek most a pártalapszervezetek politikai-szervezési munkatervében az első helyre kell kerülniük. A 7., majd a 9. ülés határozatai teljesítésének kritikus és önkritikus elemzése feltárhatja az esetleges hiányosságokat és hibákat, és az ezekből adódó tanulságokat is hasznosítva az alapszervezet következetesebben teljesítheti a 10. ülés határozataiból reá háruló újabb feladatokat. Előfordulhat, hogy a fél év munkájáról készített mérleg nem lesz egyértelműen pozitív, de nem szabad, hogy ez a következe­tes értékelést elodázza. A gondolkodás átalakítása és a cseleke­detek céltudatos irányítása nem egyszerű, különösen ha figye­lembe vesszük, hogy több pártalapszervezetben hosszú éveken, esetleg évtizedeken át kialakított adminisztratív jellegű irányítási módszereket, egykor bevált mára azonban már elavult, tartalmat­lan sablonokat kell végérvényesen megszüntetni. Határozottan és céltudatosan, hogy a lenini munkastílus az alapszervezet tevékenységének egészét áthassa. Melyek a legjellemzőbb, leggyakrabban előforduló hibák, és végérvényes megszüntetésükbe hogyan vonható be az egész tagság? A kérdés első részére pontos választ kap a pártalap- szervezet, ha a központi bizottság legutóbbi ülésein elfogadott irányelveket összeveti a saját gyakorlatával. Az összevetés módjára számtalan célszerű lehetőség kínálkozik. Ezek sorából ezúttal a Komáromi (Komárno) Jednota pártalapszervezetében bevezetett módszert emelném ki. A pártbizottság kezdeménye­zésére összeállították a gyorsítás és az átalakítás szótárát, és az egyes címszavakat, fogalmakat a párttaggyűléseken, esetleg a pártoktatáson is sorra veszik. Két-három tag a politikai szótár megfogalmazása, valamint a saját ismeretei alapján elmondja, mit jelent egy-egy kifejezés. A részvevők az elhangzottakat kiegészítik a saját nézeteikkel, üzemi és munkahelyi tapasztala­taikkal. Vagyis az elméletet szembesítik a gyakorlattal. Az ilyen és az ehhez hasonló együttgondolkodás során pontos kép alakul ki arról, melyek az üzem előrelépését fékező tényezők. A személyes pártfeladatok elemzésekor például aligha kerüli el a figyelmet azok célszerűsége és ösztönző ereje. Mert nem mindegy, hogy a pártbizottság az időszerű feladatokhoz keresi meg a megfelelő egyéneket, vagy csak egyoldalúan, az egyének számára gondol ki pártfeladatokat. Ráadásul általáno­sakat, amelyek teljesítését ellenőrizni sem lehet. A szavak és a tettek egysége - és máris következhet az összehasonlítás, hogy egyes kommunisták személy szerint mit tesznek a munkahelyen annak teljesítéséért, amit a taggyűlésen elfogadtak és megszavaztak. És így folytatható az eszmecsere, sorra véve a személyes számvetéseket, a párt irányító és ellenőrző munkáját, a tagok észrevételeivel, javaslataival és bírálataival kapcsolatos formát. A politikai irányítás érvényesülését, illetve a gazdasági propa­ganda, a politikai és személyes agitáció, valamint a tömegpoliti­kai munka egyes részeit. Mind olyan területe ez az alapszervezeti pártmunkának, amelyet a 7. és a 9. ülés, majd a legutóbbi, a 10. ülés határozatai hangsúlyoznak, és amelyek az értékelés során még véletlenül sem kerülhetik el a figyelmet. Például annak a fontossága, hogy a személyes számvetések rendszeresek legyenek, a gazdasági vezető beszámolója emberközpontú legyen, hogy a pártalapszervezet és annak tisztségviselői ne vegyék át a gazdasági részlegek, illetve vezetők feladatait és felelősségét. Továbbá, hogy az agitáció, a tömegpolitikai munka közvetlenül a munkahelyen, a dolgozókollektíva körében hasson. Csak a közös, az egész tagságot foglalkoztató, így készített felmérés fedi fel következetesen a hiányosságokat és válik a hatékony pártmunka alapjává. EQR| FERENC V. ‘«..AÉ$Á' A Vysoké Mýtó-i Karosa vállalat dolgozói most próbálják ki a B-831-es típusú városi autóbusz prototípusát. A vizsgálatok eredményeinek értékelése és a gyárban folyó felújítások befejezése után a busz sorozatgyártása 1993- ban kezdődik. A képen: Josef Hakl (jobboldalt) és Bohumil Hanti a levegő vezeték-rendszerben méri a nyomást. (Petr Josek felvétele - ČTK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom