Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)

1988-09-13 / 216. szám, kedd

Nyelvtanulás - nyelvtanítás A budapesti Gondolat Könyvkiadó gondozásában jelent meg Lomb Kató szinkrontolmács, egyetemi do^pns Bábeli harmónia című kötete. Alcí­me: Interjú Európa híres soknyelvű embereivel. De a kötet nemcsak az átlag tizenegy nyelvet beszélő hu­szonegy emberrel készített terjedel­mes és igen tanulságos interjút tar­talmazza, hanem ennél sokkal töb­bet. A bevezetésben a szerző a nyelvtudás jelentőségéről szólva többek közt megállapítja: ,,Hibát kö­vetnénk el persze, ha éles határvo­nalat húznánk mesterséges és ter­mészetes úton szerzett nyelvtudás között, természetesnek nevezve a környezetünkből felcsipett, művi vál­tozatnak pedig a tudatos munkával megszerzett ismereteket. A két utat nem lehet egymástól szigorúan el­választani. “ A könyv egyes fejezeteiben híres poliglottokról, azaz sok nyelvet be­szélő emberekről olvashatunk, akik különféle korokban tűntek ki rendkí­vüli nyelvtudásukkal. Például Pico della Mirandoláról, a reneszánsz legnagyobb nyelvtudósáról, aki olasz anyanyelvén kívül 21 nyelven beszélt. Mátyás király korában élt egy H. K. Freher nevű, magát ma­gyarnak valló, 36 nyelven beszélő muzsikus. Ján Amos Komenský több mint tucatnyi nyelven beszélt. A poliglottok között találkozunk még Gottfried Wilhelm Leibniz, Alexander és Karl Wilhelm von Humboldt, vala­mint az ismert orosz tudós, Mihail Lomonoszov nevével, aki 27 nyel­ven beszélt. Külön fejezetben olvas­hatunk a 102 nyelvet ismerő Giu­seppe Mezzofanti bíborosról, majd néhány más poliglottról, köztük a magyar Körösi Csorna Sándorról, Vámbéry Árminról és a huszadik században Brazíliában élt Lénard Sándorról. Ezután olvashatjuk a maratoni in­terjú 21 résztvevőjének többé-ke- vésbé tanulságos válaszait. Köztük nagyon érdekes személyiségek is vannak, például a moszkvai Alek­szandr Naumenko, Sugár András, az ismert budapesti tévériporter, a londoni Kelvin Golden, a párizsi Julién Green, Képes Géza, ismert magyar műfordító, a tokiói Taneda Terutoyo és sokan mások. Miről be­szélgettek az interjú résztvevői? Az alábbi kérdéseket vitatták meg: Mi­kor mondhatjuk, hogy tudunk egy nyelvet? Mi a fontosabb eleme a nyelvtanulásnak: a nyelvtan, a szókincs vagy a jó kiejtés? Milyen módszerrel tanulta a nyelveket? Elő­fordult, hogy belekezdett egy nyelv tanulásába, de nem tudott vele meg­birkózni? Milyen összefüggést lát az életkor és a nyelvtanulási képesség között? Csökkenek-e ismeretei a kor függvényében? Van-e a latinnak je­lene? Lesz-e az eszperantónak jö­vője? Léteznek-e ,,könnyű“ és „ne­héz", ,.gazdag“ és ,.szegény“, ,,szép“ és ..kevésbé szép“ nyelvek? Mire jó a poliglottság? A rendkívül érdekes, ám koránt­sem egybevágó válaszok ismerteté­sére természetesen itt nem vállal­kozhatunk. A sok-sok, egymástól lé­nyegesen eltérő vélemény mindene­setre azt bizonyítja, hogy az ered­ményes nyelvtanulásnak nincs re­ceptje, hiszen a nyelvtanulási kész­ségre az öröklött képességek, a környezet, a módszer és számos alkati és pszichikai tényező is befo­lyással van. A könyv szerzője köny­vében ismertet egy svédországi fel­mérést is, melynek témája az volt: Milyen a jó nyelvtanuló? íme az összegezett válasz: Kíváncsi, játé­kos kedélyű, optimista, beszédes, élénk temperamentumú, „kulcske­reső", szívesen nyomoz rejtett összefüggések után, bátor a frissen tanultak alkalmazásában, ,,éber fü­lű“, nem hiú és nem elbizakodott, ellenőrizteti és ellenőrzi önmagát, személyiséghatárai rugalmasak, szereti'a könyveket, nyitott más em­berek és eltérő kultúrák felé, van benne színészi hajlam, szeret rejt­vényt fejteni és csomót bogozni, vál­lalja a bizonytalanságot. A rendkívül érdekes könyv utolsó fejezetében a szerző arra kísérli meg a válaszadást, hogy Miért be­teg a magyar nyelvoktatás? E záró­fejezetet olvasva, igen sok olyan tényezőre bukkanunk, melyek ná­lunk és számos más országban is előfordulnak, és a nyelvoktatás hiá­nyosságaiként könyvelhetők el. Ugyanez a témája egy másik könyvnek, is, mely a Magvető Kiadó népszerű Gyorsuló idő sorozatában jelent meg Nyelvtanítás: múlt és je­len címmel. Szerzője Bárdos Jenő kandidátus. A kötet a régi és az új nyelvtanítási módszerekkel foglalko­zik. A bevezetésben, a nyelvtanulás jelentőségéről szólva, idézi az 1975- ös helsinki Záróokmány idevágó ré­szét: ,,Az aláíró felek ösztönzik az idegen nyelvek és kultúrák tanulmá­nyozását, amely a népek közötti érintkezés bővítésének, az egyes országok kultúrája jobb megismeré­sének és a nemzetközi együttműkö­dés erősítésének fontos eszköze; és ebből a célból hatáskörükön belül serkentik az idegen nyelvek oktatá­sának további fejlesztését és javí­tását.“ Az első rész címe A nyelvtanítás története. Olvashatjuk itt, hogy a nyelvek tanulmányozása töretlen úton haladt, amely az ókori Görögor­szágból indult, majd Alexandria és Róma rétorainak segítségével sko­lasztikus és spekulatív grammatiku­sok keze nyomán egészen a 18.-19. századi normatív nyelvtanításig tar­tott. Az idegen nyelvet évszázado­kon át a latin jelentette. Míg az ókorban és a reneszánsz idején a szóbeliség állt a nyelvtanítás kö­zéppontjában, a későbbi századokat már az analitikus, íráscentrikus nyelvtanítás jellemezte. A nyelvtaní­tás első módszereinek rendszerbe foglalása csak a 18. század végére jellemző. A szerző ezután ismerteti a 18.század végén és a 19.szá­zadban uralkodó nyelvoktatási mód­szereket (nyelvtani-fordító módszer, direkt módszer, olvastató módszer, intenzív módszer, audiolingvális majd audiovizuális, végül pedig a kognitív módszer). A szerző min­den esetben szól a módszer meg­alapítóiról és módszerük lényegéről. Bár a régi nyelvtanítási módszerek­ben voltak pozitív elemek, lényegé­ben mégsem voltak hatékonyak, mi­vel nem is egy magáról a nyelvről tanított, nem pedig a nyelvet tanítot­ta, tehát a régi módszerekben sok volt a teoretikus elem - a gyakorlati elemek rovására. A kötet második része A nyelvta­nítás jelene címet kapta. A szerző itt a korszerű nyelvtanítási módszere­ket ismerteti. A pszichologizáló módszerek közül elsőként a C. A. Curran által a hetvenes évek elején az Egyesült Államokban kifejlesztett „tanácskozó vagy közösségi“ mód­szerről (Community Language Lear­ning vagy Counselling Learning) szól, ma|d a „cselekedtető“ mód­szert (Total Physical Response: TPR) ismerteti, melynek kialakítója J. J. Asher. Igen érdekes az ismert bolgár Georgij Lozanov által kialakí­tott „szuggesztopédia“. (Lényege, hogy a diák nyugodt környezetben, zavaró körülményektől, pszichikai gátlásoktól mentesen tanuljon.) Meglehetősen fantasztikusnak és furcsának tűnik a C. Gattegno által kreált „néma“ módszer. Lényege az, hogy a társalgás mintegy 90 százalékát a diák végzi, a tanár szinte teljesen néma marad. A to­vábbiakban a szerző a napjainkban legkorszerűbbeknek tekinthető kom­munikatív módszerekkel foglalkozik, melyeknek fő célját így foglalhat­nánk össze: ne a nyelvről tanítsunk, hanem a nyelvet tanítsuk! A nyelvet, mint az emberek közti kommuniká­ció, a megértés eszközét, melynek segítségével másokkal megértetjük magunkat és mi is megértünk má­sokat. A harmadik rész A honi nyelvtaní­tás gyorsfényképe, a magyarországi idegennyelv-tanítás pillanatnyi hely­zetét vizsgálja a környezet és az emberi tényező aspektusából. Ta­nulságos és figyelemre méltó a kötet utolsó mondata: ,,A nyelvtanítás tör­ténete mint a neveléstörténet és a pedagógiai gondolkodás szerves része még nem foglalta el méltó helyét a modern nyelvtanítás alaptu­dományai sorában“. SÁGI TÓTH TIBOR Tanfolyam - színházért Színházrendezői tanfolyam meg­szervezését kezdeményezte az egyik járási népművelési központ, együttműködésre kérve fel a Cse­madok járási titkárságát és a járási nemzeti bizottság oktatási osztályát. A négynapos rendezvény időpontját szeptember második felére tűzték ki, amiből nyilvánvaló: a tanfolyammal már ebben az évadban szeretnék - a gyakorlatban, ha úgy tetszik, a színpadon - hasznát látni a szer­vezők, akik számára - ezt jelzi maga a kezdeményezés - nem mindegy, hány gyermek és felnőtt amatőr színjátszócsoport, kisszínpad műkö­dik a járásban, és hogy milyen szín­vonalon. Bár e sorok írója nem hiszi, hogy egy-egy ilyen tanfolyam, különösen, ha rövidre szabott, önmagában megoldja vagy megoldhatja az ama­tőr színházművészetünk területén is évek óta valóban súlyos probléma­ként mutatkozó szakemberhiányt, amiként azt sem, hogy egy csapásra tehetséges, eredeti gondolkozású színházteremtö válik ott a „régi“ rendezőből vagy az ifjú jelöltből, de azt igen, hogy efféle iskola is gyara- píthat ismeretet, módosíthat-formál- hat szemléletet, fejleszthet készsé­geket, megtaníthat bizonyos fogá­sokra, segíthet a műsorválasztás­ban. És mindez nem kevés. Jó eset­ben pedig még hitet adó vagy szilár­dító, ösztönző erejű fórummá is vál­hat, hiszen olyan - különböző korú, nemű, foglalkozású - emberek talál­koznak, akiknek különben ritkán van alkalmuk elbeszélgetni munkájukról, tapasztalataikról, a színházterem­téshez közvetlenül vagy közvetve kötődő kérdésekről - egymással. Végeredményben tehát: minden­képpen hozzájárulhat az amatőr színjátszás fejlődéséhez, és nem­csak egy járáson belül, hanem akár az egész mozgalom viszonylatában, ugyanis a színvonalas produkciók más tájakra, országos seregszem­lékre is elkerülhetnek, és hathatnak ott a példa erejével. Egyébként ilyen példa maga a szóban forgó kezdeményezés. Mondanom sem kell, jó lenne ha másutt is követnék, főként azokban a dél-szlovákiai járásokban, ahol a népművelési központban nincs magyar színházi, egyáltalán művé­szeti szakelőadó, aki elősegítené csoportok alakítását, működését, szakmai tanácsokkal is ellátva őket. Meggyőződésem, lenne érdeklődő a tanfolyam iránt, melynek nagy elő­nye - a Népművelési Intézet által alkalmanként szervezett, hosszabb távú, más szemszögből természete­sen ugyancsak fontos rendezői tan­folyamaival szemben -, hogy egy járáson belül működő együttesek vezetői, rendezői vesznek részt raj­ta, és mindössze néhány napig tart. Ezenkívül: hamarabb érzékelhető, és tömegesebb méretekben, a gya­korlati haszna, ha mindjárt csupán a műsorválasztásban, amely a szö­vegkönyvek hiánya miatt régóta ^egyike a legnagyobb gondoknak, a gyermek és felnőtt színjátszócso­portok tevékenységében egyaránt. Hiszen, a tanfolyamra, ha jól szerve­zett, azért szövegkönyvek is kerül­nek, hasznosítható ajánlások, taná­csok hangzanak el. Persze, ne feledjük, egy-egy ilyen, szakmai továbbképzést nyújtó rendezvényen kívül sok minden kell még ahhoz, hogy jó színház szüles­sen: szereplők, műszaki munkatár­sak, tárgyi-anyagi feltételek. És még előbb: a cselekvés akarása, a mű­velődési házak és más intézmé­nyek, szervek és szervezetek részé­ről pedig megértés segítőkész­ség. (bodnár) Dühöngő bika (amerikai) Fordított karriertörténet, amolyan ellen-Rocky ez az amerikai film; Martin Scorsese, a most bemutatott Dühöngő bika rendezője ugyanis fordít egyet az amerikai film ősrégi receptje szerint készülő produkciók menetén, s még az erkölcsi felma- gasztosulás lehetőségét is elveszi hősétől, a középsúlyú világbajnok­tól. Következésképpen: alkotásából hiányzik az a szentimentalizmus, le­genda és kitaláció, amely Sylvester Stallone évekkel ezelőtt nálunk is bemutatott Rocky és Edénkért a si­kátorban című karriertörténeteit jel­lemezte. De míg a Rocky példabe- szédszerűen elkanyarodik a hétköz­napi csodák felé - hogy elmondhas­sa: az USA a korlátlan kiemelkedési lehetőségek földje (s ezzel azt is példázza, hogy a korlátlan lehetősé­gek országában a filmesek ökölvívó­hőst teremtő képzelete is korlátlan) addig a Dühöngő bika mindvégig „földközeli“ marad, Scorsese bebi­zonyítja, hogy Amerika, a korlátlan lehetőségek hazája ugyanolyan mí­tosz, mint a bokszolok önerejébe vetett hit. Martin Scorsese - még ha von­zódna is a mítoszhoz - nem kanya­rodhatott a legendák világába, hi­szen filmjét egy valamikor világsztár profi ökölvívó, Jake La Motta emlék­iratai alapján forgatta. Scorsese a sok kitaláció után megtalálta az eredetit, a hamisítatlant. S ez a sok­sok magányos hős megdicsőülése után bizony meglepő a bokszfilmek esi engedmény, mennyi kétes ügylet szükségeltetik - szükségeltetne- ahhoz, hogy valaki sikerrel, - tar­tós sikerrel - törjön ki egy osztály körülhatárolt világából. Scorsese filmjének bokszolója nem hőse, in­kább áldozata a sportüzletnek, hi­szen ahhoz, hogy a legmagasabbra hághasson, hogy derekára köthes­sék a profi világbajnokot megillető övét, kétes hírű emberekkel kötött kétes értékű megállapodások szük­ségeltetnek. E hős „kettős tudatá“-ról fest plasztikus képet ez az amerikai film, bemutatván azt a lelki eltorzulást, amely La Mottában végbemegy. A tisztátalan sportvilágban élő- s mindvégig tisztának megmaradni akaró - versenyző sportbéli frusztrá­cióit naponta hazaviszi. S fokonként szétrobbantja oktalan és túlhajtott féltékenykedéseivel azt a házassá­got, amely biztos és megnyugtató hátországot jelentett a számára. így marad magára akkor, amikor már sportolóként sem terem számára babér, s talán csak veleszületett szí­vósságának köszönheti, hogy üzlet­emberként ideig-óráig sikerült talpra állnia. A film végén azonban egy megkopott hőstől, egy lecsúszott hí­rességtől búcsúzunk, s még azok sem szívesen állnak szóba vele, akik a pénzüket köszönhetik neki. Fájdalmas, keményen megkom­ponált legendaoszlatás a Dühöngő bika, egy kiváló filmrendező érde­Robert De Niro az ökölvívó Jake La Motta szerepében világában. A rendező azt láttatja, * hogy Little-ltaly, tehát Amerikának az a része, ahol a bevándorolt ola­szok tömörülnek, nem nagyon ked­vez a magányos hősnek. A bokszoló még ha a legerősebbnek gondolja is magát, a maffia ellenében aligha érvényesülhet, vagy ha verhetetlen­nek érzi is magát, a világbajnoki címre aligha számíthat. Hiszen csö­könyös, önfejű, s az ilyen körül meg­ritkul a levegő. Mert aki közveszé­lyes - legalábbis a maffiózólogika szerint - az eleve vereségre van kárhoztatva. Jake La Motta koránt­sem észlény, de azt azért ösztönö­sen tudja, hogy ha egyszer az üzlet­emberek kezébe kerül, akkor meg­szűnt sportoló lenni. Tragédiája az - ez kisejlik a filmből -, hogy behó­dol. Időlegesen a maffia kezére adja magát, aztán visszalép, következés­képpen sem a szervezett alvilág nem fogadja el, sem a bokszra foga­dók tömege. A rendező a szegény és fékezhe- tetlen indulatú, sokszor önmaga ér­dekei ellen cselekvő olasz bokszoló sorsával épp azt akarja példázni: mennyi megalkuvás, mennyi erköl­Férfiak kés, de nem igazán sikeres vállalko­zása Korántsem rendít meg, csak elgondolkoztat, pedig életrajzi pon­tossággal, szinte szociografikusan dolgozza fel, a dokumentumhiteles­ség látszatát kölcsönző fekete-fehér celluloid szalagra, Jake La Motta hiteles történetét. Becsületes vállal­kozás a film, elsősorban a jól kidol­gozott portréért, a jellemábrázolás hitelességéért érdemel megkülön­böztetett figyelmet, azért az őszinte beszédért, amellyel a profi ökölvívás árnyakkal teli világáról szól. Mesteri­ek azok a jelenetsorok, amelyek az ökölvívó-mérkőzések drámai pilla­natait örökítik meg. Robert De Niro e filmjéért színészi Oscart kapott 1981-ben. Valóban csodálatos telje­sítmény az, ami De Nirótól ebben a filmben látható, olyan komoly munka, amelynek a színész aláren­delte teljes énjét. Hajlandó volt a szerep kedvéért profi színvonalon megtanulni az ökölvívást, hajlandó volt magát dagadtra veretni a felvé­telek alatt, s hajlandó volt négy hét alatt harminc kilót fölszedni magára, hogy eljátszhassa a kiöregedett, ön­magát „elhagyó“ vén profit. _________ (NSZK-beli) Eg y hölgy - a férfiakról. Ez lehetne az alcíme Doris Dörrie vígjátékának, amely hazájában óriási kasszasiker; az ottani lapok beszámoltak róla, hogy a filmnek nagyobb a bevétele, mint egy amerikai vígjátéké. Meg­fejthetetlen, hogy miért. Nem szokványos háromszögtör­ténet a film, mert ezúttal a férj is, a feleség is kikapós. De a tekinté­lyes üzletember - aki szaporán vál­togatja barátnőit a hivatalban - való­sággal összeroppan, amikor meg­tudja, hogy a felesége is hasonló játszmát folytat. Aztán a szerető nyomába szegődik, odaköltözik hoz­zá albérletbe és a hippi külsejű fiatalembert a maga arcára formálja át, tisztes polgárt farag belőle, hogy... Miután a férj egészen sajá­tos módon megleckézteti feleségét - a maga kis csalásait ugyanott folytatja, ahol abbahagyta. Doris Dörrie filmje - noha történe­te ízlésesen van előadva - valójá­ban jelentéktelen. Nem is alapos munka, inkább csak röhögtető. De a Férfiak alaptémája ismerős. A mindennapokból.-ym­1988. IX. 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom