Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)
1988-09-10 / 214. szám, szombat
MEGSZÁLLT TERÜLETEK Általános sztrájk Izrael megtorló politikája ellen (ČSTK) - Csütörtökön a népi felkelés egyesített parancsnoksága, tegnap pedig az Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamasz) kezdeményezésére tartottak általános sztrájkot a megszállt arab területeken, tiltakozásul az izraeli megtorló politika ellen. Az izraeli alakulatok még hajnalban razziát hajtottak végre Malik ciszjordániai faluban. A katonák nagyon sok személyt letartóztattak. Számos menekülttáborban tegnap kijárási tilalmat rendeltek el. Már maguk az izraeli katonai körök is beismerik, hogy a megtorló módszerek fokozása sem képes visszafordítani a palesztinok felkelését. Ciprus fővárosában tegnap, az el nem kötelezettek külügyminiszteri konferenciájának harmadik napján úgyszintén a megszállt arab területek álltak a figyelem középpontjában. Kilenc tagország miniszteri bizottsága közös közleménnyel reagált Faruk Kadduminak, a PFSZ Bulgária nemzeti ünnepén Zászlófelvonás, koszorúzás (ČSTK) - A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Szófia Szeptember 9-e terén tegnap délelőtt ünnepélyesen felvonták az állami zászlót és megkoszorúzták Georgi Dimitrov mauzóleumát. Az ünnepségen részt vett To- dor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a BNK Államtanácsának elnöke. A bolgár főváros Szabadság parkjában, a város további pontjain és országszerte népünnepélyeket és kulturális rendezvényeket tartottak a jeles ünnep alkalmából. politikai osztálya vezetőjének csütörtöki beszédére. A dokumentumban felszólítják a Biztonsági Tanácsot, hozzon létre egységeket, amelyek védelmeznék a palesztin területeket az önálló palesztin állam megalakulásáig tartó átmeneti időszakban. Jeruzsálemben csütörtökön négy baloldali izraeli újságírót állítottak bíróság elé azzal a váddal, hogy együttműködnek a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezettel. Bíróság elé állításuk valódi oka azonban az, hogy a héber-arab nyelvű hetilap, melynek munkatársai, arra törekszenek, hogy a zsidó és az arab lakosság Izraelben megismerkedjen a megszállt területek valódi helyzetével. Sevardnadze - Shultz találkozó lesz (ČSTK) - Amerikai kormányforrások csütörtökön közölték: Eduard Sevardnadze szovjet és George Shultz amerikai külügyminiszter szeptember 22-én és 23-án találkozik Washingtonban. Megvitatják a hadászati nukleáris, valamint az űrfegyverekről folyó genfi tárgyalásokon kialakult helyzetet, más leszerelési kérdéseket, s szóba kerülnek a regionális konfliktusok is. Az újabb külügyminiszteri tárgyalási fordulóra az ENSZ-közgyűlés ülésszakának megnyitása előtt kerül sor. A New York-i nyitóértekezleten mindkét külügyminiszter részt vesz. Brazzaville Befejeződött a négyoldalú tárgyalások újabb fordulója (ČSTK) - A kongói fővárosban, Brazzaville-ben tegnap reggel befejeződött az Afrika délnyugati részén kialakult helyzetről folytatott négyoldalú tárgyalások 6. fordulója. A tanácskozáson Angola, Kuba, a Délafrikai Köztársaság és az USA küldöttségei vettek részt. Chester Crocker amerikai külügyminiszterhelyettes, aki közvetítői szerepet töltött be a megbeszéléseken, elmondotta, még nem oldottak meg minden problémát, de az általános rendezés gondolata ebben a térségben „továbbra is él“. Hasonló derűlátással nyilatkozott Neil Van Heerden, a pretoriai küldöttség vezetője, szerinte most „jelentős előrelépés“ történt. Azonban már a tárgyalások alatt is nyilvánvaló volt, hogy éppen a dél-afrikai küldöttség hibájából nem lehet a problémákat olyan gyorsan és hatékonyan megoldani, ahogyan azt a helyzet, valamint az angolai és a kubai küldöttség kívánná. A hírek szerint rövidesen újabb fordulót tartanak, s feltehető, hogy a helyszín sem változik. Roland Pumas; Át kell értékelni a kelet-nyugati kapcsolatokat (ČSTK) - Roland Dumas francia külügyminiszter a Le Mondenak adott nyilatkozatában kijelentette: Át kell értékelni a kelet-nyugati kapcsolatok alakulását, mivel a szovjet-amerikai párbeszéd jelentős eredményeket hozott, s Európának mind nagyobb szerepet kell játszania a nemzetközi ügyekben, amelyekről a két nagyhatalom vitázik. Kifejtette, hogy Európát közvetlenül érintik a hagyományos fegyverekről szóló tárgyalások. A Szovjetuniónak érdeke ezeknek az eszközöknek a korlátozása, s nekünk úgyszintén. Dumas azt állította, hogy a francia diplomácia jelenlegi prioritásai között is az első helyen áll a leszerelés. Párizs hajlandó részt venni a hagyományos eszközökről folytatott tárgyalásokon, amelyek egész Európa területére vonatkoznak. A továbbiakban azt húzta alá, hogy Franciaország már régtől fogva híve a kapcsolatok bővítésének a szocialista országokkal. A jövő héten sorra kerülő csehszlovákiai látogatásával kapcsolatban Dumas kijelentette: az 1985- ben megkezdett párbeszédre kíván kötni, s természetesen a továbblépést szorgalmazza. Minden közös érdeklődésre számot tartó kérdést megvitatunk - szögezte le, hozzátéve: aláírtunk bizonyos számú gazdasági megállapodást, s miért ne folytathatnánk ezt az utat egyéb területeken is. NÉHÁNY A VIETNAMI Hazafias Front Központi Bizottsága Hanoiban áttekintette a legnagyobb társadalmi szervezet III. kongresz- szusának az előkészületeit. Megvitatták a beszámoló tervezetét, valamint a szervezeti szabályzatban javasolt változásokat. A BURMAI ellenzéki erők tegnap ideig- ilenes kormányt alakítottak - jelentette be U Nu, a Béke és Demokrácia Szövetségének elnöke, s közölte: október 9-ére kitűzte az általános választásokat, melyeken szintén indulni kíván. SZÖULBAN tegnap több száz diák tüntetett tiltakozásul az ellen, hogy a KNDK nem vehetett részt az olimpiai játékok rendezésében. A tüntetők egyidejűleg követelték a diákszövetség elnökének szabadon bocsátását, akit indoklás nélkül tartóztattak le. A rendőrség könnygázgránátokkal oszlatta szét a tömeget; az összecsapások során többen megsebesültek. A BELFASTTÓL csaknem 50 kilométerre fekvő Coagh településen csütörtökön este nagyerejű időzített bomba robbant egy parkoló autóban, öt rendőr és hét polgári személy megsebesült, jelentős anyagi károk keletkeztek a helyi rendőrőrsön és a közelben levő házakon. ISMERETLEN TETTESEK csütörtökön megölték Julio Canont, a kolumbiai baloldali Hazafias Szövetség tagját, Vista Hermosa város polgármesterét - jelentették be a bogotai hivatalos források. A szövetség vezetősége a kábítószer-csempészekkel kapcsolatban álló fegyveres csoportokat tette felelőssé a merényletért. A NICARAGUAI HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM csütörtöki közleményében arról tájékoztatott, hogy az ellenforradalmi bandák újabb támadásokat indítanak katonai és polgári célpontok ellen, s arra szeretnék rábírni a miszkitó indiánok egy részét, hogy Hondurasba távozzanak. Elutazott a csehszlovák sportolók újabb csoportja FlltbdllmGn6tľGnd Bizakodva az olimpiára (ČSTK) - Tegnap délután Prágából elutazott a csehszlovák sportolók legnépesebb csoportja a nyári olimpiai játékok színhelyére, Szöulba. A Csehszlovák Légitársaság különgépén 111 sportoló (férfi és női kézilabdázók, kosárlabdázónók, tornászok, úszók, kerékpárosok, evezősök, atléták), a vezetők egy része, edzők és újságírók keltek útra, hogy Moszkvát és Pekinget érintve, 15 000 kilométer megtétele után érkezzenek Szöulba. A búcsúztatáson jelen volt Jindrich Poledník a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Központi Bizottságának elnöke, aki csak hétfőn indul a játékok színhelyére. szerint szoros mérkőzésekre van kilátás“. A tornásznők edzője, Stanislav Vyzina beismerte, nincsen semmilyen gondja, már ma estére edzést terveztek; tegnap reggel még erőnléti gyakorlatokat végeztek. .. Utolsóként érkeztek a repülőtérre a kerékpárosok, egy órával „elnézték“ a találkozás időpontját. Jaromír Žák, a pályások edzője, aki Montrealban is ott volt Tkáč aranyérem-szerzésénél, bízik abban, hogy védencei ezúttal sem térnek haza érem nélkül: „Šustrnak esélye van a négy közé kerülni, aztán majd meglátjuk“. Az üldözőcsapat nevében a világbajnok Aleš Trčka megjegyezte: „Már (tavaly ott voltunk az előolimpiai játékokon, tehát nem megyünk ismeretlen környezetbe. Az utolsó hónapokban úgy edzettünk, mint életünkben soha. Remélem, ennek meglesz az eredménye is“. A Ruzynéi repü- =s=_ lőtéren még arra is =§§| volt idő, hogy néhány sportoló és vezető elbeszélgessen az újságírókkal. Ivana Nováková kosárlabdázónő mondta: „Nagyon örülök és bizakodó vagyok, hogy sikeres lesz szereplésünk. Délben még sikerült ebédet készítenem férjemnek és fiamnak, a következő hetekben azonban a szomszédok segítségével már nekik kell főzniük“. Mária Ďurišinová kézilabdázónő: „Remélem, kijön nekünk a lépés, az első mérkőzésen a hazaiak ellen. Úgy érzem, formában vagyunk, nem akarunk csalódást okozni“. Michal Barda kézilabdázó isibízik a csapatban: „A pillanatnyi diszpozíció és a szerencse dönt. Ellenfeleink legyőzhetnek bennünket, de ugyanúgy nyerhetünk. Véleményem A csehszlovák kupacsapatok szomorú szerdája után szombaton és vasárnap a 6. forduló találkozóival folytatódik az I. labdarúgóliga - Szombat, 17.00: Slavia - Cheb (játékvezető Líška) vasárnap, 10.30: Inter — Vítkovice (Pelí- šek), 16.30: B. Bystrica - Dukla Praha (Stiegler), 17.00: Olomuc - Hr. Králové (Benedik), Trnava - Slovan (Havlíček), Plzeň - DAC (Grégr) 18.00: Sparta - Nitra (Marko), Ostrava - Bohemians (Ma- tušík). Az 1. liga állása: 1. Sparta 5 3 2 0 15:5 8 2. Vítkovice 5 3 1 1 13:5 7 3. Slavia 5 3 1 1 7:7 7 4. Hr. Králové 5 2 2 1 6:5 6 5. Nitra 5 3 0 2 7:6 6 6. DAC 5 3 0 2 5:9 6 7 Ostrava 5 2 1 2 8:5 5 8. Olomuc 5 1 3 1 5:4 5 9. Slovan 5 1 3 1 7:8 5 10. Trnava 5 2 1 2 5:6 5 11. Bohemians 5 2 0 3 10:12 4 12. B. Bystrica 5 2 0 3 8:11 4 13. Cheb 5 2 0 3 4:9 4 14. Plzeň 5 1 1 3 8:9 3 15. Inter 5 1 1 3 7:11 3 16. Dukla 5 0 2 3 3:6 2 Csehszlovákia - Svédország 2:0 (0:0,1:0,1:0) (sr) - Hradec Královéban játszotta második mérkőzését a csehszlovák és a svéd jégkorong-válogatott. A prágai 10:1-es csehszlovák győzelem után tegnap is hazai siker született. RCižič- káéknak ugyan nem ment úgy a csatárjáték, mint szerdán, de fegyelmezetten védekeztek. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy az északiak kilenc emberelőnyükből egyet sem tudtak kihasználni. Az utolsó percben (Jelinek ült a büntetőpadon) a vendégek hat mezőnyjátékossal próbáltak eredményesek lenni - sikertelenül. A jó iramú, de már kevésbé színvonalas meccs gólszerzői: Sršeň (23. perc) és Janecký (45. perc). A találkozót 5000 néző előtt a finn Mákelá vezette. Kiállítások: 9:4. Csehszlovákia válogatottja a következő összeállításban játszott. Hašek- Stavjaňa, Ščerban, Slanina, Bača, Bôžik Benák Čajka, F. Kučera, - Rosol, Ružička, Vlk - Janecký, Kameš, Šejba- Sršeň, Vodila, Božek - Jelinek, Haš- čák, Doležal. SVÉDORSZÁG: Lindmark- R. Johansson, Samuelsson, Kihlst- rôm, Eldebrink, Eriksson, P. Andersson, Svensson, P. Andersson - Berg- quist, Rundquist, Sundstrôm - B. Berglund, Nilsson, Lundström - Ch. Berglund, K. Johansson, öhling- Hjälm, M. Andersson, Ericsson. Az „5 a 40-bôl“ olimpiai Sazka tegnapi sorsolásának nyerőszámai: 2 4 16 22 33 Pótszám: 13. Hatnapos motorkerékpár-verseny (ČSTK) - A franciaországi Mende-ben tegnap már az utolsó előtti nap küzdelmeire került sor a hatnapos motorkerékpárversenyen. A motorosok 230 km-t tettek meg borús időben, ezért a szervezők a speciális teszteket törölték. A Világ Kupáért folyó versenyben már csak 13 • Az USA nemzetközi teniszbajnoksága, Flushing Meadow - férfi egyes, negyeddöntő: Lendl - Rostagno 6:2,6:2, 6:0, elődöntő: Aggasi - Connors 6:2, 7:6, 6:1,vegyes páros, döntő: Novotná, Pugh- Smylie, McEnroe 7:5, 6:3. • A 29 esztendős NDK-beli Petra Felke 80,00 méteres teljesítménnyel új világcsúcsot állított fel a női gerelyhajításban. A régi rekordot is ő tartotta 78,90 méterrel. Világcsúcs magasugrásban Sotomayor: 243 cm (ČSTK) Már a tizedik világcsúcs született az idei atlétikai idényben (Timmermann - súlylökés, Sz. Bubka- kétszer rúdugrás, Griffith - női 100 m, Donkova - 100 m gát, Csisztyakova - női távol, Reinsch - női diszkosz, Joyner- hétpróba, Reynolds - 400 m): a húszéves kubai magasugró Javier Sotomayor csütörtökön este a spanyolországi Salamancában egy centiméterrel túlszárnyalta a svéd Sjöberg egy és negyedéve érvényben levő rekordját. A svédnek azonban nem kell tartania az olimpián a trónfosztótól, mivel Kuba sportolói nem lesznek ott Szöulban. Javier Sotomayor 1967. október 13-án született, 196 cm magas, 76 kiló. Edzője Jósé Coday. Salamancában 220 cm után egyedül maradt a versenyben, a 240 cm-t első kísérletre teljesítette, majd a 243 cm- es világcsúcs magasság következett. Előbb sikertelen volt a próbálkozása, másodszorra viszont fönmaradt a léc. ,,A világrekorddal nagy álmom teljesült, rendkívül boldog vagyok, hogy szeptember 8-a óta az én nevem mellé jegyzik“ jelentette ki a kubai atléta, aki 16 éves korában már 233 cm-t ugrott, s azóta a világ élvonalába tartozik. Két éve újabb 3 cm-rel toldotta meg egyéni legjobbját, ellopván Mögenbürg junior világcsúcsát. Párizsban a Világjátékokon ezüstérmes, 1986-ban Canberrében a Világ Kupán bronzérmes, s ugyanebben a számban Athénban junior világbajnok. csapat teljes, a junior vb-n pedig 10. Ebben a versenyben „csütörtököt mondtak" a svédek, akik két versenyzőjüket vesztették el. A csehszlovák négyes a negyedik napon kitűnően tartotta magát, mindjárt a vezető olaszok mögött végzett, de így is csak a tizedik helyre tudta felküzdeni magát. A negyedik versenynapot 341-en fejezték be, 83 motoros kiesett. Hivatalos eredmények a negyedik nap után - Világ Kupa:1 Franciaország 230,30, 2. Olaszország 414,42, 3. Csehszlovákia 944,82. Junior vb: 1. Olaszország 550,08, 2. Finnország 1223,46, 3. NSZK 1875,68 . . 10 Csehszlovákia 6542,64 Klubcsapatok: 1. Olaszország A 491,56, 2. Franciaország 495,02, 3. ÚAMK II 766,46, 4. ÚAMK I 979,44. Gyári csapatok: 1 Jamaha (francia) 47,75, 2. TM (olasz) 222,80, 3. Jawa I 445,24 . . . 9. Jawa II 3296,56, 10. Jawa III 3594,71. A labdarúgó SZNL I 6. fordulójának műsora - szombat, 16.00: Hurbanovo- Senica (Gádoši), Šaľa - Prievidza (Gavalier), Jednota ZŤS Košice-Terbi- šov (Slyško). Vasárnap, 16.00: Jelšava- Spoje (Shlesinger), Levice - Žilina (Rajčány), Humenné - Stropkov (Pogány), Čadca - Michalovce (Svrčina), 18.00: Prešov - Pov. Bystrica (Vnuk). Az SZNL ll-ben is a 6. fordulót bonyolítják le. NYUGATI CSOPORT, szombat, 16.00: Bánovce - Zlaté Klasy, ČH Bratislava - Slovan jun. (10 30). Vasárnap: Interjún. - Púchov, Dubnica- Matador, Hutník Sered' - N. Zámky. Malacky - VTJ Sereď, Nové Mesto- Trenčín, Senec - Topoľčany. KELETI CSOPORT, szombat, 16.00: Bardejov- Giraltove, Sp. N. Ves - Kys. N. Mesto, Martin - Bard. N. Ves. Vasárnap: Ružomberok - Lokomotíva. V. Kapušany- Fiľakovo, Lučenec - VTK L. Mikuláš, Vranov - Rim. Sobota, Bytča - Budkovce. (sr) Járási sportnap Ma reggel 9 órakor kezdődik a nagy- magyari (Zlaté Klasy) sportpályákon a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) járás cigányfiataljainak sportvetélkedője, melyet a Csehszlovák Testnevelési Szövetség járási bizottsága és a jnb illetékes bizottsága közösen rendez. Az asztaliteniszben, a minifutballban és a tekézésben 18 csapat és 42 egyéni versenyző vesz részt, a honvédelmi vetélkedőn 10 csapat és 86 egyéni sportoló. A futóversenyt rövid és hosszú távon, az érdeklődés szerint, több fordulóban is megrendezik. A sportnapra tíz községből, valamint a járás három városából érkeznek versenyzők. A lányok részéről sajnos, csekély az érdeklődés, mert csak hatan jelentették be részvételüket. A rendezők nyilvánvaló törekvése, hogy a jövőben a cigányfiatalok járási sportvetélkedőjén minél többen induljanak és a seregszemle hagyományossá váljon. (haj.) Nyékrí olimpia ’88 ■ A játékokon részt vevő csehszlovák sportolók legfiatalabbika a 15 esztendős Lenka Oulehlová, aki a ritmikus sportgimnasztikában indul Denisa Sokolovskával. Oulehlová a helsinki Európa-bajnokság után kezdte meg felkészülését az olimpiára, de hogy ott lesz-e a világ sportolóinak legnagyobb seregszemléjén, az csak a nevezés után vált véglegessé. ■ Mindössze hét brit sportoló vonul fel a játékok megnyitóján. A 110 tagú csapat többi versenyzője Tokió melletti edzőtáborban készül, s csak közvetlenül az atlétikai versenyek előtt, szeptember 23-án utazik át Dél-Koreába. ■ Az olasz Pietro Mennea mégiscsak ott lesz Szöulban. A népszerű vágtázó ugyan már veszített régi gyorsaságából 200 méteren, de 21 másodpercen belüli eredményei biztosították számára az olimpiai repülőjegyet. Egyébként Mennea tartja az említett szám világcsúcsát: 1979-ben Mexikóban 19,72 mp-es időt ért el. ■ Még az ételt is ellenőrzik. Az olimpiára érkező élelmiszereket egy, a rendőrség által kontrollált farmról szállítják majd, s szigorúan őrzik az ivóvizet biztosító víztárolókat, forrásokat is. ■ Nigériát 80 sportoló képviseli Szöulban. A nigériaiak Lagosból mennek a játékok színhelyére. Ennek az afrikai országnak a sportolói atlétikában, labdarúgásban, súlyemelésben, ökölvívásban, asztaliteniszben és teniszben versenyeznek. A legismertebb közülük a 400-as Innocent Egbunike és a világ egyik leggyorsabb embere, a vágtázó Chidi Imoh, aki nem titkolja: a döntőbe akar jutni. ■ Az olimpia nesztora kétségkívül az osztrák vitorlázó Robert Raudaschl: nyolcadszor vesz részt a játékokon. A megnyitó ünnepségen ő viszi az osztrák zászlót. ■ Szeptember 8-án lejárt az olimpiai nevezés határideje. Végérvényesen nyilvánossá vált: Szöulban 160 ország sportolói lesznek jelen. Az eredetileg jelentkező Madagaszkár eddig nem hallatott magáról. 153 nemzeti olimpiai bizottság a helyszínen adta le jelentkezését, 6 telefonon. A160. résztvevő a rendező ország. ■ Monaco, amely 1920 óta vesz részt az olimpiai játékokon, Szöulban"9 sportolóval képviselteti magát. A küldöttség vezetője Albert herceg lesz, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja és a Mona- coi Sportszövetség elnöke. Albert herceg ott volt a calgaryi téli olimpián, a kettes bobok versenyében indult. ■ Az NDK harmadik diszkoszvető- nője a világbajnok Martina Hellmann lesz. Részvételéről a selejtező döntött, ennek során legyőzte a junior világbajnok like Wyluddát. (sr)