Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)

1988-09-08 / 212. szám, csütörtök

Közösen a XVII. pártkongresszus programjának megvalósításáért

Új gondolkodásmódot, hatékonyabb munkát

Az építőipar gazdasági szabályozása

A JAVASOLT ÁRREFORM GYENGEI

,,Tegyenek érdekeltté bennünket építőket, hogy építsünk gyorsan, jól és szépen. Ha nem tudják a módját, találják meg! Hisz százával vannak erre hivatottak a főiskolákon, az akadémián, a kutatóintézetekben és az üzemekben. Egyeztessék az adminisztráció és pártapparátus munkáját ezeknek az embereknek a munkájával és nézeteivel“... - ezzel a szokatlan véleménnyel fordul az alábbi elméleti cikk szerzője azokhoz, akik az építőipari munkák árreformját készítik elő. Majd így folytatja:

Meg vagyok győződve arról, hogy a megfelelően értelmezett előrejelző, prognosztikus munkának két alapvető feladata van. Először is: felfedni az emberi társadalom fejlődésének objektív irányelveit, és kiszűrni belőlük azokat a tapasztalatokat, meghatározó és haladó elveket, melyek egy konkrét közegben és időben alkalmazhatók. Másodszor: előre látni azokat a következményeket, melyek a jelenlegi elhatározások függvényei.

Amíg az első kívánatos, attraktív és politikailag kevésbé kényes dolog, addig a másik mellőzött, nem kívánatos és még mindig gyakran „átokkal“ határos...

Pedig az ésszerűen működő szocialista társadalomban érvényesülnie kellene az alábbi szempontoknak:

• a gazdasági , Játékszabályok“ figyelembe veszik azt az objektív valóságot, hogy az egyének és a csoportok még mindig előnyben részesítik saját érdekeiket a közérdekkel szemben;

• ugyanazoknak a szabályoknak tiszteletben kellene tartania az embernek azon természetéből adódó hajlamát, miszerint minimális megerőltetésre törekedve a lehető maximális nyereséget szeretné elérni;

• az össztársadalmi érdek leghatásosabb érvényesítési formája a társadalmi érdek összehangolása az üzem, a csoport és az egyén érdekeivel;

• elsődleges össztársadalmi feladat a kívánt használati értékek előállítása minimális természeti forrás és munkabefektetés mellett (ma már természeti forrásnak számít a földön és ásványi kincseken kívül a víz is, a levegő, a környezet, főleg a bioszféra genofond ja).

És most mit is követel ez az ésszerűen „viselkedő“ társadalom az elkövetkezendő években építőiparától? Mindenekelőtt átmenetet az ún. „zöld mezőről“ a „beépített területre“. Más szóval: új létesítmények építéséről áttérni a javítómunkákra, a rekonstrukcióra és korszerűsítésre - gyorsan, olcsón, jól építeni a társadalom igényeinek megfelelően.

Említést érdemel még, hogy az új gazdasági szabályzók az ösztönzési folyamat alapvető részének a nyereséget tekintik.

Mire törekszenek majd ebben a helyzetben az építőipari üzemek? Természetesen, mint eddig is: észszerűségre. És, persze, a saját kritériumaik értelmében vett ésszerűségre, ami ez esetben a maximális nyereség elérése, minimális megerőltetés - munkabefektetés mellett. Más szóval igyekszenek majd maximálisra emelni a nyereségben kifejezett termelékenységet. Ez két meghatározó tényezővel állott. Először is az üzem saját munkájának minőségével - amely tulajdonképpen a valóságos és a normázott önköltség, valamint a kalkulációs költségek viszonyának aránya; másodszor pedig áz árak szerkezetének meghatározási módjával.

összpontosítsuk most figyelmünket az árakra, arra, hogy az építőmunka árának előkészítése alatt álló reformja mennyiben felel meg az össztársadalmi érdeknek és az üzem érdekei összehangolásának.

Az árreformtervezetben egységesítették valamennyi építőmunka területén a teljes önköltséghez viszonyítottan kiszámított jövedelmezőséget. Mi is következik a kiegyenlített jövedelmezőség ilyen értelmezéséből az árakra vonatkoztatva? Minél költségesebb az adott építő- vállalat által választott technológia, minél több anyagra, gépre lesz szükség a termelésben, annál magasabb lesz a normáknak megfelelő kalkulált önköltség, s így a nyereség is. Ez azt jelenti, hogy az üzem közvetve érdekeltté válik a bruttó termelés értékének növelésében.

Hogy mit von maga után a bruttó termelés nagyságától függő motivációs hatás, az már ismert a korábbi évekből. Ezért nem túl nehéz előre látni az ilyen értelemben vett árreform következményeit. Továbbra is drágán, lassan, értelmetlenül fogunk építkezni!

Még két megjegyzés: Az árreform kidolgozásának egyik követelménye az volt, hogy kiindulópontul az 1986- os esztendőben elért konkrét eredményeket vegyük alapul. A helyzet pedig az, hogy nálunk a valós eredmények fogalmát felcseréljük a statisztikai tényekkel, s az így meghatározott feladat és a valóság kombinációja aztán valóban kuriózumnak számító eredményhez vezet. Ez a statisztikai valóság magába foglalja az ún. fekete fakturációk adatait is, ami a legmagasabb értékeket a javítómunkák területén mutatja ki. Ezért van az, hogy 1986-ban a javítómunkák 19,8 százalékos nyereséget mutatnak, míg a beruházási építkezések csak 7,7 százalékosat.

Köztudott, hogy ez lehetetlenség, de mi úgy teszünk, mintha ezt nem tudnánk, sót, ami még ennél is rosz- szabb: mi ezek alapján tárgyalunk. Ennek az az eredménye, hogy az árreform során a „jövedelmezőségi szint egységesítése" által jelentősen csökken a javítómunkák ára. Es mindez abban a helyzetben történik, amikor a társadalom fokozottan igényli a javítómunkánkat.

Itt is egyszerű a prognózis. A javítómunkák a vállalatok számára számottevően veszteségesek lesznek, és ennélfogva azok kivitelezését még az eddigieknél is nehezebben vállalják majd.

A második megállapítás: Tudjuk, hogy a valóságban a vállalatok átállása a módosított saját termelési érték szerinti értékelési formára gyakorlatilag semmilyen változást sem hozott az egyes építőipari ágazatok

és technológiák kedvezményezése terén. Hogy miért? Ez a gazdasági mutató ugyanis magába foglalja a gépek ártételeit is. És ha a vállalat az építömunka árában sok építőgépet „ad el“, munkabefektetés nélkül gyarapíthatta, módosíthatta saját teljesítményét, s ezáltal a béreket is.

Ugyanez a helyzet jön létre, ha az építőmunkák jövedelmezőségét a munkaigényesség költségeihez viszonyítva egységesítik, vagyis a teljes saját költséghez igazítják - anyagbefektetés nélkül. Ugyanis továbbra is érvényes, hogy a teljes nyereség képzésénél ezután is szerepet játszanak a gépek.

Éppen az ilyen esetben lesz előnyös az üzem szempontjából olyan technika alkalmazása, amely magasan kalkulált - normázott - gépköltségeket tartalmaz.

Az építőipar technikai és technológiai logikája szerint a messzemenően gépesített technológia az anyagilag és műszakilag igényes építkezéseken fordul elő, míg a könnyű, anyagilag igénytelen építkezésen kevés gépre és közlekedési eszközre van szügség. Még jelentősebb a különbség a gépi igény szempontjából az új építési beruházásoknál egyfelől, és a javítómunkák, rekonstrukciók, korszerűsítések terén másfelől.

Ezért meggyőződésem, hogy a jelenlegi átmeneti időszakra, vagyis, amíg nincsenek megteremtve az építőmunkák árának a szabad konkurencia szerinti alakulásához a feltételek, az építőiparban helyesebb a jövedelem-típusú árak fenntartása - vagyis a jövedelmezőséget a bérekhez viszonyítva úgy kell alakítani, hogy a gépek, az egyéb közvetlen költségek, rezsik és anyagok tételébe kalkuláljuk bele az állóeszközökből számított, normázott elvonások értékét is.

Sok évet töltöttem építkezéseken, és gondolom ez feljogosít arra a megállapításra, hogy építőiparunk fokozatos „degenerálódásának“ egyik fő oka éppen gazdasági motivációjának eddigi módja volt. Meg vagyok győződve, hogy a gazdaságilag helyesen ösztönzött építőipar képes lesz a gyors megújulásra, és a megújult teljesítőképességgel feltárhatja azokat a hatalmas tartalékokat, melyek a mi beruházásainkban rejlenek.

IVAN SVOBODA a Csehszlovák Tudományos Akadémia Prognosztikai Intézetének munkatársa

Korszerű gépsorokon gyártják az izzólámpákat a holešovicei Tesla vállalat érsekújvári (Nové Zámky) üzemében, ahol a jelenlegi ötéves tervidőszakban 23 százalékkal több fényforrást gyártanak, mint 1981 és 1986 között (Lórincz János felvétele)

A MINŐSÉG ELŐZMÉNYEI

Ki legyen a technológus?

A minőség és a konkrét termék fogalmát össze szoktuk kapcsolni: rendeltetés, tartósság, külső kivitel, a műszaki színvonal és célszerűség - általában ezek a termékek minőségi mércéi. Csakhogy a minőség ennél sokkal tágabb fogalom. Ez a munka színvonalát és a munkastílust is jelenti. Egy konkrét termék törvényszerűen tükröződése annak, ami azt megelőzi: az anyagminőségnek, a technológiának, a szerkezetnek és nem utolsósorban az embereknek, a vállalati irányítás és munkaszervezés viszonyainak. S mivel, ha a minőségről beszélünk - pozitív értelemben beszélnünk kell annak feltételeiről és kiindulópontjairól is.

A mondernizáció és a technika szerintem egyfajta közlekedőedényként fogható fel. A korszerűsítés nélkülözhetetlen, de egyúttal nem magától értetődő feltétele az, hogy a csúcstechnikát képviselő gépekhez megfelelő segédeszközöket és megfelelő kiszolgálást biztosítsunk. Ha egy szupermodern géphez hiányzik egy kis szállítókocsi - mégha kisegítő szállítást végez is -, hiánya már fékezi a termelést. Akkor a korszerűsítés sem hozza meg az elképzelt eredményt.

A korszerűsítés és a minőség egyaránt megköveteli a jó minőségű anyagot. A számítógéppel irányított gép nem munkálja meg például a változó tulajdonságú, gyűrött, hibás anyagot, amit a munkás az elavult berendezésen, ha nagy kézimunka-befektetéssel is, de hasznosít. A korszerű technika az ilyet egyszerűen nem „fogadja be“.

Az is meggyőződésem, hogy a jobb minőség, a tökéletes munkaszervezés egyik feltétele a szúkebb termékskála is. A bő termékskála nagy raktárkészletet igényel, s a termelési rendeletek millióit, áttekinthetetlen nyilvántartást. S ez fokozza a szállítói-megrendelői kapcsolatok feszültségeit. A nagyon széles termékskála biztosításánál valami mindig hányzik. Várni kell a beszerzésig, s addig más termék feldolgozásával kell foglalkozni.

Folyamatosan fejleszteni

Vállalatunk, a vráblei Tesla termelésének legjavát, mintegy 60 százalékát, az alacsonyfrekvenciás berendezések képezik. Úgy is mondhatnám, hogy beruházási elektronikával foglalkozunk, például egész zenekarok erősítőkkel, keverőpulttal, hangfalakkal való felszerelését készítjük, termek, épületek, szabad területek hangosítását végezzük. Mi adtuk például a Prágai Kultúrpalota és Moszkvában a Luzsnyiki-i sportközpont hangosítóbe- rendezéseit is, de szerelünk mobil hang- technikai központokat is teherautókba.

Ennek a gyártási programnak nagy távlatai vannak, keresett termékek, de ez nem jelenti azt, hogy évekig gondtalanul gyárthatjuk ugyanazokat a berendezéseket. Mindenki jól tudja, hogy a technika éppen az elektronika területén halad előre a legnagyobb lépésekkel. Ha megrendelőinket - a szocialista országokba, főleg a Szovjetunióba szállítjuk termékeink nagy részét - meg akarjuk tartani, nagyon magas szintű innovációs aktivitásra van szükség vállalatunknál. Ezt csak akkor tudjuk elérni, ha megfelelő a kutató-fejlesztő bázisunk. Termékfejlesztéssel nálunk 270 ember foglalkozik, de a külföldi partnerekkel is együttműködünk, és igyekszünk szinte „méretre szabni" szállításainkat. Azt hiszem, hogy ez az egyik lényeges pontja a sikeres tevékenységnek, s ebben a szellemben kell továbbra is dolgoznunk, hiszen ahogyan az egész

világon, ugyanúgy nálunk is létkérdés az, mennyit tudunk termékeinkből eladni, amelyeket jelenleg jó cserearánnyal értékesítünk. Eddig sikerült, de ez mindennapos küzdelmet jelent - a vállalaton belül is - a műszaki fejlesztésért, a minőségért. Hogy nincs egyszerű dolgunk, azt néhány probléma felvázolásával is bizonyítani tudom.

Nem akarom az objektív nehézségekkel kezdeni, ezért talán először arról, melyek a legnagyobb belső problémáink. Elsősorban azt kell megemlítenem, hogy nem eléggé egyenletes a termelésünk az egész év folyamán. Ez persze abból is fakad, hogy nagyon magas a vállalat dinamikája, gyorsan változnak a dolgok, és ezzel minden részleg nem tud egyforma ütemben lépést tartani. A temelésben például a szakmunkások és a gépek kezelői a kívántnál lassabban érik el az új termék esetében a tervezett napi mennyiséget, és amikorra már jól menne a dolog, akkorra esetleg már egy másik, vagy innovált termék gyártása kezdődik. A digitális technika elsajátítása is nehézségekbe ütközik, ezért azután a fejlesztésben dolgozóknak állandó feladata a gyártó részleg szakembereinek beiskolázása is. De ez elkerülhetetlen, hiszen az embereknek kell igazodniuk a műszaki fejlődés üteméhez, s nem fordítva.

Amit a gazdaságirányítás átalakításától elsősorban várunk, az a szállítói-megrendelői kapcsolatok javulása, és a szerződésben vállaltak betartása. Például új gépgyártó részleget építünk, és a második félévben már be kellett volna ott is indítanunk a termelést, de még most is folyik az építési hibák és hiányosságok kijavítása. A tervünket azonban nem változtathatjuk meg, és a megrendelőinket sem nagyon érdekli, hogy mi miért nem tartjuk be a szerződéseinket, miért nem szállítunk. Ugyanígy van az alkatrészekkel is. Őszintén bevallom, nem tudom van-e elég elektronikai alkatrész ebben az országban, vagy nincs. Terveink állandóan emelkednek, de mintha elfeledkeznének arról, hogy több berendezést csak több anyagból, alkatrészből lehet elkészíteni. Persze lehet az is, hogy az alkatrészhiánynak nem mennyiségi okai vannak, hiszen utóbb mindig elintéződik valahogy és különböző kerülőutakon és késéssel ugyan, de hozzájutunk ahhoz, ami kell. Nem értem, miért van ez.

Mindenesetre azt meg kell állapítanom, hogy a vállalat, amely magas műszaki fejlettségre és állandó innovációra törekszik a termelésben, sem a vállalaton belül, sem külső kapcsolataiban nem számíthat könnyű jövőre - talán csak megrendelői elégedettségére. De tulajdonképpen ez kell hogy legyen a cél is.

BELÁNYI BALÁZS, üzemi pártbizottság elnöke

Olyannal, amelyhez minden kéznél van... A többi anyagtétel addig raktáron fekszik. Ezáltal nő a raktárkészlet, és a bank szankciókat foganatosít a vállalattal szemben, a raktárkészletet eladják, amivel végezetül újabb hiány keletkezik. Kialakul a problémáknak egy bonyolult körforgása.

A termékskála leszűkítése pozitívan hat a konstruktőrök és technológusok munkájára is. Lehetővé válik nemcsak a fontosabb ágazatokra való összpontosítás, de az unifikáció is (s ezzel a költségek csökkentése), valamint a teljes me- chanizáció és a nagy teljesítményű termelő gépsorok alkalmazása. Túlságosan széles termékskála esetében ez lehetetlen.

Értelmetlen a munkaminőség alapvető változásáról beszélni, ha nem következik be változás a konstrukció és a technológia terén. A jó, jól alkalmazott, jól átgondolt technológia, valamint a magas szinten dolgozó technológusok nélkül nem lépünk előbbre. Csakhogy ilyen technológusokból kevés van. Ennek több oka van, ide tartozik a fizetés is, mivel a technológus jóval kevesebbet keres, mint a termelőmunkás, miközben a munkát a munkás számára éppen a technológus határozza meg. A fiatalok tanulmányaik befejeztével technológusi funkcióba kerülnek. De az a technológus, aki nem járta végig a műhelyek „iskoláját", nem ismerheti tökéletesen a szakmát, és - ezt nyíltan meg kell mondanom - nem ér fel a magas színvonalon dolgozó munkáshoz. Áz a technológust általában valamin mindig „rajtakapja". Ugyanis a technológus a legtöbbször képtelen neki tanácsot adni, vagy valamit megmutatni, esetleg előírni. Nem lenne káros elgondolkozni azon, hogy valóban helytelen volt-e az a régebbi gyakorlat, miszerint a technológust a műhely legtapasztaltabb szakmunkásai közül választották, azok közül, akik tökéletesen ismerték a szakmát és annak minden oldalát.

A problémák közé kell sorolni azt a tényt is, hogy a műhelyekben a korszerű gépek úgy gyűlnek, ahogy vásárolják őket: vagyis mindegyik más gyártótól. A külkereskedelmi előírások ugyanis tiltják az egyszerre több mint két, egyforma gép megvásárlását. Ez a rendelet a többműszakos termelés ösztönzésére született. Néha a többműszakos termelés egyazon gépből többet igényelne. Az előírást aztán olyan módon kerülik meg, hogy ugyanazt a típust vásárolják ugyan, de eltérő méretű szerszámokkal, ez azonban újra nagy mennyiségű raktárkészletet von maga után pótalkatrészekből, és több tapasztalt javítót is igényel.

A kutatóintézetek a vállalatoknak jó ötletekkel és jó minőségű konstrukciós megoldásokkal szolgálnak. De senki sem hat rájuk, hogy munkájuknál figyelembe vegyék ötleteik felhasználhatóságát, a normaórák csökkentését és azt a fáradtságot, amit a gyakorlatban való alkalmazásuk igényel Ezért pl. a matematikai gépek kutatóintézetétől származó gép, ha bekerül a műhelybe, széles teret biztosit az újítómozgalom számára, mivel a gyakorlati ember a gyártás pillantában azonnal felfedezi olyan dolgok egész sorát, amit egyszerűsíteni is lehetne.

Ezért előnyös lenne a gyártmány fejlesztésénél a kutatás és a vállalat gyakorlati erőit összpontosítani, munkájukat összehangolni és az esetleges elégtelenségeket még az előkészítés stádiumában, sőt a rajzolás fázisában kiküszöbölni.

f SZABÓ JÁNOS, nyugalmazott gépészmérnök