Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)

1988-09-01 / 206. szám, csütörtök

A vízi sportok paradi­csoma a lassú folyású Lužnice folyó. Minden évben sokan vállalkoz­nak a Lužnice-Moldva kajaktúrára. A 266 kilo­méter hosszú út ké­nyelmesen 10-14 nap alatt tehető meg, mi­közben gyönyörű tája­kon siklik át a csónak. Felvételünkön csóna­kázó társaság a Lužni­ce egyik ágán. (Jaroslav Sýbek felvétele - ČTK) Emlékek nyomában Ha Bratislavából Érsekújvár (No­vé Zámky) felé robog velünk a vo­nat, áthaladva a Vágót átívelő hídon, amelyet a környékbeliek csak egy­szerűen vashídnak szoktak nevezni, a vasúti pálya magasságából elénk tárul Vágtornóc (Trnovec nad Vá- hom) képe. E délnyugat-szlovákiai nagyközség századunk húszas, harmincas éveiben nagyon fontos szerepet játszott a környék munkás- mozgalmában. A húszas évek ele­jén a háború utáni válság, majd a harmincas évek küszöbén bekö­szöntött gazdasági világválság fene­ketlen nyomorba döntötte ennek a vidéknek agrárproletárjait. Nem véletlen, hogy Szlovákiának ezeken a területein volt a legnagyobb befo­lyása a CSKP-nak. Mindennapos követelésekért folyó sztrájkharcok­ban erősödött itt a párt, növelve alapszervezeteinek taglétszámát, erősítve tömegbefolyását. A CSKP vezetése tehát nemcsak azért választotta Vágtornócot a Csehszlovák Köztársaság védel­mére szervezett tömeggyűlés szín­helyéül, mert kedvező fekvése miatt mindenhonnan könnyen megköze­líthető. Szerepe volt benne a falu munkásmozgalmi hagyományainak is. Az ötven évvel ezelőtti esemé­nyek emlékeit kutatva az első utam a vágsellyei (Šaľa) járási levéltárba vezetett. Novákné Dr. Pálinkás Ve­ronika igazgató készségesen bete­kintést engedett a fennmaradt doku­mentumokba. Kérvények, jegyző­könyvek, a tüntetésre mozgósító plakátok, köztük Lőrincz Gyula kép­zőművészeti szempontból is mara­dandó értéket képviselő alkotása járt köztünk kézről kézre. A tömegtüntetés engedélyezésé­re benyújtott kérvény aláíróinak föl­kutatásával próbálkozom. Poszpis József, a falu akkori kommunista bírója, akit egyenes jelleméért, őszinte szókimondásáért és rendít­hetetlen hitéért tanultunk meg tisz­telni, már néhány éve a tornóci te­metőben pihen. Ember Vendel, a kérvényt máso­dikként aláíró szervezője a tömeg- tüntetésnek. A helyi nemzeti bizott­ság elnökétől tudtam meg, hogy ő sincs az élők sorában. A harmadik aláíró Keszely Géza az utolsó tehát a kérvényezők közül, aki még él. Hosszas keresés után a Vág partját övező töltés mellett meg is találom szerény, de takaros házát. A kezdeti bizalmatlanság eloszlatása után felesége kedvesen fogad. Sajnálattal adja tudtomra, hogy férje épp kórházi kezelésen van. Készségesen megmutatja azonban az emlékplakettet és a díszoklevelet, amelyet a férje az esemény negyvenedik évfordulójára kapott. Az asszony - még innen a hetve­nen - beszédes, barátságos. Serdü­lő lányként nem sokat értett a történ­tekből, csak később, a háború bekö­szöntésével tudatosította jelentősé­güket. Sok minden szóbakerül: a múlt nélkülözései, bajt, gondot, tragikus családi eseményeket hozó évek. Bánatért, fájdalomért kárpótlásul némi öröm is. Aranybetűs értesítőt nyom kezembe. Legidősebb unoká­ját egy hónapja Prágában, a köz- gazdasági főiskolán mérnökké avatták. A szőrpamacs nagyságú házőrző éktelen csaholása közepette kísér ki. Elbúcsúzunk, az asszony egy darabon az utcán is elkísér, közben folyton beszél: férjéről, családjáról. Aki még valamit mondhat a fél­száz éve történt eseményről, Zelen- ka Lajos. Az ő háza a falu másik szélén van. Lajos bácsi egyedül él családi házában, feleségét és har­costársát elvesztette. Fél évszázada történt esemé­nyekre az ember nehezen emlékszik vissza, főleg ha már a nyolcvanon is túljutott: régmúlt események egy­másra toluló emlékei közt nehéz rendet teremteni. így van ezzel La­jos bácsi is. A múltat idézve elmond­ja, hogy 1926-ban, ifjúmunkásként lépett a pártba. Részt vett a felsója- tói (Horný Jatov) uradalom sztrájk­Október végén: Újabb pályaszakasszal bővül a prágai metró Egy-egy metróállomás átadása > mindig nagy esemény a prágaiak életében. Október végén, pontosab­ban a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 70. évfordulóján három új állomással - Radlická, Švermova, Dukelská - újabb öt kilo­méteres pályaszakaszt helyeznek üzembe a B vonalon. A szakasz érdekessége, hogy a jelenlegi smíchovi végállomásról 1700 méter hosszú alagút vezet a legközelebbi új megálló, a Radlic­ká irányába. Az építőknek ezúttal nemcsak a harmincméteres mély­séggel kellett megküzdeniük, hanem százharminc méteres szintkülönb­séggel is. Mindezek ellenére az épít­kezés nem volt költségesebb a ko­rábbi pályaszakaszokénál, sőt jelen­tős megtakarítást értek el,' mert az állomások még nem sűrűn lakott helyeket érintettek. Az új végállo­más, a Dukelská környékén jelenleg például még mezőgazdasági terme­lés folyik, ám a közelben hatalmas lakótelep építését tervezik. A B vo­nal túlsó végén is serény munfca látható, a négy új állomás átadására azonban még legalább két évet kell várni. Az újabb szakasz révén jelen­tősen javul majd a vysočanyi nagy iparközpont megközelíthetősége délnyugati irányból s az A és C vo­nalak igénybevételével természete­sen a város többi pontjairól is. A hamarosan átadásra kerülő új pályaszakasszal a metróvonalak együttes hossza meghaladja a 37 kilométert, s az állomások száma harminchatra emelkedik. Nem lebe­csülendő a föld alatti tömegközleke­dés környezetkímélő hatása sem. Az érintett területekről ugyanis több tucat autóbuszt irányíthatnak át a külvárosokba, javítva ezzel a pe­remkerületek megközelíthetőségét. A már folyamatban levő építkezé­sekkel természetesen nem fejeződik be a prágai metró bővítése. A kilenc­venes évek elején már a földalatti szerelvényei bonyolítják le a főváros tömegközlekedésének csaknem a felét. -h.a­mozgalmaiban. A húszas, harmin­cas években gyakran találkozott Steiner, Weiss, Mező és Kubáé elv­társakkal. Az ötven éve Tornócon történtek­re terelem a szót. Az előkészítésben vállalt szerepét eleveníti föl.-Jól emlékszem, a tüntetést mi aratóünnepély címén kérvényeztük, úgy augusztus közepére. A ható­ságok sok huzavona után csak nagy sokára engedélyezték. Végül is szeptember elején tarthattuk meg. Szervezésébe be kellett kapcsol­ni a párt csaknem egész szlovákiai vezetőségét. A résztvevőket Brati- slavától Komáromig (Komárno) to­borozták. Jöttek mindenféle jármű­vön: különvonatokon, kerékpáron, lovasfogatokon; Szímóről (Zemné) dereglyéken érkeztek. Valamikor a Vágón jártak ilyen alkalmatossá­gok is. Abban az időben még a par­ton megvolt a hajósút.- Milyen feladatot vállalt az előké­szítésben? Volt valami konkrét meg­bízatása? - faggatom tovább.- Igen. A vashídnál abban az idő­ben egy szép nagy rét volt. Legelő­nek használták. Kölcsönzött frosnik- ból, söröshordókból nézőteret, szín­padot eszkábáltunk. Én a vendéglő előtti emelvény ácsolásában segéd­keztem. Erről üdvözölték a faluba érkezőket a vezetők. Ide nem min­denki jött be, sokan az állomásról egyenest a rétre mentek.- A tömeggyűlés és az utána kö­vetkező népünnepély programjából emlékszik-e valamire?- Ha jól emlékszem, Major István mondott beszédet, meg valamelyik író beszélt. Tudja, az írók közül is sokan eljöttek. Emlékszem az egyik egy nagy csomag újságot hozott. Az állomáson hagyta, nem bírta beci­pelni. Aztán küldtek érte valakit. A beszédek után kultúrműsor volt. A Toldit adták elő. Mivel Zelenka Lajos bácsi a be­mutatott darabot tömören csak úgy értékelte, hogy „szép volt“, megpró­báltam az egykori szereplők közül valakit fölkutatni. Reméltem, hogy valami bővebbet is megtudok az előadásról. így jutottam el a sládko- vičovói Nagy Szilveszterhez, aki ugyancsak kora ifjúsága óta részt vett a párt küzdelmeiben. Szavai szerint ő játszotta Toldi Miklós sze­repét. Ma már, túl a nyolcvanon lábai is alig viszik. Szikár alakja nemigen emlékeztet Miklós „terme­tes növésére“. Pedig annak idején - ahogy elmondta - „kocsirúddal“ mutatta az utat. Szerepéből még arra emlékszik, hogy saját sírját ás­ta. Emlékezete szerint Arany szín­padra átírt művét Szalay István és Lőrincz Gyula irányításával gyako­rolták be. Az árnyas veranda hűvöséből az udvar forró betonjárdájára lépve e munkában, küzdelemben testileg megtört, ám hitben töretlen öregek sorsának története rezonál tovább bennem. Akaratlanul is arra gondo­lok, vajon jól sáfárkodunk-e azzal az örökséggel, amelyet ez az életből kivonulóban lévő nemzedék hagyo­mányozott ránk. Elegendő ezt az örökséget csupán a kerek évforduló­kon a feledés rárakódott porától megtisztítani? MORVÁI GÁBOR Uj vonások a pártoktatásban A pártalapszervezetekben egyre időszerűbb feladattá válik az 1988-1989-es pártoktatási év előkészítése. E felelősségteljes munkában irányt mutató dokumentum a CSKP KB Titkárságának ez év április 18-i határozata a pártoktatás feladatairól. A határo­zatban több olyan új vonás van, amelyek az alapszervezeti pártbizottságok tagjainak figyelmét nem kerülhetik el. Ilyen például a pártalapszervezetek .nagyobb önállósága a kommunisták eszmei és politikai felkészítésében. Miben és hogyan önállóbbak a pártalapszervezetek? Elsősorban az okta­tás formáinak a megválasztásában. Ez így helyes, mivel a hallga­tók összetételét és képzettségi szintét az alapszervezet vezető­ségének tagjai ismerik a legjobban. Ók azok, akik kiválaszthatják azt az oktatási formát - bevezető előadás után beszélgetés, szemináriumi beszélgetésekkel kiegészített önálló tanulás, önálló tanulás konzultáns segítségével stb. - amely a hallgatókat aktív munkára ösztönzi és készteti. Tény viszont, hogy az önállóság egyben nagyarányú felelősséggel jár együtt. A pártbi­zottság csak olyan tanulmányi formát választhat, amelynek keretében a hallgatók a tananyagot elsajátítják. Olyan mérték­ben, hogy ismereteiket a gyakorlatban is alkalmazni tudják. Ha az ellenőrzés során kiderül, hogy a hallgatók ismeretei hiányo­sak, akkor az okokat vizsgálva azt is elemezni kell, hogy a pártbizottság a tanulmányi forma megválasztásában elég körültekintően jár-e el. A határozatot olvasva az oktatás és a gyakorlat szoros kapcsolatának a követelménye sem kerülheti el a figyelmet. E követelményt a galántai (Galanta) járási pártbizottság az alapszervezetekhez intézett körlevelében külön is kiemeli. A pártoktatásnak következetesen kell segítenie a CSKP XVII. kongresszusán meghatározott feladatok teljesítését, az átalakí­tást és a gyorsítást, hozzá kell járulnia a szocialista demokrácia elmélyítéséhez. A pártalapszervezetekben folyó oktatás e felada­tának csak akkor tesz eleget, ha az előadásokon elsajátított ismeretek a hallgatók személyes meggyőződésévé válnak. így lesz vagy sem, az elsősorban az előadókon és a propagandistá­kon múlik. Nem véletlen, hogy a Galántai járásban a politikai nevelés háza az előadók felkészítésére a korábbiaknál nagyobb figyelmet fordít. Újdonság például, hogy az előadókat az egyes témák ismertetésére népgazdasági ágazatok szerint készítik fel. így a tananyag gyakorlati részeinek kiemeléséhez alaposabb ismereteket kapnak. A tananyag tartalmi elemzése mellett peda­gógiai, didaktikai és módszertani kérdésekkel is fognak foglal­kozni. Mindez azonban csak akkor hozza meg a várt eredményt, ha gondosan választják ki az előadókat. A CSKP KB Titkárságának határozatából még egy további tényre is fel kell hívni a figyelmet. A korábbiakhoz viszonyítva a tankörvezetők munkájával szemben lényegesen nagyobbak az elvárások. A jövőben már nem elég, ha a tankörvezetők csak a nyilvántartást végzik el. Vagyis számon tartják, ki és hányszor hiányzott, mikor voltak az egyes előadások és azokon a tan­anyaggal kapcsolatosan hányán mondták el észrevételeiket. Az új oktatási évben a tankörvezetők feladatai hasonlóak mint a propagandistáké. A szükségszerü és elmaradhatatlan szám­szerű összegezéseken túl egyrészt segíteniük kell az előadó munkáját. Például a hallgatók megfelelő ösztönzésével a tanu­lásra. Többek között úgy is, hogy beszerzik a szükséges segéd­anyagot. Másrészt ügyelniük kell az elmélet és a gyakorlat kapcsolatára. Például úgy, hogy az előadáson felmerülő problé­mákat, észrevételeket és javaslatokat összegezik és gondoskod­nak arról, hogy ezeket megfelelő fórumon megvitassák. Sok tankörvezetőnek az újszerű feladatok teljesítése gondokat okoz majd. Éppen ezért a járási politikai nevelés házai ilyen tartalmú tanfolyamokat és szemináriumi beszélgetéseket is szerveznek a körvezetők számára. Ezeken az újszerű és igényesebb felada­tok teljesítéséhez megfelelő ismereteket kapnak. Az alapszerve­zeteken múlik, hogy e segítséget kihasználják-e. A tanfolya­mokra ugyanis még azokat a körvezetőket is érdemes elküldeni, akik többéves gyakorlattal rendelkeznek. EGRI FERENC Picasso galambja Gyermekkoromat végigkísérő jel­kép volt a békegalamb. Akkor, az ötvenes évek legelején még zsenge volt a szabadság s a béke, tudásra éhes figyelmünk is zsenge, minden­re rácsodálkozó, mindent elfogadó. Szép, szelíd, simatollú galambok születtek rajzlapunkon a sablon alatt. Csak a csőrüket kellett pirosra színezni és zöldre a reménység olaj­ágát. Jólesett a munka, tetszett a színek cinkos hozzánk tartozása és vígan ragasztottuk tele galambja­inkkal az ablakokat, a falakat, a transzparenseket. Csapatnyi hófe­hér, karcsú és gömbölyded galamb repdesett, lengett fölöttünk, úgy vo­nultunk. Amikor először megláttam egy falragaszon Picasso galambját, megdöbbentem. Ez galamb? Ez az a híres békegalamb? Nem szép! Milyen csapzott, megtépázott, mennyire fáradt, s mégis nyugtalan. Miért ilyen alig-alíg pihegő, miért olyan elröppenni készülő? És valami hideg, valami szorongató kúszott a torkom felé. Szerettem volna tudni, honnan jött? Vihar csapkodta, héja tépázta? Ha megsimogatnám, talán elsimulnának felborzolt tollai, talán megülne, s talán nem érné már semmi baj... Ha tanítóink el tudták volna mon­dani, honnan jött Picasso galambja; hiszen ekkor már - 1948-ban - a tu­dósok és művészek legjobbjai föl­emelték tiltakozó szavukat a háború ellen, minden, civilizációnkat veszé­lyeztető pusztítás ellen. Csakhogy mi úgy váltunk serdülőkké, hogy azt sem tudtuk, Szent-Györgyi létezik, hogy kicsoda Ccrbusíer, mint ahogy a legutóbbi időkig a mai serdülők sem tudták, kicsoda V. Raszpu- tyin... A mi útjelző táblákkal kijelölt gya­logjáróinkat benőtte a valóság erdő- nyi fája, s nehéz volt tájékozódni, megtalálni az igazsághoz vezető keskeny, alig-alig járt ösvényeket, eligazodni a világban, mert nem tud­tuk hol, mikor, ki, mit és miért tett benne. Annyi mindent nem tudtunk már sohasem bepótolni, megtanulni. És annyi mindenről hallgatunk még ma is... Ma, amikor minden iskolánkban békeórát tartanak, bizonyára újra előkerül a jelkép. Jő lenne, ha Picas­so galambja lenne az... Ha pedagó­gusaink nem másoltatnának sablon­ról békegalamuokat, ha nem venné­nek elő megszokott, gyenge versi­kéket, nem ismételgetnék únos-un- talan ugyanazokat az idézeteket. Tárlatok, albumok kínálnak igazi képzőművészeti értékeket. A világ- irodalom klasszikusai megrendítő, felkavaró vagy fölemelő gondolatok­kal szólnak a békéről, amely - mint Picasso galambja - ma is zilált, ma is nyugtalan. S ha a kép, a zene, a vers, a gondolat a mai iskolásokból az emberiség örök érzéseinek bárme­lyikét kiváltja, ám rajzolják táblára, rajzlapra, aszfaltra, vagy írják egy darab papírra. Csak ne a felnőtt előregyártott, keménypapírból kivá­gott vagy vastag krétával előrajzolt sablonja nyomán haladva! ÚJ SZÚ 4 H. MÉSZÁROS ERZSÉBET 1988. IX. 1. \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom