Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)
1988-09-29 / 230. szám, csütörtök
Átfogó biztonságot - minden területre kiterjedő nemzetközi együttműködéssel (Folytatás a 4. oldalról) gú láncszemévé nyilvánítottuk, s most ezzel a kulccsal kívánjuk megnyitni az eddig erősen bezárt ajtókat. Az érdekek sokszínűségének tiszteletben tartása, az egyetemes értékek prioritása, a nemzetközi problémák megoldása során a politikai eszközök győzelme, a konfrontációtól a párbeszédhez való átmenet - egyebek között ezek alkotják az új politikai gondolkodásmód részét, ezek vezettek jeientős, s szeretnénk hinni, hogy visszafordíthatatlan pozitív változásokhoz. A világban azonban még égnek a politikai inkvizíció máglyái, s egyesek a szabad választás „eretnekségének“ vádjával egész nemzeteket és mozgalmakat szeretnének erre a máglyára vetni. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy mi azokkal rokonszenvezünk, akik igyekeznek kivívni a választás szabadságát. Miért lehet a nagy amerikai népnek saját nagy álma, de a kubai, a nicaraguai, az angolai és vietnami, vagy az etióp népnek miért nem lehetnek saját eszményeik? Miért nem lehet a palesztin népnek saját hazája? Miért kell nagyhatalmi felfu- valkodottsággal más nemzeteket, országokat és mozgalmakat megalázni? A Szovjetunió nem mond le saját értékeinek egyikéről sem, de nem tagadja meg másoktól sem a saját értékekhez való jogot, továbbra is tiszteletben tartja a népeknek a nemzeti önrendelkezés, a gazdasági és politikai függőség alóli fel- szabadulás iránti vágyát, síkraszáll a nemzetközi kapcsolatok ideológiamentességéért, azért, hogy az ideológiai ellentéteket kizárják a külpolitikából és a diplomáciából. Ugyanezt várjuk el a többiektől is. A Szovjetunió hiszi, hogy a békepolitika ereje győz az erőpolitika felett, amely történelmileg már kimerült. Történelmileg ugyancsak túlhaladott az emberiség felosztása nagy és kis országokra. És ha már tartanunk kell magunkat a „nagyhatalom“ kifejezéshez, akkor csupán abban az értelemben, hogy nagy felelősséget érzünk a világ többi része iránt. A világ felosztása és újrafelosztása befolyási szférákra történelmileg értelmetlen. Mindannyiunknak egyetlen befolyási szférával kell rendelkeznünk bolygónkkal. És ez elpusztul, ha a pusztító folyamatok fenyegető menetére gyakorolt befolyásunkat megosztják és szétzilálják a tömbök és a rendszerek. A szovjet vezetés ezért igyekezett a legtökéletesebben megérteni a marxizmus eredeti eszméjét, az osztályszempontok és az egyetemes szempontok kölcsönös összefonódásának gondolatát, s előnyben részesítette a minden nemzet számára közös érdekeket. Az államközi kapcsolatok univerzális alapelvét jelentő békés egymás mellett élést nem tartjuk az osztályharc különleges formájának. Az egyre sokarcúbb világ szigorúan elhatárolt polarizálódását a világ konszolidálásával Kell felváltani, s ebben a légkörben a két különböző rendszer versengése nem ölti magára a konfrontáció formáit. Ha úgy tetszik, ez szintén választás, amelynek szabadsága az új politikai gondolkodásmódból, annak dialektikájából született, amely lehetővé teszi a politika konfrontálását az élettel. Az a benyomásom azonban, hogy ez a szabadság nem mindenkinek felel meg. Van, aki görcsösen ragaszkodik az ellentétek fétiséhez, s igyekszik fékezni az összetartó erő hatását. Az új nemzetközi naptárban éppen ezért hiányoznak jelentős dátumok. Nincs benne például a hadászati fegyverek 50 százalékos csökkentéséről szóló szerződés előkészítése befejezésének a dátuma. A közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló megállapodás nyomán kialakult leszerelési ütem a tárgyalások során lassul. Úgy tűnt, hogy az ellenőrzés problémáit egyszer s mindenkorra megoldottuk. Partnereink negatív hozzáállásának köszönhetően azonban ismét felmerültek. Úgy tűnik, hogy az orosz közmondás - „bízzál, de ellenőrizz“ - csak a Szovjetunióval szemben jó, de az Egyesült Államok számára elfogadhatatlan. Ismételten felszólítjuk az Egyesült Államokat, vizsgálja felül a nukleáris arzenálok csökkentése és felszámolása ellenőrzésére vonatkozó álláspontját. Hiszen az ellenőrzés valamivel több, mint annak technikai vizsgálata, hogyan teljesítik a felek kötelezettségeiket. Az ellenőrzés konkretizált őszinteség és becsületesség, amely nélkül ma a politika tarthatatlan. Szomorú, hogy 1988-ban nem sikerült megállapodást aláírni az űrfegyverkezés megakadályozásáról sem. Minden okunk megvolt arra, hogy reméljük, 1988-ban aláírásra kerül a vegyi fegyverek teljes betiltásáról és felszámolásáról szóló egyetemes konvenció. A bonyolult elvi kérdések többsége ugyanis már vagy megoldódott, vagy a megoldáshoz közeledik. Ám a huzavona itt is akadályozza a végső győzelmes lépés megtételét. Ugyanakkor azonban az előrelépés hiányában észrevétlenül bukkan fel a vegyi fegyverek terjesztésének aggasztó tendenciája. Nem ellenezzük az alternatív utak keresését. A Szovjetunió kedvezően fogadja az amerikai elnök által tegnap kifejtett javaslatot, miszerint össze lehetne hívni az 1925-ös genfi jegyzőkönyvet aláíró államok konferenciáját. Eközben, persze, abból indulunk ki, hogy a vegyi fegyverek betiltására vonatkozó egyezmény munkálatai folytatódnak és befejeződnek. A kezdődő nukleáris leszerelés különösen kiemelte a hagyományos fegyverzet és fegyveres erők problémáját, beleértve a haditengerészeti fegyverzetet is. Az idén ezzel a területtel kapcsolatban is nagy reményeket tápláltunk. Hiszen a Varsói Szerződés javaslatai az egymással szembenálló katonai és politikai tömbök katonai potenciáljának radikális csökkentéséről, a gyakorlati megoldás síkjára állították ezt a problémát. A cél világos - olyan helyzetet kell kialakítani, amelyben a felek csupán a védelemhez szükséges, ám a váratlan támadáshoz és támadó akciókhoz nem rendelkeznének elegendő erőkkel. A legfőbb feladatok naptárában szerepel az ázsiai biztonság szavatolásának problémája is. Ez közvetlenül érinti az egész világ jövőjét. A szovjet vezetés ezért törekszik annyira az ázsiai és a csendesóceáni térség problémáiról szóló komoly, konkrét tárgyalások megkezdésére. Van itt egy további fontos probléma. Egyre nagyobb mértékben terjednek el a hagyományos fegyverek legkorszerűbb változatai. Ezek technológiai tökéletessége megkönnyíti bevetésüket. Most már nem kell sok időt és eszközt fordítani a speciális kiképzésre, s minden ember köny- nyen alkalmazhatja a pokoli fegyvereket. Más szóval, a hagyományos fegyverek a mindennapi élet részévé, egyre több ember életének részévé válnak. És ez a veszélyes helyzet, amely leginkább a regionális konfliktusokra jellemző, kollektív erőfeszítéseket követel a nemzetközi fegyverkereskedelem korlátozására. A jövőbeni tárgyalások mandátuma ugyancsak kollektív ügy és mi szövetségeseinkkel keressük azokat a megoldásokat, amelyek közelebb hozzák az általánosan elfogadható megállapodásokat. Amikor á be nem teljesült reményekről beszélünk, nem kerülhetjük ki az elmaradt haladást az olyan égető problémák megoldásában, mint a Közel-Kelet és Közép-Ameri- ka problémái. Ma minden korábbinál világos, hogy cselekednünk kell. Az egyszerű józan ész megköveteli, hogy előnyben részesítsük az erők konszolidálását megosztásukkal szemben, a konstruktív párbeszédet a romboló szkepszissel szemben. Nincs már időnk egymás kölcsönös hibáztatására, a kölcsönös vádaskodásra és szemrehányásokra. Bolygónk egyre fokozódó fizikai rombolása a világban uralkodó ellentéteknek is következménye. Ennek az ellentétnek köszönhető, hogy 1988 naptárában néhány oldal üres maradt. De nem kisebb mértékben ez írta be azokat a szomorú dátumokat is, melyekben az idei év olyan bőséges volt. Talán első ízben láttuk meg olyan félelmetesen világosan, hogy a nukleáris űrveszély frontja mellett kialakul és mellé áll egy másik front is - az ökológiai. Első ízben láttuk világosan, hogy az ember ún. békés alkotó tevékenysége a teljes ellenőrizhetetlenség mellett globális támadássá válik a földi élet alapjai ellen. Első ízben értettük meg a korábbi vélekedéseket, hogy a nemzeti és általános biztonságnak túlnyomó- részt a katonai eszközökön alakuló védelme, ez a hagyományos szemlélet végérvényesen elavult és azonnal változtatni kell rajta. Az ökológiai katasztrófa veszélye felszámolja a szembenálló ideológiai világok közötti határokat. A bioszféra nincs tekintettel a tömbökre, szövetségekre és rendszerekre. Mindannyian közös klimatikus rendszerrel rendelkezünk és senki sem képes önállóan kiépíteni egy izolált és független ökológiai védelmet. A technoszféra, az ember által létrehozott „második természet" veszélyesen törékeny. Számos károsodásának következményei nemzetközi, globális jelleget öltenek. Bővül az ökológiai válság exportja, amikor gazdasági kapcsolatok útján nyíltan vagy titokban az egész világon terjednek a toxikus technológiák, üzemek, termékek és hulladékok. A „harmadik világ“ népes régióit teljesen tudatosan a mérgező anyagok raktárává akarják változtatni. Ebben a helyzetben öngyilkos dolog azzal próbálkozni, hogy gazdaságilag korlátozzák a haladó nemzeti folyamatokat, az állítólagos ellenséget a gazdasági nyomás eszközeivel fárasszák ki. Ésszerűtlen dolog gátolni azoknak az országoknak a gazdasági rekonstrukcióját, amelyek igyekeznek átalakítani energetikájukat, takarékos és hulladékmentes technológiákat bevezetni és ezzel kevésbé veszélyessé akarják tenni a világot. Sokkal ésszerűbb - és ezt javasoljuk az Amerikai Egyesült Államoknak és más hatalmaknak ha lemondunk bizonyos katonai programokról, amelyeket már beterveztek vagy folyamatban van megvalósításuk, és a felszabadult összegeket az ökológiai biztonság nemzetközi re- zsimjének létrehozására fordítjuk. Az idei év valamennyi ökológiai túlkapása előtérbe helyezte azt a feladatot, hogy egyesítsük és egyeztessük akcióinkat a természet ésszerű kihasználása globális stratégiájának előkészítése során. Mindannyiunknak, hangsúlyozom: mindannyiunknak szükségünk van a gazdasági tevékenység kockázata irányításának nemzetközi programjára, az embert és a természetet kímélő technológiák bevezetésére. A bolygó megmentéséhez, nem pedig elpusztításához van szükségünk eszközökre. Úgy vélem, a nemzetközi közösség rendelkezik ezekkel az eszközökkel. Ezeket kell kiegészíteni akarattal és tettrekészséggel, másrészt pedig a nemzetközi környezetvédelmi együttműködés hatékony mechanizmusával. Teljesen nyilvánvaló, hogy itt sem lehetünk meg az új politikai gondolkodásmód eszközei nélkül. Az új politikai gondolkodásmódnak ezen a területen is az idő tényezőjét kell előtérbe helyeznie. Időnk azonban kevés van, és a problémák gyorsabban halmozódnak, mint ahogy megoldhatók. A már jóváhagyott pozitív döntések megvalósítása is sok évig eltarthat. Csak a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták fizikai megsemmisítésére három évi szakadatlan, mindennapi munkára lesz szükség, és a szerződés komplex megvalósítása tizenhárom évig fog tartani. Ez arra kötelez minket, hogy már ma felelős döntéseket hozzunk. Mik a passzívumaink? A nukleáris töltetek tízezrei és a mérgező anyagok tonnáinak százezrei. A hagyományos fegyverek óriási mennyisége. Lyukak az ózonrétegben és a bioszféra pusztítása. Az üvegházeffektus és a megújit- hatatlan energiaforrások kimerülése. A savas esők és a zöld világot elnyelő sivatag. Erdőtüzek és áradások. Kiszáradó tengerek és pusztuló fauna. A népek elleni terror és a természet elleni agresszió. Mik az aktívumaink? A világ növekvő fejlettsége, amely lehetővé teszi a globális problémák felvetését és megoldását egész bolygónk méreteiben. Az erősödő világméretű mozgalom a „zöld világ“ védelmére. Az ökológusok és politikusok egyetértése. Azon politikusoké, akik egyre aktívabban lépnek fel az ökológusok szerepében, amit bizonyít a Varsói Szerződés tagországainak dokumentuma és a Pugwash-moz- galom résztvevőinek közelmúltban kiadott felhívása. A Közös jövőnk című jelentés, amelyet az igen tisztelt Brundtland asszony vezette nemzetközi bizottság dolgozott ki, az ENSZ-nek a környezetet érintő és az ökológiai megújulást mint az ökológiai pusztulás ellensúlyozását magában foglaló programja. Az elmúlt három év tapasztalatai azt bizonyítják, el lehet távolítani a rosszindulatú daganatokat a Föld testéről. Az országok erőfeszítései egyesítése során szerzett tapasztalatok az olyan haladó technológiák alkalmazásában, mint a termonukleáris szintézis és a szupravezetés a túlélés, a globális alternatíva érdekében. Az idei év naptára olyan eseményt is tartalmaz, mint a nemzetközi kísérleti termonukleáris reaktor létrehozásával foglalkozó központ tevékenységének megkezdése számos ország tudósainak részvételével. Feladatuk az utak keresése a kimeríthetetlen energiaforrások felé a jövő század számára, és egyben a közös erőfeszítések modelljének létrehozása mindenki érdekében. Aktívumaink közé tartozik annak megértése, hogy az országok egy szűk körének monopóliuma a korszerű technológiák terén, és próbálkozásaik, hogy a többi államot minden áron a tudományos információk körvonalazódó világának perifériáján tartsák, bumeránggá változhatnak a monopolisták számára. Aktívumaink közé tartozik az Egyesült Nemzetek Szervezete, amelynek fontos tevékenységét olyan szemléltetően mutatták meg 1988 eseményei. Feltártak egy egyszerű, de nagyon fontos igazságot: ha az államok, elsősorban a nagyhatalmak elkezdenek együttműködni, növekszik az Egyesült Nemzetek Szervezetének súlya és ereje, visz- szatér eredeti céljaihoz, eszméihez. Igaz, még mindig érvényes az összehasonlítás a két elefánttal, amely a füvet tapossa. Reagan elnök tegnapi beszédéből mintha az következne, hogy ez nem fenyegeti a „füvet". Nem akarunk egymás ellen harcolni, de a szeretettől még eléggé messze vagyunk. Komolyra fordítva a szót, a világközösség sokat nyerne a szovjetamerikai kapcsolatok javulásával. Ezzel összefüggésben örömmel idézem Perez de Cuellar úr kijelentését. „Gorbacsov és Reagan találkozója példát mutatott a világközösségnek az önkéntes párbeszédből“ - mondotta. „A kormányok egyszer- csak megállapították, hogy az ENSZ egészen megfelelő hely a tárgyalásokra és a problémák megoldására.“ Ez igaz. Én pedig csak ennyit fűznék hozzá: talán a legmegfelelőbb. S ha ez a múltban nem így volt, ezért magát a szervezetet csak a legkisebb mértékben terheli felelősség. Mondjuk ki nyíltan, hogy sokan közülünk, többek között éppen a Biztonsági Tanács állandó tagjai, és mindenekelőtt ók vétkesek azért, hogy bizonyos időszakban devalválódtak a szervezet alapokmányában rögzített egyes alapvető értékek. Most, amikor ismét az eredeti tartalommal telítődnek, kötelességünk a múlt keserű tanulságait a jövő javára fordítani. A Szovjetunió ma, például, felülvizsgálja egykori álláspontját a szervezet gazdasági intézményeivel kapcsolatban. Példaként említhetem, hogy nagy jelentőséget tulajdonítunk az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának, és szeretnénk hozzájárulni hatékony működéséhez. Egyetlen ország számára sem előnyös, ha távol tartja magát szervezetünk nemzetközi fórumaitól. Amikor ezt a több mint nyilvánvaló következtetést levontuk, feltesszük a kérdést, nem kellene-e egyes partnereinknek ismét felülvizsgálniuk álláspontjukat az UNESCO-val kapcsolatban? A Biztonsági Tanács állandó tagjainak példát kell mutatniuk az Egyesült Nemzetek Szervezete tekintélyének megszilárdításában, szerepe növelésében, békealkotó funkciói fejlesztésében és gazdagításában. Valamennyien tanúi és egyben alkotói is vagyunk szervezetünk kezdődő reneszánszának. Méginkább növeljük az ENSZ szerepét az ökológiai veszély elleni szervezett kollektív harcban. Véleményünk szerint éppen az ENSZ keretében kell létrehozni a nemzetközi mechanizmust az olyan sürgető döntések előkészítésére, mint a halaszthatatlan globális problémákat, elsősorban a gazdasági és ökológiai problémákat érintő döntések. A Szovjetunió javasolja annak megvitatását, hogy az ENSZ Környezetvédelmi Programját változtassuk ökológiai tanáccsá, amely hatékonyan elősegíthetné az ökológiai biztonság garantálását. A Szovjetunió indítványozza, hogy éppen az ENSZ védnökségével kellene megtartani három, egymáshoz kötődő rendkívüli találkozót, amelyek az ökológiai biztonságot célzó erőfeszítések összehangolásával foglalkoznának. Ezek a következők:- szakértők konzíliuma a Föld egészségéről 1989-ben;-1990-ben tizenöt-húsz olyan ország vezetőinek találkozója, amelyek valamennyi földrészt és korunk befolyásos erejét - az el nem kötelezettek mozgalmát képviselnék;- az ENSZ második nemzetközi konferenciája a környezet problémáiról, ahogyan azt terveztük, 1992- ben, vagy akár korábban, de feltétlenül legfelső szinten. Tisztelt kollégák! Beszéltem a lezajlott események naptáráról, az eddig nem teljesült elképzelések naptáráról, a remények és a jövő terveinek naptárától. Éves áttekintésünk nem volt öncélú. Célszerű maga a belső erkölcsi orientáció a haladásra és az igazság pillanata feltárásának politikai szükségessége, amely évszázadok óta mozgásra, a stagnálás leküzdésére késztet. Ez az év telve volt mozgással, ugyanakkor lelassulásokkal is. Igazolta annak a gondolatnak a helyességét, amelyet Mihail Gorbacsov fejtett ki: „A világban bonyolult, sok mindenben szokatlan helyzet alakul ki. Egy új hosszú út kezdetén állunk, amely új távlatokat tár fel, de új nehézségeket is." Melyik irányzat lesz az uralkodó? Mi kerül túlsúlyba - a további előrehaladás vagy a stagnálás tendenciája? A választ megtaláljuk abban, ha megszabadulunk néhány dogmától, amelyek az „örök igazságok" uniformisába vannak öltöztetve. Hozzá kell látnunk a nemzetközi lét új katekizmusának megírásához, melynek elején a gondolat lesz és az értelem, s ezeket fogja követni a tett a közös megmenekülés és fejlődés érdekében. Le kell szokni a kioktatásról a magas szintű nemzetközi fórumokon, és el kell ismerni az egyenlőség elvét a nemzetközi párbeszédben. Ami a „béke az erő pozíciójából" dogmát illeti, hagyjuk azt meg azoknak, akik a múlt elavult üzeneteiben hisznek. A történelem dominánsa az értelem teremtette béke, és ez is üzenet a jövő számára. A múltnak nagy hatalma van felettünk. Azonban a jövő sokkal vonzóbb. A költői hasonlat a jövő minket hívó hangjáról mély politikai értelemre tesz szert. Ne legyünk süketek ezzel a hívással szemben, válaszoljunk rá valódi egységgel a földi élet megmentése nevében. Már most lássunk hozzá.
