Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)
1988-09-16 / 219. szám, péntek
A sportvilág ünnepe Az emberiségnek szüksége van az olimpiára 1 A televíä QOO közén-mi- —' Olimpia. Hét betű, amely négyévenként lázba hozza a világot. Még azokat is magával ragadja, akik egyébként közömbösek a sport látványos versenyei iránt. A televízió jóvoltából, mélyesen* szünk a közép-eu- rópaí idő szerint holnap hajnalban kezdődő XXIV. Nyári Olimpiai Játékokon. Hosszú évek óta várt erre a pillanatra az emberiség. Az elmúlt időszakban ugyanis válságos esztendőket élt át az olimpiai mozgalom. Kezdődött mindez Montreallal, amikor 21 afrikai ország visszalépett a játékoktól, majd következett Carter amerikai elnök esztelen bojkottja, feláldozva nemcsak az amerikai sportolókat a politika oltárán. Amilyen feszült volt a nemzetközi helyzet, olyan bonyolult viszonyok uralkodtak az olimpiai mozgalomban. A világ sportolóinak nagy családja szétesni látszott. Annái is inkább, mert az 1984-es Los Angeles-i olimpián az amerikai kormányzat nem tudta szavatolni a szocialista országok sportolóinak biztonságát, ezért a Szovjetunió és a baráti országok képviselői nem utazhattak Los Angelesbe. Újra „csonka“ olimpia volt. Az olimpiai mozgalom válságát csak mélyítette, hogy a világ nagy megdöbbenésére a NOB 1981- ben a dél-koreai Szöulnak ítélte az 1988-as játékok rendezési jogát. Akkor történt mindez, amikor például Szöulban éjféltől reggel négyig kijárási tilalom volt, amikor a katonai diktatúra brutálisan lépett fel a tüntető bányászok, diákok és az ellenzék ellen. Kár lenne firtatni, miért szavazott a NOB 81 tagja közül 51 Dél-Korea fővárosára. Egy dolgot azonban nem árt megjegyezni: a dél-koreai ipar az amerikai és a nyugat-európai monopóliumok befolyása alatt áll, melyek itt nagyobb részt vállalhatnak az olimpiai üzletből, mint mondjuk tehették volna azt a konkurens város, Nagoja esetében. Nem a véletlen műve volt, hogy éppen ■ Világbajnoki selejtező mérkőzések - IV. csoport: Hollandia - Wales 1:0 (0:0), gólövó: Gullit (83. p). A találkozót 58 000 néző előtt játszották. V. csoport: Norvégia - Skócia 1:2 (1:1), góllövők: Fjörtoft (43. p) ill. McStay (14 p) és Johnston (63. p), 23 000 néző. VI. csoport: Észak-lrország - Írország 0:0, 20 000 néző. ■ Tizenkilenc percig tartott Alek- szandr Zavarov bemutatkozása új klubjában, a Juventusban. Az Ascoli elleni kupamérkőzésen ugyanis sérülés miatt el kellett hagynia a pályát, helyette Cabrini szerepelt. A Juventus aztán új játékmestere nélkül, 30 000 néző előtt, saját pályáján 2:0-ra kikapott. ■ Barátságos meccsek: Spanyolország - Jugoszlávia 1:2 (1:0), góllövók: Michel, ill. Bazdarevics és Cvetkovics. 23 000 néző. Nem sikerült tehát az új szövetségi kapitány Luis Suarez bemutatkozása. Anglia - Dánia 1:0 (1:0), góllövő: Webb. 26 000 néző. ■ A szeptember 24-én Düsseldorfban sorra kerülő NSZK - Szovjetunió barátságos mérkőzés érdekessége Ies2, hogy ismét pályára lép Oleg Blohin, az 1975-ös év legjobb európai labdarúgója. Lobanovszkij edző a nemrégi 1:1-es Izland A Rába az élen A magyar labdarúgó NB I 6. fordulója után a Rába ETO került a táblázat élére, mivel az addig vezető Ferencváros saját pályáján kiütéses vereséget szenvedett a Bp. Honvédtől. A hét végén nem lesz forduló az NB l-ben, mivel a válogatott szeptember 21 -én Izlandon játszik barátságos mérkőzést. A bajnokság állása: 1. Rába ETO 6 5 0 0 1 10:5 15 2. Ferencváros 6 4 1 0 1 11:7 14 3. Videoton 6 4 0 0 2 16:7 12 4. Tatabánya 6 3 1 1 1 10:7 12 5. Vác 6 3 1 0 2 12:8 11 6. MTK-VM 6 2 2 1 1 11:13 11 7. Siófok 6 3 0 1 2 9:6 10 8. Pécs 6 2 1 2 1 11:9 10 9. Vasas 6. 2 1 2 18:7 10 10. Veszprém 6 2 2 0 2 4:7 10 11. Bp. Honvéd 6 2 1 0 3 5:4 8 12. Zalaegerszeg 6 1 1 2 2 7:6 7 13. Szombathely 6 1 1 1 3 5:11 6 14. Dunaújváros 6 0 2 1 3 3:11 5 15. Békéscsaba 6 0 0 2 4 5:11 2 16. Újpest 6 0 0 1 5 6:14 1 (sz) a sportszereket és berendezéseket gyártó nagy nyugati cégekhez közel álló körökből hangzottak el az első örömkiáltások (...„végre először kapott olimpiai rendezési jogot fejlődő ország...“). Jól jön az újabb üzlet. Jól jönnek az újabb dollármilliók... A sportvilág és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tudatában volt a helyzet bonyolultságának. Ezért tanácskozott számtalanszor a NOB a Koreai NDK és Dél-Korea képviselőivel egy közös olimpia rendezéséről. Mint ismeretes, eredmény nélkül. Tekintettel az olimpiai mozgalom egységének megőrzésére, az olimpia haladó eszményeire, a békére, a barátságra és az együttműködésre, a szocialista országok elfogadták a NOB meghívását a játékokra, annak ellenére, hogy nincs diplomáciai kapcsolatuk Dél-Koreával. Es a világ fellélegzett: 1972 óta ismét találkozhatnak egymással a legjobb sportolók, hogy eldöntsék a 237 aranyérem sorsát. Persze, a jelenkori olimpiák már régen elvesztették volna jelentőségüket, ha csupán a sport népszerűsítését és fejlesztését szolgáló versenyeken számítanának. Amikor a francia Cou- bertin báró életre hívta az ókori olimpia nyomán a modern olimpiai játékokat, a népek közötti kapcsolatokat, a megértést és ezzel a békét kívánta szolgálni. Az öt karika nem egyszerűen öt földrész sportolói, hanem az öt világrész népei közötti béke és barátság jelképe volt és az is maradt. Igaz, a világ sokat változott 1896 óta. Gyakran halljuk a játékok idején: mire jó ez a nagy felhajtás, a világ és népeinek sorsa nem az olimpián dől el. Attól még lehet valamely nép erős, gazdag, bátor és bizakodó, hogy a játékokon kevés babér terem számára. Igen, túlzás volna belőle kudarc vagy siker esetén szélsőséges következtetéseket levonni. Csakhogy ez nem lehet ok a másik végletre, a vállrándításra, a nemtörődömségre. A felvonufaselleni vb-mérkőzés után több változást hajtott végre a csapatban. Kihagyta a keretből Besszonovot, Higyijatullint és Pa- szulkót, helyettük Sukristovot és a veterán Blohint hívta meg. A 35 esztendős Blohin, aki jelenleg az osztrák bajnokság újoncának, a Vorwárts Steyr erőssége, 1986-ban szerepelt utoljára a válogatottban. ■ A csehszlovák válogatott NSZK- beli portyájának második mérkőzésén 7:0 arányban győzött a VW Beunatel amatőr együttes ellen. Góllövők: Skuhravý (4), Danék, Luhový és Griga. (č) SPORTHÍRADÓ • Mats Wilander hétfőtől hivatalosan is a világ elsó számú teniszezője. Miután Flushing Meadowban legyőzte az esélyes Ivan Lendít, aki 1985. szeptember 9-e óta állt az ATP világranglista élén, a két játékos helyet cserélt. • Utoljára lépett jégre a többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok NDK- beli műkorcsolyázó, Katarina Witt. Szülővárosában, Karl-Marx-Stadtban több mint ötezren ünnepelték a pályafutása befejezése alkalmából rendezett hivatalos ünnepségen. • Fegyelmezett a labdarúgó szövetség: szeptember 11-i hatállyal négy mérkőzéstől eltiltotta Muchkát (Cheb), háromtól Vígért (Slavia) és Škareckýt (Vítkovice), egytől Bagint (Inter). • Fair play-díjat kap Jarmila Kra- tochvílová, az 1983-as vb kétszeres bajnoka, közölte az UNESCO nemzetközi fair play bizottsága a Csehszlovák Olimpiai Bizottságnak küldött levelében. A futónő példás magatartásáért, rendkívüli sportpályafutásáért odaítélt Coubertin-dí- jat november 3-án veheti át az UNESCO párizsi székházában. • A kanadai Victoria rendezi 1994- ben a Brit Nemzetközösségi Játékokat, így döntöttek Szöulban Cardiff és Delhi ellenében. • Kitűnő eredmények születtek Vlagyivosztokban a szovjet atléták Szöul előtti utolsó versenyén. Szergej Bubka 590 cm-rel nyerte a rúdugrást, Szedih 84,46-tal a kalapácsvetést, a 18 éves Ovcsinnyikov 79,56-tal a férfi gerelyhaji- tást. A női súlylökésben Ahrimenko 21,32-vel győzött. A futószámok közül említést érdemel a női 800 m, Gurina 1:56,56 p-es teljesítménye a világ második idei legjobbja. kor a nemzeti zászló mögött menetelnek a sportolók, győzelem esetén hazájuk himnuszát játsszák el. Vagyis, ők egy ország, egy nemzet képviselői. Természetesen olimpiai aranyérmet többet osztanak ki, mint Nobel-díjat, de azért az ötkarikás érem is valami: kimagasló teljesítmény, emberi erőfeszítés jutalma. Erőfeszítésé, amely mögött szinte az egész országot érezni. Amióta megjelentek a szovjet sportolók az olimpián (1952), az ötkarikás randevú fontos mércéje a különböző társadalmi rendszerű országok békés versengésének. Nem csoda hát, hogy bizonyos nyugati körök még napjainkban is támadják az olimpiát, mondván, hogy tulajdonképpen nincs is rá szükség. Nekik nincs, mert ők minden politikai enyhülés megrögzött ellenzői. Az olimpia pedig a békét, a barátságot, az együttműködést szimbolizálja. Minden józan gondolkodású ember láthatja, hogy korunkban, amikor szerte a világon több százezren halnak éhen, amikor értelmetlen háborúskodások következtében gyerekek és asszonyok pusztulnak el, amikor ártatlan emberek sínylődnek a börtönökben, az olimpia az említett rossznak, igazságtalanságnak, erőszaknak, az emberi szenvedésnek az ellenpólusa. Az olimpián mindenki egyforma feltételek között versenyez. Itt ugyanúgy 42195 méter a leghosszabb futószám a fehér amerikai, mint a kenyai fekete sportoló számára. Ezért szép a sport: itt - ellentétben a világ többi dolgával - egyenlőség van. Csehszlovákia sportolói bizakodva utaztak el Dél-Korea fővárosába. A megtisztelő olimpiai egyenruhát azok ölthették magukra, akik hosszú esztendők kemény, sok lemondást igénylő munkája nyomán a legjobbaknak bizonyultak itthon és egyben elérték a kitűzött nemzetközi színvonalú mércét. A felkészüléshez megkapták a megfelelő lehetőségeket. Tisztában vagyunk azonban azzal, hogy nagyon erős mezőnyben kell helytállniuk. Ebben élre kerülni mind nehezebb, mind több tényezőtől függ. Nem lehet mindenki győztes. És azok eredményeinek értékét, akik majd győztesen térnek vissza, kétszeresére emelik, hogy milyen erős és jól felkészített ellenfelekkel szemben kellett kivívniuk. Az olimpia a világközvélemény figyelmének középpontjában áll. Eszméjének nemes, a múlt század végi humanisták alkotta hagyományai találkoztak a mi világunk uralkodó eszméjével; a békeszerető emberek számára a különböző társadalmi rendszerű országok egymás mellett élését, egyúttal békés versengését jelenti. Holnap tanúi lehetünk, amint felvonják az öt földrészt jelképező olimpiai zászlót és meggyújtják az Olymposzból érkező tüzet két hétig őrző hatalmas kandelábert. Minden jóakaratú embernek tisztelni és őrizni kell az olimpia nemes eszméjét. Azon kell lennünk, hogy az olimpiai láng, bármilyen rossz szándékú fuvallat akarta és akarja kioltani, továbbra is világítson. Az olimpia nem egyes országoké, nem a politikusoké. Az emberiségé, örüljünk neki. Szükségünk van rá. Mert ahogy Pierre Coubertin írta egyik versében: „A béke vagy te Sport / A népeket egymáshoz fűző szép szalag: / és testvérré lesznek mind általad / önuralomban, rendben és erőben..." TOMI VINCE Szeptember 17-én, szombaton, középeurópai idő szerint 2.30 órakor kerül sor Szöulban a XXIV. Nyári Olimpiai Játékok ünnepélyes megnyitójára. A nagy esemény főpróbáját szerdán tartották a dél-koreai főváros olimpiai stadionjában, s mint a felvételen látható, még az olimpiai lángot is meggyújtották (ČSTK-felvétel) Döntött a NOB 94. ülése -------------Li llehammer rendezheti az 1994. évi téli játékokat (ČSTK) - A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szöuli 94. ülésének harmadik napján a szavazás harmadik fordulója döntött arról, a négy pályázó közül melyik város rendezheti az 1994. évi téli játékokat. Negyvenöt szavazattal harminckilenc ellenében a norvégiai Lillehammerre esett a választás a svéd östersunddal szemben. Mint arról már hirt adtunk, kívülük Szófia és Anchorage kérte a rendezés jogát. Megfigyelők nem titkolják, Lillehammer ris Becker, a kétszeres wimbledoni győzelme eléggé meglepő. Többségük győztes, az ATP jelenlegi ötödik helyeugyanis Szófiának adott nagyobb esélyt, ennek ellenére a bolgár főváros már az első fordulóban kiesett, mert csak 17 szavazatot kapott. Anchorage a második fordulóban búcsú- zott, igy a fináléban =||| a két skandináv város versengett. A 22 000 lakosú norvég sportközpont, Lillehammer arra alapozta kérelmét, hogy kellemes környezetben, kis körzetben képes megrendezni a téli olimpiát, amelyet történetében még csak egyszer rendeztek skandináv államban, méghozzá 1952-ben Oslóban. A norvég jelölt mellett, a szakemberek szerint, sokat vetett a latba, hogy az ország rendkívül gazdag hagyományokkal rendelkezik a téli sportokban, csupán a Szovjetunió előzi meg a téli olimpiákon szerzett aranyérmek tekintetében. Ivan Szlavkov, a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöke nem titkolta csalódottságát, s kijelentette: Szófia négy esztendő múlva újra megpróbálja. •f A nevezett 161 ország közül 158 képviselői voltak jelen szerdáig Szöulban az olimpiai faluban. A szervezők jelentése szerint eddig 9594 sportolót és 4176 szakvezetőt akkreditáltak. •f Szerdán megérkeztek a dél-koreai fővárosba a szovjet női kosárlabdacsapat tagjai. A torna egyik esélyes gárdája pekingi edzőtáborozás után mindjárt pályára lépett Szöulban, előbb a kínai légitársaság csapatát győzte le 115:62 arányban, majd a torna másik résztvevőjét, a házigazdák együttesét 90:72-re. Leonyid Jacsmenyev, a szbornaja edzője elégedetten nyilatkozott a felkészülés utolsó szakaszáról és elmondta, hogy az 1986- os vb óta eltelt időben 40 százalékot javult a válogatott teljesítménye. •f A Grand Slam-győztes Steffi Graffal az élen megérkezett az olimpia színhelyére az NSZK teniszcsapata, amelynek további tagjai Eric Jelen, Carl-Uwe Steeb, Claudia Kohde-Kilsch és Sylvia Hanika. Hiányzik viszont Bopavei Kupka: „Kadlec éremesélyes“ (ČSTK) - A csehszlovák sportolók közül elsőként az öttusázók kezdik meg szereplésüket az olimpiai játékokon. Röviddel szombat éjfél után lovaglással kezdődik a küzdelem. Pavel Kupka edző már csapatot hirdetett, s nyilatkozott védencei esélyeiről is:- A Kadlec, Fleiss- ner, P'rokopius [ IL^- hármas indul. Az v utóbbi már volt Szö- | ulban, a tavalyi ju# m I nior vb-n az ötödik •% ______14 helyen végzett. Első sz ámú emberünk természetesen Milan Kadlec, aki a tesztelések során sokkal jobb eredményeket mutat fel, mint tavaly, amikor második lett a vb-n. Javult futásban és az úszásban, kitűnően ló, de a döntő szót ismét a lovaglás és a vivás mondja ki. Elsőként Kadlec kezdi a lovaglást, nem kockáztathatunk, hogy a második fordulóban esetleg fáradt lovat kapjon. Megkérdezték az edzőt, kit tart legesélyesebbnek az aranyéremre.- Az egyéni versenyben elsó számú esélyes a szovjet Jegorasvili, akinek eddigi legnagyobb sikere győzelem a Jóakarat-verseny en. Az idén azonban minden nyerhetöt megnyert. Utána kilenc, nagyjából egyforma képességű öttusázó következik. Közéjük tartozik Kadlec, továbbá az exvilágbajnok olasz Masala és Massullo, a magyar Fábián és Mizsér, a tavalyi világbajnok francia Bouzou, a szovjet Avgyejev, a svéd Rasmusson és az angol Phelps. Többnyire tapasztalt versenyzők, harminc év körüliek. Az öttusában azonban az évek nem játszanak döntő szerepet. Bizonyítja ezt a 41 esztendős amerikai Nieman, aki 1979-ben lett világbajnok. Két esztendővel később megsérült, s azóta nem hallottunk róla. Az idén visszatért és szuverén módon megnyerte az amerikai válogató versenyt. Csapatban Magyarország és a Szovjetunió vív majd különversenyt, Franciaország és Olaszország bronzéremért küzdhet, Svédország és Anglia az ötödik helyért. Utánuk mi következhetünk... zettje távolmaradását édesapja azzal próbálta magyarázni, hogy megsérült a lába. Az NSZK-ban a döntés után sokan támadták Becker döntését, mondván, az ok egészen másban keresendő. •f A világ tizenöt országának hárommillió polgára irta alá eddig azt a tiltakozást, amely követeli, hogy Szöulban törölA HOLNAPI MŰSOR ünnepélyes megnyitó (2.30 óra- közép-európai idő szerint). Férfi kosárlabda: Kína - Egyiptom, Kanada - Brazília, ökölvívás: selejtezők. Labdarúgás - A-csoport: Svédország - Tunézia, Kína - NSZK, B- csoport: Olaszország - Guatemala, Zambia - Irak. Női toronyugrás: selejtezők. Férfi röplabda - A-csoport: Svédország - Dél-Korea, B-csoport: Franciaország - Hollandia. Tekwando (bemutató). A Csehszlovák Televízió műsora- I. PROGRAM, 2.25-5.30: ünnepélyes megnyitó (egyenes adás), 15.30 -17.00: összefoglaló. II. PROGRAM, 20.00 - 21.30: ünnepélyes megnyitó (felvételről). jék az étlapról a macska- és kutyahúsból készült nemzeti ételeket. Az állatvédő liga élén a Beatles volt tagja, Paul McCartney és Peter Falk, amerikai színész, a Colombo hadnagy megtestesítője áll. + A női kézilabda-válogatott edzőpartneréül ugyancsak dél-koreai ligacsapatot választott, s ellene 22:20 (9:12) arányban győzött. Ma Elefántcsontpart, vasárnap Kína lesz az ellenfél. •f A csehszlovák női kosárlabda-válo- gatott előkészületi mérkőzésen a dél-ko- reai ligában szereplő Kolon Sportex ellen 97:75 (47:28) arányban győzött. Ma Dél- Korea válogatottjával mérkőzik az együttes. + Szöulban már 213-ra nőtt a csehszlovák küldöttség létszáma. Tegnap megérkezett a cselgáncsozó Šedivák és Petrikov, a kerékpározó Štyks és az atléták egy csoportja, amelyben ott volt a gerelyhajító világcsúcstartó Jan Železný és a diszkoszvető Bugár Imre, aki küldöttségünk zászlóvivője lesz a megnyitóünnepségen. íÚISIÓfeppj a 39. játékhét Sazka-mérközéseire (1 - 7. I. labdarúgóliga, 8-10. labdarúgó CSNL 1,11 - 13. labdarúgó SZNL I): 1. Hr. Králové - DAC 1, 0 2. Slovan - Ostrava 1, 2, 0 3. Dukla-Trnava 1 4. Nitra - B. Bystrica 1 5. Vítkovice - Sparta 0, 2 6. Cheb - Inter 1 7. Olomouc-Slavia 1 8. Chomútov - Zbrojovka 2, 0 9. KS Brno - Xaverov 1 10. Ml. Boleslav-Fr.-Mistek 1 11. Humenné - Spoje 1 12. Šaľa-Žilina 0, 2 13. Levice-Senica 1