Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)
1988-09-16 / 219. szám, péntek
Tehetség, tapasztalat, megérzés Portré Andrej Lettrich nemzeti művészről Andrej Lettrich nemzeti művész (1922) egyike azoknak, akik ott voltak a szlovák filmművészet születésénél és műveikben az első, úttörő jellegű filmalkotások üzenetét viszik tovább. Noha eredetileg színésznek készült, 1948-től már segédrendezőként dolgozott, részt vett többek között Paľo Bielik a Gátés Megmozdultak a tanyák cimü filmjeinek forgatásában. Miközben a filmforgatás technikai fortélyaival ismerkedett, sokat foglalkozott a filmkészítés el- vontabb oldalával: mi legyen a mű lényege, célja, miről és kinek szóljon, sajátos eszközeivel milyen üzenetet közvetítsen. Négy évvel ezelőtt a Felkelési történet című tévéfilmsorozat forgatása előtt Lettrich ä következőket mondta: ,,Akarjuk-e vagy sem, minden film bizonyos értelemben az alkotó eszmei-filozófiai állásfoglalása kora társadalmi alapkérdéseivel szemben. Minden film bizonyos célt követ, valamire figyelmeztet, valami ellen vagy valamiért harcol, megpróbál valamit megoldani." Ennek a munkásságára oly jellemző elkötelezett szemléletnek az alapjai a Paľo Bielikkel folytatott közös munka során alakultak ki, a szlovák filmtörténet e meghatározó személyisége döntő hatással volt a filmről és a művészetről alkotott felfogásának formálódására. Lettrich a szlovák filmművészetben betöltött kiemelkedő szerepét elsősorban műfaji sokoldalúságának és hihetetlen termékenységének köszönheti. Harmincöt év alatt 27 filmet forgatott, köztük néhány többrészes sorozatot. 1955-ben jelentkezett első önálló munkájával, František Hečko Falu a hegyek közfcímű regényének filmváltozatával. A műfajhoz, az irodalmi művek adaptálásához hű maradt, legutóbb Hana Zelinová Erzsébet-udvar című regényéből készített tévéfilmsorozatot. 1958-ban forgatta Jozef Medved- gyel közösen A tizenkettedik órában című filmjét, amely a szlovák nemzeti felkelés eseményeit eleveníti fel. Az újkori szlovák történelem e mérföldkövéhez több alkotásában is visszatért: Élve térek vissza (1962), A holtak nem énekelnek (1965, Rudolf Jašík regénye nyomán), Felkelési történet (1984). Ezekben az alkotásokban Lettrich Paľo Bielik úttörő jellegű munkásságát (Farkasodú, Dabač kapitány) fejleszti tovább. önálló fejezetet alkotnak a falu kollektivizálásáról szóló filmjei (Falu a hegyek közt, Tiszta kezek - 1956). Történelmi témát dolgozott fel Fegyverbe, kurucok! (1974) és a Találkozás (1975) című műveiben. A bűnügyi filmek műfajában is úttörő munkát végzett. Jozef A. Tallo forgató- könyvei alapján készült filmjei (A halál esőben érkezik - 1965, Gyilkos a túlvilágról - 1966, Démonok kiáltása - 1967, A szép vétkes esete - 1973, A suttogó fantom - 1975) máig sem veszítettek időszerűségükből és hazai viszonylatban a legjobbak közé sorlhatók ebben a műfajban. Sikeresek gyermekfilmjei is (Tizenévesek - 1961, Asztal tizennégy személyre - 1978) és azok Forgatás közben (Vladimir Vavrek felvétele) a filmkomédiái, amelyben korunk emberét ábrázolja (Arkhimédész törvénye - 1964, Búcsú - 1987). Súlyos társadalmi-etikai problémákat taglalt Az ügyvédnő (1977) című filmjében, amely 1978-ban České Budéjovicében elnyerte a cseh és szlovák filmek fesztiváljának nagydíját. Műfajilag és tematikailag változatos munkásságában szinte minden aktuális téma helyet kapott, mindaz, ami az elmúlt több mint három évtizedben foglalkoztatta a szakmát és a nyilvánosságot. Szezonkezdés ősbemutatóval Lovicsek Béla színműve a Magyar Területi Színházban A Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) társulata ősbemutatót tart ma. Lovicsek Béla Végállomás című vígjátéka nem a nyolcvanas évek második felében született, mégcsak nem is hetvenes években. Körülbelül huszonöt éve írta a szerző, s még a hatvanas években megjelent nyomtatásban a LITA kiadásában, de mindezidáig nem került színre. Pontosabban: hivatásos színház még nem mutatta be, hiszen a vágkirályfaiak (Kráľová nad Váhom) annak idején nagy sikerrel játszották, s az előadással a Jókai Napokon is részt vettek. A szöveget olvasva kiderül, hogy a darabon alig hagyott nyomot az idő. Az ilyenkor szokásos szöveg- gondozás után pedig úgy tűnik fel, mintha ez a lendületes vígjáték napjainkban íródott volna. Hőseit ki-ki szinte meg tudná nevezni a maga (kellemetlen) tapasztalatai alapján. Látszólag nyájasak, de az ember háta mögött ott ártanak, ahol tudnak. Szemre a köz javát szolgálják valójában azonban csak a saját zsebük érdekli őket. Ügyes ember benyomását keltik, de idővel kiderül, hogy csak ügyeskedők. Kulturáltaknak mutatkoznak, de csakhamar megbizonyosodunk róla: nem azok. Embereket akarnak irányítani és fontos eseményeket szervezni, mert úgy érzik: erre születtek. Ám saját életüket sem képesek irányítani. Egyszóval olyan emberek, akik nem ott vannak, ahová valók... Lovicsek Béla ezúttal szerkezetileg is érdekes drámát irt, hiszen a színen azt a darabot látjuk, amelyet a játék végén a fővárosi író magával visz a szerkesztőségbe. (Ez persze nem világra szóló újítás, a játékot azonban érdekesebbé teszi.) Köztudott azonban, hogy Lovicsek Béla müveit elsősorban érdekességük miatt kedvelik az olvasók és a nézők. Ö mindenekelőtt az egyszerűen bonyolított cselekménynyel és a túláradó érzelmekkel (olykor érzelgősséggel) hat. Talán azért is nem meglepő, hogy olvasótáborában (vagy nézőinek körében) a középgeneráció tagjai találhatók meg a legkisebb létszámban. Túlnyomó- részt idősek és fiatalok (de főként az idősek) élnek műveinek bűvöletében. Láttam már Lovicsek-könyvet öreg pásztor és parasztember kezében. Felcsillanó szemmel mesélt a történet szépségéről. Gimnazista lányok is szívesen bújják ezeket az írásokat a buszmegállókban, öltözőkben. A szerző Végállomás című vígjátékát elsősorban azoknak mutatja be a Matesz komáromi társulata, akik kedvelik Lovicsek műveit. A színjátékot azonban mások is megtekinthetik, hiszen a vígjátéki stílus nem állja a szentimentaliz- must, a darab mondanivalójának időszerűsége feltétlenül gondolatébresztő és a játék színpadi formája sem érdektelen. A szereposztás szerint „a helyi vezetés családi klánját" Bugár Béla (mint hnb elnök), Szentpétery Aranka (mint üzemigazgató) és Varsányi Mária (mint üzletvezető) testesíti meg. Judit, a hnb titkárnője Petrécs Anna; Kardos, az új és ifjú hnb-titkár Skronka Tibor (aki júniusban eredményesen befejezte színházi tanulmányait a főiskolán). Szarka, a jnb elnöke Dráfi Mátyás érdemes művész; Csala, a reményteljes ifjú drámairó Bajcsi Lajos; Pista, az „irodaszolga“ Vörös Lajos; Torma, a Cse- madok-titkár Pőthe István. Egy ügyfél a hnb-n: Lőrincz Margit. Az előadás kezdete este fél nyolc. KMECZKÓ MIHÁLY „Sosem izgatott egy műfaj, mindig arra törekedtem, hogy a legobjekti- vebben, legmeggyőzőbben valljak dolgokról és emberekről, azok kölcsönös viszonyáról“ - mondta Lettrich egyik interjújában. A rendező érdeklődésének fókuszában az emberi kapcsolatok állnak. Ezért olyan kidolgozottak jelenetei, ezért ábrázolja olyan differenciáltan a szereplőket és a cselekvésüket meghatározó kapcsolatokat, motívumokat. Válsághelyzeteket, próbára tevő nehéz szituációkat ábrázol, amelyek alkalmat adnak a szereplők leplezetlen megnyilvánulására, valódi énjük, jellemük feltárására. Ennél a módszernél lényegtelen, hogy a történet napjainkban avagy a régmúltban játszódik-e, hogy bűnügyi vagy gyermekfilmről van-e szó. Lettrich számára minden fontos. Ezért törekszik a cselekmény színhelyéül szolgáló környezet hiteles ábrázolására, az atmoszféra megteremtésére. Nem szereti a stilizált- ságot, az utalásokat, filmjeiben a legapróbb, jelentéktelennek tűnő részletnek is élnie kell. Szi- nészvezetése példás, ami természetes is egy olyan rendező esetében, aki maga is színészként végzett, sőt néhány filmben is szerepelt (Megmozdultak a tanyák, Tiszta kezek). Neves, kiváló művészeket éppúgy szerepeltet, mint kevésbé ismerteket vagy kezdőket, nem fél az utóbbiak foglalkoztatásával járó többletmunkától és kockázattól. Jelenleg Az áttörés évei címmel ötrészes tévéfilmsorozat forgatására készül. Az 1945-1948-ban játszódó történet folytatása lesz a Felkelési történet című sorozatnak. Andrej Lettrichet munkásságáért 1973-ban Klement Gottwald Állami Díjjal tüntették ki, 1979-ben elnyerte az érdemes művész címet, A felkelési történet című sorozatáért 1985-ben Viliam Plevza és Jozef Bob forgatókönyvírókkal együtt az SZSZK állami díjával jutalmazták. Tevékeny tagja a Szlovák Drámamüvészek Szövetségének, ahol szervezőkészségével tűnik ki. Egy beszélgetés során a kövtkezőket mondta: „A művészet tudomány; tudomány az emberről, amelynek alapja a tapasztalat és a megérzés. Ha hiányzik a tapasztalatból merített tudás, vagyis a szavahihetőség, a művészet elveszíti meggyőző erejét. Ha az érzelmi összetevők hiányoznak, a művészet hatását veszti." Az érzelemgazdagság és művészi hitelesség jellemzi Andrej Lettrich legsikeresebb alkotásait is, amelyek méltán foglalnak el fontos helyet a szlovák filmművészetben. MIROSLAV BARANOVIČ Ha végignéz az osztályon A pedagógusi hivatásra készülő, szakmai gyakorlatát végző egyetemi hallgatók közül többnek valósággal remeg a lába, remeg a hangja amikor először áll 25-30 szempár kereszttüzében. Szép pillanat viszont az, amikor az első óra végeztével becsukja a könyvet, összeszedi jegyzeteit, hóna alá csapja, és végignéz az osztályon... A jövőjét látja. Erről, a tanításról, az egyetemi évekről és a pályakezdésről beszélgettünk Fonód Tibor fiatal matematika szakos tanárral, aki második tanévét kezdte meg a Komáromi (Komárno) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban.- Már gyerekkorodban is tanitó, tanár szerettél volna lenni?- Igen, de csak azért, mert borzasztó lusta gyerek voltam. Úgy gondolkoztam, ha az élet azzal jár, hogy mesterséget kell választanom, akkor olyan foglalkozást szeretnék, amelyik mellett sok szabadidőm lesz. Elhatároztam, hogy tanitó leszek, mert ők nyáron nem tanítanak. Később a gimnáziumban már azt is láttam, hogy a tanárok nagyon szeretik a diákokat, és felkészülten, szivvel-lélekkel végzik a munkájukat. Tisztelem őket.- És elhatározásodat később sem változtattad meg, jelentkeztél a Komenský Egyetem matematika -fizika karára, ahol öt éven keresztül a pedagógusi hivatásra készültél.- Sajnos, azt kell mondanom, mégis úgy kerültem ki, és azt hiszem, Így kerülnek ki a legtöbben, hogy ma még nem tudom a megfelelő módszert, hogyan élhetem bele magam abba a valóságba, amiben a diák él. Ezt nem oktatták az egyetemen, holott ez a tanár, diák közti jó kapcsolat, ezen túlmenően pedig a sikeres oktató-nevelő munka alapvető feltétele. Ehelyett magoltuk az általános pedagógiát, amely felosztja, hogy ilyen és ilyen tanár, ilyen és ilyen diák létezik. Az általános pedagógia mint tantárgy csak felosztások és definíciók magolását jelentette számunkra, és nem segített adottságaink, képességeink fejlesztésében. Októberben mégis azzal a biztos tudattal kezdtem dolgozni, hogy én majdnem mindent tudok, mindent a legjobban fogok csinálni, tökéletes tanár leszek. Elmagyaráztam az anyagot. Részletesen és világosan. De olyan iramot diktáltam, hogy az osztály nem bírt követni. S ez nagy baj. Az még nagyobb baj, hogy először a diákokban kerestem a hibát. Csak azután magamban.- Kiben találtad meg, ha megtaláltad?- Nem olyan egyszerű ez. Azt hittem, hogy a gimnáziumban már mindenki tudatosan és odaadással a hivatására készül, élvezi a tanulást. Sajnos, fel kellett ismernem, ki kell mondanom, akarom vagy nem, elég sokan csak azért ülnek az iskolapadban, hogy legyenek valahol. A tanár, a szülő meg adja meg, amire szükségük lesz. Mi, azt hiszem, mások voltunk. Jobban akartunk. Én még ma sem szégyellek tanácsért idősebb kollégákhoz fordulni. Elmondom, most ez nem sikerült, most abban vagyok tanácstalan, és segítenek. Fejlődni akarok, jól végezni a munkámat, jól tanítani. Úgy, hogy megértem a diákjaimat, és elfogadom azt is, hogy zenerajongók. Nem tehetek, nem tehetünk ellene, hiába tudom, hogy azért a gyengébb eredmények, mert többet közülük csak a zene ráz fel, az hoz extázisba.- Ezek szerint mégis bennük a hiba!- Nem. Nemcsak bennük. Bennem is és sok másban. Nem értik a példákat, mert hiányzik belőlük a logikai készség. Pedig ők már azok, akik az alapiskola első osztályától halmazokkal foglalkoznak. Vagy épp ez az oka! Azt kell hinnem, megutálták a logikát.- Keserű tapasztalatok.- Ez sem teljesen igaz. Egyetemi hallgatóként a szakmai gyakorlatokat alapiskolában végeztem. Azóta is olyan tanulókról, diákokról álmodom, a pádból estek ki, úgy jelentkeztek.- Térjünk vissza az egyetemre! Említetted, az általános pedagógia nem adott olyan ismereteket, hogy tökéletes felkészültséggel indulhattál volna a pályán. A megfelelő bá-' násmódot mint osztályfőnök és mint oktató is folyamatosan magadnak kell kitapasztalnod. A szaktantárgyakból kellően felkészitettek-e?- Nagyon szerettem a szakmai gyakorlatokat, mert a gyakorlattal tanulhattunk a legtöbbet. Bedobtak a mélyvízbe, matematikai, szakosított osztályokban tanítottam, ami nem volt könnyű dolog, de elindított a pályán. Az ember már akkor kezdi belátni, hogy a megtanultakból később nem mindenre van szüksége.- Ez azt jelenti, hogy voltak tételek, amelyeket csak vizsgára kellett tudnod, és voltak dolgok, melyeknek utána kellett nézned mielőtt bementéi az osztályba?- Az egyetemen becsületesen átvettük a szaktantárgyakat. Matematikából például rengeteget megtanultunk. De a gimnáziumban úgy, ahogy azt az egyetemen átvettük, nem tudom használni. Más a gimnáziumi anyag. Mielőtt tanítani kezdtem, át kellett vennem, meg kellett tanulnom.- Hogy kerültél a komáromi gimnáziumba?- A legtöbb végzős úgy van vele, hogy megy bárhová, csak helyet találjon. En másutt nem tanítanék. A tanár közérzete függ az iskola légkörétől. A komáromi gimnáziumot régóta ismerem, egy kicsit már az én iskolám is. Itt érettségiztem. Visszavártak.- Vagyis könnyű volt a beilleszkedés.- Könnyebb, mint idegen helyen. Furcsa érzés volt/hogy egykori tanáraim munkatársa lettem. Úgy ültem az első pedagógiai tanácsgyűlésen, mintha a SZISZ-szervežet tagjaként a diákok megbízottja lennék. Ma már otthonosan mozgok.- Büszke vagyok arra, hogy pedagógus vagyok, büszke vagyok a pályára. Büszke vagyok azért, mert a komáromi gimnáziumban tanítok. Abban a középiskolában, melynek régi hagyományai vannak, mégis nagyon jól lehet korszerűen tanítani. TALLÓSI BÉLA J ASZNA JA POLJANA lövőjéről Szeptember kilencedikén emlékeztünk meg az Író születésének 160. évfordulójáról. Ehhez az eseményhez kapcsolódott Moszkvában az a tanácskozás, amelyet az SZKP Központi Bizottsága tartott Jasznaja Poljana (Tolsztoj szülőhelye), pontosabban az ottani múzeum mai állapotáról és jövőjéről. A tanácskozást Jegor Ligacsov vezette. Az ülésről kiadott TASZSZ jelentésben a következőket olvashattuk: A nemrég lezajlott XIX. szovjet országos pártértekezleten külön hangsúlyozták a történelmi nevezetességek megőrzésének fontosságát. A pártkonferencián hangsúlyozták, hogy az ország nyilvánossága határozottan követeli a Jasznaja Poljana-i múzeum helyreállítását és a körzet ökológiai helyzetének javítását, illetve a környezetszennyezés megszüntetését. A mostani tanácskozáson szó volt arról, hogy a védett terület körzetében különböző környezetvédelmi intézkedéseket foganatosítottak, és folynak a restaurációs munkálatok is. A nagymértékű környezetszennyezés megszüntetése érdekében pedig a környékbeli vegyiműveknél termékszerkezetváltást hajtanak végre. Már folynak az erdőtelepítési munkák és hamarosan kitisztítják a környező patakok medrét. A múzeum területén helyreállítják az egyes emlékműveket, emléképületeket és utakat építenek, ahol ez elengedhetetlen. Mindamellett az is elhangzott, hogy nem kielégítő a tervek teljesítésének üteme: a restaurációs munka alacsony színvonalú és lassabban halad a tervezettnél. Egyes környező üzemek még mindig juttatnak ártalmas anyagokat a légkörbe. A tanácskozáson összegzésként hangsúlyozták, hogy Lev Nyikolajevics Tolsztoj szülőhelye nem csupán nemzeti érték, jelentősége világméretű. Ezért - eleget téve a közvélemény nyomásának is - már a közeljövőben gondoskodni kell az oly rég tervezett idegenforgalmi központ felépítéséről. Ugyanilyen fontos feladat a restaurációs munkák színvonalának emelése. Jegor Ligacsov összegzésképpen aláhúzta, hogy a szovjet kulturális minisztérium és az írószövetség becsületbeli feladata Jasznaja Poljana múzeumában biztosítani a színvonalas idegenvezetői munkát és népszerűsíteni Tolsztoj irodalmi hagyatékát. (-hó-) ÚJSZ 6 1988. IX.