Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)

1988-08-05 / 183. szám, péntek

LIGARAJT ELŐTT ’sssssssssss/ssssssssssssssssssssssrssssssssssssssssssssssss/sssssssssssssssssssssssssssssssssssss. Kilenc mérkőzés - kilenc győzelem Az Inter Slovnaft ZŤS Bratislava merész tervei Két évvel ezelőtt az SZNL I két élcsapatának, az Inter Bratislava és a ZŤS Petržalka fúziójából alakult az Inter Slovnaft ZŤS. A bratislavaiaknak szédületes haj­rával sikerült kiharcolniuk az élvonalba jutást. Tavaly tehát mindenki elégedett volt a sárga-fehérek háza táján. Az együttes mint az I. liga tapasztalt újonca nyugodtan készült az élvonalbeli mérkőzésekre. A ta­vaszi idény elején nem kis meglepetésre az élmezőny­ben tanyázott, ám a hajrában érthetetlenül megtorpant, s csak nagy erőfeszítések árán tudta kiharcolni a bent- maradást. Még a bajnokság befejezése előtt Karol Kögl vezetőedző helyett segítője, Vladimír Hrivnák vette át a gárda irányítását, s a kedden kezdődő 59. bajnokságban is ő vezeti az együttest, amely merész tervekkel vág neki a pontvadászatnak. A tegnap dé­li sajtótájékozta­tón Stefan Žák, az Inter sporte­gyesületének tit­kára bizakodva kezdte beszámo­lóját: „Tavalyi eredményünkkel, a tizenharmadik hellyel koránt­sem vagyunk elégedettek. Jóval több volt a csapatban, sajnos, néhány váratlan esemény is köz­rejátszott abban, hogy a kiesés ellen kellett küzdenünk. Most tud­juk mit akarunk, reméljük, teljesít­jük célkitűzéseinket. Dobogókö­zeiben szeretnénk végezni, hi­szen az egyik legtapasztaltabb já­tékoskerettel rendelkezünk. Nem titkoljuk: már a nyitófordulóban ponttal akarunk hazatérni!“ Nem sok változás történt az Inter csapatában: Pokluda külföl­dön, több mint valószínű Belgium­ban folytatja. Mindössze a trebišovi Juraško az új ember. Féléves kény­szerszünet után Stranianek ismét pályára léphet. Vladimír Hrivnák és segítője, Štefan Šimončič a követ­kező játékosokból válogathat: Hroš (1959-ben született), Jakubička (1959), Mentei (1962) - Krupóík (1961), Bagin (1961), Richter (1960), Stranianek (1961), Kopča (1968), Tománek (1959), Juraško (1962), Kramoliš (1957), Weiss (1964), Lancz (1964), Gajdoš (1961), Moravec (1964), K. Brezík (1959), Lehnert (1962), Luhový (1967), Stojka (1967), Brodziansky (1958), I. Brezík (1966), Rehák (1966). Az utolsó pillanatban Chovane- cot törölni kellett a keretből, mert a szövetség csak 22 labdarúgót en­gedélyez a listán! A játékosok átlag- életkora 25,5 év. Az új javadalma­zási rendszer szerint négyen, K. ’ Brezík, Kramoliš, Moravec és Leh­nert tartoznak az I. kategóriába. A sportegyesület titkára hangsúlyoz­ta: havonta 78 400 koronát (fizeté­sek) kap az együttes a szövetségtől, a többi pénzt, a jutalmakat a játéko­• A Szlovák Labdarúgó Kupa 3. for­dulójában a hét végén a következő mér­kőzésekre kerül sor - szombat: ZÍS Koši­ce - ZVL Žilina (17.00 óra). Vasárnap: Montostroj Senec - DAC, Dubnica - Slo­van Bratislava, Malacky - Inter, Pov. Bystrica - Nitra, Jelšava - B. Bystrica (mind 17.00 óra). Szerdán, augusztus 10- én a Družstevná pri Hornáde 17.00 órás kezdettel a Tatran Prešovot látja vendé­gül. A Ružomberok - Trnava találkozót szeptembr 7-ére halasztották. • A szlovákiai kerékpáros körverse­nyen az NDK színeit Raab, Radtke, Kas- sau, Dietz, Augustin ésAudem képviselik. Ú1SZÓ a 33. játékhét SAZKA-mérkózéseire (1-7.1. labdarúgóliga, 8 - 11. labdarúgó CSNL 1,12-13. labdarúgó SZNL I): 1. Vítkovice - Hr. Králové 1,0 2. Cheb - Nitra 1 3. Olomouc - Dukla 2 4. Inter-Bohemians 0,1 5. Sparta - DAC * 1 6. B. Bystrica - Plzeň 1 7. Trnava - Ostrava 0,2 8. Slušovice - Zbrojovka 2 9. Ústí - Liberec 0,1 10. Chomútov - Fr. Místek 2 11. KS Brno - Brandýs n. L. 1 12. ZŤS Košice - Humenné 0,1 13. Stropkov-Žilina 2 • A 30 esztendős csehszlovák úszó- nő, Lida Jelinková szerdán átúszta a La Manche-csatornát. A brit parton öt óra huszonöt perckor indult, és 42 kilométer megtétele után 10:28:00 óra alatt ért cél­hoz a francia partoknál. Jelinková az első csehszlovák nő, aki megtette ezt a távot. • A szófiai nemzetközi röplabdatorna eredményeiből: Csehszlovákia - Kuba 0:3, Argentína - Hollandia 3:2, Lengyel- ország - Japán 3:2, Bulgária - Brazília 3:0. • Madridban nemzetközi férfi kézilab­datorna kezdődött. Az első forduló ered­ményei: Spanyolország - Izland 23:19 (10:11), NDK - Szovjetunió 15:15 (10:6). • A svéd úszóbajnokságon a legjobb eredményt Anders Holmerts érte el, aki a 400 m-es férfi gyorsúszásban 3:49,21- gyel győzött. Ez minden idők harmadik legjobb teljesítménye. • A szovjet sakkbajnokság 7. forduló­ja után Beljavszkij vezet 5 ponttal. A 2 - 4. helyen Szalov, Karpov és Kaszparov osz­tozik 4,5 - 4,5 ponttal. • Tegnap délután Rozsnyón (Rožňa­va) bonyolították le a tájékozódási futók Világ Kupa-viadalának 5. versenyét. A nőknél a 25 esztendős csehszlovák Jana Galíková, a férfiaknál pedig a négy ével fiatalabb dán Allan Mogensen vég­zett az élen. öt verseny után az összetett­ben a nőknél a norvég Volden áll az élen 211 ponttal, a férfiaknál a 227 pontos norvég Thon vezet. Az olimpiára készülnek Jó formában a szovjet futónők (ČSTK) - A szovjet futónök a közép- és a hosszútávokon már évek óta a világ legjobbjai közé tartoznak. Sok sikert ért el Tatjána Szamoljenko, aki tavaly a római vb-n az 1500 és 3000 m-es távon aranyérmet nyert, valamint a moszkvai olimpia 800-m-es távjának bajnoka, a ma már 35 esztendős Nagyezsda Olizarenko. Mindketten teljes ütemben folytatják a felkészülést a szöuli nyári olimpiai játékokra, ahol a legnagyobb esélyesek közé tartoznak majd. 3. VIII. 5. Olizarenko ra­gyogó formában mutatkozott be Ki­jevben a szovjet bajnokságon. A világ idei leg­jobb teljesítmé­nyével, 1:56,03- mal megnyerte a 800 m-es futást, és így biztosította részvételét az ötkari­kás játékokon. Vele együtt biztos indulónak számít a fiatal Nyina Jev- szijeva is. A harmadik részvevőről a szeptember elején Moszkvában sorra kerülő válogató verseny dönt.- Szöulban a győzelemhez 1:54,50 körüli időt kell futni - mondotta Olizarenko, majd így folytatta: - Legnagyobb ellenfe­leim a tavalyi világbajnok Sigrun Wodars és az ezüstérmes Christi­ne Wachtel lesznek. De aranyér­met szerezhet a kubai Quiro is, aki rendkívül gyors és a 400 méteres távon sem esélytelen. Nem sza­bad megfeledkezni az NSZK és az Egyesült Államok futónőiről sem, de meglepetést szerezhetnek Af­rika képviselői is.- A 800 m-es távon nagy esély- lyel indulunk. Ez a szám orszá­gunkban rendkívül magas színvo­nalú. A kiforrott versenyzőkön kí­vül számos fiatal, igen tehetséges futónőnk van és ez biztató a jövő­re nézve is - mondotta Pjotr Litov- csenko, a szovjet középtávfutók edzője. Nehezebb a helyzete a 27 esz­tendős Szamoljenkónak. A bajnok­ságon legkedveltebb számában, az 1500 méteres távon 4:04,44 perccel csak a hatodik helyet szerezte meg. A győzelmet a nála öt évvel idősebb Lajma Baitauskaite harcolta ki 4:00,66-tal. - Egyelőre még nem vagyok csúcsformában. Felké­szülésemet teljes mértékben an­nak rendelem alá, hogy formám Szöulban tetőzzön - nyilatkozta Szamoljenko, és nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy elindul a 3000 méteren is. soknak kell T,megkeresniük“. Ha a nézőszám átlaga 3648 alá süllyed, akkor ennek a bevételük látja kárát. Tehát van miért focizni... „Július 1-jén hazai környezet­ben kezdtük a felkészülést. Egy hét után ausztriai, majd pedig NSZK-beli edzőtáborozás követ­kezett. Főleg az erőnlétre, továb­bá a technikai és taktikai elemek begyakorlására helyeztük a fő hangsúlyt. A nyári alapozás alatt kilenc mérkőzést játszottunk, s mind a kilenc találkozót meg­nyertük. Igaz, a Zalaegerszeget kivéve, gyengébb csapatokkal mérkőztünk. A csatársorral elége­dett vagyok (67 gólt lőttünk), a vé­delmünket azonban egyik ellenfél sem tette igazán próbára. Sajnos, Kramoliš már két hete sérült, az őszi idényben aligha léphet pályá­ra. Hogy valójában mire is va­gyunk képesek, azt csak a bajnoki meccsek döntik el. Egy viszont biztos: mindehol offenzív felfo­gásban játszunk majd“ - mondta Vladimír Hrivnák edző. Az Inter a hazai bajnoki mérkőzé­seit a Duna-parti stadionban játssza, de ha 7000 fölé emelkedne a nézők száma, akkor a következő találko­zókra a pasienkyi stadionban kerül sor. Itt fogadják a Kupagyőztesek Európa Kupája első fordulójában a Szredec Szófia gárdáját. „Nagy szükségünk lesz szurkolóink biz­tatására, hiszen a bolgár csapat nehéz ellenfélnek számít. Mindent megteszünk, hogy az októberi sorsolásban mi is érdekeltek le­gyünk“ - fejezte be a sárga-fehérek mestere. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ LABDARÚGÁS ■ A brazil labdarúgó-válogatott euró­pai portyája harmadik mérkőzésén, Bécs- ben a Práter-stadionban 35 000 néző előtt 2:0 (0:0) arányban győzött Ausztria ellen. Góllövők: Edmar és Andrade. A ta­lálkozót a magyar Német Lajos vezette. ■ A Hungária körúton szerdán este elkezdődött az MTK-VM jubileumi tor­nája. Az első találkozón zuhogó eső­ben a Ferencváros Dzurják és Keller góljával 2:0 (0:0) arányban legyőzte az Austria Wient. Ezután a házigazda kék­fehérek Talapa találatával 1:0 (0:0)-ra verték a Wiener SC-t. ■ A lengyelországi Legnicában folyta­tódott az IBV labdarúgótorna. A csehszlo­vák fiatalok 1:1 (0:1) arányú döntetlent értek el a hazai B-csapattal szemben. A másik mérkőzésen: Szovjetunió - NDK 2:1 (0:1). ■ A berni nemzetközi torna ered­ményei: Everton - Cruzeiro Belo Hori­zonte 2:1 (2:0), AC Torino - Young Boys Bern 2:1 (1:0). ■ A Barcelona végleg átadólistára tet­te a skót válogatott Steve Archibaldot, Miloslav Mečíŕ a Čedok-open nemzetközi teniszverseny legnagyobb esélyese. Esetleg az argentin Perez Roldan és az osztrák Muster szoríthatja meg (ČSTK-felv.) Čedok-open tenisztorna Változások a nevezésben (ČSTK) - Prágában ezekben a napokban tetőznek az augusztus 6-án kezdődő 2. Čedok-open tenisz Grand Prix-torna előkészületei. Az első számú kiemelt a hazai Miloslav Mečíŕ, mellette az argentin Perez Roldan és az osztrák Thomas Muster a biztosítéka annak, hogy a nézők színvonalas, érdekes mérkőzéseket láthatnak. Az utóbb említett két külföldi játékos az elmúlt héten figyelemre méltóan szerepelt. Perez Roldan Hilversumban be­jutott a döntőbe, ahol négyjátsz- más küzdelemben alulmaradt a spa­nyol Emilio Sanchezzel szemben. A balkezes osztrák Muster a bor- deaux-i torna döntőjében két játsz­mában diadalmaskodott a haiti Age- nor fölött, az elődöntőben honfitár­sa, Horst Skoff ellen diadalmasko­dott. A nemzetközi tornákat irányító ATP párizsi központjából tegnap le­mondták a következő játékosok részvételét: Járomé Potier, Hans Schweier, Massino Cierro, Tarim Denhidalco, Juan Avertano, Ron­nie Dathman, Marcello Bossanelli és Conny Falk. Viszont a főtáblára (a legjobb 32 közé) nevezték a szov­jet Andrej Cserkaszovot, és úgy­nevezett „wild card"-ot kapott Wysand. A Čedok utazási iroda 176 000 mert a játékosra nincs szüksége az edzői munkakört egy évig ellátó holland Johann Cruyffnak. A 31 éves skót a múlt idényben kölcsönjátékosként all. ligás angol Black- burnben szerepelt. ■ Maradona csapata, az FC Napoli erősített. Új játékosai az Argentinos Junior 25 esztendős középpályása, Sergio Daniel Batista és a brazil Ricar­do Alemao. Míg válogatott honfitársa átigazolását támogatta, eleinte nem volt kedvére Alemao szereplése, de végül is kifejezte meggyőződését, hogy a brazil játékos lesz a legjobb külföldi, akit az új idényben olasz csa­patok szerződtetnek. Távozik viszont a nápolyi együttesből Salvatore Bagni, akinek az utóbbi időben több nézetel­térése támadt a vezetőséggel és csa­pattársaival. ■ Kétéves szereplés után az I. angol divízióban visszatért hazájába Nico Clae- sen csatár, hogy megerősítse a legutóbbi belga bajnokság harmadik helyezettjét, a Royal Antwerpen csapatát. A 26 esz­tendős játékos a mexikói világbajnokság után került Angliába a Standard Liége-ból és a Tottenham Hotspur együttesében játszott. Új csapatával kétéves szerződést írt alá. (sr) dollárral támogatja a tornát. Bizo­nyára akadnak olyanok, akik elége­detlenek a külföldi részvétellel, és kifogásolják majd az ATP-ranglista előkelő helyein állók hiányát. Tudni kell azonban, hogy a čedok-open tornát tavaly először rendezték, és bizonyára még jó pár évbe telik, míg helyet kap a Nemzetközi Tenisz Szövetség amúgyis zsúfolt verseny- naptárában. Természetesen nagy szerepet játszik a jutalmazás is. A játékosok, érthetően, oda mennek szíveseb­ben, ahol több pénzt kínálnak. Ezzel kapcsolatban érdemes meg­említeni a közelmúltban még világ­szerte jól ismert baastadi Grand Prix-torna sorsát. Míg a múltban ezen a klasszikus svédországi ren­dezvényen a világ legjobbjai rajtol­tak, beleértve a teljes hazai élgárdát is, az idén a rendezők anyagi gon­dokkal küszködtek. Az ATP-ranglis­ta első száz versenyzője közül csak néhányan jöttek el, a többiek, köztük a svéd Carlsson és Svensson is, a lényegesen jobban dotált stuttgarti Grand Prix-tornát részesítette előnyben. Nem csoda, hogy a lelá­tók csak félig teltek meg, és a rende­zők bevétele elmaradt a várako­zástól.- Mit tehetünk. Nem konkurál­hatunk Stuttgarttal, ahol a játoko- sok a hivatalos pénzdíjon kívül még más juttatásban is részesül­nek. Stuttgart az autók városa, itt található a Mercedes és a Porsche gyár, és így a torna rendezői a fe­lettes szervek beleegyezésével jutányos áron kínálnak gépkocsi­kat a résztvevőknek. Es ki tud ilyen vonzó ajánlatnak ellenállni? - tette fel a kérdést a Reuter hírügy­nökség tudósítójának a torna igaz­gatója, Lennar Larsson, aki szerint a „tornapiacon“ egyre inkább kiéle­ződik a helyzet, mely nyílt háborúvá fajulhat. - A játékosoknak minden gond nélkül kifizetjük a részvéte­lért járó díjat. De ezt csakis a hiva­talos módon tesszük. Nem va­gyunk hajlandóak bármilyen előí­rás megszegésére - tette hozzá Lennar Larsson. A junior úszó-Eb tanulságai Ezúttal érem nélkül (tics) - A hollandiai Ammersfoort- ban rendezett junior úszó Európa- bajnokság főszereplői a szovjet és az NDK-beli versenyzők voltak. A 15. kontinensbajnokságon a fiúk­nál az 1972-ben és 1973-ban, a lá­nyoknál az 1973-ban és 1974-ben született úszók rajtolhattak. A szovjet fiatalok összesen tíz aranyérmet szereztek. A fiúk meg­nyerték a három legrövidebb gyorsúszószámot és nagy előny- nyel győztek mindhárom váltóban is. A legnagyobb szenzációt a Vil­nius! 16 esztendős, 189 cm magas Rajmond Majolis szolgáltatta, aki egymaga öt aranyérmet gyűjtött. Megnyerte az 50 és a 100 m-es gyorsúszást és tagja volt mindhárom győztes váltónak. A lányoknál a 14 esztendős NDK-beli Simone Hell- mer négy arany- és egy ezüstérmet szerzett. - A lányok teljesítményé­vel, érthetően, nagyon elégedett vagyok. A legutóbbi Európa-baj­nokság óta tovább fejlődtek. A fiúknak azonban a jövőben többet kell nyújtaniuk - mondotta Wolf­ram Allendorf, az NDK junior csa­patának vezetőedzője. Nézzük, hogyan szerepeltek az erős mezőnyben a fiatal csehszlo­vák úszók. A legsikeresebb Rastis­lav Bizub volt, aki a 100 és 200 m-es hátúszásban egyaránt negye­dik lett 1:00,5, illetve 2:08,06 perc­cel. A lányok közül Hana Černá volt döntős, a 200 m-es vegyesúszás­ban 2:23,42-vel hatodik lett. A dupla távon 5:04,95-tel a hetedik helyet szerezte meg. A váltók közül a 4x100 m-es női gyorsúszásban a csehszlovák lányok a döntőben 4:01,92-vel az utolsó helyen végez­tek, a vegyesváltó pedig 4:28,56-tal hetedik helyen érkezett célba. A többiek a B-döntóben szerepel­tek. A győztesek és a csehszlovák úszók időeredményei között a legtöbb esetben óriási volt a kü­lönbség. Ennek ellenére Jan Pas­ser központi edző Hollandiából visz- szatérve derűlátó­an így nyilatko­zott: „Elégedet­tek lehetünk fia­tal versenyzőink teljesítményével, hisz Šoučková és Kubalčíková kivételével mind­nyájan rajtolhatnak még a jövő évi Eb-n is. Ez biztató a jövőre néz­ve.. A teljesség kedvéért azonban meg kell jegyezni; míg tavaly és tavalyelőtt éremmel tértek haza a ju­nior Eb-ről a csehszlovák úszók, az idén egyikük sem került dobogóra. A látottak alapján kevés a biztosí­ték arra, hogy jövőre más lesz a helyzet... mriiSKČyvciŕ cccíiéuvcv cdcmucuvci/ SSiMlmCmfcn "* wíilwfctlfíli * líiHlnlpíiim

Next

/
Oldalképek
Tartalom