Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)
1988-08-18 / 194. szám, csütörtök
érföldkő a nemzetközi munkásmozgalomban (85 évvel ezelőtt tartotta II. kongresszusát Oroszország Szociáldemokrata Munkáspártja) A szovjet kommunisták s velük együtt a nemzetközi kommunista mozgalom ezekben a napokban jelentős évfordulóra emlékezik - 85 év telt el Oroszország Szociáldemokrata Munkáspártja II. kongresszusának tanácskozása óta, amely 1903. július 30. és augusztus 23. között folyt le. Fő feladata egy olyan új típusú párt megteremtése, amely szilárd eszmei, politikai és szervezési alapelvek szerint épül föl. ,,A bol- sevizmus mint politikai gondolkodásmód és mint politikai párt az 1903-as évtől létezik“ - írja V. I. Lenin. Oroszország Szociáldemokrata Munkáspártja II. kongresszusának világraszóló jelentősége van. A bolsevik párt létrehozása mérföldkövet jelentett az orosz és a nemzetközi munkásmozgalom történelmében. A társadalmi fejlődés és a proletariátus harcának objektív szüksége és Lenin körültekintő politikai szervező tevékenysége hozta létre. Lenin gyújtó fölhívása: „adjatok nekünk forradalmárokból álló szervezetet, és alapjaiban változtatjuk meg Oroszországot!“ - visszhangra talált a dolgozók tudatában és szívében. Az új típusú párt létrehozásával a proletariátus olyan pártot kapott, amely az új történelmi föltételek között képes volt sikeresen vezetni a társadalmi felszabadításáért folytatott harcát. A XIX. és a XX. század fordulóján a kapitalizmus világviszonylatban fejlődésének monopolista szakaszába lépett, melyben a végletekig kiéleződtek ellentmondásai. OroszorA bosszú Futótűzként terjedt a hír - végre megérkezett! Itt is látták, ott is kaptak belőle, a sarki boltban még volt, az áruházban még lesz.- Milyen?- Finom, kínai, csak kicsit drága.- Mennyit adnak belőle?- Sajnos, csak két csomaggal.- Nem baj, az is valami. Amíg újabb szállítmány érkezik, talán kitart. Bizonyára mindenki kitalálta, hogy a toalettpapírról van szó, amelyet választékosán egészségügyinek szoktak becézni, különösen amíg hiánycikk volt. Nos, boldogan tódultak a szépreményű vásárlók, hogy végre vehessenek belőle. Közkedvelt áruházunkba is megérkezett egy szállítmány. Vagy harmincan állták körül a pultot.- Csak kétszáz csomagot kaptam - tájékoztatta a várakozókat az elárusítónó.- Kérek százat! - jelentette be igényét elszántan az első vevő. Az elárusítónó rakta óriási szatyrába a csomagokat, közben a másodikként álló férii méltatlankodni kezdett:-Miért nem adott neki csak kettótt? így hiába várnak az emberek, nem jut mindenkinek.- Nem kaptam olyan utasítást, hogy csak kettőt adhatok. Akinek kell, hát hadd vigye! - védekezett erőtlenül a nő a pult mögött.- Mit szól bele? Jut magának is, ne féljen! Még ezt is sajnáljuk egymástól? - torkolta az akadékoskodó fértit a hátrább várakozók közül. A férfi elhallgatott. Csak az arca lett lila, mint a cékla. Megvárta, amíg a telhetetlen nő elvonszolta a hatalmas csomagot. Ekkor az elárusítónó kimért parancsol kéremjére kedvesen, de jól hallhatóan ezt modta:- Én is százat kérek... H. MÉSZÁROS ERZSÉBET szág minden ellentmondás - gazdasági, társadalmi és politikai - csomópontja lett. Objektív és szubjektív okokból az imperialista országok sorának leggyengébb láncszeme lett. Az orosz munkásosztály forradalmi pártjának létrehozását Lenin nagy eszmei, elméleti tevékenysége előzte meg. Kidolgozta az új típusú párt ideológiai, politikai és szervezési alapelveit és tevékenységének módszerét. A párt a revizionizmus, a jobboldali opportunizmus, a dogmatizmus és a balos avanturizmus ellen vívott kérlelhetetlen harcban foimálódott és erősödött meg. A forradalmi pártért vívott harcban nagy szerepet játszott Lenin könyve a „Mi a teendő“. Az alapvető gondolat, amelyből Lenin kiindul és amely átszövi az egész művet, a pártnak mint forradalmasítónak, a munkásosztály vezető és szervező erejének eszméje. Kiemeli benne a haladó elmélet jelentőségét a forradalmi mozgalom számára, és hangsúlyozza, hogy ,, az élharcos szerepét csak az a párt töltheti be, amely haladó elmélethez igazodik“. Ez a megbízható forradalmi elmélet a marxizmus. Csak a marxista pártok képesek a szocialista ideológiát bevinni a munkásmozgalomba, a szocialista ideológiára támaszkodva harcot folytatni a burzsoá ideológia ellen. V. I. Lenin abból a tételből kiindulva, hogy a marxista párt a proletariátus politikai vezetője, kidolgozta és tudományosan indokolta a párt szervezeti alapelveit: a kommunista párt a proletariátus osztályszervezete, szilárd, öntudatos élcsapat, a munkásosztály szilárdan szervezett élgárdája; a társadalmi, politikai szervezet legmagasabb formája; szoros kapcsolatban van a tömegekkel; az internacionalizmus álláspontján áll. Ezek az alapvető és tudományosan indokolt alapelvei a párt felépítésének és tevékenységének teljes mértékben beváltak, igazolták létjogosultságukat, objektív szükségszerü- ségüket. Az út, melyet az SZKP 85 év alatt megtett, teljes mértékben bizonyította Lenin pártról szóló tanításának nagy életerejét. A párt vezetésével győzött a nagy októberi szocialista forradalom, amely megmutatta az egész világnak a szocializmus és a kommunizmus építésének útját. Vezetésével győzött a szovjet nép az emberiség legnagyobb ellensége - a fasizmus felett. A bonyolult történelmi útkereszteződéseknél a lenini párt mindig képes volt megtalálni az előrevivő helyes utat, egyesítve és föllelkesítve a dolgozó emberek millióit. A marxista-leninista pártok és a CSKP tapasztalata is megerősíti, hogy ha akármilyen okokból megsértik a szocializmus építésének alapvető általános törvényszerűségeit, a pártépítés és a pártélet lenini eszmei és szervezeti alapelveit, az mindjárt negatívan hat visz- sza a párt forradalmi tevékenységére, egységére, akcióképességére. 1968-1969-ben nálunk is meggyengítette a szocializmus pozícióit. Épp az ismertetett alapelvek ellen intéztek támadást 1968-ban a jobboldali opportunisták és revizionisták. ,, Nem kételkedünk abban - hangoztatta Miloš Jakeš a CSKP KB 7. ülésén - hogy ellenségeink ma is azt kívánnák, hogy a gazdasági mechanizmus átalakítása és az egész társadalmi élet mélyreható átformálása a szocializmus alap vető elveitől való eltávolodással járna. Frre azonban várhatnak. Arról, hogy hova vezet a marxizmus-leninizmus osztályálláspontjától való eltávolodás, az 1968-1969-es válság éveiben meggyőződtünk, és levontuk belőle a tanulságokat. “ Pártunk - mint azt a CSKP KB 7. és 9. ülése hangsúlyozta - nagyra értékeli az SZKP úttörő szerepét és tevékenységének nagy nemzetközi jelentőségét a szocializmus elméletének és gyakorlatának továbbfejlesztésében. A szocialista társadalom átalakításának forradalmi programja, amelyet a szovjet kommunisták olyan nagy energiával és határozottsággal valósítanak meg minden területen, új távlatot nyit a szocializmus fejlődésének, fokozza tekintélyét és vonzerejét az egész világon. Amikor most megemlékezünk Oroszország Szociáldemokrata Munkáspártja 85 évvel ezelőtt tartott II. kongresszusáról, mint a nemzetközi munkásmozgalom mérföldkövéről, számunkra azt is jelenti ez, hogy folytonosan merítünk az SZKP tapasztalatainak kiapadhatatlan forrásából, és e tapasztalatokat megtanuljuk helyesen és alkotó módon hasznosítani pártunk munkájában és a fejlett szocializmus építésének konkrét feltételeire alkalmazni. Dr. JÁN MACHYNIAK docens { KOMMENTÁLJUK J Egyenlő esélyek Idestova ötven nappal ezelőtt, konkrétan a második félév első napján új fejezet kezdődött a gazdasági mechanizmus átalakításában. Az állami vállalatokról szóló törvény értelmében a szövetségi és nemzeti szerveknek és szervezeteknek hozzávetőlegesen az egyharmada állami vállalattá alakult. Szlovákiában július 1-jén 149 állami vállalat jött létre. Közülük a legtöbb - összesen 87 - a mezőgazdasági-élelmiszer-ipari komplexumban. Azóta egyebek között 60 állami gazdaság szintén állami vállalatként kutatja a boldogulás útjait, a gazdasági és szociális felemelkedés lehetőségeit. Igen, az élenjárók mellett akadnak kevésbé jó, sőt olyan gazdaságok is, amelyek a már kitaposott ösvényen is évek óta botladozva jártak. Némelyikük annak ellenére sem tudta-tudja teljesíteni termelési és értékesítési feladatait, hogy több oldalról „megtámogatták“. Ez a tény sokaknak szemet szúrt, s bizony gyakran felvetődik a kérdés: ha lépten-nyomon az igényesség fontosságát hangsúlyozzuk, akkor ebben a kérdésben miért nem jártak el a központi szervek következetesebben? Miért adatott meg a lehetőség az átállásra már az első szakaszban több olyan gazdaságnak, amelyről köztudott, hogy nem a saját, de a mások lábán sem képes megállni? A vitatott kérdés több oldalról is megközelíthető, de ez a lényegen mit sem változtat. A helyzet megítélésekor abból a gyarkan szem elől tévesztett alapelvből kell kiindulni, hogy maga az átalakítás taem cél, hanem eszköz a gazdasági és szociális fejlődés meggyorsításához. A gazdasági mechanizmus átalakításával nem azt akarjuk elérni, hogy az alapelv helyességének gyors és látványos igazolására képes, tehát a legjobb vállalatok állami vállalattá lépjenek elő, a többi pedig zötykölődjön a régi kerékvágásban. Éppen ellenkezőleg. A feladat úgy szól, hogy valamennyi vállalatnak fel kell nőnie az egyre igényesebb feladatokhoz. Ebben az átállás, az új mechanizmus aiapelveinek érvényesítése nem fékezni, inkább segíteni fogja a vállalatokat. Ebben már csak azért is reménykedtünk, mert az új alapelvek egyszer s mindenkorra véget vetnek a régi, a vállalati-vezetői kényelmességet és nemtörődömséget tápláló gyakorlatnak. Ezentúl a vállalatok vezetői nem tarthatják a végtelenségig a markukat, s nem reménykedhetnek abban, hogy vészhelyzetben majd csak a hónuk alá'nyúl valaki. Ahol kérték az állami vállalattá nyilvánítást, ott azt is tudatosítaniuk kellett a vezetőknek és a dolgozókollektíváknak, hogy az új cégér nem csupán nagyobb önállóságot, több lehetőséget és jogot, de ezzel párhuzamosan növekvő kötelezettségeket és maximális felelősséget is jelent. Az egyik legfontosabb követelmény, hogy a vállalatnak az önfinanszírozás alapelvei szerint kell gazdálkodnia. Továbbá a vállalati és a társadalmi érdekek összehangolásával meg kell teremtenie a feltételeket ahhoz, hogy minden tekintetben maradéktalanul eleget tudjon tenni a társadalmi megrendeléseknek. Legalább ilyen fontos követelmény, hogy az állami vállalat folyamtosan gyarapítsa a gondjaira bízott társadalmi tulajdont és egyre magasabb színvonalon elégítse ki a dolgozók szociális igényeit. Ha minderre képtelennek bizonyul, akár fel is számolható. Egyelőre mondhat, ki mit akar, majd a gyakorlat mutatja meg, hol mire képesek a vezetők és a dolgozókollektívák. Az állami vállalatoknál javában készülődnek a választásokra. A párt- és szakszervezeti gyűléseken, a munkahelyi kollektívákban sok szó esik mostanában a jövőről. így van ez rendjén, hisz részletesen meg kell vitatni az igazgatói tisztre pályázók ígéretes - a tegnapi szemüvegen át nézve gyakran túlságosan is merésznek tűnő - fejlesztési elképzeléseit. Alaposan meg kell fontolni a döntést, hogy a jók közül a legjobbak kerüljenek a vállalatok élére. Olyan szakemberek, akik a társadalom és a vállalat dolgozókollektívájának javára képesek lesznek tökéletesen kihasználni a mindenki számára azonos esélyt kínáló feltételeket. KÁDEK GÁBOR VILÁGBANKI TÁMOGATÁSSAL Szerszámgépek a világ ötven országába A Töketerebesi (Trebišov) járásban a környezetvédelmi kérdések egyre inkább előtérbe kerülnek a választási program teljesítése során. 1990-ig a nyilvános csatornahálózatra kapcsolt háztartások számarányát a jelenleg 23,7 százalékról 32,3 százalékra, a közüzemi ivóvízzel ellátott háztartásokét pedig 38,5-ről 50 százalékra akarják növelni. Kis szennyvíztisztítók építésére a jelenlegi ötéves tervidőszakban 40 millió koronát fordítanak. A képen: Milan Ondó (baloldalt) és Juraj Čuško a michaľanyi szennyvíztisztító építésén dolgozik. (Jozef Veselý felvétele - ČSTK) A katowicei füstös-kormos várostömörüléstől nyugatra, a „fekete Szilézia“ tőszomszédságában, az Odera felső folyása mentén terül el az erdőkben és rétekben bővelkedő „zöld Szilézia“, amelynek azonban szintén számottevő ipara van. A korszerű és nagy feldolgozóipari üzemek közé tartozik a Rafamet szerszám- gépgyár Kužnia Raciborskában. Újabban sok szó esik erről az üzemről az ország határain túl is, az üzem ugyanis nagyszabású korszerűsítésbe kezdett. A modernizálást és üzembóvítést a Világbank is támogatja. A Kužnia Raciborska-i gyár nehéz- húsz, háromszáz, sőt négyszáz tonnás- gépeket állít elő, amelyek azonban rendkívül precízek: fémmegmunkálási pontosságuk 1 mikron. Hasonló gépeket világviszonylatban csak néhány ország gyárt. Itt elsősorban vasútipari gépekről van szó, amelyek a mozdonyok és vasúti kocsik kerékpárjainak megmunkálását végzik, valamint nehéz univerzális karusszelesztergákról, amelyek henger alakú fémelemeket fórmáznak 1 -10 méteres átmérővel. Ami a vasúti kerék- és kerék- pár-megmunkáló gépeket illeti, a Rafamet világviszonylatban a legnagyobb gyártó és exportőrök élvonalába tartozik. Mindkét gépfajta számos érmet és kitüntetést kapott az Európában és más földrészen rendezett nemzetközi vásárokon és kiállításokon. Ez a tény különösen hízelgő a Rafamet kollektívája számára, minthogy a gépek zöme saját konstrukció, amelynek csupán egyes részleteit dolgozták ki közösen a lengyelországi műszaki egyetemekkel, valamint a Varsó környéki Pruszkówban működő Szerszámgépipari Központi Tervezőirodával. A Rafamet márkajelzését viselő gépek - ma már több mint 3000 darab - a világnak mintegy 50 országában termelnek, köztük a szocialista országokban is. De a szóban forgó gépeket megtaláljuk a francia Alsthom konszern és a japán Mitsubishi, a brazíliai Bernardini és az argentin Cartelone cégek üzemeiben is: üzemelnek észak-amerikai, indiai, pakisztáni, valamint nyugat-európai: angol, NSZK-beli, spanyol és dán gyárakban. Az idén együttműködési megállapodást írnak alá egyesült államokbeli cégekkel is. Mintegy negyven éve ismerik a Rafa- metet a Kínai Népköztársaságban. Kuz- nia Raciborskából a kínai üzemekbe 327 vasúti szerszámgépet és nehéz karusz- szelesztergát küldtek eddig. Kína a lengyel szerszámgépipar egyik legjelentősebb partnerének és kooperációs társának ígérkezik. A Rafamet megbecsült, jól csengő márkanév a világpiacon, egymást érik a külföldi megrendelések. Éppen ezért a gyár különösen nagy figyelmet fordít az üzem további bővítésére és műszaki rekonstrukciójára. A Világbank hiteleinek segítségével a gyár teljesen felújítja gépparkját, öt számjegyvezérlésú fémmegmunkáló gépsort, új esztergapadokat, csiszológépeket és más gépeket helyez üzembe, ezen kívül az üzemi öntödét felszereli korszerű ellenőrző és mérőműszerekkel, s számítógéppel vezérel majd valamennyi termelési folyamatot. Lengyelország legnagyobb szerszámgépipari üzeme fejlődésének újabb szakaszába lép, hogy a világpiacon még nagyobb sikereket érjen el. (APN)