Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)
1988-08-18 / 194. szám, csütörtök
V. i ■>, ^-v VX Közösen a XVII. pártkongresszus programjának megvalósításáért Új gondolkodásmódot, hatékonyabb munkát Ahol fogékonyak az új iránt Előtérben a napenergia felhasználása Energiaszükös korunkban egyre égetőbb feladat a hagyományos energiahordozókkal való szigorú takarékosság. Ez többféle úton is elérhető: vagy lényegesen csökkentjük a felhasználásra kerülő energiahordozók mennyiségét - ez volna az egyszerűbb, de hálátlan megoldás -, vagy pedig különböző újításokkal, korszerűsítésekkel tesszük energiatakarékosabbá eszközeinket, berendezéseinket, illetve kihasználjuk a másodlagos energia- hordozóinkat, többek között a melegvízforrásokat, a hulladékból származó biogázt, a nap és szél energiáját. E tág lehetőségek közül, természeti adottságainkat is figyelembe véve, hazánkban a napenergia és a gazdaságossági számítások után a vállalat gazdasági vezetése is engedélyezte a szolgáltatás bevezetését. Az új utakon járók dolga sosem volt könnyű, hiszen a megszokottól eltérő elfogadtatásához sok-sok meggyőző érv felvonultatására van szükség. A kétkedők ellenvetései a berendezések működése, megbízhatósága, hatékonysága, beruházási és üzemeltetési költségeinek megtérülése tekintetében szerencsére nem voltak megalapozottak. Ezt igazolja az elmúlt három év során felszerelt 140 berendezés használója is. Nemcsak az ipari, hanem a mezőgazdasági üzemek is egyre jobban felismerik a napenergia jelentőségét. A napkollektorok Az új, a Nap járását követő szoláris berendezés a feltalálójával, Klúcsik Jánossal (A szerző felvétele) hasznosítása felé tették meg az első lépéseket, mivel elég magas az évi napfényes órák száma. Próbálkozások itt is, ott is megkezdődtek, noha kezdeti nehézségekkel számolni lehetett, ezért csak az új iránt fogékony, vállalkozó szellemű vállalatok vágtak bele a napenergiát hasznosító berendezések előállításába. Vállalatunk is foglalkozik napkollektorok felszerelésével. Ma már csaknem 400 fővel dolgozva fő tevékenységünk ugyan a közép- és nagyhatósugarú öntözőrendszer üzemeltetésének irányítása, emellett a melléküzemági termelésben is állandóan keressük, kutatjuk az újat. Olyan termékek gyártását szorgalmazzuk, amelyekre a piacon szükség van, eladhatók, s amelyekre a korszerű mezőgazdaság is igényt tart. így a termékszerkezet-váltási folyamatban a faipari termékek - atipikus nyílászárók, csomagoló ládák - gyártásán kívül mindinkább előtérbe kerülnek a fémipari lakatosmunkák. Ennek keretében például az öntözőszivattyúk nagyjavításához szükséges alkatrészek, a Sigma konszernvállalattal kialakított kooperációban a csévélődobos öntözőberendezésekhez alvázak és dobok, valamint az állattenyésztő telepek korszerűsítéséhez nélkülözhetetlen atipikus elemek, részegységek, nedvesetető berendezések gyártása és szerelése mellé már négy éve a napkollektorok szerelését is vállaljuk. A mindig megújulni kész vállalatunk párt- és gazdasági vezetése, valamint szakszervezeti üzemi bizottsága felkarolta a dolgozók kezdeményezését, amely az előbbrelé- pést, a fejlődést, a vállalat termékeinek korszerűsítését és jó minőségét garantálja. Jelenleg az új, saját fejlesztésű, nagyteljesítményű öntöző- berendezés kipróbálása és sorozat- gyártásának megszervezése folyik, valamint az öntözés munkaerőszükségletének csökkentését szolgáló automatizálás lehetőségeinek kutatása. Már töb mint négy éve, amikor Molnár Zoltán, a szerelőrészleg vezetője egy szolgálati út alkalmával a pŕelouči Agrozet vállalatnál meglátta a napkollektorokat. Az ötlet szöget ütött a csallóközi szakember fejében, és elhatározta, hogy a vállalatnál megpróbál létrehozni egy szerelőcsoportot, mely kooperációs alapon végezné a napkollektorok szerelését a mezőgazdasági üzemekben. A lehetőségek felmérése által kapott meleg vizet hasznosíthatják az állattenyésztési telepeken különböző berendezésekben, a nedvestakarmány etetésénél, fejőberendezések tisztításánál és még sok más helyen, ahol a napi feladatok ellátásánál szükséges. A napkollektorok alkalmazási területe kiszélesíthető az ipari üzemekre, üdülőközpontokra, sport-, kulturális és egészségügyi létesítményekre, lakótelepekre, vagyis mindenütt alkalmazhatók, ahol ezek felállítására megfelelő hely van és ahol gazdaságos melegvízellátásra van szükség. Az idén 60, jövőre további 50 felszerelésére van szerződésünk. A berendezések iránt a Közép- és Kelet-szlovákiai kerületben van nagy érdeklődés, pedig a Nyugatszlovákiai kerületben - főleg a déli járásokban - jóval kedvezőbbek a feltételek a napfényes órák számát illetően. A Komáromi (Komárno) Dohánygyárban, a Csehszlovák Autó- közlekedési Vállalat štúrovói üzemében, a duchonkai üdülőközpontban, a Szenckirályfai (Kráľová pri Senci) Zöldségtermesztési Kutatóintézetben és a Hűli Efsz-ben már évek óta élvezik a megbízhatóan működő berendezések gazdasági előnyeit. Ami pedig a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás ipari és mezőgazdasági üzemeinek hozzáállását illeti, nincs mit dicsekedni Itt vannak - néhány kivételtől eltekintve - a legkonzervatívabb energetikusok, akik nem ösztönzik a berendezések telepítését. Viszont jó példával elől járók között említhetjük a légi (Lehnice) Csehszlovák-NDK Barátság Efsz-et, az Agrostavot, az intézmények közül a dunaszerdahelyi fürdőt, a nagymegyeri (Čalovo) és a nagymagyari (Zlaté Klasy-Rastice) egészségügyi központot, ahol napenergiával melegítik a vizet. Az ES 30/1250-1001 típusú 30 négyzetméter felületű napkollekto- ros melegvíz-szolgáltató berendezés kooperációval készül. A kollektorokat az érsekújvári (Nové Zámky) Elektrosvit gyártja, a többi technológiai és egyéb részegységet - hőcserélőt, szivattyút, tartályt, vezérlőegységet - a pŕelouči Agrozet szállítja, az Agroprogres pedig vállalja a megrendelők igénye szerinti szerelést. A berendezés szereléssel együtt, a helyi adottságok figyelem- bevételével, körülbelül 90 ezer koronába kerül, hiszen ez attól is függ, hogy hol, milyen helyen állítják fel. Az 1200 literes akkumulációs tartály 10-12 óráig tárolja 75-80 Celsius fokon a napsugarak által felmelegített vizet. Ugyanakkor e hőtároló tartályban három-hat kilowatt teljesítményű elektromos fűtőtest is be van építve, ami kedvezőtlen időjárás esetén folyamatossá teszi a melegvíz-szolgáltatást. A berendezés az olcsóbb, éjjeli áramra is átállítható, és még a gyenge, téli napsugaras időben is bizonyos mértékig képes előmelegíteni a tartályokban lévő vizet. Mindezt figyelembe véve az eddigi számítások szerint egy-egy ilyen berendezéssel évente 12-14 ezer kilowattóra elektromos energia takarítható meg. Születőben van a nap járását követő berendezés, ami Klúcsik János szerelő nevéhez fűződik. Lényege, hogy a forgó alvázra szerelt 15 négyzetméter felületű napkollektorok az általa kifejlesztett ötletes hidraulikus berendezés segítségével követni tudják a nap járását, s ennélfogva a napsugarak mindig merőlegesen érik a kollektorok felületét, s ezáltal megduplázódik hatásfokuk. A hazánkban eddig egyedülálló berendezés prototípusát most próbálják ki. Az alektromos vezérlő-irányító egységet a Muzslai Pál mérnök vezette fejlesztési kollektíva alkotta meg. A találmány másik előnye, hogy kis helyen elfér, és a hidraulikus berendezés több, sorba kapcsolt napkollektor egyidejű mozgatására is alkalmas. Járása csendes, a forgásra szükséges energia pedig szinte minimális. Ha a forgó alvázra szerelt berendezés beváltja a hozzáfűzött reményeket, akkor vállalatunk felkészül a sorozatgyártásra. Egyébként az idei nyitrai (Nitra) Agrokomplex országos mezőgazdasági kiállításon bemutatjuk ezt a nem mindennapi terméket. MÉRI ISTVÁN, a nagymagyari Agroprogres technikusa Oncsai utcarész (A szerző felvétele) Mindennapi gondjaink Nevével ellentétben, a belterület nagysága és lakosainak száma szerint, nagyközségnek számít a Tőketerebesi (Trebišov) járásban Kisgé- res (Malý Horeš). Négyszázharminc családi házban közel 1400 ember él, többségük aktív dolgozó. A Bodrogközben dolgozni szerető embereknek ismerik őket. Ezt vallja Nagyidai Balázsné, a helyi nemzeti bizottság elnöke is, aki sétánk során szívesen beszélt a lakosság segítségével felépült művelődési házról, óvodáról, járdákról, sportlétesítményekről. Aki a községbe érkezik, szó szerint rázós úton jön mindhárom irányból, mert az utakon egy talpalatnyi sima terület sincs. Az illetékesek már jó pár éve ígérgetik a Királyhel- mecről (Kráľovský Chlmec) a községen keresztül Bodrogszerdahelyen (Streda nad Bodrogom) vezető harmadosztályú út felújítását. A legutóbbi információ szerint talán már jövőre megkezdik a munkákat. Emeletes, központi fűtésű, korszerű családi házak sorakoznak mind a tizenkét utcában. Ezek a házak is a lakosság munkaszeretetéről tanúskodnak, az építésükhöz szükséges pénzt a rendszeres havi bérük mellett zöldség és szőlő értékesítésével teremtették elő. Talán nincs is a faluban olyan család, amely ne foglalkozna zöldség és gyümölcs termesztésével, értékesítésével. Szakítanak időt a közérdekű feladatokra is. Ebben a választási időszakban szerények a tervek, de sokszor adódnak váratlan problémák is. Például tavaly az óvoda épülete vált veszélyessé. Azonnal megkezdték az átépítését, s szeptembertől már ismét a gyerekek rendelkezésére áll. Közel 600 ezer koronát költöttek rá. Felújították a helyi iskolát is, átépítésénél a nagygéresi (Veľký Horeš) szövetkezet építőcsoportja segített. Most már egész napos gondoskodást biztosítanak a több mint 60 alapiskolásnak, s a szülők nyugodtan dolgozhatnak. A községi utak is rossz állapotban vannak, de nem javítják ki, mért készülőben van az ivóvízvezeték építése. A Bodrogközben már csak hét községben nincs vezetékes ivóvíz. Rövidesen itt is megkezdik az építését ugyanúgy, mint Nagygéres- ben, Nagytárkányban (Veľké Tra- kany), Kistárkányban (Maié Tra- kany), Őrösben (Strážne). Ezért az utakat csak a vízvezeték megépítése után építik át. A községgel összeépült Oncsán már széles utcák, újonnan épülteme- letes családi házak állnak. A községnek ez a része a felszabadulás utáni években épült. Három utcája van csupán, de közel hatszáz ember lakja. 1960-ban épült össze a faluval. Minden ház előtt szép virágágyak láthatók, de a szövetkezet naponta kétszer hajtja oda-vissza az utcán végig a teheneket. Ez nagyon bosszantja az embereket. A hnb plenáris ülésén vitatta meg ezt a kérdést. A szövetkezet azzal magyarázkodik, hogy a legelők a községtől északra terülnek el, a gazdasági udvar pedig délre. Egyik napról a másikra nem tudnak külön utat építeni, ezért úgy döntöttek, hogy még az idén elviselik ezt a helyzetet, de a következő évben már nem hajthatják a falun keresztül a legelőre a teheneket. A rázós utak és a mindennapi problémák növelik a nemzeti bizottság képviselőinek gondjait. Sajnos, egyes esetekben a feladatok megoldása nemcsak rajtuk múlik. Az sem csupán a hnb gondja, hogy a községben nincs húsbolt, amelyet már évek óta kérnek a különböző fórumokon. Megfelelő helyiséget is tudnának adni, csak a Jednota fogyasztási szövetkezet részéről hiányzik a tenniakarás, a megértés. HOROSZ ÁRPÁD, a Tőketerebesi Jnb szervezési osztályának vezetője Sokáig készültem e gondolatok leírására, mert valami mindig visszafogott. Kényes kérdések egész sora vetődik fel bennem, amelyekről őszintén szeretnék írni. A Kassa (Košice) -vidéki Jnb megbízásából mint - nyugalmazott titkár - képviselő több héten át tagja voltam a sorozóbizottságnak a pótsorozásoknál. Főleg az 1970-ben születetteket hívták be, de voltak idősebbek is, akiket egészségi állapotuk vagy más ok miatt az előbbi sorozásokon nem nyilvánították katonai szolgálatra alkalmasnak. Csaknem négyszáz fiatalember állt a sorozóbizottság elé. Ezúttal csak az észlelt negatív jelenségekkel foglalkozom, hogy ezekből tanuljunk, próbáljuk az okait feltárni, elemezni, s a jövőben a szükséges következtetéseket levonni, s kellő lépéseket tenni. A behívott ifjak között akadt olyan is, aki az előző napon többet öntött fel a garatra. S ami sajnálatos, több esetben a regrutákat a sorozásra nem kísérte el A felnőtt kor küszöbén a hnb elnöke, titkára vagy más képviselője. Úgy gondolom, erről is nyíltan kell szótoi. Mint nyugdíjasnak feltűnt az is, hogy a fiatalok egy része nem tud kellően viselkedni a hivatalos szervek előtt. A sorozó bizottság elnökének nem tud bejelentkezni, sapka nélkül is tiszteleg, a nagy hajától nem látni a szemét. Az iskolai tornaórákon, a sportegyesületekben, a SZISZ-szervezet, valamint a Honvédelmi Szövetség kiképzési központjaiban ezen a téren tulajdonképpen mit csináltak? Amíg az orvosok a kivizsgálás után tanácskoztak, próbáltam szót váltani a regrutákkal. Voltak közöttük alapiskolát, szakmunkásképző intézetet végzettek, valamint a középiskolások harmadik osztályosai, vagy éppen érettségizettek. Kérdeztem, tagjai-e a SZISZ-szervezetnek, s annak keretén belül mivel foglalkoznak? A válasz főleg az volt, hogy tulajdonképpen csak a tagdíjat fizetik, a szervezet nem működik. A kivétel ritka volt. Milyen újságot, mit olvasnak, a tévé programja közül mi érdekli őket kérdésre alig kaptam választ. A járnak-e a lakosság nyilvános gyűléseire kérdésre a felelet szinte kivétel nélkül nemleges volt. Ezek a fiatalok nem járnak a községben szervezett társadalmi munkákra, sőt többen azt sem tudják, hogy a községben művelődési ház, óvoda, bölcsőde vagy egyéb létesítmény épül-e. Ezek, a felnőttkor küszöbét átlépő emberek a mi gyermekeink, a mi neveltjeink. Néhányan közülük nem tudták megmondani, ki a köztársasági elnök, a szövetségi kormány elnöke, pártunk főtitkára: a szlovákiai, a kerületi, vagy járási tisztségviselőkről már nem is szólva. A sorozóbizottság asztala mellett ül a hnb elnöke vagy titkára, ha eljött, de néhány regruta őket sem ismeri, sem tisztség, sem név szerint. Hát ez szinte hihetetlen. S milyen a regruták egészségi állapota, állókéDessége? Hatvan százalékuk alkalmas mindennemű katonai szolgálatra, 25-30 százalékuk csupán alacsonyabb rendű beosztásra, a többi pedig alkalmatlan. Elképesztő, hogy sok fiatalnak nagy a súlyfölöslege, görnyedt a háta. Aki csak teheti, motorkerékpáron vagy autón jár, a kirándulások, túrák, testedzések háttérbe szorulnak. Megtudtam, hogy valamikor lakosságunk egészségi állapotát tekintve Európában az ötödik helyen volt, most pedig az utolsó előtti 22. helyen van. Nem a pozitív, hanem a kimondottan negatív jelenségekre hívtam fel a figyelmet, mivel ezeket kell sürgősen orvosolni. Megfújja-e valaki a riadót, hogy javítsunk az áldatlan helyzeten? Társadalmunk következetes átalakításának szükségessége a javítást célzó munka megkezdését e területen is parancsba adja. IVÁN SÁNDOR, nyugdíjas