Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)
1988-07-21 / 170. szám, csütörtök
.. Közösen a XVII. pártkongresszus programjának megvalósításáért , > _ Új gondolkodásmódot, hatékonyabb munkát Kölcsönösen előnyös partnerkapcsolatokat Aki nem akar ráfizetni, minden zöldségszállítmányhoz adjon kísérőt? Szlovákia déli körzeteiben a kertbarátok igyekeznek egyre jobban kihasználni az önellátást segítő - és egyben a családok jövedelmét is gyarapító - háztáji zöldségtermesztésnek kedvező természeti feltételeket. így van ez egyebek között Štúrovo környékén is, ahol a felvásárolt paprikának, paradicsomnak, zöldhagymának, karalábénak, reteknek és sárgarépának mintegy 90-95 százaléka a háztájiból származik. Ezzel szemben a mezőgazdasági vállalatok káposzta- és hagymatermesztésre szakosodtak. A szerződéses háztáji árutermelés fellendülése részben a kertbarát-szervezetek felvilágosító és szervező tevékenységének, másrészt annak köszönhető, hogy a felvásárló szervezetek egyre kedvezőbb feltételeket teremtenek az áru helybeni értékesítéséhez. A megbízott helyi felvásárlók többsége éveken át a Szlovákiai Kertbarátok Szövetsége Kertészeti Szolgáltató Vállalatának érsekújvári (Nové Zámky) kirendeltségével tartotta a kapcsolatot. Ez a kereskedelmi szervezet azonban képtelen volt olyan értékesítési feltételeket teremteni, mint a saját üzlethálózattal rendelkező Zelenina nemzeti vállalat. Többféle terméket kizárólag feldolgozóipari alapanyagként - tehát olcsón - tudott átvenni és továbbadni, következésképpen csökkent a kertbarátok anyagi érdekeltsége, és tulajdonképpen a megbízott felvásárlóknak sem fűződött különösebb érdekük a termelőkedv serkentéséhez. Nem csoda, hogy ezen a vidéken az utóbbi években nőtt a Zelenina tekintélye és a felvásárlásban betöltött szerepe. A körzet kertbarát-szervezetei csaknem kivétel nélkül „átpártoltak“ a szerződéses háztáji zöldségtermesztés fejlesztéséhez kedvezőbb perspektívákat kínáló, állami felvásárló szervezethez. A körzet 13 kertbarátszervezete a Zelenina érsekújvári üzeme štúrovói nagyraktárának közvetítésével értékesíti az áruját. Az új partnerkapcsolat sok tekintetben előnyösebb, de nem problémamentes. Milan Hlavatý, a nagyraktár vezetője egyebek között elmondta, hogy a megbízott helyi felvásárlók többsége kifogástalanul dolgozik, nagy felelősséggel végzi feladatát, s jobbára a termelők is igyekeznek alkalmazkodni a fogyasztói igényekhez. Ezzel szemben bosszantó, hogy az akadozó központi elosztás miatt - a fogyasztói kereslet ellenére - gyakran napokig szüneteltetni kell a felvásárlást. Nagyon sok probléma volt például a zöldhagyma értékesítése körül. A körzetben 40 ezer csomó zöldhagymát nem tudtak idejében átvenni a termelőktől, akik igyekeztek mielőbb felszabadítani a területet a másodnövények számára. Nágel Rudolf, a nagyraktár vezetőjének helyettese arról beszélt, hogy az idén 25 millió korona forgalmat kell lebonyolítaniuk. Zöldségféléken kívül gyümölcs és csemege- szőlő felvásárlásával is foglalkoznak, továbbá déligyümölcsöt, valamint burgonyát is forgalmaznak. Tevékenységük jellegét elsősorban mégis az határozza meg, hogy a vidék zöldség- és gyümölcskínálata többszörösen túlhaladja a fogyasztói keresletet. Vagyis a felvásárolt termékek nagyobb hányada - évente hozzávetőlegesen 15 millió korona értékű áruról van szó - az ország északi körzeteinek ellátását szolgálja. Az értékesítési-felvásárlási gondoknak több oka van. Az egyik, hogy a jó ár és a nagy kereslet láttán a következő évben a kertbarátok bizonyos zöldségfélékből többet termelnek. Sok problémát okoz, hogy a háztáji termelők az áru zömét a hétvégeken értékesítik, így hétfőn a nagyraktár zsúfolásig megtelik áruval. Az elosztás a központi diszpécserszolgálat útmutatásai szerint történik, így néha napokig kénytelenek tárolni az árut, ami természetesen a minőség romlásához - és a forgalmazó nagyraktár károsodásához - vezet. Ennek kizárólag a kereslet és a termelői kínálat összehangolásával, az elosztás és a szállítás rugalmasabbá tételével lehet elejét venni. A gazdasági mechanizmus átalakításának időszakában nem hunyhatunk szemet a népgazdaság szempontjából káros jelenségek fölött. Az elmondottak arra utalnak, hogy valószínűleg időszerű volna felülvizsgálni a felvásárló-áruforgal- mazó szervezetek jövedelemképzésének rendszerét. Ugyanis a kockázat oroszlánrészét ezek a szervezetek viselik, viszont a felvásárlási és kiskereskedelmi ár közötti különbségből csupán minimális részt kapnak. Konkrétan a štúrovói nagyraktár a karalábét darabonként 12 fillérrel, a többi zöldség- és gyümölcsfélét kilónként 70 fillérrel adhatja tovább drágábban, mint amennyiért felvásárolja. Bonyolítja a helyzetet, hogy a partnereik - néha okkal, máskor merő számításból - gyakran eggyel alacsonyabb minőségi osztályban veszik át a termést, vagy ha ezt a nagyraktár kifogásolja, egyszerűen megtagadják a szállítmány átvételét. A nagyraktár dolgozóinak aggodalma azért is jogosnak tűnik, mivel olyan esetekben soha nem fordul elő minőségi kifogás a kereskedelmi szervezetek részéről, amikor a nagyraktár megbízott dolgozója személyesen adja át a szállítmányt. Kézenfekvő, minden szállítmányt így kellene átadni, akkor az átvevők nem minősíthetnék belátásuk szerint az árut. Igen ám, csakhogy sem a štúrovói, sem más nagyraktáraknak nincs annyi alkal- mazottuk, hogy valamennyi szállítmány mellé „kísérőt“ adhassanak. Vagyis marad a kockázat és a kiszolgáltatottság, miközben a legfontosabb zöldségtermelő körzetek kereskedelmi szervezeteinek nyeresége egyre inkább zsugorodik. Hogy csak egy példát említsünk, a Zelenina érsekújvári üzeme tavaly mindössze 5 millió korona nyereségre tudott szert tenni, s akadt rá példa, hogy egy-egy felvásárlási idényt ráfizetéssel zárt. Az átalakítás alapelveinek érvényesítésénél ezeknek a problémáknak a megoldására szintén gondolni kell. Igaz, a probléma alapjában véve csak egy kereskedelmi szervezetet érint közvetlenül, mégsem szabad elsiklani fölötte, hisz fáradságos munkával megtermelt értékek pusztulásához, az egész népgazdaságot sújtó károkhoz vezet. Beleértve természetesen a termelők és fogyasztók érdekeit is. Bizonyos vonatkozásban enyhíthetné a gondokat, ha a fogyasztói igények kielégítését elsősorban hazai forrásból származó termékekkel igyekeznének megoldani. Az áru hazai „útját“ figyelő és ismerő felvásárlók szerint, több esetben azért akadozik a felvásárlás, azért vesztegel - és károsodik - napokig vagy hetekig a raktárakban a termelőktől átvett zöldség és gyümölcs, mert a behozatalból származó készletek csökkentik a piac felvevőképességét. Többen úgy vélekednek, hogy a termelőkkel közvetlen kapcsolatot tartó, áruforgalmazó nagyraktárakra kellene bízni a piackutatást és áruelosztást. Vagyis szakítani kellene azzal a gyakorlattal, hogy a vállalat vagy az üzem diszpécser-szolgálata dönt a körzeti nagyraktárak, illetve felvásárló központok árukészletének sorsáról. Valószínű, hogy az áruforgalmazó nagyraktárak jogkörének, illetve működési területének ilyen értelmű bővítése a termelőkkel és a partner kereskedelmi szervezetekkel fenntartott kapcsolatok javulásához, a kölcsönös együttműködés és bizalom elmélyüléséhez, s ezek nyomán a szállítói-megrendelői kapcsolatok tökéletesebb formáinak kialakulásához vezetne. PATHÓ KÁROLY Országszerte gépek zajától hangos a határ, javában tart az aratás, melynek eredményességéért a kombájnosok nagyon sokat tehetnek (Lőrincz János felvétele) Kérdezzenek, hallgassanak meg bennünket is Az utóbbi években Szlovákiában jelentős előrehaladást értünk el a gabonatermesztésben. Nem csupán néhány mezőgazdasági vállalat, de egész járások viszonylatában lényegesen nőtt a gabonafélék hektárhozama. Több járás immár 6, sőt 7 tonnát meghaladó hektáronkénti terméshozamokkal büszkélkedhet, üzemi szinten pedig már 8 tonnán felüli hektárhozamokról is tudunk. Mindezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert mint kombájnos - és ezzel valószínűleg nem egyedül én vagyok így - gyakran úgy érzem: elérkeztem arra a pontra, ahol kevésnek bizonyul az elméleti felkészültségem és a gyakorlati tapasztalatom. Olykor eltöprengek, hogyan állítsam be a gépet, milyen betakarítási módszert alkalmazzak, hogy ne legyen a megengedettnél nagyobb a veszteség? Nem ismerem a mezőgazdasági géppark fejlesztésével kapcsolatos országos elképzeléseket, nem tudom, milyen új, nagyobb teljesítményű kombájnok behozatalát tervezik, csak any- nyit tudok, hogy abból kellene kiindulni: holnap, holnapután valószínűleg a legtöbb mezőgazdasági vállalatnál megismerkednek a ma még csúcshozamnak számító termelési eredményekből fakadó örömökkel. A szakemberek tudják, hogy a napjainkban használatos, illetve a közeli jövőben behozatalra kerülő kombájnok konstrukciós megoldásánál nem ilyen hektárhozamokból indultak ki. Helytelen volna kizárólag arra hagyatkozni, hogy a betakarítási veszteség csökkentése érdekéInkább novellát mint kivételt ÚJ szú 988. VII. 21. Mint napjainkban annyian, én is figyelmesen böngészem a gazdasági mechanizmus átalakításának alapelveivel összhangban megfogalmazott törvényjavaslatokat, tanulmányozom a hatályba lépett új törvényeket és szabványokat. EJégedett- séggel tölt el az a tudat, hogy az említett dokumentumok alapos vizsgálódás alapján voltak előkészítve, a nagy nyilvánosság véleményezése után öltöttek végleges formát, s jogi szempontból vitathatatlanul segítik az átalakítási folyamatot. Egy valami mégis nyugtalanít. A régi rossz tapasztalatokról van szó. Ugyanis akárcsak eddig, a törvényjavaslatokban és új törvényekben megintcsak találunk olyan utalásokat, hogy a törvény gyakorlati érvényesítését később megjelenő rendelkezések, előírások fogják szabályozni. Ez engem személy szerint aggaszt, mert tapasztalatból tudom, hogy ezek az utólagos előírások és kivételek nem minden esetben váltak be a gyakorlatban. A kivételek jogi alapot teremtenek a törvények megkerüléséhez, a szabvány megsértéséhez. Tudom, a törvény nem dogma, mindenkor az élethez kell alkalmazkodnia, hogy segítse, ne pedig akadályozza a haladást. Éppen ebből kiindulva javaslom, hogy az utólagos kivételek helyett a törvények és szabványok esetében is inkább az innovációt alkalmazzuk. Magyarán, időnként - ha kell, az eddiginél gyakrabban - kerítsünk sort az újraértékelésre, s ha a mindennapi gyakorlat szükségessé teszi, dolgozzunk ki javaslatokat a törvények novellájára, de utólagos rendelkezésekkel, kivételekkel ne adjunk lehetőséget a kibúvókra. A törvény megkerülését, a szabvány meg nem tartását lehetővé tevő kivételek a múltban tetemes kárt okoztak a népgazdaságnak. Anyagit és erkölcsit egyaránt. Fennen hangoztattuk például, hogy a terv törvény, mégis hányszor hozzájárultunk a módosítgatásukhoz, hányszor elnéztük, hogy egyes vállalatok vagy üzemek egyszerűen nem teljesítik tervezett feladataikat. Hogy a saját portám előtt söpörjek, az élelmiszeriparnál maradok. Mint tudjuk, a fogyasztók gyakran kifogásolják, hogy bizonyos termékeknél a gyártó vállalatok nem tartják meg a szabvány által előírt követelményeket. Csupán két példát említenék. Az élelmezési célokra szánt gabonát a Csehszlovák Állami Szabvány által előírt minőségi követelmények alapján vásárolják fel. Ez félreérthetetlenül kimondja, mennyi keményítőt és fehérjét kell tartalmaznia a kenyérgabonának, mennyi törött szem lehet a szállítmányban stb. Csakhogy ezt a szabványt éveken át nem tartották meg. Mert ugyanaz a kéz, amely a szabványt hitelesítette, kivételeket is adott. A végeredmény mindenki számára ismeretes: az élelmiszer-ipari vállalatok kevés kifogástalan minőségű alapanyagot, a fogyasztók kevés elsőosztályú terméket kapnak. Más. Ha kevés a mazsola, a sütőipar a fonott kalácsban narancshéjjal pótolja. Teheti, mert kért és kapott is rá engedélyt. Más lapra tartozik, hogy a kalács ára változatlan maradt, természetesen a fogyasztók rovására. Igaz, mint „jogtalanul szerzett jövedelmet", a különbségeket a sütőiparnak be kellett fizetnie az állami költségvetésbe, de ez a vásárlót aligha vigasztalja. És sajnos nem csupán a fonott kalácsnál, s nem kizárólag az élelmiszeriparban vezetett hasonló esetekhez a gyakori kivételezés. Hát ez az, ami nyugtalanít, s ezért mondom, ne adjunk kutyabőrt a törvény megkerüléséhez, a szabványok meg nem tartásához. Dr. SLADOVNÍK JÓZSEF, a Malom- és Sütőipari Tröszt Kutatásifejlesztési Intézetének tudományos munkatársa ben kisebb munkasebességgel, vagy netán a fogásszélességet csak részben kihasználva fogjuk üzemeltetni a gépeket. A 8-10 tonnás hektárhozamot nyújtó parcellákon a gépek annyira túl vannak terhelve a szemtermés óriási tömegével, hogy több mint nehéz a megengedett szinten tartani a veszteségeket. És akkor még egy szót sem szóltunk arról, hogy a termést lehetőség szerint optimális feltételek között és minél rövidebb időn belül kellene fedél alá juttatni. Több mezőgazdasági vállalatot, illetve szövetkezeti és állami gazdasági tisztségviselőt említhetnék, ahol vagy akik a szó szoros értelmében elzárkóznak némely kombájntípusok használatától. így van ez gyakran még az E-516-os kombájnok esetében is, holott köztudott, hogy a nálunk használatos gépek közül éppen ennek van legnagyobb teljesítménye, és műszaki megoldás tekintetében is ez a legprogresszívebb. Persze, tudjuk, miben rejlik az ellenszenv oka. A vezető dolgozók a talaj előkészítésénél, a termés megalapozásánál szemet húnynak a kisebb-nagyobb fogyatékosságok fölött, viszont aratáskor a nagyobb szemveszteségérl a kombájnost hibáztatják. Még rosszabb a helyzet, ha a vezető nemhogy a kombájnos véleményét nem hallgatja meg, de jóformán szóba sem áll vele, csak utasításokat osztogat. Pedig nem ritkaság, hogy a tíz-húsz éve nyeregben ülő kombájnos jobban tudja, mit és hogyan kellene csinálni. Jön egy „frissdiplomás“, rábízzák a kombájnok munkájának irányítását, hadd lássa, mi is az az aratás. A munkaelosztásnál lediktálnak neki néhány adatot, ő pedig igyekszik végrehajtani az utasításokat. Előírja a haladási sebességet, a gép beállításának módját stb., holott mindezt szerintem a kombájnosnak kellene önállóan elvégezni, legjobb belátása szerint. A kombájnost sok helyütt amolyan „aranyásónak“ tekintik, nem értékelik kellőképpen a munkájának társadalmi jelentőségét. Nem látják, vagy nem akarják tudatosítani, hogy aki igazán jól akarja végezni a dolgát, annak mindenekelőtt szeretnie kell ezt a munkát, s áldozatokat hozva, olykor három hónapra le kell mondania a normális családi életről. Nem könnyű a dolgunk, s bizony jólesne, ha a gazdaságok vezetői nem csupán az aratási ünnepségeken méltatnák szóra a helytállásunkat, amikor mi már rendszerint egy másik gazdaságban nyeljük a port, de a munka dandárjában is megkérdeznének, meghallgatnának bennünket. ŠTEFAN PAUČO, a losonci (Lučenec) Gép- és Traktorállomás dolgozója, a szlovákiai kombájnosok múlt évi szocialista versenyének győztese
