Új Szó, 1988. június (41. évfolyam, 127-152. szám)

1988-06-14 / 138. szám, kedd

Milyen úton? JEGYZETEK A XXXIII. ORSZÁGOS NÉPMŰVÉSZETI FESZTIVÁL VERSENYÉRÓ Hagyománnyá vált, hogy páratlan évben a csehszlovákiai magyar gyermektáncegyüttesek, páros évben a felnőtt táncegyüttesek versenye áll az országos népművészeti fesztivál középpontjában. Legjobb csoportjaink kétéves felkészülésük eredményét mutatják be, hogy így is éltessék a szülőföldjük hagyományaiból fogant szokásvilágot. Pozitívumként említhetem, hogy a központi versenyt idén területi fordulók előzték meg, felváltva azt a gyakorlatot, amikor a bírálóbizottság tagjai többnapos válogató körúton egyenként tekintették meg a csoportokat. Az új forma hozzájárult a színvonal emeléséhez, hiszen a területi fordulóra az együttesek színpadi produkcióval készültek. Itt már nem volt helye a különféle magyarázatoknak, kifogásoknak, melyekkel annak idején a csoportok vezetői az esetleges hiányosságokat magyarázhatták. A tapasztalatcserét is elősegítették a területi fordulók. S6t, ha akadtak az együtteseknek olyan vezetői, akik esetleg kételkedtek volna a válogatóbizottság döntésében, az elődöntőben győződhettek meg arról, hogy vetélytársaik milyen szinten készültek fel a versenyre. A területi fordulók után tíz együttes szerezte meg a jogot arra, hogy részt vehessen a központi versenyben, amelyre ebben az évben is a lévai (Levice) Barátság Művelődési Központban került sor a fesztivál nyitónapján. Míg a múltban csaknem zártkörű volt a verseny, most már végre nem üres széksorok, s nem csak a szakmabeliek előtt léptek föl csoportjaink. A telt nézőtér arra enged következtetni, hogy az együttesek tagjain kívül nagyon sokan voltak kíváncsiak arra, milyen úton halad nóptáncmozgalmunk. Nos, mindenképpen megállapítható, hogy a sokrétű kínálat színvonalas volt. Nemcsak technikailag jól kidolgozott összeállításokat láthattunk, hanem érezhető volt az az igyekezet, amely az egyes csoportok dramaturgiájában a továbbgondolásra érdemes tartalmat helyezte előtérbe. Bár a versenyfelhívás egyértelműen a hazai tájegységek .néptánchagyományainak feldolgozására ösztönözte a koreográfusokat, egy-két kivételtől eltekintve a versenyszámok szinte valamennyi magyar tájegység táncanyagából merítettek. (gy a komáromi (Komárno) Hajós táncegyüttes lőrincrévi és keményteleki táncaival szerezte meg a fesztivál nagydíját. A második díjat nyert nagyidai (Vel'ká Ida) llosvai táncegyüttes műsorának körülbelül az egy negyedét szentelte hazai tájegység bemutatására. A versenyfelhívásra hivatkozva felmerül a kérdés: helyes volt-e a zsűri döntése? Ha a koreográfiák színvonalát, az előadás módját, a technikai felkészültséget helyezzük előtérbe, talán igen. Nem lenne viszont szabad megfeledkezni arról sem, hogy számunkra nem lehet közömbös saját tájegységünk hagyományainak ápolása és közkinccsé tétele. Még akkor sem, ha esetleg a szlovákiai magyarság néptánc- és népzenehagyománya az első látásra szegényebbnek tűnik, de csak - tűnik... S hogy ebből az anyagból is lehet színvonalas, szemet gyönyörködtető összeállítást alkotni, igazolja a megosztott harmadik helyet nyert somorjai (Samorín) Csalló együttes versenyműsora, amely kidolgozás szempontjából egyáltalán nem maradt el az első két helyen díjazott produkciótól. Figyelemre méltó volt a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Csallóközi Dal- és Táncegyüttes tánckompozíciója is. Ezt az érdekes és jól kidolgozott néptáncszínházi Jelenet a Hajós együttes nagydljas műsorából (Lőrincz János felvétele) műsort a bírálóbizottság ugyancsak megosztott harmadik díjjal jutalmazta. Igaz, a versenyfelhívás nem írja elő, de különbséget kellene tenni a rendszeresen működő és csak a fesztiválra készülő együttesek elbírálásában. Számomra más kategóriát jelent, ha a csoport rendszeres gyakorlással, az év szinte minden hónapjában képes arra, hogy egész estét betöltő műsorral lépjen föl, s megint mást egy olyan együttes, amely a verseny előtt - akár „idegenlégiósok" bevonásával - elkészíti a kötelező 20 perces összeállítást. Nem tartom követendő példának azt, amikor egy-egy táncos két-három együttesben is szerepel. Számos gond akad a zenei kísérettel is. A hagyományos népzenei együttesek már csak fehér hollóként tűnnek fel a mozgalomban, helyükre 3-4 tagú táncházzenekarok kerültek. Nem szeretném lebecsülni a fiatal zenészek igyekezetét, de sajnos néhány esetben a zenei alapismeretekkel sincsenek tisztában. A gyakran meghatározhatatlan harmónia, bizonytalan dallam arra enged következtetni, hogy az együtteseknél továbbra is a tánc dominál és kevés figyelmet szentelnek a zenei kíséretre. A tánc és zene összhangja vezethet csak a sikerhez. Még valamit az idei verseny értékeléséről. Az ott elhangzottakra reagálva nem tudok egyetérteni az olyan szemlélettel, amely szerint a táncmozgalomban feledjük el az előző évtizedek alkotásait, mert csupán az új felfogásban készített koreográfiáké a jövő. Igyekezzünk a színvonalat emelni, s helyénvaló az, ha a műsoroknak van vezérfonaluk, s mondanivalójuk. Ám azért ne feledkezzünk meg az ötvenes és hatvanas évek jeles személyiségeinek alkotásairól. Elképzeléseiket fejlesszük tovább, néptáncmozgalmunkból se akarjuk kitörölni azt, ami hozzájárult és utat mutatott a fejlődéshez. Lehet, hogy az olvasóban a fenti sorok elolvasása után felmerül a kérdés: akkor hát milyen volt a néptáncegyüttesek versenye? Egyértelműen bebizonyosodott, hogy az előző évekhez viszonyítva történt előrelépés. Csoportjaink szorgalmas munkával, gondjaik egy részének rugalmas megoldásával igyekeznek hozzájárulni nemzetiségi kultúránk gyarapodásához, népi hagyományaink közkinccsé tételéhe

z PAPP SÁNDOR Rajzolt történetek Dino Bu: Az olasz Dino Buzzati sokoldalú művész: regényeivel, elbeszéléseivel vált híressé, de újságíróskodott is, dolgozott színházi dramaturgként, kosztümöket és •díszleteket tervezett a milánói Scala több előadásához, 1958-tól hazájában és Európa-szerte, mint festő, grafikus és illusztrátor, önálló kiállításokkal lépett nyilvánosság elé. „A rajz és az írás egyazon töröl fakadnak. Ugyanazt a célt figyelem, ha írok, vagy rajzolok. Történeteket akarok elbeszélni" - vallja Dino Buzzati, akinek képeit Bécs, Varsó, Krakkó és Budapest után Bratislavában is láthatta a (nagyközönség. Alkotásai egy vagy több rajzolt jelenetből álló képregények, melyek - aszerint, hogy miként láttatja a cselekményt (a történetet) - két csoportba oszthatók. Az egyik csoport képein nem magát a cselekvést ábrázolja, hanem valamilyen figurát rajzol, ez kelti a cselekvés (történés) képzetét. Színházi munkái tartoznak ide. A kosztüm- és díszlettervezés, mint alkalmazott művészet, funkcióját tekintve, a megjelenítést szolgálja. A jelmez és a díszlet akkor jó, ha együtt él a történettel és jellemekkel, felerősíti a művészi haA Sarlóról - hatvan év múltán Kétnapos országos szemináriumot rendez a Csemadok Központi Bizottsága, az SZLKP KB Marxizmus-Leninizmus Intézete és a Szlovákiai írószövetség magyar szekciója Rozsnyón (Rozftava). A rendezvény csütörtökön délután kezdődik a járási pionírház módszertani központjában. A megnyitó után negyed háromkor hangzik el Viliam Plevzának, az SZLKP KB Marxizmus-Leninizmus Intézete igazgatójának előadása A csehszlovákiai magyar és a szlovák értelmiség harca a társadalmi haladásért címmel. Ezt követően Sándor László, a Sarló egyik alapítója idézi föl a hat évtizeddel ezelőtti eseményeket, majd Kiss József, az SZLKP KB Titkárságának tagja, lapunk főszerkesztője tart előadást A Sarló utóéletéről. A továbbiakban korreferátumokra kerül sor, amelyeket vita követ. Pénteken Sziegl Ferenc, az SZSZK Kormányhivatala nemzetiségi titkárságának vezetője Csehszlovákia, s a nemzetiségek szocialista fejlődése a februári győzelem után címmel tartja meg az előadását, ezután Turczel Lajos elemzi a Kassai Munkás és a Magyar Nap szerepét a két világháború közötti kissebségi élet politikai küzdelmeiben. Vadkerty Katalin, a Szlovák Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetének munkatársa arról ad elő, hogy Dél-Szlovákia mezőgazdasága, fejlődése miként tükröződött a sajtóban. Az előadások után lesznek korreferátumok is, kora délután pedig vitával és a zárszóval ér véget a program. -y-f sti képei tást. Buzzati ezen a területen is sajátosat alkotott. Néhány, ebbe a csoportba sorolható képével, elszakad a drámától, a színjátéktól. A kosztümöket nem ismert drámai szerepekre tervezi, hanem ismeretlen nőkre, lányokra adja fel, akik ezekben a ruhákban cselekvést szugerálnak. Buzzati a nőt romlottnak és megrontónak ábrázolja. Olyasvalakinek, aki gusztustalan játékokra csábítja a férfit. A másik csoportot a hagyományos képregények alkotják. A figurák szájától húzott „buborékokban" vagy más helyen található a történetet közlő szöveg. Erősen koncentrált figyelemmel dolgozik, hogy meg tudja oldani a sűrítést, ilyenképpen egyetlen vásznon is kifejezhessen bonyolultabb történetet. Dino Buzzati világképének, egyben mondanivalójának is lényege, hogy a jelenségek eltorzult állapotban vannak. Megbomlott a tartalom és a forma egysége, és ha a művész ilyen jelenségek ábrázolására vállalkozik, csak abszurd kifejezési formákra szorítkozhat. Az olasz grafikus filozofikus tartalmakat is „gyermekded" formával fejez ki. Túlságosan borúlátó lenne ez a fajta művészet, ha az állandóságot hirdetné, és nem keresne kiutat. Buzzati szerint gyarlóság következménye a torzulás. Rengeteg szimbólumot alkalmaz - kigombolt kabátok, székek, gazdájától elválasztott árnyék. Jelképekkel mondja el, hogy környezetét jellembeli tulajdonságainak nyomán alakítja az ember. Ezeket másoktól átveheti, elnyomhatja, felerősítheti magában. Változhat és változtathat. Ilyetén a torzulás is átmeneti, változó. Buzzati tehát bizakodó. Egyetlen szörnyűség hatása alól nem tud menekülni, ez az atomháború veszélye. Vissza-visszatérő motívuma a szörnyeket hullató felhő. A két csoport között átmenetet jelentenek a „jelképsoroknak" nevezhető alkotások. öt-hat nagyméretű képen egy-egy hatalmas szájat vagy négyszemű nőt láthatunk. Mindegyik más szemszögből beszéli el vagy látja ugyanazt a jelenséget. Buzzati nem követ különféle festői iskolákat. Nála a kép eszköz, mely közli a gondolatiságot, láttatja a történetet. (t-a) UJ FILMEK Egy jó haver (cseh) Hogy néz az ki, ha á nagyfiúk még mindig játszanak? Az apró gyerek szemében hamis lehet ez a játék. A felnőttek szemében... Nos, ók csóválhatják á fejüket. Talán csak azért, hogy kifejezzék: benőhetett volna már a fejük lágya. Ahogy Michalnak és Tornáénak is Jaroslav Soukup új filmjében, amely lehetett volna mesefilm, ha a rendező a jó és zőt. Korábbi filmjében, az Üres zsebekben, nagy sikere volt Lukáé Vaculiknak és Sagvan Tofínak. Az Egy jó haver forgatókönyve azzal a szándékkal íródott, hogy a két méltán népszerű fiatal színész újra találkozhasson a filmvásznon. Ezért is érthetetlen, hogy á két szerep mégsem testreszabott. Hiába játszik jól Vaculík és Tofi, nem tudnak érzéa gonosz összecsapását, a jónak a gonosz feletti győzelmét nem ennyire valós, hanem stilizáltabb helyszínen bonyolítaná. A jót szimpatikus, lezser eleganciájú munkásfiúk, a gonoszt a szocialista vagyont megkárosító naplopók képviselik. (Ha nem lenne ennyire konkrét a helyszín, talán még az is hihető lenne, hogy fényes nappal a nyílt utcán felgyújtják egy taxivállalat kocsiját). Soukup alkotása lehetett volna ifjúsági játékfilm is, ha az eseményeket a rendező nem tette volna valószerűtlenné a meseszerű megoldásokkal. De az Egy jó haver sem ez, sem az nem lett. Soukup csak egy mesébe oltott szociális témájú, rosszul előadott mai történettel ámítja a néA cigánylány ketlen vagányok lenni. Nem elég kemények ahhoz, hogy örök harcokba menjenek bele, hogy merészen kiálljanak a dörzsölt vagányok ellen. Valószínű, ezért is hiányoznak a filmből a hatásos, feszült jelenetek és az izgalom. A rendező Tornáét, a taxisofőrt nem szívesen küldi a nyegle belvárosi „keményfiúk" világába, és nem beszél árról sem, miért ítélték Michalt feltételes szabadságvesztésre. Az sem egy jó recept, hogy azt hangoztatja: önerőből toroljuk meg mások velünk szemben elkövetett bűneit, miként azt a két fiatal filmhős teszi. Milyen végül is a nagyfiúk „játéka"? Soukup filmjét nézve - egyáltalán nem olyan, melyet utánozni kéne. (francia) Már az is komikus lehet, ha egy bankigazgatóban nincs akarat, ha nem ura a helyzetnek, ha'hagyja magát lóvá tenni. Ha kivénhedt Don Juan szerepében tetszeleg, és általában nem teljes öltözékben és nem az ajtón és nem kétlábon távozik alkalmi kedvesétől. Ha nem tudja, hogy megtartsa vagy elhagyja az útjába akadt cigánylányt, (gy aztán csetlik-botlik határozatlansága miatt. S ha e nevetséges figura filmhős, és olyan népszerű komikus színész, mint Claude Brasseur, a siker előlegezett. Sajnos, Philippe de Broca rendező a kidolgozott komikus szituációk helyett gegekre szorítkozik, s így ezek nem adnak nagyobb jóval idősebb bankárt. A cigánytábor, melyből a lány is származik, elhagyta a várost. A lánnyal időnként mégis feltűnik néhány cigánylurkó, és akrobatamutatványaikkal - ezek sem illenek a vígjátékba - bűvölik a közönséget. Nem világos, hogy miért tűnik el a filmből a bankigazgató nyafka nagylánya, így funkciótlan a kezdő képsorokban való megjelenése is. A film egyetlen és jól megrajzolt figurája a csúnyácska, munkahelyi kötelességeiben precíz, főnöke után sóvárgó vénkisasszony, az igazgató titkárnője. A filmben sok a hasonló alkotásokból ismert vígjátéki helyzet. Ez Claude Brasseur és Valérie Kaprisky a két főszereplő lehetőséget a színészek tehetsége kibontakoztatására, mint egy-egy igénytelen kabaréjelenet. És nemcsak nekik, nekünk nézőknek is sok mindennel adós marad a film. A titokzatos cigánylányról - a szép és tehetséges Valérie Kaprisky alakítja - keveset tudunk meg. Nem derül ki, miért bolondítja a nála persze nem lehetne akadálya a könnyebb szórakoztatásnak, ha a rendező más szemszögből is be _ tudná mutatni ezeket a helyzeteket, ßj gjl) Enélkül azonban az a néző, aki vígjátékokon nevelkedett, Philippe A de Broca filmjében előre sejti a dol- ~ gok menetét. TALLÓSI BÉLA 1988. VI. 14. Lukás Vaculík a filmben taxisofőrt játszik