Új Szó, 1988. június (41. évfolyam, 127-152. szám)
1988-06-03 / 129. szám, péntek
A legfőbb eredmény a politikai párbeszéd folytatása Mihail Gorbacsov értékelése a moszkvai csúcstalálkozóról (ČSTK) - Mint már beszámoltunk róla, Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a szovjet-amerikai legfelsőbb szintű tárgyalások befejezése után nemzetközi sajtóértekezletet tartott. A szovjet vezető bevezetőben nyilatkozatot tett. A moszkvai csúcstalálkozó legfőbb eredménye a szovjet-amerikai politikai párbeszéd folytatása. Nagy esemény résztvevőivé váltunk. A találkozó ismét bebizonyította a szovjet-amerikai párbeszéd jelentőségét és újólag megerősítette annak az útnak a helyességét, amelyet Genf- ben választottunk. Ez az út Reykja- víkon és Washingtonon keresztül vezetett Moszkvába. A háború utáni történelemben egyedülálló ez a folyamat. Az alatt a három év alatt, amióta a főtitkár tisztségét töltöm be, több mint 200 nemzetközi jellegű találkozóm volt. Gyakorlatilag nem emlékszem egyetlen olyan találkozóra - legyen szó a szocialista országok- beli barátainkkal, a tőkés vagy az el nem kötelezett országok képviselőivel lezajlott találkozókról amelyen ne kapott volna hangsúlyt a szovjet-amerikai viszony normalizálásához fűzött általános érdek gondolata. Ez olyan realitás, amely meghatározza országaink súlyát és felelősségük mértékét. Miért olyan intenzív ez a folyamat, miért lehetséges ez a párbeszéd? Véleményem szerint a realizmusnak köszönhetően lehetséges. A Szovjetunió és az Egyesült Államok politikájának realizmusáról beszélek, mivel ha csak az egyik oldalon nyilvánulna meg a realista hozzáállás, egy ilyen folyamat nem lenne lehetséges. Nem kívánok jóslásokba bocsátkozni, hová vezetne a versengés, ha folytatódna, ha a Kreml s ugyanakkor a Fehér Ház nem mutatna készséget a konfrontációtól az együttműködés irányába történő haladásra, az együttműködés területeinek keresésére, a politikai párbeszéd kiszélesítésére. Amint ezt megértettük, megkezdtük a tárgyalásokkal kísért párbeszédet. Ezek megállapodáshoz vezettek. Pozitív dinamizmus kezdte jellemezni azokat a kapcsolatokat, amelyekben az egész világra és az emberiség létére nézve rendkívüli fenyegetés rejlett. A két leghatalmasabb állam a saját érdekében és a nemzetközi közösség érdekében kezdte megváltoztatni viszonyát. Ez nem volt könnyű, de jelentős, termékeny és egészében véve pozitív folyamatról van szó. Mind a négy találkozó nehéz volt, de egyben az érdekek egyensúlyának gyümölcsöző keresését jelentette, mindegyik egyre több ösztönzést adott az egyetemes jelentőségű legnagyobb problémák megoldásához. Illusztrálásképp emlékeztetnék a reykjavíki drámára - azt mutatja, milyen nehezen és néha drámaian alakul a két világhatalom közötti politikai párbeszéd. A moszkvai találkozó legfőbb eredménye a párbeszéd folytatása, s ez a párbeszéd most érinti a világ- politika, a kétoldalú kapcsolatok valamennyi kulcsproblémáját. A találkozó ismét megmutatta, hogy a párbeszéd tartalma a reális politika. Azt nem mondhatom, hogy ezek a találkozók megszabadultak a propaganda húzásoktól, az ilyen módon történő „pontszerzésre“ irányuló kísérletektől. Ennek ellenére egyre inkább jelen van az a törekvés, hogy a reális politikával foglalkozzunk. Meggyőződésem, hogy ez a helyes út. A moszkvai találkozóra jellemző a részletes és helyenként éles vita, amely egészen az utolsó pillanatokig folyt. A tárgyalások légkörét a folyamatosság gondolata uralta. Nem egyszer állapítottuk meg, hogy párbeszédünkben és a most aláírt dokumentumokban rejlenek jövendőbeli kapcsolataink, a 21. századba való átmenet alapjai, előfeltételei. Az első helyre állítom a politikai párbeszéd folytatását. Igen jelentős az is, hogy befejeződött a közepes és a rövidebb hatótávolságú rakétákkal összefüggő folyamat - a negyedik csúcstalálkozó előkészítése meggyorsította ezt a folyamatot, s így kicserélhettük a ratifikációs okmányokat. Ez nem csupán formális aktus. A szerződés érvénybe lépése révén a moszkvai találkozó a szovjet-amerikai párbeszédben és a világpolitikában egyaránt politikai határkővé vált. Nemcsak a Szovjetunió és az Egyesült Államok népei, hanem szövetségeseik, a nemzetközi közvélemény, az egész nemzetközi közösség is gratulálhat magának. Ez a józan ész és a realizmus közös győzelme. Annak az általános megértése tette lehetővé, hogy a világ eljutott egy ponthoz, amelyen meg kell állni, s amelyről a nemzetközi kapcsolatok javításának irányában kell haladni. Ebben a nagy győzelemben sokaknak részük van, köztük a tájékoztatási eszközöknek is. A Szovjetuniónak, az Egyesült Államoknak és a többi államnak most a szerződés minden egyes sorát be kell tartaniuk és meg kell valósítaniuk. Az elnökkel jóváhagytuk a közös nyilatkozatot, amely magában foglalja a washingtoni találkozó óta, és itt, Moszkvában elért eredményeket. Egyben megerősíti a szovjet-amerikai párbeszéd jövőbeni alakulásának programját. Ez fontos politikai dokumentum. Leglényegesebb részét képezik az országaink közötti politikai párbeszéd kiszélesítésének, és a tárgyalások intenzívebbé tételének a fontosságáról szóló rendelkezések. A leszerelés terén elérendő haladásról is szó van a dokumentumban - ez rendkívül nehéz folyamat, főleg ami a hadászati támadófegyvereket illeti. Ez a háború utáni világpolitika legbonyolultabb feladata. Határozottan kijelentem azonban, hogy lépésenként közelebb kerülünk a hadászati támadófegyverekről szóló szerződéshez. Arra a kérdésre, vajon a moszkvai tárgyalások után optimizmus uralkodik-e a hadászati támadófegyverekről szóló szerződés még az idén történő, a jelenlegi amerikai kormánnyal való aláírására, azt mondhatom: ha a munka hatékonyan fog folytatódni és ha mindkét fél kihasználja lehetőségeit, a szerződést kidolgozhatjuk. Szeretném felhívni a figyelmüket az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverzet csökkentéséről szóló tárgyalások kérdésében előterjesztett messzemenő kezdeményezésünkre. A kétoldalú megállapodások egész sorát írtuk alá. Részletesen áttekintettük a regionális konfliktusok problémáit, s ezekkel az elnökkel tartott minden találkozón és a két plenáris ülésen egyaránt foglalkoztunk. Ez a probléma főleg ma került rendkívül alaposan terítékre. A regionális problémák megoldásának reális lehetőségei alakultak ki a politikai hozzáállás és az érdekek egyensúlya alapján. Jó példa erre az Afganisztán körüli helyzet megoldása, a közel-keleti folyamat, amely során érlelődik annak megértése, hogy nemzetközi konferenciát kell összehívni. Ide sorolható a kambodzsai probléma, amelyet Vietnam és Kambodzsa kezdeményezésének köszönhetően már a legközelebbi időben meg lehet oldani. Ugyancsak ide tartozik a közép-amerikai és az Afrika déli részén kialakult helyzet. Ha túlzott optimizmussal vádolnak, és azt mondják, hogy az óhajokat tényként tűntetem fel, tévedni fognak. Hasonlítsuk össze a három, négy évvel ezelőtti helyzetet a maival. Lényegesen megváltozott - létrejöttek e konfliktusok politikai rendezésének lehetőségei, hatalmas erők lendültek mozgásba. Ezt az alkalmat ki kell használni. Az Afganisztánról szóló megállapodások aláírásának jelentősége túlnő az afgán probléma keretein. Az első olyan esetről van szó, amikor a Szovjetunió, az USA és a konfliktus konkrét résztvevői konkrét megállapodást írtak alá, amely megnyitja az utat a politikai rendezés előtt. Mindent megteszünk azért, hogy a megállapodást betartsuk, s ugyanezt várjuk el a konlfiktus valamennyi résztvevőjétől és az Egyesült Államoktól is. Ha most nem sikerül megvalósítanunk ezt a pozitív példát, annak messzemenő következményei lesznek, s ez befolyásolja majd a világ többi részén kialakult válságok megoldását is. Két körülmény azonban éppen most különösen aggaszt bennünket. A Kabul elleni rakétatámadásokra és a Kandahar térségében lezajlott tegnapi incidensre gondolok, amely során néhány elvtársunk életét vesztette és többen eltűntek. Kijelentettük, hogy a szovjet csapatok a kivonás pillanatától kezdve nem vesznek részt a harcokban, ha csak nem éri őket támadás vagy provokáció a banditák részéről. Ha erre sor kerülne, megfelelően fogunk reagálni. A szerződés az szerződés. Látjuk, hogyan jár el Pakisztán. Kísérletek történnek a megállapodás meghiúsítására, ami komoly negatív következményekkel járhat. Az elnöknek és az egész amerikai küldöttségnek ezt teljesen nyíltan megkat és a nemzetközi helyzetet javítani kívánjuk. Mihail Gorbacsov hangsúlyozta, hogy az amerikai elnöknek alkalma nyílt elbeszélgetni a szovjet emberekkel. Sok érdekes dolgot hallottunk. Valaki például megkérdezte őt, vajon még mindig a „gonosz birodalmának“ tartja-e a Szovjetuniót. Az elnök azt válaszolta, hogy nem. Ezt a Kremlben, e „gonosz birodalmának“ a központjában mondta. Ezt tudomásul vesszük. Az elnök realitásérzékről tett tanúbizonyságot, ami egy politikus fontos tulajdonsága. Az elnök látogatása és tárgyalásaink hozzájárultak a szovjet-ameri- kai kapcsolatok javításához, fejlesztéséhez, megszilárdításához, s viszonyunkat magasabb szintre emelték. Volt-e lehetőség arra, hogy többet érjünk el. Úgy vélem, hogy igen. Mihail Gorbacsov a moszkvai sajtóértekezleten (Telefoto - ČSTK) mondtuk. A Szovjetunió és az Egyesült Államok konstruktívan járulhat hozzá a regionális konfliktusok olyan megoldásához, amely során a politikai hozzáálás érvényesül, s amely során az adott konfliktusban részt vevő valamennyi fél érdekeinek egyensúlyát veszik figyelembe. Mihail Gorbacsov a továbbiakban az emberi jogok kérdéseiről beszélt. Megmondtam az elnöknek, előfordulnak egyes esetek, amelyeket mindig nagy figyelemmel ítéltünk meg és továbbra is eszerint fogunk eljárni. De egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy az amerikai kormány nem érti az emberi jogok területén nálunk kialakult reális helyzetet, nem érti a Szovjetunióban lezajló demokratizálási folyamatot. Talán nekünk sincsenek világos elképzeléseink az amerikai társadalomban uralkodó helyzetről. Javasoltam, hogy a parlamenti csere keretében szervezzünk egy állandó szemináriumot, amelyen parlamentjeink, politikai köreink és a közvélemény képviselői találkoznának, s véleménycserét folytatnának a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban lezajló folyamatokról. Ez ügyben egyelőre túl sok a spekuláció. A negyedik találkozó egyes pillanataiban propaganda húzások és különböző színjátékok uralkodtak. A mi sajtónk helyesen, a nyíltság szellemében reagált. A népnek mindent tudnia kell. A negyedik találkozónak ettől a részétől azonban nem vagyok elragadtatva. Foglalkozzunk a reális politikával! Amikor az elnök az emberi jogok szovjetunióbeli helyzetéről beszélt, sok kérdést tettem fel neki. Sokáig kellett magyaráznia, milyen a helyzet az emberi jogok terén az Egyesült Államokban. De azt mondtam neki, hogy az ő magyarázata nem meggyőző, mivel az én álláspontom az amerikai Kongresszus adatain alapul. Tekintsünk egymásra nyitott szemekkel és vegyük figyelembe országaink történelmét, hagyományait és értékeit, tartsuk tiszteletben választásunkat és népeink véleményét. A népek a közeledés és a kölcsönös megismerés hívei. Ezt a folyamatot kell elősegítenünk, ha kapcsolatainJavasoltam például az elnöknek, hogy tegyünk új nagy lépést jelen korunk politikai realitásainak megállapítása során, s fogalmazzuk meg elképzeléseink és politikai lépéseink platformját. A Genf után szerzett tapasztalatokból indultunk ki. Akkor megállapítottuk, hogy az atomháború nem lehetséges, nem lehet annak győztese és bármilyen háború a Szovjetunió és az Egyesült Államok között megengedhetetlen. Ez nem jelentette azt, hogy másnapra minden megoldódik és a nukleáris fegyverek eltűnnek. Nem - léteznek most is. Ez azonban rendkívül kifejező, s közös és jelentős megállapítás volt, amely világszerte nagy visszhangot váltott ki. Most, amikor láttuk, hogy háború útján a nemzetközi problémákat nem lehet megoldani, egyre inkább tudatosítjuk, hogy politikai úton, az érdekek egyensúlya és a társadalmi választás iránti tisztelet alapján kell őket megoldani. Ezért javasoltuk, hogy ezt a megállapítást foglaljuk a közös nyilatkozatba. E tézis javaslata így hangzik: A mai világ kialakult realitásainak megértéséből kiindulva mindkét állam úgy véli, hogy egyetlen vitás probléma sem lehet megoldható katonai úton, hogy a békés együttélést a nemzetközi kapcsolatok univerzális elvének tartjuk, hogy valamennyi állam egyenjogúságát, a belügyek- be való be nem avatkozás és a társadalmi-politikai választás szabadságát mindenki számára kötelező érvényű normaként kell elismerni. Az elnök elolvasta a szöveget és kijelentette, hogy tetszik neki. Amikor ma ki akartuk dolgozni a közös nyilatkozat szövegének végső változatát, megmutatkozott, hogy az elnök környezetéből nem mindenkinek tetszik a szöveg. A „békés együttélés“ kifejezést, amely nyilván elfogadhatatlan volt, kicseréltük. Új változatok jöttek létre, ám egyikük sem található meg ebben a formájában a közös nyilatkozatban. Javaslatunk rendkívül jelentős politikai irányelv lenne a szovjetamerikai párbeszéd és az egyetemes párbeszéd számára. Nem használtuk ki azonban a civilizált nemzetközi kapcsolatok alakításához vezető nagy lépés lehetőségét. Úgyszintén nem sikerült megállapodásra jutnunk az európai hagyományos fegyverzetről szóló tárgyalások mandátumával kapcsolatban. Nem azért indítványoztuk, hogy a csúcstalálkozót használjuk ki erre a megállapodásra, mert helyettesíteni kívántuk a bécsi fórumot, hanem azért, hogy megkönnyítsük munkáját. Ezt a kérdést azonban nem foglaltuk a záródokumentumokba: Első pillantásra jogos indokokról volt szó - nem helyettesíthetjük a Bécsben folyó párbeszédet. Mi azonban ezt szerettük volna megkönnyíteni, s előterjeszteni a mi álláspontunkat, amelyet a bécsi találkozó résztvevői kihasználhattak volna. Az európai hagyományos fegyverzet korlátozásának szükségességéről sok szó esik, de amint reális javaslatot terjesztünk elő, megkezdődnek az érthetetlen manőverek. Amikor aggodalmak merültek fel a Varsói Szerződés erőfölényével kapcsolatban, javasoltuk az adatcserét, ám a másik fél kitért a válasz elől. Most javasoltuk, hogy a Bécsben folyó munka megkönnyítése céljából állapodjunk meg a tárgyalások mandátumáról, de ez sem sikerült. Az amerikaiak nem fogadták el az Európában levő aránytalanságok felszámolását célzó bátor és reális, háromszakaszos tervünket, sem azt az indítványunkat, hogy a fegyveres erők és a hagyományos fegyverzet nem támadó szerkezetét alakítsuk ki. Nem használtuk ki a nemzetközi biztonság fokozásávak jó lehetőségét. Nem sikerült minden, de ebből nem szabad drámai következtetéseket levonni. Mihail Gorbacsov felhívta a figyelmet az amerikai politikában mutatkozó ellentmondásokra. Ez nem csupán a mostani tárgyalások során kialakult benyomás, de most is találkoztunk vele - mondotta ezzel összefüggésben. Az egyik oldalon létezik a közös nyilatkozat arról, hogy a nukleáris háború megengedhetetlen, tárgyalásokat folytatunk a fegyverzet csökkentéséről és a leszerelésről, a problémák politikai rendezéséről beszélünk. A másik oldalon szüntelenül azt halljuk, s hallottuk most Moszkvában is, hogy az amerikai fél az erőpolitikában hisz. Az erő és a katonai hatalom az Egyesült Államok Szovjetunióval szembeni politikájának legfőbb alapelveként szerepel a megnyilatkozásokban. Az amerikai politika ellentmondásai láthatók a gazdasági kapcsolatokban is, ahol egyrészt az amerikai vállalkozók szemmel láthatóan érdeklődnek a Szovjetunióval folytatott együttműködés iránt, másrészt azonban ezt akadályozzák a tilalmak, korlátozások és néha a fenyegetések is. A Szovjetunió és az Egyesült Államok már bebizonyították, hogy a kölcsönös gazdasági együttműködés nélkül meg tudnak lenni. Most azt kell bebizonyítani, hogy képesek az együttműködésre. Minél nagyobb mértékben fogunk függeni egymástól gazdaságilag, annál kiszámíthatóbb lesz politikánk. Az amerikai politika ellentmondásossága megmutatkozik a propaganda és az emberi jogok területén is. Egyelőre nem látjuk, hogy az amerikai fél kész lenne figyelembe venni az új jelenségeket és a társadalmunkban végbemenő változásokat. Valakinek ez nyilván így felel meg, ám népeink más véleményen vannak. Az amerikai kormány politikájában tapasztalható ellentmondások a szovjet emberek körében kiábrándítóan hatnak. A moszkvai találkozó nagy esemény volt. A párbeszéd folytatódik, a kontinuitás új erőre kapott. A szovjet-amerikai kapcsolatok új szintre emelkedtek, ami kiemelkedő jelenség a világpolitikában - mondotta nyilatkozata végén Mihail Gorbacsov. Az SZKP KB főtitkára azután az újságírók T<érdéseire válaszolt. (A sajtóértekezletnek erre a részére lapunk holnapi számában részletesen visszatérünk.)
