Új Szó, 1988. június (41. évfolyam, 127-152. szám)
1988-06-17 / 141. szám, péntek
Mezőgazdasági szövetkezeti törvény NEGYEDIK RÉSZ Szövetkezeti tagság és munkaviszonyok 40. § A tagság létrejötte (1) A tankötelezettség után valamennyi állampolgár tagja lehet a szövetkezetnek. (2) A szövetkezetnek kötelessége gondoskodni arról, hogy az állampolgár a tagság létrejötte előtt orvosi kivizsgálásnak vesse alá magát. (3) A szövetkezet és az állampolgár, akinek a kérvénye alapján a tagfelvételt jóváhagyták, megállapodást kötnek a munkafeltételekről. A szövetkezet részéről a megállapodást az elnök köti meg. A tagság létrejöttének időpontja az a nap, amelyet a munkafeltételekről szóló megállapodásban a munkábaállás időpontjaként megjelöltek. 41. § Megállapodás a munkafeltételekről (1) A munkafeltételekről szóló megállapodásnak tartalmaznia kell a) hogy milyen munkát fog végezni a tag, b) a munkavégzés helyét (község, szervezeti egység vagy egyéb módon megjelölt munkahely), c) a munkábaállás napját, d) hogy a naptári évben mennyi ideig vesz részt a munkában a tag, ha nem egész évi munkára vagy teljes munkaviszonyba szegődött el; természetesen csak akkor, ha ezeket a feltételeket nem választás vagy kinevezés határozza meg. (2) A munkafeltételekről szóló megállapodásban továbbá konkretizálni lehet a) a szakképzettség növelésével és bővítésével összefüggő kölcsönös kötelezettségeket, b) a szövetkezet részéről a tagnak nyújtott előnyöket, c) további olyan feltételeket, melyekhez a szövetkezetnek vagy a tagnak érdeke fűződik, s amelyekben megállapodásra jutottak. (3) A munkafeltételekről szóló megállapodást és annak módosítását írásban rögzítik, s a megállapodást egy példányban át kell adni a tagnak. (4) A munkábaállás napjaként nem szabad olyan napot megjelölni, amely megelőzné a más szervezettel fennálló tagsági vagy munkaviszony, illetve a tankötelezettség végének napját. (5) A munkafeltételekről szóló megállapodásban három hónapig terjedő próbaidőben állapodhatnak meg a szerződő felek. A meghatározott próbaidőt nem lehet meghosszabbítani. A próbaidőben a szövetkezet elöljárósága és a tag írásban indokolás nélkül bármikor semmisnek minősítheti a tagságot. (6) A munkaakadályok időtartamából, amelyek miatt a tag a próbaidőben nem dolgozhatott a szövetkezetben, a próbaidőbe legfeljebb 10 munkanapot számítanak be. (7) Amennyiben a szövetkezet a taggyűlés (a küldöttek testületének) határozata alapján - a 48. § alatt feltüntetett esetek kivételével - azért csökkenti a szervezeti egységben dolgozó tagok számát, hogy növelje a munka hatékonyságát, vagy mert módosítják a szervezeti egység feladatait, technikai ellátottságát, vagy egyéb szervezési okok játszanak közre, akkor a szövetkezet köteles a tagnak egyéb megfelelő munkalehetőséget felkínálni. Ha a tag nem hajlandó más munkát vállalni, az elöljáróságnak jogában áll egyoldalúan módosítani a tag munkabeosztását, esetleg munkahelyét. Ezt követően a tag köteles a szövetkezet döntése szerint elvégezni a kijelölt munkát. 42. $ A szövetkezeti tag alapvető jogai és kötelességei (1) A tagnak alapvető joga a) részt venni a szövetkezeti munkában és munkadíjat kapni az elvégzett munkáért, továbbá joga van a munka utáni pihenésre és a felüdülést szolgáló szabadságra, b) részt venni a szövetkezet tevékenységének fejlesztésében, irányításában és ellenőrzésében; valamennyi tag választhat és maga is megválasztható a szövetkezet szerveibe, c) javaslatokat előterjeszteni a szövetkezet tevékenységének javítására, észrevételekkel és kérdésekkel fordulni a szövetkezet szerveihez, és igényt tarthat az elintézésükről szóló információkra is, d) a szövetkezet szükségleteivel összhangban, támogatást kaphat a szakképesítésének növeléséhez és bővítéséhez, * e) jogosult részesedni azokból az előnyökből, melyeket az alapszabályzat és az általános érvényű jogi előírások értelmében nyújt tagjainak a szövetkezet. (2) A tag alapvető kötelességei a) személyesen, becsületesen és rendesen dolgozni a szövetkezetben, s tökéletesen kihasználni a munkaidőt, ameny- nyiben a tagot nem mentették fel a munkavégzés alól, b) megtartani az alapszabályzatot, a szövetkezet szerveinek határozatait és intézkedéseit, teljesíteni a felettesek utasításait, s megtartani az elvtársi együttműködés alapelveit, c) sokoldalúan szilárdítani és fejleszteni a közös szövetkezeti gazdaságot, védeni és gyarapítani a szövetkezeti vagyont, d) kezeskedni a szövetkezeti gazdálkodás esetleges veszteségességéért az alapszabályzatban meghatározott formában, e) a közös szövetkezeti gazdálkodáshoz társítani a földjeit (79. §). 43. § A tagság megszűnése A szövetkezeti tagság megszűnhet a) megegyezéssel b) a próbaidőben történt megszüntetéssel, c) kilépéssel d) azonnali kilépéssel e) megszüntetéssel f) kizárással g) elhalálozással h) a szövetkezet megszűnésével a 18. § 1. bekezdése alapján 44. § A megegyezés (1) Amennyiben az elöljáróság és a tag megegyeznek a tagság megszüntetésében, a tagság a megállapodás szerinti napon megszűnik. (2) A tagság megszűnéséről szóló megegyezést a szövetkezet és a tag írásban rögzíti. Ha a tag ezt kéri, a megegyezésben fel kell tüntetni, hogy miért került sor a tagság megszüntetésére. (3) Amennyiben a tag írásban kéri a tagság meghatározott nappal történő megszüntetését, és a kérést a szövetkezet nem utasítja el a kérvény kézbesítésétől számított 15 napon belül, a tagság a tag kérvényében megjelölt napon megszűnik. (4) A tagság megszűnéséről szóló írásbeli megegyezés egy példányát a szövetkezet átadja a tagnak. 45. § A kilépés A tag írásos kilépést nyilatkozat alapján bármilyen oknál fogva, vagy akár indoklás nélkül is kiléphet a szövetkezetből. Ilyenkor a tagság hat hónap elteltével szűnik meg. A felmondási idő a tag írásbeli kilépési nyilatkozatának kézbesítését követő hónap első napjával veszi kezdetét. (2) A tag a kilépési nyilatkozatát csak írásban és az elöljáróság hozzájárulásával vonhatja vissza. 46. § Azonnali kilépés (1) A tag azonnal kiléphet a szövetkezetből, ha a) a szakorvosi vélemény szerint, az egészségi állapotára való tekintettel tartósan alkalmatlan addigi munkakörének betöltésére vagy nem végezheti tovább a feladatát valamilyen foglalkozási betegség miatt, esetleg mert ilyen betegség fellépése fenyeget, és a szövetkezet az orvosi vélemény kézbesítésétől számított 15 napon belül nem helyezte át a tagot más, számára megfelelő munkakörbe, b) amennyiben a szövetkezet különösen durván megszegte azokat az alapvető kötelességeit, amelyek a munkafeltételekről kötött megállapodásból, az alap- szabályzatból vagy az általánosan érvényes jogi előírásokból következnek. Ilyenkor a tag attól az időtől számított egy hónapon belül léphet ki azonnal a szövetkezetből, amikor tudomást szerzett erről az okról, de legfeljebb az ok létrejöttének napjától számított egyéves határidőn belül. c) amennyiben a szövetkezet egyoldalúan megváltoztatta a munka jellegét, esetleg a konkrét munkahelyet a 41. § 7. bekezdése szerint, akkor is legfeljebb a szövetkezet döntésének kézbesítésétől számított egy hónapon belül. (2) A szövetkezeti tag, aki azonnali hatállyal kilépett a szövetkezetből, a két- hónapi átlagkeresetének megfelelő kereseti pótlékra tarthat igényt a szövetkezetben végzett munkáért. Ez nem érvényes, ha az azonnali kilépésre az 1. bekezdés c. pontja értelmében került sor. (3) Az azonnali kilépést írásos kilépési nyilatkozat alapján kell lebonyolítani, amelyben fel kell tüntetni az okot, és a nyilatkozatot meghatározott időn belül el kell juttatni a szövetkezethez. Az eredetileg feltüntetett okot utólagosan nem szabad megváltoztatni. Ilyenkor a tagság a kilépési nyilatkozat szövetkezetnek történt kézbesítésének napjával szűnik meg. 47. § A tagság megszüntetése (1) Az elöljáróság a tagság megszüntetése mellett dönthet, amennyiben a tag a) nem teljesíti a megegyezésben szereplő munka elvégzéséhez az általánosan érvényes jogi előírások által megkövetelt feltételeket, vagy a szövetkezettől független okokból nem tesz eleget azoknak a követelményeknek, amelyek a rendes munkavégzéshez feltétlenül szükségesek; ha a tag a nem kielégítő munkaeredmények miatt nem tesz eleget a követelményeknek, akkor csak abban az esetben lehet megszüntetni a tagságot, ha a szövetkezet az utóbbi 12 hónapban felszólította a tagot a hiányosságok kiküszöbölésére, de az nem tett meg mindent ennek érdekében, b) nem lépett munkába a munkafeltételekről kötött megállapodásban megjelölt napon, pedig ebben semmiféle munkaakadály nem gátolta; a tagság az elöljáróság írásos döntésének kézbesítése napián szűnik meg. (2) A tagság megszüntetéséről hozott döntésben az okot úgy kel) feltüntetni, hogy ne lehessen másféle okkal összetéveszteni. A döntésben feltüntetett okot utólag nem szabad megváltoztatni. (3) A tagság megszüntetéséről szóló döntést, melyet kikézbesítettek a tagnak, kizárólag az ő írásbeli hozzájárulásával lehet visszavonni. (4) A tagságnak az 1. bekezdés a) pontja értelmében történő megszüntetésénél az elöljáróság a kollektíva álláspontjából kiindulva hozza meg döntését. (5) A tagságnak az 1. bekezdés a) pontja értelmében történő megszüntetéséről hozott döntésről a szövetkezet írásban értesíti a tagot. Ebben az esetben a tagság hat hónap múltán szűnik meg. Ez az idő a tagsági viszony megszüntetéséről hozott döntés kézbesítését követő naptári hónap első napjával veszi kezdetét. (6) A szövetkezet az 1. bekezdés a) pontja alatt felsorolt okok alapján csak akkor szüntetheti meg a tagságot, ha a) a tag nem hajlandó másfajta, de a számára alkalmas munkát végezni, melyet a szövetkezet felkínált neki, vagy nem hajlandó részt venni a másfajta munkára való felkészítésben, b) nem tud a tagnak olyan, a képességeinek megfelelő munkát kínálni, melyet a fennálló fogyatékosságok ellenére is el tudna végezni. 48 § A tagság megszüntetésére vonatkozó tilalom A szövetkezet a 47. § 1. bekezdésének a) pontja értelmében nem szüntetheti meg a tagságot a) a várandós nők, valamint azoknak az egyedülálló nőknek és férfiaknak az esetében, akik három évnél fiatalabb gyermekekről gondoskodnának, b) amikor a tiag betegség vagy baleset miatt átmenetileg munkaképtelen, feltéve, hogy a betegséget nem szándékosan, esetleg ittas állapotban vagy kábítószerek hatása alatt idézte elő, továbbá az intézeti kezelésre szóló javaslat előterjesztésétől, vagy a gyógyfürdői kezelés engedélyezésének kezdetétől a kezelés befejezésének napjáig; tuberkulózis esetén a védelmi idő az intézeti kezelést követő hat hónappal meghosszabbodik, c) a katonai szolgálatra való behívás esetén a behívó kézbesítésétől, illetve a tömeges behívóról szóló hirdetmény megjelenésétől egészen a szolgálatból való elbocsátást követő 15 nap elteltéig, d) amikor a tagot huzamos időre felmentették a szövetkezetből valamilyen köztisztség betöltésére. 49. § (1) A szövetkezet elöljárósága kizárhatja a tagot, ha a) szándékos bűncselekmény vagy vétség miatt jogerősen egy évnél hosz- szabb, feltétel nélküli szabadságvesztésre ítélték, vagy pedig a tagsági kötelességek teljesítése során, vagy ezekkel összefüggésben szándékos bűncselekményt vagy vétséget követett el, és ezért feltételesen legkevesebb hathónapi szabadságvesztésre ítélték, b) ha különösen durva módon megsérti a szövetkezeti fegyelmet, vagy a fegyelem megsértéséért kiszabott, előző fegyelmi büntetés eltörlése előtt ismét durván vét a szövetkezeti fegyelem ellen. (2) A szövetkezet elöljárósága a kizárás okának megállapításától számított két hónapon belül, de legfeljebb az ok keletkezésének időpontjától eltelt egy éven belül dönthet a tag kizárásáról. (3) Amennyiben a tag kizárásra okot adó cselekedete az 1. bekezdés b) pontja szerint más szerv vizsgálatának tárgyát képezi, a második bekezdés szerint a kéthónapos határidő azzal a nappal kezdődik, amikor a szövetkezet tudomást szerzett a vizsgálat eredményéről. (4) A tag kizárásara vonatkozó döntésben az 1. bekezdésben szereplő okok valamelyikét kell feltüntetni, melyet később nem lehet megváltoztatni; a tagság azon a napon szűnik meg, amikor a tag kézhez kapta a kizárásra vonatkozó döntést. 50. § A bírósági védelem Amennyiben a tag nem ért egyet az elöljáróságnak a kizárásra vagy a tagsági viszony megszüntetésére hozott határozatával, esetleg a szövetkezet a tag azonnali kilépésével, az írásbeli döntés, vagy a kilépési nyilatkozat kézhezvitelétől számított egy hónapon belül kérhetik a bíróságot, hogy nyilvánítsa semmisnek a tagság megszüntetését, a kizárást vagy azonnali kilépést. 51. § Elszámolás Amennyiben sor kerül a tagság megszűnésére, a szövetkezet a tagság megszűnésének évében elvégzett zárszámadás jóváhagyásától számított egy hónapon belül, de legkésőbb a következő naptári év március 31-ig sort kerít az elszámolásra, és rendezi a kölcsönös jogokat és kötelezettségeket. 52. § Munkajogi kapcsolatok (1) A szövetkezetben elvszerűen a tagok végzik a munkát. (2) A szövetkezet kivételesen munka- viszonyban és egyéb munkajogi kapcsolatok alapján is foglalkoztathatja az állampolgárokat. A munkaviszony és egyéb munkajogi kapcsolatok alapján történő foglalkoztatásról az elöljáróság dönt; amennyiben egy hónapot meg nem haladó munkaviszonyról van szó, maga az elnök dönthet. (3) A szövetkezet és a tagok munkajogi kapcsolatait a Munka Törvénykönyve szabályozza, hacsak ez a törvény nem rendelkezik másként, azzal, hogy a) ahol a Munka Törvénykönyve 1. munkajogi kapcsolatokról beszél, az alatt a tagok munkaviszonyát kell érteni 2. a munkaviszonyt és a munkahelyet említi, az alatt a szövetkezeti tagságot kell érteni, 3. a felmondás és azonnali megszüntetés esetünkben a tagság megszüntetését vagy kizárást jelent, 4. a dolgozó felmondása alatt a kilépést vagy azonnali kilépést kell érteni, 5. a felmondási határidőről tesz említést, ott a 45. § 1. bekezdésében és a 47. § 5. bekezdésében említettekre kell gondolni, 6. a szervezet és dolgozó fogalom itt szövetkezettel és taggal helyettesítendő, 7. a munkaszerződés alatt munkafeltételekről szóló megállapodást értünk, 8. a szervezet vezetője itt elnök vagy elöljáróság, 9. bérről és a bér pótlásáról beszél, ott a szövetkezetben végzett munkáért járó díjat, illetve a díj pótlását kell érteni, 10. a munkafegyelem ez esetben szövetkezeti fegyelmet jelent, * 11. a döntőbizottsági eljárás alatt a szövetkezet döntőbizottsága általi ügyintézést kell érteni. b) a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom szerveinek a döntéshozatalban és együttműködésben való részvételéről szóló rendelkezést nem érvényesítjük, c) a kollektív szerződés szerepét a szövetkezetben a taggyűlés határozata tölti be, d) az állami irányítás központi szerveinek feladatkörét, mellyel ezeket a szerveket a Munka Törvénykönyve ruházza fel az irányított szervezetek viszonylatában, itt a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium tölti be. (4) A szövetkezet és a tagok munkajogi kapcsolataira nem vonatkoznak a Munka Törvénykönyve következő rendelkezései: a) a főbb alapelvekről szóló IV. cikkely, ahol az elvégzett munkáért járó jutalomról esik szó, b) azok a rendelkezések, amelyek szabályozzák 1. a Munka Törvénykönyve hatáskörét a dolgozók különleges csoportjának vonatkozásában (4-7. §), 2. a dolgozók részvételét a szervezet tevékenységének irányításában és ellenőrzésében (18-21. §, 22. § 1-4. bekezdése, 23. §), 3. a munkához való jogot és a társadalom érdekében végzett tevékenységet (25. § 1. és 2. bekezdése), 4. a munkaviszony keletkezését (27-35. §), 5. a szakszervezetek részvételét a más munkahelyre történő átirányításnál és áthelyezésnél (41. §), 6. a munkaviszony megszűnését (42-59. §), 7. a munkaviszony felbontása érvénytelenségének alkalmazását (64. §). 8. munkaviszony melletti munkakapcsolatot és a melléktevékenységet (70. § 1-4. bekezdése, 71. §), 9. a dolgozók és a vezető dolgozók alapvető kötelességeit (73. és 74. §). 10. a vezető dolgozók és szervek hatáskörét a fegyelmi intézkedések alkalmazásánál (76. §, 78. § 1. és 2. bekezdése), 11. a fegyelmi büntetések kiszabásának határidejét (79. §), 12. a béreket általánosságban, főleg a bérrendszerek vonatkozásában (111-113. § és 123. §), 13. a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom társadalmi ellenőrző szerepét (136. §), 14. a munkajogi perek levezetésével kapcsolatos hatáskört (207. és 208. §), 15. a jogügyletek érvénytelenségét, amikor az előírt beleegyezés vagy forma hiányáról van szó (242. §, 2. bekezdés), 16. a munkajogi kapcsolatokból származó jogok és kötelességek átszármaztatását (249-251. §), 17. némely dolgozók munkaviszonyának különleges rendezését (267. § 1. bekezdése, 267a-269. §). 53. § Munkák a szövetkezetben (1) A tagság létrejöttétől kezdve a szövetkezet a munkafeltételekről szóló megállapodás szerint köteles munkalehetőséget biztosítani a tagnak, a tag pedig köteles ezt a munkát személyesen elvégezni. (2) Amennyiben a szövetkezet nem tud egész évben vagy teljes foglalkoztatásban megfelelő munkalehetőséget biztosítani tagja számára, úgy köteles lehetővé tenni számára, hogy átmenetileg más szervezetnél dolgozzon. (3) A tag kérése alapján a szövetkezet köteles a tagját felmenteni a szövetkezeti munka alól rendes (tehát nappali) továbbtanulás és köztisztség betöltése esetén, rokkantsági vagy öregségi nyugdíjra való jogosultsága esetén, továbbá abban az esetben, ha az egyedülálló szövetkezeti tag kiskorú gyermekről gondoskodik. 54. § Mellékmunkaviszony (1) A szövetkezet a munkafeltételekben kijelölt munkától eltérő feladatok elvégzésére megállapodást köthet a taggal mellékmunkaviszony kialakításáról, amelyre a rendes munkaidőn kívül kerülhet sor. Itt olyan munkák jöhetnek számításba, amelyek elvégzését nem lehet vagy nem célszerű a törvény előző rendelkezései alapján biztosítani. A mellékmunkaviszonyról kötött megállapodás részét képezi a munkafeltételekről szóló megállapodásnak. (2) A szövetkezet hozzájárulásával a tag a megállapodásban feltüntetett családtagjai segítségével végezheti a munkát. (3) A kisegítő személyek által a szövetkezetnek okozott károkért a tag felelős; a szövetkezet pedig a Polgári Törvénykönyv értelmében felelős az ezeknek a személyeknek okozott károkért (a 421. és a 438-449. §). 55. § Javadalmazás (1) A szövetkezeti tagnak a szövetkezetben végzett munka eredménye alapján joga van munkadíjra, melynek nagysága a szövetkezet gazdasági eredményeitől és a tagnak azok eléréséhez való hozzájárulása mértékétől függ. (2) Az alapszabályzatban a szövetkezet úgy szabályozza a javadalmazást, hogy a népgazdaság céljaival és a javadalmazással kapcsolatos, általános érvényű jogi előírásokkal összhangban megfeleljen a szövetkezet fejlesztési irányainak és feltételeinek, s következetesen érvényesítse az érdem szerinti javadalmazás alapelveit. (Folytatás a 6. oldalon)