Új Szó, 1988. május (41. évfolyam, 102-126. szám)
1988-05-04 / 104. szám, szerda
A CSSZSZK kormányának programnyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról) zott fokozatai, és olyan emberek tartoznak hozzá, akiket a párt állított az illetékes intézmények, gazdasági szervek és szervezetek élére. Mindenkinek megvan tehát a maga helye. Ezért becsületesnek és erkölcsösnek tekintjük azt, hogy személy szerint vállaljuk a felelősséget az adott helyzetért, a fogyatékosságokért, mind a gazdaságban, mind más területeken. A kormány sem anonim ugyanis. Minden tárca, minisztérium, központi hivatal élén konkrét ember áll, a rábízott felelősséggel és jogkörrel. Ezekről a kérdésekről már a párt XVII. kongresszusán beszéltünk. Fogyatékosságunknak tekintjük, hogy a kongresszus óta eltelt két esztendőben nem sikerült emelni az illetékes elvtársak munkájának s az általuk vezetett szakaszok tevékenységének színvonalát úgy, hogy ne kelljen ma is önbírálatot gyakorolnom. A Szövetségi Gyűlés fórumán ezeket a szavakat arra emlékeztetve ejtem ki, hogy a múltban is - mindmáig - a népgazdaság adminisztratív - utasításos irányításának rendszere keretében dolgoztunk, olyan rendszerben, amelynek gazdasági mechanizmusa lényegében már kimerítette irányító és ösztönző képességét. A kormány tudatában van annak, hogy ezzel összefüggésben feltehetik neki a kérdést: miután feladatává vált biztosítani az intenzifikálás útját, a szociális-gazdasági fejlődés meggyorsítását, miért nem fogott hozzá korábban a gazdasági mechanizmus megreformálásához? Ha önmagunkkal szemben becsületesek és őszinték akarunk lenni és ezt a kérdést nyíltan kívánjuk megítélni, akkor közösen eljutunk ahhoz a következtetéshez, hogy e tekintetben fontos szerepet töltött be gondolkodás- módunkban, valamint az új gazdasági tények megközelítésében a megrekedés, s az ilyen gyökeres átalakításhoz csak a legfontosabb politikai és eszmei-elméleti körülmények tisztázása után foghattunk hozzá. Nem vitás, hogy e tekintetben pozitív szerepet töltött be a szovjet peresztrojka elmélete és gyakorlata. A kormány azonban tisztában van azzal, hogy ennek ellenére többet tehettünk és kellett is volna tennünk. Ezért arra kérem önöket, tisztelt képviselő elvtársak, hogy a helyzet kritikus értékelését tekintsék egyben a kormány és tagjai önbírálatának is. Teljes nyíltsággal ki kell mondani, hogy szociális-gazdasági területen elégtelenül valósítjuk meg a CSKP XVII. kongresszusának szándékait és a 8. ötéves tervet. Felelősségvállalás a döntésekért Növelni kell a munkatermelékenységet 1988. V. 4. Ez elsősorban arra vonatkozik, hogy megfelelő mértékben nem érvényesült a népgazdaság intenzifi- kálásának, hatékonysága és fejlődése minőségi javításának folyamata. Ennek következtében az elmúlt két esztendőben folytatódott a nemzeti jövedelem növekedése lelassulásának tendenciája. A XVII. kongresszus irányelvéhez képest a nemzeti jövedelem növekménye legalább 15 milliárd korona értékben alacsonyabb, vagyis a feltételezett hét százalék helyett a növekmény csak öt százalékos. Ez összefügg azzal, hogy a nemzeti jövedelem növekményének csak 70 százalékát fedezte a munkatermelékenység növekedése, mégpedig a tervezett 86 százalék helyett. A társadalmi termékre eső termelési fogyasztás hányadát nem sikerült csökkentenünk. Fontos körülmény, hogy míg 1986-ban viszonylag csökkent az energiaigényesség, addig tavaly gyakorlatilag változatlan maradt. így azután az említett két esztendőben a nemzeti jövedelem előállítására a tervezettnél 5,6 millió tonnával több fajlagos tüzelőanyagot használtunk fel. Problémáink és nehézségeink fő oka elsősorban az ipari termelésben az igen kis mértékű innovációkészség, s a lassú struktúraváltás. Noha a gép- és az elektrotechnikai ipar egyes szakágazataiban viszonylag nagyobb a termelési növekmény, az illetékes minisztereknek nem sikerült jelentősebb mértékben korlátozni az energia- a nyersanyag- és alapanyagigényes ágazatok termelését. Ez a bírálat bizonyos mértékben vonatkozik a tervező szervekre is. Az okok egyike, hogy az ilyen ágazatok termelésével pótoljuk a feldolgozó ágazatok teljesítetlen exportfeladatait. Termelésünk felette elégtelen innovációkészsége és lassú struktúra- váltása azzal magyarázható, hogy alacsony fokú hatékonysággal alkalmazzák a tudomány és a technika eredményeit a termelési és a technológiai innovációra és a gyártmányok minőségének javítására. Éppen ez a legfájóbb pontja irányító és tervező gyakorlatunknak és általában a gazdasági mechanizmus működésének. A- minisztériumok, a termelésigazdasági egységek és a vállalatok ezeknek a kérdéseknek elégtelen figyelmet szenteltek és szentelnek mindmáig. Ebben a vonatkozásban a vállalati tervek sok esetben nem eléggé konkrétak. Alacsony műszaki-gazdasági paraméterekből indulnak ki, s nem veszik tekintetbe a külföldi gyártmányok és technológiák színvonalát. Ez azután magától értetődően kifejezésre jut főleg a beruházások alacsony fokú hatékonyságában, s abban, hogy számos akció nem éri el az igényelt műszaki és gazdasági színvonalat. Az ötéves tervidőszak első éveiben a beruházásoknak nem egészen egy harmadát szánták korszerűsítésre és rekonstrukcióra, miközben az ellenőrzések feltárták, hogy ezek az akciók nem minden esetben érték el az igényelt szintet. A gépi beruházások hányada még mindig alacsonyabb az építkezési beruházások hányadánál. A Tudományos- Műszaki Fejlesztési és Beruházási Állami Bizottság egyes kiválasztott építkezéseken végrehajtott ellenőrzése feltárta ezeknek az akcióknak rendkívül ki nem elégítő műszaki színvonalát. Az ilyen akciókat jellemzik a beruházási eszközökkel szembeni nagy igények, s az alacsony fokú hatékonyság. Ez azt jelenti, hogy a régi technológiát ugyan újjal cserélik fel, de a műszaki-gazdasági paraméterek csak elenyésző mértékben jobbak, s nem teszik lehetővé a gyártmányok versenyképességét. A Népi Ellenőrző Bizottság hasonló megállapításokra jutott az induló új építkezéseken. Végső soron a tudományos-mű- szaki fejlődés alacsony fokú hatékonyságát az is tanúsítja, hogy a tudomány és a technika fejlesztését célzó, nem beruházási jellegű költségek évente mintegy 21 milliárd koronát tesznek ki, miközben tavaly a nemzeti jövedelem gyarapodása a 15 milliárd koronát sem érte el. Ezért érthető, hogy feltesszük a kérdést, tulajdonképpen mennyire hatékony a tudományos-műszaki fejlesztési és beruházási szövetségi, illetve a korábbi nemzeti bizottságok munkája s e tekintetben mennyire hatékony a minisztériumoknak s az illetékes termelési-gazdasági egységeknek munkája? A feladat nem merülhet ki azzal, hogy ezek a bizottságok, tárcák is, és vállalatok programokat dolgoznak ki. Ez természetesen fontos, de nem kevésbé fontos az is, hogy e programok alapján közvetlenül szervezzék a jelentős tudományosműszaki akciókat, amelyeknek célja a magasabbrendű termelési innováció, s a technológiai folyamatok legmagasabb szinten való korszerűsítése. S nemcsak erről van szó. A központi döntéseknek alárendelt beruházások esetében ezek a bizottságok és az illetékes tárcák teljesen egyértelmű felelősséggel tartoznak azért, hogy a tervbe vett létesítmények műszaki-gazdasági színvonala üzembe helyezésüket követően eléri az igényelt paramétereket. Sajnos, az állami szakvéleményezés sem működik a szükségleteknek megfelelő szinten. A tudományos-műszaki fejlesztés folyamatainak irányításáért felelő, az illetékes állami bizottságok vagy tárcák élén álló kormánytagoknak fel kell tenniük maguknak a kérdést, tulajdonképpen mit tettek ezen a területen az előrelépés érdekében, mi változott itt a javára, hol értünk el elvitathatatlan eredményeket. Igen, a jelenlegi gazdasági mechanizmus a vállalatokat megfelelőképpen nem ösztönzi ebben az irányban, sok vállalat számára továbbra is alapvető feladat a tervmutatóknak, elsősorban a módosított termelési értéknek teljesítése, akár nagyobb anyagköltségek árán is, egyszóval az a fontos, hogy megkeressék a bérekre valót. Csakhogy az irányító munkának, a jövő fejlődésével kapcsolatos elképzeléseknek milyen színvonaláról beszélhetünk ott, ahol nem tartják szem előtt a legfontosabbat, vagyis a munka termelékenységének, a termelés műszaki-gazdasági színvonala emelésének célját. A kormány felelős tagjainak ebből a kritikából a 9. ötéves terv feladatainak teljesítése érdekében le kell vonniuk a konkrét következtetéseket. A felelősséget nem háríthatják egymásra, hanem adott jogkörük keretében, kölcsönös együttműködésben fordulatot kell elérniük ebben az alapvető kérdésben. A termelésben a tudományos- műszaki haladás elégtelen érvényesülése és nem egyszer a munka- és a technológiai fegyelem hiánya, a szervezés és az ellenőrzés alacsony szintje számos vállalatban és üzemben általában tükröződik gyártmányaink elégtelen minőségében. Elsősorban e tekintetben kell helyzetünket egybevetnünk a világgal. A világpiacon manapság nem a volumen, hanem a minőség dönt. Termelésünk képtelen volt megfelelőképpen reagálni erre a követelményre. Egy 1986. évi döntés alapján a népi ellenőrző bizottságok jelenleg 40 szervezetben ellenőrzik a minőséget. Ezzel kapcsolatos súlyos fogyatékosságokat további 64 vállalat igazgatóival tárgyalták meg. A felmérések döntő többsége arról tanúskodik, hogy a vállalatok önerejükből is reálisan javíthatják a minőséget, elsősorban tökéletesítve a termelési folyamat szervezését, következetesen igazodva a technológiai fegyelemhez és nagyobb figyelmet fordítva a termelést megelőző szakaszokra. Itt nincs szó tehát ún. objektív okokról, például az anyag, a szerszámok minőségéről, avagy a gépek elavultságáról, hanem, ellenkezőleg, alacsony fokú fegyelemről, nem eléggé igényes irányításról, amely gyakran meghatározza gyártmányaink alacsonyabb minőségi szintjét. A rossz minőségű termelésből közvetlenül következő veszteségek továbbra is jelentősek, s a döntő fontosságú iparágazatokban évente elérik csaknem a 4 milliárd koronát. A rossz minőség azonban még ennél is kedvezőtlenebbül hat a csehszlovák kivitel csökkenő hatékonyságára. Exportunk volumenjénél gyorsabban növekszik a gyártmányainkkal kapcsolatos reklamációk száma. Ennek költségei évente meghaladják a félmilliárd koronát, de ez elsősorban a csehszlovák gyártmányok hitelét rontja a külföldi piacokon. A ki nem elégítő intenzifikálás kedvezőtlenül tükröződik gazdaságunk exportképességében is. Noha nagyjából sikerült elérni azt, hogy a külkereskedelmi forgalom növekedése valamivel nagyobb a nemzeti jövedelem növekményénél, ezt egyértelműen nem minősíthetjük hatékonynak. Főleg azért nem, mivel kivitelünk keretében nem növekszik az olyan gyártmányok hányada, amelyek nagyobb mértékben képviselik a tudomány és a technika hozzájárulását. Külkereskedelmi tevékenységünk koncepciójának, amelyet a CSKP KB 7. ülésén kitűzött feladatként a kormány a közeljövőben megtárgyal, egyértelműen rá kell mutatnia gyártmányaink alacsony fokú nemzetközi értékesítésének okaira, s a jelenlegi nem jó helyzet reális és megvalósítható kiútjára. Tavaly 1985-höz képest a szocialista export 9,5 százalékkal növekedett. A nem szocialista export viszonylatában azonban a helyzet nem kielégítő. A kivitel 1985 óta csökken, s a tavalyi tervet csak 98,1 százalékra teljesítettük. Az export tervezett hatékonyságát sem értük el, s ezen túlmenően számos gyártmányunk csak úgy értékesíthető, hogy erre a célra mind nagyobb mértékben kiviteli hitelt nyújtunk. A gyártóknak ennek a helyzetnek okát a saját portájukon, gyártmányaik minőségében és műszaki-gazdasági színvonalában, a rugalmatlanságban, a szállítási határidők és a szervizszolgálat megbízhatatlanságában kell keresniük. Államunk devizahelyzete lényegében kiegyensúlyozott. Ez azt jelenti, hogy követeléseink hozzávetőleg fedezik kötelezettségeinket. Ez az első pillanatban kedvezőnek tűnő megállapítás azonban ellentmondásos és elkendőz néhány problémát. Elsősorban azt, hogy a nem szocialista kivitel elégtelen teljesítése, a fejlődő országokban egyes partnereink fizetési nehézségei, valamint annak következtében, hogy biztosítanunk kellett a terven felüli nélkülözhetetlen importot, az utóbbi időben a 9. ötéves terv előirányzatához képest mérsékelten növekedett a konvertibilis pénznemekben való eladósodottságunk. Ebben a helyzetben továbbra is rendkívüli és rendszeres figyelmet kell fordítanunk a kivitelnek és az állam kiegyensúlyozott fizetési mérlege biztosításának kérdéseire. A KGST országok viszonylatában általában kedvező a helyzetünk. Az említett problémáknak, a kongresszusi irányvonaltól való eltéréseknek természetesen szubjektív okaik vannak. Lényegük, hogy az újratermelési folyamat minőségi vonatkozásai egyelőre nem kerültek minden szervezeti szinten és általában a dolgozókollektivákban a vezető dolgozók figyelmének középpontjába. Néhány ágazat és számos termelési-gazdasági egység terve nélkülözi a sokoldalú tárgyi biztosítást. Konkrét műszaki-szervezési intézkedések helyett, amelyekkel biztosítanák az anyag- és az egyéb költségek csökkenését, nem egyszer csupán formálisan lebontják az irányszámokat. Ezen túlmenően sor került helytelen tervezési döntésekre s egyes ágazatokban kifejezetten irreális feladatok kitűzésére is. Ez nevezetesen a CSSZK, az SZSZK Ipari Minisztériuma, továbbá a volt Általános Gépipari Minisztérium által irányított vállalatokban fordult elő. A 8. ötéves terv előirányzatához képest a tervidőszak első két évében a CSSZK Ipari Minisztériuma 9,9, az SZSZK Ipari Minisztériuma 1,9, az általános gépipar pedig másfél milliárd korona értékben nem teljesítette a módosított saját termelési érték tervét. Következetesen teljesítsük a tervfeladatokat Ez a kiesés összesen 12,7 milliárd koronát tett ki. Ez természetesen nagymértékben tükröződött a belső piac elégtelen ellátottságán, s természetesen a népgazdaság általános anyagi és műszaki ellátottságán is. Ennek következetében az idei esztendő küszöbét a 8. ötéves terv előirányzatához képest jóval kisebb kiindulási bázisra támaszkodva léphettük át. Eredendő oknak tekinthetőek az Állami Tervbizottságnak és a két nemzeti tervbizottságnak, valamint az illetékes tárcáknak téves döntései. Lényegük, hogy nyilvánvalóan irreális feladatokat tűztek ki a módosított saját termelési érték és a nyereség volumenjével kapcsolatban az anyagköltségek csökkentése viszonylatában. A szövetségi kormány annak érdekében, hogy megteremtse az ütemesebb termelésnek s a dolgozók állandósításának valós bázisát, lépéseket tett az anyagköltségek reálisabb csökkentési ütemének elérésére és a termelési fogyasztás által igényelt import növelésére. Az ilyen, véleményünk szerint elkerülhetetlen beavatkozások következményei az ötéves tervidőszakban a nemzeti jövedelemnek nagyságrendben 40-50 milliárd koronás hányadát képviselik. Csak ebben az évben ez a lépés 10-12 milliárd koronát képvisel a 8. ötéves terv előirányzatához képest. Ennek a döntésnek elsőrendű célja az anyagi-műszaki ellátás tökéletesítése és a szállítói-megrendelői kapcsolatokban a feszültség enyhítése volt. Az említett fontos intézkedések ellenére ezen a területen a helyzet* a szükséges mértékben nem javult. Eltekintve attól, hogy szándékainknak megfelelően nem csökkentettük a termelés anyagigényessé gét, a legfontosabb okok egyike a népgazdasági készletek aránytalan növekedése. Ezek a készletek az elmúlt két esztendőben 35 milliárd korona értékben gyarapodtak. Ez több, mint amivel a nemzeti jövedelem növekedett az elmúlt két évben. A feleslegesen elfekvő készletek hiányoznak ott, ahol szükség van rájuk, vagyis késztermékek formájában a belső piacon és nyers- és alapanyagok formájában a termelési folyamatban. A mondottakból kitűnik, hogy a népgazdaság helyzetét kritikus szellemben és nyíltan értékeljük. Ez főleg a fejlődés tendenciáinak és az ötéves terv igényes céljainak egybevetésére vonatkozik. A 7. ötéves tervidőszakhoz képest kedvező változások következtek be. A nemzeti jövedelem éves átlagos növekedése mégiscsak nagyobb mérvű. Nem is beszélve növekményének egybevetéséről a korábbi ötéves tervidőszak első három évének növekményével. Azt sem téveszthetjük szem elől, hogy nem csekély eszközökkel gondolunk a jövőre is, az atomenergetika fejlesztésével, s különösképpen a szovjetunióbeli beruházásainkkal, amelyek segítségével két-három ötéves tervidőszakra biztosítjuk magunknak a földgáz, a vasérc és egyéb nyersanyagok szállítását. S nemcsak ezt sorolhatjuk pozitívumaink közé. Tisztában vagyunk vele, most döntő fontosságú, hogy minél gyorsabban és minél hatékonyabban vegyük szemügyre az irányítás minden szintjén gyönge pontjainkat. Elsősorban következetesen teljesíteni kell az idei tervfeladatokat. Főleg minőségi, szerkezeti és választéki összetételben. Ebben a vonatkozásban az idei esztendő első hónapjaiban bizonyos javulás tapasztalható. Az idei terv néhány problémáját, főleg a termékek hasznosítását még végérvényesen meg kell oldani. Ez azért szükséges, mert amint már említettem, néhány ágazatban a terv alacsonyabb szintű árutermeléssel számol. Az ezzel kapcsolatos kérdések végleges megoldása csakúgy érinti a belpiacot és a kivitelt, mint a beruházásokat és az anyagi-műszaki ellátást. A tervező szervek és a tárcák - a szövetségiek és a nemzetiek egyaránt - ezt a feladatot mindmáig következetesen nem oldották meg. A központi szervek és a termelési-gazdasági egységek feladata végérvényesen összehangolni a központilag tervezett szállítási tételeket. Személyre szóló szigorú következtetéseket kell levonni azokban az esetekben, amikor is - főleg a belső piac viszonylatában - teljesen felelőtlenül megszegik a gazdasági szerződéseket. Tudjuk, hogy milyen fontos változások készülnek központi viszonylatban és a vállalati szférában is. Ezzel összefüggésben előfordulnak különféle spekulációk is. Tapasztalható az a törekvés, hogy az új irányítási rendszer küszöbének átlépése előtt alacsonyabb kiindulási bázist teremtsenek, azzal a természetesen irreális szándékkal, hogy ennek alapján majd kevésbé igényes gazdasági feladatokat kapjanak. Főleg a háttérszállítók arra törekednek, hogy kikényszerítsék egyes kevésbé jövedelmező gyártmányok árának emelését. A költségcsökkentés helyett ilyen elfogadhatatlan utakat keresnek. (A programnyilatkozat befejező részét lapunk holnapi számában közöljük.) (Alcímek Új Szó)
