Új Szó, 1988. május (41. évfolyam, 102-126. szám)

1988-05-04 / 104. szám, szerda

Kié legyen az utolsó szó? A Szovjetunió politikai rendszeré­ben végrehajtandó demokratikus re­formok programját, amelyet Mihail Gorbacsov, az SZKP KB februári plenáris ülésén fejtett ki, egyes nyu­gati elemzők a bürokrácia hatalmá­nak megtörésére irányuló újabb kí­sérletnek tekintették, ez azonban, véleményük szerint csak kísérlet marad. A múlt tapasztalatai Nem kell tagadni: ilyen aggályok a Szovjetunióban is vannak. De tény az is, hogy a júniusi országos párt­konferencia egyik központi kérdésé­nek megvitatásában részt vevők többsége egy valamiben egyetért: a reform mechanizmusának létreho­zása során nem szabad a múltbeli hibákat megismételni. Az országban valóban azelőtt is több kísérlet történt a társadalmi­politikai élet különböző területeinek demokratizálására, ezeket azonban nem fejezték be. Később világossá vált, hogy ezeknek az újításoknak a sorsa a bürokratikus apparátus érdekeitől függött, amely maga is kidolgozta a reformok mechanizmu­sát, ezeket azonban a számára elő­nyös keretekre korlátozta. Mi több, az utolsó szót mindig az apparátus mondta ki, s ez lehetőséget nyújtott a határozatok szubjektív helyesbíté­sére. Az átalakítás politikai sikeréért küzdők ma figyelembe veszik a múlt tapasztalatait: hogy kiküszöböljék a tervezett reform lényegének elsik- kasztására irányuló kísérleteket, le kell mondani a reformmechanizmus régi módon - a hivatali dolgozószo­bákban - történő kidolgozásáról. A nyilvánosság viszonyai között a reform sikerének komoly garanciá­ja kétségtelenül az, ha a társadalom széles rétegei részt vesznek a me­chanizmus kidolgozásában. Ez or­szágos népszavazás végrehajtásá­ra nyújthatna alkalmat. Az ellenállás még nem tört meg A Szovjetunióban jelenleg sokan világosan felismerik, hogy a politikai rendezés szükségszerű demokrati­zálása valamilyen módon érinti a végrehajtó hatalom kérdését, amelynek monopóliuma, a szovjet rendszer lenini látomásának megfe­lelően, csak a választott szerveké ­a népképviseleti tanácsoké lehet. Az átalakítás szóbeli híveinek seregé­ben természetesen jó néhány olyan ember akad, aki nem akarja mások­kal megosztani kívánságait. Az át­alakítást azonban másfelől - ez szintén vitathatatlan - a többség mind jobban támogatja. Ezzel kap­csolatban a Pravda, a párt lapja nemrég megjegyezte, hogy a re­formpolitikával szemben tanúsított ellenállás még egyáltalán nem tört meg, és „a megújítás meggyőzódé- ses híveinek, akik egyre többen van­nak, nehéz politikai és ideológiai helyzetben kell tevékenykedniük”. De mi is a szovjetunióbeli politikai rendszer átalakításának lényege? Nem a szocialista alapok leszerelé­séről vagy a szocialista elvektől való eltávolodásról van szó. Az átalakítás jelszava: ,,Több szocializmust“, ér­vényes marad. Fontos helyreállítani és továbbfejleszteni azt, ami a har­mincas évektől kezdve elveszett. A tervezett átalakítások alapja: a ha­talom és a társadalmi irányítás új mechanizmusának létrehozása, megbízható demokratikus irányítás­sal együtt, valamint a különféle szubjektív döntések elleni hatékony jogi védelem megteremtése. A fö irányok Az SZKP KB plénuma kijelölte az ilyen mechanizmus létrehozásának fontos irányait. Elsősorban a taná­csok szerepének döntő fokozásáról, a szovjet választási rendszer tökéle­tesítéséről, továbbá a párt- és állami szervek funkcióinak elhatárolásáról van szó. Sok pártszervezetnek, ezek ap­parátusainak le kell küzdeniük azt a régi szokást, hogy a parancsolga­tás módszereit alkalmazzák; a de­mokrácia korlátozására, a közvéle­mény semmibe vevésére irányuló kísérleteknek is véget kell vetni. Vé­gül, de nem utolsósorban tökéletesí­teni kell a szociális és más érdekek alapján az embereket egyesítő tár­sadalmi szervezetek rendszerét. Minden valószínűség szerint ez­után olyan törvények sorozatát kell előkészíteni, amelyek meghatároz­zák a népi hatalom szerveinek új státusát. A reformmal összefüggő kérdések megoldásának meggyor­sítását elősegíti majd magának a pártnak a demokratizálása, amely­ről szintén szó volt az SZKP KB már említett februári plénumán. Idegennyelv-oktatás az óvodában Képzeletbeli utazás egy lakatlan szigetre Moszkva egyik új kerületének óvodájában francia nyelvet tanulnak a gyerekek. A négyéves apróságok néhány foglalkozás után már több mint hetven szót és kifejezést tud­nak. Larisza Vahobova tanárnő sor­ra veszi kezébe a játékokat, ők pe­dig kórusban mondják a francia megfelelőiket: kutya, tigris, maci, autó. Ezek a gyerekek egy átfogó ide- gennyelv-tanítási kísérlet résztve­vői, amely 1987 szeptemberétől fo­lyik Moszkva, Leningrád és Szverd- lovszk több mint 60 óvodájában. Angolt, németet, franciát tanulnak itt a gyerekek, 4-től 6 éves korig. Pe­dagógusok, az iskoláskor előtti kor­osztállyal foglalkozó szakemberek véleménye, hogy ebben az életkor­ban a legfogékonyabbak a nyelvre Meg kell tanulni számolni a pénzt Az Észt Köztársaság vállalatai a gazdasági Önelszámolás és önfi­nanszírozás korábban ismeretlen útját járják. Az önelszámolás első hetei új problémák elé állítják az ■ igazgatókat. Gondok vannak az alapanyag-ellátással, a bérekkel, a besorolásokkal. Két tűz között az igazgató Különösen kiéleződik a helyzet ott, ahol kialakult a verseny. Például a félmilliós fővárosban Tallinnban ma 980 állami és körülbelül ezer ma­gán- és szövetkezeti taxi van. Kalju Potter, a taxivállalat igazgatója két tűz közé került. A gépkocsivezetők a gazdasági elszámolás és a de­mokratizmus elveire támaszkodva a kocsipark megújítását, a rádióval ellátott gépkocsik számának növelé­sét követelik, azt, hogy együttesen állapítsák meg a gépkocsivezetők besorolását és bérezését. Ezzel együtt maguk akarják kidolgozni éves tervüket, mert különben a vál­lalat nem lesz versenyképes és tönkremegy. A minisztérium állami megrendelés címén rubelben meg­határozott, szigorú tervet ír elő, megfosztva a kollektívát az önálló­ságtól, a manőverezéstől és a nye­reségtől. Viszont nem biztosítja tel­jesen a szükséges anyagokat. A ta­xisok jól tudják, hogy a vállalati tör­vény mellettük áll, így a vita így is, úgy is az ó javukra dől el. Elosztásoktól a kereskedelemig A vállalatok és főhatóságok vitá­jának másik területe az anyagellá­tás. A meghatározott anyagmennyi­ség lehetőséget adott a hivatalno­koknak, hogy a hiánycikkeket saját megítélésük szerint osszák el, és így éljenek vissza hatalmukkal. Ma már előnyben részesítik a nagykereskedelmet az elosztással szemben. De a vállalatoknak jóval több pénzük van, mint amennyi a vásárlási lehetőség. így az elosz­tásban döntő szavú hivatalnokok aláírását sokkal többre tartják, mint a rubelt. Ezt a rendszert alapvetően meg kell változtatni, hogy a vállalat valóban érdekelt legyen a nyere­ségben. Regionális elszámolás Az észt lapokban és a magánbe­szélgetésekben első számú téma az, hogy áttérnek a regionális gaz­dasági elszámolásra. Ennek az a lé­nyege, hogy a köztársaság területén lévő összes vállalat a köztársaság hatáskörébe kerül. A más köztársa­ságokkal lebonyolított árucserét pia­ci útra terelik a termelő és a megren­delő közvetlen kapcsolatai alapján, így előtérbe kerülnek a közgazdasá­gi irányítási módszerek, ez felszaba­dítja az állampolgárok és vállalatok kezdeményezését. S amit ettől vár­nak az, hogy növekszik az életszín­vonal, gyorsabbá válnak a demokra­tikus folyamatok. Óvatos szakértők ezt a tervet ma utópiának minősítik. A többség egyetért azzal, hogy a re­gionális gazdasági önelszámolás egyes elemeit már ma lehet alkal­mazni az országos munkamegosz­tás érdekeivel számolva. Nem könnyű az első lépés. Konf­liktusok is keletkeznek. A legutóbbi az llmarine gyárban zajlott le. A munkások nem voltak hajlandók felvenni a fizetésüket, mert a termé­keit rosszul értékesítő gyár pénztá­rában nem volt pénz a prémiumra. Korábban ilyen nem fordult elő, ak­kor is megkapták a prémiumot, ha a vállalat egyetlen darab termékét sem értékesítette. A „növekedés betegségeit“ csak elmélyíti, hogy még nem szűntek meg az irányítás adminisztratív-utasításos módszerei (gondoljunk csak a tallinni taxiválla­latra). Ettől függetlenül azonban a közvélemény mutatója magabizto­san hajlik a gazdasági önelszámolás felé. a gyerekek. Az órák felépítése olyan, hogy a kis „tanulók“ nem­csak passzívan tanulják a nyelvet, hanem ők maguk is alkotnak vidám, tréfás szóösszetételeket, monda­tokat.- A módszer alapja a játékos óra­vezetés mondja Larisza Vahobo­va, aki nemrég végzett a Moszkvai Lenin Pedagógiai Főiskolán. - Tizenöt perces napi foglalkozásai­kat mindig nagyon várják a gyere­kek, és sajnálják, amikor vége van egy-egy,,órának. “ Larisza órája csak megerősíti mindezt. Például szervez egy kép­zeletbeli utazást a gyerekekkel egy lakatlan szigetre. A gyerekek beül­nek az elképzelt hajóba (többször is kiejtik közben franciául a „hajó“ szót), aztán a „tengerészek“ meg­érkeznek a lakatlan szigetre, a tró­pusi erdőn át vezet az útjuk, ahol különféle állatokkal találkoznak, va­lamennyien megtanulják a francia nevét. Majd átúsznak egy folyót, miközben megtanulják az „úszni“ szót, később menekülni kell a vadál­latok elől... Végül minden jóra for­dul, s a gyerekek sok élménnyel és újabb francia szavakkal és kifejezé­sekkel gazdagodva érkeznek vissza az érdekes kirándulásról.- A kísérlet egyik feltétele, hogy a csoport valamennyi tagja részt vegyen benne - magyarázza a ta­nárnő. - Nem történik tehát semmi­féle előzetes válogatás. Egyébként az óvodákat sem választották ki, általában az átlagos óvodák szere­pelnek benne. Mindemellett termé­szetesen nem minden gyerek egy­forma képességű. Hamar észreve- szem az órán, ki tanult meg hibásan egy-egy szót vagy kifejezést. Ilyen esetekben külön is foglalkozom ezekkel a gyerekekkel. A kísérletnek más feltételei is vannak. A tanár nem egyszerűen nyelvtanári minőségben dolgozik az óvodában, aki leadja az óráját és hazamegy. Egész napját a gyere­kekkel tölti, hogy jobban megismerje tanítványai fejlődését, képességeit. Ezenkívül a napi séták és étkezések során újra és újra elismételheti a gyerekekkel az aznapi órán tanult szavakat és kifejezéseket, mint pél­dául: „Menjünk sétálni“, „Gyere ide“, „Egyél“, „Vedd fel a cipőd!“ stb. E kifejezések ismeretében a gyerekek ugyanolyan szabadon „társalognak“, mintha anyanyelvü­kön beszélnének. Az óvodai idegennyelv-tanítás módszerét a hároméves kísérlet so­rán tovább fejlesztik és tökéletesítik. A pedagógusok, pszichológusok és orvosok megfigyelései alapján ezt a kitűnő kezdeményezést ország­szerte célszerű bevezetni az óvo­dákban. (A Novosztyi (APN) sajtóügynök­ség anyagai) | KOMMENTÁLJUK j Milyen irányban?... A mezőgazdasági termelés mindig kockázattal járt. A termé­szeti csapások és kedvezőtlen időjárás esetén jelentős termés- kiesések keletkeztek. Ilyenkor bizony már más pénzszerzési lehetőségek után kellett nézni. A gazdálkodók a bevétel szűké­ben építkezéseken vállaltak munkát, a nagyobb családok egy- egy tagja télen dolgozni járt távoli vidékekre. A mezőgazdaság szocialista átépítése után a szövetkezetek­ben az egyes évszakokban szintén változó volt a munkalehető­ség. A mezőgazdasági termelés tehát továbbra sem vesztette el idényjellegét. Számos mezőgazdasági vállalatnál késő ősszel és télen a dolgozók kosárfonással, szolgáltatások nyújtásával pró­bálkoztak. Később az efsz-ben melléküzemági termeléssel kezd­tek el foglalkozni, az állami gazdaságokban pedig szolgáltatási részlegeket hoztak létre. Ügyes szervezéssel, színvonalas irányí­tással ezek az ágazatok jelentős nyereséget hoztak. Sajnos, a direktív irányítás következtében felsőbb utasításokra ezeket le kellett építeni. Az igazság kedvéért meg kell mondanunk, hogy egyrészt azért, mert számos vállalatnál a mezőgazdasági terme­lés dinamikája csökkent, és inkább a melléküzemági tevékeny­ségből eredő bevételekből növelték a nyereséget. Másrészt ezekben az ágazatokban a nem eléggé rendszeres ellenőrzés miatt elég nagyok voltak a lehetőségek a különböző visszaélé­sekre. Ez a helyzet rontott a melléküzemági tevékenység hírne­vén. Akkoriban azonban keveset gondoltak arra, hogy az ebből származó bevételekkel gyorsabban lehet fokozni a mezőgazda­sági termelés jövedelmezőségét, illetve megteremteni az újrater­melés kedvező feltételeit. A jelenlegi időszakban a párt mezőgazdasági politikája támo­gatja az efsz-ek és állami gazdaságok nem mezőgazdasági jellegű termelésének kibontakozását. Hangsúlyozza, hogy az ebből származó bevételekkel a mezőgazdasági vállalatok stabili­zálhatják pénzügyi helyzetüket. Sajnos meg kell mondanunk, hogy kísért a múlt, számos egységes földműves-szövetkezetben a melléküzemági termelés esetén újra spekulatív irányzatok érvényesülnek. A Palásti (Pláátovce) és a Marcelházi (Marcelová) Efsz-ben komoly visszaélések történtek ezen a téren. A helyze­ten változtatni kellene. Egyrészt oly módon, hogy a mezőgazda­sági vállalatok pártalapszervezetei és irányítói hatékonyabban érvényesítenék ellenőrző jogukat és következetesen lelepleznék az üzelmeket. Másrészt úgy, hogy a mezőgazdasági vállalatok vezetői minden szempontból megfelelő, megbízható tisztségvi­selőket állítanának ezeknek a részlegeknek az élére. E téren már akadnak jó példák. A Pogrányi (Pohranice), a Perbetei (Príbeta), a Somorjai (Šamorin) Efsz példás melléküzemági részlegében rend van, és nagyon ügyelnek a nyilvántartásra, arra, hogy tisztességes munka után részesüljenek megfelelő javadalmazás­ban a tagok. Ezek a részlegek egyrészt elősegítik a mezőgazda­sági termelés intenzifikációját, másrészt még a lakosságnak is szolgáltatásokat nyújtanak. A mezőgazdasági szövetkezetekről szóló új törvény a mellék­üzemági termeléshez a mezőgazdasági vállalatoknak sok lehető­séget biztosít. Számol azzal, hogy ebből a tevékenységből a vállalatok önállóságuk megtartásához és az önfinanszírozás kialakításához jelentős bevételeket szereznek. A gazdasági mechanizmus átszervezésének feltételei között tehát teljes mér­tékben megállhatják helyüket. Fűzzük hozzá, csak akkor, ha a kezdeményezéseknek nem vetnek gátat a spekulatív törekvé­sek, s a melléküzemági tevékenység helyes irányban fejlődik. BALLA JÓZSEF Hattyúfészek a szenei (Senec) Ezüst-tavon (Mészáros János felvétele) „Lyukasóra a talponállóban“ Sokszor bírálunk valakit, vagy va­lamit névtelenül. Nem minden eset­ben a bíráló a névtelen, van úgy, hogy a bírált marad az ismeretlen­ség homályában. Ez történt a Lyu­kasóra a talponállóban című cik­künkben is, melyet még február 9-én közöltünk. írója, Kajtár Károly duna- radványi (Radvaň nad Dunajom) la­kos a cikkben azt kérdőjelezi meg, hogyan lehetséges, hogy iskolások sörre és cigire járjanak a lyukasórák alatt. Drenka Terézia, a Dunaradványi Alapiskola igazgatója a cikkelolvasá­sa után nyilvánosan kért szerkesztő­ségünktől magyarázatot: „A cikk író­ja, Kajtár Károly, Dunaradvány (Radvaň nad Dunajom), cikkében be szeretne mutatni egy általa konkré­tan meg nem jelölt iskolát. így a sajtó olvasótábora csakis a Dunaradványi Alapiskola 1-4. évfolyamára gondol­hat, mivel nem lehet mindenki előtt nyilvánvaló az iskola épületének fekvése, az iskola szervezettsége, a tanulók életkora...“ Bizonyosan több olvasónk goldolt a radványi iskolára. Mi azonban megjegyezzük, hogy a cikkíró neve alatt álló helységnév nem mindig a cikkben szereplő települést jelenti, hanem az író lakhelyét jelzi. „Sze­retnénk felhívni a szerkesztőség fi­gyelmét, hogy a radványi iskolát 6-10 éves korú tanulók látogatják, továbbá az épület földszintes és a legközelebbi vendéglő 600 m-re található az iskola épületétől.“ Természetes, hogy olvasóink mindezt nem tudhatták, azonban fel­tételezzük, hogy senki sem gondolt alapiskolásokra. -mg-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom