Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)
1988-04-30 / 101. szám, szombat
Május elseje alkalmából - immár hagyományosan ~ ez idén is különféle állami kitüntetések adományozásával fejezi ki társadalmunk elismerését azok iránt, akik a munka frontján kimagasló helytállásról tettek és tesznek tanúbizonyságot. Összeállításunkban néhány ilyen példás dolgozót mutatunk be olvasóinknak. TÁRSADALMI ELISMER hogy észrevették az én munkámat is“-Hátul voltam a kertben, és ilyenkor bezárom a kaput, meg nem is igen nyitom ki mindenkinek, amikor egyedül vagyok itthon, habár mostanában már voltak itt a rádiótól is, meg szóltak már, hogy egy másik újságtól is felkeresnek.-Tudja, nagyon meghatódtam, amikor megtudtam, hogy ilyen magas kitüntetést kapok, még most is lámpalázam van, mint akkor, amikor a kezembe vettem a táviratot, a Prágába való meghívással. Akkor egész éjjel le sem húnytam a szemem és az járt az eszemben, hogy azért mégiscsak értékelik azt a 35 évet, amelyet ugyanazon a munkahelyen dolgoztam le, a munkát, amit végzek,mert nehéz és megerőltető és a munkakörnyezet sem éppen a legkellemesebb. Nem tudom volt-e már a fonócsarnokban, a vizes vonásnál, mert ha nem, akkor nem is nagyon tudja De a férjem, hogy így jobb lesz itt a gyerekeknek, meg úgy egy ugrás csak mindkettőnknek a munkába - hiszen tudja, ó itt nőtt fel. Mehettem volna akkoriban is üzletbe, eladónak, de megint csak a férjem, hogy akkor egész estig dolgozom majd, mikor leszek otthon, meg minden - hát maradtam. Ugyanott ahol kezdtem, a fonóban, mert olyan nem vagyok,hogy folyton csak a könnyebbet kerestem volna, azt, ahol nem kell magamat megerőltetnem. Az üzlet is csak azért tetszett volna, mert az áruk között lenni, eladni - mindig ez volt a vágyam.- A fiaim - mert fiaim vannak, meg nekik is fiaik, pedig legalább egy lánygyermeket is szerettem volna a családban, szóval a két fiam is sok álmatlan órát szerzett nekem, mert azok meg bányába mentek dolgozni - ide Hodonínba. elképzelni ezt a munkát. Hát ez járt a fejemben egész éjjel és még most is állandóan, ahogy az útra készülődöm. Még el kell mennem a fodrászhoz is, úgy hogy azt sem tudom, hol áll a fejem és attól félek, hogy Prágában majd egy mondatot sem tudok kinyögni. De mondom, még mindig meghatódott vagyok, ha arra gondolok, hogy mégis tudnak rólam, a munkámról, rólunk, arról, hogy mi itt vagyunk és dolgozunk - nem könnyen. Mert azt hiszem, ez a kitüntetés nemcsak nekem szól, hanem az egész brigádunknak, a vállalatunknak is.-Tulajdonképpen bolti eladó szerettem volna lenni. Itt születtem Hunínban, 12 kilométerre Holíčtól. Tizenöt évesen, 1953-ban jöttem dolgozni a lengyárba, de még akkor is állandóan az járt a fejemben, hogy valamilyen üzletben szeretnék elhelyezkedni. Nem sokkal azután eljöttek hozzánk, a szüleim házába a holiči kórházból, hogy nem mennék-e oda dolgozni, tanulni. Nem voltam én rossz tanuló, talán mentem volna is ápolónőnek, de hát nem volt, aki tanácsot adjon. Abban az időben a szülők még nem nagyon erőltették gyerekeiknek az iskolát, mint most, amikor mindenki azon van, hogy az a gyerek csak tanuljon. Nem tudtam dönteni, fiatal is voltam még nagyon, tanácsot nem kaptam senkitől, így hát maradtam a gyárban. Megtanultam hamar a fonógép kezelését - meg azóta is minden új típusét - pénzt is kerestem, nem volt sok gondom. Azután már a férjemmel itt építettük fel ezt a házat az ő szülői házuk helyén, noha nem nagyon akartam ide jönni, mert minden lánynak inkább haza húz a szíve, vagy ha a városba, akkor inkább a központ felé. Anna Sentešiová a fonógépnél (Vlastimil Andor - ČSTK felvétel) Az egyik villanyszerelő, a másik bányagéplakatos, és bizony nem egyszer jöttek haza kék foltokkal, meg horzsolásokkal, mert nem könnyű munka. Én meg csak szidtam őket, hogy nem vigyáznak magukra, de az volt a válasz, hogy a bányász az első ember. Mostanra már bele is nyugodtam, hogy nálunk senkinek sincs könnyű munkája. Én már csak azt mondom, csak az egészségem adja még, hogy néhány évig, a nyugdíjig, még kibírjam a gyárban, a brigádunkban, hogy még jó sok fonalat megfonhassunk, hiszen a lenvászon lepedőkre, abroszokra, konyharuhákra szükségük van az embereknek. Mert nem is nagyon veszem észre, hogyan öregszik az ember, csak amikor látom, hogy az unokáim már az iskolába járnak, és látom a fiatalokat is, akik a brigádunkba jönnek, sajnos kevesen és hamar el is mennek, mert bizony nehéz ez a munka. Legkevésbé az ember körmei bírják. De mégis csak arra gondolok, hogy érdemes volt ennyi évig itt dolgoznom, mert észrevették, tudnak rólam, rólunk, hogy hogyan és mit dolgozunk és ezért is ez a nagy kitüntetés. Mondom, félek is egy kicsit Prágába elmenni, az ünnepségre, mert mit is fogok én ott csinálni, de azért ha izgulok és lámpalázam is van, azért mégiscsak nagyon boldog vagyok. (Anna Sentešio- vát, a holiči Len- és Kenderfeldolgozó Üzem fonó- nójét aki ez év májusától a Szocialista Munka Hőse cím viselésére is jogosult, otthon kerestem fel, mivel ottjártamkor a délutáni műszakban dolgozott. De a beszélgetés után elmentem a gyárba, megnéztem a munkahelyét a vizesfonóban, a gépet vagy inkább gépsort, amelyet kezel. Valóban nem olyan hely ez, ahová a fiatal lányok manapság szívesen elmennének dolgozni. Nehéz, meleg levegő, nedvesség, zajos gépek, s a munka odafigyelést igényel. A művezető azt mondta, viszonylag jól lehet itt keresni, de nagyon is megérdemelt pénz az. Csak egyetérthettem vele. De nemcsak ezt tudtam meg. Azt is, hogy Anna Sentešiová a 7. ötéves tervet jóval a határidő előtt teljesítette, hosszú évek óta tagja a szakszervezet üzemi bizottságának, s hogy 1974-tól a részleg szocialista munkabrigádjának vezetője.) SZÉNÁSI GYÖRGY „Engem a munka éltet“ A Rozsnyói (Rožňava) Járási Ipar- vállalat pelsőci (Plešivec) varrodája 120 embernek, túlnyomórészt a falu és környéke asszonyainak nyújt jó munkalehetőséget. Úgy is mondhatjuk, hogy ez a varroda a munkaruhák készítésére szakosodott, s kiváló munkaeredményeket ér el. Tavaly például a munkateljesítmények értéke meghaladta a 21,5 millió koronát, de ami még fontosabb: a tiszta nyereségük 1 millió 655 ezer korona volt. E jó eredmény a megfelelő munkafeltételeknek, a zavarmentes munkalégkör kialakításának, az átgondolt munkaszervezésnek - és hát elsősorban az itt dolgozó asszonyok igyekezetének köszönhető. Ezek az asszonyok kétségtelenül igen ügyesek. Terpák Júlia (képünkön) például a 7. ötéves tervidőszak alatt 124 százalékra teljesítette a teljesítménynormát. Amint az később kiderült, még ennél is többre képes. 1986-ban 135, 1987- ben pedig már 138 százalékra teljesítette a normát. Tartósan kimagasló teljesítményét A Kiváló Munkáért állami kitüntetéssel „nyugtázták“.- Nem tagadom, jóleső érzés számomra, hogy értékelik, megbecsülik a munkámat, jóllehet azt azért el kell mondanom, hogy engem nem valami versenyláz, rekorddöntési elszántság hajt. Én egyszerűen csak dolgozom. Tisztességesen, becsületesen - úgy, ahogy azt még anyámtól és apámtól a szülőfalumban megtanultam. Tudja, én szégyellném magam, ha hibámból a varrónőknek nem lenne elég ruha kiszabva, s ha emiatt várakozni kényszerülnének. Ez eddig még egyszer sem fordult elő, pedig már 27 éve itt dolgozom - árulta el magáról Terpák Júlia, majd hozzátette: - De ilyen a kolléganőm, Kulik Margit is, akivel egy műszakban dolgozom. Mi olyanok vagyunk, hogy még ebédre sem megyünk, szünetet sem tartunk, ha valamilyen oknál fogva egy kicsit lemaradunk a munkával. Hosszan elnéztem, amint Terpák Júlia kolléganőjével a hatalmas tekercsekből a szabópultra felterítette a sötétkék anyagot. Száz sort terítenek fel egyszerre, erre teszik rá aztán a sablonokat, s húzzák meg ördögi ügyességgel a vonalakat. Persze az sem mindegy, hogy hogyan helyezik el a sablonokat. Ók már tudják, hogy hogyan lehet a legtöbb anyagot megtakarítani. De hát nemcsak erre kell ügyelniük, hanem arra is például, hogy véletlenül nincs-e valamilyen hiba az anyagon, mert akkor azt ki kell vágni. És milyen ügyesen bánnak a szabóollóval és a többi segédeszközzel. Igaz, igyekezniük kell, hiszen naponta 1100 öltönyt kell kiszabniuk.- 1972-től másfél évtizeden át csak az NDK számára készítettünk munkaruhákat. Az anyagot is tőlük kaptuk. Elégedettek voltak munkánk minőségével és az árut is pontosan szállítottuk. Egyébként szeretnénk devizáért is termelni. Tudja, most már nekünk sem mindegy, hogy mit, mennyiért tudunk előállítani és hogyan tudjuk azt értékesíteni. Itt a varrodában már bevezettük a brigádrendszerü munkaszervezést és javadalmazást. Tapasztalataink egyértelműen jók és meggyőződésünk, hogy azokat a további reformintézkedéseket is minél előbb be kell vezetni a gyakorlatba, amelyeket a CSKP kezdeményezésére az illetékes szervek kidolgoztak -jegyzi meg Terpák Júlia. Szavaiból kétségtelenül kiérződik, hogy nem csak szereti a munkahelyét, hanem felelősséget is érez érte. Gondosságát, felelősségérzetét - amint azt Bacsóné Boros Erzsébet mestertől megtudtuk - a munkatársaira is kiterjeszti. Például nem véletlen, hogy a szakszervezetnek ó az egyik legaktívabb tagja, s éppen ezért éveken át a szakszervezetek járási tanácsának a munkájába is bekapcsolták. Arról már nem is beszélve, hogy Pelsőcön képviselői teendőket is ellátott. Persze nemcsak ennyi a munkája, hiszen még ott van a család - és az csak természetes, hogy a lányainak például a ruhákat ő varrja.- örömmel csinálom ezt is, mert, tudja, úgy van az, hogy engem valahogy a munka éltet. Nagyon jó továbbá, hogy a családunk kiegyensúlyozott. Ez erőt kölcsönöz a mindennapokhoz. Régebben mi minden nyáron együtt mentünk üdülni, hol a tengerhez, hol a hegyekbe. Most vagy öt éve nem voltunk sehol, mert építkeztünk. A lányaim közben férjhez is mentek. A nagyobbik zenetanár, mint az apja, és Kassán (Košice) lakik. A kisebbik varrónő, mint én. Ó itt lakik velünk, a vömmel és a kisunokámmal együtt. Jól megvagyunk, örülünk egymásnak. Jóleső érzés kimondani: boldog vagyok. SZÁSZAK GYÖRGY I mádja a haté lyen fáradt, izgatott, a Lator vagy réten mindl nyugszik. Szereti nek sajátos illatát, világ színpompájí kés éneklését, a S legalább annyirí A mezógazdas (Zatín) határ búv< Nemi vissza az útkart vállalattól. Kendi akkor huszonnéc volt.- Nem bántar, hogy annak idejét egységes föla szövetkezetben k ki - vallja huszc után. - Sót, kec munkahelyet, V( érdekesebb szaki sem ismerek. Ige is igen töröm raji jem, hiszen elége gyök a munkab sommal. A mezi Ságtól még akkt szakadnék el, ha < nének innen. Lee, lélekben soha. L gyök vele, mint a földdel. Arról ser danék le semmi / azt sem tudnárr nélkül kitörölni vemből. Negyedszázad; zőgazdaságban é a traktor nyergél típusú erőgépe í amelyikkel nem sí kaszált. Amikor a ték, azzal dolgozi azt kezelte gc a „szupert“ bíztá járta a határt és gyűjtötte be a terr J ellemző rá, I tós. Azzal i amelyikre ültetik, altalajlazítástól í mindent szívesen- Nekem nincs vene“ traktorom, amelyiktől ódzkod ják, hogy a „dété azt veszem pártfoi lók a határba. Mi leginkább a héti szántok és boron dolga a gépóriás tóm, pihentetem a kormánykereke pó, géptípusok. S a skála. Nagy vol ...csak így látom értelmét! Bratislava új, vereknyei (Vrakuňa) lakótelepén egy huszonnégy tantermes alapiskola épül. Fürgén forog a toronydaru, könnyedén emeli magasba a többtonnányi épületelemet, amelyet a szerelők bámulatos ügyességgel irányítanak az oszlopfőre, ahol néhány percen belül pontosan a helyére igazítják és hegesztéssel rögzítik. A művelet újra, meg újra ismétlődik, az épület egyre csak növekszik. A szó szoros értelmében folyik a munka. Nem véletlenül, hiszen itt a Bratislavai Magasépítő Vállalat 2-es számú üzemének talán legjobb szerelőbrigádja dolgozik, amelynek vezetője, Szabó Károly, ha kell irányítja, buzdítja, vagy éppen nyugtatja munkatársait.- Elsősorban az ő érdeme, hogy így megy itt a szerelőmunka! Tapasztalt, megbízható, jó szakember, akire mindig lehet számítani - mondja róla az építésvezető.- Jó lenne, ha legalább két tucatra való olyan dolgozónk lenne, mint ő! - jellemezték röviden Szabó Károlyt korábban az üzem igazgatóságán.- Nem olyan nagy dolog az, ha egy ember, vagy brigád úgy dolgozik, ahogy azt joggal elvárják tőle! - mondja, miután egy kissé indulatosan jön le az épület tetejéről. - Csak rossz munkát ne végezne senki! Az imént például kereken egy óra hosz- szat tartott, amíg helyre tudtuk illeszteni az egyik áthidalást, mert szűkek és ferdék voltak rajta a sze- relőnyílások. Máskor meg akadozik az anyagellátás ... így nem lehet jól és gyorsan dolgozni! - elégedetlenkedik, de nyomban jelzi kezével, hogy most már megnyugodott. Különben is higgadt ember benyomását kelti. Pillanatnyi felindult- ságára csak egy magyarázat van: szereti, ha rendjén megy a munka. Amikor 1957-ben a magasépítő vállalat dolgozója lett, még inkább csak a jobb kereseti lehetőség vonzotta a fővárosba. A családtól való elszakadást nehezen szokta meg, de végül nagyon megszerette ezt a munkát. Ma már meg sem fordul a fejében, hogy más vállalatnál, más munkahelyen is dolgozhatna.- Harminckettedik éve ingázom Vágfarkasdról (Vlčany), ott a lakhelyem, az otthonom, a családom, mégsem sajnálom, hogy így alakult az életem. Itt megbecsülik a munkámat és nem tagadom, jó érzés tölt el, amikor szerte a városban látom azokat az épületeket, amelyek felépítésében én is részt vettem. Legalább húsz iskolát, több egészségügyi központot és sok-sok lakást építettünk eddig a munkatársaimmal. Egy kicsit az enyémnek is érzem valamennyit. És ez a szép a mi szakmánkban! Jól dolgozni viszont csak az tud, aki szereti a munkáját. Én például elmondhatom, hogy szeretem. Már évtizedek óta keresem vele a kenyerem. Azt viszont, hogy jól dolgozom-e, már nem az én dolgom eldönteni. Mindenesetre mindig úgy igyekszem, hogy tőlem telhetően a legjobban végezzem el a rám bízott feladatokat, mert csak így látom értelmét a munkámnak! Szabó Károly már több mint tíz éve csoportvezető. Rendszerető és Szabó Károly munkatársaitól is fegyelmet, jó munkát követel. Emiatt megesik, hogy brigádjától rövid időn belül megválik egy-egy új ember. Akik azonban hozzá hasonlóan viszonyulnak a munkához, azok kitartanak mellette, és vele együtt öregbítik a Szabóbrigád jó hírnevét.- Munka után a munkásszálláson leginkább olvasással töltöm a szabad időmet, de hétvégén, otthon csak a családnak szentelem minden percemet. Boldog vagyok, ha két lányom, vejeim, n fiam körében lel napbarnított arca megfeledkezem n bajomról, még a t gyorsabban megy nak. Csak az a fré tár ne közelegn Nem is tudom ell hez kezdek máj nélkül és a munki fognak hiányozni. Alig telik el n lejött az épületrő megvonja vállát, t még önmagáról? és akaratlanul fel: hogy menne má Szabó Károly, ak érdemelte a Brati Vállalat, vezérige az építőipar legjol és megszerezte i kaverseny győ; bronz-, majd ez még nem tudta, fi elseje alkalmábó kész munkájáért, dalmi szervezetei kenységéért me Munkáért állami k B
