Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)

1988-04-05 / 79. szám, kedd

I. Második esztendeje került el a szlovák főváros központjában álló Művészetek Házából, egy mostaná­ban kulturális és kereskedelmi cent­rummá váló helyre, a fecskék költö­zéséhez hasonlatos rendszeresség­gel márciusban megnyíló országos könyvkiállítás. A Szakszervezetek Háza a vele szemben terpeszkedő központi vásárcsarnok, egy fedett uszoda, valamint a forgalmas utak kereszteződése kényszerítő ténye­zők. Funkciójuk a legkülönbözőbb érdeklődésű embereket is idevonz- za. Persze, azt aligha merem felté­telezni, hogy a Szakszervezetek Há­zában most már bezárt könyvkiállí­tás a nehéz szatyrokat cipelő csa­ládanyát csábította volna. Azt vi­szont magamról tudom, hogy márci­usban többször is megfordultam a környéken „könyvnézőben", kedők és a talán még megszállot- tabb vásárlók. De csak a Szakszer­vezetek Házában? Az utca túlsó oldalán, a talán nem is sokkal nagyobb méretű vásár- csarnokban, megszállottsággal csak egy kis zugban találkoztam. A könyvkereskedelmi vállalat felállí­tott - állandó jelleggel - egy könyv­standot. Virág, zöldség, divatcikk, szárazbab-halmocskák, fűszercso­magok és veteménymagvak kö­zött ... III. A vásárcsarnokban hallgatom be­szélgetésüket, de ismeretlen mara­dok számukra, hiszen nem lakótele­pünk takaros piacán ácsorgok. Ott néhányan már évek óta ismernek, s beszélgetni is van kivel. Itt hallga­tom a kínálgatás ismert mondatait.- Nem vásárolok, csak nézelődöm!- felelem. Meglepődnek. Úgy me­rednek rám, hogy belepirulok. Akár vázába is állíthatnának, ha lenne olyan nagyméretű a kofák birto­kában. De ez sem véletlen, hiszen egy író-olvasó találkozóról jövök. Ponto­sabban előbb jöttem el, mintsem az még megkezdődött volna. Bevallom, egy idő óta nem az írók, hanem a könyveik érdekelnek. Az utóbbiak­ról megvan a magam véleménye, s az előbbiek ezek függvényében szinte érdektelenek számomra. Az Ez is része azoknak az elvi dolgok­nak, amelyekről előszeretettel be­szélünk, de a gyakorlatban valahogy így néznek ki? Ott volt a Madách, ott voltak az írók, az olvasók, s mert a kiadó könyvterjesztői akarták, volt árusítás is. Külön, de nem az erre a célra felállított standon. Pedig ugyanaz a könyvkereskedelmi háló­zat terjeszti a Madách Könyvkiadó könyveit is, mint a többi kiadóét. Ráadásul a Könyvszemle ’88-at megelőző sajtóértekezleten ki­emelten szóltak arról, hogy a könyv­hónap kiadói rendezvényei sorában éppen a Madách és a Csemadok könyvterjesztői tevékenysége a leg- átgondoltabb. Csak arról feledkez­tek meg az illetékesek, hogy leg­alább a hivatásos könyvkereskedők ott, évente egyszer, legalább a gesztus mértékéig törleszthetné- nek valamit abból, amit a Csema- dok-szervezetek önkéntes alapon a forgalom növeléséért tesznek. V. Számadatokkal bizonyítható, hogy a könyvhónap idején felszökik a vásárlókedv. Többen keresik a könyvet, többen az alkalomhoz illő könnyelműséggel nyúlnak mélyebb­re a pénztárcájukba. Viszont a vá­sárlók lélektanát még mindig nem eléggé „tanulták ki“ a kereskedők. (A szakmát bizonyára kitanulták). Az olvasó ember is szereti az ünnepet, ÚJ KÖNYVEK; Mács József: TEMETŐKAPU Erkölcsi és eszmei értékek Jegyzetek a Könyvszemle ’88 kiállítás kapcsán s utána átballagtam a vásárcsarnok­ba, megérdeklődni, hogy mi újság a Csallóközben. Felállították-e már a fóliasátrakat? Van-e elég a tavaszi fokhagymából? A kereslet-kínálat kapcsolatrendszerében kockáztat­va, idén érdemes-e kicsiben vállal­kozni a zöldségtermelésben? Virá­gos ünnepek hónapja lévén, a már­ciusi virágok is erősebben vonzot­tak, mint a taszítóan magas áraik. Most az következik, amit jóelőre po­énként megfogalmaztam. Kérdés, amelyben benne a válasz: kinek használt többet az, hogy az orszá­gos könyvkiállítás - úgy tűnik végle­gesen - a Szakszervezetek Házába költözött? A könyvkereskedőknek vagy a piaci kofáknak? A könyvkereskedők esküsznek rá, hogy a Könyvszemlét az új hely­színen háromszor annyian látják, mint annak előtte. Ez bizonyítható tény, csakhogy árukapcsolással. Nincs ebben semmi meglepő és ki­vetnivaló. A Szakszervezetek Házá­ban naponta van egy-egy nagysza­bású rendezvény, ha nincs, akkor is Szlovákia fővárosának legszebb és legkényelmesebb mozija üzemel az épületben. Ehhez jönnek még a vendégszereplő hivatásos és amatőr színházak naponkénti elő­adásai. A nézők szeme előtt álló könyvestárlókhoz a szünetben csak oda kell lépni és... II.- Lopták a könyveket! - panasz- • kodott a kiállítás felügyeletét vállaló intézmény felelős dolgozója. Esküdni mernék rá, hogy olyan könyveket süllyesztettek a kabát alá, amelyek hiánycikkek. A drága könyvekre gon­dolni sem merek, mert azok na­gyobbrészt képzőművészeti albu­mok, amelyeket még egy kofferben is nehéz lenne hazavinni. Bár árusí­tottak a Könyvszemlén könyveket, egyes „hiánycikkekből" csak ideig- óráig, vagy egyáltalán nem volt készletük. A könyvszakmában nem virágzik fel a csúszópénz-kultusz, a korrupció sem csábít vevőt és eladót. így kézenfekvő volt, hogy a bátrabbja lopott. Könyvet. Ha raj­takapják, büntetőjogilag ugyanúgy felelősséggel tartozott volna, mintha korrumpálja az eladót a szomszédos könyvstandon. Ez utóbbi azonban szinte lehetetlen, mert egyhamar aligha adják ki a néhány nap alatt elfogyott bestsellereket, így a követ­kező áruszállításnál sincs reménye a vevőnek. Innen ered hát a könyv­kereskedelem erkölcsi fedhetetlen- sége és a szakma elnéptelenedése. Maradnak tehát a megszállott keres­s ha márciust nem tagolnák annyira a különböző jelké­pes erejű ünnepi alkalmak, talán a könyvre még több figyelem jutna. Ezt fokozná, hogyha a kiadók más országok (Ma­gyarország, Bulgária, NDK) példáit követve néhány nagy érdeklődésre számottartó könyv megjelenését er­re a hónapra időzítenék. Persze ez önmagában kevés, hiszen az olva­sónak erről tudnia kell. Nálunk még mindig nincs könyvreklám. Talán a költség nincs arányban a haszon­nal? Erkölcsi, eszmei haszon is van! Érdekeltté lehetne tenni a kulturális sajtót abban, hogy előre beharan­gozza a könyvszenzációkat. A ki­adók várható gazdasági önállósulá­sa után erre amúgyis szükség lesz, és sokszorosan így-lesz a Madách esetében, amely a Csemadok szer­vezetek önkéntes könyvterjesztői­nek munkája és a hazai magyar sajtó ismertetői, recenziói, kritikái nélkül aligha tud úrrá lenni új, a többi kiadóhoz képest bizonyos értelem­ben sajátos helyzetén. Ezért is lenne jó megőrizni azt a megbecsülést, amelyet a könyvterjesztésben a Csemadok kivívott magának. Itt viszont az íróknak, költőknek is vállalkozniuk kellene. Egyelőre per­sze csupán szellemi vállalkozásról lenne szó: írni kell. De nem az „íróság" pózából. Persze olvasni is kellene. Olvasónak és irodalmárnak. Az utóbbiak esetében az olvasó mindig adott arra, mit lapozgat a tisztelt író. DUSZA ISTVÁN olvasó számára úgyis a könyv te­remti meg az írót. Ha nem az a gon­dolat olvasható a könyvében, amit a találkozáskor elmond, akkor úgy sem érdekes, mert számára az iro­dalom csupán póz marad: a könyvet író ember póza. A vásárló pózában tetszelgek, s azon töprengek az üvegházi virá­gok erdejében járva, hogy az a szá­zadnyi gimnazista és tucatnyi író, újságírók, mit mondhat egymásnak. Lám, itt nemcsak magam kaptam rajta magamat, hanem az olvasó is. Mégis érdekelnek az író-olvasó ta­lálkozók? Csak amennyire a könyv érdekel. Azaz: mások véleménye a könyvről. Mert csak annak van értelme az egész „találkozósdi“ já­tékból. IV. A Könyvszemle '88 kiállítás azzal tűnik ki a szokványos könyvbemuta­tók sorából, hogy eseménnyé avat­ják a kiadók napjai. Mindenegyes kiadónak volt a napja. A Madách Könyv- és Lapkiadó nemzeti válla­latnak is. így nemcsak könyveit so­rakoztathatta fel a tárlókon, hanem íróinak egy részét is bemutathatta a közönségnek. Arról azonban már aligha ő tehet, hogy a könyveit csu­pán ezen az egy napon, az író­olvasó találkozóhoz kötődve, alka­lomszerűen lehetett megvásárolni. Világkönyvtár • A Szovjetunióban engedélyez­ték a szerzőknek, hogy saját költsé­gükre adják ki könyveiket. Már elké­szült a magánkiadást szabályozó tervezet is, amelyet most vitatnak meg különböző szinteken. Mihail Nyenasev, a GOSZKOMIZDAT, a Kiadói, Nyomdászati és Könyvke­reskedelmi Állami Bizottság elnöke az Izvesztyijában elmondta, hogy a döntés ellentmondásos reagáláso­kat váltott ki, de már most nagyon sokan érdeklődnek az új lehetőség iránt. A jövőben a szerzőnek joga lesz arra, hogy saját költségére je­lentesse meg irodalmi, társadalmi­politikai, tudományos-műszaki mű­vét. A könyvkiadásnál előnyben ré­szesülnek majd a fiatal, kezdő írók - ez demokratikus megoldásnak tű­nik, mert elősegíti a tehetséges és ismeretlen alkotók megjelenését, s emellett már nem előfeltétel az írószövetségi tagság. A könyv tartal­máért természetesen elsősorban annak szerzője felel - mutatott rá a szovjet szakember. - A lebonyolító kiadó és a szerző szerződésében mindent figyelembe kell venni, ter­mészetesen az összes költséget, és a könyv kiskereskedelmi árát is meg kell határozni. A kiadó nem fizet szerzői jogdíjat, mivel a példány­szám nem haladhatja meg az ötez­ret. De ha a könyv sikeres, a kiadó jogosult lesz arra, hogy már az álta­lánosan érvényes szabályok szerint adja ki a művet és természetesen honoráriumot is fizessen. A szerző által kiadott könyvek a szerző tulaj­donát képezik, s a tulajdonos elkép­zelései szerint terjesztik azokat. • Az idén - a bőség zavara miatt- nem adják ki a Hemingway-díjat, ami az angol nyelven megjelent, legjobbnak ítélt regény elismerése. A zsűri elnöke, Pierre Salinger kö­zölte: három nagyszerű mű - a dél­afrikai Nadine Gordimer, az amerikai Toni Morrison és a kanadai Michael Ondaatje egy-egy alkotása - ver­sengett a címért, de egyik sem kapta meg a zsűritagok szavazatainak többségét. A díj teljes neve egyéb­ként ,,Ritz Paris Hemingway Award“- annak nyomán, hogy a párizsi Ritz szállóban adják át, ünnepélyes kül­sőségek között. Először 1985-ben ítélték oda Mario Vargas Llosa perui írónak. nyeim bárki számára elérhetők, bár­ki által megismételhetők. Ezért me­rem remélni, hogy írásommal - a szórakoztatás mellett - még nagyobb kedvet csinálok sok kezdő nimródnak választott sportjához, és remélhetőleg jó szolgálatot teszek magának a vadászatnak is." Kulcsár Ferenc: A FELKIÁLTÓJELES EMBER A költő írja: „Amit e könyvben olvasol, leíratott már a századok során: benne van a statisztikákban, évkönyvekben, nap felszítta köny- nyekben, történelmi értekezések­ben, esszékben, rég elporladt szí­vekben, sárguló levelekben, benne van az emberiség emlékezetében, a kibányászott fémben, föld alá me­rült fában, a fényben, a Bibliában, a szénné vált vesékben, a szembo­gárban, a népmesékben, benne van Dobos László ENGEDELMÉVEL A Temetőkapu hőse egy olyan lány, aki a negyvenes évek legelején gyermekfővel gyermeket szül, s leányanyaként szűkebb és tágabb közösségének a döbbenetét még nagyobb döbbenet keltésével igyek­szik ellensúlyozni. Megfogadja, hogy haláláig nem áll szóba férfival, s ezt a fogadalmát betartó, vezek- lésnek is betudható küzdelmét ábrá­zolja az író az olvasói figyelmet végig lebilincselően, a parányi em­ber küzdelmét a természet erejével szemben, amely az élet folytonossá­gát biztosítva szüntelenül a vágyat oltja belénk. Emil Topercer: BÚVÁRPORTYÁK Emil Topercer könyvét leginkább élménybeszámolónak nevezhet­nénk. A fiatal szerző lelkes amatőr könnyűbúvár, aki néhány társával együtt „végigportyázta" azokat a tengereket, melyek olvasóink zö­me számára elérhetők, hiszen ha­Dobos László: ENGEDELMÉVEL „Ha nehéz helyzetekben megőrzi magát egy élet, hogyan minősíti azt a történelem? Egyáltalán, érdekli ez a történelmet? Miként marad ránk egy ember? Hősként? Halottként? a mában, a dalokban, az imákban, festményeken, nyílt tereken ra­gyog, rejtik vasajtók, vasrácsos ab­lakok - jelen van mindenütt, amit e könyvben olvasol. És nincs sehol, úgy, olyan formá­ban, mint itt, e lapokon." Vagy megmaradt élőként?" - teszi fel a kérdést az ismert csehszlová­kiai magyar író, Dobos László egyik elbeszélésének tépelődő, az emelt emberi főtartás kiküzdésének lehe­tőségeit kereső hőse. Szenvedélyes kérdező, sorsfaggató, helyzetvizs­gáló magatartás tölti fel drámaiság- gal, a regényíró Dobos legjobb ered­ményeire emlékeztetve az olvasót, a kötet valamennyi írását. Gyimesi György: VADÁSZESZTENDÖM „Ezúttal nem egzotikus tájakon játszódó vadászkalandokkal kívá­nom szórakoztatni a kedves olvasót. Ezzel a könyvvel szülőföldemnek tartoztam. Törlesztek most: egy szenvedélyes vadász hétköznapjait örökítettem meg e lapokon. Amit itt leírtam, kevés kivétellel itthon történt meg. Vagyis most közzétett élmé­zánkból évről évre tízezerszámra utaznak üdülők az Adriai-, a Balti- és a Fekete-tengerhez. Ennek a három tengernek az élővilágát ismerteti szerzőnk, színesen, érdekesen elő­adva, mit lát a könnyűbúvár a sekély- part menti vizekben, mit tapasztal, milyen állatokat és növényeket talál a mélyebb vizekben, ameddig a könnyűbúvár egyáltalán lemerész­kedhet. Čapek-sorozat Húsz kötetre tervezik Karéi Čapek összegyűjtött müveinek cseh kiadását, s ebből eddig tizenkét vaskos könyv jelent meg: legutóbb A művészetről és kultúrá­ról szóló újságcikkeinek, tanulmányainak, esszéinek harmadik része, több mint ki- lencszáz oldalon. Karéi Čapek a magyar olvasó benső­séges barátja. 1922 óta, amikor Kolos Ernő és Poláh József fordításában neve­zetes drámája, az R. U. R. magyarul is megjelent (s ez - egyebek között - arról híres, hogy a robot szóval ajándékozta meg a világ sok-sok nyelvét), csaknem negyven kötete látott napvilágot nyelvün­kön. Dobossy László és Zádor András érdemeként két életrajzi munkát is forgat­hatunk. (n)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom