Új Szó, 1988. március (41. évfolyam, 50-76. szám)

1988-03-25 / 71. szám, péntek

A szövetkezetek a szocialista gazdaság egyenjogú részei Mihail Gorbacsov beszéde a kolhoztagok IV. országos kongresszusán Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára szerdán beszédet mondott a kolhoztagok IV. országos kongresszusán. Elvtársak! Engedjék meg, hogy önöket, a kolho­zok IV. országos kongresszusának kül­dötteit és vendégeit az SZKP KB, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksé­ge és a Minisztertanács nevében szívé­lyesen üdvözöljem. A szovjet földművesek valamennyi nemzedékének képviselői összegyűltek ebben a teremben. Elvtársak, önökön keresztül szívélyesen köszöntjük hazánk falvainak minden dolgozóját. Országunk eredményei és sikerei el­választhatatlanok a szovjet falu életétől. Hazánk nagyra értékeli önöknek a nép jóléte érdekében végzett nemes mun­káját. Egész társadalmunk figyelemmel kí­séri az önök kongresszusának munkáját. Ez érthető, hiszen országunk életének rendkívül fontos kérdéseiről van szó - a szövetkezeti mozgalomról, a kolho­zokról, gazdaságunk mezőgazdasági szektoráról, amely a szocialista társada­lom egyik alapja. S természetesen az átalakításról is szó van, amelynek jelentő­ségét mindannyian jól tudatosítjuk. I. Ma, amikor a forradalmi változások behatoltak életünk és tevékenységünk minden területére, a szovjet társadalom fejlődésének e fontos szakaszában teljes nagyságukban felmerültek a problémák és nehézségek. Ezek megkövetelik a mé­lyen szántó elméleti elemzést, az elgon­dolkodást, a jelenkornak megfelelő politi­ka kidolgozását, s természetesen a meg­valósítást célzó gyakorlati tevékenységet. Éppen így járunk el. A párt XXVII. kongresszusa, a központi bizottság ülé­sei, Október 70. évfordulójának ünnepsé­gei - mindezek a megismerésnek, az átalakítás kibontakoztatásának lépcsőfo­kai. E kongresszus legfontosabb feladata, reálisan elősegíteni a szocializmus erejé­nek megértését, azt, hogy ezt az erőt a nép életének javítására, az emberek képességeinek fejlesztésére kell kihasz­nálni. Az új utak keresésével, a megcsonto­sodott elképzelések felszámolásával, a széles körű kísérletekkel és a társada­lom megismerésével kapcsolatos három esztendei szorgos munka áll mögöttünk. Egyre jobban úgy értelmezzük az átalakí­tást, mint dinamikusan fejlődő ellentmon­dásos folyamatot, amelyben kölcsönösen hatnak egymásra az objektív és a szub­jektív tényezők és jelenségek. Emellett a szubjektív tényezők és je­lenségek szerepe állandóan növekszik azáltal, ahogyan a változások behatolnak az ország dolgozóinak egyre szélesebb rétegeibe. Ebben van - úgymond - az átalakítás dialektikája. Ez arra kötelez bennünket, hogy mind nagyobb mérték­ben aktivizáljuk és kihasználjuk az átala­kítás emberi energiáit, megőrizzük a tett- rekész elszántságot, ne hátráljunk meg a nehézségek előtt, ne veszítsük el biz­tonságunkat és derűlátásunkat. Ebben az esetben minden menni fog, minden úgy sikerül majd, ahogyan elképzeltük. A társadalom újabb minőségi szintje felé történő fejlődés olyan reális mozgató erejévé kell válnia az átalakításnak, amely egyre jobban felszabadítja az em­berek aktivitását és kezdeményezését. Mindaz, amit ma teszünk, teret nyit min­den ember előtt, képességei és tehetsége érvényesítésére, teret nyit az alkotó talá­lékonyság és vállalkozó szellem előtt. Az átalakítás időszaka olyan időszak, amikor minden ember elfoglalhatja meg­felelő helyét a társadalomban, érvénye­sülhet a társadalom életének és munkájá­nak összes területén. Éppen ezért tartjuk rendkívülinek az átalakítás időszakát Az átalakítás hosszú évtizedekre meg­határozza társadalmunk arculatát, olyan társadalommá változtatja, amilyennek gyermekeink és unokáink nemcsak a XX. század végén fogják látni, hanem a XXI. század kezdetén is. Az átalakítás a radi­kális társadalmi változások olyan folya­mata, amikor az ember saját kezébe vette sorsának irányítását. S éppen közvetlenül tőlünk fögg, milyen lesz ez a jövő, miként alakul sorsunk. Mit sikerült tennünk, .miként valósul meg a központi bizottság áprilisi ülésén és az SZKP XXVII. kongresszusán kidol­gozott irányvonal? Hogyan változott éle­tünk és országunk? A központi bizottság a 19. országos pártkonferencia elé terjeszti az átalakítás folyamatának alapos elemzését. De már ma elmondhatjuk: az elmúlt három esz­tendőben nem dolgoztunk fölöslegesen. Hangsúlyoznom kell, hogy sokkal több nehézség merült fel, mint kezdetben gon­doltuk. Túl sok probléma halmozódott fel, s ezek .túl sokáig nem lettek megoldva. A földművesek ezt úgy fogalmaznák meg, hogy földjeinket alaposan benőtték a gyomnövények, a bürokratizmus, a pa­zarlás, a társadalmi apátia és a felelőtlen­ség bogáncsai. Csupán a gyomlálással itt nem me­gyünk semmire. Szocialista földjeinket alapvetően egészségesebbé kell tenni, hogy azok a magok, amelyeket az átala­kítás során elvetettünk, kifejlődhessenek. Jelenlegi nehézségeink azzal függnek össze, hogy a mindennapi élet rengeteg felhalmozódott problémáját kell megolda­nunk, s ugyanakkor a helyzet sokoldalú elemzése alapján keresnünk kell azokat a leghatékonyabb utakat, amelyeken ke­resztül a jövő számára elérjük a jobb irányába való energikus változást. Es éppen ezt tesszük! Áttértünk a szo­ciális szféra anyagi alapjainak gyorsított fejlesztésére, konkrét döntéseket hoztunk az iskola- és egészségügy átalakítására. Hozzáláttunk a leglényegesebb és leg­sürgetőbb problémák megoldásához - ilyen a lakás- és az élelmiszerkérdés, az áruellátás és a lakossági szolgáltatá­sok biztosítása. Ezzel kapcsolatban kidolgoztuk és kö­vetkezetesen megvalósítjuk a stratégiai jellegű és kölcsönösen összefüggő intéz­kedések egész rendszerét, ezek célja a társadalmi élet minden oldalának minő­ségi megújulása. Kibontakozott a munka a gazdaság tudományos-múszaki fejlődésének elsőd­leges irányaiban, mély szerkezeti válto­zásokat hajtunk végre: Életbe léptetjük a radikális gazdasági reformot, az átfogó változások legfonto­sabb eszközét. A párt energikusan hozzálátott a társa- dalmi-politikai élet sokoldalú demokrati­zálásához, ezt tartja az átalakítás fő fela­datának, a szocialista megújulás döntő feltételének. Úgyhogy, elvtársak, jelenleg nemcsak a társadalmi élet szféráinak minőségi vál­tozására irányuló programunk van, ha­nem elkezdtük a széles körű megvalósí­tást is. Amikor az állami vállalatról szóló tör­vény életbelépett, ez aktivizálta a munka­kollektívákat. Amint azt vártuk is, e tör­vény megvalósítása során nem kevés problémával és nehézséggel találkoz­tunk. A jellemző viszont az, hogy ezek leküzdésében maguk a dolgozók is részt vesznek. A munkások, a földművesek és az értelmiség képviselői egyre nagyobb bi­zonyossággal használják ki jogaikat, s va­lódi gazdákként törődnek a termeléssel és a szociális ügyekkel. Ez biztonságot ad és optimizmussal tölt el. Továbbra is el kell sajátítanunk a gaz­dálkodás új elveit. Ezek képezik az alapját az olyan fontos dokumentumnak is, mint amilyen a szövetkezetekről szóló törvény tervezete. Elvtársak, ennek meg­valósítása lényegében új minőségi sza­kaszt jelent majd nemcsak a szövetkezeti mozgalom, hanem az egész szovjet tár­sadalom fejlődésében is. Természetesen, az átalakítás céljai­nak elérése sok időt és erőfeszítést köve­tel. De már ma joggal állíthatjuk, hogy a párt és a nép lényegében meg tudta állítani a társadalomban jelentkező válság előtti tendenciákat, s a mély forradalmi változások útjára tudta vezetni a társadal­mat. Ez az elmúlt három esztendő legfon­tosabb politikai eredménye. Ezt a következtetést vontuk le. Ugyan­akkor nem táplálunk illúziókat az előttünk álló nehézségekkel, az átalakítási folya­mat ellentmondásosságával, sem az ezt kísérő ellenállással kapcsolatban, nem akarjuk a kívánságokat valóságként beál­lítani. Ha jellemeznem kellene társadalmunk mostani helyzetét, habozás nélkül azt mondanám, hogy a dolgozók, az egész lakosság körében uralkodóvá vált az a nézet, hogy szilárdan, következetesen, forradalmi módon folytatni kell az átalakí­tást, s nem szabad meghátrálni a problé­mák elől. Ez a válasz életünk azon fő kérdésére is, hogy sikerül-e elvégeznünk azt a nagy művet, amelybe belekezdtünk. Az elmúlt három év feljogosít bennünket arra a megállapításra, hogy ezt el tudjuk végezni. A garancia erre a nép támogatá­sa, a dolgozók erősödő konszolidációja az átalakítás céljainak és feladatainak teljesítése érdekében. Az utóbbi időben gyakran visszatér­tünk történelmünkhöz, annak hősi és tra­gikus oldalaihoz. A rendkívül fontos törté­nelmi tanulságok legfontosabbika az, hogy sikereinket és fényes győzelmeinket mindig akkor arattuk, amikor a nép alkotó társadalmi aktivitása előtt tág lehetőségek voltak. És ellenkezőleg, a legnagyobb balsikerek akkor sújtottak bennünket, amikor figyelmen kívül hagyták az embe­rek létérdekeit, amikor az állampolgárok millióinak kezdeményezését az admi­nisztratív előírások Prokrusztész-ágyába szorították, amikor a lélektelen útmutatá­sok és regulák rácsaival vették azt körül. Az átalakítás alapvető újszerűsége - legyen szó akár a szocialista demokrá­cia mélyítéséről, a gazdaság önelszámo­lási rendszeréről, a szövetkezeti mozga­lom elveinek fejlesztéséről - mindenek­előtt az emberek aktivitásának sokoldalú érvényesítésében, az alkotó és mesteri szintű munka felemelésében, valamint abban rejlik, hogy minden állampolgárt bevonjunk a társadalmi ügyek irányításá­ba. Erre irányul a párt politikája és szerve­ző munkája, minden döntése, az átalakí­tás összes törvényhozási aktusa. Ezt cé­lozza a szövetkezeti törvény tervezete is, amelyet önök kongresszusukon megvi­tatnak. II. Elvtársak! A szovjet emberek mostani nemzedékére rendkívül felelősségteljes és igényes feladatok várnak. Minél inkább behatolunk ezek lényegébe, minél jobban kibontakozik az átalakítás, annál sürge­tőbb az a követelmény, hogy megértsük a szocializmust építő összes nemzedék tapasztalatait. Nem azért kell ezeket megértenünk, hogy a jól ismert igazságo­kat ismételjük, hanem azért, hogy meg­értsük a forradalmi átalakítás marxista -leninista módszertanát és dialektikáját, s alkotó módon érvényesítsük ezeket a mostani feladatok teljesítésekor. Ezért is sürgetően tudatosítjuk, hogy ismét és újra kell olvasnunk Lenint, teljes egészében megérteni az új társadalom építésének útjairól szóló elképzeléseit. Éppen ezt tesszük, amikor visszaté­rünk Lenin egyik legfigyelemre méltóbb felfedezéséhez - tanításához a szociális^- ta szövetkezetekről. Lenin tézisei a szövetkezeti mozgalom szocialista jellegéről, a szocialista forra­dalom győzelme után a forradalom utáni első évek tapasztalatainak mély elemzé­sére, mérlegelésére épültek. Lenin A szö­vetkezetekről című jelentős művében konkrétan megmutatta, hogy olyan felté­telek között, amikor az államhatalom a dolgozók kezében van, amikor a föld és az alapvető termelő eszközök a szocialis­ta állam tulajdonát képezik, s az állam irányítja a szövetkezetek tevékenységét, akkor a szövetkezeti mozgalom fejleszté­se egyenlő a szocializmus fejlődésével. Ez Lenin elvi következtetése. További mélyenszántó gondolata ab­ban rejlik, hogy a gazdaság szervezésé­nek szövetkezeti elvei a szocializmusban hatékony utat nyitnak a társadalmi terme­lés összes résztvevői érdekeinek össze­hangolásához, s az önelszámoláson ala­puló termelői tevékenységnek és a népi önigazgatás összekapcsolásának a sike­res formáját jelenti. Lenin éppen ezért határozottan köve­telte az állami és a szövetkezeti vállalatok szoros együttműködését, közös részvéte­lüket a termelési és a szociális problémák megoldásában, országunk egész élet­módjának megváltoztatásában. Rámutatott a szövetkezeti tevékeny­ségi formák sokrétűségére és felszólított arra, hogy a dolgozók a lehető legna­gyobb mértékben kapcsolódjanak be - a szigorú önkéntesség alapján - a szö­vetkezeti mozgalomba. Lenin nem kételkedett abban, hogy a termelés szövetkezeti szervezettségé­nek demokratizmusa és önelszámolási alapjai, az aktivitása és a rugalmassága tág teret nyitnak a? emberek kezdemé­nyezése és alkotó képességeik érvénye­sítése előtt. Elvtársak, éppen ez az, amire ma oly nagy szükségünk van a társada­lom átfogó változásaiból eredő feladatok teljesítése során. Lenin szövetkezetekről szóló tanítása megvalósításának már a kezdeti szaka­szában figyelemre méltó eredményeket hozott. A szövetkezeti mozgalom sikerei szervesen kötődtek az új gazdaságpoliti­ka fő elveinek érvényesítéséhez és erősí­tették a munkásosztály, valamint a pa­rasztság szövetségét. Leninnek a szövetkezetekről szóló új­szerű gondolataitól később jelentős mér­tékben eltértek. E gondolatok minden gazdagságát csupán a „szövetkezeti tervre“ szűkítették, amely szerint a szö­vetkezetek lényegében csak a falvakon létezhettek és gyakorlatilag csupán egyetlen formában - a mezőgazdasági szövetkezetek formájában. Emellett a kol­hozokat az állami szektor szegény roko­nának a szerepére kárhoztatták. Egy más alkalommal már szóltam ar­ról, hogy a húszas és harmincas évek fordulóján a kollektivizálás során durván elferdítették Lenin tanítását a szövetkeze­tekről. A további években is tapasztalható volt a szövetkezetekkel szembeni ön­kény, amikor indokolatlanul felszámolták az ipari szövetkezeteket, a kolhozokat adminisztratív úton szovhozokká változ­tatták, s korlátozták vagy betiltották a szövetkezeti tevékenység egyéb formáit. Ezen túlmenően a szövetkezetek vala­miféle államosítására került sor. Durván megsértették az önkéntesség, az önigaz­gatás, az önelszámolás, valamint a kolho­zok és általában a szövetkezetek munká­jának további elveit, amit önök közül so­kan a saját tapasztalatukból ismernek. Mindezek a jelenségek a mai napig is érezhetőek, ezek szülik a társadalmi ügyekhez való passzív hozzáállást, s a szocializmus fejlesztésének nemcsak gazdasági, hanem a politikai és ideológiai aspektusait is érintik. Ennek ellenére, elvtársak, ha visszate­kintünk múltunkra, joggal mondhatjuk, hogy bár göröngyös volt a szövetkezeti mozgalom útja, mégis jelentősen hozzá­járult országunk erősítéséhez és fejlődé­séhez. Mély gyökerei vannak nálunk a szö­vetkezeti mozgalomnak. Új ösztönzést adott nekik a szocialista forradalom, amely tág teret nyitott a tömegek alkotó aktivitása előtt. A szocialista építés min­den szférájára és területére vonatkozott ez - az iparra, a különböző szakmákra, a kereskedelemre, a földművesek élet­módjának változására, valamint a város és a falu gazdasági kapcsolatainak a fel­vételére is. Tudjuk, a húszas években felvirágzott a szövetkezeti mozgalom. Lenin gondola­tainak következetes érvényesítése alap­ján - ezeket a gondolatokat rögzítették a pártkongresszusok és pártkonferenciák határozatai - rohamosan fejlődtek a szö­vetkezetek különböző formái a termelés­ben és a kereskedelemben, az ellátás­ban, a hitel- és pénzügyi szférában, a szolgáltatásokban és egyéb terüle­teken. A párt és a szovjet állam tartós szerve- zési-politikai és pénzügyi támogatásban részesítette a szövetkezeteket, rugalmas pénz- és adóügyi politikát valósítottak meg, s meghozták a szükséges intézke­déseket a szövetkezeti mozgalom gazda­sági és szociális bázisának bővítésére, demokratikus alapelveinek erősítésére. A kezdeti időszakban mindez jó eredmé­nyeket hozott és elősegítette a gyors szociális-gazdasági változásokat. Éppen a szövetkezeti mozgalom segí­tett jelentős mértékben leküzdeni az ínsé­get és a káoszt a polgárháború után, s hozzájárult a pénzügyi és valutarend­szer egészségesebbé válásához, ahhoz hogy a dolgozó ember a termelésben és az egész országban is gazdának érez­hesse magát, növekedett az emberek aktivitása az új élet építése során. A húszas években a mezőgazdasági szövetkezetek különböző formáiba hoz­závetőleg a parasztgazdaságok egy har­mada kapcsolódott be. Megjelentek ha­zánkban a lentről alakított szövetkezetek tucatjai, valamint ezek szövetségei és társulásai, amelyek a mezőgazdasági ter­mékek bő választékát szállították a piac­ra, gyártották a legegyszerűbb gépeket, berendezéseket és építőanyagokat, bá­nyászták az ércet és gyártották a féme­ket, szerelőmunkákat végeztek, ruhát varrtak és lábbelit készítettek, tömören szólva: azt tették, amire a társadalomnak nagy szüksége volt. Megfelelően kell értékelni az akkori szövetkezetek szerepét a lakosság ellátá­sában. Az akkori szövetkezeti statisztikák szerint a fogyasztási szövetkezeteken ke­resztül jutott el a fogyasztóhoz az alapve­tő közszükségleti cikkek 50-70 százalé­ka, amelyeket az állami ipar gyártott. Ezekkel az árukkal nemcsak a falvakban, hanem a városokban is kereskedtek. A húszas évek közepén a szövetkezetek adták a gabona és a len 35 százalékát, a gyapjú 40 százalékát, a gyapot 80 százalékát és a cukorrépa 90 százalékát. Nem kisebb szerepet játszottak a szövet­kezetek, a földművesek gépekkel, mező- gazdasági szerszámokkal és vetőmaggal való ellátásában is. Ez azonban, sajnos, nem tartott soká­ig. Az állami és a szövetkezeti szektor közötti nem ekvivalens csere, az irányítás utasításos módszereinek növekedése, a társadalmi élet demokratikus alapjainak korlátozása folytán elkezdődött a szövet­kezeti mozgalom gondolatának a megta­gadása, csökkent a jelentősége, s maga a mozgalom elvesztette formáinak sok­színűségét. A rentabilitásra és önigazga­tásra épülő szövetkezeti mozgalom nem létezhetett az önelszámolás és a széles­körű demokrácia nélkül. Ez a terület egyre kisebbedett, tevékenysége mindinkább beszűkült. A kolhozok is számos bonyolult törté­nelmi fordulaton, nehézségeken, sót: drá­mai pillanaton mentek keresztül, mindez ártott a mezőgazdaságnak. A gazdasá­gok bővültek, majd azonnal kisebbek let­tek, a kolhozokat tömegesen szovhozok­ká alakították, s ezekben a munkát sok esetben felkészületlen emberek irányí­tották. A kolhozok gazdálkodásában negatí­van mutatkozott meg számos voluntarista kampány is. Nagy károkat okozott a gi- gantománia a termelésben, továbbá a kü­lönböző átszervezések, korlátozások és a háztáji gazdaságokra, valamint a kisipar fejlesztésére vonatkozó tilalmak. A kolhozokhoz, s általában a szövet­kezeti mozgalomhoz való ilyen hozzáállás következményei jól ismertek, s ezeket mindmáig érezzük. Ide tartozik az élelmi­szerprobléma megoldásának vontatottsá- ga, a fogyasztási cikkek szűk választéka, a szolgáltatások korlátozottsága. Ezek­hez tartoznak még a kihasználatlan mun­kaerő-tartalékok, valamint az anyagi for­rások veszteségei, s végső soron: a fejlő­dés rendkívül fontos szociális tényezői­nek nagymértékű gyengülése is. Elvtársak, ma be kell ismernünk, hogy hibás volt ez a szövetkezetekkel szembe­ni politika. A szövetkezeti mozgalom leni­ni elveitől való eltérés hibájából orszá­gunk, gazdaságunk politikai, erkölcsi és szociális veszteségeket szenvedett. A párt XXVII. kongresszusa hangsú­lyozta, hogy szövetkezeti mozgalmunk nem merítette ki a lehetőségeit. A kong­resszus amellett szállt síkra, hogy tegyük rendbe ezt a kérdést. További elemzé­sünk azt mutatta, hogy a szövetkezeti mozgalomnak a mai társadalomban je­lentős szerepet kell játszania. A szövetkezeti mozgalmat annak egész sokszínűségében újra kell éleszte­ni. Természetesen figyelembe véve az új feltételeket és új szükségleteket. Meg kell újítani a szövetkezeteket, de nem a régi, gyakran nagyon egyszerű formájukban, hanem modern, kulturált szövetkezeti mozgalomként, amely széleskörűen in­tegrált mind a saját rendszerén belül, mind pedig az állami vállalatokkal és szervezetekkel. Nagy hatékonyságú, mű­szakilag jól ellátott szövetkezeti mozga­lomra van szükségünk, amely képes a legjobb minőségű termékek előállításá­ra és a szolgáltatásokra, s versenyezni tud a hazai és a külföldi vállalatokkal. Mihez tartjuk magunkat, amikor most ilyen kiterjedt tevékenységi lehetőségeket nyitunk a szövetkezeti mozgalom előtt? Világos és érthető céljaink vannak - job­ban kielégíteni a szovjet állampolgárok szükségleteit, megtalálni a pótlólagos anyagi forrásokat, erősíteni a gazdaság fejlődését szolgáló ösztönzéseket, s nem utolsósorban a mezőgazdasági termelést, termékeinek feldolgozását, s végül javíta­ni a falusi lakosság életét. A szövetkezeti mozgalomnak ápolnia kell az emberekben azt az érzést, hogy ők a gazdák, a kezdeményezést és a vállal­kozó szellemet, s ugyanakkor jelentős mértékben elősegíteni az élelmiszerprob­léma megoldását, a jó minőségű fogyasz­tási cikkek gyártásának növelését, a szol­gáltatási szférák bővítését, a szovjet ál­lampolgárok élet- és munkakörülményei­nek, pihenési feltételeinek javítását. Elvtársak, önök tudják, milyen gyorsan változik napjainkban a fogyasztási cikkek és a szolgáltatások iránti kereslet, milyen fontos állandóan megújítani ezek válasz­tékát. A gyártók részéről ez megköveteli a rugalmas reagálást, az egyéni megkö­zelítéseket, a helyi feltételek nagyobb mértékű figyelembe vételét. S ezekkel a tulajdonságokkal a szövetkezetek ren­delkeznek. A szövetkezeti formák széles körű al­kalmazásának nagy jelentősége van a nagy, a közepes és a kis vállalatok optimális összekapcsolása szempontjá­ból. Mindannyian ismerik azokat a nehéz­ségeket, amelyek a nagyiparnak benyúj­tott megrendelések során keletkeznek, amikor kis gyártási sorozatokról és külön­böző berendezésekről, műszerekről van szó. A közgazdászok tudnak a kis terje­delmű tervezési, építési és javítási mun­kák biztosításával kapcsolatos nehézsé­(Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÍ 4 1988. III.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom