Új Szó, 1988. február (41. évfolyam, 25-49. szám)
1988-02-26 / 47. szám, péntek
„Egy perc abszolút boldogság“ Száz évvel ezelőtt járt először Prágában Csajkovszkij A cseh kulturális élet az idén emlékezik meg a cseh-orosz zenei kapcsolatok egyik jelentős eseményéről, Pjotr lljics Csajkovszkij első prágai látogatásának 100. évfordulójáról. Csajkovszkij két alkalommal járt Prágában. Először 1888. február 12-22 között, másodszor pedig még ugyanabban az esztendőben, november végén, december elején. Prága már a múlt század nyolcvanas éveiben az európai zenei élet fontos színhelye volt, ahol hazai szerzők - Smetana, Fibich és Dvorak - nagylélegzetű szimfonikus műveikkel gazdagították az egyetemes zenekultúrát. A cseh zenei élet lelkes szervezői a prágai hangversenyek vonzerejét neves külföldi művészek vendégszerepeltetésével növelték. A nagy orosz zeneszerzőt a prágai Művészkör - az Umélecká beseda - hívta meg. Csajkovszkij drezdai, lipcsei, hamburgi, koppenhágai és berlini fellépései után, február 12-én vasárnap érkezik cseh földre. Prágai tisztelői egészen Kralupy nad Vltavouig mentek elébe, hogy még a drezdai gyorsvonaton méltó fogadtatásban részesíthessék a Mestert, valamint a kíséretében levő Alekszandr Szilotti zongora- művészt. A prágai pályaudvarra érkező vendéget a cseh zenei és színházi élet kiválóságai, küldöttségek, diákok és újságírók fogadták. A 48 éves zeneszerző, az üdvözlő beszédekre válaszolva, örömmel jegyezte meg, hogy boldog, mert eljutott Prágába, Smetana és Dvorák városába... A Národnii listy így tudósított a pályaudvari fogadtatásról: „... Csajkovszkij úr karcsú, középtermetű, őszülő sza- kállú és hajú, csillogó szemű, kedves mosolyú férfiú, aki egész lényével, fellépésével azonnal megnyeri a vele találkozók szívét.“ A nagy érdeklődésre való tekintettel a főpróbára is megnyitották a koncertterem ajtóit. A korabeli kritika így örökítette meg ezt a főpróbát. „Csajkovszkij mai koncertje hosszú évekig egyedülálló zenei esemény marad! Ezzel az érzéssel távoztunk a főpróbáról, amelyen megcsodálhattuk a nagy orosz mester rendkívüli mélységű és tündöklő zeneiséggel teli müveit. “ Az első prágai koncerten, amelyen a zenekart maga Csajkovszkij vezényelte, Szilotti zongoraművészen kívül fellépett Karéi Halír, neves cseh zongoraművész is. A közönség egyebek közt a Rómeó és Júlia nyitányát, az I. b-moll zongorahangversenyt, a D-dur hegedűversenyt és az 1812 ünnepi nyitányt is hallhatta. Az utóbbi mű fergeteges sikert aratott, s mindmáig azeneszer- zó legnépszerűbb alkotása. A nagysikerű hangverseny után rendezett banketton Csajkovszkij cseh nyelven szólt a jelenlevőkhöz. (Kérésére prágai barátai előzőleg lefordították beszédét, amit aztán ő maga olvasott fel.) „A megbecsülés és tisztelet, amelyben részesültem, olyannyira meghaladja érdemeimet, hogy megrendítene, ha nem lennék képes elválasztani a ro- konszenvnek azt a részét, amely engem érint, attól, amely az én szecsászári és királyi rendőrség aggodalommal tekintett Csajkovszkij látogatása elé. „Az utcákat, a főpálya- udvar és a Nemzeti Színház környékét rendőri besúgók siserehada, szuronyos őrjáratok lepték el - jegyezte fel egy szemtanú -, arra számítva, ha esetleg a prágai fogadtatás során valamiféle nagyobb méretű politikai ovációk lennének, akkor az orosz vendéget kiutasítanák Prágából. “ A bécsi sajtó Csajkovszkij prágai fogadtatását hazaáruló, pánszláv akciónak minősítette... Csajkovszkij prágai tartózkodása során élénk kapcsolatot teremtett a cseh zenei és színházi élet számos kiválóságával. Különösen jó kapcsolat alakult ki közte és Antonín Dvoŕák között, akit otthonában is meglátogatott. Meghatotta a zeneszerzőt az is, hogy a prágai Hla- hol (Zengzet) nemzeti énekkar fáklyásmenettel egybekötött éjjelizenével köszöntötte őt szállodai szobájának erkélye alatt... Csajkovszkij február 22-én Párizsba utazott, de még az év végén újból visszajött Prágába, ahol a Nemzetiben híres operáját, az Anyegint vezényelte. Legutoljára 1892 októberében, a Pikk dáma bemutatója alkalmából járt ismét a cseh fővárosban. A siker szintén rendkívüli. A prágaiak ekkor láthatták utoljára az orosz zene világhírű alakját. Csajkovszkij prágai látogatása 100. évfordulójának alkalmából a Cseh Szocialista Köztársaság Kulturális Minisztériuma több megemlékezést tart. Február 19-én a prágai Zenés Színházban, a Supraphon hanglemezkiadónál megjelent Csaj- kovszkij-művek leforgatása mellett, neves előadóművészek elevenítették fe! a látogatások emlékét. Március 1-jén a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában rendeznek emlékhangversenyt. A Nemzeti Színház műsorára tűzte a Diótörőt és a Haty- tyúk tavát, a Csehszlovák Rádió pedig az Anyegin rádióváltozatát készíti elő. A zeneköltő második prágai látogatása 100. évfordulójára (november-december) a Smetana Színházban kiállítást rendeznek a látogatás emlékeiből. A Nemzeti Színház pedig december elején jeles szovjet művészek vendégszereplésével díszelőadáson mutatja be az Anyegint. A Csehszlovák Televízió a le- ningrádi tévével karöltve 55 perces összeállítást készít Csajkovszkij prágai látogatásáról. A műsor címe: Egy perc abszolút boldogság! SOMOGYI MÁTYÁS Komédiázni kell Maugham Édes otthon című bohózata a Kis Színpadon Victoria asszony nem házasságszédelgő, mégis abba a helyzetbe kerül, hogy az első világháború után két férjet „birtokolhat". Erre az alapszituációra figyelve, ki-ki tapasztalata és vérmérséklete szerint reagálhat. Az idősebbek talán maguk is hallottak arról, hogy a ,,nagy háborúk" után itt vagy ott történtek hasonló dolgok. Könnyen megesett, hogy valakinek halálhírét hozták, hivatalosan is megerősítették azt, majd évek múltán a „vígözvegynél" megjelent az „elsó" férj. Fogságból tért haza, vagy éppen évekbe tellett, amíg összekuporgatta az útiköltséget. Általában egyéni tragédiák következtek az ilyen nem várt találkozások után. William Somerset Maugham, a századelő és a húszas-harmincas évek népszerű polgári írója, ma már alig ismert. Egy-egy, a szórakoztatás szándékával leporolt drámájából, novellájából napjainkban elsősorban tévéjátékok készülnek, így méltán kelt majd érdeklődést a Szlovák Nemzeti Színház Kis Színpadán bemutatott Édes otthon című bohózata, amelyben az angol író ennek az asszonyi bigámiának az abszurd oldalát rajzolta meg. Mióta láttam az előadást, egyfolytában gondban vagyok, hiszen egy bohózat esetében aligha lenne értelme a komoly „filozofálgatásnak", s nevetségesen hatna valamifajta „eszmei mondanivalót" keresni amikor maga a szerző ilyeneket írt le a színházról, a szórakoztatásról: „A komédiának nem az élet bemutatása, hanem a szórakoztató kommentálás a célja." Nos, ennek érdekében mindent megtett, s ezt az Édes otthon című bohózat is bizonyítja. Ennél azonban mégis sokkal többről van szó, legalábbis, ami a mostani előadást illeti Elég nehéz lesz róla úgy írni, hogy ne áruljam el a darab végkifejletét, amely több abszurd elemet és képtelenséget tartalmaz, mint az eredeti bohózat. Miloš Pietor rendező nem akart mást, mint a lehető legeredetibb módon eljátszatni egy eléggé közismert szituációra alapozott angol társalgási komédiát. Végeredményben mindez majdnem sikerült is neki. Az első felvonás magával ragadja a nézőt, a második felvonásban azonban mintha lélegzetvételnyi időt hagyna a rekeszizmok pihentetésére, mert az előadás hőfoka csökken, hogy aztán a második részként játszott harmadik felvonásban ismét tűz alá vegye a nézőteret. Tűzijáték ez az előadás, amely azonban mintha nem akarna befejeződni. Pedig mennyire másképpen hatna a nézőre, ha a befejezés kissé elnyújtott komédiázása és az időben fel nem robbant humor-gyutacsok sistergése helyett egyszerre állna be a csönd. Úgy talán még gondolkodásra alkalmas időt is jelenthetne az a harminc másodperc, amely alatt feláll a tabló. Persze ezt az előadást, amelyet láttam, nem is lehetett abbahagyni. Amikor a színészek gyermeki örömmel élvezik azt, amit csinálnak, s észrevehetően nem bánják, ha az ügyelő felírja őket a fegyelmezetlenségért, s maguk is nevetnek az egyik csúcsjelenetben, akkor nincs miről írni. Mert komédiázni kell! A színészek nemcsak az író kidolgozta szellemes párbeszédek, éles replikák tolmácsolásában voltak elemükben. Többeknek sikerült az angolosan késleltetett helyzetkomikumba egy csipetnyi jellemábrázolást is csempészni. Maugham előre meghatározott figurái így sokkal elevenebbek, olykor maiak voltak. Michal Dočolomanský (William) és Juraj Slezá- ček (Frederick) kettőse nemcsak a barátság komikumát, de a bigámia szülte azonos szerepeket is mértéktartó komédiá- zással játszották el. A Victoria figurájának kettős szereposztásából Kamila Magálo- vá játékát volt szerencsém látni, aki a kínos családi szituációban is oldottan viselkedő fiatalasszonyt alakított. Ennek a nőnek nincsenek gátlásai, viszont nem is gátlástalan. Tudja, mit, miért tesz - a maga érdekében. Rajtuk kívül Karol Machata, Dušan Blaškovič, Oldó Hlaváček, Mária Kráľovičova és Zdena Grüberová karakterábrázolásai szolgálták a bohózat kiteljesedését. A legnagyobb élményt éppen a színészcsapat összjátéka keltette. Helyenként túlzásokba is bocsátkoztak, de tették mindezt a jóízlés határain belül és a színészi mértéktartás eszközeivel. Persze azt, az ilyen felfokozott hangulatú előadásokban, senki sem garantálhatja, hogy E. Montmorency megformálásakor a „szoknyás szerepben" látott kolléga (ebben az esetben Oldó Hlaváček) komédiázása nem fakasztja nevetésre a partnereket. DUSZA ISTVÁN A ma művésze a jövő embere ANTONÍN KACHLÍK ÉRDEMES MŰVÉSZ 65 ÉVES A Filmművészeti Akadémia rendezői tanszakán éppen felvételi vizsgák folynak, így nem a legkedvezőbb időpontban keresem Antonín Kachlik érdemes művészt, Klement Gottwald állami díjas filmrendezőt, a vonal túlsó végén mégis készségesen lapozza fel bizonyára zsúfolt határidőnaplóját. - Lehetne szerda? Beszélgetésünk színhelye a Filmművészeti Akadémia tanszéke. Szélfútta, de napsütéstől ragyogó szerdai kora délután. Kezdetként a kezdetekről, a filmhez vezető útjáról kérdezem.- A filmhez, a filmezéshez némiképp kerülő úton jutottam el. Még a második világháború elején történt, hogy megismerkedtem E. F. Buriannna\, a híres cseh színházi rendezővel. Engem nagyon vonzott a színház, akkoriban úgy gondoltam, a jövőben színházzal foglalkozom majd. De Buriant 1940-ben letartóztatták. Jómagam is illegalitásba kényszerültem, 1939 óta a CSKP tagja voltam. A letartóztatást sikerült elkerülnöm, így a háború végéig illegalitásban dolgoztam. A színháztól ilyen körülmények között azonban el kellett búcsúznom. Egy rövid időre ugyan megfordultam még Jindŕich Honzl D 99 elnevezésű színházában, de hamarosan őt is letartóztatták. Várnom kellett a háború végéig. Csakhogy a háború után minden másképpen alakult. A Politikai és Társadalomtudományi Főiskola hallgatója lettem, három és fél szemesztert végeztem el, amikor megnyílt a Filmművészeti Akadémia. Ezerkétszázan jelentkeztünk, hatvanunkat vettek fel. A főiskolán a hallgatók érdekeit védő diákszövetségnek, az ifjúsági szervezet elődjének az elnöke lettem. Hogy miért mesélem ezt? Abban az időben az akadémia nem örvendett népszerűségnek a barrandovi hivatásos filmesek körében, olyannyira nem, hogy igazgatói döntés született az akadémia vállalati iskolává alakításáról. Ez ellen a diákság és a tanári kar megbízásából a szövetség elnökeként határozottan felléptem, s mert a vita végül a mi javunkra dőlt el, Barrandov kapui előttem hosszabb időre bezárultak.- Pontosan hat évre.- Igen, eddig tartott a „száműzetés“ időszaka. Ez alatt én soksok tapasztalattal gyarapodtam, megismertem a színészi munkát, arról nem is szólva, hogy a gott- waldovi Dolgozók Színházát, mert ide szólt a „kiűzetésem", Burian egykori tanítványai, a barátaim alapították, s én nagyon jól éreztem magam körükben. Hat év után, a Barrandovra való visszatértemkor az első végzősök már mind gyökeret eresztettek, nekem már csak segédrendezői poszt jutott. Az 1956-59 közötti időszakban két könyvem jelent meg, ezek alapján készült azután az első két filmem, a Júniusi napok és a Tízen voltunk. Ilyen volt a filmhez vezető kacskaringós utam.- Az első két filmet további alkotások sora követte. Minden munkája közös nevezőre hozható; ez a közös nevező az aktuális tartalom, korunk problémáinak ábrázolása.- Rámutatni a hibákra, harcolni a fogyatékosságok ellen - ez közéleti tevékenységemből fakad. Funkcionáriusként is mindig arra törekedtem, hogy rámutassak a gondokra, ebben láttam művészi alkotó munkám lényegét is.- Egyik nyilatkozatában olvastam: A ma emberének mindenekelőtt politikusnak kell lennie. Hiszen a politika nem személytől független, elvont fogalom, ellenkezőleg, politikai kérdés minden, ami körülvesz, ami érint, nyugtalanít bennünket. Mint például a bűnözés, a korrupció, a válások, az alkoholizmus és más gondok, melyeket társadalmunknak meg kell oldania.- Sőt, hadd egészítsem ki ezt a gondolatot egy, még az akadémia hallgatójaként kitűzött jelszóval, mely minden május elsejei felvonulásunk alkalmával szerepelt transzparenseinken: ,,A ma (ČTK-feívétel) művészének a jövő emberének kell lennie." Egyébként szeretném még hozzáfűzni, bár munkáim a legkülönbözőbb műfajúak, úgy vélem, nem a zsáner a lényeg. Mert a mese épp úgy hordozhat mához szóló üzenetet, mint a történelmi film.- ön elsősorban filmrendezőként ismert, de ne hagyjuk említet- lenül a Cseh Nemzeti Tanácsban végzett egy évtizedes tevékenységét sem. Ez bizonyára művészi szempontból is inspirációt jelentett.- Hogyne, hiszen ez alatt az idő alatt sok érdekes emberrel megismerkedtem, megtanultam a problémák szélesebb összefüggésekben való vizsgálatát. Mindez nagyon hasznos volt alkotó munkám szempontjából is.- Épp így elválaszthatatlan öntől pedagógusi, írói munkája is. Mint pedagógus, mire helyezi az új rendezőnemzedék nevelésében a hangsúlyt, mit tanácsol a fiataloknak?- A legfontosabbnak azt tartom, hogy a fiatalokból olyan alkotóművészeket neveljünk, akik elsősorban a társadalom szolgálatát, nem pedig saját dicsőségüket tartják szem előtt. A céltalan magamutogatás sehová sem vezet. Igyekezzetek valamit mondani, hangsúlyozom nekik. Csak a mesterséget ismerni, annak minden csínját-bín- ját tudni nem elég. Erre tanítom diákjaimat. S arra intem őket, hogy ne feledkezzenek meg az állandó önképzésről, önművelésről.-Mi készül rendezői műhelyében?- Most Bohumír Šmeralnak, pártunk egyik megalapítójának portréfilmjét készítem. Szeretném a témát a hagyományos történelmi filmkészítési módszerektől eltérően, új módon feldolgozni, mint ahogy erre a Huszonkilencedik című filmemben tettem kísérletet.- Távlati tervei?- Megvalósításra vár, a Jirásek Testvériség című művének motívumaira épülő filmem, a cseh és szlovák nép első nagy összefogásáról. Régóta dédelgetett álmom, hogy filmet forgassak Jaroslav Ha- šek életének utolsó éveiről. Hogyan született a Švejk, hogyan halt meg Hašek - ezt az időszakot öleli fel majd a film.- Pillantsunk be írói műhelyébe ...-Jelenleg két könyvön dolgozom. Az első színházi környezetben játszódik, a cseh színház háború utáni fejlődését szeretném megrajzolni, ugyanakkor megmutatni a színházon belüli emberi kapcsolatok morális-etikai hátterét. Az alapanyagot a gottwaldovi Dolgozók Színházában eltöltött évek alatt vezetett naplómból merítem. A másik könyvem színhelye Oberhausen lesz, ahol a második világháború idején egy esztendeig kényszermunkán voltam.- Befejezésül arra kérem, fogalmazza meg művészi hitvallását, a szocialista alkotóművész küldetését.- Úgy vélem, hogy az, amit egykor a diákszövetség elnökeként hirdettem, ma is érvényes: A ma művészének a holnap, a jövő emberének kell lennie! TARICS ADRIENN ÚJ szú 6 1988. II. 26. A kép eredetijét Dvoráknak dedikálta Csajkovszkij mélyemben egy nálamnál nagyobb, jelentősebb és fennköltebb ügynek szól... Ami engem illet, biztosíthatom önöket, hogy az itt töltött napok vitathatatlanul életem legboldogabb napjai. Február 12-én Csajkovszkij a Nemzeti Színházban adott hangversenyt. A siker ismét elsöprő, az ovációknak se vége, se hossza. Ezt jegyezte be ekkor naplójába: „A siker óriási! Egy perc abszolút boldogság!“ Korabeli feljegyzések, visszaemlékezések tanúsága szerint a prágai
