Új Szó, 1988. február (41. évfolyam, 25-49. szám)

1988-02-25 / 46. szám, csütörtök

„Van mire emlékeznünk“ város-téren, retzüzására, iára. A párt- /ba és hogy \tek baloldali, okuljon meg. tott hatalmas rchív-felvétel) Elmúlt hatvanhét éves, haja már deresedik, de járása, tartása ma is fiatalos. Kiegyensúlyozott, nyugodt ember benyomását kelti. Pásztor Gyula nem Érsekújvárott (Nové Zámky) született, de az itt eltöltött évek alatt szívéhez nőtt a város. Amikor tizenkét évesen ide került, hogy a polgári iskolát elvégezze, kis mezőgazdasági város volt, amely­ben az emberek jól ismerték egy­mást.- A polgári iskola elvégzése után szüleim is ide költöztek, mivel egyet­len gyermekük voltam - kezd bele élete útjának felelevenítésébe. - A Bat'a vállalat helyi üzemében kezdtem dolgozni, ahol felsőrész ké­szítő lettem. A magyar megszállás után a tulajdonos megváltozott, de a gyártási program maradt. Abban az időben az üzemi futballcsapatban hátvédet játszottam. 1942-ben be­hívtak tényleges katonai szolgálatra. Az egyenruhát csak a háború után vetette le. Fáradtan érkezett haza, de meg volt győződve arról, hogy ezután már csak jobb élet következhet, nagyobb becse lesz ie! in megtépázzák öjtják a forradal- or francia földön, ás, a hazatérés tán minden rossz svük: hazátlan bi- felügyelet. Fábry 'jntetőszázad, ke- ak harcolni, vagy ) egy harmadikat t talált a túlsó ol- napját a szovjet .íruhájában dobtá- a vállán Budapes- ien már csak egy .| a három Fábry- a a negyediket, a Petőfi partizán- . jsa - és későbbi Es akkor jön ő, i katona: Fábry ■>k, tervek, elhatá- )k munka. Ki gon- a győzelem szép kerekedhetnek vi­zsebkésével egyetlen mozdulattal elmetszette a derékszíját. Ezzel kész is volt a lefegyverzés. Megtörtént az is, hogy az egyik városnagy jól felöntve a garatra az ellen handabandázott, hogy vele nem is tudatták, hogy itt mi készül. Próbálták vele megértetni, hogy en­nek így kellett történnie, de minél jobban próbálták, annál nagyobb lármát csapott. Csak a kéznél levő vödör és a jó hideg víz segített. A harmadik loccsantás után a felbő­szült városatya csodálatosan értel­messé vált. Az apró epizódoktól eltekintve a parancsteljesítés percnyi késede­lem nélkül zajlott. Még azon a na­pon, nem sokkal ebédidő után há­rom teherautónyi milicista robogott végig a város főutcáján, mindenkit figyelmeztetve: a munkásosztály ké­szen áll, hogy akár fegyveres harc árán is útját állja az árulásnak. Eltelt még további három nap. Kelet-Szlovákia valamennyi legfon­tosabb létesítményében, intézmé­nyében, helységében fegyverben állt a Népi Milícia, a munkásosztály fegyveres hadserege. A negyedik nap reggelén Fábry zépületeket megszálltuk mán két év is alig stván a párt kelet- izottja fegyverbe kap, harci felada- vegrehajtásáért l a pártnak... le után máris moz- ígbízhatóbb mun- istákat, a partizán- it; a szakszerveze- .övetséget. Sebté- it is fogalmaztak, jiztonsági testület hadseregben szol­kommunistáktól után állították fel íoportokat. A pa- rcnyi pontossággal alyként elfoglaltak aktanyát. Ami ellen arancsnok szemé­ten tiltakozott. Inci- rülhetett volna, ha kezű milicista nem hez. Csendesen ttogó ezredest és itkezúleg készített István így szólt alkalmi telefonistájá­hoz, helyetteséhez, legközelebbi munkatársához, elvtársához:- Hívd, kérlek a központot. Jelen­teni szeretnék. Kótay Ferenc elvtárs, mert ő volt az alkalmi „telefonos kisasszony“ - mellesleg azóta sógora lett Fábry elvtársnak - máris nyújtotta a kagylót.- Jelentem - hangzott katonásan Fábry szava - a parancsot végrehaj­tottam ... Rend és nyugalom minde­nütt ... A gyárakat, középületeket megszálltuk... Rozsnyóra fegyvere­ket küldtünk: Prešovba tapasztalt szervezőket irányítottunk... Két évvel a második világháború után ezekben a februári napokban az ország színe-java újból fegyver­ben állt, hogy most már véglegesen pontot tegyen az évezredes „nagy pör“ után; megvédje örökségét, visszavonhatatlanul birtokába vegye jussát, amit már-már most is el akar­tak orozni tőle. SZARKA ISTVÁN a munkásembernek. Ezt hallotta gyakran a szülői házban, mivel édesapja az egykori Zselizi (Želie­zovce) járásban a párt egyik alapító­tagja volt. Csakhamar munkába állt, hogy részt vállaljon az ország újjáé­pítésében. Közben az územ az Au­gusztus 29-e Cipőgyár fióküzeme lett.- Sok minden nem úgy alakult, ahogy elképzeltem. Igaz, állami vál­lalat lévén nálunk megvolt a véle­ménynyilvánítás lehetősége, de ké­sőbb rájöttem, hogy a valóságban nem nyílt erre lehetőség. Amikor 1948-ban kormányválság robbant ki, figyelemmel kísértük a napi híre­ket, meghallgattuk Gottwald elvtárs beszédeit. Hosszabb-rövidebb időre a munkát is beszüntettük, ezzel ta­nújelét adva annak, hogy a CSKP politikáját támogatjuk. Gottwald elv­társ egyik beszéde után jelentkez­tem a pártba. A napok gyorsan tel­tek, egymás után peregtek az ese­mények. Az egyik napról a másikra a Népi Milícia tagja lettem. Akik fegyvert fogtunk, el voltunk szánva arra, hogy megvédjük az üzemet, a munkáshatalmat. Amikor kék munkaruhában, barettsapkában, te­nyérnyi széles karszalaggal részt vettünk a május elsejei felvonulá­son, az emberek melegen üdvö­zöltek. Teltek, múltak a hetek. Élete csak annyiban változott, hogy mester lett. Nem örülhetett sokáig beosztásá­nak. A cipőgyárat felszámolták, munkacsarnokaiban jött létre az Elektrosvit vállalat. Felnőtt fejjel munkát, szakmát változtatni nem volt könnyű, mégis maradt. Gyártás- tervezőként kezdte, majd a kalkulá­ciós osztályra került. Hogy megfelel­jen a követelményeknek, beiratko­zott a gépipari szakközépiskola esti tagozatára, 1960-ban érettségizett. Egy-két év szünet után a marxiz- mus-leninizmus esti egyetemére járt. amelyet 1968-ban fejezett be. Fiatalos lendülettel tanult azért, hogy másokat taníthasson, hogy lé­pést tudjon tartani a fejlődéssel. Szorgalma ma is példaképül szol­gálhat.- A Népi Milícia üzemi egységé­hez sem lettem hűtlen. Egy évig voltam parancsnoka, később a poli­tikai helyettes tisztségét láttam el, tagja voltam a járási törzskarnak Szamos lövészversenyen vettem részt, az egyik országos vetélkedő­ről ezüst éremmel tértünk haza. Bücszke vagyok ma is arra, hogy olyan egységben szolgálhattam, amely eredményeiért megkapta Az építésben szerzett érdemekért ki­tüntetést. A politikai munkából is mindig aktívan kivette a részét. Évekig volt a pártalapszervezet elnöke, az üze­mi pártbizottság előadója. Bárhova állították, bármivel bízták meg, be­csületjei helytállt Ha a közösségért kellett tenni valamit, sohasem mondta, hogy nem ér rá. Ha rövidek voltak a nappalok, az estékkel tol­dotta meg azokat.- Amikor elértem a nyugdíjkorha­tárt, úgy gondoltam, pihenni megyek. Harminchárom évi szolgálat után a Népi Milícia üzemi egységétől is búcsút vettem, talán ez volt a legne­hezebb. Sok-sok évet töltöttünk el együtt, jó közösségi szellem alakult ki. A kapcsolatot a mai napig tartom velük, ma is úgy érzem, hogy közé­jük tartozom. A nyugdíjasok, a Népi Milícia egykori tagjai gyakran össze­jövünk az üzemi klubban. Beszélge­tés közben felelevenítjük a februári eseményeket, a munkahelyen eltöl­tött éveket. Van mire emlékeznünk. Kertes házukban feleségével ket­tesben laknak, az egyik fia már az Elektrosvitben dolgozik esztergá­lyosként, a másik gépészmérnök a Senicai járásban. Tavasszal pa­lántákat, később virágokat nevelnek, amelyből jut eladásra is. Azt mondja, sohasem unatkozik, a gyümölcsfák, a szőlőtőkék, az autó és a ház körül mindig talál elfoglaltságot. A múlt megbízatási időszakban a polgári bizottság tagjaként is tevékenyke­dett. Most, hogy az utcai pártalap­szervezet elnöki tisztségéről lekö­szönt, a CSSZBSZ utcai szerveze­tének elnökévé jelölték. Nem hivat­kozik a korára, fiatalos tenniakarás- sal, elszántsággal veti bele magát a teendők sokaságába. Számos ki­tüntetés bizonyítja, hogy egész éle­tében hú maradt február szellemé­hez, a munkásosztályhoz. NÉMETH JÁNOS A szerző íelvétele Miloslav Vála A szerző felvétele Érdemdús évtizedek A ma már nyugdíjas Miloslav Vála több mint harminc esztendőn át töl­tötte be a strážskéi Chemko nemzeti vállalat igazgatói tisztjét. Ústí nad Labemböl került ide, az ország keleti csücskébe, bár 65 esz­tendővel ezelőtt Perbenyik (Pribe- ník) községben, tehát a Bodrogköz­ben született. Vasutas édesapja ab­ban az időben éppen ott dolgozott, majd visszatért Csehországba.- Ilyen kifürkészhetetlen az em­ber életútja - jegyezte meg moso­lyogva. Nem gondoltam volna, hogy én még valamikor visszakerülök Ke- let-Szlovákiába és életem nagyob­bik felét itt töltöm. Pedig engem csak három évre küldtek ide Strážskéba, 29 éves voltam, amikor 1952, au­gusztus elsején az akkori vegyipari miniszter átadta a kinevezésemet és a strážskéi Chemko alapító levelét. Vála elvtárssal együtt igen sok szakember érkezett ide Cseh­országból és az ország legkülönbö­zőbb főiskoláiból. Számukra világos volt a feladat, amely Szlovákia ipa­rosítási programjából eredt.- Tudtuk nagyon jól, hogy a cseh munkásosztály a győzelmes február eszméinek a megvalósítására törek­szik, amikor segítséget nyújt Szlová­kia iparosításához. Bennünket ez a feladat lelkesített, bár abban az időben elég sokan kétségbe vonták azt, hogy létrejöhet egy ilyen vegy­ipari vállalat Kelet-Szlovákiában. Nekünk ezeket a kételyeket folya­matosan, céltudatosan végzett mun­kánkkal kellett elhárítanunk. Igen sok tapasztalatunk nem volt ugyan, de az ideirányított emberek közti kapcsolatot a feladat nagysága, Számomra ilyen volt 1948 februárja (Lőrincz János felvétele) Mint sok százezer más állampolgárnak, nekem is alkalmam volt megismerni Masaryk és Beneš „arany­köztársaságát“, nem is szólva a klerikális fasiszta szlo­vák államról. Hogy milyen életük volt a munkásoknak és a szegényparasztoknak itt annak idején, arról rajtam kívül még sok élő tanú beszélhetne. Meggyőződésem, hogy február logikus betetőzése volt annak a harcnak, amelyet a munkásosztály és a szegényparasztság egy emberibb élet reményében elnyomói és kizsákmányolói ellen folytatott. A náci megszállás idején kibontakozó nemzeti felszabadító harc 1945 után kiéleződött osztály­harcba ment át, és a dicső februári napokban Csehszlo­vákiában végérvényesen eldöntötte a hatalom kérdését. A népi demokratikus csehszlovák állam keletkezése tehát nem egyik napról a másikra történt. Olyan folyamat végeredménye, amely az ellenállási harccal kezdődik, s a szlovák nemzeti felkelésen, a duklai harcokon, a Nemzeti Front kormányának megalakulásán át veze­tett a negyven év előtti napokhoz. Az 1944-1947 közötti időszak társadalmi helyzetének alakulását Szlovákiában jelentős mértékben befolyásol­ták a volt partizánok. Én, mint egykori partizán, a Szlovák Partizánszövetség štúrovói, majd a zselizi (Želiezovce) járási koordinációs bizottságának elnöke voltam. 1947 őszén a katonai alakulatok, amelyeknek soraiban sok egykori partizán volt, a nemzetbiztonsági alakulatokkal és az ellenállás erőivel együttműködve részt vettek a benderisták elleni akciókban. A Szlovák Partizánszö­vetség Központi Bizottságának kezdeményezésére szervezett akció azonban nagyobb célokat követett mint a benderisták felszámolása. Főpróba volt ez arra az esetre, ha a végső hatalmi összecsapásban a fegyverek is szóhoz jutnának. Stúrovóban, amely akkor járási székhely volt, nagyon erős befolyással rendelkezett a Demokrata Párt. Martin Kvetko, a Szlovák Nemzeti Tanács demokrata párti képviselője, mezőgazdasági megbízott, nagyon gyakori látogatója volt a városnak és a környékbeli falvaknak. A partizánszövetség tagjainak a járásban az volt a fel­adatuk, hogy szemmel tartsák a Demokrata Párt járási vezetőit, megakadályozzák a feketézést és a csempé­szést. Az ezer lakosnál nagyobb lélekszámú falvakban partizánrajok állomásoztak. 1948 elején az éleződő belpolitikai helyzet közepette jártuk a falvakat, és megvitattuk az ellenállás egykori harcosaival a politikai eseményeket. Olyan kiváló elvtársak kapcsolódtak be az agitációnak ebbe a formájába, mint Michal Hanák, Ivan Jesenský, František Masaryk és mások, közülük néhánynak sajnos már nem emlékszem a nevére. A kritikus, számunkra dicső februári napokban egy készenléti partizánkülönítmény parancsnoka voltam. A Szlovák Partizánszövetség Központi Bizottságán Bra­tislavában Hagara, Žalman és Faltán elvtársakkal folyta­tott tanácskozás után 1948. február 24-én érkeztünk vissza Štúrovóba. Az volt a feladatunk, hogy lezárjuk a határátkelőhelyeket és ellenőrzésünk alatt tartsuk a vasútállomást. A feladatot pontosan végrehajtottuk. Sikerült teljes mértékben úrrá lennünk a helyzeten és megkezdhettük a leszámolást azokkal, akik a kétéves tervet szabotálták, feketézésből vagy csempészésből tettek szert nagy munkanélküli jövedelemre. Štúrovo egykor mozgalmas napokat élt át. Végülis sikerült meg­teremteni a népi hatalom alapját: a munkás-paraszt szövetséget. Nagy segítséget jelentett ebben kormá­nyunk mezőgazdasági programja. így a Csehszlovák Köztársaság legdélibb határvidékén is a szlovák és magyar nemzetiségű lakosság többségének támogatá­sával a CSKP vezette dolgozó nép kezébe ment át a hatalom. RAGAN MIKULÁŠ, az ellenállás érdemes harcosa a kölcsönös segítőszándék, a tenni- akarás erőssé, ütőképessé tette. Olyan nagyszerű kollektíva ková- csolódott össze, amely képes volt leküzdeni a legnagyobb akadályo­kat, problémákat is. Ezekben pedig nem volt hiány. De nem csügged­tünk, becsületesen dolgoztunk. El­kezdődött a későbbi szakmunkások és az ágazati szakiskolák végzős növendékeinek munkába való felvé­tele, ezek szakmai-gyakorlati to­vábbképzése. Az 1953-as esztendő elején 600, az év vége felé pedig már 3200 embert foglalkoztatott az épülő vegyipari üzem, jelenleg pedig több mint 4200 szakképzett dolgo­zónak nyújt biztos megélhetést. Közben sok minden történt azóta, hogy az ötvenes évek elején, 516 millió koronás beruházási költség­gel, a hajdani falu szélén erdővel határos legelőkön és szántófölde­ken, egy közel hatszázötven hektá­ros területen felépült Strážské város büszkesége, Kelet-Szlovákia egyik jelentős vegyipari létesítménye, a Chemko nemzeti vállalat. Vála elvtárs ma is büszkeséggel és lelkesedéssel beszél arról, hogy vállalatuk az eltelt több mint három évtized alatt elért eredményeivel meggyőzően bizonyította, mennyire helyes volt ennek a fontos vegyipari létesítménynek a felépítése. Már a termelés első évében, 1955-ben tízmillió korona értékű árut produ­kált. Akkor kezdődött az urotropin, majd formaiin gyártása, aztán el­kezdték a Diakol, a salétromsav, a timsó gyártását is. A Chemko termékei mihamar megjelentek a külföldi piacokon is. Első termék­ként a hexamin Brazíliában került piacra. Ezt követte a Chempor, a Di- fenyl, a Delor, a Diakol, a Pentol. A jelenleg évente csaknem 2,7 mil­liárd korona értékű árut termelő vál­lalat 50 fajta termékének több mint 20 százalékát a világ harminc orszá­gába exportálják.- Ma még kevés helyen dicse­kedhetnek olyan eredményekkel, mint a Chemkóban, - jegyezte meg Vála elvtárs - ahol a termékeknek csaknem a 75 százaléka első osztá­lyúnak minősített áru, ahol a dolgo­zók több mint 60 százaléka a brigád- rendszerű munkaszervezést és ja­vadalmazást alkalmazza... Az egészségem sajnos, megroppant, de mégis elégedett embernek mondhatom magamat, hiszen be­érett több évtizedes munkánk gyü­mölcse, volt kinek átadni a helye­met, is amikor nyugdíjba mentem. Egy fiatal mérnök, Július Sabadoš, a műszaki tudományok kandidátusa áll most a vállalat élén, ahol ma a dolgozók átlagéletkora alig haladja meg a 30 évet. Az ő sorsuk, a válla­lat jövője ma is érdekel engem, hi­szen nem lehet számomra közöm­bös, hogyan alakul annak a vállalat­nak és kollektívájának a helyzete, amelynek kialakításában évtizede­ken keresztül én is részt vettem. A strážskéi Chemko nemzeti vál­lat több mint 35 éves létezése alatt csupán egyetlen évben nem teljesí­tette a tervét. Erre méltán büszke lehet Miloslav Vála elvtárs, akárcsak arra, hogy nyugdíjba vonulásakor a Győzelmes Február Érdemrenddel tüntették ki. KULIK GELLÉRT

Next

/
Oldalképek
Tartalom