Új Szó, 1988. február (41. évfolyam, 25-49. szám)

1988-02-19 / 41. szám, péntek

A munkásosztály érdekeinek kitartó védelmezői voltak Befejeződött az SZKP KB ülése (Folytatás az 1. oldalról) hogy a prágai ipar ma három hét alatt annyit termel, mint az egész 1949-es évben. A fővárosban 1949 és 1987 között 238 500 új lakást adtak át. Lényegesen átépítették a városi tömegközlekedést, s a met­róvonalak hossza ebben az ötéves tervidőszakban eléri a 40 km-t. Az aktivaértekezleten Miloš Jakeš elv­társ is felszólalt. Köszönetét mondott a CSKP veterán és érdemes tagjainak azért, hogy egész életüket egybekapcsol­ták a pártnak a burzsoázia és a fasizmus elleni küzdelmével, s aktívan részt vettek a dolgozó nép 1948 februári győzelméért és a szocializmus felépítéséért vívott harcban. Azért is köszönetét akarok mon­dani - hangsúlyozta hogy támogatják a CSKP XVII. kongresszusán meghatáro­zott politikát, amelyet főleg a CSKP Köz­ponti Bizottságának tavaly decemberben tartott 7. ülése konkretizált. Ezt és az azzal való egyetértésüket nagyra értékel­jük, hogy a szocializmus építésének to­vábbi forradalmi folyamata a februári győ­zelem eszméinek következetes megvaló­sításáért vívott harc folytatása. A dolgozók által a reakció fölött 1948 februárjában aratott győzelem óta eltelt időszak nekünk, kommunistáknak adott igazat. A párt akkor - Klement Gottwald szavaival élve - sikeresen megállta a helyét az állam vezetésének vizsgáján, helyes politikájának és annak köszönhe­tően, hogy meg tudta szerezni a nép tá­mogatását. Annak köszönhetően is, hogy a pártot Klement Gottwald vezette, aki a csehszlovák és egyben a nemzetközi kommunista mozgalom jeles személyisé­ge volt. Az azóta eltelt időszak belpolitikai és nemzetközi viszonylatban bonyolult volt. Előfordultak problémák és hibák, a törvényesség megszegésére is sor ke­rült. Mindebből levontuk a következteté­seket és a tanulságokat, amelyekhez ál­landóan vissza kell térnünk. Ezzel kap­csolatban Miloš Jakeš kiemelte, hogy ele­ve kudarcra vannak ítélve egy antifebru­árra irányuló törekvések, ahogyan ez 1968-ban is így volt. Éberek leszünk, hogy az ilyen erőfeszítéseket idejében felismerjük és meghiúsítsuk - hangsú­lyozta. A párt feladatairól szólva elmondta: A CSKP XVII. kongresszusa kitűzte a gazdasági és a szociális fejlesztés meg­gyorsításának irányvonalát népünk életé­nek további javítása, a szocializmus nem­zetközi befolyásának megszilárdítása, valamint a világbékéért és a haladásért folytatott küzdelem érdekében. Téves do­log arra gondolni hogy elkerülhetjük a szocialista társadalom fejlesztésének meggyorsítását, ez nagy lemaradáshoz vezetne. Az említett feladat teljesítése új forradalmi szellemet, új módszerek és eljárások érvényesítését, valamint útkere­sést követel meg. Célunk a gazdaság irányításának forradalmi átalakítása és életünk széles körű demokratizálása. Az átalakításnak azonban erősítenie kell a szocializmust, el kell mélyítenie elveit a társadalomban, a nép életében. Ez a célja intézkedéseinknek és annak, hogy következetes végrehajtásukra törek­szünk. Ebben a küzdelemben a kommu­nista pártnak kell élen járnia. Ebből indu­lunk ki a központi bizottság tanácskozá­sain, s erre irányulnak a pártszervezetek évzáró taggyűlései. Arra törekszünk, hogy a párt szilárd, egységes, offenzív legyen, hogy minden kommunista tettek­kel járuljon hozzá a gazdaság és a társa­dalom átalakításához. A továbbiakban Miloš Jakeš a Nemzeti Front és a nemzeti bizottságok aktivizálá­sának feladataival foglalkozott, és szólt azokról az intézkedésekről, amelyek célja a központi szervek munkájának ésszerű­sítése, az alacsonyabb szintű irányítási láncszemek jogkörének és felelősségé­nek növelése, s foglalkozott az irányító szféra káderösszetételének javításával és más kérdésekkel. Hangsúlyozta, hogy mindenütt meg kell szilárdítani a fegyel­met és a rendet Egyúttal harcolunk a szociális igaz­A fiatal nemzedék neveléséről (Folytatás az 1. oldalról) sokoldalú felkészítéséért. Az ülés vitájá­ban a felszólalók rámutattak arra, hogy különösen nagy súlyt kell helyezni a kitű­zött feladatok konkrét megvalósítására. A Nemzeti Front szervezeteinek együtt­működéséből ki kell küszöbölni a forma­lizmust és a bürokratikus módszereket, alkotóan kell lebontani a központ rendel­kezéseit az alacsonyabb láncszemek fel­tételeire. Mindeddig kihasználatlan lehe­tőségek vannak a fiatalok szabadidejének megszervezésében, főleg a kulturális, a testnevelési és a sportlétesítmények kihasználásában. Ezért határozottabban és következetesebben kell érvényesíteni a Nemzeti Front szerveinek koordináló szerepét, nagyobb mértékben kell bevon­ni a gyermekeket és a fiatalokat a tudo- mányos-műszaki tevékenységbe, s külön figyelmet kell fordítani az egészségileg károsodott fiatalokra. Az együttes tanácskozás végén intéz­kedéseket tettek azon feladatok teljesíté­sére, amelyek megfelelnek a fiatal nem­zedék és az egész társadalom létérde­keinek. Ezt követően a Szlovák Nemzeti Front KB Elnöksége értékelte a Szlovák Nem­zeti Front szerveinek és szervezeteinek hozzájárulását a szociálpolitikai feladatok megvalósításához. Kiemelte, hogy az e téren elért eredmények ellenére az állami szervekkel együttműködve a jövő­ben következetesebben kell megszüntet­ni a szociális téren még fellelhető fogyaté­kosságokat. Az elnökség behatóan foglalkozott a környezetvédelem helyzetéről és az arról szóló jelentéssel, hogyan irányul a választási programok teljesítése az ökológiai problémák megoldására. Ezután az elnökség méltatta a Szak- szervezetek Szlovákiai Tanácsának a szlovákiai szakszervezeti szervek és szervezetek fő feladatainak sikeres kidol­gozására irányuló törekvését. A tanács­kozás napirendjén a továbbiakban azok az intézkedések szerepeltek, amelyeket a szlovák kormány a szolgáltatások gaz­dasági mechanizmusának átalakítása és színvonaluk emelése érdekében hagyott jóvá. Felkérte az ipari, a fogyasztási és a lakásszövetkezetek szövetségeinek el­nökeit, valamint a Szlovák Nemzeti Front szervezetei központi bizottságainak elnö­keit, hogy a szlovák kormány intézkedé­sei alapján saját határozatokat hozzanak a szolgáltatások színvonalának emelé­sére. Az ülés végén az elnökség jóváhagyó­lag tudomásul vette a Szlovák Nemzeti Front Központi Revíziós Bizottságának múlt évi tevékenységéről és idei feladatai­ról szóló jelentést. ságosság elmélyítéséért, amely alapjá­nak azt tekintjük, hogy mindenütt a java­dalmazás szocialista elvét alkalmaszák, vagyis mindenkit munkaeredményei alap­ján jutalmazzanak Az embereknek meg kell érteniük, hogy életük csak annak alapján javulhat, amennyire hatékonyan tudunk termelni, amennyire jól tudunk gazdálkodni. Ezt mindenkinek tudatosíta­nia kell. A párt fő feladata az emberek mozgó­sítása, a CSKP irányvonalának megvilá­gítása, hogy higgyenek ebben az irányvo­nalban, helyesen megértsék, és aktívan részt vegyenek megvalósításában. Kife­jezte azt a meggyőződését, hogy ezt az 'érdemes párttagok is elősegítik. Tovább haladunk előre a Szovjetunióval szilárd barátságban és szövetségben a februári győzelem útján - mondotta. A tanácskozás végén a résztvevők jóváhagyták a CSKP Központi Bizottsá­gának küldött levél szövegét, s a levelet átnyújtották Miloš Jakeš elvtársnak Eb­ben teljes támogatásukról biztosították a CSKP politikáját, amelyet az átalakítás forradalmi folyamatában követ. A több mint 500 veterán és érdemes prágai párttag aktívaértekezlete az Inter- nacionálé hangjaival fejeződött be. Jelentős évfordulók jegyében (Folytatás az 1. oldalról) rulnak. A csütörtöki tanácskozáson, amelyet Zdenék Horení vezetett, je­len volt Jan Bouchal és Leonyid Pukasz, a Szovjetunió csehszlová­kiai nagykövetségének tanácsosa A szövetség által a CSSZBSZ X. kongresszusa utáni időszakban tel­jesítendő feladatokról Miroslav Bo- chenek, a CSSZBSZ központi titká­ra szólt. Hangsúlyozta, hogy ezeket a feladatokat a CSKP KB 7. ülésé­nek határozataival összhangban kell megítélni. A csehszlovák-szovjet barátságról elnevezett szocialista munkabrigádok tevékenységét érté­kelve kiemelte, hogy e kollektívák tagjainak be kell kapcsolódniuk a Szakszervezetek Központi Taná­csának kezdeményezése és a prá­gai felhívás nyomán kibontakozott mozgalomba. Az ezt követő vitát Viliam Šalgo- vič, a CSSZBSZ Szlovákiai Közpon­ti Bizottságának elnöke vezette. A felszólalók rámutattak a CSSZBSZ tagjainak azon törekvé­seire, hogy aktívan hozzájáruljanak a kitűzött feladatok valóra váltásá­hoz. Kiemelték, hogy egyes akciók megszervezésében formalitás ta­pasztalható. Egyúttal javaslatokat tettek a CSSZBSZ-szervezetek te­vékenységének javítására. Az együttes ülés végén a résztve­vők jóváhagyták a CSSZBSZ idei tevékenységének fő irányait s azo­kat a politikai és szervezési intézke­déseket, amelyek a CSSZBSZ X. kongresszusán hozott határozatok végrehajtását célozzák. A Keresztyén Békekonferencia területi szervezetének közgyűlése Hozzájárulnak a társadalom előtt álló feladatok megvalósításához (ČSTK) - Közgyűlést tartott tegnap a prágai International Szállóban a Ke­resztyén Békekonferencia területi szerve­zete. A 15 tagegyház képviselői értékel­ték a szervezetnek a múlt évben kifejtett tevékenységét, és meghallgatták az em­beri jogokkal s a leszereléssel foglalkozó szakbizottság jelentését. A tanácskozás második részében ün­Egyesült államokbeli rabbik 40 tagú csoportja járt hazánkban (ČSTK) - Befejezte háromnapos cseh­szlovákiai látogatását az egyesült álla­mokbeli rabbik 40 tagú csoportja, amely az amerikai rabbinátus megbízásából járt hazánkban. A Csehszlovák Sajtóiroda munkatár­sával beszélgetve Ernst M. Lorge chica­gói rabbi kijelentette: csehszlovákiai láto­gatásuk során meggyőződtek arról, hogy itt vallásszabadság van, hogy a zsidó hitvallású állampolgárok akadály nélkül gyakorolhatják vallásukat. Ezzel kapcso­latban megjegyezte, hogy prágai látoga­tásuk idején az amerikai rabbik naponta kétszer istentiszteleten vettek részt, s megtekintették az állami zsidó múzeum műemlék épületeit. Nagyra értékelte, hogy a prágai Zsidóváros történelmi ré­szét jó állapotban tartják. Ernst M. Lorge hozzátette: valameny­nyiük számára megrendítő élményt jelen­tett az észak-csehországi Terezínben tett látogatás, ahol a nácizmus áldozatává vált zsidók tiszteletére építettek emlék­művet. Az amerikai rabbik jártak a terezíni zsidótemetőben, s koszorút helyeztek el az Ohre folyó mellett azon a helyen, ahová a nácik 22 ezer meggyilkolt zsidó hamvait szórták.- A nácizmus kegyetlensége Terezín­ben lépten-nyomon szembetűnik, az ot­tani gettó semmiben sem különbözik a többi megsemmisítő tábortól - mondot­ta Ernst M. Lorge. Az interjú végén elmondotta, hogy ha­zatérésük után az amerikai rabbik tájé­koztatni fogják hittestvéreiket a csehszlo­vákiai zsidó hitközségek tevékenysé­géről. nepi megemlékezésre került sor a februá­ri győzelem 40. évfordulója alkalmából. A jelenlevőket Milan Vondruška, a Cseh Nemzeti Tanács első alelnöke üdvözölte, majd nyilatkozatot fogadtak el. Ebben magukénak vallják az örökségét ennek a történelmi eseménynek, amely megha­tározó fordulatot jelentett az új, szociális és emberi szempontból igazságosabb társadalom építésének irányába. A nyilatkozat a továbbiakban megálla­pítja: ,,1948 februárja életünk élő valósá­ga. A keresztények gyakran tapasztalták, hogy eszméi és céljai ugyanabba az irányba mutatnak, mint hitük. Az új gon­dolkodásmódot sürgető felhívás a keresz­tényekre nézve is érvényes, ezért Krisz­tusban való hitünkből kiindulva kötelessé­günknek tartjuk, hogy hozzájáruljunk a társadalmunk és az egész emberiség előtt nyíló nagy lehetőségek valóra váltá­sához“. Ezzel kapcsolatos beszédében dr. Mi­lan Salajka, a szervezet elnöke rámuta­tott arra, hogy egyes körök igyekeznek megzavarni az egyházaknak ezeket a po­zitív erőfeszítéseit. Erről tanúskodik a szocialista állam és a csehszlovákiai egyházak jó viszonyának megrontása céljából nemrég indított kampány is. A közgyűlésen részt vett Vladimír Jankú miniszterhelyettes, a szövetségi kormány egyházügyi titkárságának igaz­gatója. (Folytatás az 1. oldalról) így nyílt meg az út Genfbe, majd n.Reykjávíkba, végül Washingtonba, ahol az Egyesült Államokkal a leg­felsőbb szinten írtuk alá a közepes és rövidebb hatótávolságú rakétákra vonatkozó megállapodást, amely az első nukleáris leszerelési szerző­dés. Úgy gondolom, hogy a doku­mentum értékelésekor mindnyájan egyetértünk abban, hogy a gyakor­latban erősíti meg az 1985 áprilisi plenáris ülésen elkezdett és a XXVII. pártkongresszuson elméletileg meg­indokolt politika helyességét. Azt szoktuk mondani, hogy a Washing­tonnal aláírt szerződés a reális le­szerelés kezdete. Azt akarjuk, hogy ez tényleg így legyen. És arra fo­gunk törekedni, hogy ennek a kez­detnek folytatása is legyen. Ez azonban a szocialista orszá­gok, más haladó és békeszerető államok, társadalmi mozgalmak, az ENSZ és az el nem kötelezettek kitartó harcának is az eredménye. Kiemelkedő tudósok, kulturális és egyházi személyiségek aktivitásá­nak, kölcsönös megértésüknek úgy­szintén az eredménye, számos poli­tikus, a kereskedelmi és katonai kö­rök megfontolt hozzáállásának is a következménye. A szerződés sa­játos mutatója annak a szintnek, amelyre a béke potenciálja jutott. Arról is tanúskodik, hogy az új gon­dolkodásmód kezd hatni a világpoli­tikára. A szerződés kidolgozása ta­nulságos a szerzett tapasztalatok szempontjából is. Bizonyítást nyert, hogy az egyenjogú, intenzív tárgya­lások a kölcsönös érdekek tisztelet­ben tartása mellett gyümölcsözőek lehetnek. Mihail Gorbacsov a továbbiakban kiemelte, a szerződés aláírása nem lehet ok a megnyugvásra és az elégedettségre. Úgy lehetne fogal­mazni, hogy megnyitotta a leszere­lésért és a békéért vívott küzdelem, s az ideológiai harc új szakaszát. A Szovjetunióval fenntartott kapcso­latok normalizálásának ellenfelei a lelkesedés első napjai után igen hamar konditották meg a vészha­rangot, s mozgósították erőiket ■a oar^rióc; ratifikálása ellen. Az amerikai kormány tartja szavát és védi a szerződést. Ugyanakkor bólo­gat'a szélsőjobboldal szovjetellenes és árttíkommunféta retorikájához. ^Jelentősen aktivizálódott a NATO európai'országaiban a militarista te­vékenység. A leszerelésre kerülő ra­kéták „kompenzálását“ szervezik, s azoknak a nukleáris fegyvereknek a korszerűsítésére, illetve számuk növelésére törekszenek, amelyekre - állítják cinikusan - a szerződés nem vonatkozik. A szovjet-amerikai hadászati fegyvercsökkentési tár­gyalásokat helyeslik, ugyanakkor azt hangoztatják, hogy Franciaor­szág és Nagy-Britannia egyáltalán nem kívánja megállítani atomfegy­verei számának növelését. Magas rangú vezetők elismerés­sel nyilatkoznak az átalakításról, ugyanakkor a „kommunizmus ex­panziójáról“ beszélnek, s azt han­goztatják, hogy a szovjet vezetés által folytatott „mosolydiplomácia“ kétségekre ad okot, mert ez a veze­tés nem akarja megváltoztatni a rendszert. Tudjuk, miért kezdtek aggódni ezek a körök. Nemcsak azért, mert a leszerelés veszélyez­teti a katonai-ipari komplexum hatal­mas nyereségeit, hanem azért is, mert attól tartanak, hogy a szocialis­ta eszmék vonzóbbá válnak, s a szocializmus tekintélye megnö­vekszik. Félelemmel tölti el őket. hogy ismét nő az országunkkal szembeni rokonszenv, s a Szovjet­unió „újrafelfedezésének“ a tanúi lehetünk - mondotta az SZKP KB főtitkára. (Mihail Gorbacsov be­szédét lapunk holnapi számában közöljük.) Moszkvában tegnap ülést tartott az SZKP Központi Ellenőrző Bizott­sága. Ivan Kapitonov, a bizottság elnöke egyebek között rámutatott, hogy a központi bizottság plenáris ülésén elhangzott beszédében Mi­hail Gorbacsov kitűzte a párt ideoló­giai munkájának időszerű feladatait. A fő figyelmet az olyan elvi problé­máknak szentelte, mint az átalakítás ideológiai biztosítása, a társadalom politikai rendszerének további töké­letesítése. Moszkvai tájékoztató a Shultz-látogatásról Új szovjet javaslat a genfi leszerelési konferencián (ČSTK) - Vagyim Perfiljev, a szovjet külügyminisztérium tájékoztatási főosztá­lyának helyettes vezetője tegnapi moszk­vai sajtóértekezletén egyebek között George Shultz amerikai külügyminiszter közelgő látogatásával foglalkozott. El­mondta, a szovjet-amerikai magas szintű tárgyalásokon a nemzetközi béke és biz­tonság megszilárdításával, konkrétan a hadászati támadófegyverek 50 százalé­kos csökkentésével összefüggő kérdé­sek, továbbá a hagyományos fegyverzet, a vegyi fegyverek problémája és a regio­nális válsággócok kérdésköre lesz napi­renden. George Shultz február 21-én ér­kezik Moszkvába, s még aznap megkezdi megbeszéléseit Eduard Sevardnadzé- val. Február 22-re tervezték Mihail Gor­bacsov és az amerikai külügyminiszter találkozóját. Shultzot úgyszintén fogadja Nyikolaj Rizskov. Előreláthatólag febru­ár 23-án reggel sajtóértekezletet tart az amerikai diplomácia vezetője - közölte a szovjet külügyi szóvivő. Perfiljev a továbbiakban elmondta, hogy a szovjet parlament két háza külügyi bizottságainak közös előkészítő bizottsá­ga ma kezdi meg a közepes és rövidebb hatótávolságú rakétákra vonatkozó szer­ződés ratifikálásával összefüggő kérdé­sek megvitatását. A bizottság előtt beszé­det mondanak a külügyminisztérium, Különjáratok (ČSTK) - Tekintettel arra, hogy a tava­szi szünet idején várhatóan megnövek­szik az utasforgalom, a Keleti Vasútigaz- gatóság a következő különvonatokat in­dítja: Február 27-én a Bratislavai Főpá­lyaudvarról 7.43-kor induló gyorsvonat 15.26-kor érkezik Prešovba. Ugyanaznap a Bratislavai Főpályaudvarról a 8.33-kor induló gyorsvonat 16.43-kor érkezik Kas­sára (Košice). Február 27-én a Prešovból 8.04-kor induló pedig 15.34-kor érkezik Bratislavába. Március 5-én a Bratislavai Főpályaudvarról 8.33-kor szintén indul gyorsvonat Kassára. Március 6-án a Kas­sáról 14.14-kor induló gyorsvonat pedig 22.10-kor érkezik a Bratislavai Főpálya­udvarra. Az utasok bővebb tájékoztatást a va­sútállomásokon kaphatnak, s a váróter­mekben is kifüggesztik a különjáratok in­dulásának időpontját. a honvédelmi minisztérium és más szer­vek képviselői. A testület úgyszintén meg­hallgatja számos szovjet tudós vélemé­nyét. A szovjet szóvivő tájékoztatott azokról a javaslatokról, amelyeket a Szovjetunió a genfi leszerelési konferencia tegnapi ülésén terjesztett elő. Az indítványok a vegyi fegyverek teljes betiltásáról szóló szerződéssel összefüggésben a sokolda­lú információcserére vonatkoznak. A Szovjetunió javasolja, hogy a részt vevő államok még 1988 első felében adjanak átfogó tájékoztatást vegyi fegyvereik készleteiről, gyártásuk helyszínéről, a technológiákról és az előállításukhoz szükséges berendezésekről. Emellett va­lamennyi résztvevő kijelölhetné azt az üzemet, amelyben egy nemzetközi szak­értői csoport kipróbálná a rendszeres nemzetközi ellenőrzési eljárásokat. A SPANYOL KOMMUNISTA PÁRT XII. kongresszusára tegnap Madridba ér­kezett a csehszlovák pártküldöttség, amelynek élén Václav Václavík, a CSKP KB tagja, az észak-morvaországi kerületi pártbizottság vezető titkára áll. A DÉL-LIBANONBAN elrabolt ameri­kai alezredes, Richard Higgins sorsáról továbbra sincs hír. A széles körű nyomo­zásban részt vesznek a Libanonban állo­másozó ENSZ-erők és a síita Amal moz­galom fegyveres egységei is. Ugyancsak nem tudni közelebbit az ENSZ palesztin segélyügynökségének két korábban elra­bolt/munkatársáról. A CSEHSZLOVÁK ÉS A MAGYAR újságírók szövetsége közötti együttmükö­dés idei jegyzőkönyvét írta alá Prágában a két szervezet vezetője, Josef Veselý és Megyeri Károly. HÁROM SZOVJET MESTERSÉGES HOLD semmisült meg, mivel a pályára állításukra hivatott speciális blokk vezér­lőrendszere felmondta a szolgálatot. A Kozmosz 1917,1918 és 1919 műholda­kat a Proton típusú rakéta vitte fel az űrbe. Amint arról a TASZSZ beszámolt, a há­rom műhold az atomoszféra sűrű rétegei­be érve megsemmisült. ÚJ SZÚ 2 1988. II. 19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom