Új Szó, 1988. január (41. évfolyam, 1-24. szám)

1988-01-14 / 10. szám, csütörtök

Eszmei-politikai és propagandamunka az átalakítás jelenlegi szakaszában

Mihail Gorbacsov találkozója az ideológiai front vezető dolgozóival

(ČSTK) - Január 8-án találkozóra került sor az SZKP Központi Bizottságán a tömegtájékoztatás és propaganda, az ideológiai intézmények és alkotó szövetségek vezető dolgozóival, s a tanácskozáson áttekintették az eszmei-politikai, az alkotó és a propagandamunka feladatait az átalakítás jelenlegi szakaszában. A találkozón Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára beszédet mondott.

Elvtársak!

Annak ellenére, hogy az új év kezdetén találkozunk, nemcsak az új, hanem a régi esztendőről is beszélni fogunk. Nem azért mert ilyenkor így szokás, ebből a szempontból értékelni a problémákat, hanem azért is, mert a tavalyi és az idei esztendő szorosan összefügg.

Ma a korábban megtartott találkozók szellemeben, vagyis elvtár'siasan és nyíltan akarok szólni. A jelen kor országunk sorsa szempontjából döntő, s ezért ezeket a vitákat elsősorban a párton belül, a pártapparátussal, népünk minden rétegevei folytatjuk. S természetesen folytatni akarjuk a jó hagyományt, vagyis a találkozókat a tömegtájékoztató- és propagandaeszközök, valamint az alkotószövetségek vezető munkatársaival.

Elkerülhetetlenül szükségünk van a véleménycserére, az elvtársi vitára. Ezért, kedves elvtársak, nagy jelentőséget tulajdonítunk az önökkel való találkozóknak

Azt mondottam, hogy az 1987-1988- as év fordulóján találkozunk. Már ez is indokolja, hogy értékeljük a múltat, elvégzett munkánkat, ugyanakkor megkíséreljünk a jövőbe tekinteni.

S még egy körülmény teszi ezt a beszélgetést különösen fontossá. Lényegében befejeztük az átalakítás első szakaszát, s elkezdjük a másodikat. Ezért választóvonalhoz érkeztünk. A szakaszokra való felosztás természetesen relatív.

Az életben minden mindennel összefügg, s amit megkezdtünk, abból sok minden folytatódik és folytatódni is fog.

Azért különböztetjük meg ezt a két szakaszt, hogy világosabban meghatározhassuk a ránk váró feladatokat. Az első szakaszban nagy erőfeszítéseket kellett tennünk, hogy elméletileg helyesen értsük meg a nyolcvanas évek közepéig kialakult helyzetet.

Meg kellett értenünk annak a társadalomnak a reális helyzetét, amelyben élünk, s kitűzni a jövőre szóló terveket. De nem felületes, leegyszerűsített elképzelések alapján, hanem tudatosítva az országunkkal, a szocializmussal és a világgal szembeni felelősségünket, tekintettel országunk jelentőségére és feladatára.

Kidolgoztuk az átalakítás koncepcióját, rendkívül fontos és széles körű döntéseket hoztunk. Ezek nélkül nem haladhatnánk perspektivikusan előre oly módon, hogy ugyanakkor a mindennapi kérdésekkel is foglalkozzunk.

Az átalakításnak ebbe a szakaszába társadalmunk számottevő erői bekapcsolódtak. Mindenekelőtt magának a pártnak az ereje, a tudósok, a művészek és a tömegtájékoztatás. Népünk aktív volt. Dolgozott, teljesítette a feladatokat s nem várt arra, amíg befejeződnek az elméleti és politikai kutatások.

Az első szakasz abban különbözik, a következőtől, hogy tisztáztuk, mit kell tenni és hogyan kell tenni. Nehéz feladat ez, amely ma is időszerű. Most azonban bonyolultabb szakasz következik, amikor az átalakítás koncepciójának a lehető legszélesebb kapcsolatba kell kerülnie az élettel, a szovjet emberek millióinak gyakorlati tevékenységével.

Azt, amit a politikai vezetés és népünk haladó része tudatosított, most egész népünknek, minden rétegének tudatosítania kell. Ha nem érti meg világosan a párt politikáját, nem lesz meggyőződve annak szükségszerűségéről. Es éppen ez a meggyőződés határozza meg az emberek gondolkodását és reális tetteit.

Valóban grandiózus feladat ez, melynek középpontjában az ember áll. Abból a szempontból, hogy mi mindent teszünk az emberért, és abból is, hogy maguknak az embereknek kell végrehajtaniuk mindazt, amit kollektív módon elhatároztunk.

Ma számos folyamat kiéleződött, a vita erősödik Az átalakítási folyamat nem megy küzdelem nélkül. Ez természetes. Ha az átalakítás valóban a forradalom folytatása, ha ma igazán forradalmi politikát folytatunk, akkor a harc elkerülhetetlen.

így volt ez minden forradalom idején, s így van ez ma is. Mi ezt tudatosítjuk. Más dolog, e harc formái és résztvevői. Országunkban ezek nem antagonista és ellenséges pártok, amelyeknek ellentétes osztályérdekeik vannak Inkább ideiglenes, csoportérdekekről, esetenként ambíciókról beszélhetünk, ha egyáltalán az érdekek közé lehet sorolni az ambíciókat.

Mi mindannyian részt veszünk országunk átalakításának hatalmas, alkotó munkájában. Ezért nálunk a harc a párbeszéd. az ideológiai viták formáját ölti, azzal a céllal, hogy kiismerjük magunkat a helyzetben és megvilágítsuk a ránk váró feladatokat. Éppen ezt kell érintenie a mi beszélgetésünknek is, elvtársak.

Befejezzük az egyik szakaszt és belépünk a másikba. Minőségileg változnak a feladatok, s főleg a munka terjedelme. A súlypont már a gyakorlati megvalósítás, a politikai életbe léptetésének síkjára tolódik át-Ez már minőségileg új helyzet, amit mindannyian tudatosítottunk.

Mindnyájan, akik ezen a találkozón részt vesznek, egészen közvetlen kapcsolatban állnak társadalmunk életével, naponta széles körű információkat kapnak, tudatosítják, figyelemmel kísérik és érzik a nálunk lejátszódó folyamatokat és azok távlatait.

Ebben az értelemben akarom ismét hangsúlyozni, hogy az 1987-es esztendő sok mindent hozott nekünk Még akkor is, ha a legnagyobb szigorral értékeljük, el kell ismerni, hogy a nagy munka éve volt ez. Ha nem lett volna az az elméleti, politikai és gyakorlati munka, amit tavaly a nagy október 70. évfordulójának ünnepségei kapcsán végeztünk, mindannyian két vagy három fokkal alacsonyabb szinten lennénk mind az elmúlt, mind a jelenlegi szakasz, valamint perspektíváink megértésében Alaposabban elemeztük a társadalmat. Jobban ismerjük most történelmünket, s ez rendkívül fontos.

Nem érthetünk egyet azokkal, akik azt ajánlják, feledkezzünk meg a történelemről, vagy csak egyes mozzanatait használjuk ki. Most mindannyian tudatosítjuk, hogy ez az álláspont elfogadhatatlan. Alaposan ismernünk kell hazánk történelmét, főleg az Október utánit. E történelemnek, az egyes jelenségek okainak az ismerete, azoknak az okoknak, amelyekből államunk hatalmas sikerei kiindultak, valamint a nagy hibák és történelmünk tragikus eseményei okainak az ismerete - mindez lehetővé teszi, hogy a ma számára levonjuk a tanulságokat, hiszen meg akarjuk újítani a társadalmat, s jobban kihasználni a szocializmus erejét és értékeit. Ma valóban jobban ismerjük történelmünket és számos jelenség gyökereit, amelyek az utóbbi időben nyugtalanítottak bennünket, és amelyek közvetlenül elvezettek a társadalom átalakításának elkerülhetetlenségéről megfogalmazott döntéshez.

Történelmünk megértése, amihez Október 70. évfordulója ünnepségeinek előkészítése során jutottunk el, természetesen nem valami állandó, egyszer s mindenkorra adott dolog. Ez a további kutatások során mélyülni és fejlődni fog.

Az ismeretek mélyülése, a történelem, a múlt tanulságainak a megismerése, az előrelépés távlatainak a kidolgozása jellemző munkánkra napjainkban. Mindaz, amit ebben az irányban tettünk, gazdagította társadalmunk egész politikai, ideológiai és szellemi szféráját. Ennyit először.

Másodszor: Mint már mondottam. 1987 a nagy döntések éve volt. A következőképpen fogalmaznám ezt meg: ha nem lett volna az SZKP Központi Bizottságának januári és júniusi ülése, ha nem lett volna az állami vállalatról szóló törvény, akkor sok minden másként lenne. Másként értelmeznénk a helyzetet, s mások lennének az elképzeléseink arról, hogy mit kell ma csinálni, milyen úton haladjunk tovább.

A lényeges előrelépés az átalakítás elméletének és politikájának kidolgozása során, öntudatos és céltudatos jelleget ad munkánknak. Következetesen kell most eljárni, az elfogadott döntésekből kiindulni, a pártban és az egész társadalomban, e problémák mélyreható tudományos elemzéséből és megvitatásából. Ez teszi lehetővé, hogy áttérjünk az átalakítás következő szakaszába.

Az elmúlt év továbbá meggyőzően bizonyította, hogy a Szovjetunióban folyó folyamatoknak nemcsak országunk szempontjából, hanem a szocializmus, általában a világhelyzet szempontjából is óriási a jelentőségük. Az elmúlt esztendőben ezt különösen szembetűnően érezhettük.

Mindaz, ami meghatározza felelősségünk mértékét, mindaz, amit országunkban teszünk összhangban a külpolitikai kezdeményezésekkel, lehetővé tette számunkra, hogy először tudatosítsuk: reálisan kitűzhetjük magunk elé azt a feladatot, hogy a jobb irányába változtassuk a világban uralkodó helyzetet.

Emlékezzünk vissza, hiszen nem olyan régen volt 1986. január 15-e. Meghirdettük az atomfegyverek nélküli, biztonságos világ koncepcióját. Az első reagálás a Nyugaton (főleg a politikusok és politológusok körében) ilyen volt: ez utópia. Annak ellenére is, hogy már kezdettől fogva úgy értelmeztük és készítettük elő a dokumentumot, ne lehessen úgy tekinteni rá, mint valami újabb ünnepélyes jelszóra, amelynek nagymértékben pacifista íze van, de mégiscsak távol áll a reális politikától. Nem, ebben a dokumentumban pontosan megjelöltük a célokat, a feladatok megoldásához való konkrét hozzáállásokat, s az érdekek egyensúlyát is. Az volt a meggyőződésünk, hogy ez a dokumentum nagy hatással lesz. Ennek ellenére az első szakaszban sokan úgy vélték, hogy csak a távoli célt jelöli meg, amelynek nincs időszerű jelentősége.

Ma láthatjuk, hogy az általunk meghirdetett gondolatok, amelyeket új politikai gondolkodásmódnak nevezünk, utat törnek: nehezen, a megcsontosodott sztereotipiákkal, a régi megközelítésekkel folytatott harcban De mégiscsak utat törnek. önöknek széles körű kapcsolataik vannak a világközvélemény különböző képviselőivel, s úgy vélem, alá tudják támasztani, hogy az én megállapításom nem túlzott. A világban a helyzet, a hangulat a jobb felé változik. Az elmúlt év meggyőzően igazolta, a világban számos probléma halmozódott fel, amelyek bonyolítják az életet. A lázas fegyverkezés és a katonai konfrontáció hatalmas eszközöket, szellemi potenciált, emberi erőt von el a létfontosságú egyetemes feladatok megoldásától.

Koncepciónk, s mindjárt ezt követően a konkrét kezdeményezéseink, lényegében termékeny talajra hullottak. S ma már megjelentek az első hajtások. A konkrét eredményt véleményen szerint a következőképpen lehet jellemezni: megkezdődött a nemzetközi helyzet javulásának, egészségesebbé válásának reális folyamata. Áttörés eddig nem következett be, de az alapjait lerakta a közepes és a rövidebb hatótávolságú rakétákról szóló szerződés.

Ha tehát globális politikai szempontból közelítünk az elmúlt évhez, úgy értékeljük, mint a széles körű nagy jelentőségű események és változások évét a világfejlődésben.

Az átalakítási folyamat politikai szempontból történő értékelésekor legfontosabbként azt kell hangsúlyozni, hogy a nép szilárdan bekapcsolódik e folyamatba. Egyre nagyobb mértékben kér szót, kihasználja a párt és állami szervek, valamint társadalmi szervezetek tevékenységében megmutatkozó demokratizálási folyamatot és nyíltságot. Figyeljék meg, hogy ma a munkásosztály milyen határozottsággal veti fel a társadalom életének és az átalakításnak az egyes kérdéseit, milyen reálisan terjeszti elő az új helyzetből fakadó követeléseit.

December 31-én a politikai bizottság ülésén több órát töltöttünk az elmúlt év legjellemzőbb jelenségeinek áttekintésével. Következtetéseink egyike az volt, hogy tavaly csak egyes személyek vagy pedig kis csoportok helyezkedtek szembe az átalakítással. A munkások és kolhoztagok, az értelmiség képviselői nagyon nyílt vitákban, az élénk véleménycserék során, s az egyes ágazatok, dolgozókol- lektivák életének megtárgyalása során összességében az átalakítás, az ország és a szocializmus iránti nagyfokú felelősségtudatot tanúsítottak.

Elvtársak, ez nagyon fontos jelenség, s jó az, hogy megszűntünk félni, nem esünk kétségbe a nép gondolkodásának legkisebb ,,mozgolódásától“, hogy kísérletet tesz a szocialista demokrácia - amely társadalmunk lényege - erejének megvalósítására Tapasztalatokat szerez a párt és tapasztalatokat szereznek a káderek. Nem könnyű ez és nem fájdalom- mentes: még gyakorta kölcsönösen

ijesztgetik egymást.

Nem ritkán bírálnak bennünket, egyesek jobbról, mások balról. Ez utóbbiak azt állítják, hogy az átalakítás leállt, felszólítanak a határozottabb intézkedésekre, hogy rázzuk fel a kádereket és így tovább Ez többek között a KB októberi plénum- ülésén is megmutatkozott.

Mit mutatott a vita? Azt, hogy ma, amikor elkezdtünk komolyan dolgozni, megkezdtük az átalakítási politikát és megvalósítását, az ,,ultraátalakitás“ frazeológia tehetetlen. A ,.forradalmi" frázisok hordozóinak nincs sem elszántságuk, s nem is hajlandók magukra vállalni a felelősséget, a kemény és hosszan tartó

munka terheit, a társadalom új célkitűzéseihez vezető munkáét.

Nem fogjuk titkolni, hogy a pártnak e frazeológiával szembeni ellenállását az értelmiség egy része, s főleg az ifjúság úgy értelmezte, mint az átalakítás elleni támadást. Ez azonban mélységes tévedés, a nép helyesen megértette, s nem dőlt be a demagóg frazeológiának.

S most az átalakítás jobbról jövő kritikájáról. Az erről érkező hangok csaknem a szocializmus „alapjainak aláásásáról" szólnak. Fel kell tenni a kérdést, mivel vannak aláásva? Azáltal, hogy a nép kezdeményezést tanúsít, felemeli fejét, hogy biztonsággal fogjon hozzá a műhöz abban az országban, amelynek a gazdája? Ellenkezőleg, a szocializmus nemcsak hogy nem gyengül, hanem erősödik, s a nép politikai és társadalmi aktivitásával teljesebb mértékben valósítja meg alkotóerőit. A csapás a direktív, adminisztratív módszerek és konkrét hordozóik, valamint az ő érdekeik ellen irányul. Azok ellen, akik nem értik meg a kort, azt, hogy nem tudunk másképp előrehaladni, mint életünk demokratizálásával. Hiszen éppen így gondoltuk ezt, amikor hozzáláttunk az átalakításhoz. Ezért szilárdan kell haladnunk választott utunkon. S ebből a szempontból az 1987-es év a szocialista demokrácia nagy iskolája volt.

Ehhez a felismeréshez természetesen nem jutottunk el könnyen, de el akarom mondani önöknek, hogy jól elsajátítottuk. Ma már mások vagyunk, mint 1985 áprilisában, mások, mint 1987 vége felé. Sok mindent kaptunk. Valaki azt mondhatná, hogy valamit vesztettünk is. Gondolom, nem vesztettünk nagy dolgokat, s nem is fogunk, ha tartjuk magunkat az elvi irányvonalhoz. Melyek ma a legfontosabb feladatok, s hol vannak az átalakítás zátonyai? A következőket mondanám: nem lenne reális úgy vélni, hogy már eltávolí- tottuk a fékező mechanizmust és már rátértünk a széles körű szocialista demokrácia útjára, az új gazdasági mechanizmus útjára. Az átalakításnak csak a kezdetén vagyunk, társadalmunk csak kimozdul a stagnálás állapotából. Felszámolni az átalakítási folyamatot fékező mechanizmust - ez legfontosabb jelenlegi feladatunk.

Az átalakítás első szakaszának nagy vívmánya volt az új eszmei-erkölcsi légkör kialakítása a társadalomban, amelyre a nyíltság, a nyitottság, a bírálat és önbírálat, a demokratizálási folyamat mélyülése, a dolgozóknak az ország helyzetéért való felelőssége a jellemző. Mindezt erősítem kell és kibontakoztatni. A legfőbb politikai eredmény, hogy a nép mindinkább támogatja a pártnak az átalakítást célzó irányvonalát. Előre halad a társadalom konszolidációja az átalakítással kapcsolatos elképzeléseket illetően. S nemcsak a gyűlések és jelszavak szintjén, hanem a valóságot, a lényeget tekintve is.

A központi bizottság januári ülésén helyes irányvonalat választottunk - a szocialista demokrácia fejlesztésének irányvonalát. A demokratizálásnak és annak köszönhetően, hogy a nép bekapcsolódik az összes társadalmi folyamatba, megvalósíthatjuk az átalakítást, visszafordíthatatlan jelleget adva neki. Csak azt szeretném hozzáfűzni, hogy a demokratizálás és a nyílt politika nem képezi az átalakítás egyedüli eszközeit.

Ez társadalmi rendszerünk lényegének a megvalósítása, a dolgozók rendszerének, a dolgozókért. Ez nem átmeneti kampány, hanem a szocializmus lényege Az, ami megkülönbözteti ót a polgári demokráciától, amely rafinált kitalálásokkal a szabadságnak és nyíltságnak csak a külső látszatát teremti meg, míg elszakítja a népet a reális politikai hatalomtól, csak azt hagyva meg számára - amint Lenin is mondta -, hogy döntsön a választási kampányban arról, ki fogja ót.az elkövetkező időszakban becsapni

A szocialista demokrácia segítségével be akarjuk vonni a népet az irányítás összes folyamatába. S ha a burzsoá liberalizmus felé csalogatnak bennünket, ennek az „értékeit“ kínálgatják nekünk, ez hátralépést jelentene.

Mi választottunk, s azon az úton megyünk, amelyre 1917-ben léptünk. Valóban arra törekszünk, hogy érvényesíthessük mindazt, amire rendszerünk, a szocialista demokrácia lényegéből adódóan lehetőség van. Hiszen Lenin mondotta: a proletariátus a demokrácián keresztül készül a szocializmusra, s a forradalom után a társadalmat csak az egyre szélesedő demokrácián keresztül irányíthatja. Ezért ismét felemlítjük a januári ülést, amely elvezetett bennünket ahhoz a felis- ■ meréshez, hogy elkerülhetetlenül szükséges a társadalom széles körű demokratizálása. Ez azt jelenti, hogy nem volt

hiábavaló az előkészítése érdekében végzett kollektív munkánk Mindaz, amit határozataink és dokumentumaink tartalmaznak, egyrészt a párt kollektív tapasztalatainak nevezhető, másrészt pedig a tudományos és művészeti értelmiség, a társadalom minden rétege elképzelései megtestesülésének.

A múlt év további fontos tanulsága, amit el kell sajátítanunk, a következő A politikai párt lenini koncepcióját valljuk. Lenin szerint ez újtípusú párt, amely a társadalom politikai élcsapatának feladatát tölti be A párt egész eddigi története, minden sikerek és veszteségek mellett megmutatta, hogy ez így van.

Ma az élet még inkább meggyőz bennünket arról, hogy politikai élcsapat nélkül, amely képes eszmeileg és szervezésiig összefogni az ország legjobb erőit, megvilágítani a társadalomban lejátszódó folyamatokat és megvalósítani ennek a tudományos elemzésnek az eredményeit, ilyen élcsapat nélkül, vagyis a kommunista párt nélkül semmilyen változások nem lehetségesek.

A párt azonban nem maradhat le a társadalomban lejátszódó folyamatok mögött. Tavaly pedig számos vonatkozásban sokat tanultunk.

Ott, ahol lemaradtunk, sok olyan dolog jelentkezett, ami aztán nyugtalanságot keltett a társadalomban. Ebből levonjuk a tanulságokat és következtetéseket. Nemcsak a politikai vezetés és a kormány szintjén, hanem a köztársaságokban, a területeken, a dokgozókollektívákban is. Ez nagyon fontos, bár mindeddig még nem mondhatjuk azt, hogy minden párt- szervezet így jár el.

Mit lehet még elmondani, elvtársak azokról a tanulságokról, melyeket az átalakítás hozott? Korábban nyilván nem tudtuk teljes mértékben elképzelni, menynyire terjedtek el a stagnálás éveiben a társadalomban a különböző negatív jelenségek: az élösködés, az egyenlősdi, a kimutatások hamisítása, a lokálpatriotizmus, a szűk reszortérdekek érvényesítése és a törvénybe ütköző cselekedetek Határozottan és következetesen folytatjuk és folytatni fogjuk a küzdelmet a javulásért, azért, hogy határozottan véget vessünk a bűncselekményeknek és a társadalmat megtisztítsuk az erkölcsi torzszülöttektől. A társadalmunkban eluralkodó további negatív jelenségek mértékét azonban részben alábecsültük.

Vegyük például az egyenlősdit és az élösködést. A dolgok odáig jutottak, hogyha bárhol bármi hiányzik - építőanyagok, szén vagy bármi más, ami a mindennapi élethez szükséges - minden kérelem a központba, a központi bizottsághoz és a kormányhoz irányul. A közel háromszáz milliós hatalmas országban, ahol nagy helyi irányító apparátus van, sok esetben még a legegyszerűbb kérdésekről is itt, Moszkvában kell dönteni. Ezek a stagnálás és a megalapozatlan centralizálás gyümölcsei, melyeket most le kell szednünk.

Van ennek egy másik oldala is. Nálunk bizonyos mértékig deformálódott a szociális igazságosság értelmezése. Ez a sajtóban is megnyilvánul. Ha meg kellene valósítanunk azokat az elképzeléseket, melyek támogatásra leltek egyes sajtószervekben, akkor egy nagy vasalót kellene fognunk és kivasalni az egész társadalmat. Egy mércével kellene mérni mindenkit, a tehetségeseket és a tehetségteleneket, a lelkiismeretes dolgozókat és a lógósokat, a tisztességes embereket és a tolvajokat. Ma, sajnos, nagyon elterjedt az ilyen nézet: tízszerte, százszorta kevesebbet vagy semmit sem csinálni, de élni minden előnnyel ugyanúgy, mint azok az emberek, akik munkájukkal nagy mértékben hozzájárulnak az ország fejlesztéséhez.

Szatirikusaink nagyon találóan és szemléletesen így írtak erről a helyzetről: „Jó lakásban akarok lakni, azt akarom, hogy ne legyenek sorbanállások, ne kelljen tolakodni az autóbuszokban és ne szagassák le ott a gombjaimat, azt akarom, hogy minden kívánságomat teljesítsék; az egyedüli, amit nem akarok, hogy ezért valamit tennem kelljen."

Amikor bíráljuk kádereinket, vezető szerveinket, az helyes, ezt folytatni kell és nem szabad csökkenteni a bírálat színvonalát. De sok probléma halmozódott fel a dolgozó kollektívákban is. Úgy kell cselekednünk, hogy az egész társadalom mélyebben tudatosítsa szocialista értékeinket. Ha továbbra is fennmarad a kimutatások hamisítása, az egyenlősdi, a fogyasztói viszonyulás az élethez és az élösködés, az átalakítás folyamatában nem fogunk előre lépni, sem a termelés szférájában, sem más területeken.

(Folytatás a 4. oldalon)