Új Szó, 1988. január (41. évfolyam, 1-24. szám)

1988-01-29 / 23. szám, péntek

Meglepetés a prágai visszavágón GJ SZÚ 7 Csehszlovákia - Finnország 1:3 (0:1,1:1,0:1) Elúsztak a továbbjutási remények Csehszlovákia - Görögország 76:89 (35:44) (r-zsi) - Sikerült a visszavágás Finnország jégkorong-válogatottjá­nak: a litvínovi 4:2-es csehszlovák győzelem után tegnap este a prágai sportcsarnokban előkészületi mérkőzésen 3:1 arányban két vállra fektette a házigazdák együttesét. Végig jobban korongoztak a finnek, akiknek kapujában kitűnő teljesítményt nyújtott az újonc Linfors A csehszlovák válogatott fáradt csapat benyomását keltette, főleg a csatároknak nem ment a játék. Ján Starší és František Pospíšil edzők legénysége február 2-án Plzeňben, egy nappal később pedig Príbram- ban Svédországgal mérkőzik. Mindkét csa­pat nyílt sisakkal, nagy iramban, ám sok hibával kez­dett. A házigaz­dáknál Rúžička támadósora he­lyett a Hrdina vezette trió kapott játéklehetőséget, míg az északiak­nál a szerdai kerethez képest csak Tammi kapust pihentette P. Matika- inen edző. A finnek a litvínovi találkozóhoz hasonlóan tegnap este is vezetést szereztek. A 16. percben egy gyors ellenakciót köve­tően Järvi talált a hálóba. Ez a gól megzavarta a csehszlovák csapatot, s az első harmad hátralevő percei­ben hibát hibára halmoztak a hazai játékosok. Fordulás után sem változott a játék képe, a vendégek maga­biztosan korongoztak, többet kez­deményeztek, a csehszlovák együttes elképzelés nélkül szövö­gette lassú akcióit. Feltűnően so­kat szólóztak a házigazdák, eze­ket az erőtlen próbálkozásokat könnyedén hárították a kék vonal előtt a finn védők. A 36 percben a fiatal Ojanen átadását ismét Järvi ütötte a hálóba. Három perc múlva Doležal emberelőnyből szépített, de többre nem volt képes az együttes. Páros kiállítással kezdődött az utolsó húsz perc, majd nem sokkal ezután Šejba is a büntetöpadra ke­rült. A nagy lendülettel rohamozó északiak Susi révén gyorsan ki­Készülnek a döntő résztvevői (é) - A szerdai Spanyolország # - NDK mérkő­zés (0:0) után szinte futószalagon játsz- szák majd az idei Európa-bajnokság nyolcas döntőjének résztvevői az előké­születi meccseket. A nyolc csapat részle­tesen kidolgozott terv szerint készül a nagy seregszemlére. A kontinensbajnokság megkezdése előtt csak két csapat találkozik egy­mással barátságos találkozón: márci­us 23-án Londonban Anglia Hollandiát fogadja. A konfrontáció másik lehető­ségét a március végén Nyugat-Berlin- ben sorra kerülő négyes torna jelent­heti, ha az NSZK és a Szovjetunió a torna döntőjébe kerül. Ez nem tesz könnyű; Beckenbauer edző csapata a svédek ellen áll ki, a szovjet futballis­ták a világbajnok Argentínával talál­koznak. Hollandia futballtörténetének legered­ményesebb edzője, Rinus Michels már korábban kijelentette; az Eb után elbú­csúzik a válogatottól. A tulipánok orszá­gában úgy tudták, hogy az Eindhovenhez szerződik, de Michels, aki február elején lesz 60 éves, a Bayer Leverkusen csapa­tát irányítja majd Alessandro Altobelli (Inter Milano) még mindig pótolhatatlan az olasz vá­logatottban. A 32 esztendős csatár 66 válogatott mérkőzésen 27 gólt lőtt. Még ott lesz az EURO ’88 fináléjában, de minden jel arra vall, hogy ősztől a Lausanne Sports mezét húzza ma­gára. Az éllovas az újonc szorítójában (zsi) - Holnap este egy, vasárnap délelőtt három mérkőzést rendeznek az I. ökölvívóligában. A 9. forduló találkozói közül kiemelkedik az Elektrosvit Nové Zámky-RH Ústí (szombat, 18.00) és a ZŤS Martin-Spartak Komárno összecsapás (vasárnap, 10.00). Szintén vasárnap délelőtt bonyolítják le az US Praha-Vítkovice és a Dubnica-Olomouc mérkőzéseket. Érsekújvárott (N. Zámky) óriási az érdeklődés a listave­zető, sokszoros baj­nok Ústí elleni összecsapás iránt. Amennyiben vereséget szenved az újonc, bentmaradási esélyei minimálisra csök­kenek. Móder László, az Elektrosvit ököl­vívó-szakosztályának titkára: „Még sem­mi sincs veszve, igen elszántak a fiúk. Mindent megtesznek a sikerért. Lega­lább az egyik pontot otthontartjuk! Nagy szükségünk lesz lelkes szurkoló­ink sportszerű biztatására“. Ismét idegenben lép szorítóba a tava­lyi bronzérmes Spartak Komárno. A visz- szavágó sorozat első felvonásában ara­tott győzelme után most a martini orosz­lánbarlangban próbál szerencsét. Az erő­viszonyokat figyelembe véve, nem is esélytelenül Dallos József, a Spartak ökölvívószakosztályának alelnöker „A je­lenlegi legerősebb összetételű csapat­tal utazunk Martinba, tehát az Ostravá- ban hiányzók (Brindzák, Lehotský) is rendelkezésünkre állnak“. 1. Ústí 8 5 2 1 92:68 12 2. US Praha 8 5 1 2 92:68 11 3. Martin 8 4 2 2 88:72 10 4. Komárno 8 4 1 3 84:74 9 5. Olomouc 8 4 1 3 78:82 9 6. Dubnica 8 4 0 4 86:74 8 7. N. Zámky 8 2 1 5 70:88 5 8. Vítkovice 8 0 0 8 48:112 0 Szigorú büntetés (ČSTK) A Szovjet Gyorskorcsolya Szövetség súlyos büntetéseket sza­bott ki az inns­brucki Világ Kupa­viadalon történte­kért. Az ausztriai eseményen a szovjet világ- és Európa-bajnok gyorskorcsolyázó Nyikolaj Guljajev csomagot adott át Björn Nyland norvég versenyzőnek, hogy továb­ÚJ SZÓ a 6. játékhét SAZKA-mérkőzéseire (1-7. angol labdarúgó divízió, 8-13. olasz labdarúgóliga): 1. Queen’s Park - Charlton 1 2. Manchester U. - Coventry 1 3. Norwich - Watford 0,1 4. Nottingham-Chelsea 1 5. Portsmouth - Derby C. 1 6 Shemeld - Southampton 1, 0 7. Wimbledon - Newcastle 1 8. Torino-Ascoli 1,0 9. Como - Fiorentina 0 10. Empoli - Internazionale 2 11. Pescara -Juventus 0 12. Verona - Sampdoria 0, 2 13. Milan -Cesena 1 bítsa azt csapattársának, Stein Krosbynak. A küldeményben nero- bol gyógyszer volt, amit tilos Norvé­giába bevinni. A Szovjetszkij Szportban Viktor Blinov, a szövetség elnöke nyilatko­zott: ,, Tavaly augusztusban Krosby Leningrádban megkérte Guljajevet, hogy segítsen neki egy gyógyszer beszerzésében. A szovjet verseny­ző azt tanácsolta, hogy forduljon a válogatott orvosához, Szmeta- nyinhoz. Az orvos elmondta, hogy a kért gyógyszert a szovjet verseny­zők nem használják". Szmetanyinnak mégis sikerült be­szereznie a kért gyógyszert. Magá­val vitte az innsbrucki versenyre. A helyszínen derült ki, hogy a nor­vég sportoló nem jött el a viadalra. Ekkor Szmetanyin úgy döntött, va­lamelyik norvég versenyzőt kéri meg a csomag kézbesítésére. Megkérte Guljajevet, hogy beszéljen norvég sportolókkal. A szovjet versenyző nem tudott a csomag tartalmáról, és átadta a küldeményt. A Szovjet Gyorskorcsolyázó Szövetség felmentette tisztségé­ből a válogatott orvosát, Guljaje­vet pedig szigorú megrovásban részesítette. használták az emberelőnyt. Ezt kö­vetően a csehszlovákok négy em­berfórt is elpuskáztak. A találkozót 7000 néző előtt a svájci Vögtlin vezette. Csehszlo­vákia: Hašek - Božík, Bénák, Stav- jaňa, Ščerban, Uvíra, Gudas - Vo- lek, Hrdina, Doležal - Šejba, Pašek, Liba - Lála, Kučera, Vlk, - Haščák, Vlach, Lubina. Finnország: Linfors - Hirvonen, Saarinen, Lumme, Kuusisto, Num- minen, Virtanen, Haapakoski, Rau- tio - Lehtonen, Mikkolainen, Susi- Tuomisto, Keskinen, Suikkanen- Helminen, Järvi, Torkki - Ojanen, Killönen. Kiállítások 7:9, emberelőny kihasználása 1:1. (Munkatársunk, URBAN KLÁ­RA jelenti) - A két vereséggel vég­ződött őszi Eb-selejtezők (Hollandia 79:86, Anglia 101:103) után tegnap este a žilinai sportcsarnokban telt ház, 5000 néző előtt Csehszlovákia férfi kosárlabda-válogatottja a cím­védő Görögország együttesével mérkőzött. A Nikosz Gallisz nélkül pályára lépő görögök a csütörtöki mérkőzés előtt két győzelemmel az ötpontos hollandok mögött az A- csoport második helyén álltak, míg a csehszlovákok nyeretlenül a se­reghajtók voltak. Az Okáč, Jelinek, Žuffa, Havlík, Matický kezdő ötössel pályára lépő házigazdák rosszul, idegesen kezd­tek (2:6), ám gyorsan fordítani tud­tak (9:8), sót a 12. percben 20:14-re vezettek. Ezt követően azonban fel­jöttek a görögök, és 6 perccel az első félidő vége előtt kiegyenlítettek (24:24). Ekkor kimondottan csapni­valóan kosarazott válogatottunk (sok-sok eladott labda, pontatlan átadások), az ellenfél rövid idő alatt ..megugrott“! Szünet után csak vergődött Jan Bobrovský és Jirí Zidek edzők le­génysége, pillanatok alatt tetemes előnyt szereztek a vendégek (45:63). A 30. percben Okáč ötödik személyi hibáját is „begyűjtötte“, és kipontozódott. A hajrában lazított az Európa-bajnok, 18 pontos előnye tízre csökkent, ám megérdemelt győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. Gallisz nélkül is bizto­san nyert a címvédő, s ezzel elúsztak a csehszlovák csapat továbbjutási reményei! TIZENÖT NAP MÚLVA KEZDŐDIK A TÉLI OLIMPIA Szovjet — NDK párharc? ■ Alig több mint két hét van hátra a calgaryi téli olimpi­ai játékok kezdetéig, így érthető, hogy megszaporodtak az esélylatolgatások. A szakemberek azt várják, hogy - ha- sonlóan az előző négy olimpiához - ezúttal is a szovjet és az NDK-beli sportolók szerzik a legtöbb érmet A két ország olimpiai történetében közös vonás, hogy először 1956-ban Cor­tina d’Ampezzoban álltak rajthoz. A Szov­jetunió bemutatkozása remekül sikerült: sportolói hat aranyérmet szereztek, s a nem hivatalos pontversenyben is az élen végeztek. A legnagyobb visszhangot a jégkorongozók bajnoki címe váltotta ki, ezzel ugyanis megtörték Kanada hosszú olimpiai egyeduralmát. Az NDK-nak is jutott dobogós hely, Harry Glass a síug­rásban szerezte meg az ország első téli olimpiai érmét - bronzot. A Szovjetunió bemutatkozása óta csak két alkalommal szorult le az éremtáblázat éléről: 1968- ban Norvégia, négy évvel ezelőtt pedig az NDK előzte meg. Az 1972. évi sapporói játékok óta mindig a Szovjetunió és az NDK sportolói szerepeltek a legeredmé­nyesebben. ■ Az NDK Olimpiai Bizottsága tegnap közzé tette a calgaryi nevezést. Ezek szerint 53 sportoló vesz részt a téli ötkari­kás játékokon. Az NDK versenyzői a kö­vetkező sportágakban állnak rajthoz: gyorskorcsolya, műkorcsolya, biatlon, sí­futás, síugrás, szánkózás, bob. A csapat legidősebb tagja a 39 éves Bernardt Leh­mann bobversenyző lesz, a legfiatalabb pedig a 16 éves műkorcsolyázó Peggi Schwarz. Rekordlétszámú versenyzővel, 85 sportolóval utazik Calgaryba az oszt­rák küldöttség. A legnagyobb csapat ed­dig az 1964-es innsbrucki téli játékokon képviselte az osztrák színeket, akkor 83 versenyző állt rajthoz. ■ Mindössze 17 versenyzőt indít a Kí­nai Népköztársaság a téli olimpiai játéko­kon. Az ázsiaiak csak a műkorcsolya, a gyorskorcsolya és az alpesi síszámok­ban érdekeltek, de így is bíznak abban, hogy legalább egy érmet sikerül elhozniuk a kanadai városból, miután 1984-ben Szarajevóban dobogós hely nélkül ma­radtak. Dél-Korea 46 tagú küldöttséggel képviselteti magát. A korábbi hasonló ver­senyeken soha nem indult ekkora dél­koreai csapat, A gyorskorcsolyázó Be Ki Te tavaly decemberben Calgaryban Világ Kupa-versenyt nyert 500 méteren. ■ A Szovjetunió Olimpiai Bizottsága German Panov személyében olimpiai at­tasét küldött Calgaryba. A sportdiplomata többször járt már a téli olimpia színhelyén, SP0RTHÍRADÚ • A HÉT VÉGÉN Prágában a Bohe­mians sportcsarnokában rendezik az 1990-es spartakiád gyakorlategyeztető bemutatóját. Egy év múlva kezdődik el az egyes gyakorlatok betanulása. • SZÉP SIKERT ért el Jan Matouš a biatlon VK ruhpoldingi viadalán, ahol a harmadik helyen végzett. Az ugyancsak csehszlovák Holubec hatodik lett. A győ­zelmet az NSZK-beli Reiter szerezte meg. tárgyalt a szervezőkkel, és kedvező be­nyomásokat szerzett. A szovjet olimpiai küldöttség négy csoportban utazik Kana­dába. Az Olimpiai Charta szerint maximá­lis létszáma 135 fő lehet (ez a létszám minden országra érvényes, még nem ala­kult ki véglegesen). German Panov el­mondta, hogy a kanadaiak lelkiismerete­sen készülnek a nagy sporteseményre. A gyorskorcsolyázó elóolimpiai versenye­ken meleg fogadtatásban részesítették a szovjet sportolókat, annál is inkább, mert 1500 méteren Igor Zselezovszkij világcsúcsot állított fel Calgaryban. ■ Egyedülálló rekordról gondoskodik majd a nyugatnémetek örökifjú gyorskor­csolyázó női bajnoka, Monika Holzner- Gawenus. Az NSZK Olimpiai Bizottsága őt az elsők között válogatta be a téli játékokra készülő csapatba. Az 1972-es sapporói küzdelmek 1000 m-es aranyér­mese hosszúra nyúlt pályafutásának ötö­dik ötkarikás versenyén szerepel. Hason­ló sorozatra a téli olimpiai játékok történe­tében mindeddig egyetlen sportoló sem tekinthet vissza. • A MONTPELLIER-BEN edzőtábo­rozó magyar labdarúgó-válogatott újabb előkészületi mérkőzést játszott, s ötöd­ször is győzelmet aratott: Nizza-Magyar- ország 1:2 (1:2), góllövők: Bocande (7. p), ill. Kovács (37. p), Kiprich (45. p). • ELŐKÉSZÜLETI nemzetek közötti labdarúgó-mérkőzésen: Spanyolor­szág- NDK 0:0. Valenciában 25 000 néző tekintette meg a találkozót. • OLASZORSZÁG vízilabda-váloga- tottja Casertában 8:7 arányban legyőzte Jugoszláviát. Tizennyolc napos pihenő a női I. kézilabdaligában HÁROM FORDULÓ TÜNETEI Januárban mind­össze három for­dulót bonyolítottak le a nói I. kézilab­daligában. Szerdá­tól február közepé­ig ismét szünetel a pontvadászat. Köz­ben (február 2-6 között) válogatottunk hét csapat társaságában a chebi nemzetközi tornán kezdi el olimpiai felkészülését. De milyen is volt az I. liga januári kínálata? Színvonalában semmiképp sem magával ragadó. Sok a taktikázás, gyakori a destruktív elemek alkalmazá­sa. Ez még nem lenne baj, hisz ugyanúgy részei a kézilabdának, mint a játékosság, a tapsot érdemlő akciógól. Elburjánzásuk azonban nemtetszést vált ki. Kimegy az ember a közepes színvonalú bajnoki mér­kőzésekre, s mást sem lát, mint három- szor-négyszer eredményes átlövők lefo­gását, gólpasszokat tálaló irányítók kikap­csolását a játékból, az ellenfél hibáira váró gyors lábú szélsők vágtáit... Fordu­lópontjai ezek számos összecsapásnak. Pontot, pontokat lehet szerezni velük, rangot adnak a táblázaton. Egy-egy ilyen győzelem, pontszerzés után látszólag mindenki elégedett, csak a néző távozik 'csalódottan. S ha netán rossz álma támad az éjszaka, taktikázó edzőként próbál szabadulni fogságából. Nincsenek igazi formában a váloga­tottak. Felkészültségük fokmérője nyil­vánvalóan a jövő heti chebi torna lesz. Ott majd megmutatkozik, mit jelentett klub­csapataikban nyújtott kevésbé meggyő­ző játékuk A bajnokság januári felvo­násában nem tudtak húzóemberei len­ni együtteseiknek, várt teljesítmé­nyükkel is adósak maradtak. Fáradtak lennének? Nem érdemes még nagyon tömi magukat? Ki tudja. Tény viszont, mind a bajnokság döntő szakasza, mind a nyári olimpia'elég távol van. Kifogásnak ez csak részben fogadható el; a címeres mez viselőinek mindig felül kell(ene) múl­niuk a többieket. Bármilyen szürke bajno­ki összecsapáson. Annál is inkább, mert teljesítményükkel mások is kopogtatnak a válogatott kapuján. Kár, hogy már nem­igen nyílhat ki számukra. Újabb bajnoki ambíciókkal menetel a táblázat élén a ZVL Prešov. Nem talált még legyőzőre. Dušan Daniš edző a válogatott négyes mellett mások­A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1 Prešov 12 11 1 0 291:211 23 2. Gottwaldov 12 10 0 2 274:213 20 3. Inter ZŤS 12 5 5 2 243:222 15 4. Olomouc 12 7 1 4 238:222 15 5. Partizánske 12 6 1 5 258:234 13 6. Šaľa 12 5 1 6 236:236 11 7. Štart 12 5 0 7 254:244 10 8. Topolníky 12 3 1 8 230:256 7 9. Nitra 12 3 0 9 238:284 6 10 Bohemians 12 0 0 12 165:305 0 A szerda esti, 12. fordulóból még egy eredményt nem közöltünk: Olo* mouc - Bohemians 25:15 (13:9). nak is bőven ad játéklehetőséget. És ez sokszor jó húzásnak bizonyul. Gladišová megint válogatott formában véd Legyő­zi-e valaki a Prešovot a visszavágók során? Legközelebb áll ehhez a TJ Gottwal­dov. Ugyancsak négy játékosa viseli a válogatott mezt, s nennek megfelelően biztosan tartja második helyét. Oldrich Zámorský edző nem művel csodát, csak hagyia játszani kézilabdázóit. Két mérkő­zést leszámítva ez eddig rendre sikerrel járt. Erős a középmezőny. Itt tanyázik a javarészt átalakult Inter ZŤS (Čápová, Záškvarová és Dadajová a kulcsembe­rek, Kiss érkeztével feljavult a sárga­feketék védekezése is), a játékosállomá­nyához képest előkelőbb helyre is méltó Partizánske (nincs minden rendjén a ci­pőgyáriaknál; ennek egyik jele, hogy a szerdai Inter ZŤS - Partizánske mérkő­zésen Dušan Slančo edző nem ült a ven­dégcsapat kispadján. Állítólag már vissza sem tér oda, s jelenleg szabadságon van...), a meglepően sok pontot gyűjtött Olomouc, az utóbbi négy fordulóban ve­reséget szenvedő Štart és a jobban kez­dő, majd kissé visszaesett Vágsellye (Šaľa). Nincs már vetélytársa a „sereghaj­tásban“ a Bohemiansnak. Kérdés: sze­reznek-e pontot a zöld-fehérek a baj­nokságban. Elmozdult a holtpontról a Nitra. František Bakó csapatát előke­lőbb helyre várták az első felvonás után; alighanem kezd önbizalmat szerezni a Plastika, mert mind a Startot, mind az Inter ZŤS-t megadásra késztette, s máris ott liheg a nyárasdiak (Topol’níky) nyomá­ban. A csallóköziek sem hagyják annyi­ban: aránylag kis gólkülönbséggel ma­radtak alul Gottwaldovban, meglepően magabiztosan és fölényesen győzték le az Olomoucot, és csak egyetlen góllal kaptak ki Vágsellyén. Ezek már a javulás jelei. Főként a védőmunká­ban léptek előre a csallóköziek, egyre eredményesebben alkalmazzák az elő­retolt védekezést, gyakori posztcse­rékkel is kísérleteznek. Továbbra sem megy viszont az átlövőknek. Marcsok megbízhatóan véd, az Olomouc ellen Szomolay is bizonyított a kapuban. Pola- csekné kulcsember, bármilyen poszton játszik, védekezésben Dulová, Múcska és Bertalanné tűnik ki. J. MÉSZÁROS KÁROLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom