Új Szó, 1988. január (41. évfolyam, 1-24. szám)
1988-01-29 / 23. szám, péntek
A győzelmes február után sorra alakultak meg a csehszlovákiai magyar oktatási és művelődési intézmények is, köztük, 1952. október elsején a Magyar Területi Színház. Az eseményről néhány hónappal ezelőtt mi is megemlékeztünk. Most ismét jubileumot ünnepel a Matesz, 35 évvel ezelőtt, 1953. január 31-én tartotta meg első bemutatóját, Urbán Ernő Tűzkeresztség című darabját vitték színre, összeállításunk ennek az évfordulónak az alkalmaból készült.- Jubileumok alkalmával általában a színházak múltjáról faggatják az igazgatókat. Most mégis inkább a jövőbe tekintve kérdezem: A fennállásának 35. évfordulóját ünnepló Magyar Területi Színháznak a közönség véleménye szerint vannak jó és rossz hagyományai, ön szerint melyek ezek?- Mostanában világosabban rajzolódnak ki ezeknek a hagyományoknak a minőségi különbségei. Az új épületbe költözve nyilvánvalóbbak lettek ezek. Jó hagyomány, hogy dramaturgiai és eszmei célkitűzéseink között meghatározó a kortöbbször játszunk Komáromban (Komárno), huzamosabb ideig sikerül megtartani a bemutató körüli előadásokéhoz közeli nívót.- Ilyen körülmények között betöltheti-e szerepét a színház a csehszlovákiai magyar nemzetiség kultúrájában?- Mi be szeretnénk tölteni a nekünk szánt, illetve a felvállalt szerepet, de ehhez együtthatók is kellenek. Mindenekelőtt a nemzetiségünk szellemiségét meghatározó irodalom és publicisztika nagyobb érdeklődését igényelnénk. Ha tatják: ez a túlfeszített tempó, az évi nyolc komáromi bemutató kimerítő. Várható-e változás?- A következő évadban már csak hat bemutatót tervezünk. Ezzel bizonyos mértékig tehermentesítjük színészeinket, s elkerüljük az olyan lehetetlen helyzeteket, amelyekben repertoáron tartott előadásokat három-négy hétig nem játszhattunk. Persze, ebben az esetben a közönségszervezésünknek is rugalmasabban kell majd dolgoznia. Remélem, hogy marad idejük és erejük a stúdiójellegú, egyszemélyes színházi produkciók, illetve monodrámák betanulására.- Néhány interjúban megfigyelhető volt, hogy a színház vezetői mintha nem szívesen beszélnének a kassai (Košice) Thália Színpadról. Az új művészeti vezető kinevezésével mennyiben tekinthető megoldottnak az ottani társulat helyzete? Lehet-e egyáltalán megoldás, ha a nézői igények közötti különbségeket, a kompromisszum keresése helyett, egyoldalúan a kommersz színházzal elégítik ki? Amikor én a színház általános gondjairól, nehézségeiről beszélek, akkor a TháLenni vagy nem lenni? JEGYZETTÖREDÉKEK Ünnepélyesség nélkül Jubileumi beszélgetés Takáts Ernőddel, a Matesz igazgatójával társ drámaírók műveinek a játszása, a rendszeres gyermekelőadások és a csehszlovákiai magyar szerzők műveinek bemutatása. Ezekhez azonban társul az a rossz gyakorlat, amely a jó hagyományok megőrzésével még mindig együttjár. A kortárs drámák közül nem mindig a legszínvonalasabbakat választjuk. Hazai magyar művet akkor is műsorra tűzünk, ha az nem mindenben felel meg a közönség és a szakma elvárásainak. Felmérve, hogy egyedüli színház vagyunk, amely támogatja a csehszlovákiai magyar drámairodaimat, ezt a törekvésünket a jövőben inkább az írói műhelymunka segítésében szeretnénk érvényesíteni, s talán így a bemutatandó drámák jobbak lesznek.-Egyes esetekben hagyományként van jelen a szellemi kényelmességet tükröző előadás, a drámaértelmezés hiánya, s ez nemcsak a csehszlovákiai magyar szerzők műveire érvényes. Miért?-Jó hagyomány, hogy előadásainkban a közérthetőség a mérce, de a kifejezőeszközeinket meg kell újítani, ami még nem mindig sikerül. Ez kezd rossz hagyománnyá válni. Ezzel kapcsolatos a közönségnevelésünk és közönségszervezésünk néhány hiányossága. Ezzel magyarázható, hogy olykor szakmailag megfelelő, korszerű gondolatokat, korszerű formanyelven közlő előadásaink iránt sem mutatkozik megfelelő érdeklődés.- Nem tükrözi ez a színház közönségnevelésének évek óta érzékelt hiányosságait?- Lehet ezt így is magyarázni, de a lényegen mit sem változtat, mert a közönség olykor a minden szempontból értékes és érdekes előadásaink iránt sem érdeklődik. Néha fűtetlen művelődési házakban vagyunk kénytelenek játszani. Ez nemcsak a színészt gátolja meg, hogy a lehető legtökéletesebbet nyújtsa, hanem a közönséget is elriasztja. Természetesen bevételünk ennek nem látja kárát, hiszen az egyes tájelöadásokra szövetkezetek, vállalatok, intézmények megvásárolják a belépőjegyet, viszont dolgozóik nem ülnek be egy fűtetlen nagyterembe. Az ilyen tendenciák ellen nehéz valamit is tenni, hiszen egyes helyeken szinte évente cserélődnek a többnyire társadalmi munkában vagy minimális tiszteletdíjért dolgozó népművelők. így szinte lehetetlen tartós kapcsolatok ápolása.- Ha szakmai berkekben a Mateszról beszélnek, mindig tájoló színházra gondolnak. Ezzel szemben az elmúlt évadban másfajta tendencia is mutatkozott. Mindezt egybevetne: Milyennek látja az igazgató a színház jelenlegi státusát?- Ha felidézem mindazt, amit más vidéki színházakban láttam, s nem veszem tekintetbe tévedéseinket, amelyeket a nyitrai (Nitra) színházi szemlére benevezett előadásaink kiválasztásakor az utóbbi években elkövettünk, nem látok lényeges színvonalbeli különbséget. Színészeink az említett szemlén már több egyéni teljesítményért járó díjat kaptak. Az viszont hátrány, hogy nincs állandó rendezőnk, aki sajátos kézjegyét tükröz- tetné előadásainkon. Helyzetünkben specifikus, hogy ennyire tájelöadásokra orientált színház csak három van az országban. Mindhárom nemzetiségi. Ez viszont olyan tényező, amely óhatatlanul kihat előadásaink színvonalára. Tíz-tize- nöt repríz igényes és színvonalas, de idővel a tájolás körülményeinek hatására fokozatosan esik a színvonal. Most, hogy arról töprengek, miért nincs nívósabb drámaírásunk, nem hagyhatom ki most már azt sem, hogy irodalmáraink közül kevesen, s elsősorban a más műnemekben kevésbé sikeresek próbálkoznak drámaírással.- Hiányzik tehát a drámaírók ,,hada", de másfajta hiányok is mutatkoznak. Ilyen például a művészi utánpótlás kérdése.- Lerágott csont, hogy a hetvenesnyolcvanas években Magyarországon tanult színésznövendékek nem tértek viszGyökeres György felvétele sza. Most végre megoldódni látszik ez a gondunk is, hiszen minden évben két- két színészjelöltet vesznek fel a bratislavai Színművészeti Főíiskolára.- Mi lesz a rendező- és dramaturgjelöltekkel?- Sajnos azok, akik eddig próbálkoztak, nem jutottak túl a szűróvizsgákon. Olyan jelöltek, akiknek még az alapvető színházi ismeretek sincsenek birtokukban - sőt, egyetlen, jelenleg a fővárosban játszott előadás szerzőjét, rendezőjét és színészét sem tudták megnevezni - hiába is próbálkoznak. Egy jövendőbeli rendezőnek vagy dramaturgnak ennél a kezdet kezdetén is többet kell már tudnia. így várjuk azt a jelöltet, aki a színház, de legalább az amatőr színjátszás közelében él.-Ez az állapot - az irodalmárok érdeklődésének hiánya, a fiatal rendező- és dramaturgjelöltek naivitása - egyáltalán nem kedvez a színház távlati fejlődésének. Mit tesz ez ellen a színház? Tesz-e egyáltalán valamit is, hiszen ismét csak megszűnt az ígéretekkel kísérve elindított stúdió? Lesz-e majd egyszer arra is lehetőség, hogy a szinte utcáról felvett segédszínészek mellett egy-egy ösztöndíjas fiatal drámaírójelöltet vagy leendő rende- zótanoncot foglalkoztassanak?-Tény, hogy stúdiónk most sincs. De a stúdiómunkára nem elég ráfogni, hogy stúdió jellegű, ha valójában nem az. Ebbe a hibába viszont beleestünk. Ennek a fenntartásához nekünk stúdiókörülményeket kell létrehoznunk. Vagyis: lehetőséget a huzamosabb ideig tartó kísérletezésre, az eredeti látásmódot tükröző drámák kiválasztására, a rendezés sajátos eszközeinek érvényesülésére. Nem kevésbé lenne fontos, hogy az írószövetség magyar szekciója és az irodalmi alap drámaírói ösztöndíjat juttasson az arra vállalkozó fiatal íróknak. így lehetőségük adódna, hogy darabkezdeményeiket a színházban eltöltött félév alatt a színpad törvényeihez igazítsák.-Sokak véleménye szerint az évad elején beharangozott stúdió azért szűnt meg, mert az ottani előadásokat besorolták a színház normális repertoárjába, sót a bérletes előadások közé is. Színészekkel beszélgetve szinte kórusban hangozliára is gondolok. Sajnos, a komáromi üzemeltetésünk újjászervezése nagyobb energiát, több időt vett el mindannyiunktól, így bizonyos mértékig kevesebb figyelmet fordítottunk a kassai társulat tevékenységére. Úgy vélem azonban, hogy az utóbbi évadokban már kellő mértékben odafigyelünk mindarra, ami Kassán történik. Kétségtelen, hogy a legnagyobb visz- szahúzó erő a rendezóhiány. Nincs a társulatnak olyan rendezője, aki hosszú távú koncepcióval, a fiatalok iránti pedagógiai arányérzékkel, az idősebbek képességeire építő dramaturgiával dolgozna a társulat megerősítésén. így bizonyos mértékig a közönség megőrzése azokon a darabokon múlik, amelyek bekerülnek a dramaturgiai tervbe. Az sem kedvező helyzet, hogy nem mindig a legjobb vendégrende- zóket sikerül megnyernünk. Olyanok rendeznek, akik vállalják, s nem azok, akiket mi szeretnénk. A Tháliában önálló dramaturgiai tevékenység folyik, ami feltétele lehetne, hogy a vendégrendezók is a kedvükre való dolgokat vigyék színpadra. Persze, még ez sem szünteti meg a színpadi beszéd ott tapasztalható leromlását.- Elképzelhetőnek tartja-e, hogy a Thália Színpadból idővel egy másik önálló színház szülessen?-Amikor távlati tervet dolgoztunk ki a színház jövőjéről, úgy tüntettük fel, hogy a Thália Színpadnak egy autonóm gyermek- és ifjúsági színházi státust szánunk. Elvben az ellen sem vagyok, hogy önálló színházzá alakuljon. Ehhez azonban az kell, hogy ne amatőrökből álljon össze a művészeti vezetés. Ez pedig egyelőre megoldhatatlan problémának látszik. DUSZA ISTVÁN Ha valaki itt születik, annak száz- szorta inkább kell akarni. Én mindig ezt láttam magam előtt, amióta eljegyeztem magam a színházzal. Csodálatos szerelem ez. Felemel a mennyekbe a felhők fölé, majd máskor ledob a pokol fenekére. Egy időben az irodalmi összeállításaimban hirdetett igét olyan hittel mondtam, hogy úgy éreztem, képes vagyok embereket megtéríteni. Mostanában megkérdőjelezem magam - magam. Úgy érzem néha, hogy a játékos, víg kedélyű,,labdajátékból“ kívülrekedtem, kinn az oldalvonalon várom, hogy az a csillogó, jószagú, feszes bőr mikor kerül hozzám. A Thália színpadbeli éveim nagyon hasznosak voltak. Megtanultam figyelni és hallgatni a partnert, megtanultam, milyen nagy szerepet játszik egy-egy tárgy. A Rendező meg tudta határozni a próba hangulatát, tüzet tudott gyújtani az emberekben. .. Itt tanultam meg a sok-sok előadás folyamán, hogy ha szükséges, bírni kell az erőltetett menetet is. Lehet, hogy nem születtek mindig jó produkciók, de egy időben úgy éreztük, meg tudjuk váltani a világot (pedig dehogy). De azt a bizonyos valamit, amit alkotói hitnek nevezünk, megszállottan szívtuk magunkba. A Sztanyiszlavszkij által templomnak nevezett épületbe lassan be-besomfordálnak a kufárok is, és akkor vége az áhítatnak. Egy időben éjszakánként repültem, szárnyak nélkül. Egy lökéssel elrugaszkodtam a földtől, és máris fenn voltam a magasban. Csodálatos érzés. A színházat is így képzelem: szállni, könnyedén lebegve, céltudatosan, rugalmasan, mindig előre... Jóanyám mesélte: Nagyanyja, aki világjáró, nagy utazó volt, ha hazatért falujába, körülülte őt a fél utca népe, és mesélt. Sztázi néni remek mesélő volt: kiszínezte a dolgokat. Színházat játszott, majd a mese végén a körben ülők megfogták egymás kezét, és énekeltek. Ilyenkor nagyon erősnek érezték magukat, mintha valami láthatatlan erő folydo- gált volna egyik emberből a másikba. Úgy érzem, egy antik vezetéken keresztül hozzám is elcsordogált egy kevés. A szülőföld iránti szeretet, a gyermekkori élmények erős szálakkal kötnek Vereknyéhez (Vrakuňa). A Kís-Duna, az erdő, a vasút melleti téli csúzlizások, a Duna-töltés melletti focizások vissza-visszatérnek álmaimban. Ha Vereknyére gondolok, mindig Radnóti sorai jutnak eszembe: ,,Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyermekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága, s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok.“ Mostanában gyakran fog el a félelem. Ez nem halálfélelem, ez valami más. Ha valami jól sikerült, az ember attól fél, hogy legközelebb sikerül-e? Képes vagyok-e az új feladat megoldására? Megmond- jam-e az igazat, nem bántok-e meg valakit akarva-akaratlanul? A soksok év tapasztalata, vagy netán az igényesség iránti éhség motoszkál bennem, vagy valami más, nem tudom. Visszaemlékszem iskoláséveimre: ha egy olyan tantárgy volt a napi órarendben, amelyiket utáltam, mindig gyomorfájással mentem iskolába. Ha ilyen érzéssel megyek be a színházba, a próbára, akkor valami nincs rendjén, orvosolni kell. A színész élete, léte a csúcs és a hullámvölgy, váltakozva. Színházművészetben csak két végletet ismerek: hideget (számító ész-ember) és forrót (szenvedélyes szívember), langyosat nem. A közönség a tartalmat szereti és nemcsak a formát, mely sokszor a tartalom rovására megy. A közönséggel kapcsolatban Bálint Lajosnak van egy találó mondása, mely így hangzik: ,, minden közönségnek olyan színháza van, amilyent megérdemel. Minden színháznak olyan közönsége van, amilyent megérdemel." Ha lesz erőm, egészségem, kitartásom a jövőben, hogy úgy tudjam betölteni ezt a küldetést, hogy magammal is békével meg legyek elégedve, akkor még lesz a közönség számára mondanivalóm. Köszöntőül és biztatásul álljon itt e pár nemes gondolat, amely mindannyiunknak, mindannyiunkhoz szól - Juhász Ferenc Az éjszaka képei című versének részlete: „Az embernek élni kell tovább, és élni kell tovább a dalnak, mert a Világegyetem szíve szakad meg, ha a dal abbamarad. Én az új élet Orfeusza leszek, s hárfámmal kiéneklem a holtakat a földből, és szavammal elűzöm a halál fellegeit. Mi nem űzettünk ki a Paradicsomból. Es elmondjuk majd az új Emberiségnek, ami volt, és megtanítjuk a jövendőre. Mi nem vagyunk árvák: mert a halálnál nagyobb a szerelem!" BORÁROS IMRE Két levél Mindkettő írója Fellegi István, a Magyar Területi Színház első igazgatója, aki tíz éven át irányította lelkesedéssel és nemes elkötelezettséggel a színház életét. A címzett Bugár Béla, a Matesz alapító tagja, aki szívesen bocsátotta rendelkezésünkre a 35 évvel ezelőtt született, ma mái dokumentumértékűnek számító leveleket, melyek közül az egyiket teljes egészében adjuk itt közre, a másikból egy részletet. Különösebb kommentárt nem kívánnak, az összefüggések megértése végett azonban annyit el kell mondanunk, hogy Bugár Béla ott volt a Matesz alakuló gyűlésén, de színpadra először csak az 1954-55-ös évadban lépett, tudniillik nem sokkal a színház megalakulása után, tényleges katonai szolgálatra vonult be. (A leveleket eredeti formájukban közöljük). „Kedves Bugár elvtárs! Érzékeny veszteség volt a Magyar Területi Színháznak váratlan bevonulásod, de ugyanakkor büszkén gondolunk arra, hogy mint öntudatos magyar kultúrmunkás becsülettel meg fogod állni helyedet szocialista hazánk védelmezőinek sorában és gazdag tapasztalatokkal gyarapodva térsz majd vissza az együttesbe. Október végével nem fektettünk még fel rendes bérelszámolást, mindössze előleg formájában fizettünk ki mindenkinek á Kč 5.000.--t, azoknak akik itt voltak és csak most, mikor az adminisztrációnk már működni kezd ejtjük meg a rendes bér- elszámolást. A Neked járó összeget ennek megtörténte után, pár napon belül, megküldjük címedre beleszámítva esetleges egyéb igényeidet is, amelyre bevonulóknak jogcímük van. Kérjük, hogy még egy pár napig légy türelemmel, hisz tudod, hogy még mindég a kezdet nehézségeivel küzdünk. Szívélyes elvtársi üdvözlettel“ aláírás „Kedves Bugár elvtárs és a politikai kör többi tagja! A közmondás azt mondja: „ami késik nem múlik“ és így van ez ezzel a levéllel is. Február 4.-i kedves soraitokat mindeddig gondosan nyilvántartottuk, hogy egy aránylag csendesebb időpontban méltóan válaszoljunk szerencsekivánataitokra, amely mindnyájunknak igen jól esett. - És most - lassan éjfél felé jár az idő - van egy kis nyugalom ahhoz, hogy elbeszélgessünk Veletek. Valóban szép és feledhetetlen volt a színházavatás estéje január 31-én. Az együttes szép munkáját komoly siker koronázta. A Tűzkeresztséggel feljutottunk Pozsonyba is a színházi aratás versenyére is, ahol szintén elismerést vívtunk ki, olyannyira, hogy a jövőben rendszeresen fogunk játszani a pozsonyi magyar közönség számára, havonként két előadás van tervbevéve. A legszámottévö kritikusok igen elismerően nyilatkoztak, A Pravda két ízben is és a Rudé Právo is megemlékezett külön rólunk. Április 1 .-én volt a második darabunknak, a Leánynézönek bemutatója. Itt volt a Magyar Népköztársaság fökonzulja és Lörincz elvtárs többekkel. A jó kritikát bizonyára olvastátok az Uj Szóban. - Most már csak arra kell vigyáznunk, hogy a dicsőség a fejünkbe ne szálljon. Vigyázunk! A megindulásig volt bőven dolgunk, de most a megindulás után van duplán. Sok mindenben sántítunk, eleinte nem mentek különféle okokból a kiszállások, azután a komáromi előadások is befagytak. Mindenki elismert már minket, csak még a komáromi közönség nem. De ez is megjön. Most már kezdjük kiszállásokban is pótolni azt, amit eddig elmulasztottunk. (...) Kedves Elvtársak, írjatok újra, örömmel olvassuk soraitokat és ígérjük, hogy legközelebb sokkal gyorsabban válaszolunk. Szívélyes elvtársi üdvözlettel a munkaközösség nevében is:“ aláírás ÚJ SZÚ 6 1988. I. 29.
