Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-07-17 / 28. szám
a közben igyekezett nem semmire. Tudatának peri- zonban így is hemzsegtek latok. érezte kudarcnak, amit kör- egyértelműen kudarcként A régóta ismétlődő meg- ,‘ket nem vette komolyan: (ezés az egyetemeken, csú- ek, ismeretségek. Anya alád gazdasági igazgatója árt az elején megmondta: azt akarom, hogy tisztában lelyzettel. Nem szólok bele, egyetemre jelentkezel, de énzt nem tudok fizetni. Egy jl lehetetlen, meg kell érn is kell, ne félj - mondta timizmussal. - Fog menni s. n jött az értesítés. Helyszűt, az egyedüli elfogadható . Stresszállapot, hiába a ki- at gyakorolt mosoly. Mi lesz n évig tudatosan készült is, hogy az első évfolyam után megpróbálsz átlépni.- Nem - mondta pubertás határozottsággal, ki tudja, hányadszor.- Valami más után nézek.- Eljöhetnél velem dolgozni- mondta sokára apa. - Megpihennél, tanulhatnál is közben. Anyja kétségbeesett. - Hogy juthat ilyesmi eszedbe? Érettségizett létére? - háborodott föl benne a kis- falusi asszony. - Te aztán megcsinálnád a fiad jövőjét! Anyja ismerte és félte a falut. Tudta jól, az asszonyoknak lételemük, hogy legyen miről beszélniük, üzletben, munkában, egymás között, a falusi társadalmi érintkezés fórumain. Téma kell nekik, friss téma, ez volt, amitől rettegett az anyja. Hogy a nyelvére veszi a falu. Számára ez rettenetes lett volna. A férfiak győztek. Ha nem támogatom olyan elszántan apát, gondolta magában, most körmölhetnék valami irodában. Munkásszállásként négy jókora •a. Bújta a könyveket, falta xlalmat: tudott. Többet, mint ik a középiskolán, hiába. Ki i, biztatta magát, íyja katasztrófának fogta fel it. - Szent isten, mi lesz csapta össze a kezét ijed- lihez fogunk most. ©bbezünk - erőltetett nyurgára és nagyon vigyázott, mangja remegésével el ne agát. - Először is fellebbeabb remények egy időre le- Dtták a kedélyeket. A felleb- izonban hiábavalónak bizo- aresz, volt osztálytársa, va- sg fején találta a szöget, azt mondta: - Nem ajánlott kellett volna fellebbeznetek, egy tömött borítékkal, i lehetett-e barátjának, vagy 3m tudta eldönteni. Kareszt ssetre felvették. Neki hat- inszéket soroltak fel, ahová ni eredménnyel felveszik, e hiányágazatokat. - Vá- jzülük - próbálta meg rábe- z anyja. - Még azon az áron fabarakk szolgált, rozsdálló kerítéssel körülvéve. A házak között embermagasságú gyom, kidobott alkatrészek, gumiabroncsok. A barakkok között kitaposott átjárók. Megemelkedett a gyomra, a diákszálláson más viszonyokhoz szokott. Az egyik szobában volt két szabad ágy, az egyik az övé lett.- Rakodj be, fiú - csapott a hátára Gyula úr, aki, úgy látszik, hátba- csapkodás nélkül nem tudott az emberhez szólni. - Helyezkedj el kényelmesen, mintha egyenesen a főigazgató vendége lennél. Nem értette a célzást, bár meglehet, nem is igen volt rajta mit érteni. A piszkos, takaritatlan szobában nem érezte jól magát. Lassan haladtak a második emeleten. A sok kiszögellés, ív, mind átgondolt, pontos munkát kívánt.- Mi újság, fiú - lépett hozzá Feri, az újdonsült barát, harmadikos gimnazista, aki már két hete dolgozott itt a kőművesekkel. - Gyere, mutatok valamit. Jókedvűen ment Feri után, élvezte a megbontott egyhangúságot. Két emelettel feljebb egy erkélyre vezette barátja. - Vigyázz, ne nagyon dugd ki a fejed! A régi üdülő kertjében, kétméteres deszkafal mögött, fiatal lányok napoztak meztelenül. Az éles napfény incselkedve táncolt a fehér és bronzszínű testeken.- Nos, mit szólsz? - súgta Feri.- A magánháremem - tette hozzá nevetve. - Melyik tetszik? Figyelmedbe ajánlom azt a barnát. A barna, mintha megérezte volna, hogy valahol róla beszélnek, megfordult. Valóban szép teste volt. Rugalmas mozdulattal felült, körülnézett, észrevette a két fiút. Akik, mint rajtakapott kisdiákok, megrettentek, lehúzódtak. Várták a lány reagálását, kiáltást vagy sikolyt. A lány azonban néma maradt, csak egy pici mosoly jelent meg a szája sarkában. A mellére dobta törülközőjét és újra végignyújtózott a pokrócon.- Mit szólsz? - kérdezte újra Feri, hogy látta, megúszták a dolgot.- Belemenős, mi? Este összehozlak vele, ha akarod. Szedd fel, téged biztosan csípni fog.- És te miért nem dobtad be magad, ha olyan biztos vagy a dologban? Ismered egyáltalán?- Bizonyos nyelvi problémák lépnének fel - nevetett kényszeredetten. - Eddig minden lányt adumámmal emeltem ki a súlypontjából. Nála el lennék vágva.- Én is el vagyok...- Ne hülyéskedj - mondta Feri.- Te jól beszélsz szlovákul.- Jól - mondta szárazon.- Akkor mi a baj?- Ilyet nem játszom. Még belecsípnék, aztán... El tudod képzelni anyámat, milyen képet vágna hozzá?- Ne legyél már gyerek! - csattant föl Feri. - Itt van előtted karnyújtásnyira egy ilyen bomba nő és te egyszerűen kidobod az ablakon. Esküszöm, nem vagy normális. A süket falusi komplexusaidat igazán otthon hagyhattad volna.- Nem komplexus - mondta nyugodtan, bár maga is tudta, nem mond igazat. - Meg kell szoknod, hogy a magamfajta előre gondolkodik.- Ne röhögtess - mondta Feri gúnyolódva. - Ránézel egy lányra és mindjárt az unokákra kell gondolnod? Mondom, hogy nem vagy normális!-Tudod mit, hagyjuk ezt. Jobb ötletem van. Elcsapom neked, áll az alku? - indult meg lefelé.- Te teljesen hülye vagy - mondta Feri és elindult utána. Ingatagnak, egyensúlyt vesztettnek érezte magát, ugyanúgy, mint amikor először állt meg a munkás- szállás szobájának küszöbén. Mindenütt szemét, a gumipadló felhasogatva, az egyik szélén festékkel leöntve, az ágyak gyűröttek, izzadt férfiágyak, az ablakokban sörösüvegek, két-három elmosatlan tejesüveg, por és - Rejtő Jenő is megirigyelhetné - néhány ezer, valóban bizonytalan illetőségű légy. Nyugalom, mondta a gyomrának, nyugalom, nem olyan vészes a dolog, csak nyugalom... Kinevették, amikor a berendezkedést azzal kezdte, hogy felmosta a szobát. Selyemfiú, nevettek rajta, látjátok, ennek volt gyerekszobája.- Fogadjunk, hogy fogkeféje is van- nevetett valaki a háta mögött.- Szállodát csinál itt nekünk, három- csillagost, meglátjátok. Már csak dacból is folytatta, fütyörészve törölte le a port a szekrényekről. Napnyugta után öten ballagtak a mulatóhely felé. Feri jól mondta: a kerthelyiségben, a lugasok alatt, a lány már ott ült a barátnőivel. Jó hangulatban kólát ittak, nemigen méltatták őket figyelemre. Az egyik sarokban zenekar játszott, de a lányok nem figyeltek a zenére, a bárpult melletti tévé képernyőjén egy koncert néma videováltozatát nézték. A szomszéd asztalhoz ültek, sört rendeltek. Időnként a képernyőre pillantottak, megpróbálták elképzelni a zenét. A zenekar, úgy látszik, észrevette, hányadán állnak a dolgok, jobb zenébe kezdett. Ismerhették a videofelvételt, mert az ott szereplő zenekarok szerint válogatták ők is számaikat. A sarokban néhányan felálltak, táncolni kezdtek. A lányok nevetve csatlakoztak hozzájuk.- Itt az alkalom - súgta oda Feri.- Gyere. Vagy iszunk előtte egy féldecit?- Gyerek vagy? - mordult rá mérgesen. Felálltak, elvegyültek a lányok között. Feri úgy ügyeskedett, hogy ketten közrevegyék a barnát.- Szervusz - mondta a lánynak az első adandó alkalommal. - Szervusz, rég láttalak.- Szervusz - mondta a lány is nevetve -, valóban olyan régen találkoztunk?- A barátom - nyelt egyet Feri.- Engedd meg, hogy bemutassam a barátomat - mondta rossz szlováksággal.- Szervusz - mondta a lány. - Bár azt hiszem, délután már veled is találkoztunk. Feri megint krákogott valamit, elvörösödött.- Azt hiszem, igazad van - nyögte ki ő is nagy bután. - Azt hiszem, igazad van, már találkoztunk. Futólag - próbált meg tréfálkozni.- Tetszettem? - kérdezte kihívóan a lány. Hideg zöld szemével rezzenéstelenül nézett a fiúra. Most Sándornak akadt el a szava.- Igen - nyögte ki keservesen. - Nagyon ... ízt hiszik, rapartuk- tuk, hogy apaszkonaszkod- ror a pla- Ne haragudj... én is hibás vagyok... Még egy kicsit üldögéltünk, aztán szótlanul elindultunk haza. Én otthon elővettem egy könyvet, olvastam, de nem tudtam, mit. Este édesapám rosszkedvűen érkezett haza. Nem is evett, ment. Aztán nemsokára anyám is indult.- Vacsorázz meg és feküdj le. Apád elment orvosért. Valami baj érte Szalim apót... megyek hozzá... Meggör- ít, és sefordult és be nézni, szipogni lég akkor De most rkomat is Nem tudom, mikor aludtam el. Reggel Rahmat ébresztett. Az arca sápadt volt.- Egész éjjel nem aludtam - mondta.- Szalim bácsi beteg lett!- Pedig nagyon jó ember... - mondtam.- Amikor beteg voltam midnenféle finomságot hozott nekem.- Nekem pedig kakascukrot - tette hozzá Rahmat.- Vegyünk neki valamit... talán halvát... szereti. Van egy rubelem... ajánlotta. I- Nekem is - tettem hozzá. A halvát nagy zacskóba mérték. Kellemesen illatozott. Felváltva vittük. Már mesz- sziről láttuk, hogy a házunk előtt téglával rakott teherautó áll. Rajta apám és Rahmat apja.- Hol mászkáltatok? - kérdezte apám. Mondtuk, nem mászkáltunk, hanem halvát vettünk Szalim bácsinak. Helyet csináltak maguk mellett. Amikor fent voltunk, Rahmat édesapja mesélni kezdett.- Nagyon régen történt, amikor az idősebb fiunk még kis csecsemő volt... - kezdte. - A feleségem, a te édesanyád - mutatott Rahmatra - egy esős, sáros napon a folyóparton igyekezett hazafelé, karján a kicsivel. Egyszer csak megcsúszott, elesett és mindössze annyi lehetősége volt, hogy a kisfiút a bokorba ejtse, 6 maga belecsúszott a folyóba. Ott veszett volna, ha nem érkezik idejében a segítség, éppen Szalim apó fia. Beugrott a vízbe, kimentette a feleségemet és persze a kisfiámat is, minden baj nélkül hazahozták... Ő maga azonban nagyon átfázott, tüdőgyulladást kapott és nemsokára meghalt. Ezért jelent olyan sokat Szalimnak a folyó, az ösvény és a platánfa. Most már teljesen egyedül él... Senkije sincs. Pedig a fia akkor már ismert költő volt. Egy verseskötete is megjelent. Az öreg ezt a könyvet olvasta állandóan... és most az is elveszett. Nem tudja, hol veszítette el...- Egyetlen kincse volt a könyve - tette hozzá apám. - Szegény, már nagyon feledékeny. ..- És hányszor kértük, költözzön hozzánk, de mindig visszautasította - toldotta meg Rahmat apja. Megérkeztünk. Apámék hozzákezdtek, hogy újraépítsék a kis padot. Mi beszaladtunk Szalim apóhoz, és csak letettük a halvát, szinte menekültünk. Rahmat megrángatta a kabátom újját.- Meg kell keresnünk a könyvet!- Hogy...? - kérdeztem értetlenül.- Biztosan ott van gödörben... a pádon maradt és azzal együtt beszakadt...- Igazad lehet - egyeztem bele. - Hát akkor keressük! - Nagyon szégyelltem, hogy nem nekem jutott az eszembe.- Most különösen óvatosan kell keresni! - mondta Rahmat. - Könyvet keresünk. Egy költő-hős kötetét. Szalim bácsi egyetlen könyvét! Hozzákezdtünk. Nagyon sokáig kerestük. Már nem is hittünk az egészben, amikor előbukkant a könyv egyik sarka. Vigyázva húztuk ki, megtisztogattuk, kisimogattuk a lapjait. Megkönnyebbültünk.- Vigyük máris! - mondta Rahmat türelmetlenül.- Mit fogunk mondani? - aggodalmaskodtam.- Legjobb lenne az igazat... Bocsánatot fogok kérni... és megkérem, jöjjön hozzánk lakni! Mit gondolsz, elfogadja? - Úgy nézett rám, mintha tőlem függene a válasz.- Biztosan... - mondtam. Éspedig azért, mert úgy gondoltam, ha Rahmat kéri meg, akkor Szalim apó biztos szívesen hozzájuk fog költözni... ANTALFY ISTVÁN fordítása Hja Ilf - Jevgenyij Petrov CÍMZETES NÉPSZERŰSÉG Ikszipszilon író leszolgálta a megállapított határidőt, és megszerezte a státus szerint megillető címzetes népszerűséget. Életbeosztásával mindennek megadta, ami jár: reggel a lelkének írt, délben a dicsőségnek, este meg a rádiónak. És egyszer csak befellegzett a kiegyensúlyozott, kellemes életmódnak. Valaki megkérdezte tőle:- Miért nem ír színdarabot? Nem is válaszolt, fütyült az egészre. Hisz mi mindenről faggatják az írót: miért nem ír gyermekkönyvet? Miért nem alkot vízipantomimdarabot káprázatos tűzijátékkal vagy dalokkal és népi tánccal kombinált monológot a falujáró agitautóbusz számára? (...) Otthon a rokonság rágta a fülét. A hurok egyre szorosabb lett a nyakán. Végül aztán berobbant a lakásba egy tetőtől talpig sárga bőrruhába öltözött férfi, és szerződést dobott az íróasztalra.- (rja alá, írja alá - hadarta ellentmondást nem tűröen. - Itt ni, alul.- De felül mi van? - kérdezte tétován az író.-Azt jól ismerjük - felelte a bőrruhás. - Egyfelől Filipp Szemjonics Ikszipszilon, a továbbiakban „szerző“, valamint a Drámai Vígjátékok Mozgó Kőszínháza, a továbbiakban... De hát ez nem is fontos. írja alá.- Csakhogy itt az áll, hogy köteles vagyok a mérnök és technikus dolgozók és más egyéb értelmiségi csoportok életéből meríteni témámat, amely csoportok a SZETESZ körül tömörülnek. Hogy úgy mondjam, eléggé kevéssé ismerem ezt a témakört...- A téma ideiglenes, galambocskám - felelte nyájasan a börruhás.- De hiszen a cím is meg van adva: A vagdalt hús.- Hát... a cím is ideiglenes. Minden ideiglenes.- Egyszóval minden?- Kivétel nélkül. írja alá gyorsan. Különben én írom alá maga helyett. És akkor a férfiú, aki a továbbiakban „szerzőnek“ neveztetik, aláírta a szerződést. Mit tehetett most már? Az ellenkezés értelmetlen lett volna. Meg aztán minden csak ideiglenes, s hátha békésen elrendeződik az egész.- Legfeljebb félre kell tennem a lélek, a dicsőség és a rádió számára végzett munkát, és a színmű kigondolásával kell foglalkoznom. Megismerkedett tehát a világ drámairodalmának gyöngyszemeivel, s felcsipegette az új vadászterület első tudásmorzsáit. Kiderült, hogy a színmű hőse túlnyomórészt az alábbi tetteket hajtva végre: a) Bejön, b) Kimegy, c) Ismét bejön, d) Kacag, e) Főbe lövi magát. Az író megkönnyebbült. Beszervezve feleségét meg sógornőjét Moliére és Beaumarchais színművei egy-egy szerepének felolvasásába, Ikszipszilon hozzálátott a téma kidolgozásához. (...) Nagyon jól alakult. Fordulatosán. Ám akkor berontott a lakásba egy vászonöltönyös férfi, és komoran Így szólt:- A Művészet nem a művészetért cimú lap szerkesztőségének megbízásából felteszem önnek a kérdést: mit fog ábrázolni A vagdalt hús című színművében? És tetszenek tudni, Ikszipszilonnak valahogy nem fordult rá a nyelve arra, hogy A vagdalt hús csupa ideiglenes dolog, s hogy egy szerelmi háromszöget szándékozik megírni (bejön, kimegy, kacag, főbe lövi magát). így hát szemérmetlenül hazudott. Azt felelte, hogy a két világ harcát ábrázolja majd. (...) Most már csak a dolog technikai része volt hátra. Macskovics rendező befejezte a darabot, mivel - szavai szerint - egy teljes felvonás hiányzott belőle. Ikszipszilon ezt zokon vette, Macskovics azonban megjegyezte, hogy mindez csak ideiglenes, és a színpadon másképp lesz, és nagyon jól sikerül majd. (...) Mindent egybevetve, rendkívül sok volt az „ideiglenesség“ meg „feltételesség". Megtartották a bemutatót, a szerzőt függöny elé tapsolta a sógornő a férjével, az ellenvélemények ádázul összecsaptak, az újságokban nyilvános viták dúltak, melyek során a szerzőt ideiglenesen tehetségesnek nyilvánították. Egyedül a közönség vette komolyan a darabot, s a bemutató óta távollétével jutalmazta. RADVÁNYI ERVIN fordítása o' c N (/) 3 LU U. cc o Ö N (0 ■<0-I o 4-* o in O
