Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-11-20 / 46. szám
Egy nem mindennapi életet huszonöt percbe sűríteni nem könnyű. Ezt akkor tapasztaltam, amikor a Csehszlovák Televízió számára forgatókönyvet írtam Antonín Janousekról, a Szlovák Tanácsköztársaság forradalmi kormányának elnökéről szóló dokumentumfilmhez. A filmdokumentumnak A vörös elnök története címet adtam. Először az írásos anyagokat kellett összegyújtenem, mindazt, amit lehetett, amit csak erről a forradalmárról írtak. Végig kellett látogatni mindazokat a múzeumokat és emlékszobákat, ahol csak reményem lehetett rá, hogy e férfi életével kapcsolatos emlékekre akadok, és főleg fel kellett keresnem a még élő tanúkat, akik emlékeznek rá, s majd beszélnek róla. Egy kissé naiv elképzelésnek tetszhet, ha arra gondolunk, hogy Janousek 1877-ben született, tehát 110 éve, mégsem egészen irreális. Hisz neki is voltak gyermekei, s ezeknek szintén, tehát az unokák felidézhetik emlékét. Janousek gyermekeinek a sorsa megindító volt. Ő maga Győrben nősült meg, amikor az ottani vagongyárban dolgozott. Bécsből érkezett oda, miután kitanult lakatosnak. Egy Győrben élő cseh családból származó, Marie nevű lányt vett el. öt gyermeke született tőle, közülük négyen maradtak életben. A mozgalmas 1919-es évben, amikor kikiáltották a Magyar Tanács- köztársaságot, a gyermekek Győrben éltek nagyanyjuknál, Marie pedig a férjének segített, mígnem mint a vörösök futárját letartóztatták, s a Prága melletti repyi női fegyintézetbe szállították. Miután a Magyar Tanács- köztársaság a nagyhatalmak - amelyeknek a fiatal Csehszlovák Köztársaság hadserege is segített - intervenciójának a nyomása alatt elbukott, a magyar hivatalos szervek a gyermekeket áttoloncolták Csehszlovákiába. Eredetileg, Janousek kívánsága szerint Anna Kodytkovának - aki a Kommunisták Magyarországi Pártja cseh és szlovák szekciójának titkárságán dolgozott - kellett volna őket Csehszlovákiába hoznia, de a horthysta kormány megelőzte őt. Kodytková ír erről érdekes könyvében, amelynek a címe egy puszta évszám: 1919. A gyermekek több napon át zötykölőd- tek erre-arra különböző vonatokon, mielőtt megérkeztek Csehszlovákiába. Kladnóban élő nagybátyjuk vette őket gondozásba. Az egyik lány, Kvéta egy ideig Antonin Zápotocky családjával élt. Antonín Zápotocky volt, aki Janouseket 1919 januárjában Budapestre küldte - Kun Béla kérésére -, hogy ott segítsen a cseh és szlovák munkások szervezésében. Nemcsak tapasztalt szervezőnek, hanem kiváló újságírónak is bizonyult. Az ő vezetésével alakult meg a magyar fővárosban az első szlovák sajtóiroda. Ha az ember átnézi az elérhető dokumentumokat, nem tudja elképzelni, hogyan juthatott mindenre ideje. Ő adta ki a Cervené noviny (Vörös Újság), majd később az Armáda proletáré (Proletárhadsereg) című lapot - az utóbbi elsősorban a csehszlovák katonaság számára készült, amely francia és olasz tisztek parancsnoksága alatt harcolt a Magyar Tanácsköztársaság ellen gyűléseken mondott beszédet - tüzes, magával ragadó szónokként ismerték széles körben -, röplapokat írt, előadásokat tartott. Intenzív tevékenységében az a meggyőződés vezérelte, hogy mindaz, amit tesz, helyes. Forradalmi lelkesedés fűtötte, és igyekezett minden feladatának becsületesen eleget tenni. Az akkori idők szelleme, a nagyság minden ma élőt megfog, és tiszteletre késztet. Olvassuk el például a magyar Vörös Hadseregnek a többi nemzet munkásaihoz intézett felhívását: „Munkások! Proletár testvérek! ... A magyar szovjetköztársaság harcoló proletariátusa baráti szeretettel ölel magához benneteket, és azt kívánja, hogy támogassátok ót a felszabadítás nagy művében, hogy ragadjatok fegyvert a proletariátus uralmának védelmére!“ Elég elolvasni a cseh katonáknak címzett röpiratokat. Ezeknek a katonáknak tisztjeik azt tanácsolták, hogy inkább lőjék főbe magukat, mint hogy a vörösök kezébe kerüljenek. A szövegen sok helyen felismerhető Jano- sek stílusa: ,,Cseh katona,... aki veled szemben áll, nem ellenséged, hanem testvéred, szegény proletár, aki megdöntötte a kapitalizmus uralmát... Nem olyan háborút viselsz, amely a cseh munkásoknak hasznos volna... Katonák! Menjetek vissza otthontokba! Dönt- sétek meg a kapitalisták uralmát, lássatok a sürgős és hasznos munkához otthon, a műhelyekben és a földeken! Kapitalizmus és militarizmus nélkül fogunk élni, testvéri egyetértésbenI Nem fogja gyilkolni a magyar a csehet és a cseh a magyart!“ Az internacionalizmus gondolatát nem volt könnyű elfogadtatni az emberekkel sem az egyik, sem a másik oldalon. Kun Béla a cseh és a szlovák elvtársakat nem úgy küldte el, hogy üres kézzel lássanak hozzá a hatalom átvételéhez. A kezdezi nehézségek leküzdésére elkobzott aranyat és ezüstöt adott át nekik, mint Anna Kodytková írja, Szlovákiából pedig fával és élelmiszerrel megrakott vonat indul Budapestre, mert ezekben a főváros hiányt szenvedett. Proletárok kölcsönös segítségnyújtása volt ez is azoknak a tapasztalatoknak az átadásán kívül, amelyeknek alapján aztán Szlovákia leendő forradalmi kormánya a Szlovák Tanácsköztársaság tíz nap múlva történt kikiáltása után hatalmát gyakorolta. Elsőként a kisparasztok adójának rendezéséről, a munkakötelességről és a munkára való jogról, az idős emberek számára folyósítandó nyugdíjról és hasonlókról hozott határozatot. A munkáshatalom megdöntése után Vác következett. A magyarok, csehek és szlovákok számára ugyanaz a sors jutott: a száműzöttek sorsa. Szovjet- Oroszország a világháborúban elfogott 400 magyar tisztet ugyanilyen számú magyarországi forradalmárért cserélt ki, s az utóbbiakat saját állampolgáraivá fogadta. Antonín Janousek is köztük volt. Az első csoporttal indult útnak. Budapestről Őtúrovón, majd Breclavon, Znojmón, Jihlaván és Kolínon át Décínig jutott. Itt, a csehszlovák-német határon a cseh csendőrök letartóztatták. Csak több hónapos fogság után küldték a határon túlra egy újabb transzporttal, és Szászországon, valamint Rigán át jutott el végül Moszkvába. A régi cseh újságok, amelyeket fellapoztam, talán a miatti szégyenükben bámulták meg, amit a „vörös elnökről“ írtak. Csak a Rudé právo hivatkozott energikusan a nemzetközi jognak a csehszlovák hatóságok részéről történt megsértésére, és utalt rá ironikusan, mekkora költségeket jelent a fiatal köztársaságnak a francia katonai tanácsadók csehszlovák hadseregbeli jelenléte. A franciák Szlovákián kegyetlen bosszút álltak, ahogy ezt gyarmataikon is általában tenni szokták. Hennoque tábornok akit a csehszlovák kormány Kassa (Kosice) diktátorává tett, elrendelte, hogy mindenütt, ahol titkos fegyverraktárt találnak, tíz kilométeres körzetben meg kell büntetni a lakosságot. Minden formalitás nélkül agyon kell lőni mindenkit, aki nem engedelmeskedik a parancsnoknak, s egyúttal büntetést kell kiszabni a községre és a vétkesek családjára. Nem minden megindultság nélkül tartottam kezemben azt az okmányt, amellyel a csehszlovák hatóságok Janouseket örökre kitiltották szülőföldjéről. A pankráci fegyház irodájában írta alá, s rögtön utána elszállították őt a határra, anélkül, hogy bárkitől is búcsút vehetett volna. Családja 1923-ban érkezett meg hozzá Szovjet- Oroszországba. No és Janousek unokái? Kettővel találkoztam közülük. Kvéta, asszonynevén Béhounková a prágai X. városkerületi nemzeti bizottságon dolgozik, Evzen Janousek mérnök pedig az elektrotechnikai ipari minisztériumban. Kvéta lakásán találkoztunk. Fényképeket hoztak, de semmi olyat, amit előzőleg ne láttam volna, például a munkásvezető szülővárosában, Nymburkban levő emlékszobában. Mindkét unoka azt tudta csak mondani, hogy nagyapjuk szigorú volt, és nagyon sokat dolgozott. Egyébre nem emlékeztek vele kapcsolatban. Egy érdekességet azért felfedeztem: Kvéta meglepően hasonlít nagyapjára. Arcát mintha Janousek fényképéről kopírozták volna, a legismertebbről, amelynek készítésekor ötvenéves volt. Kvótának is, mint nagyapjának, szénfekete a szeme, és fiús frizurája csak hangsúlyozta a hasonlóságot: így, mintha maga Janousek nézett volna rám fiatalon és kissé finomabb vonásokkal. Mutattak számomra kevésbé ismert fényképeket is, amelyek nagyapjuk moszkvai temetésén készültek 1941 márciusában, s megnevezték a koporsó körül állókat, köztük nagyanyjukat, Janousek feleségét. A munkásvezetö legidősebb, fia Pravoslav, a Vörös Hadsereg őrnagyaként részt vett a Csehszlovákia felszabadításáért folyó harcokban. Utána néhány évig régi hazájában maradt, aztán visszatért a Szovjetunióba. Azóta már elhunyt, éppúgy, mint Janousek fiatalabb fia, Otakar, aki a kisinyovi bútorgyár főmérnökeként dolgozott. A „vörös elnök“ Kvéta nevű lánya annak a Kvótának az anyja, aki annyira hasonlít nagyapjára, továbbá Janousek Oktávia nevű lánya 1945 után anyjával visszatért Csehszlovákiába. Mindhárman meghaltak már. A család csehszlovákiai és szovjetunióbeli ága állandó kapcsolatot tart fenn egymással. LENKA HAŐKOVÁ Új kezdeményezések az ifjúság eszmei-politikai nevelésében NAGYOBB FIGYELMET, TÖBB KÖVETKEZETESSÉGET Társadalmunk fejlődésének jelenlegi szakaszában, amikor a szociális-gazdasági fejlesztés meggyorsításának stratégiája egyre nagyobb követelményeket támaszt mindennemű munka hatékonyságával szemben, különösen nagy szerephez jut a sokat emlegetett emberi tényező. Az ifjúság eszmei-politikai nevelése ezért olyan feladat, amelynek az egyes pártszervek és -szervezetek mind nagyobb figyelmet kell hogy szenteljenek. Ezt tartotta szem előtt az SZLKP Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Bizottsága mellett működő politikai nevelés háza, amikor a SZISZ járási bizottságával együttműködve létrehozta az ifjúsági és gyermekmozgalmi kérdésekkel foglalkozó előadói testületet. Az előadótestület feladatairól, tagjainak tevékenységéről és általában az ifjúság eszmei-politikai nevelésének sokrétű problematikájáról a politikai nevelés háza dolgozójával, Paulicky Péterrel beszélgettünk, akit a járási pártbizottság e munka irányításával bízott meg.- A jelenleg 38 előadóból álló testületet azért hoztuk létre, hogy segítsük a SZISZ- alapszervezetekben folyó politikai oktatást. Hasonló testület, úgy tudom, más járásokban nem tevékenykedik. A tapasztalatok azt igazolják, hogy érdemes a fiatalokkal foglalkozni. Segítségünket szívesen veszik. Az elóadótestület tagjait a SZISZ járási bizottságával közösen választjuk ki, és fölkészítésük egyéves tanfolyamon történik. • Milyenek a tapasztalataik ezen a területen, manapság ugyanis divat a fiatalok politikai közömbösségéről beszélni.- Az ifjúsági szervezet tagjai közül igyekszünk azokat kiválasztani, akik az elméleti és a politikai kérdések iránt a legnagyobb érdeklődést tanúsítják s a legtehetségesebbek. Képzésük elméleti szemináriumon történik. Az egyes foglalkozásokat igyekszünk a lehetőség szerint érdekesekké tenni. Az előirt témákat rendhagyó módon vesszük át. Az ifjú előadók fölkészítésében nagyon jól bevált a kerekasztal-beszélgetés. Ezen általában nyílt és őszinte eszmecsere folyik, a résztvevők vitakedve nagy, s azt bizonyítja, hogy figyelemmel kísérik a hazai és a külföldi társadalmi, politikai eseményeket. Az oktatást vendégelőadók meghívásával igyekszünk színvonalasabbá tenni. Általában olyan magas beosztású politikai, gazdasági szakembereket hívunk meg előadóknak, akik országos szinten is elismertek. A fiatalok egy részének politikai közömbösségéről az a véleményem, hogy annak okait a felnőttekben, illetve az idősebb generációban kell keresnünk. Nagyon károsan hat rájuk például az őszinteség hiánya, a képmutatás, a szavak és a tettek különbözése. Több őszinte és nyílt vitára kell alkalmat adni, hogy álláspontjuk eszmék és nézetek konfrontációjában alakulhasson ki. Mindehhez a vitakultúrának is fejlődnie kell. Nincsenek még mindnyájan azon a szinten, hogy kellő türelmet, megértést tanúsítsanak mások nézete iránt. A fiatalok politikai tájékozatlanságáról hangoztatott vádakkal sem érthetek egyet. Többségük nem zárkózik be szakmájának szűk világába, és nagyon is alapos, sokoldalú információval rendelkezik a világ dolgairól. Ez természetes is, hiszen az infor- mációözön számtalan csatornán jut el hozzájuk. Hat tévéműsor, számtalan rádióállomás adása közül választhatnak -, hogy csak a legfontosabb forrásokat említsem. Az információ vételére sokuknak két-három nyelv is rendelkezésére áll. Nem Ítélhetünk tehát elhamarkodottan, és főleg az alaptalan általánosításoktól kell tartózkodnunk. Nem nevezhetjük politikai tájékozatlanságnak, közömbösségnek azt, ha a fiatalok nem hajlandók elcsépelt frázisokat, primitiven leegyszerűsített tételeket szajkózni. • A marxista-leninista ideológiában mennyire járatos a fiatalok műveltebb rétege? Tudtommal erről is van bizonyos áttekintése.- Igen. Az utóbbi években konzultációkat rendeztünk politikai kérdésekről azoknak a középiskolát végzett fiataloknak, akik főiskolára jelentkeztek. Júniusban, az érettségi vizsgák után és a fölvételi vizsgák előtt két alkalommal, két-három órában igyekeztünk a fölvételi vizsga politikai kérdéseit a jelentkezőkkel - már amennyire ezt lehet öt-hat órában - átvenni. Az a tapasztalatunk, hogy a középiskolai történelem és a polgári neveléstan oktatásában „vannak még tartalékok“. Az érettségizettek egy jelentős részének ezekből, a világnézet megalapozásához nélkülözhetetlen társadalomtudományi tárgyakból meglehetősen hézagosak az ismeretei. Meggyőződésünk, hogy a politikai nevelés háza által a SZISZ járási bizottságával és az iskolai szervezetekkel közösen rendezett konzultációk hasznosak voltak. Szerepüket azonban akkor tölthetnék be igazán, ha a középiskolában szerzett tudás gyarapítására összpontosulhatnának, s nem kellene alapvető fogalmak tisztázásával bíbelődni. Világnézeti nevelésünk fogyatékossága, hogy bizonyos, a fiatalságot foglalkoztató világnézeti kérdéseknek nem szenteltünk kellő figyelmet. Az ifjúság értékrendjében sem tudtuk talán maradéktalanul pótolni azokat az értékeket, amelyeket a vallás vagy más idealista és irracionalista eszme- áramlatok kínálnak számukra. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a formalizmustól nem maradt érintetlen világnézeti nevelésünk sem. Színvonalát - a valóságot leegyszerűsítve - a vallási oktatásra jelentkezők százalékarányával, az ateista körök vagy előadások számával mértük. Napjainkban a világnézeti nevelés terén is sokkal többet és - ami talán még fontosabb - másképpen kell tennünk. A fiatalokat foglalkoztató társadalmi, filozófiai és világnézeti problémák alaposabb ismeretében a nevelés hatékonyabb formáit kell kialakítanunk. Erre nemcsak oktatási rendszerünk ad lehetőséget, hanem az ifjúsági szervezettől kezdve a sportszakosztályig minden tömeg- és társadalmi szervezet. Ezeket a lehetőségeket is racionálisabban kellene kihasználnunk. MORVAY GÁBOR
