Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)

1987-11-20 / 46. szám

Lettország a nagy október 70. évfordulójának esztendejében-V, AZ ENTUZIASZT SZÖVETKEZET MÁR BEFUTOTT • ÖTLETEK SOROZATA • KINEK KÖNNYEBB? • BÁTORSÁG KELL ÉS KITARTÁS Riga régi gyárnegyede a Daugava partján. A zegzugos, repedezett aszfaltú utcán egykor volt földszintes lakóhá­zak, kis műhelyek - jobbára üresen, elhagyottan. Mégis éppen itt született valami egészen új, szokatlan - egy ipari termelőszövetkezet, egy az elsők közül, ma már egy a sok közül. Lettország, de fővárosa vezető tisztségviselőivel is beszélgetve vissza-visszatérő téma volt a mun­kaerőhiány, a termelési alapok nagyfokú, átlagosan 50 százalékos elhasználódása, a lassú termékvál­tás a nagyüzemekben, rugalmatlan­ságuk, a konkurencia hiányának kedvezőtlen következményei. Ezek­ben a problémákban látták okát an­nak, hogy nincs elég jó minőségű fogyasztási cikk, kicsi a választék, de a gyártók helyzete sem köny- nyebb: rossz minőségű az alap­anyag, az új gépeket gyakran ma­guknak kell „megbütykölniük“, ha termelni akarnak rajtuk. Az alakuló szövetkezetek segíthetnek némi­képp ezen a helyzeten - vélekedtek egyöntetűen. Hiszen a szövetkezet képes gyorsan reagálni a változó igényekre, kifizetődő számára a kisszériás termelés, nyereségorien­tált, tehát ha életben akar marad­ni, nagyon hatékonyan kell dolgoz­nia. Bár csak egy-másfél éve alakul­nak a szövetkezetek a Szovjetunió­ban a magánjellegű munkavégzést engedélyező törvény elfogadása nyomán, már eddig is nagyon sok hasznos tapasztalatot gyűjtöttek a piaci igények felkutatása, a haté­kony munkaszervezés, a munkaerő- tartalékok feltárása, az ipari hulladé­kok hasznosítása terén. Ezeket - a maguk feltételei között - ered­ményesen alkalmazhatják a na­gyobb ipari vállalatok is. Egy vállalat és egy szövetkezet - természetesen két különböző dolog. Egy nagyon fontos vonatkozásban azonban tel­jesen azonosak - el kell tartaniuk magukat és nyereséget is kell pro­dukálniuk. Gondolkodni nem elég Városszerte híres már a rigai En- tuziaszt szövetkezet, csak elisme­réssel szólnak róla, amihez némi csodálat is társul. Ezért talán érthető volt meglepetésünk, amikor azt lát­tuk, hogy a tavaly novemberben ala­kult szövetkezet „székháza“ egy hosszú földszintes, félig romos, félig már újjáépített téglaház, ahol az egyik gépen szép nyugodtan, üte­mesen dolgozik egy munkása, mi­közben tőle pár méterre a kőműve­sek éppen helyére illesztenek egy ablakot. A düledezö fakapu mögötti, építőanyagokkal zsúfolt szűk udva­ron vár minket az elnök, Jurij Szem- jonovics Tyitov. Meghökkenésünket látva azonnal tovább invitál:- Ne hagyják befolyásolni magu­kat ettől a látványtól. Egyébként el kell mondanom, ez az épület most már gyönyörű. A legszebb benne, hogy a miénk. Helyeslőén bólogatnak erre a szövetkezet dolgozói is, akik most éppen a kőművesek segítőivé csap­tak fel. Ekkor kezdjük úgy érezni, telitalálat volt a szövetkezet névvá­lasztása, hiszen az entuziaszt szó lelkesedő, rajongó embert jelent. Jurij Szemjonovics képzettségét tekintve mérnök, nyugalmazott kato­natiszt. Pár percnyi ismeretség után nyilvánvaló: nyughatatlan, energi­kus, derűs, ember. - A tatarozás miatt itt most nem nagyon terme­lünk, de tudok mutatni néhány áru­mintát - invitál tovább birodalmába. Kiderül, pillanatnyi irodája és áru­mintatára - az egyik helyiség kőmű­vesektől most éppen nem látogatott sarkában álló láda, rajta az aktatás­kája. Háztartási gépek műanyagal­katrészei, többfajta csomagolású dohánypor, házszám, autórádió be­szerelésére szolgáló fémdoboz...- Most éppen ilyesmit gyártunk, de ha elkészül az épület, ha már nem kényszerülünk ideiglenes meg­oldásokra, megvalósítjuk további terveinket is. Ötletünk van és bizo­nyára lesz is még nem egy, de most még csak a kezdet kezdetén va­gyunk, még nem mindenki fogadta el, hogy sorra alakulnak a szövetke­zetek, s kicsit megkavarják azt az állóvizet, amely olyan kellemes volt egyes tessék-lássék dolgozó, általá­ban monopolhelyzetben lévő válla­latok számára. Mindenki ismeri a te­vékenységünket engedélyező tör­vényt, néha mégis olyan reagálá­sokkal találjuk magunkat szemben, mintha valami törvénybeütközőt cselekednénk. Pedig mindössze az a célunk, hogy 15 tagunk, s pillanat­nyilag 12 alkalmazottunk - jobbára nyugdíjasok, háziasszonyok, diá­kok, de másodállást vállaló szakem­berek is - becsületes munkával ke­ressenek pénzt, javítsanak életkö­rülményeiken, megvalósítsák ötlete­iket. A hulladék - kincs Igazán híressé az tette a szövet­kezetét, hogy az első ötlete - minek alapján a tanácsi szervek engedé­lyezték megalakulását - a rigaiakat egy nagyon bosszantó probléma megoldása volt. A dohánygyár a ke­letkezett dohányport a város melletti hulladéktelepre hordta. Ez sok bosz- szúságot okozott, mert a szél hol a dohányport magát, hol a meggyúj­tása nyomán keletkezett nehéz füs­töt hordta vissza a városba. Ennek a kellemetlen hulladéknak a haszno­sításával kezdte „karrierjét“ a szö­vetkezet. Tonnáját 150 rubelért megveszi a dohánygyártól - így az is jól jár csomagolja és eladja a kertészkedőknek. A dohánypor ugyanis vízzel vegyítve kitűnő rova- ölöszer, elpusztítja a növények kü­lönböző kórokozóit, még az utóbbi időben nagyon elszaporodott és rendkívül ellenállónak bizonyult csi­gákat is. Emellett nem mérgező, ráadásul egyben trágyázza a talajt is. Sót - szakemberek kutatásai bi­zonyítják - 12-13-szorosára csök­kenti a növények megbetegedését. Még olcsó is - az 1,20 kilogram súlyú csomag ára 80 kopek, a 0,40 kilogramosé 0,40 kopek. Mindezek ellenére rengeteg prob­lémát kellett leküzdenie a szövetke­zetnek. Először polietilén zacskókba kezdték csomagolni a dohányport, de ez nem vált be. Kiderült, a zacskó hiánycikk, ráadásul szakad is, így a kereskedelemben gondokat okoz, az üzletvezetők nem akarták átven­ni, bár a kertészkedók igényelték. Új megoldást kerestek és - találtak. Csak Rigában évente 19 millió do­boz tejet hoznak forgalomba. A szö­vetkezet ezeket a kiürült dobozokat kezdte felvásárolni - 2 kopekért. Ez megint sokoldalúan előnyös üzlet­nek bizonyult. Nyert a szövetkezet, hiszen a szakadó polietilén tasakok darabja 5 kopekba került. Nyert a kereskedelem - hiszen ezekben a dobozokban már biztonságosan forgalomba hozható a dohánypor. Nyertek a kertészkedók - olcsó, könnyen tárolható, hatásos növény­védőszert. S „nyert“ a környezetvé­delem - kevesebb a hulladék. Csak ötlet kell? Ezzel még nem ér véget a tejes­dobozok története. Az Entuziaszt- ban valakinek az is az eszébe jutott, hogy a dobozokban, azokat félbe vágva és kilyuggatva, palántát is lehet nevelni. Az élőzetes piacfelde­rítés azt bizonyítja, ebből is lesz üzlet. Méghozzá nem is kicsi, mivel a dobozban facsemeték is nevelhe­tők, s a doboz formája, mérete lehe­tővé teszi az erdőtelepítés gépesíté­sét. Az erdőgazdasággal már foly­nak a tárgalások. Ugyanúgy a do­bozfelvásárló központok létrehozá­sáról. Jurij Tyitov elmondta, tud ar­ról, hogy gyerekek és nyugdíjasok - zsebpénz- és nyugdíj-kiegészítés céljából, illetve környezetvédelmi el­gondolásokból - már gyűjtik a dobo­zokat.- Rájöttünk arra - folytatja Jurij Szemjonovics hogy a dobozokat szállitva-raktározva rengeteg leve­gőt szállítunk és raktározunk. Sok fejtörés után megtaláltuk a megol­dást - a dobozokat összehajtogat­juk, olyan módon, hogy nem defor­málódnak, szétnyithatók és felhasz­nálhatók. - S már mutatja is, ho­gyan. Tény, a megoldás rendkívül elmés és egyszerű.- Gondjaink voltak és vannak a gépekkel is - folytatja az elnök. - A vállalatok, ha van megfelelő szabad gépük, bérbe adhatják a szövetkezetnek. Meg is teszik, de ez nem olcsó mulatság. Ezért in­kább kiselejtezett gépeket vásáro­lunk, ezeket hozzuk rendbe, alakít­juk át igényeinknek megfelelően. Mi is jól járunk, a vállalat is, s a gép, amely már alkalmatlan volt a nagy igénybevételre, nálunk még vígan termel. Ez lenne a szövetkezet titka? Csak ötletek kellenek, amelyek egy szövetkezetben, ahol egy maroknyi ember azonos hullámhosszon gon­dolkodik, könnyen megvalósíthatók? Bizonyára ez is, de még sok minden más. Vállalni kell a járatlan utat, az ezzel járó összes nehézséget, ami­hez bizonyára nem kis bátorságra és rengeteg energiára van szükség. A vállalatok sem mindig segítőké­szek, hiszen az alakuló szövetkeze­tekben konkurenciát látnak. De ki­tartással - ezt az Entuziaszt példája bizonyítja - sok minden elérhető.- Vitathatatlanul a dohánypor hasznosítása a legnagyobb akciónk, de már a megvalósítás útján halad néhány további tervünk is - mondja Jurij Szemjinovics. - A háztartások számára kéziszerszámok csomag­jait fogjuk gyártani, „kollégáinknak“, az önállóan dolgozó vagy szövetke­zetekbe tömörülő szabóknak a var­ráshoz szükséges, fémből készült apróságokat - nitteket, ringliket, var- rásfelfejtöket. Fém- és műanyaghul­ladék felhasználásával oktatási se­gédanyagot készítünk az iskolák és a közlekedésrendészet számára. Ez utóbbi kis szerkezet hasonló ahhoz, amit a mi játékboltjainkban is megvehetünk csemetéink számára, hogy könnyebben megtanulják a szói zótáblát. Ezen is egy kis égő gyullad ki a helyes válasz megjelölé­sekor. Ilyen módon könnyen, játéko­san oktatható a földrajz, történelem, a helyesírás, de a közlekedési sza­bályok is. A lett közlekedésrendé­szet máris 200 ezer darabot rendelt ebből a könyvnagyságú segéd­anyagból. Vagyis a nemcsak nevük­ben, hanem szó szerint is lelkes szövetkezetieknek nem kell attól tar­taniuk, hogy munka nélkül ma­radnak. Úgy tűnik, a derűlátás ragadós, így elmenöben már a „székház“ sem tűnik olyan „lerobbantnak". Már tudjuk, mi van, mi lesz a falak között. GÖRFÖL ZSUZSA ISZÚ 5 K épzeljünk el egy rabot, akinek gyógyít­hatatlan betegség következtében meggyengül a látása. Most pedig képzeljék el azt, hogy ezt a rabot egy beton-magánzárká- ba csukják, ahol éjjel-nappal nagy erejű lám­pák, majdhogynem a filmgyártáshoz használt juprtertámpák fénye szegezödik rá.- Meg akarják vakítani! Szándékosan meg akarják fosztani a látásától! - mondanák önök valószínűleg, és aligha tévednének. Ez történik jelenleg az Egyesült Államok­ban. A kansasi leavenworthi börtön vezetősé­ge igy büntette meg Leonard Peltierre indián vezetőt, népe szabadságának harcosát azért, mert „nem engedelmeskedett a parancsnok­nak“. 1977-ben kétszeres életfogytiglani bör­tönbüntetésre ítélték két FBI-ügynöknek a Dél-Dakota állambeli Pine Ridge rezervá­tumban történt meggyilkolásával kapcsolatos koholt ügyben. A börtönben Peltierre súlyos szembetegséget kapott. Úgy látszik, az ame­rikai hatóságok most vakságra igyekeznek kárhoztatni ezt a politikai foglyot; az életfogy­tiglani fogságot életfogytiglani sötétséggel akarják tetézni. Kérdezzék meg bármelyik amerikait az utcán, kicsoda Leonard Peltierre? Ezer közül 999-en bizonyára nem ismerik ezt a nevet. Kérdezzék meg, kicsoda Bemard Goetz? Megint csak 999-en - meggyőződésüktől füg­gően - azt váloszolják, hogy ez vagy hős vagy fajvédő, aki „önvédelemből“ lelőtt egy néger kamaszt a New York-i metróban. Az amerikai nyárspolgárt szintén vaksötét­ségben szeretnék tartani az indián vezető sorsát illetően, bár ebben a mai Amerikának sokkal több faji, politikai, erkölcsi problémája tükröződött vissza, mint Goetz, a „New York-i bosszúálló" feltűnést keltő ügyében. Van az Egyesült Államokban egy Leonard Peltierre védelmére alakított bizottság. Az ügyével kapcsolatos igazságtalan ítélkezés­ről több könyvet írtak. De a szóbeli közlés és a nyomtatott szó arról, hogy az amerikai igazságszolgáltatás miként számolt le egy politikai ellenzékivel - nem jut el a lakosság szélesebb köreihez, mivel a tömegtájékoztató eszközök részéről a hallgatás összeesküvé­sébe ütközik. Mi itt nem tartunk igényt arra, hogy valamiképp értékeljük a sajtószabad­ságnak azt a módját, ahogyan az Egyesült Államokban gyakorolják, mégis kénytelenek vagyunk észrevenni ennek - enyhén szólva - szelektív jellegét. Sikerült engedélyt kap­nom az amerikai hatóságoktól, hogy egyórás interjút készítsek Peltierre-rel, aki akkor a Missouri államban levő Springfield börtöné­nek kórházában volt. Az ügyével foglalkozó jogászokkal is beszélgettem. Már a bírósági eljárás részleteivel való első megismerkedés során kiderült, hogy megdöbbentő módon megsértették a vádlottnak, tágabb értelmé­ben pedig egy olyan embernek a jogait, aki politikai téren másként merészelt gondolkod­ni. Ha Peltierre mokaszinokat varrt és amulet­teket készített volna, és nem szólítja fel az embereket arra, hogy harcoljanak a szociális igazságosságért - akkor aligha válik ilyen törvénytelenség áldozatává. A hatóságok több mint 20 ezer oldal terje­delmű, igen fontos dokumentumot titkoltak el az ügyvédek elöl, ez csupán az ítélethozatal után derült ki. Az FBI-ügynökök meggyilkolásának ügyét William Webster bíróra osztották ki, akinek éppen azokban a napokban ajánlották fel az FBI igazgatójának tisztségét. A politikai tit­kosrendőrség leendő főnöke „öt perc híján“ elfogulatlan döntőbírónak tüntette fel magát. Eltitkolták a vizsgálat elöl az FBI ballisztikai laboratóriumának szakvéleményét. Az egyik szakértő kiderítette, hogy Peltierre puskája és a bűncselekmény bizonyítékai gyanánt be­Ilyen az amerikai demokrácia mutatott töltények hüvelyei között semmilyen összefüggés sem lehetséges. Jó néhány ilyen „bizonyíték“ volt ebben az ügyben. A jogi önkény feltűnő tényei ellenére tavaly szeptemberben a fellebbviteli bíróság elutasí­totta azt a kérést, hogy új tárgyalást tartsa­nak. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósá­ga, ahová most az ügy került, szintén kevés reményt nyújt az igazságos ítéletre. Az ameri; kai alkotmány 200. évfordulójához a hivatalos Washington úgy érkezett el, hogy az alkot­mány igen durva megsértése terheli lelkiis­meretét. Az ünnepi tűzijátékot elhomályosí­tották a leavenworthi börtön rabjának szemé­re szegezett éles fényű lámpák. Úgy látszik, Peltierre-en azért állnak bosz- szút, mert sorsa a nemzetközi szolidaritás hatalmas hullámát korbácsolta fel. A legutób­bi hetekben világszerte figyelmet keltett, hogy szovjet szemorvosok látogatták meg az indi­án vezetőt. Az általuk otthagyott orvosságok helyett azonban a 89 637-132 számú politikai fogoly a börtönőröktől 15 napi magánzárkát kapott, és éles fénnyel kínozták. Leonard Peltierre egyik elbeszélő költemé­nyében ezt írta: „Én az indiánok hangja vagyok, meg kell hogy halljanak, s népemnek látnia kell az új nap hajnalát“. ^ Egy embert meg lehet fosztani a látásától. De egy néppel nem lehet ezt tenni. Azok a vakok, akik ezt nem látják be. VLAGYIMIR SZIMONOV, az APN politikai szemleírója Xi. 20 ooosoooeooooooocoooooooeeooosoooosooooósoooosooooogoeooeooceoooeoeoooooGQooosooocooocosoooooooooooooooooooosoeoo • Jurij Tyitov (balra) „birodalma“ udvarán (Mészáros János felvétele) 0IHLU1

Next

/
Oldalképek
Tartalom