Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-11-06 / 44. szám
' * ...... ' SZLOVÁK IA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA I VASÁRNAPI KIADÁS 1987. november 6. XX. évfolyam 44. szám Ára 1 korona E napokban a Szovjetunió testvéri népeivel együtt az egész világ haladó emberisége megemlékezik arról a világtörténelmi eseményről, amely valóban megrengette a világot, földünk egyhatodán megszüntette a kizsákmányolást, s ösztönző példát mutatott az elnyomottaknak, az össze- törteknek, akik számára Október eszméi erőt, hitet adtak a végső harchoz. Az oroszországi munkások győzelme világméretű átalakulást indított el, gyökeres társadalmi változásokat eredményezett, amelyek nyomán egyre zsugorodik a töke uralma. Éppen ezért 1917 októbere nincs távolba vesző messzeségben tőlünk. A mindennapok történelemformáló tetteit áthatja a hetven évvel ezelőtt anyagi erővé vált lenini eszmék példamutató ereje. Emberközelségben érezzük a világ első szocialista forradalmát, és széles körű, különösen az én nemzedékem életét, sorsát meghatározóan érintő hatását. Hadd pergessem vissza legalább néhány sor erejéig a történelem kerekét, hadd idézzem föl a tizes évek derekát, hajdanvolt ifjúságunkat, az akkori dél-szlovákiai valóságot. Teszem ezt elsősorban a mai fiatal nemzedék okulására és érdekében. Ők ugyanis jobbára csak a történelemkönyvek talán túlontúl is leíró, sokszor szárazon oktató soraiból ismerkednek a múlttal. Tényekről, eseményekről olvasnak, hallanak, de nem nagyon ismerik a történtek emberi vonatkozásait, lurnim mmm írta: FÁBRY ISTVÁN, a Szlovák Szocialista Köztársaság Nemzeti Frontja Központi Bizottsága Elnökségének tagja a tettek, a szenvedések, az emberi helytállás és próbatétel érzelmi oldalát. Elevenítsük hát föl néhány röpke emlékben ama emberpróbáló napokat, éveket... Javában dúlt már az első világháború. Gyermekként pontosan emlékszem arra, amikor István nagybácsim sebesülése után szabadságra jött haza, mint „cukszfúrer" Krasznahorkaváraljára (Krasnohorské Podhra- die). Még kardja is volt, ami nekünk gyermekeknek nagyon tetszett, de ő bizony már nem nagyon büszkélkedett sem a rangjával, sem pedig a kardjával. Sót, mindent elkövetett, hogy ne kelljen újból visszamennie a frontra, mint ő mondta ,,a vágóhídra". Ebben az időben az emberek nagytöbbsége már a szó legszorosabb értelmében éhezett, nélkülözött. Nagybácsim mégis elvitte utolsó tyúkocskájukat a jegyző úrnak, hogy eszközölje ki számára a fölmentést. A jegyző úr elfogadta, Ígéretet is tett, de alig egy hónap múlva István nagybátyámnak újból be kellett vonulnia és Losoncról (Luőenec) ismét kivitték Doberdóhoz... Mi akkor a jegyzöékkel szemben laktunk, és hallhattuk, sőt láthattuk is, mi történik nap mint nap a jegyzölakban. A reggelbe nyúló dorbézolások szinte naponta megismétlődtek. Láttuk besurranni a fronton harcoló katonák fiatal feleségeit, akiknek rimánkodniuk kellett - kitéve magukat a jegyző úr kénye-kedvének - a^ért, hogy pár koronával emeljék fel a hadisegélyt, vagy hágyják ki őket a következő rekvirálások- ból. Nagy Bíró Benő jegyző úron kívül részt vett ezeken a mulatságokon a csendórparancsnok, az uradalmi igazgató, az intéző, az erdőmérnök, de még a plébános úr is. Tehát nem mindenki éhezett, nélkülözött: ellenkezőleg, voltak sokan olyanok, akik nagyon is jól éltek és megszedték magukat a háború utolsó éveiben. De ha valaki hangosabban ki merte mondani véleményét ezekről az áldatlan állapotokról, akkor azt az illetőt rövidesen be_ is rukkoltatták és a büntető alakulatokkal vitték ki a frontra, ahonnan aztán csak nagy szerencsével tért haza néhányuk. Emlékszem, többször édesanyámmal jártuk a falvakat, hogy a szegényes ruhadarabjainkért és lábbelijeinkért édesapámnak valami jobb harapnivalót szerezzünk be, mert a hadiüzemmé nyilvánított bányában a főhadnagy úr ugyancsak megkövetelte a teljesítményt, őrökre emlékezetemben marad az, ámikor édesapám és Lévai Tamás bácsi otthagyta a bányát és az uradalmi erdőbe mentek fát vágni. Néhány nap múlva megvasalva hozták vissza őket a bányába. Szemünk láttára bikacsökkel véresre verték mindkettőjüket udvarunkon. Döbbenetes, fájdalmas, megalázó látvány volt. Falunkban is mind többen tudomást szereztek arról, hogy Oroszországban megdöntötték az urak rendszerét, és azokat, akik a háború folytatását akarták az Antant-hatalmak oldalán. Az emberek kezdték nálunk is követelni, hogy vessenek véget a vérontásnak. A frontokon a bolsevik vezetők szava eljutott az ellenük harcolók lövészárkaiba. Megmagyarázták, hogy ók békét (Folytatás a 2. oldalon) NAGY JÓZSEF rajza
