Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-10-23 / 42. szám
szú X. 23. Sütés alufóliában A hétvégi házban vagy kempingezéskor az alufóliát (alobal) nemcsak az élelmiszerek csomagolásához használhatjuk, hanem az ételek készítéséhez is, és ezzel még a mosogatást is megtakarítjuk... Néhány ötlet, hogy mit készíthetünk fóliában. A négyszögletesre vágott, kiterített fóliadarabra tegyünk egy vékony szalonnaszeletet, vagy a fóliát kenjük be zsírral, és erre fektessük a vékony jól kivert, megsózott, esetleg törött borssal megszórt hússzeletet. Ez egyaránt lehet sertéscomb vagy karaj, bélszín vagy tyúkmellszelet, esetleg csirke. A húsra - ízlés szerint - hagymakarikát, zöldpaprikaszeletet is tehetünk. A fólia szembenlevö oldalait fogjuk össze, kétszeresen hajtsuk a húsra, a szélső oldalt is hajtsuk be kétszeresen, de úgy, hogy a fólia ne tapadjon túl szorosan a bene levő ételre, mert a sütés közben keletkező gőz szétfeszítheti. A csomagokat a húsos oldalával tegyük a már nem nagyon izzó parázsra, körülbelül 10 perc múlva fordítsuk át a másik oldalára, és süssük még körülbelül 5 percig. Ha nem nyers húst használunk, akkor vékony szalonnaszeletekre tegyünk félujjnyi vastagságú, vágott burgonyakarikákat, erre füstölt kolbászt és hagymakarikákat, zöldpaprikaszeleteket. A tetejére is tegyünk egy szeletke füstölt szalonnát. Ezt gyöngébb parázson, de tovább süssük. Virslit vagy szafaládét is süthetünk alufóliában úgy, hogy hosszában bevágjuk, egy sajtcsíkot teszünk bele, és az egészet áttekerjük vékony szalonnacsíkokkal. Sütésének ideje körülbelül 5 perc. Süthetünk fóliában kivájt paradicsomot, szalonnaszeletekre téve és nyers tojással megtöltve. Ezt gyönge parázson, inkább a forró hamuba ágyazva süssük 7-8 percig. Süthetünk gombát konzerv májpürével töltve (a tölteléket a kitört szárak helyére tesszük, és 2 gombafejet összeillesztünk). A megtöltött gombát vékony szalonnaszeletbe burkoljuk, és így csomagoljuk a fóliába. Gyönge gyomrúaknak, fogyókúrázóknak a besózott, sovány hús szeleteket gyöngén zsírozott vagy vajjal megkent fóliára tesszük, és zöldpetrezselyemmel, zellerzölddel, majoránnával vagy köménymaggal megszórva sütjük meg. Vagdalthúskonzervből a következőképpen készíthetünk fóliás ételt. A négyszögletesre vágott fólia közepére tegyünk egy nagyon vékonyra vágott szalonnaszeletet, erre néhány karika hámozott burgonyát; sózzuk meg, tegyünk rá hagymakarikát, egy szelet vagdalthúskonzervet, egy szelet zöldpaprikát, ismét burgonyát, és borítsuk be egy vékony szelet szalonnával. Nem túl erős parázson, mindkét oldalán 8-10 percig süssük. (A biztonság kedvéért a csomagokat kettős fóliába ajánlatos tenni, nehogy forgatás közben elszakadjon.) A húsfélékhez adjunk bőven nyers salátát, savanyúságot! A megsült csomagokat tányérra - vagy erre a célra készült deszkalapokra, kis vágódeszkákra - csúsztatjuk, tetejét késsel fölnyitjuk és a fóliáról fogyasztjuk az ételt. (pj) ® ® 0 a a s ® a ■ ® ® a ® ® MENNYI VIZET KAPJON A JUH? Teljesen téves az a felfogás, hogy a juhnak kevés víz elég, és így ritkán kell itatni. Biztosan azok vallják és terjesztik ezt a helytelen felfogást, akik hallottak a zsírfarkú juh szomjú- ságtűrö természetéről. De ami érvényes az arábiai pusztákon élő zsírfarkú juhra, az nem mérvadó a nálunk tenyésztett fajtákra. A juh sok vizet kíván. Általában kétszer annyi vizet igényel, mint amennyi az általa elfogyasztott szárazanyag mennyisége. Ebbe beleértendő a takarmányban levő úgynevezett „vegetációs“ víz is. Tehát száraz takarmány etetésekor többet, lédús takarmány etetésekor pedig kevesebb vizet kíván az állat. Többször, de legalább kétszer itassuk naponta a juhokat. Legeltetési idényben a reggeli kihajtás előtt feltétlenül itatni kell. És természetesen legeltetés után. Ha azonban pillangós takarmányokat, vetést, tarló „árva keléseket“ legeltetünk a legeltetés után nem szabad azonnal itatni. . A juh napi vízszükséglete 3-5 liter. A 13-15 Celsius-fok hőmérsékletű ivóvíz a legmegfelelőbb Csak tiszta, egészséges vizet itassunk. A túl hideg víz árt a felhevült juhoknak, ezért nem szabad engedni, hogy a vályúhoz rohanjanak. A szabadban való itatásnak télen igen nagy hátránya, hogy könnyen befagy a vályúban a víz, és ha kivágják is a jeget,a víz túl hideg, nem szívesen fogyasztja a juh. A gyökérzöldség tárolása A sárgarépa meleg hatására gyorsan félbe szakítja téli nyugalmát. Fagyásra, s különösen befülledésre érzékeny, ezért tavasszal már csupán nagy veszteséggel tartható el. A nedves, kisebb höingadozá- ^ soknak kitett termőhelyről származó sárgarépa jobban tárolható. ’ Tárolni csak teljesen kifejlődött, érett, lehetőleg száraz időben szedett, egészséges téli sárgarépát érdemes. A szedést követő szikka- dás után a levélzetet óvatosan, a gyökérnyak megsértése nélkül kell eltávolítani. A fonnyadt, sérült egyedeket válogassuk külön. A sárgarépát tárolás előtt mosni nem szükséges. A sárgarépát 1 -2 C-fokos hőmérsékleten, 90-95 százalékos relatív jjjj páratartalmú helyiségben lehet eredményesen tárolni. A szabadban történő tárolás (vermelés) kivételével többnyire fagymentes, jól szel- U löztethető pincékben tartják. Éltarthatósága 3-4 hónap. Szabadon jjj ömlesztve, rekeszekben, polcokon és prizmában tárolható. A halom íjjj alá, a sorok közé és az utolsó réparéteg fölé enyhén nyirkos, „tiszta“ homokot kell teríteni. A prizmás sárgarépát, a homokkal takart halmot 0 közvetlenül ne öntözzük, inkább a tárolótér levegőjét, padlóját vagy ® közlekedőútjait nedvesítsük. Kisebb mennyiségű gyökeret lyugatott múanyagfólia-tasakban vagy zsákban is tárolhatunk, de ilyenkor nagyon fontos a szellőztetés. A fertőzés elkerülése végett a felhasz- í jfj nált homokot 2 százaléknyi finomra őrölt faszénporral keverjük. I ® A petrezselyem és a zeller hasonló módon tárolható. A különbség g csak annyi, hogy az utóbbiak jobban elviselik a 0 C-fok körüli hőmérsékletet. A homokban való eltartásra szánt zellergumó gyöke- H reit meghagyhatjuk. (ZAHRÁDKÁft) A muskátli teleltetése A legbiztonságosabb az lehet, ha a teleltetni kívánt muskátlitöveket legkésőbb a fagyok előtt bő gyökérzettel és a rajta megtapadó földdel együtt kiemelik a helyéből, és külön- külön megfelelő méretű cserepekbe vagy többesével - lehetőleg ablakláda méretű - ládákba ültetik. Az eredetileg is ablakládában levő muskátlitövek tehát bolygatás nélkül, a ládájukban teleltethetók, ha a ládák megfelelő helyet kapnak, és ha nem rögzítettek, vagy mozdítha- tatlanul nagy méretűek. A ládájukban maradó muskátlitövek közé amennyiben erre elegendő hely van, máshonnan felszedett tövek is be- ültethetók a leveleiket megtörő összezsúfolás nélkül. Ily módon 5-6 Celzius-fok hőmérsékletű, és lehetőleg világos helyen, esetenkénti öntözéssel áttelelnek, a beteg levelektől, hajtásrészektöl megtisztítva. Ha a töveket meg kell mozgatni, a ház kamrájában, pincéjében el is vermelhetök, ha fagymentes, viszonylag száraz hely jut számukra. Legfeljebb nyirkos és semmiképpen sem túlnedvesített homokba, tőzegbe vagy perlitbe kerüljön a növények gyökérzete. A legbizonytalanabb az áttelel- tetés sikere, ha a felszedett muskátlitövek gyökérzetét teljesen megtisztítjuk a földtől, papírba vagy gyökérzetüket múanyagfóliába csomagolva gyökérnyakukra zsineget kötve akasztjuk fel a teleltetésükre alkalmas, hűvösnek ítélt kamrában, pincében, esetleg más helyen. Az ilyen módon telelő muskátlitöveknél ügyelni kell arra, hogy teljesen ki ne száradjanak. K. L. Jácintszaporítás behasítássa! Kedves növény a jácint, de rossz a természetes szaporodó képessége Sokszor az anyahagyma csak egy-két sarjat fejleszt évente. Megfelelő beavatkozással a sarjadás serkenthető. Ennek egyik módja, hogy a teljesen kifejlett és ép hagymákon 2-4 egymást keresztező bevágást ejtenek. Az olyan mélységű vágás kedvező, amitől a hagymában levő fórügy megsemmisül. Az egymást keresztező bevágásokkal a hagymatönk 4-8 egyforma részre osztható anélkül, hogy szétválna, és nyomában 15-20 sarj is képződhet. A bemetszett hagymákat csúcsukkal felfelé, steril talajba vermelik, és 5 cm vastagon betakarják homokkal. Egy hét múlva felszedik, valamennyit megvizsgálják, s a betegeket kiselejtezik. A hagymákat októberben - a rajtuk már ekkorra kifejlődött fiatal sarjhagymákkal együtt - kiültetik a szabadba, jó táperejű, gondosan előkészített földbe. A téli erős átfagyás ellen lombvagy gyaluforgács-takaróval védik a telepítést. (ki) Ecet, hullott almából A hullott gyümölcsöt sokféleképpen hasznosíthatjuk. Készíthetünk belőle például ecetet. A megmosott gyümölcsből kivágjuk a beteg, rothadó részeket, a feldolgozásra kész anyagot húsdarálón ledaráljuk, üvegekbe rakjuk, és annyi forró cukoroldatot (4,5 liter vízhez 0,5 kg cukor) öntünk rá, hogy pépszerú anyagot kapjunk. Az üveget tüllel lekötjük, 10-12 napig 20-25 C-fokos hőmérsékleten tartjuk, majd leöntjük és szűrőpapíron átszűrjük. Azonnal felhasználható. Ha a hullott almát másként hasznosítjuk (kompót, must stb.), akkor az alma héjából csinálhatunk ecetet. A kompótos pohárba 6 cm vastagon almahéjat teszünk, erre 12 cm magasságig vizet öntünk, majd hozzáadunk 10 dkg cukrot. Tíz napig tartó érlelés után a nyert levet leöntjük, három napig utóérleljük, ülepítjük, majd lefejtjük, és akár azonnal felhasználhatjuk. Sz. F. Fokhagymatermesztés talajtakarással A lapokban aránylag kevés szó esik a háztáji fokhagymatermesztési tapasztalatokról, ezért úgy döntöttem, hogy kezdeményező leszek, közreadom egyéni tapasztalataimat. Ugyanis hatvanhárom óta feketefóliás talajtakarással termesztem a „Bzenecky palicák“ kék fajtát, mégpedig szép sikerrel. A módszer lényege röviden a következő. A fokhagyma részére lehetőség szerint olyan területet jelölünk ki, amely az előző őszön nagyobb adag istállótrágyát kapott. Ősszel, körülbelül két héttel ültetés előtt, a kijelölt területet kiadósán megszórjuk mésznitrogénnel és a műtrágyát azonnal beássuk. Egy héttel később megint megszórjuk mésznitrogénnel a földet, de ezt már nem ássuk be. További egy hét elteltével Cererit műtrágyát adagolunk, amit gereblyézéssel dolgozunk be a földbe. A kész ágyást letakarjuk fóliával (lehetőség szerint feketével), amelyen 15x15 cm-es kötésben 30-35 mm-es lyukakat készítettünk. A fóliát leterítjük a földre, kifeszítjük, majd a szélek elföldelésével rögzítjük A sorok közé deszkát fektetünk, hogy ültetéskor tönkre ne tegyük a fóliát. A szakemberek általában azt tanácsolják, hogy kizárólag a jól fejlett külső gerezdeket ültessék a kertész - kedök. Mi a belső geredeket is ülte- töanyagként hasznosítjuk, ha ezek a külső gerezdek átlagának megfelelő átmérővel rendelkeznek. Hangsúlyozni kívánom, hogy kizárólag csávázott ültetőanyagot használunk. A fokhagymagerezdeket közvetlenül ültetés előtt kétféle kezelésnek vetjük alá.* Az ültető- anyagot előbb a Sulka ötszázalékos töménységű oldatában áztatjuk, mégpedig 8-12 órán át. Utána megszárítjuk, majd ismét áztatjuk a gerezdeket, ezúttal a Fundazol 0,4 százalékos töménységű oldatában. Az egy-két óráig tartó kezelés után a gerezdeket rekeszekben elterítve, árnyékos helyen hagyjuk megszikkadni. A duggatást ültetőfa használata nélkül végezzük, hiszen a jól előkészített földbe könnyű belenyomkodni a gerezdeket. Az ültetést 4-5 cm mélyen végezzük, s ha szárazság van, az ágyást végül alaposan meglocsoljuk. Tapasztalatom szerint a fóliával takart ágyásban a fokhagyma jól áttelel. Ha egyik-másik idő előtt hajtani kezd, akkor sincsen baj, hiszen a fokhagyma jól tűri a hideget Az ilyen ültetvényt betegségek, kártevők nem károsítják, s ha fekete fóliát használunk, akkor a gyomokkal sincsen sok gondunk. Mihelyt a lomb sárgulni kezd, megkezdjük a betakarítást: a növények szárát közvetlenül a fólia fölött elvágjuk, hogy a fóliatakarót károsodás nélkül leve- hessük az őszi ismételt igénybevételhez A fokhagymát kiássuk, azonnal megtisztítjuk, rekeszekbe rakva, vékony rétegben elterítve, esőtől védett, árnyékos helyen szárítjuk. S. J. Keresztrejtvény VÍZSZINTES: 1 .John Reed legismertebb munkája. 3. Betűt vetne. 14. Üveg jelzője. 15. össze-vissza mer. 16. Forint. 17. Protaktinium. 19. Nemzeti bizottság. 20. Mezőgazdasági munkás az USA-ban. 21. E városban halt meg John Reed. 24. Szovjet botanikus 25. Sporteszköz. 27. Szaktárs. 28. Ilyen cukorka is van. 30. Lármás jelenet. 32. Anyag - szlovákul. 33. Növény. 35. Azon a helyen. 36. Rádiusz. 37. Óhajra. 40. Nitrogén, rénium. 41. Szag - latinul. 43. Éljenzés (ók. h.). 44. Női név. 45. Hátasló. 46. Futó pillantást vet. 48. Lavórban van! 49. Arat. 50 Rag. 51. Vonatkozó névmás. 52. Nápoly idegen helyesírással. 55. Vonalzó. 58. Előtag. 59. Tikfa közepe. 60. Magyar költö, John Reed verseinek fordítója. 61. Indulatszó. 63. Nátrium. 64. Képző. 65. Gally. 66. K. E. Á. 67. Ilyen névmás is van 70. Olasz humanista költő. 72. Azonos betűk. FÜGGŐLEGES: 1. John Reed halálát okozta. 2. Pusztít. 3. Zincium. 4. Ilyen csibe is van. 5. Pour condoler. 6. „A“ báj. 7. Határozószó. 8. Működő tűzhányó. 9. Gyulladás. 10... királya (Lalo). 11. Női név. 12. Magyar filmesztéta. 18. Izmos falú szerv, névelővel. 20. Ragadozó állat. 21. Méter. 22. Magyarország egyik településéből való (ék. f.). 23. John Reed műve. 24. .. Crkva, jugoszláviai város. 26. Betűt vet. 28. Szülővárosa. 29. A légnyomás egysége. 31. Táblakép. 34. Innövaló. 36. Robert A. Rosenstone e jelzővel illette John Reedet. 38. Európai nép. 38. Nikkel, polónium. 40. Dal. 42. Romániai város. 44. Azonos betűk. 46. Svéd operaénekes. 47. Negatív töltésé ion. 49. Zsírpárna. 52. E napon. 54. Keleti étel. 56. Fénytan közepe. 57. Chilei város (ék. f.). 60. Papa. 62. Figyel. 63. Csak - németül. 65. Nem használ. 67. Mister. 68. Nyújt. 69. Kutrica. 71. Argon. Az október 9-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Bizalmatlan ember semmit sem vesz készpénznek, csak a készpénzt. Könyvjutalomban részesülnek. Foglár Zoltán, Gömöralmágy (Gemersky Jablonec), Csanádi Szilvia, Érsekújvár (Nővé Zámky), Szlama István, Köbölkút (Gbelce), Sánta László, Bratislava, Olajos Ildikó, Léva (Le- vice).