Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-10-23 / 42. szám
azért elmondták, lassan kinövik az iskolapadokat, s már most rettegnek a gondolattól, hogy két évre el kell szakadniuk a cirkusztól. - A nyolcadik osztály után még két évet tanulnunk kell. Bármilyen szakmát, amit soha nem fogunk gyakorolni, mert mi cirkuszosok vagyunk, s a porondon akarunk bizonyítani. - Hazánkban- magyarázza az igazgató - a fiatalok csak tizennyolcadik életévük betöltése után léphetnek fel. Aztán beszélt arról is, amiről a nézőközönség nem tud. Arról, hogy a műsorszá- mokat a művészek maguk találják ki, állítják össze, beszélik meg a zenét, saját maguk készíttetik el kosztümjeiket, ám a flitterezés már az ő gondjuk. S hogy a kellékgyártás is házilag történik, azt az igazgatónak már mondania sem kellett. A lakókocsikból edények csörömpölése hallatszott, közeledett az ebéd ideje.- A szezon vége felé művészeink egyedül főznek, pedig van üzemi konyhánk is. Természetesen lakókocsiban. Vándorlásunk első hónapjaiban még a reggelire, I Fény és csillogás, fellépés és taps életük mindennapi kísérője. De ugyanakkor a lakókocsi szűk élettere, az összezártság okozta „keszonbetegség“ is hozzá tartozik életükhöz. Ám ók ebbe születtek bele, a porond édes-keserű vonzásába. MÍG FÖLÉPÜL A SÁTOR- Az idei turnénk alatt ötvennyolcadik alkalommal állítjuk fel sátrunkat. Többnyire egy-két napig is eltart, míg tizenkét teherautónk átköltözteti az egész cirkuszt, a művészek lakókocsijait éppúgy, mint az állatokét. Felsorolni is sok volna, mi kell ahhoz, hogy a bemutatóig minden készen álljon. De igazgatásom nyolc éve alatt, és persze azelőtt is, mindig minden időre elkészült - avatott a témába Zdenék Sup- ka, a Humberto cirkusz igazgatója. - Persze, lelkes emberek kellenek ehhez a nehéz munkához is - közölte elismeréssel, majd egy-egy tanácsot adva a sátorban dolgozóknak, együtt figyeltük a munkák menetét. Szinte percről percre alakult a nézőtér, a sátortető alatt a kilenc tagú zenekar helye, a páholyok és maga a porond is. Egy nagy teherautó fűrészporral tolatott a sátor közepébe, s akinek csak keze volt, mind segédkezett. - Kicserélték a kiégett égőket? - érdeklődött az igazgató, majd amikor jelentették, hogy megérkezett a szénrakomány, elégedetten el- mosolyodoJL - A jó ellátás a cirkusz létkérdése - magyarázta. - Naponta 300 kilogramm szalmára, 250 kilogramm szénára, 100 kilogramm húsra, 60 kilogramm zöldségre, 30 kilogramm kenyérre, 120 kilogramm zabra, néhány kilogramm gyümölcsre van szükségünk. No, és persze sok kockacukorra, hisz az állatoknak a jó teljesítményért édes jutalom jár. Egy ló havi cukoradagja másfél kilogramm, s cirkuszunk 20 lovat tart. Valaha még rumot is vásárolhattunk - mondja, miközben a hatást lesi. S mert az nem is marad el, gyorsan közli, hogy telente az elefánt teájába öntötték az alkoholt, hogy átmelegedjen egy kissé. Beszélgetés és szemle közben eljutottunk a sátor mögé. Ivan RingI állatidomár a tizhónapos, 30 kilogrammos Szahib tig- riskölyköt sétáltatta, majd elvezette barátjához, majdani fellépő társához, a 14 hónapos, 300 kilogrammos Dávid víziló- bébihez. - Nem volt könnyű összehozni ezt a számot, és mondanom sem kell, hogy még nem is kész. Dávidnak erősödnie, nőnie kell, hogy elbírja majd a rajta lovagló tigrist. A szám érdekessége is abban rejlik, hogy egymáshoz szelídítettük az ismeretlen állatfajokat, hisz a tigris Indiából, a víziló pedig Afrikából származik. S Dávid mintha értené, hogy róla van szó, fogatlan szájával harapdálni kezdte az idomárt, aki szeretettel becézte, simogatta, vakargatta, majd szalmával csutakolta kedvencét. Hirtelen trombitaszóra lettünk figyelmesek. - Ez Dunya- szólt az igazgató, s elindultunk a hang irányába. - Na mi baj kicsikém, unatkozol? - szólította meg a 45 éves elefánthölgyet, aki felismervén idomárját, ormányával a zsebéhez közeledett. - Csoki kell, mi, te kis torkos? - s a kezében máris ott volt a bombon. De hát mi volt neki az az egy szem? A lovak istállójába érve kockacukrot varázsolt elő a zsebéből. A lovak megérezték, ki érkezik, s mit kapnak. Nem csalódhattak ők sem. IDOMÁR ÉS ZENEBOHÓC- Tizennégy éves voltam, amikor először jelentem meg a porondon. Lovasbemutatón persze, mert mindig a lovak vonzottak. Én a cirkuszban születtem, s ha kicsi koromban eltűntem, szüleim nem ijedtek meg, tudták, az istállóban megtalálnak. Anyai részről az őseim cirkuszosok voltak, édesanyám is zsonglőr és akrobata lett. De mert férjhez ment az apámhoz, aki akkoriban lovakat idomított, neki is át kellett állnia. A volt feleségem is lovas, sőt mindkét gyerekem az lesz. Jómagam megtanultam az elefántidomítást, de részt veszek egy többszemélyes zenebohóci produkcióban, s ha kell, az autóbusz sofőrjeként is helytállók. De ezzel sokan vagyunk így... A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ Köztudott, Csehszlovákiában nincs artistaképzést. Az utánpótlást többnyire a művészek gyerekei jelentik, hisz ók azok, akik megszületésüktől „beleszagolnak“ a cirkuszi életmódba. Számukra természetes közeg az állatok közelsége, a smink és a fűrészpor illata, s az első dallam, amit dúdolni kezdenek, a cirkuszi belépő. És ami a leglényegesebb, szülői felügyelettel, kiskoruktól gyakorolnak, átvéve ezzel a stafétabotot. Persze számukra is-kötelező az iskola. Még néhány évvel ezelőtt ez a kérdés gondot jelentett a családoknak, ma már szerencsére nem.- A huszonegyes lakókocsiban berendeztük az iskolánkat, padokkal, táblával. Megnézhetjük - ajánlotta az igazgató, s természetesen kíváncsian nyitottunk be a lakókocsiba.- Jelenleg csak hatan vannak, a másik hat gyermeket filmezni vitték Lengyel- országba - mutatta be a tanulókat Iva Stoklasová tanítónő, összevont osztályban tanítani nem leányálom, ő mégis vállalta, pedig a cirkuszhoz nem fűzi családi tradíció. - A cirkusz prágai telelóhelye melletti iskolában tanítottam (Horné Po- őernice), s amikor a volt tanítójuk tavaly fertőző májgyulladással kórházba került, elvállaltam az utazó tanítói állást. így jutottam el a Kaukázusba, Grúziába, Örményországba, s hazánk sok-sok városába. Megszerettem ezt az életmódot, maradok. A tanulók szorgalmasak, de mert gyakorlás nélkül elképzelhetetlen akár egyetlen napjuk is, a tanítás délelőtt és délután is folyik. A házi feladatokat otthon végzik. S mig a tanítónő a két elsősnek a halmazelméletet magyarázta, Kafka Dvoráková, majdani légtornász, Denisa és Sandra Stipková (unokatestvérek) leendő lóidomárok, a fizika, illetve a kémia rejtelmeire összpontosítottak. Azt vacsorára is befizetünk, majd később ki-ki főzőcskézni kezd. Klubunkban jól működő büfé van, s előadás után éjfélig telt házzal üzemel. A klubban pihenjük ki az előadás fáradalmait. A cirkusz még ha furcsán is hangzik, nagyüzem - kerekeken. A HARMINCAS SZÁMÚ LAKÓKOCSI Még soha nem láttam belülről lakókocsit, ezért, amikor az iskolából hazafelé tartó Katival találkoztam, nem tudtam ellenállni meghívásának. A lakókocsiban levők kedvesen fogadtak, s megmutatták a lakást. Volt ott minden, ami a kényelmes élethez szükséges. Hideg-meleg víz, automata mosógép, kis konyha hűtővel, színes tévé és karosszék, fekhelyek és szekrények. S amikor a széllökések meg-megringatták a lakókocsit s én megkérdeztem, hogy ez nem zavarja-e őket, csak akkor értettem meg, hogy mit jelent így élni.- Ringott a kocsi? Mi nem is érezzük- szólalt meg hirtelen Dvorákné Szedték Mária, magyarul. Elképedésemet látva robbant ki csak a nagy nevetés, s később megtudtam, Kati miért is invitált lakásnézőbe. - Oroszlányi születésű vagyok és amikor a budapesti artistaképzö elvégzése után. a svédországi cirkuszban szerepeltem, megismertem a férjemet, összeházasodtunk, Így kerültem a Humberto cirkuszhoz. Egy 6 tagú akrobatacsoportban dolgoztunk együtt tizenkét évig, Marilla, á nagylányom, az alapokat a magyar- országi artistaképzőben kapta. Hirtelen vége szakadt szereplésem, egy hamburgi fellépés közben balesetem volt, s műkötőszövet van a lábamban. A férjem sem vállalta nélkülem a szereplést, ö is kivált a csoportból. De cirkusz nélkül élni már nem tudunk, ezért itt maradtunk. A férjem a műszakiaknál, én meg jegy szedőként. S a lányokkal is foglalkozni kell, ők folytatják helyettünk. - En is jegyszedő vagyok- szólalt meg csehül a nagymama, pedig az én őseim sem voltak cirkuszmúvészek. A férjem révén kerültem ebbe a világba, elszakadni tőle nem tudok és nem is akarok - búcsúzott nevetve.- A szezon végét, a pihenést- mondta végezetül az igazgató, - nagyon várja mindenki, hiszen az évi 300-350 előadásba bele lehet fáradni. De tél végén elfog mindannyiunkat valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság, s már alig várjuk, hogy ismét útrakeljünk. PETERFI SZONYA Barátkozás - Ivan Ringl felügyeletével (Lőrincz János felvételei) Leningrádot látni kell Hogy mi minden található egy főiskolai hallgató kézitáskájában? Az ember azt hinné jegyzettömbök, tankönyvek, talán tízórai. De hogy egy kiló „méreg“, ezt végképp nem gondoltam volna. Ez volt az első meglepetés. A második, hogy Jarmila érett szakemberként érti a dolgát - pedig csak negyedéves -, szórja azokat a vegyi folyamatokat, amelyek kimaradtak a jegyzeteimből, amelyeket nem tudtam követni, amelyek valahol nagyon is érdekesek, amelyek nélkül vegyiparunk nem tartana ott, ahol. Egy madárcsontú lány, akit a műtrágyagyártás érdekel. Bocsánat, ez így nem teljes. Akit minden érdekel. Aki bármiről beszél, vegyészként fejezi ki magát. A kötelező olvasmányokról is azt mondja, azzal vannak „megmérgezve“, hogy kötelezőek. - Én most fedezem fel szépségüket. Diderot-ot olvasok, és élvezem Vladimír Párái regényeiben a cseh mentalitást, a cseh humort. Azt a regényt szeretem, amelyikben állandóan történik valami. Az élet is akkor szép. Nekem azért kell a könyv, hogy kikapcsolódjak. Az, hogy a vegyészet, a műtrágyák ellen beszélek, a vegyszerek esetleges környezet- és egészségkárosító hatásáról, nem hozza ki a sodrából.- Ha ésszerűen használják azokat, akkor nem ártalmasak, - mondja. - S hogy a környezet, amelyben dolgozni fogok, talán káros lehet az egészségemre? Annyi minden más is egészségtelen. Mit csináljak, ezt szeretem. A nővérem a , Judas“ abban, hogy a vegyészetet választottam. Mert én tanárnő akartam lenni. Még nem mondtam le róla. A főiskola után azonban a termelésbe kerülök, s bizony ott nem nagyon szeretik a lányokat. Pedig ez a szakma is elnőiesedett. Hinnéd-e, hogy a vegyészhallgatók körülbelül 80 százaléka lány? Csoportunkban is a lányok vannak többségben. Szóval ott tartottam, hogy a nővérem... Ö vegyészetet tanult, az üvegekkel foglalkozik. Megtetszett, amit csinál. Persze egy picit így is kilógok a családból, ötünk közül, ennyien vagyunk testvérek, ha sikerül, csak én végzek főiskolát. És miért ne sikerülne? Eddig még minden sikerült, amit el akartam érni. Iskolába se jártam, s bátyámtól már sok mindent megtanultam. Később mindig azért panaszkodtam, miért nem adnak fel több leckét. Bezzeg most elég. Azért dékáni vizsgám még nem volt. Emlékszem, nem mindig tűnt ez ilyen könnyűnek. Az első fizikai előadás után meg akartam szökni. Ha hazautaztam az első félévben, nem akartam visszajönni. De utána komolyan vettem a tanulást. Különben is az ügyességet, ami a labormunkához kell, megszereztem a Duslóban és a vegyipari szakmunkásképző intézetben. S mert a főiskolára is elég kemény dió volt bekerülni, miért visszakoztam volna. Nem igaz? A kitartás eredménye, hogy eddig csak oroszból lett kettesem. Szobatársaim is nagy hatással voltak és vannak rám. Ók is ösztönöznek, immár negyedik éve. Hogy milyenek? Az egyik nagyon okos, a másik nagyon szereti a kultúrát. Engem meg a közélet eseményei érdekelnek. S ha így hárman összetesszük a fejünket!... De te a Szovjetunióról akartál hallani. Az iskolai SZISZ-szervezet révén tizenöten háromhetes építőtáborban voltunk. Első nagy élményem az utazás volt, először ültem repülőgépen. Leningrádban egy építkezésen dolgoztunk. Nem szakadtunk meg a munkától, mert hát mit bízhattak ránk, lányokra. Szabadidőnkben az Ermitázsba jártunk. Órákig álltunk a képek előtt, melyeket addig csak könyvekből ismertünk. Vagy csak sétáltunk, az utcákon, Lenin- grád gyönyörű, tiszta város, káprázatos történelmi központtal. Tudod, bárhol is jártál már, bármit is láttál a világból, semmit sem láttál, amig Leningrádot nem láttad. Befejezve a munkát az építőtáborban egy hétig csak utaztunk, mindig éjjel, hogy minél többet lássunk a városokból. Volt egy kísérőm, Olga. Komszo- mol-tag, azóta is levelezünk. Minden érdekességet meg akart mutatni. Moszkvában ő segített bejutni a Lenin-mauzóleumba. Emlékszem, reggel hatkor keltünk és beálltunk a sorba, mert nem akartunk úgy eljönni Moszkvából, hogy ne lássuk Lenint Sétálhattunk Tallinn hangulatos ■ódon utcáin, tapasztaltuk, hogy Vilniuszban olyan fiatalos a hangulat, mint sehol másutt. Kijev csöndes város, de kitünően lehet ott szórakozni, négy nap mást se csináltunk. Hát ilyen volt. Ja, és szomorú vége. Olgának, aki szlovákul sokat megtanult tőlünk, búcsúzáskor fájdalmasan hullottak a könnyei. Ribánsky Jarmila két év múlva vegyészmérnök lesz. Addig marad a tanulás, és cipelni a kiló „mérget“ a labormunkára. TALLÓSI BÉLA Zdenék áupka igazgató, ló- és elefántidomár, zenebohóc, s ha kell, sofőr fflEMU UONUMIMN (Gágyor Aliz felvétele) ' CD
