Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-10-16 / 41. szám
t gall kakas országában 1988Ta^va^ «Ely^ leszaz A bársonyszékéért folytatott h íegy^ Franclaorelnök a következő hét évre? Ez az a azonban eldöl, hogy szagban mindenkit <ogla^°^rsenvt9addig még sok víz folyik a jelöltek közül ki nyeri ielöttek'közötti választási harc már le a Szajnán. De a '®het*a9 a|apvetöen befolyásolja az ország ÖS'Ä'SÄ - *— sága. Fények és árnyak Franciaország, amely a fejlett tőkés államok közé tartozik, kiemelkedő sikereket könyvelhet el a tudomány és a technika területén. Közismertek az olyan tudományos-technikai „aduk“, mint a Párizs-Lyon útvonalon közlekedő szuperex- pressz vagy az első szuperszonikus személyszállító repülőgép, a Concorde, s nem kevésbé a fejlett atomenergiaipar. Ugyancsak nagysikereket ért el Franciaország az informatika, a számítógépes programok és új anyagok gyártása területén. A tudományos-technikai sikereket azonban a szociális szférában árnyoldalak kísérik. A legfőbb problémák közé tartozik a munkanélküliség. Hivatalos adatok szerint 2,5 millió embert sújt, s ez a háború utáni évtizedekben a legnagyobb arány. A munkanélküliség további alakulásának a prognózisa szintén nem optimista. Az összes munkanélküli közül 980 ezer nem kap semmiféle támogatást. A helyzetet tovább rontja, hogy - a Közös Piac adatai szerint - 8 millióra tehető a szegények száma. Közülük 2 millióan a szegénységi küszöb „környékén“ tengődnek. A társadalombiztosítási rendszerből 1 millióan vannak kirekesztve. Az állam a különböző menhelyeken csupán 40 ezer fekhelyet tud kínálni. A legrosszabb a fiatalok helyzete Az iskola elvégzése után a diákok 60 százaléka bővíti a munkanélküliek sorait. A munkát keresők 40 százaléka 15-25 év közötti fiatal. A munkanélküli fiatalok kétharmada nem kap semmiféle támogatást. Ezért nem csoda, hogy az ifjúság a kábítószerekben és a bűncselekményekben keres „menedéket“. A munkaadók eközben olyan intézkedések elfogadtatására törekednek, amelyek lehetővé tennék, hogy a fiatalokkal szabadon rendelkezzenek. Olyan szófogadó munkaerőt akarnak csinálni a fiatalokból, amely nem száll szembe a tőkével. A francia munkaadók országos tanácsa által kidolgozott, a fiatalok elhelyezkedésére vonatkozó program azt feltételezi, hogy a jutalmak meghatározásakor eltörölnek minden kritériumot, s olyan különleges státusba helyezik a fiatalokat, amely felszámolja azokat az alapvető vívmányokat, amelyekkel a többi dolgozó élhet. A francia ifjúság egészében véve rossz helyzetét tovább rontja az oktatási rendszer, amely hátrányos a szegény családokból származó gyerekek számára, korlátozza a műveltség megszerzéséhez való jogukat. A tanulás egyre drágább és az iskola elvégzésére csak a jól szituált családok sarjainak van reménye. További probléma az infláció.,Az MH árak évente átlagban 12 százalékkal emelkednek. A kormány inflációellenes harca nem hoz eredményeket. A béremelések mértéke elmarad az infláció növekedése mögött, s így az egyszerű franciák életszínvonala folyamatosan csökken. A lakosság több kategóriája életében először találja magát szembe ilyen helyzettel, s ez gyakorta súlyos csalódásokhoz vezet. Egyre mélyül a szakadék a vagyonos körök és a szegényebb dolgozó rétegek között. Az életszínvonal csökkenését okozza az is, hogy a tőke támadásokat indít a szociális vívmányok ellen. Az új adóreform alig érinti a munkáltatókat, ellenben a dolgozók befizetéseit jelentős mértékben növeli. Az nék“. Másik példa erre, hogy „azok, akiknek van munkájuk, előjogokat élveznek a munkanélküliekkel szemben.“ Ebből ered, hogy a dolgozóknak nem kellene harcolniuk a béremelésekért, örülniük kellene, hogy egyáltalán van munkahelyük. Az ilyen demagógián alapuló politika elfogadhatatlan, mivel nem oldja meg a dolgozók problémáit, hát még azokét, akik munkanélküliek. Minden jel arra mutat, hogy a Chirac- kormány nem képes hatékonyan orvosolni a dolgozók, az egész ország problémáit. A jobboldali pártok nem tudnak mit kínálni a választóknak, s legyen a jelöltjük Jacques Chirac, Raymond Barre vagy Valéry Giscard d'Estaing, nem sok reményük van a sikerre. Ami a jobboldal helyzetét és politikáját illeti, a dolog viszonylag egyszerűnek tűnhet, mégis néhány kérdés nyitott. Azzal, hogy a választási porondon megjelent a Jean-Marie Le Pen által vezetett szélsőjobboldali Nemzeti Front, a helyzet alakulása más irányt is vehet. Le Pen szintén harcba szállt az elnöki hivatalért. Ö „valamennyi“ elégedetlen ember problémáit igyekszik megoldani. Sajátosan képzeli el a munkabérré menjen Marianne? (Le Monde Diplomatique) És ezekkel a voksokkal a jobboldal spekulál. Burkoltan és nyíltan is igyekszik megnyerni a Nemzeti Front szavazóit. Igaz, a jobboldalon belül erre vonatkozóan különbözőek a vélemények, elképzelhető, hogy a választási győzelem érdekében szövetségre lépnek Le Pennel. Lavírozás és új népi többség A legnagyobb ambíciói a Szocialista Pártnak vannak. A párt jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy saját embere maradjon az államfői tisztségben, s eközben nem is az a lényeg, Harc az Elysée-palotáért orvosi ellátásra és gyógyszervásárlásra szánt állami támogatások csökkennek, növekszik a nyugdíj- korhatár, csökken a gyermekes családoknak nyújtott segélyek mértéke - mindez ugyancsak az életszínvonalra van káros kihatással. Mindehhez hozzászámítható a kormány reprivatizálási politikája, a büncsenélküliség enyhítését. Foglalkozik a társadalombiztosítás kérdéseivel, a fiatalokhoz fordul. Alapvető receptje, hogy ki kell utasítani az országból 400 ezer külföldi munkást. A nők megnyerését szem előtt tartva ígéri a családi pótlékok növelését, s így - hirdeti Le Pen, - „többet foglalkozhatnak a családdal és nem Jacques Chirac kormányfő a parlamentben Francia juhtenyésztök így tiltakoztak tavaly az ellen, hogy Nagy- Britanniából olcsó birkahúst hozatott be a kormány lekmények és a fajüldözésen alapuló terrorakciók számának növekedése. Nem csoda, a mai Franciaország életére egyre inkább jellemző, hogy a tömegek tiltakoznak a kormány politikája ellen. Az elmúlt hónapokban sztrájkok egész sorozata rázta meg az országot. A széles néptömegek ilyen feltételek között figyelhetik a politikai pártok választási harcát. Jobb és szélsőjobb A küszöbönálló elnökválasztásokra valamennyi jelentős párt készül: a Szövetség a Köztársaságért, (RPR) a Szövetség a Francia Demokráciáért (UDF), továbbá a Szocialista Párt, a Francia Kommunista Párt és a szélsőjobboldali Nemzeti Front. A jobboldal győzelme az 1986. március 16-i parlamenti választásokon azt tükrözte, hogy a lakosság elégedetlen a szocialisták kormányának politikájával. A szavazás eredménye azonban inkább azt jelentette, hogy a választók változást akarnak, s nem annyira azt, hogy egyetértenek a győztes pártok, az RPR és az UDF választási platformjával. A jobboldali kormány politikája semmiképp sem szolgálja a dolgozók érdekeit. A kormány azonban demagóg érvekkel védelmezi politikáját. Erre jó példa az az állítás, hogy „a béremelés az infláció növekedéséhez vezetne, s azok, akik valamit kaptak, mindjárt elveszítenövelik a munkaerőpiacot“. A társadalombiztosítás rendszerét faji alapon kívánja megoldani - a külföldieket egyszerűen ki akarja belőle re- keszteni. Főleg az arab és az afrikai országokból érkezett bevándoroltak ellen uszít Le Pen, s olyan messzire megy, hogy őket nevezi a francia társadalom előtt álló összes probléma okozójának. Közvéleménykutatások szerint Le Pen az elnökválasztások első fordulójában 10 százalékot szerezhet. Az államfői tisztséghez, természetesen, ez nem elég, ám a második fordulóra megmarad több mint 2 millió választó (a Le Pen-hívek) szavazata. hogy az Francois Mitterrand vagy Michel Rocard lesz-e. A párt abból indul ki, hogy a szavazók 32 százaléka fogja ót támogatni. A választási győzelemhez azonban ez nem lesz elég, s a szocialisták ezért további potenciális szavazók megnyerésére törekednek. Ennek legfőbb eszköze a politikai lavírozás, az a törekvés, hogy másik párt kárára növeljék erejüket. A szocialista párt úgy akarja megnyerni a választásokat, hogy az egyik oldalon a centristák előtt nyit ajtót, a másik oldalon pedig az összes baloldali szavazó megnyerésére törekszik. Ideológiára való tekintet nélkül valamennyi szociális rétegből „meríteni“ akar. Olyan széles koalíciót kíván létrehozni, amely a jobboldallal szemben sorakozna fel. A választóknak - egyelőre Michel Rocard közvetítésével - olyan terveket kínál, amelyeknek meg kellene változtatniuk a francia gazdaságot: a kiadások szigorúbb ellenőrzését és az infláció leszorítását állítja előtérbe. Szorgalmazza a termelés korszerűsítését, s ennek érdekében hajlandó csökkenteni a vállalatok adóját, s az állami szektort részlegesen meg akarja nyitni a szabad piac előtt. Nem ismeri el a teljes államosítást, ezt a szektort nem tartja rugalmasnak, akárcsak a társadalombiztosítási rendszer finanszírozását. A választók tapasztalatai a szocialistákkal nem a legjobbak. Túl sokat ígértek és ebből végeredményben keveset teljesítettek. A francia politikai életben ennek ellenére a szocialisták jelentős választói háttérrel rendelkeznek, s a lavírozás most követett politikája talán elvezetheti őket a választási győzelemhez is. A Francia Kommunista Párt saját jelöltet állít. A kommunisták egészen másként viszonyulnak a választásokhoz, mint a többi politikai párt. Az FKP tanult a korábbi elnökválasztásokból. A párt a múltban úgy vélekedett, hogy tekintettel a kisebb pártok számára előnytelen választási rendszerre, a baloldal közös jelöltjét támogatta. Ez ahhoz vezetett, hogy gyengültek á kommunisták pozíciói, s befolyásukat csak a szocialisták növelték. A párt ezért a következő választásokon André Lajoinie-t indítja harcba, s általa ad hangot saját politikájának. ***** A kommunisták legfőbb feladatuknak tekintik az összes dolgozó helyzetének javítását. A választási kampány során az FKP XXV. kongresszusán megfogalmazott „új népi többség“ politikája értelmében járnak el. Ezért mindenütt jelen kívánnak lenni, minden szinten, a legkisebb falutól kezdve egészen az állam csúcsáig. Alternatív javaslataikkal igyekeznek elősegíteni a problémák megoldását. Nemcsak kis célokért, hanem nagy dolgokért is harcba szállnak. Szeretnék kihasználni a különböző mozgalmakkal való szövetségben rejlő lehetőségeket is. A kommunisták erőfeszítései egyetlen célt követnek - a dolgozó nép többsége érdekében kell megoldani az ország égető társadalmi-gazdasági problémáit. ***** Kormányülés az Elysée-palotában: a elnöki fotel és a minisztereké. Vajon jövő tavasszal eltávolítja-e a rácsot a jobboldal? (Le Canard Enchainé) Le Pen a fotósoknak pózol A Francia Kommunista Pártot ugyan hátrányosan érinti a választási rendszer, a párt jövője mégsem csupán a szavazás eredményeitől függ. 1984 márciusában az FKP a szavazatoknak csupán a 10 százalékát szerezte meg, ami az eddigi legrosszabb eredménynek számít. Hogy a párt erről a mélypontról elindul-e fölfelé, az attól függ, mennyire tudja mozgósítani a francia dolgozókat. Az elnökválasztások a küszöbön állnak. A választási kampány már nagy lendületet vett. A szavazókat különböző előrejelzések és közvéleménykutatások befolyásolják. A Paris Match című folyóirat által végzett közvéleménykutatás eredményei szerint a jobboldal és a baloldal között az erők 51:46 arányban oszlanak meg. Ez a helyzet viszonylag kedvező a baloldal számára, bár ö sem alkot választási koalíciót. A jobboldal és a szélsőjobboldal szövetségének lehetősége azonban nyitva marad, s ha létrejön, az megváltoztathatja az erőviszonyokat. Semmi sem dőlt még el, s Francia- országra valószínűleg forró tél vár... JOZEF SABO
