Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)

1987-10-16 / 41. szám

R ejtélyes, sötét utca a szeme, arca az ezeregyéjszaka vi­rága, Robert de Niro, a hollywoodi mozi egyik legnépszerűbb sztárja szerint ő volt az idei moszkvai filmfesztivál legvonzóbb színésznője, Ö, a grúz Ija Pazutava, aki Kuprin vagy Krúdy világában múltat, lelki nyugalmat, eltemetett álmokat kavarna fel. Aki újra tudná teremteni azt, ami elve­szett. Aki visszacsalná a földre az illatos szerelmet. Tizenhárom éves volt, amikor el­ső filmszerepét kapta, mesélte egy este. Hazafelé sietett, könyvekkel, füzetekkel a hóna alatt loholt az aki elvált anyjától távol, kollégium­ban éli az életét. Jó szeme volt a rendezőnek, a tizenhárom éves lányban nemcsak a nem mindenna­pi szépséget - a tehetséget is meg­látta. Szép sikere volt a filmnek, Ija Pazulava neve mellett elismerő sza­vak álltak a kritikákban. Ha nincs ez a szerep, ma valami egészen mást csinálna, állítja a tbili­szi színművészeti főiskola végzős hallgatója. Mert soha, de soha nem hitte volna, hogy így alakul sorsa. Ha nincs a Nehéz kezdet, akkor ma nem Strindberg Júlia kisasszonyáról és nem is Lady Macbethröl álmo­dozna. Amióta főiskolás, négy jelentős filmet forgatott. Az út elején, a Há­rom nyakleves, a Dal Arszenről és a Gyökerek azonban még nem az ö filmjei. Ezt ö állítja. Mert akárme­lyikre gondol is, mindegyikben ugyanazt kérték tőle: hogy csavarja el a főhős fejét. A külsőm a vesztem, hallom a hangját, s előttem az arca, amint kigyullad rajta a düh, a bele nem törődés. Lobbanékony alkat. Meg is jegyezte párszor: néha egyik percről a másikra változik a hangu­lata. Ilyen természettel nem lehet könnyű galamblelkú széplányokat, édes-kedves naivákat játszani, futott ki a számon, erre rá is vágta nyom­ban, hogy azt nem! De érett, kétsé­gekbe és odázgatásokba menekülő, társas társtalanságban élő nőket igen! A szerelemnek, a magánynak, a kiszolgáltatottságnak, az érzelmi kifosztottságnak száz meg száz szí­Vjacseszlav Polunyin felvételén balról jobbra Ija Pazulava, Robert de Niro és az amerikai színész tizenhat éves lánya utcán, egyszer csak útját állta valaki. Hogy rá vár... hogy éppen ilyen arcot keres. Naiv kis történet, nincs benne egyetlen fordulat sem, ami viszont azóta sem ment Ija fejébe: szülei, ahelyett, hogy lebeszélték volna róla, napokon át másra sem kérték, csak arra, hogy menjen el szépen a próbafelvételre. Mert az a bizonyos valaki rendező volt. Ten­giz Magalasvili. Nehéz kezdet, ez volt a film címe; íjának egy szúrós, sértödékeny bakfist kellett játszania, ne van - ne csak a vonzó „ragado­zót“ lássák bennem! Ija Pazulava ezekben a hetekben Nazim Hikmet Legenda a szerelem­ről című darabjában vizsgázik. Ha új szerepre készül, nem sokat alszik éjszakánként, mondta. Akármennyit tud is a figuráról, mindig úgy érzi: kevés, még mindig kevés. Fekszik az ágyban, s ahelyett, hogy aludna végre, a szerepen jár az esze. Cso­da, ha álmában párbajoznak érte? SZABÓ G. LÁSZLÓ BORÁROS IMRÉVEL Napjaink egyik legnépszerűbb szlovákiai magyar színésze Boráros Imre. Amelyik szerephez hozzá­nyúl, hitelessé válik. Azt is mondhatnám, abba a szí­nészi korba jutott, amelyben még az esetleges szín­padi bakijai mögött is az érettség látszik. A tapaszta­lat, a gondolkozás, és sosem a rutin, a kapkodás. A filmszínész Boráros Imréről viszont elég keveset tudunk mondani.- Elég későn, valamikor a hetvenes évek végén kezdtem el filmezni, ugyanis, és ezt nemcsak ma­gamra értem, sem a szlovák, sem a magyar filmipar addig nem kényeztetett el bennünket ajánlataival. A csehröl nem is beszélek. Talán nem szégyen, ha kimondom, bizony néha olyan szerepeket is elvál­lalunk, amilyeneket egy magára valamit is adó szí­nész nem hajlandó eljátszani. Ez van. Épp a múlt­kor beszélgettem erről egyik kollégámmal, s úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban mi sem vállalunk akármilyen szerepet.- Kik azok a szlovák rendezők, akikkel eddig forgatott?- Jó nevű művészek. Medved1, f apák, Párnicky és a legutóbb, egy tévéfilmben, Valsík volt a rendezőm. Ezt a filmet véletlenül megnézhettem, mert épp nem volt esti előadásom. Kék-zöld övezet volt a címe, s egy félig-meddig negatív figurát alakítottam benne. Kezdeményeztem egy erdőterület kiirtását, a lakók pedig ellenezték. Nem a legszimpatikusabb szerep, de ennek is örültem.- Ha emlékezetem nem csal, egyedül a fapák- filmben kapott munkásszerepet, egy mozdonyveze­tőt alakított, a többiben értelmiségit kellett megfor­málnia.-Tudja a szösz, miért, de így van. Egyszer az egyik rendező parasztot akart velem eljátszatni, s bár szégyellenem kellene, valahogy mégsincs szégyen­érzetem, hogy nem ment. Nézze, a film típusokat követel, én meg nem vagyok földművelő típus. És külsőre nézve sem, mert az arcnak a filmben sokkal nagyobb szerepe van, mint a színpadon. És játszani sem kell annyit.- Ezt hogy értsem?- A filmben dramaturgiailag nem építkezhetem. Sehogy sem építkezhetem A rendező csak annyit mond, próbáld adni magadat. Nem lehet könnyű feladat a forgatás egész ideje alatt megtartani a figu­rát, különösen nem, ha főszerepről van szó. Színész­egyéniség kell hozzá, az biztos. Játszottam olyan filmben, hogy ültem egy helyiségben, s igyekeztem színészi eszközökkel kifejezni, ki is ez az általam alakított figura. Csak ülj és nézz, arra a pókra ott, a sarokban, mondta a rendező, és én csak ültem, néztem, kész. Ne játssz! Minek? Nem válaszoltam neki, csak ámultam, ez lenne a filmszínészet?- Magyarán, úgy érzi, eddig még nem próbálhatta ki a filmet?- Azt hiszem, közülünk egyedül Ropog Jóska próbálhatta ki a filmet, a többi kollégám, velem együtt, legfeljebb belekóstolhatott. A színpadon a kis szerep is szerep. Teljes odafigyelést követel. A fil­men a kis szerep majdnem statiszta szerep. Itt nem érvényes Sztanyiszlavszkij színészre vonatkoztatott mondása: ne csak nézzen az ember, lásson is. És a kis szerepekben itt néha csak nézni kell. Éppen emiatt nem vállalok ezentúl egy-két napos szerepet, vagyis olyat, amely a filmben néhány villanás csu­pán. Nincs értelme.- Legutóbb Budapesten forgatott jónéhány kollé­gájával, többek között Holocsy Istvánnal, akinek ott a főnöke volt.- Igen, fordítva, mint idehaza, Komáromban (Ko- mámo), ahol Holocsy művészeti vezető, én meg színész vagyok. Kovács András Utóvédharc című filmjében a főnöke vagyok a tévérendezőt alakító Holocsy Pistának. Innen vagy kilencen dolgoztunk ebben a filmben, s mindnyájunknak nagyon jólesett, hogy az utolsó forgatási napon Kovács András összehívott bennünket, s azt mondta: köszönöm a komáromiaknak a munkát. Nem csalódtam benne­tek, elmondhatom, jó lapra tettem. Mit mondhattunk volna? Tegyen többször erre a lapra.- De azért mégsem menne el filmszínésznek?- Mégcsak az hiányozna! Nekem sokkal többet ad a közönség közelsége, a közvetlen kapcsolat, mint amit bármilyen filmfószerep adhatna. Ezt vallom, ezt hiszem. Az önálló estjeimen még fokozottabban érzem a közönségem jelenlétét és teljesen át tudom adni magamat ennek az élő masszának. A kamera az más, az rideg, nem eleven, s a tudatomban ott van, ha elrontok valamit, újra forgatják. De a színpa­don? Ettől olyan csodálatos a színpad. Nem cserél­ném fel soha a filmmel. Ennek ellenére szeretném egyszer igazán kipróbálni. Na nem azért, mert a szlo­vákiai magyar színész nem keres rengeteget, vagyis jól jönne egy kis kiegészítés, nem is csak azért, mert a színésznek csak a hasznára válik ha a színpad, a pódiumművészet és a rádió mellett próbára teheti magát a felvevőgép előtt is. Nem, egyikért sem, ugyanakkor mindegyikért. Egyszerűen kíváncsi va­gyok magamra, mi az, amit meg tudnék csinálni a filmvásznon, önbizalmam van, de ez kevés, nem áll meg magában, egy filmrendező bizalma is kellene hozzá. Az ember nem adhatja fel a reményt. A szí­nész pedig kétszeresen nem... SZIGETI LÁSZLÓ a kérdés volt a témája annak a beszélgetésnek, amelyet Grigorij Szimanovics filmkritikus folytatott a 36 éves moszkvai filmrendezővel, Karen Sahnazarovval. a Szovjet Filmművészek Szövetségének titkárával. Sahna- zarov a Téli este és A küldönc című filmjeivel szerzett hírnevet. A filmesek, akiket alkotói és erkölcsi szempontból nyo­masztott az Állami Filmbizottság és a stúdiók adminisztratív- bürokratikus önkénye, az V. kongresszuson gyökeres válto­zást követeltek.- A kongresszuson azt mondtam: az ifjú filmeseket nem szabad úgy tekinteni, mint bajkeverők társaságát Felsorol­tam azokat a tehetséges fiatalokat, akiknek eddig mindösz- sze egy-két filmet sikerült készíteniük: Szokurov, Lopu- sanszkij, Babulanyi, Kolganov, Ovcsarov, Bibarcev, Tuma- jev. A helyzet most változóban van. A fiatal rendezők lehetőséget kapnak arra, hogy kitörtjenek-a hosszú veszteg- lésből, a filmkészítésre várakozás sorbanállásából. Az V. kongresszus és az átalakítás, a peresztrojka nélkül évekig várhatnának.- Gyakorlatilag miben nyilvánul meg az átalakítás a film­művészetben?.- Az átalakítás alapja a filmgyártás és filmforgalmazás új modellje, amelyet a kongresszus után dolgoztak ki. Nem felszíni jelenségekről van szó, hanem lényeges változások­ból. Az új modell azt jelenti, hogy áttérünk a mindeddig uralkodó adminisztratív irányítási módszerekről a közgazda- ságiakra. A Goszkino ezentúl nem fog aprólékosan gyám­kodni a filmgyártás folyamata felett, az alkotó tevékenység megszabadul a bürokratikus „egyeztetések" bénító rend­szerétől. A filmért a teljes felelősséget a filmstúdió viseli, ez az elgondolások szerint teljes önállósággal, a gazdasági önéi­Új modell Az átalakítás a szovjet filmművészetben számolás alapelvei szerint működik, azaz a bevételei fede­zik a költségeket. Az egyedüli bevételi forrást a forgalmazók befizetései jelentik, akikkel a stúdió tartja a kapcsolatokat. • A Goszkinót senki sem akarja megszüntetni. Ez nem az állami szervezet iránti tisztelet miatt van, hanem a dolgok logikájából következik. Ilyen nagy országban, ilyen film­nagyhatalom esetén (39 filmstúdió) nem lehetünk meg bizonyos (de nem túlméretezett) központosítás nélkül. A Goszkino feladata az ágazat stratégiai irányítása lesz: a fejlődés irányainak prognosztizálása tudományos alapo­kon; anyagi-műszaki kérdések; export-import politika.- Hozott-e már az átalakítás folyamata valamilyen ered­ményt?- Naivitás volna azt várni, hogy minden azonnal megvál­tozik, elrendeződik. Véleményem szerint azzal máris büsz­kélkedhetünk, hogy erőfeszítéseink eredményeként vá­szonra kerülnek azok a filmek, amelyek hosszú évekig a polcokon porosodtak. E filmek nélkül nem alkothatunk megunknak hiteles képet a szovjet filmművészetről. Hiszen el lehet-e képzelni ezt a filmművészetet Tengiz Abuladze Vezeklése nélkül?-A Szovjetunióban évente több mint 150 játékfilm ké­szül. Célja-e az átalakításnak, hogy minden film kiemelkedő művészi színvonalú legyen?- Ez túl magasra tett mérce lenne. Ugyanakkor a tiszta, komoly profi módon megcsinált filmek és a szürke, unalmas, lapos fimek közötti mostani arány elfogadhatatlan. A kritiku­sok szerint évente csupán öt-hét filmnek van köze az igazi művészethez. Ezt az arányt gyökeresen javítani, visszasze­rezni a szovjet film presztízsét - a szövetség új vezetősége erre törekszik. Ha a következő kongresszusig - 1991-ig - nem sikerül ezt megtennünk, akkor egyszerűen leváltanak minket. És - ez esetben - helyesen teszik. (APN) ÚJ SZÚ 14 1987. X. 16. — Hrapka Tibor felvétele —■

Next

/
Oldalképek
Tartalom