Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-10-09 / 40. szám
Lettország a nagy október 70- évfordulójának esztendejében — I. Kezdjük az ismerkedést Lettországgal néhány adattal: a köztársaság területe 64 ezer négyzetkilométer, vagyis feleannyi, mint hazánk területe. Lakosainak száma 2 millió 650 ezer, ennek kétharmada a városokban él. Legnagyobb városai: a főváros, Riga (885 ezer lakos), Daugavpilsz (125 ezer), Lijepaja (120 ezer), Jelgava (70 ezer), Jurmala (65 ezer). Érdemes röviden végigtekinteni Lettország történelmén is. A 13. században a német lovagrendek uralma alá került, ezeket a 16. században űzték el innen a svédek, dánok és lengyelek. A cári Oroszországnak az északi háborúban (1700-1721) a svédek felett aratott győzelme, majd a 18. század végén Lengyelország megosztása után Lettország egyesült az Orosz Birodalom keretében. Moszkvához és Pétervárhoz való közelségének, a termelőerők és a külkereskedelem fejlődésének köszönhetően Riga rövidesen Oroszország központi részének tengeri kapuja lett. Ezzel egyidő- ben jelentősen fellendült ipara is, bár vidéken változatlanul a földesúri nagybirtokok és az apró parasztgazdaságok voltak a meghatározóak. 1917- ben Lettországban is győzött a szovjethatalom, de a német intervenciós csapatok megszállása után burzsoá kormány alakult, s Lettország elszakadt Szovjet-Oroszországtól. Ez nagyon kedvezőtlen hatással volt gazdaságára, ipara visszaesett, leértékelődött a rigai kikötői jelentősége, Nyugat-Európa mezőgazdasági hátországává vált a balti köztársaság. Egyre nehezebb lett a megélhetés, elkezdődött a lakosság tömeges emigrációja, de szaporodtak a fellépések a kormány ellen is. 1940 júliusában megdőlt a fasiszta kormány hatalma, kikiáltották a Lett Szovjet Szocialista Köztársaságot, amply kérése nyomán 1940. augusztus 5-én tagállama lett a Szovjetuniónak. Alig egy évvel később bekövetkezett a fasiszta megszállás, úgyhogy Lettország ismételt gazdasági és társadalmi felemelkedése csak a második világháború befejeződése után kezdődött. Hol tart ma ez a szovjet köztársaság? Erről beszélgettünk Imant Gutma- nisszal, a Lett Állami Tervbizottság elnökének első helyettesével és Modrisz Kazerovszkisszal, a tervbizottság osztályvezetőjével. ÁTALAKULÓBAN- Szeretném előrebocsátani - mondta Imant Gutmanisz hogy Lettországnak van mivel dicsekednie. Lakosainak száma mindössze 1 százaléka a Szovjetunió népességének, de az elmúlt ötéves tervben az ország ipari termelésének 1,2 százalékát, mezőgazdasági termelésének 1,5 százalékát állította elő köztársaságunk. Ennek is köszönhető, hogy az országban nálunk a legmagasabb az egy főre eső nemzeti jövedelem. A köztársaság iparában a vezető hely a gépiparé, 26 százalékkal részesedik az össztermelésből. Ma minden második szovjet robogó, minden harmadik vasúti személy- szállító vagon, minden negyedik rádiókészülék és villamos, minden hatodik autóbusz, minden hetedik mosógép Lettországban készül. Jelentős ezenkívül a fa- és a papíripar, a bútoripar, ugyanígy a könnyűipar szinte valamennyi ágazata. Nem is szólva arról, hogy míg az utóbbi időben - elég emlékeztetni az SZKP XXVII. kongresszusának tanácskozására - rengeteg bírálat érte a fogyasztási cikkeket gyártó üzemeket termékeik rossz minősége miatt, a lett árucikkek keresettek az egész országban, mivel minőségük, megbízhatóságuk az átlagosnál sokkal jobb, bár - ez hozzátartozik a teljes igazsághoz - nincs minden esetben a kívánt szinten. Azért jó osztályzatot érdemel a könnyűipar, hiszen termékei felét a többi szovjet köztársaságba szállítja, s az igény még így is nagyobb, mint kapacitása, de a lettországi kereslet kielégítése elsőrendű feladat. Hagyományosan magas színvonalú mezőgazdaságának köszönheti Lettország, hogy a lakosság alapvető élelmiszerekkel való ellátásában nincsenek gondjai. Legjelentősebb a hús- és tejtermelés, hiszen a mezőgazdaságilag hasznosított földek (az összterület 46 százaléka) fele kb. 1,5 millió hektár, rét és legelő. Az állattenyésztés teszi ki a bruttó mezőgazdasági termelés kétharmadát, s a növénytermesztésben a takarmányok biztosítása a legfontosabb feladat: a szántóföldek felén takarmánynövényeket termesztenek. Korszerű technika áll a mezőgazdasági termelés szolgálatában a köztársaság 595 kolhozában és 236 szovhozában. Elég, ha csak a 35 ezer traktort, 7 ezer kombájnt, 20 ezer tehergépkocsit említjük. A készülőben lévő újabb statisztikák azonban már inkább az állattenyésztő farmokon alkalmazott számítógépeket, teljesen automatizált rendszereket veszik számba. Hozzá kell fűzni, ezek az elektronikai csodák, melyekről 30-40 éve a magányos „hutorokon“ élő-dolgozó parasztok nem is álmodhattak, nagyrészt a köztársaság üzemeiben készülnek. így az is érthető, hogy a lett mezőgazdasági üzemekben gyakoriak a más köztársaságokból érkezett, tájékozódni, tapasztalatokat szerezni óhajtó vendégek. A legjobb kolhozok pedig valóságos „külkap- csolatok irodáját“ hoztak létre, akkora a vendégjárás.- Ezeknek az eredményeknek az elérését részben megkönnyítette - mondta Modrisz Kazerovszkisz hogy az SZKP Központi Bizottságának 1985-ös áprilisi plénuma után a köztársaságban volt miből kiindulnia az átalakításnak, a szerkezetváltásnak, volt mire alapozni. Hiszen az elmúlt négy évtized alatt, mondhatnám, hozzászoktunk a rohamléptű fejlesztéshez. Az átalakítás beindulásának évében nyolc nap alatt termelt annyit az ipar, mint 1940-ben az egész évben. A mezőgazdaság kétszer annyi húst és négyszer any- nyi tojást adott az országnak, mint a köztársaság megalakulásának évében. • Imant Gutmanisz BIZAKODVA- Ebben az ötéves tervidőszakban olyanok a célkitűzéseink, hogy teljesítésükhöz mindenkinek a maximumot kell nyújtania, a fejőnőtől és esztergályostól kezdve a miniszter- tanácsig - veszi át a szót Gutmanisz elvtárs. - Úgy érezzük, tervbizottságunk is egész jó munkát végzett, eddig még nem merültek fel komolyabb problémák a folyamatos terv- teljesítésben, bár mi is csak most tanuljuk az új munkamódszereket, így például már most dolgozunk a 13. ötéves terv kidolgozásán, figyelembe vesszük az eddigi tapasztalatokat, felhasználjuk a szakemberek prognózisait. Egy valami azonban mármost teljesen egyértelmű: az irányvonal helyes! Ha következetesen végigvisszük a gazdaság minden ágazatában, a lakosság életszínvonalának tervezett emelése valósággá válik. Tizenkét komplex program megvalósítása kezdődött meg, ezek közül három - ez energiafelhasználás ésszerűsítését, a szolgáltatások és az élelmiszer-ellátás javítását célzó - össz-szövetségi jellegű. A köztársaságiak közül az állami tervbizottság megkülönböztetett figyelmet szentel a fogyasztási cikkek minőségének javítására irányuló Minó- ség-90, továbbá a Lakás-90 programnak, melynek keretében el akarják érni, hogy az 1980-ig beadott lakásigényléseket '1991-re maradéktalanul kielégítsék. Érdekes tendencia figyelhető meg éppen a lakásépítés terén. Míg eddig évtizedeken keresztül az állami lakásépítés volt a meghatározó, • Riga, belváros (Mészáros János felvételei) szinte egyeduralkodó, addig most, a vállalati törvény elfogadása után fellendült a vállalati lakásépítés, de a magánerős építkezés is, amit különböző kedvezményekkel, előnyös kölcsönökkel - bankhitelekkel és vállalati kölcsönökkel egyaránt- ösztönöznek. Annál is inkább, mivel Lettországban is megindult az iparilag fejlett országokra jellemző folyamat: a visszavándorlás a városokból a falvakba. Amit magyarázhat az is, hogy míg az iparban és a szolgáltatásokban az átlagos jövedelem alig éri el a 200 rubelt, addig a kolhozokban és szovhozokban az átlagos havi jövedelem 240 rubel, s jelentősek a háztájj gazdaságokból származó bevételek is. Ezenkívül míg az iparban vannak most gondok - elöregedett a géppark, nem mindenütt zökkenőmentes a szerkezetváltás, több vállalatnak okoz gondot az állami áruátvétel bevezetése -, addig a köztársaságban nincs egyetlen veszteséges kolhoz és szovhoz sem.- Talán furcsa - mondta Imant Gutmanisz de most úgy néz ki, hogy az ipar tanulhatna a mezőgazdaságnál egy kis új gazdasági szemléletet. Bízunk abban, hogy a legjobbak igazi példaképpé válnak — az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt. Mert ha az egyik vállalat képes előrelépni, akkor képesnek kell lennie a másiknak is, valamennyinek. Ismétlem, meggyőződésünk: az irányvonal helyes. GÖRFÖL ZSUZSA Vasúton a „Baltikum műhelyén“ át Ha valaki Moszkvából Rigába vasúton utazik, több mint 14 órát tölt a vonaton - olvashatjuk a Szovjetunióról szóló útikönyvekben. Ennyi idő pedig nem kevés még az utazást kifejezetten kedvelők számára sem. Utazzunk tehát gazdaságosan - azaz éjszaka, mire reggel felébredünk nem lehet már messze Riga - hallottam több jótanácsot is, sót megtoldva azzal, hogy látnivaló úgysem akad útközben. Ez, persze csak részben igaz, mégha az út valóban nem túlságosan változatos is. Szinte kizárólag sík vidéken halad át a vonat, mindössze Moszkvától nyugatra vannak vagy 300 méter magas dombok, de azokat amúgy sem látni, mert mire arra a vidékre érne az este induló Jurmala- expressz, addigra úgyis besötétedik. Látnivaló viszont akad, ha az ember nemcsak néz a hálófülke ablakán, hanem látni is akar... Ha szeptember elején utazunk, nem sokkal pirkadat után fékez a vonat, mire - aki ébren van - nyilván kinéz a vonatablakon, s konstatálhatja, hogy Szebezsben van éppen, nem messze attól a helytől, ahol három szovjet köztársaság - az orosz, a belorusz és a lett - határa találkozik. A fülkében talált tájékoztató szerint ezt a helyet barátsági emlékmű is jelzi, emlékeztetve egyúttal a történelem viharainak legnagyobbikára. A kisváros különben a régebbi múltban is megélt számos „vihart“, volt svéd fennhatóság alatt is. Miközben mindezt a tájékoztatóból megtudom, elindul a vonat, s nemsokára áthalad azon a képzeletbeli vonalon, ahol a „Baltikum műhelyének“ is nevezett Lettország kezdődik. Ez azonban még nem tükröződik a tájon, sem a két sínpárt övező dús növényzeten, sem az azon túl elterülő mezőségen. Emitt a fák tövében nőtt sűrű páfrány tűnik föl, amott pedig a békésen legelésző lovak, juhok, tehenek. Kis berek védi a tanyát, s nem őrzi a jószágot senki, hacsak a távolabb szénát kaszáló gazdát nem lehet őrnek tekinteni. Közben kisebb település tűnik fel, s éppen burgonyát szedő háziasszony a kiskertben. A szomszéd kertben érik a szamóca - s első ízben ekkor jut eszembe, hogy a természet „késése“ errefelé nemcsak az idei hosszú tél miatt van. Rövidesen búzamező váltja fel a rétet, még aratásra vár. Csak Rigában értesültem róla, hogy Lettországban az idötájt még csak az aratás felén jutottak túl. Nagyjából ezek a képek váltakoznak, mígnem a mintegy 300 kilométeres lettországi vonatozás első állomásán, Rezeknyén fékez a vonat. Nem nehéz megállapítani, hogy fontos ipari központ lehet - „árulkodnak" a gyárkémények. A tájékoztatómba pillantok, megtudom, hogy a városról az első írásos adat 1285-ból származik, s hogy múzeum van abban az épületben, ahol 1919 júniusától 1920 januárjáig Szovjet-Lettország kormánya székelt. Túl a városon előbb a legelésző ménes tűnik fel, s az hogy még itt sem arattak le. A falvakban itt-ott fóliasátor, magányos üvegház. Rétek, ingoványok, gabonaföldek váltják egymást, a frissen felszedett krumpliföld színéből próbálok arra következtetni, milyen is a talaj, ami - eszembe jut nagyapám szava - a leginkább elárulja, milyen is a paraszt élete igazán. Azazhogy: milyen is lehetett egykoron. Krusztpilsz kisváros, nem is áll ott a vonat sokáig, pedig egykoron várfal vette körül, s erről 1237-ból írásos emléke is van. A várromon kívül a régmúlt időkre a Szent Miklós monostor temploma is emlékeztet 1774-ból - olvasom ki a tájékoztatóból. Víztükröt pillantok meg - ez a Nyugati- Dvina, vagy ahogy errefelé hívják, a Daugava, amely Rigánál ömlik a Balti-tengerbe. Persze, ez még arrébb van, de látni már frissen vágott búzaföldeket, s a Katonás rendben sorakozó kiskertek, jelzik a főváros közelségét. A kertekben apró házak, s a gyomtalan zöldségsorok jelzik, hogy itt a hét végén serény munka folyt. Újabb mező, ingovány, fölötte sirályok, aztán a távolabbi toronyházak előhírnökeiként garázsok, sőt valóságos garázsváros. Az egyik kapujára nem női kéz írta: Tanya. A vasút mentén pályamunkások, szaporodó sínpárok, köztük - egyre sűrűbben - lámpaoszlopok, rajtuk sirályok ülnek, egyre többen, s jelzik már, hogy nincs messze a tenger. Megérkeztünk. MÉSZÁROS JÁNOS
