Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-07-10 / 27. szám
anyanyelvi oktatás igényével is mérhető, az ilyen irányú társadalmi tudat formálásának kell erősítenie. Ehhez az igényes közművelődési tevékenységhez pedig nyilván az ilyen irányú tudományos vizsgálódások nyújthatnak segítséget. Szükséges lenne ezért a kérdésvizsgálatnak egy komplexebb, szociológiai rálátása is, hiszen Ferdinand de Saussure-nek az a megállapítása, hogy a nyelvnek két aspektusa van: a szociális (társadalmi) és az individuális (egyéni), nálunk is érvényes. Az előbbinek az a lényege, hogy a nyelv a nyelvközösség minden tagja számára adott és közös kincs. Saussure szerint a nyelvész elsőrendű feladata a nyelv szociális aspektusának tanulmányozása. S ez még jobban érvényes az olyan közösségre, amelynek társadalmi és „...a kényszertől a vonzásig, A nyelvműveléssel kapcsolatos tennivalókról, tapasztalatokról, s ezen belül a Kazinczy Napokról mindig fontos és időszerű beszélni, véleményt cserélni, örvendetes, hogy a Kazinczy Napok szervezői a téma pontos körülhatárolásával is igyekeznek emelni e rendezvény szakmai színvonalát. Munkatársunk ennek alapján ítélte meg Mózsi Ferenc előadását úgy, hogy az egyoldalúan csak elméleti síkon mozog. Teljes mértékben tudatosítjuk, hogy különösen napjainkban, a társadalmi átépítés időszakában fontos és nélkülözhetetlen az elmélet szerepe, amely azonban csak a gyakorlat, a konkrét helyzet elemzésével érvényesülhet teljes mértékben. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy az elmélet puszta deklarálása az adott témakör és a problémák elhomályositásához is vezethet. A szerző - valószínűleg mindezek tudatában irta meg azt az előadást, amely - kifejezetten elméleti szempontból - a további kutatásokhoz és a gyakorlati következtetések levonásához igyekszik ösztönzést adni. Ezért tartjuk fontosnak a szöveg rövidített közlését. a szükségtől az önkéntesen vállalt örömig“ TÁRSADALOM - NYELV - OKTATÁS A Kazinczy Napok hagyományosan rangos, már-már tudományos szintű szlovákiai magyar rendezvény. A hallgatóság zöme középiskolai tanár, szakember. S mint ahogyan az a homogén hallgatóságú szakrendezvényeken szokás, az előadások nem a „nulla“ pontról, nem a „kályhától indulnak“, hanem hivatkoznak a témába vágó tanulmányokra, kutatási eredményekre vagy csak utalnak egy bizonyos fogalomértelmezésre. Ez mind az előadó, mind pedig a hallgatóság részére megtisztelő, hiszen ' mindkét részről több figyelmet és felkészülést igényel. Lenin még 1901-ben vetette papírra a következő, kis módosítással a hasonló rendezvények előadásaira is érvényes, gondolatot: ,,A vulgáris író olyan olvasót tételez fel, aki... nem képes gondolkodni. .., torzításig leegyszerűsített apró tréfákkal és szójátékokkal fűszerezetten »készen« tálalja fel neki egy bizonyos tanítás összes következtetéseit, így az olvasónak rágnia sem kell, csak le kell. nyelnie ezt a kását. “ Az idézett gondolat ismert, mégis mintha csak valami hasonlót kért volna számon a Kazinczy-napoktól, például e sorok írójától a lap ez év áprilisában közölt beszámolója. Pedig nyilvánvaló, a Kazinczy Napok nem tudják, nem is akarják helyettesíteni a (járási, kerületi vagy a szlovákiai) pedagógiai-módszertani napokat. A szakemberek, a nyelvi bizottság ezért, s nyilván nem véletlenül koncipiálta a témát - „az iskoláskor előtti és az iskoláskorú gyermekek anyanyelvi nevelése“ 45-50 perces előadás keretében - ilyen szélesre! A szakmában ugyanis az utóbbi években nem a módszertan produkálta a tanítás-tanulást (a jövőben) forradalmasító eredményeket, hanem az elmélet. Az előadó ezért foglalkozott elsősorban azokkal, a tanítás-tanulás módszertanát meghatározó ismeretekkel, amelyekről szerencsére ma egyre több szó esik (a tudomány, az elmélet szüksége!) és aminek a nemzetiség nyelvi nevelésében is különös hangsúlyt kell kapnia. „ Mert aki az általános kérdések előzetes megoldása nélkül nyúl a részletkérdésekhez - írta Lenin - az lépten-nyomon, akarva, nem akarva, elkerülhetetlenül belebotlik ezekbe az általános kérdésekbe. Ha viszont minden egyes esetben vakon belebotlunk, akkor politikánkat szánalmas botorkálásra kárhoztatjuk.“ (Lenin összes Művei, 15. kötet, 350. I.) ... Mindezt pedig azért írtuk le, hogy az előadás részletének egy rövidített szövegét az Új Szó olvasói számára is hozzáférhetővé tegyük, egy, az ügyet szolgáló vita reményében is. 1.1. A pedagógia, közösen a szociológi- ávaf, pszichológiával és más tudományágakkal, egyre gyakrabban vizsgálja a tanítás-tanulás hatékonyságának kérdéseit olyan bonyolult összefüggésrendszerben, mint pl. a tudomány - temelés - oktatás. A kortárs tudományok ennek keretén belül fogalmazták újra az 1970-es évek végén az iskolával szemben támasztott társadalmi elvárásokat, körvonalazták a tanítás-tanulás jelentőségét a tudományos-műszaki haladás, azaz a termelés intenzív fejlesztésének korában. Ezek a vizsgálatok terelték a figyelmet a tanítás-tanulás eredményes- ségének-eredménytelenségének egyik fontos tényezőjére, a tanítási nyelvre, s megin- • dúltak a társadalom, a nyelv és a tanítástanulás szerkezetvizsgálatai. Hazánkban is ismertek ezek a vizsgálódások, amelyeknek indítótétele: a nyelv társadalmi tulajdon, a beszéd társas tevékenység, s ugyanakkor I STlt a nyelv a tanítás-tanulás nélkülözhetetlen eszköze. Ezért aztán szerte a világban megsokasodtak a társadalom-nyelv-okta- tás szerkezetvizsgálódások. De mivel érzel1987. VII. 10. mileg színezett témáról van szó, nemcsak a szaksajtó, hanem a napi sajtó is visszhangzik a nyelvismeret és a nyelvhasználat okozta hátrányos helyzetű tanulók sorsáért aggódó vagy rajtuk segíteni kívánó, rendszerint az iskolát elmarasztaló cikkek hangjától, sőt vészkiáltásaitól. S az olyan közösségben, ahol a nyelvi közeg kétsíkú, mint pl. a mi esetünkben is, hiszen a magyar dolgozók mindennapi munkájuk végzésekor vagy a közéletben egyre gyakrabban használják anyanyelvűk mellett a szlovák nyelvet is, ezért az ilyen közösségben az érdeklődés ezek iránt az érzelmileg telitett kérdések iránt, természetesen fokozottabb. Ezért bizonyára érdekes lenne: elfogulatlanul (például kvantitatív módszerrel) feltárni, hogy a szlovákiai magyar sajtó milyen terjedelemben, egy időszak teljes információanyagának hányad részeként, milyen elhelyezéssel, tehát egy-egy lap hányadik oldalán foglalkozik a társadalom - a nyelv- a tanítás-tanulás rendszer-kényszer vizsgálatával, tehát e fogalmak egymást nemcsak érintő, hanem kölcsönösen meghatározó összefüggéseivel. Többek között ugyanis ebből is következtetünk e kérdéskomplexum értékorientációnkban betöltött helyére, hiszen közismert: a sajtó információs anyaga tükrözi egy adott társadalom elfogadott értékrendszerét, s így magától értetődően azt is, hogy mennyire tendenciózus, illetve egyáltalán, tendenciózus-e témánkat érintően a közírás... 1.2. A csehszlovákiai magyar sajtó tartalma igazolja a fenti állítást. A társadalom- tudományi cikkek között szép számmal akad a nyelvhelyességgel, tehát az egy nyelv, anyanyelvűnk helyes használatával foglalkozó írás. Sajnos ritkábban foglalkozik a nyelv és a társadalom kérdéseit érintő problémákkal, ám a társadalom - nyelv- tanítás-tanulás összefüggéseit ebben a hármas egységrendszerben ez ideig- a szaksajtón kívül - alig-alig érintette. Pedig nyilvánvaló, hogy a kérdéskomplexum szorosan összefügg az emberi, s ezen belül a nemzetiségi viszonyokkal, de a termelés rendjével és erkölcsével is és azokkal a töiekvésekkel, melyek beépülnek, illetve beépülhetnének a társadalom értékrendjébe és Így nyelvi értékorientációnkba is. Az emberi lét ugyanis működési kényszerét besugározza a társadalmi tudatformák minden elemébe, hogy azt értelmezze és cselekvésre váltsa, s ezáltal irányítsa az emberek életét. A társadalom, a nyelv és a tanítás-tanulás rendszerének tehát megvan a maga dialektikus fejlődése, belső logikája. A fejlődésnek ezt a logikáját ismerve érhetjük csak el, hogy e rendszer életünk mélyülő demokratizációs folyamatának megfelelő irányába haladjon, azaz a kényszertől a vonzásig, a szükségtől a beépített, önkéntesen vállalt örömig. Ugyanis minden közösség ezeknek a működési rendszereknek nemcsak állandó életben tartásával, hanem a fejlődés (bizonyos fokú) tudatos irányításával legitimálja-legitimálhatja struktúrájának - szociális, nemzetiségi, nyelvi identitásának - az értelmét. Másszóval, de még mindig általános szinten: ezzel teheti fontossá működése törvényének gyakorlatát, mégpedig olyannyira, amennyire az szerves részévé tud válni az ember mindennapi életének. Nyelvművelési tevékenységünk síkján: olyannyira, amennyire az objektív nyelvi közeg meghatározta anyanyelvhasználatunk - az oktatás, a sajtó általában a közélet által felkarolt működésének eredményeként a szlovákiai magyarság értékrendjébe beépülhet. Tulajdonképpen ez a célja az iskolában (az óvodától az egyetemig) és az iskolán kívül minden nevelési és nyelvművelő tevékenységnek. 1.3. Az anyanyelv használatának társadalmi presztízsét, ami többek közt pl. az ezzel összefüggésben nemegyszer a nyelv- használati mobilitása jelentősebb. Mennyiben és hogyan kell segítenie e téren a magyar nyelvművelésnek? Hogyan segítheti elő a két nyelv ismeretének objektív realitása, tehát a „kétszeres" nyelvi közeg többletének (a pozitív transzfernek) a tudata, egy olyan (tartós) értékrend kialakítását, mely céljainknak, anyanyelvűnk társadalmi presztízse elmélyítésének, a lehető legjobban megfelel? 2.1. Visszatérve a társadalom, a nyelv és a tanítás-tanulás bonyolult összefüggéseire, meg kell állapítanunk: e kérdések behatóbb vizsgálatával a szociolingvisztika még adósunk. A nemzetiségi iskolák szociológiai gyakorlata azonban azt igazolja: a fenti összefüggések értelmében a tánítás- tanulás nyelve hosszabb időre is érvényes jogot csak olyan nyelvi közegben, olyan társadami és politikai légkörben szerezhet, amelyben a gyermek nyelvi mikroközegé- nek, az anyanyelvnek (L,) és a másik (Lj), a társadalom többsége nyelvének (a gyermek nyelvi makroközegének) lényegében egyenrangú használati értéke, illetve a társadalmi. presztízse van. A társadalom, a nyelv és a tanítási nyelv viszonyának társadalompszichológiai gyakorlata, hogy kétnyelvű társadalmi közegben egy nyelv társadami használati értéke egyenesen arányos ennek a nyelvnek, mint tanítási nyelvnek a választásával. Az e témával foglalkozó különböző értékű és más-más osztályszempontokat érvényesítő írások, cikkek és tanulmányok a nyelv társadalmi presztízsét meghatározó különböző földrajzi, népességi és katonai, vallási és lelki, politikai és (csak ritkábban) gazdasági tényezőket említenek. Gyakran hangoztatják ugyan, hogy ezek nem külön-külön, hanem együtt hatnak és így egymás hatását erősítik vagy gyengítik. Tény, a gyakorlat pontosan soha meg nem ismétlődő képleteket hoz létre még a szocializmust épitő országokban is, ezért a marxista szociolingvisztika minden helyzetet „itt és most“, azaz konkrét körülmények között vizsgál. 2. 2. A társadalom - a nyelv - a tanitás- tanulás szerkezetvizsgálata természetesen vezet el a nyelv és a gondolkodás összefüggéseinek tárgyalásához. A nyelv és a gondolkodás kérdései - a tudomány jelenlegi szintjén -, jól összefoglalhatók Pavlov, Vigotszkij, Lurija munkássága alapján. Alekszandr Romanovics Lurija akadémikus 1972-ben írt könyvében fejti ki a nyelv és a gondolkodás problémájával kapcsolatos véleményét. Lurija szerint az intellektuális fejlődés általában, a nyelvi fejlődés pedig különösen az emberi organizmus és a környezet kölcsönhatásának eredménye. A gyerek tehát nem egyszerűen az érés folyamatán keresztül fejlődik intellektuálisan, hanem azáltal, hogy reagál a környezet teremtette problémákra és így egyszerre bonyolultabb viselkedésformákat alakít ki. Az intellektuális fejlődés tehát lényegében társadalmi fejlődés. Ebből következik: a nyelv nem egyszerűen a szellemi fejlődés egyik aspektusa, hanem az egyén egész szociális lénnyé fejlődésének a kulcsa. Ha azt a viszonyrendszert vizsgáljuk, mely nyelvi szempontból a gyermek mikro- környezete (a család - A), a gyermek anyanyelve (B) és a társadalom többségének nyelve (C) között fennáll, meg kell állapítanunk, hogy ez a három tényező objektíve adott és ehhez választhatja a szülő negyedik faktorként (D) az iskola tanítási nyelvét. Az iskola tanítási nyelvének önkéntes választhatósága a nemzetiségi iskolapolitika egyik axiómája. Persze ez nem zárja ki, de éppen ebből következik, hogy ennek a három egy, azaz három objektív és egy szubjektiven választható faktornak a figyelem- bevételével kell kialakítania az iskolának az A, B, C és a D tényezők közötti optimális összefüggéseket. Mert például mit eredményezhet, ha az A, B, C faktor ugyan (relatív) egységes, de nem egyezik a D-vel; vagy ha a szülők az A + B és a C tényező eltérő volta miatt a D faktort kizárólag a C-re való tekintettel választják meg. Tehát ebben a koordinátarendszerben - melyben a tanítási nyelv a pedagógiai gyakorlatban pszi- cholingvinisztikai szempontból az abszolút ideális helyzettől (a „O“ ponttól) szinte minden esetben, de a mi esetünkben különösképpen is eltér, -, kell felelősségteljes hozzáértéssel elemezni a tanítási nyelv, az anyanyelv és a gondolkodásra nevelés, de a társadalmi háttér támasztotta igények, illetve a magyar, a szlovák, az orosz és a további nyelvi képzés összefüggéseit és problémáit a tanítás-tanulási előmenetel teljessége, azaz a gondolkodásfejlesztés optimalizálása érdekében is. Az eddigi vizsgálódások, sőt még a problémát leegyszerűsítő voluntarista nézetek- vélemények is általában az iskolán belül maradtak. Pedig nyilvánvaló, hogy az iskola nem egyedüli, hanem egyike a nevelést végző társadalmi együtthatóknak. Tehát az iskola egyike a család, a kiscsoportok, a gyermekekre ható mikro- és makroközeg, s e tényezők egymás hatását erősítő vagy gyengítő rendszer-kényszerének. Ebből adódik a vegyes nyelvi közegben működő iskola feladata, hogy koordinálja az adott lakóhelyi és társadalmi, tehát a gyermekre ható mikro- és makroközeg nyelvének és a tanulás-tanítás eszközének, a tanítási nyelvnek a funkcióját. Az ilyen szervező szándék pedig a szociálpszichológiai és a szociállingvisztikai történéseket nem oszthatja iskolán belüliekre és iskolán kívüliekre, hanem csak olyanokra, amelyeket társadalmunk szubjektív faktorának szocializációja érdekében terveznünk és tennünk kell, meg esetleg olyanokra, amelyek nem időszerűek. Ez a közművelődési rendszer, melynek a politikai neveléssel, a népműveléssel való életben tartása érleli társadalmi gyakorlattá (tehát nemcsak deklarálja, mint a burzsoá törvények, hanem legitimálja is) a 141/68-as alkotmánytörvénybe iktatott jogokat. Az viszont igaz, hogy a társadalom, a nyelv és a tanítástanulás rendszerének az ilyen dinamikus koncepciója, melyben az egyes tényezők egymást erősítik, de gátolhatják is, a pedagógia és a szociológia, a pszichológia és a nyelvészet törvényeinek nemcsak ismeretét, hanem egységben való gyakorlását is igénylik. Mert, témánkat illetően és a dolgok lényegét, azaz szocialista életünk mélyülö- terebélyesedő demokratizmusát tekintve is, e négy tudományág és annak szempontjai között sem az életben, sem pedig az iskolai gyakorlatban nincs éles határ. Ezért hazánk szakembereinek és a tudományos ismeretek közvetitőiként, a pedagógusoknak és a népművelőknek eligazító szép szavát igényli ennek a problémakörnek a magyarázata nemcsak az iskolában, a családban, hanem a közéletben is. Hiszen e téren sem érvényes az „automatizmus“, az a bizonyos majd megoldódik magától „elv“. Csakis az ilyen, pártunk irányította, az állami szervek tervezetében is helyét elfoglaló, szakmailag színvonalas tevékenység teheti az objektiv, kétsíkú nyelvi közeg meghatározta anyanyelvhasználatunkat mindennapi életünk szerves részévé. Ennek tudatosodása szerves része szocialista házasságunknak, s így válhat az anyanyelvi nevelés szerves részévé a szocialista életmódra nevelés bonyolult és összetett kérdéskörének. Dr. MÓZSI FERENC, a tudományok kandidátusa .3 5-* ■S o Q. O 3 "3
