Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-09-25 / 38. szám
Hadviselés az előítéletek ellen Beszélgetés egy szovjet békeharcossal Célszerű, visszafogottan elegáns dolgozó- szoba. Gazdája Igor Petrovics Fiiin, a Szovjet Békevédő Bizottság titkárságának dolgozója. Amíg várunk, hogy befejezze telefonbeszélgetését, feltűnik az egyik szekrény polcain katonásan sorakozó orosz, angol, francia nyelvű könyvek előtt a három nagyméretű fénykép: mindegyiken a Nobel-békedíjas Therésa nővér és Igor Fiiin. •- Észrevették? Felejthetetlen napok voltak. Míg élek, büszke leszek rá, hogy én lehettem Therésa nővér kísérője, amikor a közelmúltban itt járt a Szovjetunióban - fordul hozzánk Igor Fiiin. - Ő egy szent - igazi, emberi értelemben. Korábban sosem találkoztam ilyen emberrel. Megfogtam apró, ráncos kis kezét, s valami forróság járt át, éreztem a belőle áradó erőt, akaratot. Sosem fogom elfelejteni ezt a tiszta embert, aki egész életét annak szentelte, hogy segítsen az elesetteken.- Szavaiból érzem, személyesen az ön számára ez a látogatás volt az utóbbi időszak legjelentősebb eseménye. Melyek voltak azonban a békebizottság - véleménye szerint - legjelentősebb akciói? Például ma is, egészen véletlenül, egy rendkívül érdekes és színes akció szemtanúi lehettünk.- Hosszú évek óta a szovjet iskolákban szeptember 1 -én minden osztályban békeórát tartanak. Mi itt, a Békevédó Bizottságban már vagy hét éve nemzetközi békeórát tartunk, leggyakrabban szovjet és amerikai gyerekek részvételével. Talán túl játékosaknak, kicsit komolytalanoknak is tűnhetnek ezek a rendezvények, de - meggyőződhetünk róla - a gyerekekre nagyon nagy hatással vannak. Hogyan is lehetne gyűlölni azt, akivel jó volt együtt játszani?- Talán azért van ez Így, mert a gyerekekben kevesebb az előítélet. A felnőtteknek viszont többé-kevésbé kiforrott nézeteik vannak. Változtatni véleményükön bizonyára nem egyszerű.- Állandóan hadat viselünk a megcsontosodott előítéletek ellen - s nem éppen eredménytelenül. A legjobb példa erre a nyár legnagyobb békeakciója, a júniusi szovjet-amerikai Leningrád-Moszkva békemenet. Az ember gyalogol naponta 20 kilométert, s menthetetlenül szóba elegyedik a mellette haladókkal. A „társasági“ témákat a tapasztalatcsere követi a békemozgalomban végzett munkáról, törvényszerűen kialakul á vita, amely - nézetem szerint - nem távolítja él egymástól az embereket, hanem ellenkezőleg, egyre közelebb hozza. Ezután szóba kerül a munkahely, a család, a gyerekek és unokák, s az ember egyszercsak azt veszi észre, közel került a másikhoz, megtalálta vele a közös nyelvet. Nem azért, mert tud angolul vagy az a másik oroszul, hanem mert a hétköznapi emberi gondok, aggodalmak az Egyesült Államokban is ugyanolyanok, mint a Szovjetunióban, így omolnak össze a fenntartások, az előítéletek mestersége-, sen emelt bástyái. A „romokat“ nem sikerült eltakarítani, ezeken még vívtunk egy „csatát". A szovjet és az amerikai békemozgalom öt-öt képviselője folytatott Moszkvába megérkezve egy nagy vitát, amelyről másfél órás film is készül, ezt rövidesen bemutatja a televízió. Nem vesztünk éppen össze, de civakodtunk, szinte körömszakadtáig védtük álláspontjainkat, nézeteinket. Érdekes módon a repülőtéren, a búcsú pillanataiban mégis csak ölelések voltak, de még könnyek is. Nehéz volt elválni. A napokban pedig levél érkezett a békemenet amerikai vezetőitől. Az írták, az idő elteltével ráébredtek, milyen fontos és hasznos volt ez a rendezvény, éppen ezért hazájukban igyekeznek széles körben népszerűsíteni azt. Egyben javasolták: a következő évben az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban egyidöben rendezzenek ilyen békemenetet.- Annak alapján, amit ön elmondott, ez valóban hasznos lenne, hiszen kétszer annyi szovjet és amerikai ember találkozhatna egymással.- Ez így van, sőt a mi tervünk még tovább megy. Azt szeretnénk, ha a Szovjetunió területén Kárpát-Ukrajnában lenne a békemenet, így bevonhatnánk a akcióba - közel lévén az országhatárok - a román, a magyar, a csehszlovák, de akár a lengyel békemozgalmakat is.- Nagy nemzetközi visszhangot váltottak ki az idei békehajózások is.- Igen, ez a találkozások egy nagyon érdekes és vonzó formája. Mi részt vettünk a Mississippin rendezett békehajózáson, az amerikaiak a volgain, a nyugat-európai békeharcosok számára pedig egy hasonló hajóutat szerveztünk a Dnyepper folyón. Tervezzük, hogy ezeket a akciókat - mind a Szovjetunióban, mind az Egyesült Államokban - a jövő évben megismételjük. Van azonban egy sokkal merészebb tervünk: elhatároztuk, hogy szervezünk egy nemzetközi világkörüli békeutazást. Talán hajóval tesszük meg az egész utat, de felvetődött az is, hogy az európai és az amerikai kontinensen át vonattal. Az elképzelés még csak most kristályosodik ki, de máris óriási az érdeklődés iránta.- Szavaiból de a nemzetközi sajtóból is arra lehet következtetni, hogy ezek a szovjet-amerikai és sokoldalú békeakciók egyre népszerűbbek, egyre több embert vonzanak.- Valóban így van, s ezt nemcsak az magyarázza, hogy sikerült érdekes formákat találnunk, amelyek lehetővé teszik, hogy különböző országok állampolgárai napokon, heteken keresztül szinte együtt éljenek, valóban megismerjék egymást. Még három évvel ezelőtt is egyszeri akciókat szerveztünk: találkoztunk, jó volt, érdekes volt - elváltunk. Mostani rendezvényeink mindegyike alkalom egy sor következő akció előkészítésére, ötletünk pedig rengeteg van. Emellett rájöttünk, a békeharcnak is elkel egy kis reklám. Minden szovjet-amerikai rendezvényről közös film készül- ezek segítségével népszerűsítjük akcióinkat, de mindenekelőtt céljainkat: az emberek közti megértést, a nemzetközi, enyhülést, a világbéke elérését.- Beszélgetésünkből az derül ki, hogy az egyesült államokbeli békemozgalmakkal egyre élénkebbek a kapcsolataik, de mi a helyzet Nyugat-Európával?- Kapcsolatunk Nyugat-Európával kicsit valóban visszaesett, de szerencsére ismét fellendülőben van. A megtorpanás azzal magyarázható, hogy a nyugat-európai háborúellenes szervezetek kissé „konzervatívak“, idegenkednek a mozgalom újszerű formáitól, s a közös célt - a háború megakadályozását - gyakorta alárendelik kormányaik politikai törekvéseinek. így például arra hivatkozva, hogy a Szovjetunióban állítólag megsértik az emberi jogokat, elzárkóznak a közös akciók elöl. Megújítottuk munkánk hagyományos formáját, a különböző szemináriumok szervezését. A szemináriumokra érkező nagy delegációk szakmai csoportokra oszlanak, s így sokkal élén- kebb, érdekesebb viták alakulnak ki az azonos érdeklődésű, foglalkozású emberek között, konkrét együttműködési megállapodások születnek. Az ilyen rendezvények iránt Nyugat- Európa is élénken érdeklődik. Tervünk van számtalan - nagy és kicsi is. Túlzás nélkül mondhatom, fáradhatatlanul dolgozunk. De célunkért- a békéért, az emberek közti megértésért -, úgy vélem, még többet kell tenni. Mindenkinek, mindenhol.- Köszönöm a beszélgetést. GÖRFÖL ZSUZSA SZÚ A helyszín a Szovjet Béketanács moszkvai épületének első emelete, 1987 augusztusának utolsó napján. A nagy zsivaj és tolongás közvetlen oka, hogy mintegy másfélszáz szovjet és amerikai iskolás gyerek gyűlt össze az idei békeórára, amely mintegy előzetes a másnap esedékes tanévnyitóhoz - legalábbis a jelenlevők számára. Igaz, ez egy egészen más „tanítási óra“, hiszen az iskolai tananyagból nem sok minden - s az is áttételesen - van jelen. A „tananyagot“ háborús veteránok, s mai békeharcosok „adják elő“: akik hallgatják, semmiben sem különböznek hasonló korú társaiktól. Talán többet tudnak a világ' dolgairól, a jövőben pedig másképp vélekednek egymásról, háborúról, de leginkább a békéről. Azaz, ahogy ők mondják: „mir“ és „peace". S hogy azért harcolni is kell. Mindenkinek. Sok minden történik ezen az órán,- ami nem csengetéssel kezdődik, s nem azzal ér véget. Van megnyitó, vannak kölcsönös üdvözlések, majd rövid, de annál tanulságosabb „tanítási órák“. A nagy tanácsterem színpadán demonstrációs táblák. A bal oldalin a Szovjetunió, jobb felől az USA térképe. A középsőn pedig előbb egy nagy kör, a belőle kiemelt körcikk 5 százalékot ábrázol, s mellette a magyarázat, miszerint a kör a világ egy évi fegyverkezési kiadásait ábrázolja, a kiemelt öt százalékból pedig 200 millió éhező gyereken lehetne segíteni, és kereken 100 millió iskoláztatásához is elegendő volna. Majd adatok, ábrák jelennek meg, amelyek indokolják, s egyszersmind behatárolják a békeharc jelenlegi legidőszerűbb feladatait. Nem marad el a „matematika" óra sem, amelynek témája egy látszólag egyszerű egyenlet: 0-0. Vagyis nulla egyenlő nullával. De azt is mondhatnánk, hogy csak a nulla egyenlő a nullával. Ehhez senkinek sem kell külön magyarázat, ezt bizonyítja a felcsattanó taps is. Pedig a teremben zömével 14-15 éves gyerekek ülnek. Hangulatos a nyelvóra. Előbb az amerikaiak mondanak néhány szót oroszul, amit párnapos szovjetunióbeli tartózkodásuk alatt megtanultak, majd a szovjet gyerekek beszélnek angolul. Az előbbieknél az igyekezett önmagában is dicséretes, míg a vendéglátók komoly nyelvtudásról tesznek tanúbizonyságot. Majd ezt követően e kettőből kéről. Az amerikaiak természetesen tudják Gagarin nevét, aki először járt az űrben, s a szovjet gyerekek is tudják, hogy az első ember a Holdon amerikai - Armstrong - volt. Ezután szóképzés következik. Egy nagy ív papírra felírják oroszul és angolul is, hogy béke, illetve eredetiben: „Mup“ és „Peace“. Majd ezt követően e kettőből képezve egy egészen eredeti szó: Mu- peace, és kórusban gyakorolják kiejtését: mirpísz. Már előzőleg megtartották a képzőművészeti órát, amelynek produktumát nézhetik meg a jelenlevők. Ez egy nagyméretű vászon, s a 2x6 méteres rózsaszín alapon két egymásfelé nyúló nyitott tenyér.1 A bal felöli tenyér az amerikai gyerekek műve, benne a Szabadság-szobor, az ENSZ-székház, autópályák, többszintű kereszteződések, koncert a rockszínpadon, de sok-sok gyerek is, köztük valamennyi amerikai népcsoport. Sőt, egy jellegzetes ház, benne izgatottan vitatkozó férfiak, és a ház homlokzatán az építés dátuma 1917... A szemközti nyitott tenyeren is legelőbb a jellegzetes moszkvai épületek tűnnek fel a szemlélőnek, egy űrhajó, nagyméretű Gagarin- portré, a Nap, alatta önfeledten játszadozó gyerekek. Ki sárkányt ereget, ki focizik, ki sakkozik, ki várat épít. A hallal telető partján egy kisfiú libákat, tehenet őriz. Az égen repülőgép, arrébb ünnepi tűzijáték, középen egy nagy fa, rajta bölcs bagoly és sok-sok madár, a gyümölcs súlya alatt lehajló ágakról mindenki szakíthat almát, körtét, narancsot. Ezúttal már csak a szerzők nevét kell a vászonra írni, a rózsaszín alapra. így kerül egymás mellé Vanessa és Ványa, Harry és Zsenya, Richie és Szergej, Pedro és Ira, Larry és Vitya, Judith és Marina. De még ezzel nem teljes a névsor, amely ezúttal csupa keresztnévből áll, egyúttal a tágabb értelmet is hangsúlyozva. Kattognak a fényképezőgépek. Az egyik amerikai vadonatúj ZENIT-tel örökíti meg a festményt, miközben társai leginkább, japán gyártmányúakkal teszik, ^ugyanezt.- Nekem is van egy Nikonom - mondja -, de ez a Zenit nagyon megtetszett. Ha az objektívja úgy rajzol majd, mint ezek a gyerekek, akkor meg leszek vele elégedve... Arról viszont mindenki meg volt győződve, hogy ezek a gyerekek a jövőben cselekedni is fognak. Ha úgy tetszik, a „Mupeace" szellemében. MÉSZÁROS JÁNOS Mészáros János felvételei IX. 25. ****** ******************************************r***********r************************ A A******************************
