Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-09-11 / 36. szám
V endelnek éjfél után megállt az ébresztőórája. A sötétben szétfolyó ketyegés hirtelen megszakadt, és a csend kemény, éles kockaként nehezült a lyuknyi albérleti szobára. Még ébren volt. Felkattintotta az olvasólámpát, megrázta az órát, szétrepedt a csend. Éjfél után történt, amikor még nem sejtette, hogy másnap délelőtt majd azt mondja a főnöke:- Vendel, kereste magát egy nő. Itthagyta a nevét: Galambos Katalin. Várt egy ideig, aztán elment.- És hogy nézett ki? - kérdezte Vendel, láthatóan egészen másra gondolva, mint amit kérdeztek tőle.- Ismeri?- Igen. Lehet, persze.. Ma este? Jó, kimegyek. Hat körül, igen. Hat órakor lehúzták a könyvesbolt redőnyét. Vendel hazaindult és magával vitt két, elég drága könyvet az újdonságokból. Ajándéknak, fizetésig hitelbe. Ahogy az előszobából nyíló, tapétázott egykori cselédszobába lépett, azonnal eszébe jutott, hogy éjfél után megállt az ébresztőórája. Mintha tegnap éjfél óta ez lett volna a legnagyobb esemény ebben a giccses tájképekkel, magas támlájú faággyal, fehér kopott szekrénnyel zsúfolt albérleti szobában. A ketyegés utáni hirtelen és nehéz csönd jutott eszébe. Levetkőzött, a fürdőszobában megmosakodott, borotválkozott. Alig sercent bátyja. Az asztalukon sörösüvegek álltak.- Schau mal Hans - mondta az egyik és feléjük intett a fejével. A lány bátyja felállt és odajött az asztalukhoz.- Otthon voltál? - kérdezte a lánytól,- Nem, most jöttünk a városból. Elkísért.- Mondtam neked, fiú, hogy ne kerülgesd a húgomat - mordult Vendel felé a lány bátyja.- Én pedig mondtam, hogy ez nem tartozik rád.- Maradj veszteg, János - mondta a lány.- Mi az ott a nyakadon? - bökött a lány nyakára a bátyja. - Kiszívta a nyakad. Otthon voltatok. ros faházak, fehér ablakkeretek, akárcsak Midsommer éjszakáján a hajnali derengésben. Mert a nyárközép János- napi ünnep éjszakája nem sötét, csak derengő, mint az alkonyat, vagy a hajnal, amikor reggelig itták az akvavitot, az ánizspálinkát, ették a heringet - a felesége azt is cukroslébe mártogatva-, és a szeme mögötti sötét karika már kezdett teljesen kivilágosodni, hatalmas napfény verte üvegablakos házak következtek, taposott utak a vaskerítések mellett ugráló, csaholó kutyák és fehér, havas földek, melyeket a rohanó, ezüstszínű vonat jégvirágos ablaka mögül nézett, mikor hazajött. Aztán eltűnt a fehér hó. Sötét szoba maradt, és Kati állt egy cserépkályha mellett. Éppen vetkőzött.- Hát akkor miért tőlem kérdi, hogy nézett ki?- Mert régen láttam Vendel.- Csinos volt. Barna. Telt.- És visszajön?- Azt mondta, lehet.- Köszönöm. Vendel a pult mögé állt, és míg kolléganője a polcokon sorakozó könyveket babrálta, főnöke meg az asztalnál a tegnapi blokkokat rakta sorba, egykedvűen bámulta a kirakat mögött elhaladó járókelőket. Aztán bement a raktárba, néhány könyvvel betömte a polcok foghíjait, tevékenykedett, mert megszokta: ha nincs vevő, illik úgy csinálni, mintha dolgozna. Később visszafészkelte magát a langyos utcai bámulásba. Fél óra múlva a főnők szája még ugyanolyan hangtalanul mozgott az asztal mögött a tegnapi blokkokat vizsgálva, amikor hirtelen berrent a telefon. A főnök felkapta a fejét, a kolléganő is.- Halló? Igen. Magát keresik, Vendel - mondta a főnök és újra nyálazni kezdte a blokkokat. Vendel átvette a kagylót.- Igen... Szervusz. Mondták, persze. Hogy kerülsz ide? A kolléganője és főnöke most, hosz- szú évek során csiszolódott reflexeivel, úgy tett, mintha nem figyelne.-És két hétig?... Ma érkeztél?...- Szeretném, ha... - kezdte Vendel.- Kuss! - mondta a lány bátyja.- Részeg vagy - mondta Vendel.- És megint ezekkel a favágókkal vagy együtt - mondta a lány.- Te pedig ezzel a nyavalyás úrifiúval.- Ide figyelj, ha mégegyszer úrifi- úzol... A lány bátyja mellbe lökte Vendelt. Hanyatt esett a székkel együtt, és a szomszéd asztal lábába beütötte a fejét. Akkor repedt szét a bőr a szeme felett. A lány az utcán megnyálazta a zsebkendőjét, azzal dörzsölte Vendel sebét. Azon a délutánon voltak utoljára együtt. Mutatóujját végighúzta a forradáson és tovább borotválkozott. Aztán újra abbahagyta és a szemét nézte. Mindkettő mögé sötét kalitkát képzelt, amelyben havas tájak fedték egymást, kint Svédországban, a Vátern-tó partja felől fújó egyenetlen szélben, Gránnenben, ahol a feleségével élt, aztán a budai hegyek irtásai, valahol a János-hegy alatt, és mindenütt lucfenyők, fehér hó, aztán tölgyek, menekülő mókusok, később a cirokvenyigék csapkodó zaja a szaunában, a felesége melle, forró grog a faasztalon, metszettpohárban, rum és melegvíz rengeteg cukorral, mert a felesége úgy szerette, és újra a fehér szironyos hó, aztán a napverte éles, széles világosság mögött élénkpiMILOSLAV SVANDRLÍK Minta fáimén A fiatalok a legkülönfélébb helyeken ismerkednek: aluljárókban, parkokban, a színházban, gőzös fedélzetén, kávéházban, a barrandovi teraszon, vagy éppen a villamosmegállóban. Én Ludmilával egy futballmeccsen ismerkedtem meg, mégpedig a Dynamo Praha - Spartak Sokolovo mérkőzésen, amikor egymás mellett álltunk és együtt biztattuk a piros-fehér fiatalokat.- Bravó, Hochmann! - kiáltotta ő. - Taposó meg a kutyát! Lála, ne félj attól a falábútól! Rajta, Hildebrand! Egyszóval: elbűvölő volt. A stadiont együtt hagytuk el, és éreztük, hogy valami csodálatos dolog történt. És akkor Ludmila hozzám bújva súgta:- Tudod, Venca, egyszer láttam egy nagyon szép filmet. Egy házaspár minden évben, megismerkedésük évfordulóján elment arra a helyre, ahol először találkoztak... Megegyeztünk, hogy mi is Így fogunk tenni. Minden évben eljövünk a Dynamo - Spartak meccsre, pontosan a H-tribünre. És akkor megelevenednek az első percek gyönyörű emlékei... úgy lesz, mint abban a filmben... ... Ámde jött egy végzetes nap, amelyen én Ludmila új kötött csipkeruháját barackkoktéllal véletlenül leöntöttem, mire ö engem ügyetlen tramplinak nevezett. Ez a hang nagyon szíven ütött, elszomorodtam, kifizettem a számlát és szó nélkül otthagytam Ludmilát. Néhány hétig nem láttuk egymást. Sokat kószáltam a városban, hogy véletlenül találkozzunk. Büszkeségem azt nem engedte, hogy felhívjam! És eljött az újabb Dynamo - Spartak meccs napja. Vettem egy jegyet a H- tribünre. Szorongva gondoltam arra, hogy biztosan nem felejtette el, mit fogadtunk egymásnak - és eljön. Egyetlen ilyen koktélbaleset nem ölhet meg ekkora szerelmet?! Nem kellett sokáig kutatnom: csakhamar észrevettem, ugyanabban a ruhában volt... megdobbant a szívem. Ó is észrevett, de elhúzta a száját és elfordult. „Ha majd jönnek a fiúk és együtt biztatjuk őket.gondoltam. Jöttek is, elkezdődött a mérkőzés, és csakhamar meghallottam Ludmila hangját:- Kitűnő, Kvaénák! Vojta, ne sajnáld! Rajta, Maéek! Ez a Lála még nem is látott labdát! Hochmann, egy tehetségtelen kontár, ne féljetek tőle! Rajta, Spartak! Ez rettenetes csapás volt számomra. Arra gondoltam: ez nem is lehet igaz. Egy embert elárulni - hát legyen! De a Dynamót elárulni... ilyen nehéz órában! Ez már nagy jellembeli fogyatékosságra vall! Ludmila a stadiont egy kövér, vöröshajú Spartak-drukkerrel hagyta el, karon fogva. ANTALFY ISTVÁN fordítása arcbőrén a penge. Délutánig még ki sem nőhetett a szakálla.- mondta a szeme fölött egy kis forradás volt. Abbahagyta a borotválkozást és azt bámulta. Az erdő közepén mély árok húzódott. A csúszós avarban gallyak, mohával borított kövek, eldobált konzervdobozok hevertek. Az árok szélén taposott erdei ösvény, egész Budakesziig. Kati valamikor ott lakott. Nem busszal mentek, hanem a Normafától gyalog, az erdőn keresztül. Mintha kirándultak volna. Katiéknál senki nem volt otthon. A kádba vizet engedtek, megfüröd- tek. Szerettek együtt fürödni. Úgy tettek, mintha nem gondolnának a másik meztelenségére. Végül persze mindig egy- ' mást ölelgették a meleg vízben, és nagyokat koppant a könyökük meg a térdük a kád oldalán. Napközben senki nem zavarta őket. Kati a konyhaszekrényből tegnapi sütemény-maradványokat kotort elő, bevitte a szobába, lefeküdtek a díványra. A süteménydarabok érintetlenül a tányéron maradtak. Mielőtt Vendel visszament volna a városba, a lány kikísérte a buszmegállóig és cukrászdában megittak egy feketét. Három részeg favágó között ült Kati Felemelte a borotvát, végighúzta afüle mellett, a bádoglavórban lemosta az arcát. A fehér szekrényből kivette a legrendesebb ruháját, felöltözött. A telefonban csak annyit mondott, kint üdül Tapolcán. Semmit nem tudott a lány felől. Mikor a feleségével Svédországba ment, kezdetben mindenki kihullott az emlékezetéből, akihez valaha is kötődött érzelmileg. Később túlságosan is szokszor gondolt olyan apróságokra, amelyek talán meg se történtek; kapkodó, félig meztelen hengergőzésekre a poros avarban a budakeszi erdő csenevész bokrai között, aztán falak közé zárt meleg csendre, mikor a hőgutáig befútött szobában ő az asztalnál tanult, Kati a fürdőszobában mosta az ingeit. Vagy csak fürdött? Egyedül? Három éve hazatért és elvált a feleségétől. Vidékre jött boltvezetőhelyettesnek. Egy leszakadt inggombját próbálta felvarrni, aztán kihúzott néhány ősz hajszálat a füle mögül. Még csak negyven felé járt, de már őszült. Pénzt gyűrt a nadrágzsebébe. Félórával később belépett a Kisva- dászba. Kirándulók és üdülök zsúfolt asztalai között kereste a lányt.- Parancsoljon - szólalt meg közvetlenül mellette egy férfi. Odanézett. Kati ült az asztalnál.- Szervusz - mondta Kati. - Ülj le. A férjem - mutatott a férfira. - Egy régi ismerősöm - mosolygott Vendelre. Leült hozzájuk. Az éles kockaként nehezülő csend jutott eszébe, amikor éjfél után megállt az ébresztőórája. A csend szétrepedt. Letette az asztalra az ajándékba hozott két könyvet. ZDENÉK HENDRYCH- Egészenapillérigmenjek?-ké dezte Petr és a folyó vizébe meríte te az evezőket.- Igen - szólt Éva menj eg< szén a pillérig, s úgy a híd alá. Petr nekihasalt az evezőknek, e felváltva hol a csillogó víztükörre hol a ladik hátsó ülésére teleped« lányra tekingetett. Éva előrehajolt, kezét a folyó v zébe dugta. A tovasikló csillogó fe szín visszatükrözte világos haját i finom vonalú, áttetsző arcát. Petr egyre fokozta a tempót. A h lassacskán, de közelgett. A távolb jól látszottak a hatalmas pillére néhány horgászladik a gazdájáve a folyó közepén száguldó moto csónak. Éva felkapta a fejét, és a fiúr nézett. Petr sötét hullámos haj a homlokába hullott, apró izzadsác cseppek szabadon csurogtak le ai cán. A lány figyelte, miként meri a lapátokat a vízbe, hogyan feszü nek meg izmai, és hogy hajtja a egyetlen gondolat: mielőbb ott lenr a híd alatt. Ahogy megfordult, úgy tűnt nek hogy az első pillér már nincs mess sze. Kis idő múlva a csónak be i siklott az árnyékba, és megállt a r Lipcsey György: FORMÁK II. (Hrapka Tibor felvételt- Mit gondolsz, ki lehetett az a j aki folyton fülelt a vonatban? Tudor aki könyvet olvasott és közben tekingetett. Nem tudtam miatta követni Sty pedig olyan jó dumája volt. Styevc lönben is jól dumál, az ember hü röhögheti magát rajta. Tényleg nei mered azt az alakot?-Kit?- Már megint nem figyelsz. Te se figyelsz rám, Józsi, csak tudnám, il kor min gondolkodói.-Azt hiszed, én törődöm az r mukikkal, akik a vonatban könyv« vasnak? Regények, szerelem anyámkínja. A kártyásokat többre csülöm, azoknak van humorérzékü- Mégiscsak észrevetted?- Miért fontos ez?- Mert szeretném tudni, kicsoda,- Miért nem kérdezted meg tőle’- Ugyan már, Józsi! Különbet van. Ott üt a sarokban. Úgy fordulj hogy észre ne vegyen. Most is olvt- Letojom.- Alighanem tanár.- Akkor is letojom.- Hogy mondta Styevo, mit csir legszívesebben a nagynénje sírjá - A nő élesen fölnevetett, majdhogy visított. - Marhajó dumája van a fiúi A férfi is elmosolyodott, majd mögve hozzátette: Jutó Polák rajza
